Nógrád. 1978. szeptember (34. évfolyam. 206-231. szám)

1978-09-24 / 226. szám

Családlátogatás Betonon termett szőlőfürtök Ivón édesapja ölében érzi magát teljes biztonságban, de azért nagy meggyőződéssel di­cséri az óvodát is. Kulcsár József felvétele Vasárnapi jegyzet Csetepaték y„jnn hol lehet egykori elöljáróm: ” Pál Kutas Balázs tizedes, aki annak idején a raj szájába rágta, hogy mi­lyennek kell lenni egy igazi határőrnek. Az­óta igencsak szétrajzottunk, s a géppisztoly helyett ki-ki munkája eszközét fogja meg reggelente. íme, így váltják fel a kardokat az ekevasak. Mindez a fegyveres erők napja közeledtével jutott eszembe, mert, hogy ilyen­kor a laktanyákban, őrsökön készülődnek már a srácok, az ünnepi progfam terveit fab­rikálják, tükörfényesre subickolják a körle­tek padlóburkolatát. A határ őrzőire gondolva azon elmélke­dem: mikor sikerül a békés egymás mellett élést a tökéletesség szintjén megvalósítani ami ez esetben nemcsak a két világrendszer­re értendő, hanem a szűkebb környezetre is. A minap például egyik ismerősöm mesélte, hogy anyósáék szüntelenül beavatkoznak a család belügyeibe, a gyermeknevelés mód­szereinek megváltoztatása fejében színes te­levíziót ígértek, amit természetesen vissza­utasítottak, s már azon gondolkodik ismerő­söm, hogy jegyzékben hívja fel a figyelmet: a vasárnapi étrend összeállításába való bele­szólás sérti a háziasszony szuverenitását. Egy másik barátom viszont ellenkező híre­ket terjeszt- Azt állítja: megvalósult a teljes leszerelés, ami ellen viszont hadakozik- Már intettem volna, hogy pszt! — de gyorsan el­mesélte, hogy a lakótelepen pihenő személy- gépkocsijának tartozékait — négy gumikö­peny, visszapillantó tükör, rádióantenna — egyetlen éjszaka leforgása alatt teljesen le­szerelték, s ha ez így megy tovább, már csak a gyalogságot erősítheti. A tiltakozásáról szóló iratot természetesen benyújtotta az Állami Biztosítónak is. A megyei közintézményben viszont a had­erőcsökkentésekről folytatnak tárgyaláso­kat Ném nagy sikerrel, mert az adminisztrá­torok küldöttsége vezetőjének szája akkora, mint a bécsi kapu, s emiatt gyakran kényte­lenek elnapolni a tanácskozásokat. Emiatt csupán a részleges megjegyzésig jutottak el, egyelőre csak három részlegnél csökkentik a létszámot. A hivatal közvéleménye kíváncsian várja, mikor kerül sor az egyezmény aláírá­sára­A hírügynökségek időről időre beszámol­nak a különböző csetepatékról. Csupa véres jelenet, hogy az embernek a hideg futkos a hátán, s már a krimit sem veszi kezébe, in­kább szerelmes verseket olvasna. Ismert gyá­runkban például munkaidő alatt került sor összetűzésre a művezetőhű erők és a minő­ségi ellenőrök között. Az incidenst egy kül­földre irányuló szállítmány robbantotta ki, amelyet a meósok nem akartak továbbítani, hivatkozva különböző megállapodásokra, de főként a gyatra minőségre. Ez esetben sze­rencsére a békéltető tárgyalások eredményre vezettek, amely során 'a közvetítő szerepet a szakszervezeti bizottság vállalta eL Végül a szalagon dolgozók kapituláltak, mert elfogyott a muníció és az alapanyag, az utánpótlási vonalakról nem gondoskodtak idejében. Az n."i termelőszövetkezetben viszont ma is dúl a harc a főállattenyésztő és a gondo­zók között, ami egy tehén vasvillával tör­tént szelídítésé ürügyén kezdődött, s folytató­dott a télire készített takarmánykészletek­ből való zsákmányolással. Miután a tsz-elnök csapatai a főállattenyésztő segítségére siet­tek, a gondozók visszavonultak de a közös gazdaság érzékeny veszteséget szenvedett. Ma is keresnek a tehenészetbe munkaerőt. Mel­lesleg a jószágot, ellátók hivatkoztak Monte- cuccoiira és a bérszabályzatra, hogy nemcsak a háborúhoz kell a pénz. Élesedik az osztályharc is. Az s.-i középis­kola harmadik b és negyedik á osztályai az egymás elleni küzdelemben minden tartalékot bevetettek. S mivel a futballpályán nem dőlt el a csata, a hadszínteret kiterjesztik az őszi almaszüret idejére is. A győzelmi mámor helyett marad a további fegyverkezés az órá­kon, mert hogy a tudás is fegyver. Csakúgy, mint a szó, amely elé a veszélyes jelzőt is szokás odabiggyeszteni- Ennek viszont ellent­mond egy másik, szeretettel idézett mondás: a szó elszáll, az írás megmarad. Mostanában titkosnak vélt fegyvert, a kritika fegyverét, amelyről vannak, akik azt állítják, kétélű. A fegyverszakértők viszont eme tételt megcá­folták a szocialista demokratizmus tárgykö­rében alkotott tanulmányokban. A kísérletek azt igazolták, hogy e harci eszköz alkalmazá­sa egyaránt hatékony lehet a vezérkarban és a lövészárkok környékén is. Nem árt viszont időnként az irányzékot pontosabban beállí­tani, a célpontot körültekintően felderíteni és meghatározni. Mert ezt figyelmen kívül hagyva előfordul­hat. hogy az ember ágyúval verébre lő. Szabó Gyula J Jö SORSUNK EZÚTTAL egy olyan családhoz vezérelt bennünket, amelynek tagjait, legalábbis, ami a két felnőt­tet illeti, aligha szükséges be­mutatni. S a helyszínt, a köz­nyelven nemes egyszerűséggel „Főtér tizenhármasnak” ne­vezett, az új Salgótarján első igazán modem lakóházát pe­dig, avatottabb tollú városesz­téták értékelték. Kökény József, az SBTC volt labdarúgója, az STC öregfiúk csapatának egyik mai erőssége, majd másfél év­tizede él Salgótarjánban. Kö­vetkezésképpen, nem salgó­tarjáni. Nem az, a , születési helyet illetően. Cegléden szü­letett, s bátyjával együtt ott futott először ki a pályára, hogy azután őt is megelőzve, először a Budapesti Előrében, majd a Ferencvárosban, s végül 1964 óta, az STC-ben rúgja a labdát. A labdát, amely kerek olyan értelem­ben is, hogyha jól rúgják, messzire száll. Két-három éve erősödik az öregfiúk salgótarjáni csapata, s számos külország! öreglegé­nyekkel tart szoros kapcsola­tot. Oda-visszavágók, baráti találkozók, meghívások bizo­nyítják, messzire száll a bőr, ha az ember szeret játszani. A játékról meg a szőlőfürtök kerülnek szóba. Két gyerek él a Kökény családban, mindkettő óvodás, a Damjanich utcai gyermek- intézményben töltik napjai­kat. Erna az idősebb, Ivón csak most kezdte az életet, hétfő óta jár a Damjanich ut­cába. Erről azt mondja: — Nagyon jó volt ott minden­nap, az én jelem a szőlő... Er­nának is ez a jele. A családi élet kereteiről be­szélgetünk Kökényéknél. Az apa a síküveggyár norma­technológusa, az édesanya, Kökény Józsefné, a salgótar­jáni IBUSZ-ban fogadja az ügyfeleket. Ö mátranováki, nagy család tagja, heten van­nak testvérek, s már az is a megváltozott ' élet megválto­zott lehetőségeire utal, amit a tanulásáról mond: — Hiába szerette volna édesápám, hogy a Madách Gimnáziumban tanuljak, ha egyszer akkoriban még nem lehetett szó arról, hogy kol­légiumi elhelyezést kapjak. Így kerültem egy távoli ro­kon révén, egy ugyancsak tá­voli, híres iskolába, a mező­túri Teleki Blanka Gimnázi­umba. Akkor bántott a neve­lői szigor. Ma úgy érzem, so­kat köszönhetek az ott tanult fegyelemnek. Mint a maturások? Na, de félre a tréfával; milyenek a családi élet salgótarjáni ke­retei? És ha már a nevelés szóba került, milyenek a tar­ján! óvodák? A szőlőfürtök hallgatják, amit a szülők mondanak és Ivón néha erő­sen rá is bólint. A lényeg az, hogy a szülők általában szí­vesen veszik, ha a bölcsődé­ben, óvodában, iskolában kö­vetkezetes vezetés mellett, emberi fegyelemre és viselke­désre tanítják a gyerekeket, így van ez — Kökényék ta­núsága szerint — a már em­lített óvodában is. A két Kö­kény kislányt az édesanyja viszi reggel, kézenfogva az óvodába, s délután az édesapa megy értük, hiszen ő koráb­ban végez a munkahelyén. Aztán mi történik? — Leballagunk a hegyről és elmegyünk az IBUSZ-hoz, a mamához. Megvárjuk. Ját­szunk a téren, s amikor már eljöhet, együtt vonulunk há­za — mondja Kökény József, aki szívesen ragad bevásárló­szatyrot. (Egyik öregfiú ba­rátja készített is róla néhány polariod felvételt. A színes ké­pen Kökény József látható, a „Tizenhármas” előtt, labda nélkül, szatyorral.) — SZERETEK BEVÁSÁ­ROLNI — mondja kicsit szé­gyenlős mosollyal. — A pia­con mindig alkudom egy ki­csit, már csak a forma kedvé­ért is. A négyforintos csőkukori­cát például így kell megven­ni „Kökény-stílusban”. — Hogy adja, néni? — Négyért darabját, fiam. — Tízért elviszek hármat. — Vigye csak, lelkem... Kökényné talán négyszer volt az új salgótarjáni piacon. Ez a férj reszortja a család­ban. Annál többet jár viszont a Csemegébe. Mi a vélemé­nye erről a helyről? — Kicsit zsúfolt. S, néha túl sok azonos árut tesznek a gondolákra, ugyanakkor a kifogyott cikkeket későn cso­magolják ki. Néha kérni kell. Akkor nagyon gyorsan adják is, de valahogy jobban kelle­ne elosztani azt a rengeteg árut. Kevesebbet kellene ta­lán kitenni egyes cikkekből és gyakrabban újrapótolni. Ne értse félre, nagyon szere­tek ott vásárolni, de azt gon­dolom, hogy túlságosan is le­terhelt ez az üzlet. Ugyanak­kor a kicsit távolabb levő és nagyon jól ellátott szövetke­zeti ABC-boltot alig ismerik a salgótarjániak! S általában, nem ártana ide is egy szövet­kezeti áruház. Már csak a konkurrencia, a választék ked­véért. A Pécskő és a Cent­rum majdnem ugyanazt nyújtja. Talán a Centrum konfekcióban többre vállal­kozik. Kökény József nem szeret a fővárosban közlekedni, nem élne ott szívesen. Naponta busszal jár munkahelyére. Milyennek látja a város köz­lekedését, amely ugyancsak hozzátartozik a családi élet kereteihez. — Nincs panaszom, hét perc alatt a síküvegben vagyok. A csuklósbuszoknak nagyon örültünk, nyáron sokat segí­tenek majd a strandra irá­nyuló közlekedésben. De volt egy megdöbbentő élményünk is, amikor az első járatra felszálltunk. A legelső utasok közül valaki, végig felhasogat­ta késsel a hátsó műbőrülé­seket. Milyen ember lehet az illető?! Kökényék családja minden lehetséges időt együtt tölt, a kis Ivón, ha tehetné, örökké édesapja térdén ülne, Erna mostanában inkább a mamá­hoz húzódik. S, ha betegek, milyen az ellátás? A körzeti orvos jelenleg, más beosztásban, helyettesí­téssel oldja meg a feladatot, a beteg gyerekek vizsgálatát, gyógyítását. Ha távol van, ak­kor messze, az öblösüveggyá­ron túlra kell cipelni a beteg gyerekeket. Ne kerüljön rá sor. Hol, hogyan játszhatnak a betonon termett szőlőfürtök? — A Pécskő úti játszótérre járunk — mondja Kökény József. Érdekes, amit a test­mozgással hivatásszerűen foglalkozó sportoló mond: — Kevés a mozgásra alkalmas játékszer. TALÄN ezért hintáz­tak éppen egy rozsdás, ki- döntött és sokáig a helyszí­nen hagyott hirdetőoszlop lemezén közösen a téri gyere­kek. Mert a közös mozgás nemcsak az izmokat, a kap­csolatokat is erősíti. Ki tudja ma már, milyen volt a tűzol­tó hinta?----- - T. Pataki László „Jobb ma egy zsák krumpli, mint holnap a matekdolgosat99 (Komolytalan riport egy komoly dologról) Mire e sorok napvilágot lát­nak, falán már megírattatott az első matekdolgozat is, sőt az a bizonyos „nullánál jobb, de kettesnél rosszabb” érdemjegy is bekerült az el­lenőrző könyv még papírsza- gú rubrikáiba. Talán, a krumpliföldön olyán barátsá­gosnak tűnő tanárok, az isko­lapadok, a fekete táblák, a fe­hér kréták világában már el­felejtették a „bezúgatott ne­buló” könnyfakasztó vicce­it, például azt, „amikor a férj váratlanul hazaérkezik és fe­leségét ott találja.. •” Üres suli Nem tudom, mindenesetre a balassagyarmati 217- számú Ipari Szakmunkásképző Ih- tézet diákjainak és tanárai­nak többsége minden bizony­nyal kellemes, emlékezetes na­pokat töltött a szügyi terme­lőszövetkezet krumpliföldjein. Gondolom, ezt abból, hogy a megkérdezett 18 személy kö­zül mindössze egyetlenegy mondotta, hogy szívesebben ülne az iskolapadban. Egyi­kük „átértékelte” az ismert magyar közmondást: „Jobb ma egy zsák krumpli, mint holnap a matekdolgozat.” Az iskolában egyébként az- időben teljes csend honolt, csupán az igazgatóhelyettest, Arató Jánost találtam ott, amint éppen egy adminisztrá­ciós ügyet intézett, örömmel újságolta: — A téesszel kötött együtt­működési szerződésünk ér­telmében már negyedik alka­lommal segédkezünk a mező­gazdasági munkálatokban, most éppen a burgonyaszedés­ben. Kitűnőek a tapasztalata­ink, ahogy mondáni szokás: mindkét fél számára hasznos- A kapott pénz felét az iskola ifjúságpolitikai céljaira aján­lották fel a fiatalok, míg a másik feléből osztályprogra­mokat szerveznek. És persze fontos szerep jut a munká­ra nevelésnek is... De ezt inkább tőlük kellene megkér­dezni­Ki csipked ? Érkezésemkor éppen az ebédszünet utáni „fájront” tart, A nyolc hektárnyi krumpliföldön, imitt-amoft szétszórva, csoportokba ve­rődve pihennek a diákok. Kö­rülbástyázták magukat meg­szedett zsákokkal, olybá tű­nik némelyik, mint egy kis vár. Megkeresem a leghango­sabb csoportot, feljegyzem Bódi Ildikó, Kovács Imre, Dó- biás Erzsébet és Oláh József nevét, majd beszélgetni kez­dünk. Kiderül, hogy a burgo­nyaszedésnek meglehetősen kevés az „irodalma”. — Ezt