Nógrád. 1978. október (34. évfolyam. 232-257. szám)

1978-10-18 / 246. szám

Emberek és autósok A Wartburg jó két méterrel az úttest szintje alatt érkezési irányával szembefordulva ala­posan összezúzva állt a réten. Sérüléseiből nyilvánvaló volt, hogy miután elhagyta az asz­faltszalagot, egyszer-kétszer „fejre állt’. Horpadt volt a te­teje is. A motorháznak tá­maszkodva középkorú nő ré­ved t a távolba, meg-megvo- nagló arccal, s néha gépies mozdulattal letörölte könnyeit. A baleset három órája történt, de még mindig a hatása alatt volt. Az útpadkán egy tartályko­csi, egy teherautó és két sze­mélygépkocsi állt. Vezetőik és utasaik csoportba verődve be­szélték meg, mi történhetett. Rögtön támadt szakértő is, aki elmagyarázta: biztos gyorsan jött be a kanyarba a vezető, lesodródott, megpróbálta visz- szahozni a kocsit, átvágódott a bal oldalra . . . Kapkodott, ügyetlen volt! Miután nyug­tázzák, tisztázzák a vélemé­nyeket, ki-ki visszaül a kocsi­jába és tovább hajt. Az út forgalmas. Percenként jön­nek újabb járművek. Némelyik csak lelassít, némelyik meg­áll, kiszállnak a benne ülők, többször ismétlődik az előző jelenet. A nő mély lélegzetet vesz, szinte ellöki magát a kocsi­roncstól, megindul a meredek rézsűn fölfelé. Az utolsó mé­tereken meginog, kézzel is ka­paszkodnia kell n satnya nö­vényzetbe. Tőle egy lépésre egyik alkalmi néző, egy fiatal­ember. Zsebre dugott kézzel áll, csak akkor mozdul, mikor távolabbról odakiáltanak: „Se­gítsen már neki”! Körülveszik az asszonyt, el­halmozzák kérdésekkel. Szinte automatikusan, halk hangon válaszol: „K-ból jöttünk ...A salgótarjáni piacra... A férjem vezetett... Azt hiszem, defek- tünk volt, de nem emlékszem semmire... A férjem a mentő elvitte...” A válaszok kielégí­tették a kíváncsiakat, azok út­jukra mennek. Üjabb kocsi kö­zeledik, lelassít, a benne ülők kinéznek. Néhány méterrel odébb a kocsi megáll, vissza­tolat, az utasok tovább bá­mészkodnak, majd elhajtanak. — Vajon, él-e még a fér­jem? — csordul megint ki a könny az asszony szeméből. — — ígérték, hogy szólnak, mi van vele, de órák óta nem tudom, él-e, hal-e? A kíváncsiság emberi do­log, nem lehet érte senkit kárhoztatni, ha tüzetesen meg akarja szemlélni azt, ami rit­kán kerül a szeme elé. De emberi dolog volna a segí­tőkészség, a mások bajában való részvét is, habár erre a magasabb fejlettségi szintű ál­latok egy része is képes. Egyetlen egy nézelődő sem kérdezte meg, nincs-e szüksé­ge az asszonynak segítségre. Nem ajánlották fel, hogy hírt hoznak, vagy legalább hírt szereznek és megüzenik, hogy van a férj. Pedig ennyi em­berség ilyen esetben talán el­várható lett volna. Mert min­den ember lehet autós, de úgy látszik, nem minden autós őrizte meg az emberségét. — gáspár — M esitjodott a Centrum Várják az egymilliomodik vásárlót A városképbe jobban illesz­kedő külsőt kapott a salgótar­jáni Centrum Áruház, s be­fejeződött a portálok kicseré­lése is. Lényegében egy há­roméves munka jutott ezzel a befejező szakaszába, ami a város első nagy áruházának korszerűsítését, a környezet stílusához való igazítását kí­vánja szolgálni — hallottuk Nagy Sándor igazgatótól. A három éve kezdődött nagy munka első szakasza­ként • a teljes belső villamos- hálózatot kicserélték, s meg­növelték a fényforrások sza­mát. Ezt követően az áruház külső tatarozását végezték el. Ennek révén ügyes meg­oldással és színválasztással si­került elérni, hogy a Cent­rum Áruház jobban harmoni­zál a városközpont későbben épült, modernebb stílusú épületeivel. Az áruház tetejé­re szerelt fényreklám régi hi- .anyt pótol. Tgvaly kezdtek hozzá a megviselt kirakatok és ajtók kicseréléséhez- Az ajtókat már a múlt év végén sikerült egy fővárosi vállalat segítségével megújítani, azonban a hatal­mas kirakatablakokat csak 1978- szeptemberében tudta leszállítani az orosházi üveg­gyár. A kényes munkára ki­vitelezőt is csak nagyon (ne­hezen találtak. Végül is elké­szültek az új portálok. A na­gyobb biztonság érdekében a korábbi 6 milliméteres üveg helyett 8 millimétereset hasz­náltak fel. A kirakatban le­vő árúknak a fény fakító hatásától való védelme érde­kében speciális bevonatot is kapnak az üvegek. A Centrum Áruház igazga­tója azt is elmondta, hogy éves tervük időarányos ré­szét 110 százalékra teljesítet­ték. A háromnegyed évben, 45 ezer vásárlóval több ke­reste fel az áruházát, mi'nt a tavalyi hasonló időszak­ban. Október első napjaiban a vásárlók száma közel járt az egymillióhoz. Az igazgató­tól megtudtuk, hogy még eb­ben a hónapban várja a Centrum Áruház az egymilli­omodik vásárlót, akire kel­lemes meglepetés vár. Jól emlékszem még azokra az időkre, amikor szülőfalum­ban gyógyszertárt építettek — azaz építettünk: a község ap- raja-nagyja segített valamit, hogy elkészüljön, olyan nagy dolognak - számított. Látogat­tam már olyan ismerős fiatal házaspárt, akik számára a szolgálati lakást a falu építet­te, szinte az alapozástól a cse- repezésig — és a minőséggel nagyon elégedettek voltak, jó szakemberek segítettek, irá­nyítottak. A falusiak a szívü­ket is beleadták: pedagógus­orvos házaspár költözött így végre hozzájuk!... Hallani lehet ma már olyas­miről is, hogy a fiatalok klubot festenek, terepet rendeznek a művelődési ház körül (ó, még hány helyen elkelne a kultúra háza mellett ez, egy kis kultu­rált, esztétikus udvar, kert, mellékhelyiség...). Sok-sok munkaóra rejlik a palotási művelődési ház falaiban is, amiért fizetséget nem vártak, „csak” az eddiginél jobb kö­rülményeket a művelődéshez. De ez még ritkább. Ezért is ütötte meg a fülemet, amikor arról hallottam, Cserhátsu- rányban saját erőből újítja fel, bővíti a művelődési házat a község. Hogyan állnak, igaz-e egyáltalán az egész? Majdán András tanácselnököt laká­sán kerestük meg a késő dél­utáni órákban — de mégis, szívesen meghosszabbította a munkaidőt ezzel a beszélgetés­sel. , — Pár perce értem csak ha­ltamba a szobában? Hfaol tűz ég r Az idén jóval a szokásos előtt megkezdődött a fűtési idény. Bár az utóbbi napok kicsit talán melegebbek, a legtöbb helyen már folyama­tosan üzemelnek a szenes- és olajkályhák, konvektorok, hőkandallók. Sajnos, évről évre jelentős károkat okoz­nak a fűtéssel kapcsolatos tűzesetek. Megyénkben 1977- ben például 13-szor kellett tűzoltóknak közbeavatkozni- ok egy-egy lakás megmenté­séért, s a szerencsétlen szá­mú tüzek martalékává 120 ezer forintnyi érték lett. Az elmúlt években válto­zott, korszerűsödött a lakások fűtése. Ez tükröződik a tűz­eseteknél is, hiszen az elmúlt évben azok nyolcvan száza­léka az olajfűtés során tör­tént. A sokkal kényelmesebb fűtési mód némiképpen több elővigyázatot követel, mint a hagyományos. Mire érde­mes legfőképpen ügyelni olajkályhák esetében? Mint minden készüléknél, itt is nagyon fontos, hogy műsza­kilag üzemkész, hibátlan ál­lapotban használjuk. A ta­pasztalatok szerint a meghi­básodott adagoló, illetve az általa okozott túlfolyás miatt keletkezett a tüzek jelentős hányada. Azt is kevesen tud­ják, hogy az olajfűtés — ha nem tartják be az előíráso­kat — robbanást is okozhat. Az olaj ugyan legfeljebb ég, de levegővel keveredett gő­zei jobb esetben csak a kály­ha fedelét vetik fel, ha azon­ban kevésbé szerencsés a helyzet, szétrobbanthatják az egész fűtőkészüléket, a kör­nyező tűzveszélyes anyagok­ra fröccsentve az égő olajat. Csak az elővigyázatosságon múlik, hogy lesz-e az olaj­kályhából bomba a szobában. Gondot kell fordítani ar­ra is, hogy a kályha közelé­ben gyúlékony anyag ne le­gyen, ugyanis a sugárzó hő is gyakran tűz okozója. Füg­gönyök, bútorok, kárpitok vannak ennek a veszélynek elsősorban kitéve. Alapvető szabály, hogy az üzemanyag-feltöltést csak üzemen kívül helyezett, ki­hűlt olajkályha esetén sza­bad elvégezni. Az olajfűtés terjedése következtében egy­re több lakásban tárolnak folyékony fűtőanyagot. Ezek­kel kapcsolatban az az előírás, hogy a hordó megfelelő he­lyiségben, a lakástól tűzfal­lal elválasztva kapjon helyet. Ha az egész lakás melegen tartására nem is, kiegészítő fűtésre nagyon sokan elekt­romos energiát használnak. Számtalan hősugárzó, hő­kandalló melegít központi fű- téses lakásokban. A legfon­tosabb szabály — mint min­den más fűtési mód esetén is — az, hogy felügyelet nél­kül ne üzemeljenek. A hő­sugárzó a közelében levő bú­torokat képes meggyújtani, mint erre nem olyan túl rég Nagybátonyban volt pél­da. Itt véletlenül maradt be­kapcsolva a hálószobában egy készülék és mire a ki­szivárgó füst feltűnt a szom­szédoknak — a lakásban élők dolgozni voltak — a berendezés fele már leégett. Elektromos berendezések­nél üzembe helyezés előtt cél­szerű szakemberrel megvizs­gáltatni a lakás hálózatát, vajon bírja-e a terhelést? Ez esetben nemcsak a fűtőké­szülék teljesítményét kell figyelembe venni, hanem azokat a fogyasztókat is, me­lyek ezzel párhuzamosan üzemelnek. Lehet, hogy a hő­kandallót még „bírnák” a vezetékek, de az azzal együtt üzemeltetett televíziót, hűtő- szekrényt, vasalót 'és mosó­gépet együttesen már nem képesek üzembiztosán ellát­ni. Ilyenkor fordul elő, hogy az összes tűzbiztonsági elő­írás betartása mellett is „fel­röppen a vörös kakas”, csak nem a hősugárzó miatt, hanem a falban izzó vezeté­kek következtében. Ez külö­nösen a hétvégi faházakban okozhat nagy kárt, de a la­kásokban is veszélyes. Ugyan­csak sokak által elhanyagolt, de fontos előírás, hogy az elektromos fűtő- és főzőké­szülékek alá hőszigetelő alá­tét szükséges. Bár terjedőben van a gáz­fűtés is, ezzel kapcsolatban az elmúlt évben nem volt je­lentősebb tűzeset Nógrádban. A gáz sem kevésbé veszé­lyes fűtőanyag mint az olaj. Az újabb, korszerűbb készü­lékek közül egyre többen je­lennek meg biztonságtechni­kai szerelvények, melyek megakadályozzák a gázöm­lést. A fűtőkészülékekhez — kivéve az elektromosokat — szervesen hozzátartoznak a kémények is. Ezeket is cél­szerű szakemberrel felülvizs­gáltatni, a kéménykotrást al­kalmanként ellenőrizni. Fon­tos szabály, hogy az olajkály­hák füstcsöve vegyes tüzelés esetén a hagyományos fűtő­anyagú berendezések csövé­nél magasabban csatlakozzon a kéménybe. — g. — | Srácok az új salgótarjáni Zöldfa utcai lakótelepen Egy nap egy kosár Nyári mulasztásait pótolan­dó, megveszekedetten dolgo­zik a kora délutáni nap. Az udvaron üldögélő öreg hol beljebb húzza elnyűtt mici­sapkáját, hogy árnyékot tart­son szeme elé, hol feljebb tolja, hogy letörölje az apró izzadtsáíggyöngyöket hom­lokáról Kosarat fon. Vattakabátból hajtogatta sámliját, mellette deszkából tákolt asztalkán tenyérnyi elemes rádió szól. Se közel, se távol (nem látni most embert, kapva kap hát a beszélgeté­sen. — Hogy mi lesz ez? Fii­kosárnak mondják, krumplit szednek bele az asszonyok. Kapós holmi, akármennyi­nek találnék gazdát. Kiszol­gál egy évig. de ha elvéko­nyodott alját megreparálom, tovább is. Apám cseléd volt, tőle tanultam a fűzfa­vessző mesterségét. Ideje tengernyi, s ha nincs, amivel kitöltse, bizony ólom­lábakon vánszorognak a per­cek is. Egy negyedóra is de hosszú tud lenni! Így meg, ahogy egyik hajlékony vesz- sző simul a másikhoz, szin­te észre sem veszi, s máris lejjebb jár a nap. — Értek én a demizsonok bekötéséhez is. Ahhoz főzött, fehér fűzfavessző kell. Több a munka vele, de jobban is hoz a konyhára. Csinálnék én többet is, de ezek a sem. mirevaló ízületek nem enge­dik — fájó vállát tapogatja, s keserűen rálegyint: — Látja, a fél lábam ott­hagytam a fronton 22 évesen- Ha most még a karom is fel­mond nekem. . ­A kosárfonás, szórakozás, időtöltés, türelemjáték egy­szerre. Egy nap alatt elkészül egy. Nevét kérdezem az öregnek. Erre keskenyre hú­zódik a szeme a huncutság­tól, s ahogy felnéz a „vat- tasámlíról”, vizsgáztatón mu­tat rám bütykös ujjával: — No,, már eddig is gon­doltam, hogy újságíróféle le­het de most biztos vagyok benne! Ügye, hogy nemhiába öregszik meg az ember? Ennyi év után még a szeme is tapasztaltabban néz! Meg­mondom én, nem titok. Ká- csor Ferenc vagyok, az ér­sekvadkerti terményfor­galmi őre. Elköszönünk. Az öreg iga­zít egyet nehezen meghatá­rozható színű sapkáján, s a vesszőköteg után nyúl. Sz. M. „Ha felépült végül a hásunk ••• za. Gyakran rá kell húzni, ha valamilyen ügyes-bajos do­loggal jönnek, nem lehet fel­állni, hogy „lejárt a munka­idő”... — Milyen nagy ez a község? — Cserhátsurányban 1200, a tagközségben, Herencsény- ben 1100 lakos él. Kulturális szempontból most Herencsény az ellátottabb, már korábban felújították a művelődési há­zat. Természetesen társadal­mi munkával... — És itt, a székhelyközség­ben mi a helyzet? — Egy fél évszázados épüle­tet, az egykori leventeotthont szeretnénk a mai igényeknek megfelelő művelődési házzá alakítani, kibővíteni. Hogy mi volt benne korábban? Égy úgynevezett „nagyterem”, kis színpaddal, öt-hat éve még voltak itt mozielőadások. Volt még egy kisebb terem — ez­zel nem sokat lehetett kezde­ni, kiscsoportos foglalkozáshoz és komolyabb nagytermi ren­dezvényhez egyaránt elégtelen. Ebből alakítottunk ki (tervez­tünk rá tanácsi keretből és bi- zonj'os támogatást kaptunk is) egy ifjúsági klubot, egy két- helyiséges könyvtárat, két szakköri szobát (az MHSZ lö­vészklubja, a HNF kisebb ösz- szejövetelei kaptak helyet.) A, tavalyi fejlesztési alapból 80 ezer forintot anyagra költöt­tünk, idén 190 ezer forintunk van. Ebből kell folytatni az építést — persze, ha lesz hozzá társadalmi munka. Bár ettől nem félek — az eddigi tapasz­talat biztató. Van hagyománya itt ennek — a tornatermet is így tudtuk megvalósítani, most ravatalozó készül és művelődé­si ház. Személyenként két-há- rom napot mindenki vállal, legtöbbet persze a szakembe­rek. A szabad szombatokon, vasárnapokon 20—25 ember ott serénykedik valamelyik épü­letnél, alapozzuk a felújított rész bővítését. — Mi kerül rá? Majdán András elkér egy noteszlapot és már készül is az alaprajz; „Itt lesz a bejá­rat az előcsarnokba — azt hi­szem, majd azt is ki lehet hasz­nálni művelődési célokra, no meg ott lesz a ruhatár, emitt egy kis irodahelyiség és erre lehet majd átjárni a meglevő sz írnyba. Az eddigi falaknál és alapoknál kintebb kerül a nagyterem, ahol mozi is lesz. De mikor?...” — Tulajdonképpen mi hi­ányzik ehhez? — Pénz... Jövőre is rászá­nunk kétszázezret — de az egész terv valóra váltásához, azután a berendezéshez mind­ez kevés, a sok tízezret érő társadalmi munka ellenére is. A termelőszövetkezet eddig is segített egyben-másban, a mo­ziüzemi vállalat a terem el­készülte után a sötétítőfüggö­nyöket felszereli, mást nem tudnak adni. (Ugyanis nincs rá keretük, a fejlesztési pénzt a gépek cseréjére kell fordíta­niuk...) De bár már ott tarta­nánk, hogy a falburkolat csak a gond és a bútor!... Ahogy a lelkes hozzáállás, a segíteni akarás igazolja: ez az óhaj nem csak a tanácsel­nökben fogalmazódott meg. Most, amikor a község élete­ben először függetlenített népművelőt alkalmaztak, mindkét helyen jól működő KISZ-szervezet van, nőtt az érdeklődés a TIT-előadások iránt (különösen a háztáji ter­melést segítő témák) a zene­iskola kihelyezett részlegének tanulói és a balassagyarmati „anyaiskola” koncerteket ad — a fejlődés akadályozója a tárgyi feltételek hiánya. „Jö­hetne ide is a budapesti Gyer­mekszínpad, mint Heren- csényben...” „Nálunk még egy jó pávakört sem lehet fogad­ni.” Csak akkor — alkalmaz­va a népszerű dal szövegét — „Ha felépült végül a házunk...* G. Kiss Magdolna NÓGRÁD — 1978. október 18., szerda 5

Next

/
Thumbnails
Contents