Nógrád. 1978. augusztus (34. évfolyam. 179-205. szám)

1978-08-11 / 188. szám

/ Labdarúgót Készülnek a romhányiak Jó hangulatban, heti három edzéssel készül a megyei I- osztályú rajtra a Romhányi Építők labdarúgócsapata. De rövidesen a heti három edzés helyett négy fog szerepelni a programban. A csapat edzője Murányi János, segítője Ba­lázs István. Sorozatos edző­mérkőzések is szerepeltek a programjukban: Rétság HVCS ellen 1—1, Nagyoroszi BHSE 7—3, Borsosberény el­len 4—0. Gránit Kupa keretén belül, Hódmezővásárhely ellen ide­genben 5—3-as győzelem, ha­zai pályán 3—1-es vereség. Leszák és Rottek katonai szolgálatra vonult be, az új „szerzemények”: Kertész (B.- berény), Sági (Váci Híradás), Ivanics (Bánk), Sebő (Galga- guta), Tolnai (Herencsény.) OK1SZ KUPA Biztos STÉSZ*»yőze!em MEGNYITJUK augusztus 15-én a BÉKE SÉTÁNYON (volt vasútállomás épü­lete) FELÚJÍTOTT mintaboltunkat és méretes részlegünket. Régi helyen új választék­kal! Minden kedves megrende­lőnket és vásárlónkat kér­jük, keresse fel üzletünket. Salgótarjáni Ruhagyár ■ Az ipari szövetkezetek dol­gozói körében kispályás lab­darúgásban tovább folytató­dott a küzdelem az elmúlt napokban. Ezúttal a 35 éven aluli férfiak küzdöttek a me­gyei elsökség megszerzéséért. A négy csapat részvételével lebonyolított megyei erőpró­bát Salgótarjánban a Terve­ző és Építő Szövetkezet sport­telepén rendezték meg- En­nek a tornának nagy esélyese volt a Balassagyarmati Szol­gáltató Szövetkezet labdarúgó- csapata. Ugyanis korábban ez az együttes megnyerte Balas­sagyarmaton a városi bajnok­ságot, majd a munkahelyi spartakiád megyei döntőjében is eredményesen szerepelt. A gyarmati együttes mellett Ér- sekvadkert, Karancskeszi, va­lamint a STÉSZ együttese sze­repelt a csoportban. A nagy várakozással foga­dott mérkőzésen a STÉSZ együttese nagyszerű játékkal, biztos 3—0 arányban legyőz-, te az esélyesebbnek vélt Bgy. Szolgáltató Szövetkezet csa­patát. Így a végső sorrend: 1. STÉSZ, 2. Bgy- Szolgáltató, 3. Érsekvadkert, 4. Karancs­keszi. Az együttesek különben körmérkőzést játszottak. Nóg- rád megyét tehát ebben a korcsoportban is a STÉSZ együttese képviseli majd az OKISZ Kupa területi döntő­jében. Ugyanezen a napon rendez­ték meg a nők körében is a labdarúgó-mérkőzést. Túrán István irányításával, imponáló játékkal rukkolt ki a STÉSZ női gárdája. 2—0-ás félidő után 7—0 arányban legyőzték a tarjániak a Bgy. Szolgáltató Szövetkezet csapatát- A mér­kőzést Kaposvári vezette. A tarján! együttes összeállítása: Asbót — Mateidesz, Bakos, Budaváriné. Sándomé, Szabó- né. G: Szabóné (4), Sándomé (2), Budaváriné. A női me­zőnyből tehát a Nógrád me­gyeieket ugyancsak a STÉSZ együttese képviseli majd a Gyöngyösön sorra kerülő kis­pályás területi döntőn. Ugyancsak jelentős sport- eseményre készülnek a STÉSZ dolgozói a hét végén- Augusz­tus I2-én reggel 9 órakor a STÉSZ -sporttelepén rendezik meg Heves, Borsod, Nógrád megye szocialista brigádjainak részvételével a háromtusa baj­nokságot. A háromtusában kö­télhúzás, váltófutás, valamint kispályás labdarúgás szere­pel majd. A győztes csapat továbbjut majd a Komárom­ban megrendezésre kerülő országos elődöntőbe. Demény László 99 Területi serdülő 4” összetett bajnokság Szombaton és vasárnap Hatvanban rendezték meg a 15—16 évesek összetett baj­nokságát Pest, Heves, Nóg­rád legjobb egyéni verseny­zői és csapatai részvételével. Az STC atlétái jó eredmé­nyekkel és szép reményekkel érkeztek a verseny színhelyé­re. A 16 éves fiúk nyolcpró­ba csapata a hirtelen meg­betegedett Czuder nélkül is biztosan győzött, egyéniben Tari diadalmaskodott. A 16 éves leányok is nyertek öt­Apröhlrdelések /~ CSALÁDI ház Zagyvapálfalván, Gorkij-telep 22 alatt, bontásra eladó. 