Nógrád. 1978. augusztus (34. évfolyam. 179-205. szám)
1978-08-24 / 199. szám
„Egy városhoz hozzátartozik a szép Építészetről a Nézőpontban r Ä megszokottól eltérő formában jelentkezett a még nem hosszú múltra visszanéző műsor kedd este a televízióban: a Nézőpont legutóbbi adását egy szálra fűzte fel a szerkesztő-műsorvezető Érdi Sándor. A téma az építészet volt, közelebbről az építészet kapcsolata a művészettel és mindennapi életünkkel, életformánkkal. Aki ismeri és szereti Salgótarjánt, annak csöppet sem volt meglepő, hogy a műsor jelentős részében filmmel, képekkel, alkotói nyilatkozatokkal, interjúval városunk építészete állt a középpontbanMűvészet, vagy ipar az építészet? Milyen problémákat jelent az építésznek a „nőtt város”, melyeket az „épített város”? A természeti táj és a mesterséges környezet összhangja megteremthető-e, vagy csak vágy? Hogyan működhet együtt az építészet a társművészet alkotóival? Mennyire meghatározó a beruházó, megrendelő „mecénás” koncepciója, vagy koncepciótlansága? — sorolhatnánk még a főbb gondolatokat. Major Máté akadémikus a műsorvezető partnereként segített választ adni ezekre a kérdésekre. Magyarország egyik legszebben épített városa. Salgótarján számos illusztrációt adott ehhez. Minden építészet egy adott társadalom önkifejezése, a mesterséges környezet életformát meghatározó tényező — fogalmazódott meg a gondolat. Ma is —, amikor stílusokban már nem lehet gondolkodni —, az építészet legjobb alkotásai művészi produktumok. De csak akkor, ha harmóniát teremtenek — harmóniát a tájjal, a funkciójával, a közvetlen természeti és mesterséges környezettel, szobrokkal, pihenőhelyekkel. Mindebben benne van az is: az emberrel, az ott élőkkel. Emberléptékű várost alakítani a legmodernebb anyagok fel- használásával, nagy méretekben gondolkozva — nem kis feladat és felelősség. Szrogh György, Kerényl József, Fin- ta József, Jánosi György, Magyar Géza —, akik Salgótarján városközpontjának kialakítói voltak —, éppen ezt az összhangot találták meg munkájuk során. A leendő nyugati városrész szanált pré- rijén lefolytatott beszélgetésben Fekete Nándor, a városi tanács elnöke pedig arról a felelősségről szólt, amit a folytatás jetent. A tervezésben a Fiaflff képzőművészek stúdiójának művészei és az építészek közösén munkálkodnak azon, hogy a völgybe épített város jó természeti környezete mellett életünk mindennapos színtereit, a szűkebb környezetet is esztétikussá tegyék. A keleti részben is erről a törekvésről árulkodnak a szobrok. játszóterek, pihenőhelyek —, de itt már a megálmodás időszakában, a tervezők papírjain, makettjein így van. A finn építészek nyilatkozatai a magyarországihoz hasonló és sajátosan nemzeti problémákat, megoldási javaslatokat egyaránt felvetettek. Milyen lenne az építész megálmodta város? A motorizáció kizárásával csak a cipősarkok kopogása adná a zenét, kis egységekre tagoltan, a természetes építőanyagok, a növények. a fény-árnyék felhasználásával épülne. Mindnyájunkban ott rejlik a tiltakozás az „űrvárosok” építése ellen —, persze. a tömegesség igénye a természetbe való teljes be- lesimulást csak ritka helyeken engedi meg. Hogy mit lehet mégis tenni? Arra a műsor többi részletében kutatja a választ. A szekszárdi főtér Prometheusz-szobra és környéke kapcsán (amely Varga Imre alkotása) ütötte meg fülünket két szép gondolat. „Egy városhoz hozzátartozik a szép is”.. • „fogyasztunk kultúrát is...”. Az alkotók bizalmat kérnek, együttműködést szeretnének, a lektorátus pedig átgondoltabb városszépítést. Mi pedig, akik a városok utcáiban lakunk, terein sétálunk, középületeit „használjuk”, zöld foltjait keressük — szurkolunk nekik, hogy mind több szép város, épületegyüttes szülessenG. Kiss Magdolna Mai tévéaján latunk 20.00: Kisfilmek a nagyvilágból. Űj sorozat indul a Kisfilmek a nagyvilágból keretében: Az Ibériai-félsziget madárvilága, amely 13 részben dolgozza fel a témát. A sorozat bemutatja a gólyát, a kis ragadozókat, az erdő állatait, a sűrűség kalózát: a héját, az eleven lövedéket: a sólymot, amely zuhanórepüléssel kapja el zsákmányát. Az első két rész a vad- kepskékről szól; ezúttal a fiatal gidák fejlődését, az anyai ösztön különlegesen szép megnyilvánulásait figyelhetjük meg. A kisfilmék egy másik érdekes darabja a Művészek Párizsát mutatja be, a század- fordulóra vezet, amikor Párizs a világ művészeti életének középpontja lett. Odasereg- lettek a festők, szobrászok, műpártolók nemcsak Francia- országból, de a világ más tájairól is. Az igazi sír Luchino Visconti halála után mondotta Alberto Moravia. aki nagy csodálója volt a világhírű filmrendezőnek: ,.A halottak igazi sírja — nem a temetőben, hanem azoknak az élőknek a szivében van, akik nem gondolnak többé az eltávozottakra.’’ Magy arf i I m-ügy ben Az „Objektív” kapcsán Hazánkban — átlagosan — 20 játékfilm készül évente. A moziüzemi vállalatok megkülönböztetett figyelmet fordítanak a hazai alkotások forgalmazására. Az eredményekkel mégsem lehetünk elégedettek. Alkotók és kritikusok gyakorta teszik - szóvá, -Jiogv , a magyar filmeknek külföldön nagyobb becsülete van, mint idehaza. Ha a keserű megállapítás némileg túloz is, az kétségtelen, hogy — egy-két kivételtől eltekintve — a magyar filmek látogatottsága alatta marad a külföldi — főként a nyugati — filmek nézőszámának. (Szemben például a Szovjetunióval, vagy Franciaországgal, ahol a hazai filmek népszerűsége felülmúlja a külföldi produkciókét). Naiv kifogás lenne tehát azzal védekeznünk, hogy senki sem lehet próféta a maga hazájában. Nemzeti filmgyártásunk mindenekelőtt a hazai nézőknek készíti alkotásait, tudatosan vállalva társadalmunk sajátos problémáinak feltárását, a magyar valóság művészi megfogalmazását. Hogy ezt milyen színvonalon teszi, az már lehet vita tárgya, de semmiképp sem fogadhatjuk el autentikus gyanánt a magyar film és közönsége közti — sokat emlegetett — szakadékot. A magyar filmtől való „eltávolodás” egyik lehetséges magyarázata, az előítéletekből fakadó ismerethiány! Éopen ezért örömmel üdvözölhetjük a Nógrád megyei Moziüzemi Vállalat kezdeményezését, amely — reméljük — natéko- nyan segíti majd, nemzeti filmgyártásunk jobb megismerését. Hozzá kell tennünk, hogy a vállalat már korábban is jelentős eredményeket ért el a magyar filmek forgalmazása terén. Ezt az — országos viszonylatban is — kiemelkedő munkát egészíti ki az a megállapodás, melyet a vállalat vezetői — a magyar film éve alkalmából — kötöttek az Objektív Filmstúdióval. (Az 1976-os átszervezés óta, a játékfilmek gyártása négy filmstúdióban, a Budapest, a Hunnia, a Dialóg és az Objektív Filmstúdióban folyik. Ez utóbbi vezetője Marx József esztéta, művészeti vezetője Szabó István filmrendező). A kétoldalú megállapodás célja, hogy a Nógrád megyei közönség közelebbről is megismerje filmgyártásunk egyik bázisát, betekintést nyerjen terveibe, a „műhely” munkájába. A szerződés lehetőséget biztosít a stúdió filmjeinek Nógrád megyei ős-, illetve előbemutatójára, a filmek alkotóival történő személyes találkozásra. Ugyanakkor a Nógrád megyei Moziüzemi Vállalat folyamatosan tájékoztatja 'a stúdiót, filmjeinek forgalmazási eredményeiről, elemzéseket készít egyes alkotások hatásvizsgálatáról, sorozatokat állít össze a stúdió filmjeiből, a stúdióhoz tartozó alkotók korábbi munkáiból. Bár a megállapodás már ez év januárjában életbe lépett, a kapcsolat érdemben csak az ősz folyamán realizálódik. Ennek keretében, szeptember 29-én Sára Sándor ,.80 huszár” című filmjét mutatják be a salgótarjáni József Attila megyei Művelődési Központban. Október elején Gábor Pál filmje, az „Angi Vera” kerül a Nógrád megyei nézők elé. A salgótarjáni és a szécsényi bemutatón a film alkotói is részt vesznek. Ugyancsak októberben szerepel a salgótarjáni filmklub műsorán a „Ménesgazda” című Kovács András-íilm. Nógrádban nincs hagyománya a filmkluboknak, de megyénkben is népes a tizedik múzsa híveinek tábora. Szeretnénk, ha az Objektív Stúdióval történő kapcsolatfelvétel nemcsak egyedi alkalmakat jelentene, hanem elősegítené a filmklubmozgalom beindulását is. Olyan filmoarát- körök megalakulását,. melyekben az ízléskultúra nevelésén, az egyetemes filmművészet megismerésén túl, értő fülekre találna a magyar filmművészet — ma még pusztába kiáltó — szava is! — pintér —• 1927. májusának egy szép napján Charles Lindbergh végrehajtotta híres-nevezetes óceánrepülését — New Yorkból Párizsba. Útközben egy halászhajót pillantott meg az Atlanti-óceánon. Mivel pontosan meg akarta állapítani, merre jár, hirtelen leereszkedett és odakiáltotta a halászoknak: — Hé, jó emberek, merre- felé van Írország? Úgy vélem, Lindberghnek csuda szerencséje volt azon a déleiőttön! Ha ugyanis a halászok éppolyan jól igazodtak volna el az irányok rejtelmeiben, mint a szárazföldi lakosok többsége —, akkor a híres repülő bizony valahol Polinéziában tölthette volna öreg napjait. Mivel mi —, az igazat megvallva —, szinte valamennyien képtelenek vagyunk akár egy járókelőnek értelmesen elmagyarázni, hogyan juthat el a keresett helyre. Néhány évvel ezelőtt az történt, hogy a feleségemmel együtt meghívtak a barátaink, akik egy kis connecticuti faluban laktak. Telefonon töviről hegyire elmagyarázták az utat: — Hajtsatok egyenesen az országúton, míg csak egv emeletes szürke házat nem lá,fnk-.. A/p nedig a tervezettnél e°v pp—fi ké^őPh értünk oda mer* a szürke házas országAllan Smith: Mindaddig jobbra, mignont balra ! útról való elképzelésem, meg a barátaink elképzelése között több mint háromszáz mérföld volt a különbség... A dél-amerikai országokban viszont senki sem használ házat tájékozódási támpontként. Itt a dombokon van a hangsúly. Bármelyik hely „ott van mindjárt a domb mögött, egy macskaugrásnyi- ra, senor!” Ez a macskaug- rásnyi domb azután lehet 20 mérföldre —, de lehet 120 mérföldre is. Az angoloknak ezen a téren szintén megvannak a maguk jellemző sajátosságai. Ha valaki történetesen megkérdi egy falusi lakostól, hogyan juthat el Popecombeba —, az illető imigyen válaszol: — Hajtson végig azon az utcán, uram', a második útelágazásig- Ott aztán álljon meg a kocsmánál — és kérdezősködjön megint. Húszpercnyi keringés és háromszori magyarázat után pedig az ember megint ugyanazon a helyen van. ahonnan kereső útjára indult. NOGRAD - 1978. augusztus 24., csütörtök ] A férfiak olykor szívesen dicsekednek azzal, hogy ők milyen pontos tájékoztatást tudnak nyújtani az arra rászorulóknak. — A negyedik közlekedési lámpánál forduljon jobbra — magyarázza az ilyen szerzet —, menjen két és egynegyed mérföldet egyenesen, ott forduljon balra, aztán hajtson megint csak egyenesen 840 yardot, ott meg 76 fokos szögben kanyarodjon be. Hatvanöt másodpercig egyenesen haladjon, feltéve, ha óránkénti 45 mérföldes sebességgel hajt... Tekintettel kell lenni arra, hogy az ilyesféle túlzott pontosság nem visz jóra- Miközben ugyanis az ember a mérföldeket, a yardokat. meg a fokokat és a másodperceket számlálgatja —, maga is baleset tőszomszédságába kerülhet, alig néhány hüvelykkel kerüli el a halált... Még valamit. Az emberek rendszerint el sem tudják képzelni, hogy valaki ne ismerje azt, ami az ő szemükben teljesen nyilvánvaló. A falusi lakos, amikor kioktatja a városi autóvezetőt; okvetlenül így magyaráz neki: — Hajtson csak egyenesen addig a kölestábláig.. • A városi lakos azonban képtelen megkülönböztetni a kö. lestáblát például a búzatáblától és ezért, mivel restellj bevallani roppant tudatlanságát, isten tudja, hová vetődik el. Még egy megfigyelés. A férfi inkább száz mérföldet hajt feleslegesen, mintsem megkérdezze az utat egy járókelőtől. Ebben különbözik a feleségétől, aki nem hisz egyetlen útjelző táblában sem és inkább a járókelőktől kérdezősködik. Teszi pedig azért, mert szentül hiszi, hogy mindenki más többet tud az ő férjecskéjétől. Amikor befejezem az útbaigazítás művészetéről szóló rövidke karcolatomat, ezzel a felhívással fordulok a nyájas olvasóhoz: ha valaki netán nehezen megtalálható helyen lakik és el kell magyaráznia embertársának, hogyan juthat el oda —, akkor előre próbálja ki a mondóká- ját- Stílusa pofon egyszerű és kristálytiszta legyen. Ismertetését ne zsúfolja tele dombokkal, szürke házakkal, lábakkal, mérföldekkel, meg fokokkal. Ha meg minden kötél szakad, annak a farmernek a tanácsát kövesse, aki feleségemnek arra a kérdésére, hogyan jutunk el a tóhoz — lakonikus tömörséggel így válaszolt: — Maguk úgysem találják meg. .. Gellért György fordítása Kései meditáció a nyaralásról Vajon kikapcsoltuk-e a villanyórát? Nem emlékszem; maradt-e romlandó ennivaló a kamrában. Mitől lett nehezebb a bőrönd, mint az odaúton?.. • Ez a gyerek meg elaludt!. .. Na, végre hazaérkeztünk! Azért jobb itthon, kipihenhetjük magunkat. Legjobb lett volna hazajönni egy nappal korábban, holnap már dolgozni kell- Nem könnyű visszacsöppeni a hétköznapokba... De mit is mondok a Rózsinak, a Zsuzsának, a kisfőnök- nek, a nagyfőnöknek, ha kedvesen érdeklődnek: Hogyan telt a szabadság? Na, jó, természetesen semmi kozmetika, szépítgetés, csak az igazat: sokfelé jártunk, sok élménnyel és tapasztalattal jöttünk vissza, csak bizony, rövid volt az a tíz nap és néha fárasztó az utazás... (Kicsit irigylem Nagyékat — bár mindig azt mondtam, ugyan mit esznek azon a balatoni szálláshelyen — ötödik éve bérelnek egy szoba-konyhát két hétre egy öreg házaspárnál és gyerekekkel együtt nyaralnak- Mindennap ugyanaz, csak az időjárás változik: a megszokott stég, a sok ismerős a faluban De mindig lebarnultam pihenten jönnek haza. És Kissék? Már hónapok óta gyűjtögettek a nagy külföldi útra, érdeklődtek, mi most a „legmenőbb”. A gyerekeikkel nincs gondjuk: szinte egész nyárra „kiadták őket” vidékre nagyszülőkhöz, csak az iskolakezdés előtt találkoznak. Neveljenek időnként a nagymamák, nagypapák is — mondják, ök persze csak itthon napoznak, strandolnak — a boltok bújásával ez nehezen egyeztethető össze. Szabóék örültek, mert újra rájuk került a sor a szobosz- lói beutalók kiosztásánál- A kislányt is vitték — szerintük, kár lenne, ha éppen a kikapcsolódás, a nyugodt légkörű pihenés idején kellene szétválni a családnak. Év közben úgyis legtöbbször nem jut idő elmélyültebb beszélgetésre.) Biztosan azért irigykedem másokra, mert még fáradt vagyok egy kicsit. Persze, nem csoda: három nyárra való távolságot beutaztunk vonattal, busszal, tucatnyi átszállással. De mennyire élvezte a gyerek! (Azaz amikor éppen nem aludt, nem nyűgösködött, amikor nem kellett hajku- rászni a vonat, folyosóján, könyörögni neki, hogy üljön le szépen a bilire a mocskos vécékben. •.) És mit hagyhattunk volna el? Igaz, a rokonok még egy-két órára is nehezen vállalták a pótmamaszolgálatot, mindenhová vinni kellett a fiunkat. Igaz, hogy csak az emlékeimet sikerült felidézni a zárt kapujú mohácsi szerb templom előtt, hogy Szegeden, éppen csak átvillamosoztunk. Gyulán felváltva adtunk egymásnak fél-fél órát fürdésre, a többi idő alatt a pancsolómedence peremén ücsörögtünk. És elmaradt a biciklitúra a szülőfalum környékére, mert a srác sehogy sem akart elaludni. És Pesten — a rokonokon kívül — csak az állat- kertbe mehettünk el. És. •. a végén kiderült, egy fikarcnyit sem ért a nyaralásunk? A, nem, csak jövőre okosabbak leszünk. Lemegyünk Pécsre, a nagynéném már régóta hívogat, szeretné látni a kicsit. Akkor majd többet tudunk pihenni. Csak Siklósra megyünk át, esetleg Sikondára fürödni. Ha nagyon invitálnak, étmehetünk azért Kaposvárra is, ott lakik a legkedvesebb unokatestvérem. Nekik van egy kis bungalójuk a Balaton mellett — érdemes lenne egy napra leugrani oda is. Esetleg hajóra ülni, átmenni az északi partra- Most pedig gyorsan elaludni... — U — ) Könyvek között Az első állomás A Salgótarján központjában levő Balassi Bálint megyei Könyvtár birodalmát naponta mintegy kétszáz olvasó látogatja. A könyvtár olvasószolgálatának dolgozói készséggel állnak az új ismeretekre vágyók rendelkezésére. Pillanatok műve és már kézhez kapják a kívánt könyvet Az itt dolgozók a könyvoszlopok között boszorkányos gyorsasággal igazodnak el. Munkájuk ezerarcú. — Az olvasóterem, a tájékoztató-, a raktár- és a zenei részleg, illetve a fiókkönyvtár mellett működik olvasó- szolgálat is — mondja Oroszné Katona Anna. — Én az utóbbi csoportvezetője vagyok. Tizenkilenc ember dolgozik a kezem alatt. A csoport legif- jabbjai, úgymond pályakezdői, Czakó Anna és Magyart Tamás. ök ketten az idén érettségiztek, egy hónapja dolgoznak nálunk. Lélegzetvételnyi szünetet tart. Alig látható mosoly suhan át az arcán. — Egy hónap. Ez bizony nem nagy idő, de a kezdeti „nekifutáson”, a beilleszkedés első lépésein már túl vannak. Ideiglenes szerződésük lejárt, a sorsuk eldőlt... — Továbbra is itt szeretnék dolgozni — fogalmazza meg elképzelését Czakó Anna. — Ügy érzem, itt megtalálom számításaimat. Jövőre főiskolára jelentkezem, hogy ezzel is gyarapítsam tudásom, gazdagodjon ismeretanyagom, amelyet nap mint nap felhasználhatok. A nyúlánk, barna hajú, nyughatatlan természetű lány beszélgetésünk közben is szemeivel a könyvsorokat pásztázza. Szereti a könyveket, szereti, amit csinál. Erre a pályára készült. Érettségi vizsgái előtt jeles oklevelet szerzett az iskolában működő alapfokú könyvtárosi tanfolyamon. — Az olvasással tízéves koromban kerültem „testközelbe” — tör fel belőle a szó vallomásszerűen. — Galyatetőn üdültünk. Szüleim két velem egykorú gyermekkel hagytak, amíg a hivatalos ügyeiket intézték. Amikor visz- szajöttek, megilletődve látták, hogy az ikrek mellettem ülnek és én felolvasást tartok nekik. Alig vettük észre, hogy ránk nyitottak... Ez a kis epizód indított el a könyvek felé. S azon az úton, hogy segítsek, az emberek is megérezzék és tudatosítsák magukban a könyv értékét, jelentőségét. A másik fiatal dolgozó, Magyar! Tamás. Komoly, markáns arcának szemüvege külön komolyságot kölcsönöz személyiségének. — Szeretnék én is ebben a „könyvországban” dolgozni. A Madách Imre Gimnáziumban érettségiztem. S Magyart Tamás megcáfolja az általa keltett első benyomást; félénken, bátortalanul keresi a szavakat, de lassan feloldódik:. — A gimnázium első két évében könyvtárosi és könyvkötő gyakorlaton vettem részt. Később bekapcsolódtam az iskolai könyvtár életébe. Minden téma érdekel, de leginkább a művészeti tárgyú könyvekhez vonzódom. A„nagyok” életrajzát, életútját böngészem. Jövőre én is szeretnék továbbtanulni. Dióhéjban ennyit árultak el magukról, életük első, fontos állomásáról a pályakezdők. Rövid ideje dolgoznak, de hosz- szú távon szeretnének az emberekkel foglalkozni, Az elmaradhatatlan zökkenőkön a munkatársak segítették át őket. Ha kellett vigasztalással, máskor jóravaló okítással. Megszerették a fiatalokat, felfedezték bennük a tenniaka- rást, és igyekeznek tovább egyengetni útjaikat. Xóth Zsuzsanna-4 fi
