Nógrád. 1978. október (34. évfolyam. 232-257. szám)

1978-10-17 / 245. szám

Világ proletariat, egyesüljetek! NOGRAD AZ MSZMP NOG RAD MEGY E t BIZ OTTS A GA ES Á‘ MEGYEI TAN A^GS LAPJA XXXIV EVF 245. SZÁM ARA: 80 FILLÉR 1978 OKTOBER 17., KEDD Töretlen irányvonal Korunk alapvető kérdése: sikerül-e megfékezni a fegy­verkezési versenyt, győzedelmeskednek-e a haladás erői az imperializmus agresszív köreinek feszültségkeltő mesterkedé­sei fölött. Ettől függ az eljövendő nemzedékek békéje és biz­tonsága. Ebben a világméretű küzdelemben a meghatározó tényező a szocialista világrendszer ereje, amelynek a Magyar Népköztársaság is alkotó része. Külpolitikánkban — amint azt az MSZMP KB október 12-i közleménye is hangsúlyozza — a döntő tényező tovább­ra is a szocialista közösség pártjaihoz és népeihez fűződő testvéri kapcsolatunk. Ezt jelképezte Kádár János és Leo- nyid Brezsnyev júliusi találkozója a Krím-félszigeten, továb­bá párt- és kormányküldöttségünk látogatása a Lengyel Népköztársaságban. Ezek és más találkozók, az ott létrejött megbeszélések újólag megerősítették: pártjaink és országa­ink egységesek, közösek elveink és céljaink, amelyek meg­valósításában közös erőfeszítéssel munkálkodunk, legyen bár szó a szocializmus és a kommunizmus építésének napirenden levő feladatairól vagy az enyhülési politika következetes foly­tatásáról, a szabadságukért és a függetlenségükért küzdő né­pek támogatásáról. A jelenlegi nemzetközi helyzet egyik jellemző vonása — állapítja meg a közlemény —, hogy az imperializmus szélső­séges erőinek fokozódó aktivitása miatt lelassult az enyhülés folyamata, folytatódik a fegyverkezési verseny. Az imperia­lizmus agresszív körei enyhülésellenes politikájukat és a fegyverkezési hajsza fokozására irányuló kísérleteiket a szov­jet veszélyről szóló hazug propagandával próbálják indo­kolni. A NATO égisze alatt óriási erőket mozgató hadgyakor­latokat szerveznek Nyugat-Európában a „keletről jövő csapás elhárításának a gyakorlására”. E hisztériakeltés olyan mére­teket öltött, hogy az utóbbi időben már az NSZK józanabb politikai köreiben is szót emeltek ellene. Ezzel szemben az enyhülésellenes akciókat, a Szovjetunió és a szocialista or­szágok ellen irányuló hisztériakeltést támogatja a kínai ve­zetés, amely erőfeszítéseket tesz a NATO-országokkal való katonai együttműködés kialakítására, s fokozza provokációs tevékenységét a Vietnami Szocialista Köztársaság ellen. Minthogy az enyhülés megszilárdításának és tartóssá vá­lásának egyik alapfeltétele a leszerelés, a szocialista közös­ség országai mindent megtesznek a fegyverkezési verseny megfékezéséért. Hazánk képviselői határozottan fellépnek min­den nemzetközi fórumon a leszerelési intézkedések előmozdí­tásáért. Jó hatással lenne a leszerelési törekvésekre, mérsé­kelné a feszültséget, ha megegyezés születne a hadászati tá­madófegyverek korlátozásáról a Szovjetunió és az Egyesült Államok között. A legutóbbi szovjet—amerikai tárgyalások nyomán mindkét részről elhangzott nyilatkozatok haladásról tanúskodnak. Egyéb vonatkozásban is erőfeszítések történ­tek a két fél között az utóbbi időben az amerikai kormány hibájából felhalmozódott feszültségek levezetésére. Ha te­hát az amerikai félben megvan a kellő kitartás és az akarat, létrejöhet a SALT—II. egyezmény, lehetőség nyílik egy csúcstalálkozóra is, amely előmozdíthatná az együttműködést egyéb területeken is. Aligha kell ugyanis bizonygatni, hogy a világ két vezető hatalma közötti viszony normalizálása pozitív hatást gyako­rolna a megoldásra váró nemzetközi problémák egész sorá­ra: egyebek között a leszerelésre; a közép-európai haderők és fegyverzet csökkentéséről folyó bécsi tárgyalásokra; a kü­lönböző társadalmi rendszerű országok közötti gazdasági mű­szaki-tudományos együttműködésre; a harmadik világ népeit sújtó veszélyek elhárításában való közreműködésre. A biza­lom erősítése a világ két vezető hatalma között jótékony ha­tást gyakorolhatna továbbá olyan függőben levő nemzetközi kérdések tartós és igazságos rendezésére is, mint amilyen a közel-keleti válság. 'Nyilvánvaló ugyanis, hogy a Camp Da- vid-i részmegállapodás és a születőben levő — egyiptomi— izraeli különbéke ellenére az alapvető problémák fennmarad­nak, s azokat csupán az összes érdekelt fél — így a PFSZ — bevonásával folytatott tárgyalásokon lehet megoldani. Az említett példák arról tanúskodnak, hogy minden lé­nyeges kérdésben egységes nézetet vallunk a szocialista kö­zösség országainak testvérpártjaival. S miközben velük és a világ összes haladó erőivel összefogva küzdünk az enyhü­lés folytatásáért, a válsággócok felszámolásáért, s a különböző társadalmi rendszerű országok kapcsolatainak fejlesztéséért, kifejezésre juttatjuk szolidaritásunkat a függetlenségükért küzdő népekkel, Ázsia, Afrika és Latin-Amerika felszabadító mozgalmaival. Pártunknak ez a töretlen irányvonala, követ­kezetes internacionalista politikája méltán váltja ki egész közvéleményünk megbecsülését, ugyanakkor tiszteletet kelt határainkon túl is. Hazaérkezett Portugáliából a Nógrád megyei pártkiiidötlség Vasárnap este érkezett meg a Ferihegyi repülőtérre a Nógrád megyei pártküldött­ség,- amely Géczi Jánosnak, az MSZMP Központi Bizott­ság tagjának, a Nógrád me­gyei pártbizottság első titká­rának vezetésével október 11—15. között testvérmegyei látogatáson vett részt a Por­tugál Kommunista Párt Le- iria megyei bizottságának meghívására. A delegáció az öt nap so­rán találkozott a PKP Leiria megyei pártbizottságának tagjaival, volt illegális har­cosokkal, szakszervezeti ve­zetőkkel, egyénileg gazdálko­dó parasztokkal. Ellátogatott testvérmegyénk Marinha Grande nevű városának üveg­gyárába, ahol megismerke­dett az üzemi pártmunkával, a pártszervezet előtt álló fel­adatokkal. A delegáció tagjai beszélgettek a városi tanács tagjaival, majd nagygyűlésen vettek részt, ahol Géczi János beszédet mondott. A megyei küldöttség a hét végén Lisz- szabonba, a PKP Központi Bizottságának székházába lá­togatott, ahol tájékoztatták küldöttségünket Portugália belpolitikai életének alakulá­sáról, valamint a kommunis­ta párt legfontosabb politikai munkájáról. Géczi János a Leiria me­gyei pártbizottság képviselőit meghívta Nógrád megyébe egy jövő esztendőben lebo­nyolítandó látogatásra. A meghívást elfogadták. Felavatták az M—3-as autópálya első szakaszát Hétfőn délelőtt rövid ün­nepség után megindult a for­galom az M—3-as autópálya első, Budapest—Gödöllő kö­zötti szakaszán. Az ünnepsé­gen Fock Jenő, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja is részt vett. Hoós László, a Betonútépí­tő Vállalat igazgatója jelen­tette az ünnepség résztvevői­nek, hogy a Budapest—Mis­kolc közötti M—3-as autópálya első szakasza a tervezett költségkereteken belül, a ki­tűzött határidőre elkészült. A műszaki átadás-átvétel meg­történt, az út minősítése első osztályú. üb nyelven, egy akarattal Nemzetiségi küldöttek tanácskozása Rétságon Nógrád megyét képviselik A nemzetiségi kongresszusok küldöttel a tanácskozás szünetében. (Bábel László felvételei) Néhány nap múlva belpolitikai életünk fontos eseményhez érkezik: megkezdődnek a Magyarországon élő nemzetiségiek országos kongresszusai. Ennek jegyében tanácskoztak hétfőn Rétságon, a Nógrád megyét képviselő nemzetiségi kongresszusok küldöttei, hogy át­tekintsék az elmúlt öt esztendő eredményeit, rtemzetíségi politikánk végrehajtását és a még megoldásra váró tennivalókat- Egyúttal számot adtak a küldöttválasztó falugyűlések tapasztalatairól, a nemzetiségi községek előbbrelépéséről, az anyanyelvi kultúra ápo­lásáról. Az esemény jelentőségét növelte, hogy teg­nap jelent meg — a megyei tanácskozás tiszteletére — a Hazafias Népfront megyei bizottságának gondozásában a Kiáltás cí­mű irodalmi újságplakát. A nemzetiségi kongresszusi küldöttek ta­nácskozásán jelen volt dr. Gordos János, a megyei pártbizottság titkára. Such János, a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szö­vetségének főtitkára, Berki lyiihály, a megyei tanács elnökhelyettese, Szilágyi Istvánná, a Magyarországi Németek Demokratikus Szö­vetségének munkatársa- Részt vettek a rétsá­gi összejövetelen a Kulturális Minisztérium nemzetiségi osztályának, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának, a salgótarjáni, a pász­tói, a balassagyarmati és a rétsági járási pártbizottság, valamint a járási hivatalok képviselői is. A tanácskozás résztvevőit Srám András, a rétsági népfrontbizottság titkára üdvözölte, majd Marczinek István, a Haza­fias Népfront megyei bizottságának titkára tartott