Nógrád. 1978. október (34. évfolyam. 232-257. szám)

1978-10-15 / 244. szám

— Öltözzék — mJÄS biÍtAc'­leh hangon, a bőrkabátos — velőnk jön. A pap szófogadóan rebbent, wm ajtófélfába ütött szögön reuny ókáló, foszlott reveren­dáért, de mozdulata sután fél­ben maradt. A szekrényhez botorkált, amely két, sarkig szétvetett ajtaja közt egy cé­da szemérmetlenségével tá­rulkozott most a világ szeme elé. Óvatosan kiemelte a gyö­nyörűszép fekete papicivilt, amelyet csak kétszer hordott eddig életében. ös&zekapir- gálta a zsebekből a porló le­vendulatörmeléket, s gondo­san elsimított egy leheletnyi ráncot a válltömésen. (— Ez valami parasztpar- főm, abbé? — hallotta vala­honnan messziről. — Még a templomuk is ettől bűzlik va­sárnaponként a tömjénillat helyett. — Elszáradt virág, pnn- cessz. Kicsi, halványlila vi­rág, napos domboldalon te­rem. Ünnepi ruháink közé tesszük a szekrénybe a mo­lyok ellen. — A marhákkal nem szok­ták legeltetni?) Nehézkesén húzni kezdte nadrágját. Ahogy görnyedt, arcába tólult a vér. A hosszúra nőtt, egyenru­hás legény, áld eddig komor csönben támasztotta az ajtó­félfát, megkönnyebbülten kez­dett mocorogni- Ez a kis gnóm itt, a hosszú meleg al- ségiatyájában, löttyedt po­cakjával, két pipaszár lábán, imbolyogva, sehogy sem fért össze képzeletében a jóltáp­lált, hirtelen kezű esperes­sel, aki mellett annyiszor ráz­ta piros szoknyácskában. fe­hér karingben a csengőt an­nak idején­Feljebb tolta gyöngyöző homlokán a kékszegélyes sap­kát, egészen kopaszodó feje- búbjáig, s reszelős hangon szólalt meg, inkább csak a tekintély kedvéért: — Élénkebben, fater, élén­kebben! A bőrkabátos nem figyelt rá; hátraikulcsolt kézzel járt fel-alá, s a falon függő képe­ket mustrálgatta­— Ezt ki csinálta? — Vaszary János — nyögte a pap a cipőkanál mellől — aki mellesleg gyűlölte az erő­szakot. — Mindig csak arra felel­jen, amit kérdeznek. Hát ezt. meg ezt, meg ezt? Nicsak: ezeken a könyveken meg a maga neve van. Maga köny­veket is írt? (— Szeretem a szemét, ami­kor szomorú, abbé. Olyan szép barna, parasztos bánat van bennük. Magának nem is lenne szabad nevetnie. — Ritkán adódik rá okom, princessz... — Tudom miért fáj a szi­ve: az egész kastélyban sen­ki sem akadt, aki csak felvág­ta volna is a maga verses­könyvét. Látja, én meg nem tudok magyarul, de elképze­lem, hogy gyönyörűek lehet­nek a költeményei. Hogyan is mondjam olyan levendula- illatúak. Maguk a férget is vi­rággal irtják. Furcsa nép. — Furcsák vagyunk, prin­cessz­— ősszel hazautazom, de jövő nyáron visszajövök ide. Kölcsönadja majd a könyvét? Amit meg a nyáron ír még, elszavalgatja nekem délutá­nonként a parkban. Jó?) — Magammal vihetem a breviáriumomat? — Inkább a levelekre le­gyen gondja! Markolja csak jól össze valamennyit, nehogy véletlenül egyet is eltulajdo­nítsunk közülük. •. A pap még hozzáigazította zsebóráját a tévedhetetlen, öreg falióra járásához. Haj­nali hegyed négy múlt három perccel. Ajtónyitáskor fel­röppentek, majd zizegve szál­lingóztak alá a szanaszét he­verő papírlapok. (— Abbé. figyelje a sirá­lyokat! Nézze csak, milyen, méltóságteljesen libegnek a tó felett! Csodálatos, ahogyan lecsapnak a zsákmányra. A maga-fajta költőnek mi jut az eszébe róluk? — Tegnap a vend summá- , soknak kukacos lisztből sütöt­tek kenyeret. — Undorító, de legalább mao^ ne legyen ennyire pró­zai. Beszéljen valami másról! — A magyaroknak harminc fillér a napszám az uradalom­ban. prineessz. f s nézze ezt a gyönyörű, suhogó nádast. Az egész környéken náddal fedik a falusi házakat, de ezen a nagy tavon nem szabad fiádat aratni. A herceg minden ősszel felgyújtatja kedvtelés, bői az egészet. Látott