Nógrád. 1978. szeptember (34. évfolyam. 206-231. szám)

1978-09-16 / 219. szám

Az egész falu itioqniozclult.. Táncoslábú fiatalok Mihálygergén — Világéletemben szerettem és tudtam táncolni — mond­ja Egyed Ferdinand. Szavai mögött mosoly bujkál, hiszen „vilógélete” mindössze 22 esztendő. A IV. éves joghall­gató azonban joggal lehetne büszke tudására. Mikor alig két évvel ezelőtt falujában, Mihálygergén megalakította a néptánccsoportot, még ő sem gondolta, hogy az Ipoly nép­táncegyüttes rövid idő alatt Nógrád megye egyik legkivá­lóbb csoportjává válik. Be­szélgetésünkkor ennek a pá­ratlan sikersorozatnak a főbb állomásait elevenítettük fel. — Az egyetemen több mű­vészeti csoportba hívtak, én természetesen a népi táncot választottam. így kerültem Gyapjas István koreográfus szárnyai alá, az ELTE tánc­csoportjába. — Szívvel-lélekkel vetettem magam a munkába, és úgy éreztem sikerült ellesni mes­teremtől annyit, hogy én is megpróbálkozzam a tánctaní­tással. — Már 1976-ban összehoz­tam egy csoportot Mihályger­gén, de ez akkor még nem bi­zonyult időtállónak. A köz­ségben nem voltak hagyomá­nyai a közös munkának. Csu­pán alkalomszerűen — legin­kább a rárósi napokra — ver­buválódott össze egy-egy csa­pat. Célszerűbbnek látszott a legkisebbekkel foglalkozni. A következő év elején általános iskolásokból alakítottuk meg a csoportot 10 lánnyal és 4 fiú­val. Én minden hét végén ha­zajártam, hogy a táncokat be­tanítsam, hét közben pedig az akkori járási közművelődési felügyelő, Telek Ervin foglal­kozott a gyerekekkel. — Hétről -hétre felléptek a mihálygergei művelődési ház­ban a szécsényi járás legjobb művészeti csoportjai. Mi, a házigazdák kissé bátortalanul álltunk színpadra, de nem vallottunk szégyent. A szak­emberek kedvezően nyilatkoz­tak első bemutatkozásunkról. A rárósi kulturális napokon szerzett III. helyezés is iga­zolta munkánkat. — Ettől kezdve az egész község magáénak érezte a csoport ügyét. Üjabb tagok je­lentkeztek, így az együttes 10 párra egészült ki. Most már vegyes táncokat is tanulhat­tunk. Külön öröm volt szá­momra, hogy olyan — egyéb­ként tehetséges — fiatalokat is sikerült megnyernünk, akik korábban kinevették, illetve bojkottálták próbáinkat. — Sokat köszönhet a cso­port egy társadalmi aktivistá­nak, Lenkó Alfrédnének, aki azon fáradozott, hogy ..felöl­töztesse” a táncosokat. A szü­lők saját költségükön készítet­ték el a lányok kalocsai ruhá­zatát. Repertoárunk 1977. vé­gére már 6 táncból állt. Az Ipoly táncegyüttes to­vábbi útja már az olvasók előtt is ismeretes. A csoport kíséretét a szécsényi ÁFÉSZ népi zenekara vállalta el, s a rendszeres próbák eredmé­nyeként 1978. április 29—30-án Nyíregyházán megrendezett szövetkezeti néptánccsoportok országos bemutatóján és mi­nősítő versenyén az együttes bronz fokozatot szerzett. A szakmai zsűri elnöke Vásár­helyi László koreográfus elis­meréssel szólt a csoportról, mint elmondta „a mihályger- geiek valósággal berobbantak az ország néptáncéletébe”. Kiemelte a rimóci táncok ere­deti előadását, és a csoportot a nógrádi táncok gyűjtésére, tanulására buzdította. A nyár a fellépések jegyé­ben telt. A rárósi kulturális napokon az első hely megszer­zésében a néptáncosoknak is nagy szerenük volt. Részleteiben is kidolgozott nyitótáncuk osztatlan sikert aratott a balassagyarmati pa­lóc napon. A szakemberek és a megyei közvélemény mind­inkább kezdte megismerni és elismerfti a mihálygergei tán­cosokat. Kisebb-nagyobb megyei fel­lépések után a Nógrád megyei KISZ-bizottság ajándékaként augusztus 24. és 27. között csehszlovákiai turnén vettek részt. Sziporkázó műsorral zárták az előadássorozatot szeptem­ber 2-án Nagybátonyban, a bányásznapi ünnepségen. — Időközben a csoport bel­ső életében is történtek válto­zások. A kalocsai ruha mellé — részben ismét a szülők köz­reműködésével — elkészült a rimóci népviselet. Augusztus 18-án egy kis házi ünnepség keretében hivatalosan is fel­vettük az „Ipoly néptánc­együttes” nevet. — A csoport átlagéletkora 16 év. Leginkább arra vagyok büszke, hogy a csoport — el­lentétben más együttesekkel — folyamatosan próbál, a kö­zösségi szemlélet egyre jobban kialakul közöttünk. A tagok igénylik és fegyelmezetten vé­gigdolgozzák a próbákat. — Most már csak a műkö­dési feltételeken szeretnénk javítani. A községi tanács 7090 forintjából és a szécsé­nyi ÁFÉSZ alkalmi támogatá­sából tartjuk fenn magunkat. A pénz elsősorban a koreog­ráfiák vásárlásához kellene. Szeretnénk eredeti darabokat bemutatni. Sajnos, a koreográ­fiák ára elég drága, percen­ként körülbelül 1000 forint. — Decemberben önálló es­tet adunk. Addigra remélem sikerül betanulni legújabb műsorunkat Tímár György „Ködellik a Mátra’ című mű­vét. Jövőre pedig..., hát igen... szeretnénk, ha a bronzból ezüst lenne! P. K. A Gondolat Könyvkiadó tt népszerű Gondolat-zseb- könyvek sorozatában jelentet­te meg Lukács Ernőné—Tarján Bezsőné Megmérjük a vi­lágot című kötet. A szerzők arra vállalkoztak, hogy a kis könyvben megismertessék az olvasóval a legfontosabb mér­tékegységeket. Ezek legtöbbje persze, közismert —, annyira, hogy már azt is elfelejtettük, honnan származnak, tulaj don- képpen mit is jelentenek. Az effajta ismereteinket segít fel­frissíteni a hasznos könyvecs­ke. A Világjárók sorozatban látott napvilágot Alina és Czeslaw Centkiewicz A sark­csillag nem vezérelte őket cí­mű, sok érdekes képpel il­lusztrált kötete. Sokak érdek­lődésére tarthat számot Char­les A. Whitney A Tejútrend­szer felfedezése című, szintén sok érdekes illusztrációval ki­ÚJ KÖNVOEK sért tudományos népszerűsítő munkája. Az országban nagy számmal található Eger-bará- toknak szerez örömet Nagy József most megjelent több száz oldalas könyve, az Eger története. A Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó a Delfin-könyvek sorozatában jelentette meg Fehér Tibor Aranyváros her­cege című ifjúsági regényét, valamint Thomas Mayne Reid A fehér törzsfőnök című regé­nyét (utóbbit Szlnnai Tivadar értő átdolgozásában). A sajnos sűrűn előforduló nyári gomba­mérgezések évadján különö­sen hasznos lehet a Búvár- zsebkönyvek sorozatában új­ból megjelentetett Gombák cí­mű, színes illusztrációkkal kí­sért kis kötet, Kalmár Zoltán és Huller Ágoston közös mun­kája. Ugyanennek a sorozat­nak újabb kötete Pénzes Beth­len—Gémes Péter Állatkerti