csinálni kell — mondják egyöntetűen. — Nem kell hozzá ráció, fifika, csak jó derék, amely naponta képes több százszor le-, felhajol­ni. .. Ennyi az egész­Valóban^ bólintanék meg­győzően, de Koncz Lászlóné, a diákok osztályfőnöke és cso­portvezetője egy hasznos gon­dolattal egészíti ki az előbbi megállapítást. — Nemcsak az iskolában, hanem itt, munkavégzés köz­ben is megismerik egymást a diákok. Kapcsolataik, közös­ségük olyan színnel gazdagod­hat, amely maradandó lehet mi’ndannyiuk számára- Min­denképpen hasznosak az itt töltött napok. A tanárnő egyébként azon pedagógusok közé tartozik, aki „ért a diákok nyelvén”. Néhány mondatos párbeszéd­ből kitűnik, mennyire tiszte­lik és szeretik a diákok, akik­ről még annyit el kell monda­ni, hogy a férfiszabászat „rejtelmeivel” ismerkednek immáron harmadik éve. Mielőtt továbbmennék, még elmondják a paprikás krumpli receptjét, amit ebédre fo­gyasztottak; kiderül, hogy O. J. keveset beszél, de sokat csipkedi a lányokat; és előad­nak egy kívánságot, melyet éh csak tovább adhatok: ne csak krumplit, hanem gyümölcsöt is hadd szedjenek. (Csak zá­rójelben jegyzem meg: a gyü­mölcsszedésnek is vannak — lehetnek — káros következ­ményei) Krumpliszedő uniformis Közben megérkezik Unaté- nyi László tanár, a diákok és a pedagógusok vezetője. Tő­le tudom meg, hogy össze­sen 306. fiatal dolgozik, hu; szonegy nevelő felügyeleté­vel- A munkaintenzitás jó, a hangulat kitűnő, a teljesít­mény szintén elégséges. Egy. egy hatórás munkaidő alatt, körülbelül háromezer zsák burgonya kerül a raktárak­ba. — Mu'nkára fel! — hangzik az utasítás mindenfelől, ami azt jelenti, kezdődik a „me­ló”. A krumpliforgató gép már szorgalmasan hasítja a földet, csapódnak ki a gumók, amit szinte pillanatok alatt, fölkapkodnak a diákok­Tóth Katalin és Pásztor Márta másodéves fodrásztanu­lók, mezőgazdasági munká. sokat meghazudtoló ügyesség­gel szedik össze a burgonyát, miközben fél füllel, a Boney M. ügyeletes slágerét hall­gatják. Kopott, simulékony farmerjük, könnyed, divatos öltözékük — talán a krumpli- szedők jövőbeni uniformisa? — új „színt”, visz a munka látványába. — Sokszor hetekig-hónapo- kig ki sem mozdulunk a bér­házak kőrengetegei közül — mondják. — Valósággal fel* üdülés számunkra ez a fizi­kai munka, mindén évben szí­vesen jövünk és örömmel vé. gezzük, amit ránk bíznak. Császár Mihály és Bacsa Béla, a termelőszövetkezet brigádvezetője, illetve nö­vényvédő szakmérnöke, szin­tén elismerően vélekedik a diákok munkájáról- Elmond­ják, hogy a tsz-nék több mint 100 hektáron kell krumplit szednie, s a munkaerő igen­csak híján van, így nagy se* gítséget jelent a szakmunkás* képző intézet. A fizetségük ugyanolyan, mint bárki más. nak, aki hasonló munkát vál­lal. Számokat egyelőre még nem lehet tudni, de minden bizonnyal mindkét fél jól jár. Bár a sok burgonyatermés’ miatt szerte az országban ala­csonyak az árak, bőséges a kínálat, de — mint mondják — ez nem a szakmunkás­fiatalok zsebén fog megérződ­ni. Az viszont, könnyen el­képzelhető — a „krumplicsö­mör” miatt —, hogy nem a diákok lesznek a piacok leg­szorgalmasabb burgohyavá- sárlói. ___ Tanka László j

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents