Nógrád. 1978. szeptember (34. évfolyam. 206-231. szám)

1978-09-14 / 217. szám

Kultúra helyből vagy ,,importból" ? Hirdetést olvastam minap egy poros pesti fa törzsén. Egy lemezlovas hirdette ma- gát azzal a mottóval, hogy „vidékre is elmegyek”. Per­sze csak alkalmasint, egy-egy estére. Színházak is, előadóművé­szek is rendszeresen járnak vidékre- Missziót vállalnak egy-egy előadással. szép missziót. Szépet és nélkülöz-, hetetlent. Távoli falvakba, kisvárosokba viszik el a mű­vészetet. Legjobb tehetségü­ket, legfrissebb gondolataikat. Ha azt viszik el! Mégis — anélkül, hogy a befeléfordulást, a provincia­lizmust akár egyetlen szóval is támogatnám — megkérde­zem: ráhagyatkozhat-e egy kisváros, egy nagyközség csu­pán néhány vendégjátékra? Le­het-e kulturális életet, szellemi atmoszférát teremteni csupa- csupa importált erővel és eszközzel? Aligha lehet. Már­pedig erre, tudniillik a sajá­tos, a saját eszközökkel ki­alakított szellemi világra van, vagy inkább lenne szük­sége minden településnek- Azért, hogy élni is igényeseb­ben lehessen ott, ahol esetleg lakni, vagy dolgozni jó. Soha ilyen belső erő nem állt rendelkezésre ahhoz, hogy egy-egy vidéki település megteremtse a maga kulturá­lis életét, hogy a belső nor­mák és értékek kialakításá­val, a példaadók erejével másokat is, mindenkit elin­dítson a szellem napvilága felé. Mondhatom ezt joggal, hiszen ennyi képzett, diplo­más szakember még soha nem dolgozott vidéken, mint manapság. És ki tagadná, hogy a kulturális élet fellen­dítésének motorja, követen­dő példája elsősorban a szel­lemi igényeit kielégíteni akaró értelmiség lehet. Mégis, sok kisváros és köz­ség szenved értelmiségi lakói­nak szenvtelenségétől. Attól, hogy a művelődési házak ren­dezvényein fehér hollónak szá­mít egy-egy helybeli diplomás­Azt a körülményt. hogy kisvárosban, vagy falun lak­nak és dolgoznak, sokan úgy vélik ellensúlyozni, hogy ki­hívóan közömbösek a helyi ügyek Iránt, hogy következe­tesen lakóhelyükön kívül töltik szabad Idejüket és kulturális­szellemi igényeiket is csak a fővárosban, vagy a megye­székhelyen akarják kielégí­teni. Más szóval: nem élnek ott, ahol laknak. Igényeiket autóba teszik és elviszik oda, ahol nekik a kultúrát nem megteremteni, csak befogad­ni kell. Kétségkívül kényel­mes álláspont. És egyben fur­csa is. Azért furcsa, mert vannak diplomások, akik vál­lalják az értelmiség hagyo­mányos küldetését, és a ma­guk igényeinek kielégítése közben másokban is szellemi igényeket támasztva alkot­nak- És nem csupán befogad­nak. Megteremtik egy köz­ség, vagy akár egy város sajátos szellemi arculatát, a joggal vágyott kulturális éle­tet ott, ahol ezt náluk job­ban senki sem tudja megten­ni és ahol náluk senki sem hivatottabb erre. Való .igaz, hivatásérzetre senkit sem lehet kötelezni. A zeneértő orvost nem lehet kötelezni, hogy eljöjjön arra a hangversenyre, amiért két hónappal előbb vagy később Budapestre utazik. Tőle hi­vatalból csak azt lehet kérni, hogy osztályán gyógyítsa meg a betegeket. És ezt meg is teszi- A mérnök felépíti a házat, a közgazda eligazgatja a hivatalt, az agronómus a termelőszövetkezetet, de utá­na. ..! Sokan előkelő idegen­nek kiáltják ki magukat ab­ban a közösségben, amely pedig számukra az alapvető életfeltételt, a munkát biz­tosítja. Erőszakkal senkit sem lehet meggyőzni arról, hogy szel­lemisége igazán csak akkor bontakozhat ki, akkor hasz­nos, ha azokra Is átsugárzik, akik rá egyéb okból is fö'lte- kintenek. A vidéken dolgozó értelmiség küldetését nem le­het parancsba adni- Ezúttal is csak arra van mód, hogy együttérezzünk azzal a nép­művelővel, aki ha előadót ke­res, füzetében csupa buda­pesti nevet talál —, ahelyett, hogy a helybeliek között vá­logathatna. Miskolci Miklós — Eljöttem apuval! Tizedszer: ismeretterjesztő napolt Pásztőn Űj formák, régi célok Furcsán van az ember a vissza-visszatérő programok­kal, a hagyományossá váló rendezvénysorozatokkal. „Há­nyadik már ez? Idén nem tar­tanak ilyet? Emlékszem, a tavalyi sorozat idején jól si­kerültek a szír házi esték és volt több érdekes, szép kiál­lítás is... De — és felmerül ez a „de” is — legyen szó akármilyen értékes dologról, foglalkoztatja az embert: mi­ért kellett pár napba bele­zsúfolni, mire jó akciót, kam­pányt tervezni egyébként is vonzó, jó ügyek köré? Per­sze, eszünkbe jut az is, nem könnyű széles körben szo­kássá térni, hogy előadások­ra üljenek be, tárlatokat néz­zenek meg. Ha pedig rendez­vénysorozatról van szó? Több szerv közös feladata a pro­paganda (csak a sok bába kö­zött ne vesszen el a gyerek...) és a minél jobb megrende­zés, nagyobb a választék, egyik rendezvény gyakran to­boroz érdeklődőket, közönsé­get a következőre, a párhu­zamosan mellette futóra is. Pásztón idén kis jubileu­mot ünnepelhetnek a járási ismeretterjesztő és kereske­delmi napok rendezői: tize­dik alkalommal nyújtanak át egy csokornyl programot a nagyközség és a járás lakói­nak. Nemrég úgy nézett ki, elmarad a sorozat — a Lo­vász József Művelődési Köz­pont, a járási és nagyközsé­gi TIT és a többi rendező szerv kapcsolódik a salgótar­jáni munkás kulturális hetek­hez. Végül úgy döntöttek — a kapcsolódó rendezvények mellett — nem hagyják el a már megszokott és szélesedő körben megkedvelt ismeret- terjesztő napokat sem. A dá­tumszerűen pontos „menet­rend” a napokban készül el, de a népművelői tanácskozá­son nemrégiben már kivá­lasztották a javasolt progra­mok, a hozott ötletek, kéré­sek közül azokat, amelyek a legjobbak és reálisan teljesít­hetők is. Mi jellemzi a tizedik is­meretterjesztő napokat? A legfontosabb talán az: min­denütt lesz valami, nem kon­centrálódik a járási székhely­re a programok zöme. A má­sik, hasonlóan örvendetes jellemvonása: sok mindent kérnek, különösen a körzeti központokban, előre felmér, ték az igényeket. A nyitó na­pon — immár hagyományo­san — komplex előadói fóru- I mot tartanak, melynek témái: a KMP és az őszirózsás for­radalom évfordulói. Hogyan lehet többet mondani, mint a tankönyvek, életközeibe hoz­ni a hatvan évvel ezelőtti eseményeket — erről is szó lesz ezen a napon és doku­mentációs tárlatot nyitnak a a nagyobb programok ellené- művelődési központban. Is- re sem. Sok előadást tervez­őiét lesz egy vasárnapon if- nek. A körzeti művelődési júsági nap — szakmunkásta- házakban, a kisebb klub- nuló-vetélkedővel, ifjúsági könyvtárakban is már igény klubosok találkozójával, szín- a szemléletesség, az előadá- házi estével. Nem volt még sokat filmvetítéssel, doku- ebben az évben szemléje, be- mentációs, reprodukciós tár- mutatkozási alkalma a járás latokkal egészítik ki. A kiál- öntevékeny művészeti cső- lításoi.nál maradva: a me- portjainak. Októberre ilyet gyeileg vándoroltatott anya- is terveznek, összekötve a gok mellett a járásban né- mátraszőllősi szüreti felvonu- hány helyen látható lesz a lássál, azt követően a Lovász leendő pásztói galériának József Művelődési Központ- ajándékozott művekből ősz- ban többrétű, a munkásha- szeállított tárlat is. Az is- gyományokat is magában fog- meretterjesztést szolgálják az laló műsort adnak. Dédelge- író-olvasó találkozók, a könyv- tett terv és új forma a ki- tárak több rendezvénye és járó dolgozók napjának meg- az októberben kezdődő szo- rendezése. Mert nemcsak cialista brigádvetélkedő egy- Pásztó vonz sok dolgozót üze- aránt. Idén a korábbinál is meibe, csaknem ugyanennyi- nagyobb figyelmet fordítanak en eljárnak a salgótarjáni arra, hogy a kereskedelmi gyárakba, munkahelyekre, programokat az életmód for- ök még nehezebben „érhe- málásának szolgálatába ál­tők el”, vonhatók be a kul- litsák. turális élet számára. Szeret- A tervek sokat ígérnek. A nék, hogy az érintett üze- megvalósulásuk főképpen mek vezetői is képviseltetnék azon múlik, hogy miképpen magukat (öblösüveggyár, sík- használják ki a lehetőségeket, üveggyár, ZIM, SKU, bánya- nem állnak-e meg a progra- tröszt) egy fórumon találkoz- mok összeállításánál az Hié­nának velük. Emellett kultu- tékesek. És még valami —• rális bemutatóval szórakoz- nem apróság! — stabilak-e a tátják a résztvevőket. Ha si- rendezvények? Egy-egy köz­kerül a terv, az ismeretter- ségben elmaradásuk nem csu- jesztő napok egyik legkomo- pán a sorozat sikerét veszé- lyabb rendezvénye lesz ez a lyezteti — a megtelő székso- hét végi komplex munkás kul- rok és az előadó üres helye turális nap. a későbbiekben is rontja a Nem veszíti el ismeretter- közművelődés hitelét! jesztő jellegét ez a sorozat G. K. M. Mai tévéajánlatunk 20.00: A TÁLTOSFW ÉS A VILÁGFA Életre kelt a Táltosfiú az ősi magyar szájhagyományok­ból és népmesékből a televí­zió elektronikus eszközei ré­vén. Sámán apja kedvéért vág neki hősünk a világnak, hogy megkeresse az élet vi­zét. így jut el a Forráskirály palotájába, ahol a hét forrás között ott rejtőzik a nagyon keresett kincs. De hogy me­lyik az, csak a Forráskirály lánya tudja- A Táltosfiú, hogy kiderítse a titkot felesé­gül kéri Napsugár királylányt. Csakhogy az esküvő előtt pró­bát kell tennie... Rajnai András rendező az elektroni­ka segítségével ismét merész vállalkozásba bocsátkozott: a magyar mesevilág legszebb és talán legfilozofikusabb sű­rűjébe hatolt. Ahogy ő maga is meghatározza: „az új kö­zösségi kultúra lehetőségeit keressük és így törvényszerű­en jutunk el nemzetünk egyik értékes örökségéhez a világ­fa ősmagyar mitológiai tör­ténetéhez- Nemcsak fordula­tos história ez, hanem egy­ben őseink filozófiája is, koz­mikus világkép, amely a hon* foglaló ősök gondolkodását jellemzi”. A tv-film anyagá­hoz számos rokon nép hagyo­mányaiból is merítettek az alkotók. így többek között eredeti, Szibériában gyűjtött sámánénekkel is találkozhat­nak a nézők. Csodálatos me­sevilág kel életre! Forráski­rály. Emberfiú, Táltosfiú, Sötétember, a Baranya és más mondái elemek világa! Bárány Tamás: BALATONNAL (4.) A háziipari szövetkezet ko- pott kis irodájában ketten ül­nek: egyik íróasztalnál az elnök, a másiknál az idős ad­minisztrátornő. Csöndesen tíz­óraiznak, eszegetnek. Tizen­négy éven át napi nyolc óra: csak kiszámítani is iszonyú feladat, mennyi jönne ki min­det összevéve . . . Ennyi idő alatt a világ minden gondját meg lehet beszélni, töviről-he- gyire, akár százszor; jobban is ösmerik egymást, a másik minden nyílt és rejtett gond- dolatát, mintha házasok vol­nának ... Az ember a házas­társával három-négy óra hosszat van együtt naponta, ebből is lemegy legalább ket­tő a tévénézésre — munkatár­sával tehát ennek az időnek éppen a négyszeresét tölti. Az elnök magában számol­gat. Ha Kauczinéval az utób­bi tizennégy évben négyszer annyi időt töltött együtt, mint a feleségével, akkor ez volta­képp ötvenhat évnyi házasság­nak számít . . . Elmélázva né­zi az idős hölgyet, s ha, meg­ölnék sem tudná megmondani, melyiket unja jobban: ezt az asszonyt-e, vagy amazt otthon, a hites feleségét . . . Az álmos egyhangúságba az hoz most némi mozgalmassá­got, hogy nyílik az ajtó és be­lép Ispánkiné, a szövetkezet egyik legrégibb és leghűsége­sebb bedolgozója. Alig tudja beszuszakolni magát az ajtón: egy-egy puffadásig tömött sza­tyor van mindkét kezében. — Jó napot, Szatymazi elv­társ — köszön barátságosan. — Jó reggelt, Kakucsi néni. Az öregasszony, mintha megcsípték volna, felkattan. — Miért mondja nekgm, hogy reggelt, aranyoskám? Csak nem arra céloz, hogy nekem még reggel van? Hogy Szatymazi elvtársnak már ja­vában nappal van, ami­kor még nekem reggel? Ha mindent akar tudni, tud­ja meg, hogy koráb­ban vagyok itt reggelenkint, mint az elnök elvtárs! Amikor az olyan nagyságos asszonyok, mint maga, aranyoskám, még javában a párnát dagasztják, sőt, akkor fordulnak a másik oldalukra, aranyoskám, ak­kor Kakucsi néni már javában itt van! Kakucsi néni ugyan­is nem maga osztja be az ide­jét, aranyoskám, mint a bol. dog bedolgozók, mert a Kaku­csi néninek a Munka Tör­vénykönyve írja elő, hogy mi­kor kell ide belépnie, és mi­kor húzhatja le itt a rolót, de úgy ám, aranyoskám! Az elnök int, mert tapaszta­lásból tudja, hogy most az elhalt férj következik, aki többet ivott, isten nyugtassa, mint a Szahara és a Góbi-si­vatag száraz homokja együtt­véve, aztán a rossz útra tért fiú következik, akit a görcs rántott volna össze, amikor abba a züllött kompániába be­lekeveredett, aztán a lány, aki tanulni ugyan nem akart, pe­dig mit prédikált neki, mit könyörgött, de az nem, a caf- ka, az istennek sem, csak a fiúk, a tánc, meg a ruha, meg a nagyhajó gitárosok, hogy azokat is tette volna' akárhá­vá az isten, a lobogó gatyá­jukkal . . . Szatymazi kartárs tehát Int, s elnöki tekintélye teljes sú­lyával az újonnan érkezetthez fordul. — Mi szépet hozott, Ispán­kiné? — Szépet? — mosolygott az asszony. — Gyönyörűt! Azzal a két szatyor tártál- mát Kakucsiné asztalára önti, kidől vagy kétszáz pár ma­musz. — Látott már ilyen szépet, Szatymazi elvtárs? \ Kakucsiné nyúl az egyik párért; forgatja, nézegeti. — Mint a harmat! — teszi aztán vissza az asztalra. — Ugye? — ragyog a bedol­gozó. Az öregasszony bólint. — Olyan gyönge, olyan kis esendő . . . — De szemre azért szép! — mondja az elnök, engesztelőn. De az engesztelés már későn jött: a szövetkezet egyszerű dolgozójából kitör, amit már Kakucsiné első litániája óta nyel vissza magába. — Gyönge, azt mondja, gyönge Kakucsi néni? fiát talán én adom az anyagot hozzá? Nem maga? Adjon máskor bőrt, varrók én abból is, ne féljen! Azt aztán nem nyűvi szét egy század kato­naság sem! De amíg szúnyog­hálót kapok, addig csak szú­nyoghálóból tudok tutyit csi­nálni! Na! Kakucsiné mély lélegzetet vesz, nyilván, hogy bírja vá­lasszal, de az elnök megint csak gyorsabb nála. — Az anyag állami anyag — mondja kimérten. — Kakucsi­né éppúgy nem tehet róla, mint, ahogy maga sem tehet, Ispánkiné. Ez van, ezt kell szeretni. Ennél csak egy rosz- szabb figurát tudok: ha ez sem volna . . . Akkor aztán nézhetnénk, miből élünk! Csönd van; Kakucsiné szá­molja a papucsokat; a másik kettő nézi. Ispánkiné' közben óvatosan odahúzódik az elnök­höz, és halkan megkérdi: — Még mindig annyi a da­rabbér, elnök elvtárs? Szatymazi ránéz. — Mennyi? — Hát amennyi volt . . — Negyvenhárom, negyven­négy — mondja Kakucsiné, majd megáll egy pillanatra. — Annyi! — mondja határo­zottan, s számol tovább: negyvenöt, negyvenhat, negy­venhét . . . Az asszony halkít a hang­ján. — És tessék mondani, mikor lesz emelés? Az elnök merőn nézi. — Emelés?! Ne röhögtes- sen! Még jó, ha ezt a bért tar­tani tudjuk! . . . Van fogalma róla, Ispánkiné, hogy milyen értékesítési nehézségeink van­nak a tőkéspiacon?! Az asszony tűnődik. — Akkor miért nem adják őket el itthon, Szatymazi elv­társ? Hisz milyen régen hi- ánveikk már! Az elnök elnézően moso­lyog­— Magának nem erős oldala a közgazdaságtan, ugye, Is­pánkiné kedves? — Hát nem éppen . . . Szatymazi leül, rágyújt. — Akkor azt sem tudja, hogy mi az a begyűrűzés, ugye? Az asszony megvonja a vál­lát. — Nem én . . . — No lássa! — üt az asz­talra az elnök. — Hát emiatt van! A legrégibb és leghűbb be­dolgozó bólogat. — Ja . . . Hát akkor bi­zony ... Ja, hát így márt-gá. szén más! (Folytatjuk) 4 NŰGRAD - 1978. szeptember 14., csütörtök

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents