Nógrád. 1978. augusztus (34. évfolyam. 179-205. szám)
1978-08-25 / 200. szám
Országosan is gond Két fecskendő nyomában Miskolcon tilos! Utánozni lehet(n Sok helyen szidták a csapadékos, nedves időjárást, mely megnehezítette az aratást, de a legkevésbé valószínű az őrhalmi és hugyagi földeken, különösen pedig az önkéntes tűzoltók részéről. Talán titkon még örültek is neki, hogy nem nagyon kell gabonatűztől tartani, hiszen különben kétségbeejtőnek kellett volna ítélni helyzetüket. A két községnek ugyanis ezekben a hónapokban egyetlen kismotorfecskendője sem volt. Az önkéntes tűzoltók legfeljebb vederrel, vagy lapátokkal szánhattak volna szembe a lángokkal. A két kismotorfecskendő ugyanis, még a tavaszi versenyek idején elromlott, s hónapok óta a javítóban van. Nagybátony- ban a Pentamer Ipari Szövetkezetnél, mely évi átalány fejében vállalta a megyében levő fecskendők karbantartását. Máig sem — Való igaz, a gépek nálunk vannak- Sajnos, azonban a mai napig sem készültek el — mondja Kecskés András, szerelési csoportvezető. — Miért? — Nincs hozzá alkatrész. Magyarországon sehol sem kapható. Itt van például ez a légtelenítő. Leggyakrabban ez romlik el. A kopott alkatrészeket nem cserélhetjük, ahhoz pedig, hogy pótolni tudjuk, legyártva, azt, ami hiányzik, vagy tönkrement, speciális — javarészt nem beszerezhető — anyagokra, precíziós gépekre, és az ehhez értő szakemberekre volna szükség; Csak hát alapjában véve, mi karbantartást, nem pedig alkatrészgyártást vállaltunk. A csoportvezetőnek igazat kell adni, különösen, ha tekintetbe vesszük, hogy a megye önkéntes tűzoltói ötféle, különböző készülékkel felszereltek. melyek egy része import és alkatrész hozzá, belföldi nem kapható- Azok pedig, melyek idehaza .készültek, már olyan4 régiek, hogy gyártásuk évekkel ezelőtt megszűnt. Akadt köztük olyan is, amelyik a 30-as években „született”’. A helyzet országosan sem lehet sokkal jobb. Az önkéntes tűzoltók masináinak karbantartásával másutt is baj lehet, hiszen a hírre, hogy a nagybátonyi szövetkezet ilyesmivel hajlandó foglalkozni, az ország más részeiből, Borsodból, Szabolcsból és még a Dunántúlról is hoztak gépeket, melyeket az átalánydíjas javítások mellett külön számlázással javítgatnak. Próbálkoznak azzal is, hogy a javíthatatlan szerkezeti elemeket hasonló funkciójú, más felépítésű elemekre cseréljék. A TD 4/7-es készüléknek például, melyet zsinórral kell berántani, a fogaskerék koszorúja töredezik el hamar, erre egy hornyos tárcsát alkalmaztak, s arra csavarják a berántókötelet. Ez és a hasonló átalakítások azonban általában nem szabványosak. Ha tehát a szövetkezetre nem is vethetünk követ, akkor sem megengedhető állapot. hogy a községi önkéntes tűzoltók hónapszámra fecskendő nélkül maradjanak- Erről kérdeztük Gortva Zoltán tűzoltó főhadnagyot, a megyei parancsnokság technikai főelőadóját Próba után — Ez valóban megengedhetetlen állapot. Nem is fordult volna elő, ha a közös községi tanács jelenti a megyei parancsnokságnak a meghibásodásokat. Ebben az esetben átcsoportosítással találtunk volna megoldást az elromlott gépek helyettesítésére. Ami a szövetkezetei illeti, az idén elégedettek vagyunk a munkájukkal. Ismerjük gondjaikat, tudjuk, hogy amikor elvállalták — évekkel ezelőtt — a karbantartást, megpróbáltak a munkához anyag- ellátási szerződéseket kötni, azonban nem találtak olyan partnert, aki a hozzávalók szállítását elvállalta volna. — A korábbiakban panaszok is felmerültek a szövetkezet munkáját illetően- Állítólag oíyan készülékeket is kiszállítottak, melyeket azután nem tudtak üzemképes állapotba helyezni az önkéntesek. — Nem biztos, hogy a javításban volt a hiba. Mindenesetre, hogy ilyen semmiképpen ne fordulhasson elő, az elkészült, kijavított, vagy felújított gépeket csak akkor lehet visszaszállítani a községekbe, ha előtte, jelenlétiemben, kipróbálják és erről jegyzőkönyv készül. Sajnos, a községi önkéntes tűzoltók egy részénél hiányoznak a kismotorfecskendők kezeléséhez szükséges ismeretek. Az idén is 50 résztvevővel tanfolyamot indítottunk ennek elsajátítására, de — állítom, hogy így is sok a képzetlen motorkezelő. Ez a készülékek hibáiból is látható. A kopással, anyagkifáradással járó üzemzavarok mellett nem egy gépet a gondatlan kezelés, a hozzá nem értés juttat a szerelőhöz. Ez, úgy vélem, nem kíván több kommentárt— Mi lesz végül a megoldás, az említett két fecskendő esetében? — A szövetkezettől úgy értesültem, mindkettőt selejtezésre javasolják. Még az idén szándékozunk beszerezni két, Zsuk. típusú motorfecskendö- vel felszerelt gépkocsit, községi önkéntes tűzoltók számára. Az ezek által felszabaduló gépek jutnak örhalomra és Hugyagra. — Nem lehetne, a szervizzel párhuzamosan, tartalékgépeket kiadni a fecskendő nélkül maradt községeknek? — Ez jó lenne, volt is két ilyen készülék, de azok is tönkrementek, a beszerzési lehetőségek pedig igen korlátozottak. Hazai gyártás — Mi hát a megoldás? — Talán a hazai gyártás, amely megoldja az alkatrészgondokat is, s lehetővé teszi a tipizálást. Jó lenne, ha a kismotorfecskendő alkatrész- ellátását országosan egy üzemre, vagy szövetkezetre bíznák, s azt felszerelnék a szükséges gépekkel, ellátnák anyaggal. Amit ennek hiányá- 1 ban csinálunk, az „tűzoltó- munka”, de csak a szó átvitt értelmében! í — Gáspár — Salgótarjánban, de a megye más településein is vannak olyan területek, melyeket a nap egy-egy időszakában, vagy akár reggeltől estig nagy ívben kerülnek el a járókelők, elsősorban a nők és gyerekek, de a félénkebb férfiak is. Ezek: reggel 9 előtt némely élelmiszerbolt vidéke, és egész nap az italboltok előtti járda- szakasz, de egyik, másik belülről alkoholmentes bisztró és élelmiszerbolt is közéjük tartozik. Talán nem kell magyarázni, hogy a kényszerkerülő az utcai italozók miatt van. Elég csak a híres és hírhedt Kéményseprő nevű salgótarjáni objektumra hivatkozni, mely előtt szinte óráról órára változó képet mutatva zajlik a törzsvendégek családi és „társadalmi” élete, a duruzsoló rábeszéléstől a szinte szó szerint késhegyig menő vitákig. Az arra járó esetleg annak is kiteszi magát, hogy valamely ittas ember gyógyszerre kért két forint reményében belekapaszkodik a kabátgombjába, tömény alkoholgőzzel leheli képen, és jó, ha nem fajul további tetlegességig a dolog. Különösen építkezések közelében reggelente nem célszerű bevásárolni menni annak, aki siet, hiszen sorban állnak a kétdecis, félliteres üvegekért, s a lecsavart, vagy lepattintott kupakok elborítják már a küszöbét is az üzletnek. Mert bár az ajtón belül tilos inni, sokan nem várják meg azt sem, hogy kilépjenek, a palack felnyitásával. Vasútállomáson, tereken, parkokban idősebbek és egészen fiatalok hódolnak az alkohol élvezetének, egyáltalán nem épületes látványt nyújtva a járókelőknek. Ráadásul ez az italozás köztisztasági problémákhoz is vezet, melyek közül az itt is. ott is „ott felejtett”, vagy rosszabb esetben „összehajtogatott” palackok a kisebb gondot okozzák. S hogy mi a nagyobb, arról talán a salgótarjáni ügyvédi munkaközösség kapualja tudna regélni, ha megeredne a szava, hogy a korábban említett helyszínnél maradjunk. Mindazok, akik szemét sértik az utcai italozás, irigyelik a miskolciakat. Nagyvárosunkban ugyanis rendeletet hoztak erről a témáról, melynél fogva augusztus 1-től az, aki az utcán szeszes italt fogyaszt, szabálysértést követ el. Hogy a törvény betűjének elegendő súlya legyen, a helyszíni bírságot rendőr „inkasszálja be”, akit — vállalati rendelet kötelezi — szükség esetén az érintett üzlet vezetője is kihív. Természetesen, mint minden tilalom, ez is kijátszható bizonyos mértékig, s az eltelt három hét alatt ki is találtak egykét trükköt, a város azonban, úgy tűnik, a rendelet alapjában megoldja a gondot. Jó lenne gondolkodni rajta, miként lehetne a miskolci rendszert „lekoppintani”. Lehet, hogy néhány üzletvezető, s a szesztestvérek zöme nem lelkesedne érte, azonban az ő érdeküknél talán fontosabb a közé! — g. — Lóháton egészségesebb! A város, mi sem természetesebb ennél nem a vendégeiért épül. A várost a városban lakókért építik- Elsősorban. De azért a vendégekről sem feledkeznek meg. Tehát építenek számukra szállodákat, kempinget, turistahotelt, nyomtatnak színes prospektusokat arról, milyen is ez a város? Számítanak a látogatókra a vendéglátóhelyeken, sőt, talán még az éves tervekben is szerepel — az idegenforgalom. A látogató azonban váratlanul érkezik. Nem jelenti be előre minden virágüzletbe, ajándékboltba, vendéglőbe,' hogy mikor számítsanak rá. És összehasonlítja azt, amit vendégként máshol tapasztalt. Összehasonlítja azzal, amit itt lát, amit itt kap, vagy nem kap. Néha nekünk magunknak is, ittlakó városiaknak, hasznos ily módon járni a várost. A látogató szeme máshogy látja a nekünk megszokottat. Szerencsés, ha néha mi is „másként” tudunk nézni-látni. Tisztább lesz a kép. Például Salgótarjánról •& Á vendég az ország öt kiemelt nagyvárosa közül az egyik jelentős poliszból érkezett. Ilona napján. Vágott virágért járja legelőször is a várost, hogy az itteni ismerősöknek kedveskedni tudjon. Az ország másik végéből mégsem hozhat virágot magával. Örömmel fedezi fel a pavilonsort, az állomás mellett, közöttük a Sasad és a szombathelyi virágkertész termelőszövetkezet jó hírével vetekedni képes Rozmaring '„virágegyesülés” helyi boltŰíonit jaro Város és vendége ját- Virág azonban nincs. Történetesen olyasvalakiről van szó, aki reklámmal, kereskedelemmel, üzletszerzéssel is foglalkozó ember, s egyike azoknak, akik széles körben hirdették; a városokban ne csupán a városgazdálkodási vállalatok, hanem a jelentősebb virágtermelők is nyissanak boltot. Most azután értetlenül hallgatja az indoklást: — Nem kaptunk virágot, egy szálat sem! A központi elosztóban nem vették figyelembe, hogy rendeltünk. Pompás bolt, virág nélkül. Ilona napján. Másnap? Ugyanaz a kép fogadja. Azaz mégsem, egyetlen szál különleges, úgynevezett papagáj-virág van eladó. Az ára egy munkás napi keresete, a vendég ennek ellenére kéri. Az árát többször, hangsúlyosan is elmondják, hátha nem figyelt oda, amikor kérte: csomagolják be- Most már nem is az a furcsa, hogy a boltban immár második napja nincs virág, hanem, hogy nem bíznak abban; meg is veszi. Végül létrejön az üzlet, a virág becsomagolva, a vendég távozóban... Már úgy érzi, nem kellett volna megvenni. Menjünk át a szomszédba! Vegyünk karcagi cserepet, tálat, köcsögöt. Valamit, mert a tarjáni ismerős, ahova a virág is kerül, gyűjti az ilyesmit. Leszednek jó néhány tálat, népi kerámiát- A vendég csóválja a fejét, nem érti a dolgot. Szépek ezek mind- ahányan, csakhogy... Ötből négynek összefolyik a mintázata a máz alatt. Mi ez? — Ezt így alkotta meg a művész — mondják a vendégnek. Milyen irányzat lehet az, amelyik az évszázados magyar ornamentikát szánt- szándékkal „csurgatja”?! Kinek tetszik ez? Végül minden kiderül, gyakran küldenek Salgótarjánba olyan dísztárgyakat, amit nehéz eladni. Talán arra számítanak, hogy itt jobbak az eladók? Vagy arra gondolnak-.. Nem, ezt nem merem Végigmondani. Ki-ki folytassa kedve, tapasztalata szerint. Van már virág, van végre egy hibátlan dísztárgy is, amin kellően érvényesül a karcagi babos minta. Szállás kellene! De ez már akkor sem volt, amikor távolról, telexen kért. Sajnálták, de a Karancsban nem tudták fogadni, minden helyükre jutott már vendég. Ismerősünk megérkezve, mégis érdeklődik. Hátha változott valamit a helyzet, s akad három ágy a családnak. A recepcióban, a pulton, most is ott a telexüzenete- Nem dobták kosárba. Evidenciában tartották. Vagyis hasonlóan gondolkodj tak, mint ő. Hely azonban továbbra sincs. A vendéget, akit az ismerős család befogadott néhány napra, mégis megvigasztalja a szállodában tapasztalt figyelmesség, szakértelem. Járjuk a várost, áz egyik végétől a másikig. Zagyva- pálfalvától Salgóbányáig. Kattog a fényképezőgép, s a tarjáni kísérő is elkészíti a maga „felvételeit”- Az idegen arcáról, érdeklődéséről lemérheti; mi az, ami ebben a hirtelen növekvő városban igazán megkapó. A Gorkij-te- lep dombra épült házai, a síküveggyári építkezés hatalmas vázszerkezete. az, hogy ismeretlenül is szívesen kalauzolnak az ifjúsági házba, amelyről azt mondja a vendég: „színházi levegője van”. A Rokkanton kétszer is kiszállunk a kocsiból, várost néznénk madártávlatból, de megnőttek a fák, az utcákról nem látni a várost. Fel kell kaptatni a Pipisre. Vadvirágot szedünk a hegy nyugati lankáján, a nők csevegnek, a gyerekek titok után kajtatnak, a lábnyomát már megtalálták egy „ragadozónak”, (alighanem kutya lehetett), a vendég két tekercs filmet elhasznál, és mert ott van a feliratos láda, a film papírját a hulladékgyűjtőbe dobja. Megkeressük a pontot, már lenn a téren, ahonnan a város valamennyi részlete egyaránt érvényesül, és egymással versengve mutatjuk a valóban lenyűgöző részeket. Művelődési központ, szabadtéri szoborkiállítás a kis téren, hétvégi pihenőtelkek, kemping, tó, strand, salgóbányai KISZ-iskola, a táj, a vár, az erdők —, a vendég maradandó emlékei közé kerülnek. Délidő, ebédidő- Az eresztvé- nyi Napsugárban egyetlen szabad hely sincs, gyerünk tovább. A Salgó Hotel, a legteljesebb szezonban, állványerdővel fogad (így nem csoda, ha a vendég ismerő- 4 söknél kénytelen megszállni!). a Tarján vendéglő rendezvényre készül, vendéget nem fogad, a Beszterce étteremben déli .egykor nem szolgálják ki a vendéget, mert háromkor (!) rendezvény lesz náluk is, és fel kell készülni. Az ÉVI ételbárjában külföldi csoport sörözik, a Karancs Szálló éttermében... Nos, ott még kapunk ebédet, de az egy kicsit később érkezők, a jaoán—magyar röplabdamérkőzés pesti szurkolói már étien maradnak. „Hova menjünk ebédelni, mindenhol rendezvény van ebben a városban és éppen egyszerre?!” A vendég együttérzően bólint. Pedig már elfogyasztotta az ebédjétT. Pataki László NÓGRÁD - 1978. Idegenforgalommal foglalkozó hivatalaink szervezésében egyre elterjedtebb a külföldiek körében a hosszabb, rövi- debb távokra vállalkozó lovastúrákon való részvétel. Lóháton vadregényesebb, s ami mai, motorizált korunkban még ennél is fontosabb — egészségesebb a magyarországi tájakon barangolás. így vélekednek azok a svéd, amerikai, olasz, német, angol turisták is, akikkel Nógrád megye határán, Szendehely környékén találkoztunk. A több napig tartó túra útvonala érinti megyénket is, a nem kis erőpróbát jelentő kirándulás Visegrádtól indult és Eger alatt ér véget. , — kulcsár — ü lormota Mája Mongólia szőrmében gazdag ország. Erdeiben honos a coboly és a róka, a hiúz, a mókus és a vidra. A Góbi-sivatag határvidékein és a köztársaság déli részén elterülő hegyekben juhok, antilopok és tevék találhatók. A vadászok évente több ezer értékes bőrt készítenek ki. Az utóbbi években különösen a szibériai mormota szőrméje iránt nőtt meg az érdeklődés. Ez az állat Mongóliában igen elterjedt, s könnyen feldolgozható, bundája megfelelően helyettesíti a cobolyt és a vidrát. A szőrme az egyik legfontosabb mongol exportcikk. Mongólia 1960 óta vesz részt nemzetközi szőrmeaukciókon. A Lipcsében nemrég megtartott aukción is nagy tétel szőrmét vonultatott fel és adott el. augusztus 25., péntek 3
