Nógrád. 1978. október (34. évfolyam. 232-257. szám)

1978-10-17 / 245. szám

Labdarúgó IVB II, STC-iiregfiúit Udinében Igazi sport barátok találkozója laelítö a régi idők focijából A múlt héten érkezett haza olaszországi turnéjáról az STC-öregfiúk labdarúgócsapa­ta. Az ottani szövetség meg­hívásának tettek eleget, hogy lejátsszák a július 1-i sal­gótarjáni mérkőzés visszavágó­ját (STC—AC Milan öregfiúk 3—1). A túra élményeiről Mi- halik Ferenc, az együttes tech­nikai vezetője számolt be: — Érdekes, de fárasztóan hosszú utazás után értünk Udinébe, ahol a város legele­gánsabb szállodájában, a Ho­tel Cristolban helyeztek el minket. Ennek különtermében adtak ebédet a vendéglátók a csapat vezetőinek és játéko­sainak. Este a város polgár- mestere és a helyi egyesület elnöke egy vadászkastélyban rendezett fogadást számunkra, ahol nem győztük csodálni a pazar vendéglátást. Szombat délelőtt városnézés, majd ten­gerparti séta szerepelt a programban. A gradói Hotel Európában már az olasz csa­pattal közös ebéden vettünk í’észt, majd délutánra is ju­tott Udine látnivalóiból. Va­sárnap délelőtt a szomorú emlékű földrengés sújtotta fo-íiletet is láthatfonk az AC Milan vezetőivel együtt. — Volt-e „szakmai prog­ramjuk” is? — Igen, vasárnap délután megnéztük az Udine—Foggia másodosztályú rangadót. Le­nyűgöző volt a 30 000 ember tolongása, a rengeteg kisko­csi a stadion parkolójában. Minálunk NB Il-es mérkőzé­sen már ötödennyi szurkoló nézőcsúcsnak számít. Ná- lukez a természetes. — Milyen volt az öregfiúk találkozója? — Először Is óriási hírverés előzte meg: mindenütt plaká­tokat láttunk, a városban min­denki tudott a magyarok ven­dégszerepléséről, rendkívül szívélyesen fogadtak minket az üzletekben, presszókban, éttermekben. Az olaszok azt kérték, hogy ne a Milan öreg­fiúk ellen játsszunk, hanem egy vegyes válogatott ellen, amelyben több híresség kaphat helyet. Mj természetesen vál­laltuk, noha félelmetes volt az ellenfél összeállítása: Satallo (Buffon) — Ferretti, Pussini (Giani), Giacomini, Magni (Mocor), Radice, Fortunato (Sclausero), Suarez, Sormani, Corso, Barisson. A mi gár­dánk: Horváth — Gecse, Kmetty, Oláh (Mester), Vertig (Angyal), Toldi, Kökény (Ka- kuk), Szalai (Szűcs), Szojka (Veres), Taliga (Farkas), Jeck. Itt is összegyűlt 12 000 szurkoló (Salgótarjánban háromezren voltak...). Előzőleg túlzott reménynek tartották házigaz­dáink, hogy legalább döntet­lent akartunk elérni ellenük, de amikor már 4—2-re vezet­tünk, nagyon rá kellett kap­csolniuk, hogy 4—4-re feljöjje­nek. Ez is lett a végeredmény. — Hogyan fogadták a nézők a látottakat? — Rendkívül hálásak voltak minden sikerült mozdulatért, minden bejött cselért, nagy ová­cióval lelkesedtek a trükkök­ért. Szemmel láthatóan él­vezték az ízelítőt a régi idők olasz és magyar labdarúgásá­ból. Sok tapsot kapott Corso, Suarez, Barisson, Radice, Sor­mani, de a mieink közül is Szojka, Taliga, Toldi és Szűcs. A gólokon Szojka és Szűcs (3), illetve Barisson (2) és Corso (2) osztozott. A mérkőzést rögzítette a helyi televízió is, és a késő esti órákban részle­teket mutatott be nézőinek. Felvették a találkozó végén szűnni nem akaró vastapsot is, mely mindkét csapatot kö­szöntötte. — Milyen további élmé­nyekben volt még részük? — A találkozó után, hétfőn este a város polgármestere színpompás, 150 személyes banketten búcsúztatott min­ket. Az emlékek csokrából ki­emelkednek azok a percek, amikor Mario Suarez, minden idők egyik legnagyobb játékos­egyénisége argentin és .spa­nyol dalokat énekelt a vidám hangulatú esten. Az AC Mi­lan elnökasszonya könnyek között köszönte meg ismét a Budapesten töltött felejthetet­len napokat mindannyiuk ne­vében, akik nyáron nálunk jártak. Válaszul Lipták sporttárs mondott köszönetét azért a bőkezű és barátságos vendéglátásért, amelyben a mieinknek része volt odakint. Ezután a jelenlevők közösen ürítették poharaikat a két nép sportbarátságára és a további sportkapcsolatok bővítésére, elmélyítésére. Ráadásként kedden délelőtt a gyönyörű Velencébe utazott a magyar küldöttség, ahonnan néhány órás városnézés után indul­tunk haza, ajándékokkal gaz­dagon megrakodva. — Lesz-e folytatása a ven­dégjátékoknak? — Reméljük, tartós marad a kapcsolat és újabbakkal gazdagodik. Nem lehetetlen, hogy a közeljövőben a Bayern München vagy a Möncheng- ladbach öregfiúk csapatával játszunk oda-visszavágó ala­pon, arról nem is beszélve, hogy az olaszok már a jövő évben is szívesen látnának. De a legközelebbi erőpróbánk no­vember elején a magyar öreg­fiúk elleni teremfoci-mérkőzés lesz a salgótarjáni sportcsar­nokban. Talán nem lehetet­len, hogy ez az alkalom telt., házat vonzzon. Előre mondha­tom, hogy meghálálnák a fiúk az érdeklődést.'. V. F. Szüreti Kupa lajeliozodasi futás Sóstón a Gyöngyösi Energia SE rendezte a Szüreti Kupa tajéKozódási futóversenyt. A kis számú, de lelkes rendező­garda tecuiüKás pályákká! ro- gauta a versenyzőket. A futást uaauaiyozó kellemetlen esős xuouen az aláboi eredmények születtek. F 21 B táv. 11800 m. 21 elienotzesi pont, szintkülönD- seg 300 m: 1. Marczis István (üf'C) 118.20, 2. Ivák Pál lű'i'C) 122.41, 3. Szeverényi Bé­la (STC) 128.50. F 17 B táv. 0100 m. 10 ell. pont szintküi. 240 m: 1. Varga András (STC) 104.20, 2. Men­der Róbert (STC) 109.20. F. 13 C táv. 2980 m. 0 ell. pont. szintküi. 