1300~as Lada Igé­nyesnek eladó. Kis- terenye, Dobó út 15. BOTOROZOTT, vagy bútorozatlan szoba- konyhás lakást vagy garzont bérelne fia­tal házaspár. ,.Szep­tember 1-től 50360” jeligére a salgótar­jáni hirdetőbe. SZOBA-konyhás lakrész beköltözhe­tően, kerttel eladó. Salgótarjánban, Kor­vin Ottó u. 4. sz. Érdeklődni: 27-19 tele­fonon. JÖ állapotban levő ötéves 250-es Jáwa, sürgősen eladó. Fu­rák, Balassagyarmat, Szondi utca 8. TRABANT Speciál 601-es jó állapotban, valamint kétszintes családi ház tervrajza és nagyképemyős Alba Regia eladó. Salgótarján. Telefon: 21-00. SOMOSKÖÜJF ALU- BAN, Arany János utca 23 alatt szoba- konyhás. kamrás ház eladó. EGY németjuhász­fajtájú, ordas színű, szuka ivarú, talált kutya az Allatkórház- oan átvehető. Cím: Salgótarján, Baglyasi út 2. KÉTSZINTES csa­ládi ház eladó. Ka- rancslapujtő, Ady E. út 36. alatt. Érdek­lődni: Karancslapujtő Karancs Tsz. közpon­ti irodán, egész nap. HÁROMÉVES Zsi­guli Combi 1981-ig műszaki vizsgával eladó. Érdeklődni le­het Szécsény, fény­képészüzlet. Nagybátonyi postahivatal hírlap­kéibesíiőt keres. Jelentkezés a hivatal vezetőjénél. próbában, míg á 15 évesek egyértelműen csalódást kel­tettek mindkét nemben. A négy évfolyambeli verseny­számból tehát kettőben vesz részt legjobb szakosztályunk az augusztus 17—18-án Buda­pesten rendezendő országos bajnokságon. Eredményeink: ötpróba, 16 éves leány: ...2. Szlivka Zsuzsa 3312 (16,2— 491—856—140—1:56,8), ... 5. Oláh Andrea 3126 (16,4—466 —824—140—2:04,0), 6. Király Katalin 3061 (17,8—449—720 —140—1:49,6). Csapatban: 1. STC 9499 (Szlivka, Oláh, Ki­rály). Nyolcpróba, 16 éves fiút 1. Tari László 4961 (11,6—13,56 —628—37,5—15,7—170—48,10— 2:47,5), ... 4. Kadlót Zoltán 3694 (12,9—10,97—508—42,4— 20,0—160—42,20—2:41,1). 5. Gaál Zoltán 3676 (12,4—10,86 —559—41,7—17,0—170—28,12 —3:16,1). Csapatban: 1. STC 12331 (Tari, Kadlót, Gaál). ötpróba, 15 éves fiú: ... 5. Buday László 2192 (17,2— 10,39—541—155). Csapatban: ... 3. STC 6268 (Buday, Búzá- si, Seprényi). ★ Az ausztriai Spittalban Szilágyi Tibor kielégítően szerepelt. 20 km-es gyaloglás­ban Stankovics (BEAC) győ­zött, Szilágyi (STC) a 7. he­lyen végzett 1:35:05,0 idővel. Csapatban a magyar csapat győzött Stankovics, Dómján, Szilágyi összeállításban. ☆ Az országos ifjúsági egyé­ni bajnokságot a héten, pén­tektől vasárnappal bezárólag tartják meg. A Népstadion­ban rendezendő versenyen az STC népes, a területi ver­senyről továbbjutott verseny­zőgárdával vesz részt. SAKK Varnusz (Bp. Spartacus) egyedül vezet Eresztfénybcn Még három forduló és befe­jeződik Eresztvényben a Sal- gó ’78 vegyes mesterverseny. A mezőny élén Varnusz Egon, a Bp. Spartacus mestere áll, aki a helyosztó rangadón sö­téttel a függő után győzelemig fokozta előnyét Szőllősi ellen. A következő, X. fordulóban újra sötéttel nyert Kánya el­len, s így előnye fél pont a mögötte helyet foglaló két Vasas-mesterrel szemben. Éles küzdelem után fejeződött be döntetlennel a dr. Eperjesi— Szőllősi találkozó, míg Meleg­hegyi végig kezdeményezett, rájátszott Hradeczky állásának gyenge pontjaira és függőzés után megnyerte a játszmát. Az MTK-VM mestere ezzel teljesen visszaesett, leszakadt az élbolytól. Látványosan, ér­dekesen alakult a Král—Frink játszma. A tarjáni mesterje­lölt először minőséget, . majd tisztet áldozott és előnyösebb állásra tett szert, ám a döntő pillanatban rosszul bonyolított és elveszítette a játszmát. A X. forduló eredményei: Kánya—Varnusz 0—1, dr. Eperjesi—Szőllősi 0,5—0,5, Szurovszky—Gál 1—0, Tóth— Szokács 0—1, Káposztás—Po­Frink Ferenc jelölt. (STC) mester­nyi 1—0, Král—Frink 1—0, Meleghegyi—Hradeczky 1—0. Az élcsoport állása: Varnusz (Bp. Spartacus) 8, Káposztás (Vasas) és Meleghegyi (Vasas) 7,5—7,5, dr. Eperjesi (BVSC) és Szőllősi (Tipográfia) 6,5—6,5, Gál Gábor (STC) mesterjelölt. (Herbst Rudolf felvételei) Szurovszky (DVTK) 6, Hra­deczky (MTK-VM) 5,5, Král (Miskolci Medicor) 5 pont. Ma és szombaton délelőtt 9 órakor kezdődnek a mérkőzé­sek Eresztvényben, a Hotel Salgóban. Tömegsport Üzemi lövészverseny A Salgótarjáni Kohászati Üzemek tömegsportbizottsá­ga, valamint á gyár MHSZ lövészklubja évek óta jó kap­csolatot tart fenn. Az együtt- működéj? .sojáí^ázáftíáS'.' közös rendezvényt bonyolítanak le. A közelmúltban meghirdették az üzemek, majd gyárrészle­gek közötti kispuska lövész­versenyt. Ezen a tömegspört- versenyen a gyár dolgozói közül gzámosan részt vettek. A hét elején véget ért gyár- részlegi versenyben ez volt a sorrend: 1. Karbantartás (Angyal, Kleiban, Deák, Vis­kárdi, Ferenc) 355, 2. Ková- csolö-ötöde 342, 3. Központo­sított irodák 333 köregység. A verseny krónikájához tar­tozik, hogy Telek Gyula, aki az üzemfenntartás együttesé­ben szerepelt, egyénileg ki­emelkedő eredményt ért el. Tíz lövésből 97 köregységgel került az élre. Ez a lövészverseny külön­ben jó felkészülést nyújtott azoknak, akik szombaton a vasipari dolgozók megyei sportnapján képviselik majd a kohászati üzemeket a lövé­szek mezőnyében. fiisgolyós bajnokság líarancsságon A megyei tekeszövetség ren­dezésében Karancsságon bo­nyolították le a Béke Kupa kisgolyós tekecsapat-bajnok- ságot. A versenyen két járás jelentette meg együttesét. Végeredmény: 1. Karancsság (Szécsényi járás) 389, 2. Mát- raszőllős (Pásztói járás) 280 fa­X A kohászati üzemek KISZ- bizottsága Somoskőújfaluban az automata, pályán rende­zett versenyt. Az' egyéni és csapatküzdelmekben közel harmincán szerepeltek. A résztvevők 40 dobásos küzde­lemben döntötték el egymás között a sorrendet. Egyéniben: 1. Pintér 130, 2. Csíki 119, 3. Szilágyi 115 fa- Csapatban: 1. Központosított irodák „Ság- vári Endre”, 2- Karbantartás „Pesti Barnabás”,. 3. Kovácso­lógyár „Schönherz Zoltán” KISZ-alapszervezete. Új szakosztály Az egyik legérdekesebb és legegészségesebb sportág új hívekkel szaporodott Nógrád megyében. Augusztus elején a karancslapujtői sportkörben megalakult a természetjáró- szakosztály. , Nemzetközi találkozó Ä Német Demokratikus Köz­társaság, Csehszlovákia éa Lengyelország természetjáró szervezetei 1978. szeptember 15—17"én rendezik meg a XI. nemzetközi barátság tu­ristatalálkozót a Német De­mokratikus Köztársaságban, Siefhennersdorfban. A találko­zóra szeretettel várnak ma­gyar természetbarátokat is. Az érdeklődők 1978. augusztus 15- ig jelentkezhetnek a Magyar Természetbarát Szövetségben (Budapest, VI., Bajcsy-Zsi- linszky út 31.) JÖVÖ SZERDÁN JÁTSZIK A BGY. SE Az MLSZ fegyelmi bizott­ságának határozata értelmé­ben augusztus 16-án. szer­dán kerül sor az Ikarusz- pályán a vasárnap elmaradt Vasas Ikarusz—Balassagyar­mati SE NB Il-es labdarúgó­mérkőzésre. Sporthírek Indianapolisban az Egyesült Államok 68. nyílt, nemzetközi teniszbajnokságán Taróczy ed-' dig kétszer szerepelt és mind a kétszer győzött. A Vasas bajnoka először a francia Pascal Portes ellen jutott to­vább 5—7, 6—3, 7—5 arányú győzelemmel, majd a második fordulóban az amerikai Gene Mayert verte meg 2—6, 6—4, ö—4 arányban. A Szovjetunió fővárosának egyik impozáns terén virágok­ból kialakították az 1980. évi XXII. nyári olimpiai játékok jelvényét. Ez volt a kezdete annak a nagy munkának, amely a következő hónapok­ban a moszkvai parkokban fo­lyik majd. A parkgazdálkodá­si hivatal vezetői kijelentet­ték, hogy a virágkertészek szorgalmasan dolgoznak a dí­szítések tematikáján és a kü­lönböző sportkompozíciókat nárciszból, violából, nefelejcs­ből, tulipánból, rózsából és ibolyából készítik el a minde­nütt felállítandó Miska mackó köré. A virágdíszítéseket ösz- szesen 300 hektáron végzik el. A napokban fejezték be a több mint három hétig tartó útvonalprogram kialakítását az olimpiai lánggal kapcsolat­ban. A több mint 4000 kilo­métert Görögországon, Bulgá­rián, Románián és a Szovjet­unión keresztül teszik meg a futók. • Az olimpiai fáklyát július 8-án ünnepélyesen fogadják Moszkvában, majd egy nappal később a Lenin Stadionban, a. megnyitó színhelyén lóbbant- jál: fel a lángot. Javier Ostos, a Nemzetközi Üszó Szövetség mexikói elnöke Mexikóvárosban sajtókonfe­renciát tartott a Nyugat-Ber- linben augusztus 18. és 28. között sorra kerülő világbaj­noksággal kapcsolatban. El­mondta, hogy a legfrissebb in­formációk szerint 54 ország 1200 fős összküldöttséggel vesz részt az úszó-, műugró, mű­úszó- és vízilabda-világbaj­nokságon. Ez rekord a VB-k eddigi ötéves történetében. — Végleges, hogy a jövő évtől mind a négy sport­águnkban Világ Kupa-tornát bonyolítunk le —■ mondta Os­tos elnök. — Ezen csak kor­látozott számú csapatok vesz­nek részt, jóval kevesebb mint a világbajnokságon. Az első színhely Tokió vagy Los An­geles lesz, s kétévenként meg­ismételjük a versenyeket. Magyarország őszi EB-ellen- fele, Finnország válogatottja, a helsinki olimpiai stadionban 7000 néző előtt 1—1 (0—0) ará­nyú döntetlen eredményt ért el Norvégia ellen. Góllövők: Egil Johansén, illetve Atik Is­mail. A Steaua Bukarest nyerte az athéni nemzetközi labda­rúgótornát. A román együttes a döntőben kitűnő játékkal 4—0 (2—0) arányban nyert az Austria Wien ellen. A 3. he­lyet az EAK Athén szerezte meg az Ü. Dózsa BEK-ellen- fele, a csehszlovák Z. Brno elleni 3—2 (1—0) arányú győ­zelemmel. ★ Az IBV-n, a 2—0-ás győze-' lemmel végződött Magyaror­szág—Kuba találkozón Balázs (51. p.) és Szeibert (55. p ) lőt­te a magyar csapat góljait , NÓGRÁD - 1978. augusztus 11., péntek 7

Next

/
Thumbnails
Contents