beszámolót a megyében lakó nemzeti­ségiek életéről, azokról a változásokról, eredményekről, amelyek mai életünket jellem­zik. Egyenjogú állampolgárok Nógrád megye 'négy járásá­ban huszonnégy községben él­nek szlovák és német anya­nyelvű nemzetiségi állampol­gárok. Egyenjogú polgárként tevékenykednek. dolgoznak, megbecsült lakói megyénk­nek. Bizonyítéka ennek, hogy a nemzetiségi lakosság képvi­selete a választott testületek­ben mindenütt megfelelő arányt képvisel. A tanácsta­gok aránya a nemzetiségi községekben közel negyven- százalékos, a népfrontbizott­ságokban jóval többen tevé­kenykednek. A megyében végbement társadalmi, gazdasági és kul­turális változások jelentősén átalakították a nemzetiségi községekben élő emberek éle­tét is. Az üzemekben, intéz­ményekben, termelőszövetke­zetekben magyarok, szlová­kok, németek élnek és dol­goznak egyetértésben, barát­ságban. A közösen végzett munkán túl a családi kötelé­kek, kapcsolatok gyarapodá­sa, erősödése is jelzi, hogy el­tűnőben van'nak azok az elő­ítéletek, amelyek elválasztot­ták az embereket egymástól. Ma már nem jelent újdon­ságot, hogy a nemzetiségi köz­ségekben, a közintézménye­ken kétnyelvű táblákat he­lyeztek el. A nemzetiségi la­kosság életformája, életvi­tele semmiben sem tér el a magyarokétól. A községek el­látottsága, fejlődése néhány helyen lényegesen jobb a já­rási átlagnál. Jó példaként említhetjük Bánk, Nézsai Nőtincs, Erdőkürt, Egyházas- dengeleg előbbrelépését. Az anyanyelv, a hagyományok ápolása A nemzetiségi községekben mindenütt biztosított a hagyo­mányok ápolása, az anyanyei­(Folytatás a 2. oldalon) TIT-konfercnciák Salgótarjánban A Salgótarjáni Kohász Mű­velődési Központ megalakulá­sának századik, a TIT újjá­szervezésének 25. évfordulója alkalmából, ünnepélyes aktíva- ertekezlet színhelye volt tegnap délelőtt a Kohász Mű­velődési Központ. Az intézmény kamaratermé­ben Ürmössy László, a SKÜ vezérigazgatója nyitotta meg a gyári TIT-alapszervezet mű­ködését bemutató dokumentá­ciós kiállítást, majd Szilágyi Dezső, a SKÜ nagyüzemi párt- bizottságának titkára köszön­tötte a megjelenteket, a me­gye párt- és állami vezetőit, a ZIM, az öblösüveggyár és a helyi TIT-alapszervezet képviselőit, valamint az Ózdi Kohászati Üzemek TIT-küldöt- teit és dr. Kurucz Imrét, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat főtitkárát. Dr. Kurucz Imre vitaindító előadásában szólt az üzemi is­meretterjesztés munkásmű­velődésben betöltött szerepé­ről, s módszertani útmutatást adott a TIT-munka hatékony­ságának javítására. Előadását követő korreferá­tumokban Sólyom István, a TIT Nógrád megyei szerveze­tének titkára beszámolt az is­meretterjesztő tevékenység megyei eredményeiről, dr. Kecskeméti Sándor, a SKÜ TIT-alapszervezetének titká­ra pedig a nagyüzemben folyó ismeretterjesztő munkáról adott tájékoztatást. Korreferá­tumában hangsúlyozta, hogy az 1973-ban alakult alapszer­vezet jellemzője a rendszeres és szervezett munka. Űj vo­násként megemlítette, hogy az utóbbi időben gyarapodott a gyárban dolgozó, belső előadók száma, akiknek képzéséről az alapszervezet folyamatosan gondoskodik. A jubileum alkalmából, a TIT megyei szervezete elis­merő oklevéllel jutalmazta az ismeretterjesztésben kiemelke­dő munkát végzett munkatár­sait, majd sor került a TIT újjáalakulásának 25. évfordu­lója tiszteletére kiírt pályázat eredményének ismertetésére. A pályázat, melyet a SKÜ TIT-alapszervezete a Ko­hász Művelődési Központtal közösen hirdetett meg, a szo­cialista brigádokban folyó is­meretterjesztés hatékonyságá­nak fokozásához kért módszer­tani ötleteket. Az értékelő bi­zottság első díjat nem adott ki. Megosztott második díjban a ZIM „Madame Curie” nevét viselő szocialista bri­gádja és Pádár András, a Tarján! Acél munkatársa ré­szesült.-ér Előadói konferenciát tartot­tak tegnap délután a TIT Nógrád megyei Szervezetének székházában, ahol a nemzet­közi szakosztály meghívására Tolnay László, a Magyar Kül­ügyi Intézet főmunkatársa, a TIT nemzetközi-politikai vá­lasztmányának titkára mon­dott közel kétórás beszédet. Előadásának témája a bécsi haderőcsökkentési tárgyalások, a katonai enyhülés és a le­szerelés perspektívája volt. Budai József Erdőkürt kül- Fusch Antal a szendehelyt Jötte. két képviseli.

Next

/
Thumbnails
Contents