emlékek című ismeretterjesz­tő képeskönyve. Gyermekre­gény Ivana Brlic-Mazuranic könyve, a Dikics inas csudá­latos viszontagságai. A . ma­gyar—csehszlovák közös ki­adás keretében, a pozsonyi Madách Kiadóval közösen je­lent meg Vladislav Vancura Bocska és gazdája című me­séje. Említsünk még néhány most megjelent Kozmosz-könyvet is, például Szeberényi Lehel no­velláiból, elbeszéléseiből gaz­dag válogatást adó A mese­hajó elmerül című kötetet, s Várkonyi Mihály két kisregé­nyét (Koszorú a ház falára, A látogatás vasárnapja) tartal­mazó könyvet. Óarany Tamás: VILLA BALATONNAL (6.) ' 'A varrógép egyenletesen zümmög, egyik papucs hull le a másik mellé; a nagymama keze, akár a motolla. — Ilonka? — kérdi a szom­szédasszony. — Bent a szövetkezetben, Julikám. Árut vitt. — És nagymami besegít? — Hát mit csináljak, mond­ja? örülök, ha néha egy ki­csit könnyíthetek Ilonkámon, szegényen . . . Most is fél éj­szakát fent volt. . . Alig pi­hen szegénykém, csak a tutyik mindig, a tutyik . . . Ez a sok ronda mamusz itt! Aztán, ha ráérek, leülök egy kicsit, és segítek rajta. A szomszédasszony moso­lyog. — Bedolgozik a bedolgozó­nak ... — Ügy, ahogy mondja! Ma nem sok munkám volt, ösz- szekaptam a lakást, leugrot­tam vásárolni, mi az a más­fél tej, másfél kenyér, fél kiló zsír... Meg egy kis cso­mag teát hoztam, egy kis csúsztatórak az esti pirítós kenyérhez. Aztán átnéztem Kati dolgozatát, Jani jegyze­teit, tudja, arra a tanfolyam­ra jár, és szorgalmasan ranul — no, szóval pihenek... — Hát maga mindenhez ért, nagymami? Miféle dol­gozat volt az, a Katikáé? — Magyarból. József Atti­láról. Szépen írt a gyerek, meg kell adni. A szomszédasszony csodál­kozik. — Maga már tanulta Jó­zsef Attilát, nagymami? A nagymama nevet. — Ugyan. Julikám, hogyan tanultam volna? Josu fiata­labb volt nálam néhány év. vei! Én már éppen írni ta- nultam, amikor ő megszüle­tett! Csak a verseit olvas­tam... Nagyon szerettem a verseket. — És Jani jegyzeteit? — Ahhoz sem kell nagy tu­domány, lelkem. Valamilyen továbbképző tanfolyamon ta­nul, aztán a régi világról tar­tottak neki előadást... Hát ar­ról bizony én magam is tud­nék előadni, higgye meg... Mert arról ugyan nem tanul­tam sosem, de a hátamon csináltam végig... A szomszédasszony megüt­közve nézi. — Ugyan... Hát nagymami­ék nem iparosok voltak? — De, fiam, de. Meg ke­reskedők. Az apósom aszta­los, a férjem fűszeres... — És? Maszek iparos, ma­szek kereskedő... Csak nem azt akarja mondani, hogy gondok között éltek!? A nagymami elmosolyodik. — Hány éves maga, Juli­kám? — Harmincnyolc. — Űristen — sóhajt az öreg­asszony —, de megy az idő! Maga már majdnem negyven, de fogalma sincs a régi vi­lágról... Maszek iparos, ma­szek kereskedő! Ez ma bolt, mert kevés van belőlük... De akkor Dunát lehetett volna rekeszteni velük! Minden kis utcába legalább tíz jutott be; lőlük! Asztalos, szabó, susz­ter, vegyeskereskedő, kocsmá- ros, kifőzde... De mennyi volt belőlük, te jóságos isten! 4, NÓQRAD — 1978. szeptember 16., szombat Nyírmedi ámbitus (Bábel László fölvétele) Kitekintés Kultúrtörténeti szimpozionok az együttműködés jegyében Szentgotthárd több pont­járól szembeötlik az az emlék­kereszt, amelyet az ausztriai szomszédos Mogersdorf (Nagy­fáivá) falu határában 1840- ben emeltek a nevezetes szentgotthárdi csata színhe­lyén, a Töröktemetőben. A csata, amelyet a Magyaror­szág számára előnytelen vas­vári 'béke követett, 1664. au­gusztusában zajlott le a törö­kök és Montecuccoli tábor­nok seregei között, s az utób­biak fényes győzelmével vég­ződött. Az emlékművön ma­gyar, német, latin és fran­cia nyelvű felirat hirdeti a régi vitézek hősi küzdelmét. Amiért itt említjük, annak oka, hogy 1964-ben, a szent­gotthárd—mogersdorfi csata 300. évfordulóján a Mogers- dorfer SchlösslVerein a bur­genlandi tartományi kor­mányzóság támogatáséval nemzetközi történészszimpo- ziont kezdeményezett az ér­dekelt országok — köztük hazánk — történészeinek rész­vételével. Itt döntöttek úgv, hogy a történelmi fejlődés közös kérdéseinek tudomá­nyos megvitatása, a nézetek tisztázása, egyúttal a szom­— Biztos mind jól megélt, ha ennyi ment maszeknak! A nagymama abbahagyja a varrást. — Nem tudott másnak merni, Julikám! Kínjában ment iparra. Aztán tengődött, ahogy tudott tengődni... A szomszédasszony arcán ott a kétely: nem hisz egy szót sem az egészből. — Nekünk sem volt soha semmink, fiam... — legyint a nagymama. — Nézzen be a belső szobába: azt a két ágyat még az ér apósom csi­nálta, kilencszázhuszonötben, a harmincéves házassági év­fordulójukra! Képzelje el; egy asztalos, és harminc év kellett hozzá, hogy magának is csináljon végre bútort. Hát mit gondol: annyian vásárol­tak akkor, mint manapság? — Pedig hányszor hallom, hogy az volt a szép világ! — Kiktől? — néz rá a nagymama. — Hát... a szüleimtől, ro­konaimtól... — Mi volt a kedves papa, Julikám? — Tűzoltó. — Él még? d- Él bizony! Most hetven- három. Az öreg néni nagyot só. hajt. — Hát nem tudom, hogyan élt, csak épp elképzelem... De egy bizonyos! — sóhajt me­gint. — Akkoriban fiatalab­bak voltunk! (Folytatjuk) szédos népek közötti barát­ság elmélyítése jegyében kölcsönösen hasznos' Az ér­dekelt országok történészei 1969-ben a XVI.—XVII. szá­zadi török elleni harcok kér­déseit, 1970-ben az Österreich und die Südslaven témakört vitatták meg. Ez utóbbi szimpozionok előadásai nyomtatásban is megjelentek, az Internacionales Kultur- .historisches Symposion Mo­gersdorf I. és II. köteteiként- Azóta a szimpozionok elő­adásait folyamatosan megje­lentetik. Benda Kálmán, a Magyar Történelmi Társulat alelnö- ke így ír e találkozók jelen­tőségéről a Nemzetközi Kultúr­történeti Szimpozion „Mo­gersdorf” IV. kötetében (Szombathely, 1974.): „A mo­gersdorfi találkozó tudomá­nyos és politikai jelentősé­ge egyre szélesebb körökbe^ vált tudatossá, s 1970-ben a szimpozionok nemzetközi egyezmény keretében állan­dó szervezetet nyertek. A szerződés, amelyet a burgen­landi tartományi vezetőség, a budapesti Kulturális Kap­csolatok Intézete, ill., mint tényleges résztvevő, Vas me­gye Tanácsa, szlovén részről pedig a Maribori Főiskolák Szövetsége kötött, 1971. janu­ár 1-vel lépett életbe. 1971. októberében negyedik részt­vevőként Horvátország kép­viseletében a Horváth Törté­nelmi Társulat csatlakozott a szerződéshez- A szerződés sze­rint a három ország, Ausztria, Magyarország és Jugoszlá­via és három nép, német, ma­gyar és délszláv találkozásá­nál fekvő pannon táj ország­határokon átnyúló és közös gyökerekből táplálkozó ha­sonló, sőt azonos arcot mu­tató gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésének múlt­beli problémáit a történészek ezentúl rendszeres évi talál­kozókon együttesen vitatják meg.” Ehhez azt tehetjük hoz­zá, hogy az évenkénti ülések megrendezését a négy szerző­dő fél felváltva látia el. A rendező bizottság tagja dr. Horváth Ferenc, a Vas megyei Levéltár igazgatója is. Vele Szombathelyen beszélgettünk az évek során európai vissz­hangot kiváltó kezdeménye­zésről. — A Benda Kálmán által írottak utalnak a szimpozio­nok tudomán ros és politi­kai jelentőségére — mondotta- — Mindehhez azt tenném hoz­zá, hogy a három ország ha­tárvidékének történészei szá­mára ezek külön is nagy je­lentőséggel bírnak. Többi között, közös kutatások foly­tatására nyílik mód ezáltal. — Hogyan történik a szim­pozionok előkészítése? — Ezt a tevékenységet tíz­tagú rendező bizottság látja el. Évente kétszer találko­zunk idén legközelebb Eisens- tadtban november 6-án és 7- én. Itt a közelgő tizenegye­dik szimpozion előkészülete­it vitatjuk meg. Egyébként; a történészek különböző ku­tatási témákban folyamato­san készülnek a szimpozionok- ra, s egyebeken túl, igénybe vehetik egymás levéltárait is. A tizenegyedik szimpozion Mogersdorfban zajlik le, 1979- júliusának első hetében. — Milyen témák kerülnek napirendre? — Még csak a javaslatok­nál tartunk, végleges vá­laszt, tehát nem adhatok. Elő­zetes javaslatként két téma megvitatása van napirenden. Az egyik, kivándorlás 1860- tól 1938-ig, a másik a gaz­dasági és társadalmi fejlő­dés vizsgálata az egyes or­szágokban a monarchia szét­esése után 1920—1938. kö­zött. De ismétlem, ez még változhat. A szimpozionok öt napig tartanak, az adott témákban összesen tíz előadás hangzik eh Esetenként más európai országok történészeinek je­lenléte is jelzi a nemzetközi érdeklődést. S külön haszno­sak azok a már említett kö­tetek, amelyek a résztvevő országok nyelvén közük az elhangzottakat, módot nyújt­va ezáltal a további kutatás­ra is. Tóth Elemér Mai tévé aj aulai útik 20.05: Az oroszlán télen James Goldmann színdarab­ja nyomán készítette ezt a kosztümös angol filmet An­thony Harvey, aki nem ki­sebb szereplőt választott II. Henrik angol király szerepé­re, mint a kitűnő Peter O. Toolet és partnereként oedig Katherine Hepburnt. A két színész játéka már magában siker, főleg sokszínű jellem- ábrázolásukért. A történelmi história, vagy korrajz a XII. századi Angliában játszódik le a király udvarában. Az öre^ gedő király három fia közül a legmegfelelőbbet keresi trón­ja várományosaként. A szerző szándékai szerint ugyan in­kább az egyének jellemén mú­lik a történelem menete és nem az osztályok harcain, de végeredményben a romantikus végletek kerülnek előtérbe, és ezért a mese fontosabbá válik, mint maga a történelem. A színes játékfilm mindenesetre Katherine Hepburnnak meg­hozta a második Oscar-díjat is. i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents