Nógrád. 1978. szeptember (34. évfolyam. 206-231. szám)
1978-09-17 / 220. szám
F-rás Örtfmtcljes ide^esalák Az idei év kétségtelenül egyik legnagyobb vívóesemé- nyc a napokban megrendezett Balaton-bajnokság volt. A kereken száz női tőröző nemzetközi mezőnyében (tíz ország versenyzői vettek részt) izgalmas küzdelem után dőlt el a bajnoki cím sorsa. Megyénk sportszerető közönsége bizonyára örömmel hallotta a hírt: a salgótarjáni Oláh Krisztina az igen szép eredménynek számító bronzérmes helyezést szerezte meg. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy a magyar vívósport első osztályú versenyzői között mindössze két vidéki szerepel, s a felkészülés bizonyos feltételei meglehetősen korlátozottak (például a teremgondok), akkor nagyon is elégedettek lehetünk e teljesítménnyel. — És Oláh Krisztina? — kérdezem a vívónót néhány nappal a verseny után, a salgótarjáni sportcsarnok üres nézőterén, szemünk előtt a tíz-egynéhány éves STC-serdü- lők edzőgyakorlatai. Mielőtt válaszolna, töpreng egy keveset, s mintha hangulatán, feleletén még érződne a nagy verseny fáradtsága, izgalma; ugyanakkor egy szenvedélyes sportember másfél évtizednyi tapasztalatának „percrekész” frisseségével fogalmazza meg pályafutásának jellemzőit: — Nézze, a szakmában úgy tartják, hogy huszonhét éves korban érik be az ember, mind fizikai, mind szellemi értelemben. Hetente öt alkalommal edzek, emellett edzője vagyok a tizenkét évesek csoportjának, szinte minden szabad időmet a sportra áldozom. .. úgy érzem, hogy a legjobb formában vagyok, s ezt szeretném bizonyítani a januári úgynevezett tájékoztató versenyeken. Oláh Krisztina 1963-ban ismerkedett meg a tőrözés alapjaival, első edzője Füreder Gábor segítségével. Még az év őszén bemutatkozott a tehetségek kiválasztó versenyén, ahol talán élete sorsa is megpecsételődött, mert az itt szerzett sikerélmény újabb teljesítményekre ösztönözte: néhány éven belül megszerezte az első osztályú minősítést. Kemény évek, edzések és soksok verseny következett, nem ritkán szép sikerekkel. Aztán Salgótarjánban kedvezőtlenné váltak a lehetőségek, nem volt edző; Krisztina vállalta, hogy hetente felutazik a fővárosba, a BVSC edzéseire. Az éveken át tartó ingázás meghozta eredményét, hiszen Budapesten a szakma olyan mestereivel ismerkedhetett meg, edz- hetett együtt, akikkel később versenyeken is találkozott; egy év múlva a magyar bajnokság 9. helyezését szerezte meg, s most a nemzetközi verseny bronzérme... — Idén nyáron kéthetes edzőtáborban voltam — veszi át a szót — meg aztán kellemes változások történtek a szakosztály életében is. Csorba Győző személyében jó edzőre, munkatársra találtam, akivel eredményesen lehet együtt dolgozni, ismeri stílusomat, gyengéimet, erősségeimet, s igyekszik a legtöbbet „kihozni” belőlem. Javultak edzési lehetőségeink, a személyi gárda, s reményünk van arra, hogy a női tőrcsapat is megfelelő utánpótlást kapjon, néhány éven belül újra az első osztályban .vívhasson. — A pást széléről nézve is érezni lehet a feszültséget, a csatát, amelyet