100 m: 1. Ko­ri László (STC) 69.52, 2. Marczis István (STC) 82.48,3. Ivák Pál (STC) 93.21. F 17 B táv. 1. Varga András (STC) 56.26, 2. Mender Ró­bert (STC) 66.41, 3. Molnár Zsolt (Bgy. MEDOSZ) 70.14. A háromtagú rendezőség színvonalas kemény pályák elé állította a versenyzőket. A felnőttek versenyét nappali idővel az STC egyre jobban beérő tájfutója, Győri László nyerte. A vidékbajnokságra Győri, Marczis és Ivák, az or­szágos bajnokságra Győri és Marczis, F 17 B kategóriában Varga András jutott be. Oraságon apariakiádon Három aranyérem és ami mögötte van. vács László (Recsk) 32.16, 2. Török József (Recsk) 34.35, 3. Alnáshegyi Béla (STC) 34.40, 4. Almásnegyi Attila (STC) 37.01, 5. Szabó László (STC) 38.10, 6. Mender Zsolt (STC) 39.00. F 15 B táv. 3400 m. 7 ell. pont, szintküi. 150 m: 1. Csor- tos Dezső (Recsk) 42.40, 2. Tóth Csaba (Recsk) 43.25, 3. Szász Gábor (Pásztó) 44.02, 4. Balogh Lajos (Pásztó) 46.20. N 19 B táv. 6800 m. 11 ell. pont, szintküi. 280 m: 1. Mol­nár Erzsébet (STC) 118.25, 2. Bakos Mária (STC) 120.21. N 13 C táv. 2300 m. 5 ell. pont, szintküi. 100 m: 1. Szabó Ildikó (STC) 36.23. A pontversenyt és a Szüreti Kupát az STC nyerte 53 pont­tal. Megyei éjszakai egyéni baj­nokság. Karancs-hegység. F 21 B táv. 9700 m. 11 ell. pont, szintküi. 600 m: 1. Győ­Molnár Éva, nevét eddig is ismerte a „szűkebb hazája”, munkahelye, de az utóbbi he­tekben, még inkább a közép­pontba került. Szombathe­lyen, megyénk színeiben a fa­lusi dolgozók országos spar- takiádjának döntőjén három aranyérmet nyert, 400 méte­ren gránátban és spartakiád- vál tóban. — Hogyan is kezdődött? — A járási döntőt az em­lített számokban megnyertem. Megyei döntőbe kerültem, amelyet Pásztón rendeztek meg. Sokat gyakoroltam és a sok-sok „túlóra” meghozta az eredményt. A megyej döntőn is eredményesen szerepel­tem. Nagyon boldog voltam, amikor megtudtam, hogy or­szágos döntőn vehetek részt és képviselhetem Nógrád me­gyét. Hiszen erre csak négy évenként van lehetőség. — Az országoson is várta a jó eredményt? — Vártam. Nagyon bíztam magamban. A munka utáni szabad perceimet a sportpá­lyán töltöttem. Készültem, gyakoroltam, pontokat akar­tam szerezni a megyének. Az­tán sikerült­— Hogyan került kapcsom latba a sporttal? — Még kisdiák koromban, Nagyorosziban kezdődött. Több úttörő-olimpián indul" tam, kézilabda", atlétikai szá­mokban. Csak a megyei első helyezésig jutottam el, to­vább nem sikerült- Majd Nagykanizsára kerültem vegyipari szakközépiskolába, ott szintén rendszeresen spor­toltam, atlétizáltam és kosár­labdáztam. — Munkahelye? — Naponta utazom Nagy­orosziból Romhányba, az épí­Az első hazai győzelem Bgy. SE - Dunakessi VSE 2-0 (l — O) Balassagyarmat, 2000 néző, v.: Huták. B-gyarmat: Baár — Pribeli, Robb, Lajkó. Tru- bin — Homyák, Erdélyi (Je­len a 78. percben), Hugyecz — Kovács, Lucska, Szedlák (Babinszki a 72. percben)- Ed­ző: Dávid Róbert. Dunakeszi: Leboniczky — Lőrincz, Han- zel, Kiss J., Dévai. (Staudin- ger a 61. percben), Bodó, Pol- lák, Nazáth. Edző: Virág István. A 6. percben Nazáth gól­helyzetben hibázott, amikor a Pribeli felett átszálló labdát megszerezte ugyan, de 12 mé­terről kapu mellé küldte. Két perc múlva jobb oldali ellen- támadás végén Kovács lőtte be a labdát és az a baj kapu­fáról Erdélyi elé került, aki­nek lövését hárította a kapus. A 11. percben megszerezte a vezetést a Bgy. SE. Az alap­vonal és a 16-os vonal talál­kozásától a bal oldalról sza­badrúgást lőtt be Kovács és Trubin 5 méterről a háló közepébe fejelt. 1—0- A 15. percben Kovács bal alsó sa­rokba tartó lövését a mezőny­be ütötte ki Leboniczky. A 20. percben Lucska célozta meg a kaput, Dévaiban el­akadt a labda, a hátvéd úgy adott haza, hogy kapusa csak bravúros vetődéssel mentette meg hálóját az öngóltól- A 30. percben Robb a pálya kö­zepétől tört kapura, öt védőn is átkígyózott, de az utolsó pillanatban az ötösnél elvesz­tette egyensúlyát és a védők tisztáztak. Az utolsó negyed­órában kissé kiengedtek a hazaiak, de az ellenfél csatá­rai veszélyes helyzetet nem tudtak teremteni Baár kapuja előtt. Szünet után 13 percet kel­lett várni a második gólra. A pálya közepén lábtól lábig szállt a labda és végül Tru­bin Kovács elé tálalt, aki őr­zője mellett kissé jobb oldal­ra sodródva a 16-osról a hosz- szú sarokba vágta a labdát. 2—0. A 75. percben Lebo- niczkyról kipattant egy erős lövés, Babinszki elé került, akit meglepett a váratlan helyzet és a tőle is elpattanó labdát másodszorra már meg­szerezte a kapus. A közepes színvonalú mér­kőzést szinte végig támadta a hazai csapat és sok helyzetet teremtettek a vendégek ka­puja előtt. Főleg a szélekről belőtt labdák okoztak ko­moly veszélyt a dunakesziek kapujára. A szórványos ellen- támadások nem jelentettek különösebb gondot a gyarma­ti védőknek. A nagyobb ará­nyú győzelem megszerzése csupán a hazai csatárokon múlott. Jók: Robb (a mezőny legjobbja), Trubin, Homyák, Kovács, ill. Leboniczky, Lő­rincz­— reitcr — KISZ kb éa VI HSZ-túm ogat ómat Jövőre is Ballonjától Nemesmedvesig ín Inak Éveken át nevével voltak te- három lágy tojást, két pohár le az újságok: Schirilla tejfölt és egy liter ivóparadi­György, a Vasas SC hosszútáv- csomot fogyasztottam. Bár né- futója egymás után produkálta hány esztendeje cigarettá- a szenzációs eredményeket, zom, még így sem okozott 1967-ben a Nagy Októberi Szó- különösebb gondot a táv tel- cialista Forradalom 50. évfor- jesítése. dulója tiszteletére Moszkvába — Az utóbbi években in­futott, 70 kilométeres napiát- kább a sportág fejlesztésén lagot teljesítve. Még nagyobb fáradozott, s edzőként is ért volt a résztávok mennyisége a el sikereket. Szabó Endrét ma Budapest—Varsó útvonalon, már szerte az országban na­ekkor mindennap átlagosan gyon sokan ismerik . . . 100 kilométert hagyott maga _ Azt hiszem, nem sze- mögött. És még egy eredmény, ránytelenség, ha azt mon- amely feltétlenül ide kívánko- dom: tanácsaimmal nagyban zik: az Osztrák Kommunista hozzájárultam az emlékezetes Párt lapja, a Wolkstimme ha- futás, a felszabadulásunk 33. gyomanyos ünnepsegere 24 évfordulója tiszteletére fel­óra alatt ért oda Budapestről ajánlott Battonya—Nemes­indulva. A távolság 267 kilo- medves útvonal teljesítéséhez. mVeF . . . A pápai legény még sokkal A hangos sikereket csende- többre is képes ]enne> ha sebb időszak követte- Az utol- valóban komolyan edzene. El- _ komoly teljesítményét lenkező Ketben örökre álom 1972-ben jegyezhettük fel, marad számára a britt Bruce amikor is Kassa volt az uticél- Tu]Ioh _ az 1966_os budapesti ja. Az elmúlt hat évben az- aüétikal EB mezítlábas után gyakorlatilag semmit nem aranyérmese _ 4887 kUomé_ “MSh idtl teres abszolút világcsúcsának s~»8sbä ,d“garselstbz alapon felkértek, fussak Buda- w^jövőre 'temét**0'a”’nTt*' pestről Pécsre, ahol szeptem- ^ J°™re ls™ét ® Bat,to­ber 3-án, vasárnap „Bányász- "^ünk mec^A “kK7 SS napi randevú” címmel rendez- , „ W«!* muS' Xa , ^ nek ünnepi műsort. Mivel a “ * “^ kérést nem tudtam elhárítani, támogatósat élvezve így nem tehettem mást: ed- tervezzük az újabb nagy fű­zésbe álltam. - *ást> amelynek elsődleges cél­És néhány hónappal ké- j3 a bev?nasa és a sőbb Schirilla ismét bizonyí- hosszutavfutas nepszerusítése, tott. Igaz, ezúttal szerényebb a tehetségkutatás, út megtételére vállalkozott, a Úgy tudom, jelenleg ,s távolság éppen csak elérte a jjnyaegyesuletenek, a Vasas 200 kilométert, s ezt három _'ne„,a tagja, s ott is ed- nap alatt tette meg. , zuskodik. — Hatvan, nyolcvan és hat- Pontosan „6 eve je­van kilométeres résztávokat elj? ?, tagamat a piros­futottam, miközben naponta A ^ színekkel, s nem is tágí­tok onnan. Pedig legutóbb is hívtak a BKV EJőrébe, hogy legyek az atlétikai szakosztály vezető edzője. — Annak idején többször is elmondta, hogy mind a négy gyermeke sportol. Mi a hely­zet ma, tíz évvel később? — Csak legkisebb fiam, Ta­más — mindenki fanyűéőnék ismeri — tartott ki, ő jelen­leg is tanítványaim közé tar­tozik a Vasasban. Kétszeres serdülő Budapest-bajnok, aki még viheti valamire felnőtt­korában is. — Még egy kérdést önnel kapcsolatban. A legutóbbi fu­tása nem jelentheti azt is, hogy túl korán hagyta abba? — Megvallom, még mindig izgat a futás. Érzek magam­ban elég erőt, hogy még egy­szer megmutassam a fiatalok­nak, mire is vagyok képes. Ha a négy gyerek mellett úgy alakulnak a körülményeim, hogy nekivághatok, hát a tá­volsági rekordomon szeretnék javítani. A Budapest—Bécs közötti 267 kilométeres ered­ményemet — amelyet a mai napig sem szárnyalt túl sen­ki a világon — 300-ra kívá­nom javítani. Jocha Károly tési kerámigyárbán dolgozom. Nagyon jó helyem van, sze­retem a munkámat, és azt hi­szem, a vezetőim is szeretnek, segítenek a munkahelyen és a sportban is. Amikor Szombat­helyről hazajöttem, nem győztem fogadni a gratuláci­ókat. Nagyon jóleső érzés volt. — Van valami hobbija? — Nagyon szeretek olvas­ni, szeretem a zenét, különö­sen a komoly zenét. — Térjünk vissza a sport­hoz. Mik a további tervei? — A napokban megkeresett Balassagyarmatról, a BSE at­létikai szakosztálya. Még nem döntöttem. Ha a munkahelye­men is egyetértenek, elme­gyek hozzájuk atlétizálni. M. E. Labdarúgó \B I.. [VB II. Eredmények, táblázatok Szombaton lejátszották a lab­darúgó NB I. nyolcadik fordu­lóját. Eredmények: Diósgyöii VTK—STC l—o (1—0). Videoton —Vasas 2—1 (1—1), Ferencváros —PMSC 4—1 (3—1), MÁV Előre —Bp. Honvéd 0—0, Ü. Dózsa— Békéscsaba 3—1 (1—0), Dunaúj­városi Kohász—Zalaegerszegi TE 1—1 (0—0), MTK-VM—Kába ETO 1—0 (1—0), Csepel—Haladás VSE 5—0 (0—0), Tatabányai Bányász —Bp. Vasas Izzó 4—2. (0—1). Az NB I. állása 1. FTC 8 6 2­22— 6 14 2. Bp. Honv. 8 5 2 1 19— 5 12 3. Videoton 8 3 4 1 10— 7 10 4. Ü. Dózsa 8 3 4 1 13—11 10 5. Tatabánya 8 3 3 2 17—13 9 6. Dunaújv. 8 3 3 2 13— 9 9 7. Rába ETO 8 4 1 3 8— 7 9 8. PMSC íi 3 3 2 6— 7 9 9. Csepel 8 2 4 2 13— 7 8 10. STC 8 3 2 3 13—10 8 11. DVTK 8 3 2 3 8—13 8 12. Vasas 8 3 1 4 12—16 7 13. MTK-VM 8 3­5 11—12 8 14. Békéscs, 8 2 2 4 6—10 8 13. ZTE 8 2 2 4 5— 9 6 16. MÁV Előre 8 2 1 3 3—16 5 17. V. Izzó 8 1 2 5 7—16 4 18. Haladás 8 2­6 3—13 4 NB II. Középcsoport: Ganz- MAVAG—BVSC 0—0, Építők SC —Kecskeméti SC 3—0 (2—0), Bu­dafoki MTE—Szegedi Dózsa 2—1 (2—0), Volán SC—Váci Híradás 3—1 (1—0), BKV Előre—Pénz­ügyőr 3—0 (1—0), 22. sz. Volán —Honvéd Bem J. SE 3—0 (1--0), Dunaújvárosi Építők—Vasas Ika­rus 6—1 (2—0), SZEOL AK—Bp. Spartacus 2—0 (1—0). A bajnokság állása 1. Volán SC 10 7 2 1 18— 6 16 2. KKFSE 10 5 4 1 19—12 14 3. Kecskemét 10 7­3 12— 8 14 4. SZEOL AK 11 5 4 2 17—14 14 5. Budafok 10 4 5 1 17— 9 13 6. Ganz-M. H 4 4 3 14— 9 12 7. BVSC 11 3 6 2 13—14 12 8. Szegedi D. 10 4 3 3 11—10 11 9. Bp. Spart. 11 4 3 4 15—17 11 10. Építők SC 10 3 4 3 14—10 10 11. Dunaújv. 10 4 2 4 16—13 10 12. B.-gyárin. 11 3 4 4 14—15 10 13. Vác 10 3 3 4 11—14 9 14. Dunakeszi 11 2 5 4 8—12 9 15. BKV Előre 10 3 2 5 10— 9 8 16. Pénzügyőr 10 3 2 5 13—16 8 17. Bem SE 11 1 6 4 7—13 8 18. 22. volán 11 1 4 6 7—18 6 19. Ikarus 10 1 1 8 3—20 3 Szabadnapos: Kossuth KFSE. X toló 41. Síeli eredménye • 1. Eger—Debreceni VSC 2—0 1 2. Debr. MTE—SZMTE 2—2 x 3. Papp J. SE—Nyíregyh. 0—1 2 4. Gyula—Kazincbarcika 1—1 x 5. Ganz-MÁVÁG—BVSC 6. Építők SC—Kecsk. SC 7. BKV E.—Pénzügyőr 8. Sopr. SE—Pécsi VSK 9. Répcelak—Bauxitbány. 10. Bologna—Lanerossi 11. Catanzáro—Juventus 12. Napoli—Róma 13. Verona—Internazion. +1 14. Komló—Oroszlány 0—0 x 3—0 l 3—0 l 0—2 2 2—0 l 5—2 1 0— 0 X 1— 0 l o—o x 1-0 1 NÓGRÁD — 1978. október 17., kedd

Next

/
Thumbnails
Contents