Nógrád. 1978. október (34. évfolyam. 232-257. szám)
1978-10-18 / 246. szám
Milliomosok A Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalat járműjavító műhelyében két szocialista brigád — a Zsukov marsall és a Gábor Áron nevét viselő munkaközösség — felel a milliókat érő gépek munkaképességéért, ,,egészségéért”. Pillanatnyilag 82 millió forint értékű géppark tartozik a felügyeletük alá, de jövőre új termelőeszközöket szerez be a vállalat, s így akkor mar 130—140 milliós értéknek lesznek a gazdái. Róluk, a milliomosokról, az ő „gyógyító” tevékenységükről beszélgetünk Bottyán Kálmánnal, a Gábor Áronról elnevezett szocialista brigád vezetőjével. — A bányánál dolgoztam esztergályosként, egészen 1970 decemberéig, akkor kerültem ide a műhelybe, ahol három év múlva az alakuló gyűlésen megválasztottak brigádvezetőnek. Huszonegyen vagyunk a mi csapatunkban, de még így is kevés az ember, mert kellene még vagy harminc munkás, főleg gépszerelő, autószerelő, karosszériaés szerkezetlakatos. A kereset nem rossz, elégedettek vagyunk vele. — Kérem, mondjon néhány szót az 1978-as évben tett vállalásaikról. — Nekünk a lehető leggyorsabban és legtökéletesebben kell megjavítanunk az elromlott gépeket — ezek közül -is a legfontosabbak a betonkeverők —, hiszen nélkülük megbénulhat az építkezés. Ezért rövidszakaszos vállalásokat teszünk — ami fél naptól egy hónapig terjedhet — és a megjelölt határidőhöz tartjuk magunkat. És mivel nagyon szeretjük a gyerekeket, elvállaltuk a 6- os számú Martos Flóráról elnevezett óvoda patronálását. Lefestjük, karbantartjuk a hintákat, csúszdákat télen védett helyre visszük, tavasz- szal pedig újra felállítjuk az udvaron. Talán megemlíthetném még azt a szocialista együttműködési szerződést is, amit az MHSZ kiváló érdemérem arany fokozatával kitüntetett mátraverebélyi modellezési klubbal kötöttünk ez év májusában — mondja a négy arany- és egy ezüstkoszorúval rendelkező szocialista brigád vezetője. — Művelődés, tanulás? — Juhász József most járta ki a nyolc osztályt, teljesítménye azért is jelentős, mert már kétgyermekes családapa. Tavaly fejezte be a gépipari szakközépet Torda József és idén újra tanulni kezd: felvették a kétéves marxista—leninista esti középiskolába. Pintér Lászlóra is büszkék vagyunk, ő villamosipari szakközépiskolát végzett. Valamennyien rendszeresen részt veszünk a szemináriumokon, politikai továbbképzéseken. — Pihenés, szórakozás? — A fiatalok sokat járnak moziba és mindannyian szeretünk olvasni, túrázni, kirándulni. Legutóbb Ereszt- vényben töltöttünk el egy felejthetetlen napot — csukja be elgondolkozva a gyöngybetűkkel vezetett, piros kötésű brigádnaplót Bottyán Kálmán. —lia A termelékenyebb munka forrásai A VITA vég nélkülinek látszik: vannak, akik meggyőződéssel állítják — különböző módon bizonyítják is ■—, hogy Magyarországon szó sincs munkaerőhiányról, hogy a jelenlegi feszült helyzetet éppen a munkaerővel való felelőtlen pazarló gazdálkodás idézte elő. Mások abból indulnak ki, hogyha tartósan több munkahelyet ajánlanak fel, mint amennyi a munkát keresők száma, akkor objektíve munkaerőhiányról kell beszélnünk, akár tetszik ez egyeseknek, akár nem. S való igaz: a munkahelyek hosszú évek óta szaporodnak, a foglalkoztatottak száma pedig stagnál, illetve csökken. Ismét mások kikerülik a jelenlegi helyzet körül kavargó vitát és — ugyancsak hosszú évek óta — arra figyelmeztetnek, hogy a mai helyzet elemzésével, s a szükséges gyakorlati konzekvenciák levonásával meg kell változtatni a foglalkozási szerkezetet, fel kell készülni arra a nem is olyan távoli időszakra, amikor a jelenleginél is kevesebb munkaerővel, a mainál lényegesen nagyobb feladatokat kell megoldani. Másképpen fogalmazva: meddő viták helyett inkább azt kell vizsgálni, hogy miként foglalkoztatjuk ma az embereket, s hogy ebben a foglalkoztatási szerkezetben vajon milyen tartalékok fedezhetők fel? Nemrégiben a KSH végzett ezzel kapcsolatban vizsgálatot, s az eredmény, alighanem még a szakembereket is meglepte. Kiderült például, hogy a minisztériumi iparban dolgozó majdnem 900 ezer fizikai munkás közül 447 ezren dolgoztak a vizsgálat időpontjában gépek, gépi berendezések mellett, 435 ezren pedig gyakorlatilag kézi munkát végeztek. Ez még nem is lenne túl rossz arány, csakhogy a gépek mellett dolgozók majdnem felének mindennapi munkájában is a kézi munka dominált, vagyis a valójában gépesített munkát végzők aránya még a 30 százalékot sem éri el. Automatizált munkát az állami iparban dolgozó fizikai munkások alig 4 százaléka végez csak. (Összehasonlításként: a munka automatizáltsági foka az NDK-ban kétszer akkora, mint a magyar iparban). Az eddigieknél is nagyobb gondot jelent az úgynevezett kisegítő tevékenységek rendkívül alacsony fokú gépesítettsége. Például: az anyag- mozgatási, -szállítási, -raktározási tevékenységgel foglalkozók 46 százaléka gépi berendezések mellett dolgozik, a többiek kézi munkát végeznek. AZ IDÉZETT SZÁMOK ellenére is vitathatatlan, hogy például az elmúlt öt évben az ipari munka gépesítettségi színvonala jelentősen emelkedett. Ebből logikusan következne, hogy mérséklődött a munkavégző ember fizikai erejének igénybevétele, Vagyis előnyösen változott a nehéz, illetve a könnyű fizikai munkát végzők aránya. A fel- tételezés logikus ugyan, ám a gyakorlat ennek éppen az ellenkezőjét bizonyítja. A KSH vizsgálata szerint, az- iparágak nagy részében 10—50 százalékkal volt magasabb a nehéz fizikai munkát végzők aránya 1977-ben, mint öt évvel korábban. Többek között azért, mert a vállalatok — a kedvezőbb besorolás érdekében — egyre több fizikai munkást sorolnak át a „rosz- szabb munkakörülmények” kategóriájába, mert így köny- nyebben túltehetik magukat a bérkategóriák sokszor túlságosan merev korlátain. A jelenség az alkalmazott bérezési gyakorlat problémáira figyelmeztet, pontosabban arra, hogy bizonyos munkáskategóriák teljesítményét, munkavégzését nem tudjuk megfelelően honorálni a bérrel. Arról nem is beszélve, hogy a „nehéz” és „könnyű” munka, mint fogalmak, a gyakorlatban keverednek, illetve a két fogalmat elválasztó —, s elvileg eléggé éles — határ egyre inkább elmosódik. Gondoljuk csak meg: a naponta több mázsányi árut megmozgató közért-pénztárosnő, vagy a futószalag mellett ülő, végtelenül monoton munkát végző munkásnő könnyű munkát végez. És sorolhatnánk a hagyományosan „nehéz” fizikai munkakörbe sorolt szakmákat, foglalkozásokat, amelyek esetében ugyancsak megkérdőjelezhető a besorolás ésszerűsége. Az ilyen visszásságok persze, óhatatlanul is kedvezőtlenül befolyásolják a foglalkoztatottság hatékonyságát. VÉGÜL MÉG EGY PÉLDA: a munkavégzés és a szakképzettség összefüggése. Az elmúlt öt évben gyakorlatilag alig emelkedett a szakmunkások létszámaránya, az elvárhatónál lényegesen kisebb mértékben csökkent a segédmunkások száma, s változatlanul ismételhető a régi megállapítás: az ipari termelés munkaerőigénye és a kialakult szakképzési struktúra nics összhangban. Szakképzett munkások • gyakran dolgoznak olyan munkakörökben, ahol ténylegesen végzett tevékenység legfeljebb csak betanítást igényelne. Racionálisabb munkaszervezés esetén, s az igényekhez jobban igazodó oktatási szerkezettel, tehát a kvalifikált munkaerő hatékonyabb, a képzettségnek megfelelőbb foglalkoztatása a munkatermelékenység emelkedésének jelentős forrása lehetne. Vértes Csaba Vasárnap a telepen A vasárnapot általában a heti munka fáradalmainak kipihenésével töltjük. De számos az olyan munkahely, ahol ünnepnap és vasárnap nem számít, pontosan meg kell jelenni. így vannak ezzel a mezőgazdaságban dolgozó állatgondozók, állattenyésztők is. Borongás vasárnap délután az ecsegi termelőszövetkezet majorjába látogattunk. A telepen fél tucat istálló. Egy részük nádfedeles, sertéshizlalóból átalakított, korszerűtlen szálláshely- Előttünk a keverőüzem, ahol saját gabonát használnak fel, csak a kohcentrátumot szállítják- A felázott udvaron öt nagy kazal magasodik. Mellette két kisebb és boglyák, főképp lucerna és vöröshere. Az istállók mögött kiöregedett gépeket, lefutott gumikat gyűjtenek. A kerítésen túl púpozott silógödör látszik. Kell iseny- nyi jószágnak. Az udvaron Szép János telepvezetővel fűtöttünk össze.. — Vasárnap délután is benn? — kérdezem. — Egész nap, csak ebédelni szaladtam haza — feleli. — Még egyszer végigjárom az istállókat, nincs-e valami baj. — Velem tart? — Szívesen. — Néhány perc múlva három óra. A felső istálló üres. A jászol szélén Végi János, Horváth János és Deák József ül. Várják a legelőről a teheneket. — Már kihordtuk az almot, felsöpörtük a betont, friss szalmát cipeltünk be, megraktuk a jászolt, répaszelettel, kukoricasilóval, — sorolja Deák József, aki tizenegy éve dolgozik a közös gazdaságbánSípszó hallatszik. Kelemen Károly jelzi, hogy készüljenek, jönnek a tehenek- Kitámasztják az ajtókat, kézbe veszik a furkósokat. Pillanatok alatt helyére kerül a 89 jószág, kezdhetik a bekötést. Előkészülnék a fejesre, tisztára mosott kannák sorakoznak, amikbe a friss folyadékot szűrik. A Volga fejőgép szaggatott szuszogása mellett beszélgetünk Kelemen Károly lyail. — Én legeltettem. Rossz volt az idő, nem ettek, csak szaladtak, törték egymást. Tizenöt éve a termelőszövetkezetben, nyolc éve fejősként tevékenykedem — moiidja. A szemközti istállóban hízóbikák bőgnek. Gondozójuk, Brezóczi János, csillére rakja a trágyát., majd a hátsó ajtóhoz gördíti, ahol pótkocsira túrja. — Naponta kétszer almozunk, csaknem négy mázsa szalmát mozgatunk. Csaba fiam gyakran besegít. Volt, hogy egyedül végzett el mindent. Nyolcadikos, pályaválasztás előtt áll, tetszik neki az állatgondozás.. ■ Hajnal háromkor kelek, ellátom a feladatom és délután szintén háromkor kezdek. Nehéz mün- ka- Türelem és állatszeretet nélkül nem lehet bírni —magyarázza. — Nem rossz, hogy vasárnap is itt a helye? — A jószágnak enni kell, nem olyan mint egy traktor, leállítjuk és kész. Vasárnap, ünnepnap itt kell lenni! Nem vagyok fiatal, hogy a szórakozás csábítana. De akad itt ifjabb is. Nincs még húszéves Németh István, aki épp ma volt 'napos. — Mit jelent ez? — Azt, hogy reggel négytől este hétig itt kell lennem. Déltájban épp egy kis- borjú született. Én segédkeztem az elletésnél. Már tele gyomorral jót szundít a friss szalmában. .. A sűrű szürke pókhálótól nem látszik a mennyezet, a nádtetőn itt-ott fény szivárog át. Szénási Ferenc húsz éve állatgondozó. Tizennyolc tehenet kézzel fej— Itt készítjük fel őket az ellésre — szól közbe, s hozzáfűzi: — Nem lenne könnyű abbahagyni ennyi év után. Nagyon megszerettem az állatokat Szintén szereti munkáját Győri Andrásné, aki ötven növendékmarhát gondoz. Az itatáson kívül minden elavult korszerűtlen- A trágyát talicskán hordja, a silót kosarazva. — Jobb volna otthon, de ez vele jár — mondja. A borjúnevelőben 80—100 jószágot gondoznak. Háromhónapi itatás után elválasztják, majd szabad tartással nevelik tovább. Jelenleg 82 lekötött hízóbikát tartanak. Az éves exporttervükből, ami 100 darab, már 88-at Líbiába és Olaszországba szállítottak. A 89 tehenük múlt hónapban 28 200 liter tejet adott. Szabad tartással 60 növendékállatot gondoznak. Kinn a legelőn. tavasztól őszig 120 te- nyészüsző legel. Ennyi szarvasmarha mellé számos gondozó törődő munkájára van szükség. Ezek közé tartoznak a vasárnap délután szolgálatban levő ecsegi téesztagok. A közös gazdaság másik ágazata a jól jövedelmező baromfitenyésztés. Az egyes telepen két ólban 3200, a szomszéd ólban 5500 baromfit nevelnek. Szeptember közepétől kezdtek tojói, mindennap egyre több a tojás— Tegnap 398, ma 578-at szedtém össze — mondja Bán. Józsefné. — Október végére, naponta 1800—1900 tojás várható. Hétköznap kefcten vagyunk, vasárnap csak egyedül. A korszerű ólban önetetők, önitatók segítik az itt dolgozók munkáját- A fal mellett, tojóketrecekben szaporodnak a tojások. A Tyereskova nevét viselő szocialista brigád hét tagja dolgozik a telepen- Négyszer nyerték el az arany koszorút. — Most hajtottuk be az udvarról valamennyit. Meg is izzadtam — szól közbe Vá- lóczi Ferencné. Hét éve dolgozik a tyúkoknál. — Fel kell vennem a köpenyt, mert csípnek a kakasok. Pedig már sót is kevertünk nekik, hogy ne egyék egy mást. Van itt mindig mun. ka és ez az erjedt levegő kikészíti a gyomrot. Várjuk az éjjeliőrt, hogy a vasárnap estét már otthon, a családi fészekben tölthessük... Kodak István ■Magad uram, ha szolgád Gondokban fő a feje Káposzta Antalnak, a Szerszámgépipari Művek érsekvadkerti gyáregysége igazgatójának. Gondjait akár két szóban is összefoglalhatjuk: nincs ember. Hiába hirdeti a gyárkapu előtt öles tábla a munkásfelvételt, mitagadás, nem tolonganak az emberek. — Erre most már dőreség is lenne számítani — mondja az igazgató. — Tudomásul kell vennünk, hiszen ez a jövő egyetlen útja, hogy munkaerőgondjainkat kapun belül kell enyhítenünk. Arról szó sincs, hogy a gyáregység helyzete tragikus. Az éves tervet háromnegyed évi szinten teljesítették, év végére meglesz az eredményterv is, az árbevételi tervnek meg föle is lesz talán. A szerszámgépgyártás normaóratervét azonban már nemigen tudják „hozni”. A 26 ezer hiányzó normaórára keresztet vethet a gyáregység. — Ez az első olyan évünk, hogy a létszámhiány miatt nem tudunk ötről hatra jutni. Hiába, hogy kaptunk minden alkalmon, amellyel az egy emberre eső normaóra-teljesítést növelhetjük — ez sikerült is —, pusztán ezzel nem tudjuk a létszámkiesést pótolni. Pedig ugyancsak megfogták a munka végét, amikor a belső szervezési intézkedésekről volt szó. Korszerűbb célszerszámokat alkalmaztak, kiiktattak gyártást megszakító szállításokat, a hétszázalékos bérfejlesztésen belül növelték a mozgóbérezés lehetőségét, betanított munkásként nőket állítanak a gépek mellé. — Ez utóbbi azonban korántsem megy simán — kommentál Káposzta Antal. — Eddig hat asszonnyal próbálkoztunk, közülük csak hárman maradtak meg a gép mellett. Hiába keresnek jobban, ha két műszakos a munka, hosszú a betanulási idő, s a nagy figyelmet kívánó, precíz szakmunka tartósan próbára teszi képességeiket. Mégsem mondhatunk le róluk. Már most elhintették a gyáregységben a tervet, miszerint jövőre néhány gépen bevezetik a három műszakos rendet. Kár lenne azonban áltatni magukat, egyáltalán nem tapsolnak az emberek. Volt, aki máris kijelentette: „addig láttok ti csak engem, amíg ezt meg nem csináljátok!” De sok víz lefolyik még az Ipoíyon, addig van idő a meggyőző szóra. S az éjszakai műszakpótlékból várható 30 százalékos keresettöbblet nem éppen utolsó érv! — Ha egyszer nem döngetik a kaput a forgácsoló szakmunkások, magunknak kell nevelni őket — mondja határozottan az igazgató. — A három éve létrehozott forgácsoló tanműhelyből idén augusztusban 15 fiatal lépett a géphez, s a jelenlegi tanulólétszám is azt a reményt táplálja: ezek a fiatalok az elkövetkező években kihúznak minket a slamasztikából. Ha maradnak, persze... A gyáregység azonban nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy a maga nevelte szakembereket könnyedén elengedje. Kötéllel fogni senkit sem lehet, de van ennek kevésbé drasztikus, mégis sokkal hatásosabb formája is. a belső „munkaerő-csábítás". Lakásépítési kölcsönt igényelt a gyáregység a vállalattól, jövőre öt-hat személynek meg is ígérték. Házhelyért sem kell messze menni, elég tágas a gyártelep, hogy ráférjen még néhány négylakásos tömb. A telkek ügyében tárgyalnak a tanáccsal. Tizenket- ten máris megpályázták a kölcsönt, köztük nem egy kezdő is... Az 1980. végére tervezett 200 ezer normaórás gépgyártási produktumhoz meg kell duplázni a szerszámgépgyártók jelenlegi létszámát. S ha ettől ma még messze is vannak, siránkozni nem érdemes, megváltó csodára várni pláne nem. Viszont van a mi anyanyelvűnknek egy évszázados népi bölcsességet summázó mondása, amit idén tett igazán magáévá az érsekvadkerti gyár: magad uram, ha szolgád nincsen! Szendi Márta A napi 60 mázsa kenyéren túl 20 ezer darab sütemény is készül a Nógrád megyei Sütőipari Vállalat pásztói üzemében. Odler László fiatal szakmunkás a pozsonyi kiflik készítését végzi példásan. NÓGRÁD - 1978. október 18., szerda 3