az idegek vívnak meg. Mit érez ilyenkor „odabenn’? — Azt, hogy győzni kell, és hogy minden másodperctöredéknyi kihagyás is vereséget jelenthet, tehát a játékra a maximális koncentrációt kell fordítani. Volt olyan asszóm, amely 37 (!) perces küzdelem után ért véget, egy találattal veszítettem... — Gondolom, sokat kell pihentetnie idegeit egy-egy ilyen kimerítő verseny után. Mit csinál legszívesebben szabad idejében? — Ritkán van ilyen, ugyanis minden szabad időmet valamilyen formában kapcsolom a víváshoz. Egyébként munkahelyem a Salgótarjáni Kohászati Üzemek, érettségi óta itt dolgozom, oktatási előadóként. Most éppen egy háromnapos szlovákiai kirándulásra megyek a munkatársaimmal. Kitűnő kikapcsolódásnak ígérkezik. Még felidézzük beszélgetésünkben a Balaton-bajnokság néhány emlékezetes asszóját. A nyolc közé egy magyar juniorválogatott, a hollandok legjobbja, és egy hazai válogatott kerettag legyőzésével került Ezután Ferdinándyt, az Újpesti Dózsa tőrözőjét verte 6—3-ra, majd Hajzer Judittal, a későbbi bajnokkal mérkőzött a döntőbe jutásért. Fejfej melletti küzdelem után, s nem egy bírói tévedéssel, veszített minimális különbséggel. Így lett harmadik helyezett. — Végezetül a terveiről, vágyairól kérdem. — Minél sikeresebben szerepelni az elkövetkező versenyeken — hangzik a rövid válasz, majd a teremben szorgoskodó vívónövendékekre mutat: — és sokat törődni az utánpótlással... Már csak magamban fűzöm hozzá: ... hogy közülük né- hányan Oláh Krisztina példáját kövessék. Tanka László Nógrádiak a dobogón A Hungária tájfutóverseny harmadik napját festői környezetben, érdekes fennsíki terepen, Bánkút keleti részén rendezték meg. Az első 70 percben indulókat kellemetlen hideg eső és szél akadályozta a futásban. Az átlagos magyar versenyeken a megszokottnál technikailag nehezebb pályákon az alábbi eredmények születtek: F—21 A. Táv: 9885 m. 12 ellenőrzési pont (100 induló): 1. Kóger Gyula (Schönherz) 71.00, 2. Papp László (Schönherz) 71.10, 3. Buchmann Márkus (Kapreol) 71.17, ...5. Kéri Péter (STC) 74,19, ...16. Zentai József (Schönherz) 78,42, ...26. Holtner András (STC) 82,00, 27. Győri László (STC) 82.29, ...44. Marczis István (STC) 87.46. F—21 B. Táv: 8160 m. 14 ellenőrzési pont (183 induló): 1. Bocsi Ferenc (DVTK) 68,22, 2. Picék Svatoslav (Jicin) 72,03, 3. Szabó László (DEAC) 72.18, ...63. Holtner Attila (Pásztó) 89,59. F—21. C. Táv: 6660 m. 8 ellenőrzési pont. (218 induló): 1. Hód úr Károly (STC) 60,41, 2. dr. Bíró Sándor (BEAC) 61,30, 3. Orbán Károly (Zalka) 62,04, ...38. Ivák Pál (STC) 71,21. F—17 B. Táv: 5550 m 9 ellenőrzési pont (109 induló): 1. Horváth Győző (Sz. MÁV) 48,43, 2. Bodor Béla (GYESE) 49.47, 3. Seller Tamás (PVSK) 50.52, ...17. Holtner Győző (Pásztó) 59.27. F—15 B. Táv: 4860 m. 9 ellenőrzési pont (132 induló): 1. Széles Gábor (PVSK) 32,45. 2. Brinkenberg Joakim (SOFT) 37.07. 3. Hansson Roland (SOFT) 37,50, ...48. Varga András (STC) 56,31. F—15. C. Táv: 3860 m. 9 ellenőrzési pont (86 induló): 1. Kozlowsky Grzegorz (OT- WOCK) 29,23, 2. Svec Jan (Prága) 35,19, 3. Jankovics József (Volán) 35,20. ...51. Lő- rincz Attila (MEDOSZ) 43.26. F—13. C. Táv: 3550 m. 6 ellenőrzési pont (129 induló): 1. Horky Roman (Prása) 20,46, 2. Doskár Boris (Jin. Bor) 24,06, 3. Kosmák Tamás (Tesla) 25,08, ...24. Balogh Laios ''Pásztó) 31.20, ...41. Szász Gábor (Pásztó) 37,34. N—19 A. Táv: 5805 m. 7 ellenőrzési pont (44 induló): 1. Sedláckova Marie (VSz. Brno) 52.00, 2. Dániel Edit (GSTE) 52,56. 3. Káló Annamária (DVTK) 53.44, ...18. Honfi Gá- bomé (STC) 65,17. Röviden Párizsban befejeződött a nemzetközi férfi-röplabdator- na. Az utolsó játéknapon a magyar válogatott 3—2 (—5, 13, —11, 7, 11) arányban vereséget szenvedett Franciaországtól. A végső sorrend: 1. Kínai NK 6 pont, 2. Franciaország 5 p, 3. Magyarország 4 p, 4. Bulgária, 3 p. A jó együttműködés szép példája Tömegsportnap Nagylócon Kosárlabda NB II. Egri Finommechanika SC— SIC91-65 (43-32) STC: Lajgüt (23), Juhász (14), Palla (13), Svantner (8), Szlivka (2). Csere: Balogh, Tóth, Pongrácz, Nagy. Edző: Boronyai Tamás. A férfikosárlabda NB II. Középcsoportjának hétközi mérkőzését Egerben játszották le. A hazaiak végig fölényben voltak és megérdemelten nyertek. Igaz, az indiszponált játékvezető, Bokodi Károly sok ítéletével sújtotta az STC-t igazságtalanul. Ennek „köszönhető” egyebek közt, hogy a legponterösebb vendégjátékos, Juhász Béla már a második félidő első percében kipontozódott. Az STC legjobbjának Lajgut Attila bizonyult, 6 dobta a legtöbb kosarat is. O NÓGRÁD - 1978. Az elmúlt vasárnap a megyei szervek kiírásának megfelelően, az Edzett ifjúságért tömegsportmozgalom keretében sportnapot rendeztek Nagylócon, melyet az Edzett ifjúságért munkabizottság szervezett. Gyebnár Sándor, a munkabizottság vezetője elmondta, hogy a rendezvénynyel kettős céljuk volt: az elért eredmények alapján kiválogattál. azokat a sportoló fiatalokat, akik szeptember 24-én a járási futó- és tömegsportnapon képviselik a községet, másrészt azt kivárták elérni, hogy az Edzett ifjúságért tömegsportversenyekben ne legyen holtidény. — Már az előkészítő munkánk során is érződött, hogy sikeres sportnapot szervezünk. Jó volt a mozgósítás, az MHSZ, a KISZ-szervezet, a sportegyesület, a takarékszövetkezet és a szakmaközi bizottság is külördíjakat ajánlott fel a versenyek legjobbszeptember 17., vasárnap jainak — újságolja a munka- bizottság vezetője. Az időjárás nem kedvezett a futó-, ügyességi és lóversenyeknek, de így is több mint százötvenen neveztek be és közel négyszázan szurkoltak a versenyeken és buzdítottak a jobb eredmények eléréséért. A futószámok győztesei: a III. korcsoportban Oláh Károly és Fiikor Andrea, a IV.- ben Makkai Gábor, és Fiikor Judit győzött. Az V. (és a VI. korcsoportban csak a fiúk versenyeztek, a győzelmet László László és Oláh István szerezte meg. A VII. korcsoport versenyének győztese Furka János és Buttkai Valéria lett. Érdeklődés kísérte a célbadobó versenyt. Az úttörők között a legjobb eredményt Lászlók Károly és Her- czeg Katalin érte el. A felnőttek között Józsa Sándor és Lászlók Mária dobott a legpontosabban. A legnagyobb érdeklődést a célbarúgó verseny váltotta ki. Tudásukban bízó fiatalok és felnőttek bizonyították „góllövő’’ képességeiket, olyan eredményesen, hogy még a célpalánk sem bírt ellenállni a sok pontos és erős lövésnek. A nagy ve-' télkedésből végül is Krizsa- nyik Zoltán került ki győztesen. A lövészversenyen negyvenen vettek részt. Az úttörők versenyében Kelemen Attila, László Mónika, Herczeg Katalin és Fiikor Erzsébet jeleskedett. A felnőttek versenyében Ispán Gábor, Ispán Bertalan, Lászlók László, a nők között Ispán Anikó érte el a legtöbb köregységet. A sportnap járási bajnoki labdarúgó-mérkőzéssel zárult, amelyen az átszervezett hazai csapat 1—0 arányban bizonyult jobbnak a vendég nóg- rádszakáli együttesnél. A sportnap munkáiból a rendezők és a közreműködők közül többen példamutatóan vették ki részüket. Lászlók Frigyes, István László, Furka János, Szeles Boldizsár, Ke- viczki Sándor külön is megérdemlik a dicséretet. , . ■ - r. a. Ismét Ali a világbajnok Magyar idő szerint szombatra virradóra került sor New Orleansban a Leon Spinks—Muhammad Ali hivatásos nehézsúlyú ökölvívó-mérkőzésre. A Superdome- ban 7.0 ezer néző tekintette meg a két egykori olimpiai bajnok (Ali 1960. Róma, Spinks 1976. Montreal) összecsapását, de a tv-készü- lókek előtt szerte a világon több millióan kísérték nagy érdeklődéssel a 15 menetes küzdelmet Ali általában fölényben volt, erőnlétileg is jobban bírta ellenfelénél és technikai téren fölötte volt Spinksnek. A 11. menettől mindkét versenyző fokozatosan elfáradt, s ekkor már csak ritkán ütötték meg egymást. Végül is a pontozók Alit látták jobbnak és egyhangúan győztesnek nyilvánították, 10—4 arányban. Egy menet döntetlen voltMuhammad Ali az első profi ökölvívó, aki sorrendben 59. mérkőzésén — harmadszor is visszahódította világbajnoki címét. Két sporthír az ELZErT-ből Munkás- és határőr-fiatalok sporttalálkozójára került sor a minap a zár- és lakatgyár szécsényi gyáregységében. A sportrendezvény aktualitását a közelgő fegyveres erők napja adta. A vendéglátó sportaktívák üzemlátogatásra és baráti beszélgetésre is meghívták a határőr kispályás labdarúgócsapat és kíséretének tagjait. Barátsági sportnapot szervez az ELZETT Zár- és Lakatgyár szécsényi gyáregységének tömegsportbizottsága. Szeptember 23-án délelőtt a szécsényi Kossuth-ligeti sportpályán egy losonci üzem sportolóit látják vendégül, amellyel a közelmúltban barátsági szerződést kötött a gyáregység. A sporttalálkozó az első olyan esemény, amelyen a dolgozók is nagyobb számban vesznek részt. A jövőben rendszeresen szerveznek sporttalálkozókat NYÄRI EMLÉK — kj — i MAT Fémipari Vállalat BALASSAGYARMAT NYUGATI IPARTELEP. Pályázatot hirdet közgazdász végzettségű szakember felvételére, munkaügyi osztályvezetői munkakör betöltésére. Feltétel: egyetemi végzettség, 3 éves szakmai gyakorlat Bérezés: 16/1976. MüM. számú rendelet alapján. Letelepedési gondokon segítünk. Jelentkezés 6—14 óráig a vállalati személyzeti és oktatási osztályon. /