már túztengert a végtelen jégtáb­la felett? Várja meg, gyö­nyörködjék benne maga is. — Magát viszem el innen, kiesi abbé- A nyálas kamasz, meg a balkáni apja mellöl. Az én családom koronáján is számlálhat annyi ágat, mint az övéken, csak valahogy mégis másképpen. Meglátja, elviszem. •_.) — Maga sem jut fff mes­szire, papocskám! Igaza volta fiatal hercegnek, amikor azt mondta, hogy•.. Tovább nyerített. zabolát­lan jókedvvel. Ugyanitt tör­ténhetett, igen ugyanitt.) A fejfájós homlokú, sápadt civil kártyacsomagként per­gette tijjai között a leveleket­— Tehát egyiknek a tartal­mát sem ismeri? — Egyikét eem, kérem. — Sohasem tűnt fel magá­nak, hogy mindegyiken más­más postabélyegzőt lát? Brüsszel, Monte-Carlo, Pá­rizs, Genova, Madrid, Üj-Del­— Vezesse ti — vetette oda a belépő egyénruhásnak. — Maga pedig — emelte vér­eres a szemét a papra — ké­rem, próbáljon okoson gon­dolkodni­(Éppen az olcsó, vulkán- fiber bőröndre kattintottá rá a zárat, amikor arra eszmélt, hogy a nyitott ajtóban ott áll Annie-Marie. Kulcsár János: Levelek Annie-Marie-től Felbődült az öreg gépko­csi motorja, erőlködve hör- gött néhányat, aztán szabá­lyos járásba kezdett A bőr­kabátosnak csak a széles há­tát látta, meg néha cigaret­tájának a parazsát. Jobbról- balról, a két katonát, mint­ha nem is anya szülte volna. Szobormereven ültek a rosszasághoz való emberi in­dulat is kiszonilt belőlük. Na­gyokat zökkentek a kerekek, a rossz bekötő úton, s inkább csak sejtette a pap, mintsem tudta, hogy merre járnak. Egy útkanyarban villant csak át az ablak sűrű függönyén egy lánctalpas traktor reflektor- fénye. (Igen, idejűvel itt álltak meg először. A sárga homok­futó előtt példás galoppütem­ben kapkodta lábát a jófor­májú, párducfoltos 16 az aszálytól porfelleges mező­ben. Amerre elhaladtak, az aratók megemelték kalapju­kat, itt meg, amikor megáll, tak, erőnek erejével kezet is csókolt a béresgazda. — Krisztus mindkettőn­kért egyformán halt meg, test­vérem — rebegte a fiatal plé. bános elfogódottan, a gyeplő- szárat tartó, ifjú gazdatiszt pedig felröhintett: hí...' Folytassam? Bizonyára jobban számon tartja Inálam ezt a különös helységnévtá­rat. Egyik levél sem érde­kelte soha? Nem jutott eszé­be például, hogy az első 1911- ből származik, most meg ép­penséggel 1951-ben járunk? A jubileum kedvéért sem pillantott beléjük? — Nem akartam tudni a tartalmukról, uram. — Saját helyzetén könnyíte­ne, ha felfedné megbízói ne­vét, hovatartozását. Igazán, nem szeretném, ha nekünk kellene felfrissítenünk az emlékezetét. Nos, melyik cím az igazi? Vagy éppen az hi­ányzik ebből a csinos kis gyűjteményből? (Mondd meg hát úristen, melyik az igazi? A falu, zsúp- fedeles iskolájával, vagy a kö­zeli nagyváros, ahová az elöl­járóság küldött intézetbe a kegyűr költségén? A bécsi Pázmáneum, ahol doktorál­tam? A kastély a tó partján, ahol minden jótéteményt le­szolgáltam, az utolsó fillérig? Az istenhátamögötti plébánia, ahová életfogytig löktek vég- kielégítésül? Válaszolj, iste. nem, mert én nem tudok fe­lelni. ..) A fejfájós homlokú csen­getett — Elutazik? — Nem tehetek mást. Ki­telt a háromesztendős szol. gálatom, mint népmeséinkben a szegénylegénynek­— Tavaly még barátok vol­tunk. Az idén már verseit sem olvasta fel nekem. — Pap vagyok. — Nekem viszont nincsne. nek előítéleteim, de van ott­hon százezer hold anyai örök­ségem, és saját gárdaezredem. — Én nyolc testvért örökö­lök az apámtól. Anyám meg­halt, mielőtt a kilencediket világra hozta volna. — Gyakran ír majd? — Soha. Nincs értelme. — Én bármerre járok, mindenhonnan, írni fogok magának. — Ne tegye mert egyetlen levelét sem bontom fel.) — Ki az az Annie-Marie? — kérdezte harmadnapon reg­gel a fejfájós homlokú, megint csak a leveleket per­getve. — Hercegnő volt — rebegte fázósan a pap. — Maga pedig békává va­rázsolt királyfi — gúnyoló­dott a másik az asztal mögül, de hangjának mintha ki­csorbult volna már az éle. — Én csak egy rákbeteg öregember vagyok, kérem. — Tud franciául? — Tudtam valamikor­— Mi is tudunk. Nos. ha netán érdekelné, valameny- nyi levelét franciául írták. Meglehetősen semmitmondó üdvözletek, igaza volt, ami­kor olvasatlanul félretette őket Az utolsó viszont érde­kes, abban már csak egy verstöredék van- Figyeljen, felolvasom: „— et respirer dana les är­meres de Septembre le par­füm de l’amour deo dertüeres Saison«...“ S beszívni mé­lyen a szeptemberi csapáson búcsúzó évadok szerelmi il­latát .. — Ugye, romantikus? Ne­künk, látja, ritkán jut időnk ilyesmire. Nos, menjen isten hír évet Itt vannak a levelei. És fogadjon el tőlem négy- szemközt egy jó tanácsot: el ne felejtse kirúgni a házveze­tőnőjét! Tessék, itt a külépő- cédulája. Rajz a hengerműből A salgótarjáni munkás kulturális hetek eseményei kö­zött többi között az amatőr munkás népművészeti bemuta­tók, amatőr munkásművészek bemutatkozásai is szerepel­nek. Számuk örvendetesen gyarapodik. Szakkörökben ismer­kednek az önkifejezés örömével, formálják szőkébb környe­zetüket, öntevékeny munkálkodásuk egyik lehetőségét jelzi a tartalmas életforma megvalósításának. Közülük ezúttal a Salgótarjáni Kohászati Üzemekben dolgozó Földi József munkáiból adunk Ízelítőt, a Rajz a hengerműből sorozatból két lapot mutatunk be. ' INPfíil': Iliid Rajz a hengerműből Rajz a hengerműből „A kétlakiság meghatáro­zó tényező, nem sokat lehet tenni ellene. A munkahelyre csak dolgozni járnak be. A fa­luba kertet művelni, állatot gondozni, és pihenni mennek haza. Kötődés, ha van, anya­gi jellegű: a fizetés az üzem­ben, a háztáji otthon. Itt ezért, ott amazért igyekeznek ki­maradni mindenből, ami pluszterhet jelent..." — sokan vélekednek így a bejárókról, lemondó gesztussal. Sok igaz­ság van benne, de a felrajzolt folyamat ellenében egyre több tényező szerepel komoly súly- lyal: van, aki brigádján ke­resztül teremt kapcsolatot munkahelye és lakóhelye mun­kája és családja között, má­sok üzemi tapasztalataikat hasznosítják az otthoni köz­életben, művelődésben. Meg­szűnt a legtöbb helyen az a merev gyakorlat, hogy feltét­lenül a kollektívával együtt, az otthontól távol „töltsék le” vállalásaikat a brigádtagok, mind a társadalmi munká­ban, mind a szórakozásban, kultúrában az egyénre sza­bott, az érdeklődésnek és ér­dekeknek megfelelő felada­tok vállalása, programok megtekintése, avagy az aktív részvétel bennük kezd do­Bejárók és kötődések lemző még általánosan a pél- négykor, da... foglaltsága még a tűzoltó­egyesületi munka és az ott szervezett szabadidős-progra­mok. Aki ismeri a falusi éle­tet, elhiszi: egy ilyen egyesü- háromszor ötkor, tűk el, szeretnénk tovább jut- let többet ér, mint a kívülálló A férjem három műszakba ni. Évente kétszer elmegyünk gondolja. Baráti közösséget jár. Nála változó az ébresztő, együtt színházba, egy-egy ad, együtt kirándulnak, gyak­Esténként főzök — csak. a budapesti kirándulást terve- ran együtt mennek a művelő­fiamnak van ebédje, itt még zünk, többen szeretünk ol- dési házba is. _Nem csupán a nem tudnak biztosítani. Nagy vasni és mindenki az érdek- szilveszteri tűzoltóbálra... A még vakolatlan, szép gond ez a főzés, meg a be- lődésének megfelelően igyek- — A fia bizonyára inkább nagy házba napközben leg- vásárlás: aggódunk mindig, szik ahol lehet, ott lenni: más Salgótarjánba húz... _ többször az iskolás gyerek jut-e tej, kenyér, nehéz be- községek pávaköreinek be- — Nem tudom, később, hogy jár haza a ceredi Tajti Gézá- szerezni a húst. Nagy vá- mutatkozásán, a bányászfú- ^esz» hogyan gondolkodik, de éknál — a többiek dolgozni gyünk, hogy létesítenének vósok fellépésein, kiállítás- most inkább ide vonzódik. Ébresztő: négy órakor mennek reggelente. A feleség itt egy büfét, ahol az alapdol az eljárás és a helyi munka gokat meg tudnánk, vásárol „félútján” áll: a szomszéd ni. Ezzel is nőne községben, a Salgótarjáni szabad időnk — Szolgáltató Szövetkezet za­megnyitókon, író-olvasó ta- Ceredinek tartja magát. Fut- lálkozón. Kérdezi, hogy mi- ballozott ő Salgótarjánban is, ként jut idő rá? Amit nem ««tán átjött a helyi csapatba, tizenegynél szívesen hagynánk ki, arra Sűrűn ^ megfordul Dóri is a hamarabb ritkán kerülök az szakítunk —, ha nem is megy művelődési házban: népi kicsit bari telephelyén kapott mun- ágyba. A kert, a jószág, aztán el mindenki, elmondjuk kát. Öt kerestük meg, az őszi a házimunka, a tévénézés, a másnak. A verőfényben, kint az udvaron hímzés és utolsónak mond- gyobb beszélgetünk. tam, pedig nagyon szeretem: szeres — Pár éve van így. Én az olvasás — rövid a nap. 1975 tavaszán jöttem ide, az­előtt otthon dolgoztam a ter­melőszövetkezetben. A fér­jem szintén nem régóta jár Tiribesre — bár korábban már bányász volt, majd ha- igazgatónője, Pálinkás zajött a szövetkezetbe. Ami- dorné elárulta: kor elkezdtünk építkezni, egy- táncra jár, ifjúsági klubba, pávakörrel na- Jellemző, hogy az iskolában is, volt a gond: a rend- itt is KISZ-tag, illetve be- próba nélkül nem le- kapcsolódik a KISZ-esek éle­Jho! lehet, ott lenni... Ahogy a művelődési kérdez­ni, hová kötődik a család? — Cerediek vagyunk — bár én rozsnyói születésű, de anyám idevalósi. Ha az a ré­gi szomszédolás már nincs is minálnl. Sokszor halljuk: a család a társadalom sejtje. Egy olyan család, ahonnan hárman Is eljárnak dolgozni, a „bejárók társadalmának”, életének mo­dellje lehet. Ha nem is jel­het fellépni. A hétköznapokon tébe. pedig szinte lehetetlen volt — Felesleges talán „ közös időpontot találni. A csoport tagjai és vezetőnk, Nagy Zoltán salgótarjáni ta- ház nár (akit nagyon szeretünk, San- tisztelünk, sok jó műsort, sok Tajliné két élményt köszönhetünk neki) meg a faluban — gondolom, Pataki 1st- vállalták a vasárnapi próbát, másutt sincs szokásban — is­merősök vagyunk egymás- „ nak. Tudunk mindig a köz­Cerediek vagyunk... doi^i A Mn^zbu.«­ról leszállva is segítettek mar — Gondolom, a három mű- a társadalmi munkában, sok brigádtársával, nagyon kellett a pénz. Ezért vánnéval és Pócsa Gézánéval ment újra vissza a bányába, együtt részt vett a Kell a jó ahol több a kereset. A fiam könyv vetélkedőn, 10 csapat harmadéves a salgótarjáni között a középmezőnyben vé­211-es számú szakmunkás- geztek. Patakinéval az is kö­képzőben, gépszerelőnek ta- zös, hogy mindketten páva- szak miatt a pávakörön ki- a teltházas rendezvény a nul, a munkahelye a kohá- körösek — csakhogy egyikük vül más dologba nemigen kultúrban. Köt a háztáji, de szati üzemek. Ügy tervezi, Zabaron, Tajtiné és férje pe- tud bekapcsolódni a férje... az nem minden — mi így oda is megy vissza a végzés dig Cereden. Itt énekel Kis — Olvasni kevesebbet szó- tartjuk. után. Hogy miként alakult az Simon Zoltánná is. Ügy tű- kott, mint én, de kedvelt el- G. Kiss Magdolna életrendünk? Jómagam min- nik, ez a brigád szívesen kap­den áldott nap négykor kelek, csolódik a művelődési életbe. "j T Z " , n “ A fiú hetente háromszor — Eddig a kiváló címet ér- 1 NOGRÁD — 1978. október 15., vasárnap J

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents