Nógrád. 1978. július (34. évfolyam. 153-178. szám)
1978-07-07 / 158. szám
A csoportérdekei is Mire ösztönöznek a közgazdasági szabályozók Éppen tíz éve, hogy hazánkban a szocialista gazdaságok irányítási rendszerében, lényeges változás történt: a direkt irányítási rendszert felváltotta a közgazdasági szabályozók alkalmazása. Ily mó'don befolyásolják a vállalatok gazdálkodását. A mostani ötéves tervben pedig előtérbe került a gazdálkodás hatékonyságának gyors ütemű javítása. Beszédes számok A magunk mögött hagyott egy évtized alatt a szabályozórendszert sokszor módosították, hogy a gazdálkodó szervezetek tevékenysége, a szűkebb csoportérdekekkel összehangolva, minél jobban megfeleljen a társadalmi érdekeknek. Mivel a szabályozó- rendszer kiterjed a gazdálkodás legfontosabb elemeire és igen szerteágazó, ezért felsorolására és ismertetésére e cikk nem ad lehetőséget. Azt viszont hangsúlyozom, hogy hatását általában a termelés gazdaságosságának legátfogóbb mutatójával — nyereség, valamint a hozzá adott érték (anyagmentes termelési érték) alakulásával mérik. Az előbbiek tükrében érzékeltetem, hogy a salgótarjáni öblösüveggyárban miként alakult az előbb említett két mutató. Ha a nyereséget — összehasonlító árszinten számolom — 1975-ben 100-nak veszem, akkor 1976-ban 4,2, 1977-ben pedig 9,6 százalékos a növekedés. Ebben az esztendőben viszont 21,1 százalékos emelkedésre számítunk. Az anyagmentes termelési értéket figyelembe véve az 1975. évet 100-nak tekintem, akkor a következő évben 8,6, az utána következőben 24,4 százalékos növekedést értünk el. Az év végi elképzelés viszont 27,4 százalékos növekedéssel számol. Ezek után a nyereség alakulását lényegesen meghatározó elemről, az ár és árrendszerről kívánok röviden szólni. Gazdálkodásunkat az anyag- és energiahordozókban bekövetkezett áremelkedések a következőképpen érintették: 1975-ben 3, 1976-ban 2,8, 1977- ben pedig 0,1 százalékkal növelték a termelés költségeit. Ugyanezen időszak alatt a nyereség jóval nagyobb mértékben: 9,3, 9,2 és 0,4 százalékkal csökkent. Az ily módon bekövetkezett nyereség- kiesést a termékek előállításának fajlagos anyag- és energiaköltség-megtakarításával ellensúlyoztuk. Áremelés, árcsökkentés Mindez - akkor történt, amikor gyártmányaink termelői ára 1978. januárig változatlan maradt. Ez év elején központunk, az Üvegipari Művek lehetőséget kapott arra, hogy néhány termék árát felemelje. Az ármódosítással érintett gyártmányok többségét — palackok, gyógy- és vegyszeresüvegek, vendéglátóipari pohár- és kehelyáruk — a közületek használják, ezért a fogyasztói árszínvonal alakulását nem érintették kedvezőtlenül. Ezzel egyidő- ben a kereslet élénkítése céljából a présautomatán gyártott üvegáruk árát 3—4, az edzett kávéspoharakét 27 százalékkal csökkentettük. Figyelembe véve az áremelési és a csökkentést, az árnövekedés mértéke 6—7 százalék. Ez azt jelenti, hogy az áremelésből adódó többletárbevétel alig jelenti az összes árbevétel másfél-két százalékát. A másik minket közvetlenül érintő dolog az állami szubvenció. Ugyanis éves termelésünk csaknem 50 százaléka kerül a szocialista és a tőkésországok piacaira. Ezért az onnan származó bevételek nagysága, az árszínvonal alakulása jelentősen meghatározza az elérhető nyereség nagyságát. Ezt figyelembe véve. az Üvegipari Művekhez tartozó, miénkkel azonos jellegű gyárak vezetői és a velünk üzleti kapcsolatban álló külkereskedelmi vállalatok képviselői úgy döntöttek, hogy emeljük az átadási árakat. Megegyeztünk abban is, hogy azonos, vagy nagyobb mértékben növeljük a devizaárakat is. Ha nem is olyan mértékben, mint a tőkéspiacon, de a szocialista piacokon is — különösen a laborüvegeknél — a csilláráruknál szintén sikerült kedvező árakat elérni. Az ily módon szerzett árbevételi többletet viszont szocialista államunk elvette; szaknyelven szólva lefölözte, így eredményjavító hatása részünkre csak ebben az évben várható. Mivel a tőkéspiacokon bekövetkezett inflálódást sikerült többé-kevésbé a magunk számára jól hasznosítani, a belföldi árszínvonal pedig szinte változatlan maradt, jól felfogott érdekünk, de a népgazdaságé is, azt követelte, hogy növeljük a tőkéspiacon eladható áruk mennyiségét. Ebbe az irányba ösztökéltek bennünket az exportösztönzők is. Szubvenció helyett Gyárunkat az állam az 1976. és 1977-es években eltérő mértékben ugyan, de szubvencióval támogatta mind a tőkéseknek, mint a szocialista országoknak szállított termékek után. A szubvenció 1976-ban 26,6 százalékot képviselt a nyereségben. Ez arra serkentett bennünket, hogy a következő évben tovább fokozzuk a tőkésexportot. Ez a nyereség növekedését eredményezte. Szükség volt erre, mert ebben az esztendőben már mérsékelték a szocialista export után adott korábbi szubvenció nagyságát. Ebben az évben pedig a szocialista export gazdaságosságának fokozása érdekében, a szubvenció helyett bevezették a termelési adót. Mivel az említett érdekeltségi ösztönzők hatására a tökésexport növekedett, s eredményeként javult a dollárkitermelési mutatónk, ezért csökkentették a tőkésexport után járó szubvenciót, méghozzá 10 százalékkal. Ez a helyzet arra ösztönzött bennünket, hogy a nyereség ismételt fokozása céljából korszerűbb termékeket állítsunk elő, fokozzuk azok minőségét, mérsékeljük az előállítási (ráfordítási) költségeket. Ez szükséges ahhoz, hogy az exportpiacokon kedvező helyzetet biztosítsunk magunknak. Kanyó Ferenc gazdasági igazgató helyettes Vasútépítő fiatatok Bosna folyó partján fekvő városok és falvak lakói ünnepséggel fogadták a Jugoszlávia valamennyi köztársaságából a Samac—Sarajevo vasút második vonalának építkezésére érkezett fiúkat és lányokat. (Az első vágánypárt még 1947-ben fektették le). Dobojban ünnepséget rendeztek: megnyitották a „Samac—Sarajevo — 1947” fotó- kiállítást, hogy a fiatalok megismerhessék a sok év előtti nagy építkezés önkéntes résztvevőit. Ebben az évben Jugoszlávia különböző építkezésein 55 ezer fiatal vesz részt önkéntesen, csaknem kétszer annyi mint korábban. A samac—saraje-. voi vasútvonal második vágányának építkezésén mintegy 27 ezer fiatal dolgozik, 100 fős brigádokban. A munka nyolc váltással folyik, egy-egy váltásban egy hónapig dolgoznak a fiatalok. Az ifjú önkéntesek mellett az építkezésen részt vesz számos olyan veterán is, aki a vasút első sínpárja lefektetésén dolgozott. A mai építkezésen természetesen könnyebb a munka, mint a régin volt, hiszen segítenek a buldózerek, a kompresszorok, a kőzúzó gépek és az egyéb technikai eszközök. „Túlszárnyaljuk apáinkat, hogy méltók legyünk hozzájuk!” — ez a jugoszláv fiatalok jelszava. Őrjárat a terményboltokban Papírral nem lehet etetni A villamosenergia-ellátó rendszer szigorúan meghatározott karbantartási munkálatokat igényel a salgótarjáni ötvö- zetgyárhan. A tervszerű végrehajtással minimálisra csökkenthető a termelésből kieső idő. A képen Bagoly Béla és Tóth János műszerész a 10 kV-os védelem beállítását ellenőrzi. Megkezdték a Nikopol— Turnu Magurele, a bolgár— román közös vállalkozásban létesülő hatalmas dunai vízi erőmű építését. A jelentős komplexum terveit a szófiai ENERGOPROEKT és a bukaresti vízierőmű-építő vállalat szakemberei készítették, A KGST-komplex programja keretében megvalósuló hidrotechnikai nagyüzem két, egyenként 400 megavattos erőműt foglal magában, ezek a terv szerint évente kétmilliárd kilowattóra energiát termelnek. Különösen jelentős az itt létesülő, 365 kilométer hosszú víztároló, amely a környező területek vízellátását, öntözéses lehetőségeit bővíti. A parton 290 kilométer hosz- szúságban gátak, új vízvezetékrendszerek, öntözőművek, szivattyúállomások épülnek majd. A duzzasztógát kétezer méter hosszú és 10 méter magas lesz. Vasútvonal és közút vezet át az itt épülő hídon. Az új erőmű területe bolgár oldalon 90 hektárnyi; külön kikötője lesz. Az építéshez 100 köbméteres óránkénti teljesítménnyel dolgozó be- tonelemgyár adja majd a szükséges anyagot. A következő években több mint kétezer építőmunkás tevékenykedik itt. Totóznak a salgótarjáni vásárcsarnokban. Elsősorban a kisállattartók keresik Fortuna kegyeit, találgatják: mikor lesz szerencséjük, hogy az általuk kívánt táphoz, takarmányfélékhez hozzájussanak. Aki kitartó, előbb-utóbb tele zsákkal távozik, e kaján pillantásokat vet a sor végén állókra, akik türelmetlenül toporogva latolgatják esélyeiket: vajon jut-e még nekik? Fellendült a kisgazdaságokban az állattartási kedv, ami örvendetes. Az már kevésbé, hogy az elmúlt hónapokban bizonytalan volt a tápellátás. Az okokat felderítendő őrjáratra indultunk. o Kishartyánban a zöldséggyümölcs boltot jelölték ki árusításra. A drótfonatos oldalfalú szűk raktárban kényelmesen elférnek, pedig inkább örülnének a zsúfoltságnak. — Kiszámíthatatlan a szállítás. Tisztességesen elküldjük a megrendelést. Aztán örülünk, ha kapunk valamit — kesereg Várszegi József né boltvezető. Júniusban például igényeltek 50—50 mázsa sertéshízótápot, kukoricát, búzát. Érkezett 30 mázsa hízótáp, 100 mázsa árpa, s 18 mázsa nyúltáp. Utóbbinak a duplája is elkelt volna. — Van nyúltápjuk? — állít be egy férfi. Ki tudja, hányadik helyen érdeklődik a környéken ? — Nincs — rázza a fejét Várszeginé, s mást ajánl helyette. A vásárolni szándékozó nem áll kötélnek. Szomszédja megbízatásának másutt próbál eleget tenni. — Nincs semmink — fogad Besze Imréné, a nógrádme- gyeri zöldségbolt vezetője. — A férjem tegnap hozhatott volna 100 mázsa nyúltápot, de közben jelezték a helybeli szakcsoport tagjainak, hogy kapnak. így visszamondtam... — A két elárusítóhely ellátását ki koordinálja? — Senki. Magyargécben Mészáros Istvánná ÁFÉSZ-felvásárló, a helybeli terménylerakat vezetője éppen telefonálni készül, mert a kapu kilincsét egymás kezébe adják az érdeklődők. — Az utcán is megállítanak, azt kérdezik: mikor jön? Naponta 10—20 állattartót kell elküldeném — mondja. Előveszi a júniusra készült megrendelést. Nem kapott nyúl-, baromfitápot, takarmánybúzát, zabot. Árpából a kért 10 mázsával szemben viszont több érkezett. — Megtévedtek a szállítók! Húsz zsákkal többet pakoltak le — örvendezik a szerencséjén. Napok alatt elfogyott. Most a szín üresen ásítozik. Hasonló a helyzet Karancs- lapüjtőn is, a megyeszékhelyen, a Karancs utcai bolt zöld redőnyére pedig kiragasztották a feliratot: „Áruhiány miatt zárva”. © A táp- és keveréktakar- mány-ellátásban a felelősség többnyire az ÁFESZ-ek és a gabonaforgalmi vállalat között oszlik meg. — Tizenhárom községben van lerakatunk — mondja Gyebnár Albert felvásárlási csoportvezető. — A szécsényi ÁFÉSZ egyebek között évente 23—24 vagon nyulat exportál. Létkérdés tehát a zavartalan tápellátás. Júniusban 500 mázsa takarmánybúzát igényeltünk, kaptunk ötvenet a gabonaforgalmi vállalattól. Kukoricából is ennyi volt az igény. Fele sem érkezett meg. Zabot egy dekát sem láttunk — panaszkodik tehetetlenül. A Salgótarján és Vidéke ÁFÉSZ viszont nem nyugodott bele a gyér szállításokba. Heves megyéből hozatott 14 vagon árpát. — ömlesztve szállították. Megkérdeztük a boltokat, vállalják-e a felszedését. Persze, hogy ajánlkoztak, hiszen gyorsan elkelt — újságolta Vincze József, a szövetkezet elnöke. Tápügyben az ÁFÉSZ-nél mostanában sűrűn csörögnek a telefonok. Jönnek-mennek a levelek. Csak hát papírral nem etethetnek az állattartók! 0 — Nem jellemző, hogy üresek a táplerakatok — állítja Látkóczky Bálint, a Nógrád megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat termelési osztályvezetője. Aztán bevallja: bizony a tari keverőüzem rekonstrukciója nem lett kész a határidőre, s ez zavart okozott. Most is hol egy villany- motor ég le, hol valamelyik alkatrész vár cserére. — Az első öt hónapban öt százalékkal több tápot állítottunk elő a tavalyihoz képest. Csakhogy ebből a korábbinál 10 százalékkal kértek többet a nagyüzemek. Elsősorban ezeket az igényeket elégítjük ki. Nagyon nehéz felmérni a kisgazdaságok szükségletét — magyarázza Antal Mihály, kereskedelmi osztályvezető. — Mi lenne a megoldás? Látkóczky Bálint a megye mezőgazdasága fejlesztésére készült V. ötéves terv pasz- szusai között keresgél. Rátalál az idézetre, lényege: a vállalatnak elsősorban a koncentrátumok, az alapanyag előállítására kell összpontosítania, s a mezőgazdasági üzemek keverőüzemeivel együttműködve javítani az ellátást. 1 — A termelőszövetkezetek berendezései kihasználatlanul állnak. Egy csapásra megoldaná. a problémát, ha többen vállaikoznának bérkeverésre — hangsúlyozza Janák Sándor, a vállalat igazgatója. A vállalat kapacitása óránként 106 mázsa, a termelőszövetkezeteké, állami gazdaságoké ennek ötszöröse. Együttesen elegendő eledelt tudnának termelni a jószágoknak. De egyelőre csak a litkei, szécsényi, varsányi tsz-ekre lehet számítani. Abban bíznak, hogy felépül a szécsényi keverőüzem, s az egy csapásra módosít a helyzeten. Addig? — Naponta húsz órát termelünk — újságolja Kovács János a magyarnándori keverőüzem helyettes vezetője. A kistermelőknek küldött tápról készült listát veszi elő. A balassagyarmati, rétsági járásban kedvezőbbnek tűnik a helyzet. Akkor pedig az „elosztással” lehet baj. G A táp- és keveréktakar- mány-ellátásban érdekeltek a júliustól a javulást várják. Miként a kistermelők is. Bizonyára ritkábban lesznek üresek a helyi raktárak. De a tanulságok megszívlelendők. Főként az igényeket illene pontosabban felmérni. A termelőszövetkezeteknek pedig a takarmánygabonák, kukorica termesztésével hathatósabban foglalkozni, s így is őrködni a fontos népgazdasági érdek fölött, amely a háztáji állattartáshoz fűződik. Szabó Gyula A termelés fegyelme Egy-egy üzemen belül a korszerű nagyipar finomművű munkamegosztásának szerkezetében mindennek pontosan kijelölt helye van, pontos feladatkörökkel, időre szóló munkaprogramokkal. Ez abban is megmutatkozik, hogy ha bármiben fennakadás támad, vagy bárki nem végzi rendesen a munkáját — akkor ez a precíz termelőszerkezet, valamiben azonnal „visszajelez”, jelzi a hibát, a fegyelmezetlenséget, a mulasztást. Néhány termék minősége silányabb lesz, vagy haszontalanul fut el 5—10 prec, esetleg műszakonként 1—2 óra. Ezért a termelés fegyelme ebben a specializált és szorosan együttműködő vállalati szervezetben az egyik legfontosabb „termelőerő”. Napjainkban még elég sok sematikus és konzervatív nézet gátolja sokfelé a dinamikus és rugalmas gazdálkodást. Ezek közül az egyszerű mennyiségi szemlélet a legmaradibb- Ez gyakran megmutatkozik abban is, ahogyan például ösz- szekeverik, pontosabban: azonosnak tartják a munkafegyelmet és a termelés fegyelmét. A munkafegyelem — szűkebb értelmezésben, mindennapi használatában — valójában „mennyiségi” követelmény: mennyiségek, időpontok, időtartamok betartására vonatkoztatják. E szemlélet szerint jó a munkafegyelem, ha nincs késés, ha a 8 órát mindenki kidolgozza, ha az ebédidő nem több 30 percnél, ha az ember a szükségesnél hosz- szabb időre nem nagyja el a munkahelyét műszak alatt, ha a munkadarabot határidőre átadja, illetve, ha megadott (vagy vállalt) időközönként átad egyetE szemlélet tulajdonképpen „kívülről” nézi a munkát. E szerint az á fontos, hogy az ember ott legyen a gépe mellett, vagy a szerelőszalagnál, vagy az íróasztalnál és tevékenykedjen, dolgozzon szorgalmasan. Persze, az „elrohanó idő” szempontjából ez is fontos. Hiba lenne tagadni, hogy a magyar gazdaságban e téren is van még rendbe tenni való bőségesen. A termelés igazi, hasznos fegyelme szempontjából azonban valójában az a lényeges, amit az ember dolgozik; hogy mennyit ér az, amit csinál, hogy mit állít elő és milyen minőségben, milyen színvonalon? A vevőket a világpiacon a termékek „tudománya” — használati értéke — minősége, ára, élettartama érdekli, ezeket fizeti meg, s az ő szemszögükből az a gyár magánügye, hogy az emberei például lógósok-e, vagy sem. A termelés fegyelme ellen tehát nem csak az vét, aki munkaidőben lóg. Ezzel is kárt okoz persze. A népgazdaságnak, a gyárnak a nagyobb veszteséget viszont az okozza, ha például valaminek gyenge a minősége. Vagy, ha sok a selejt valahol azért, mert rosszul készítették elő a munkát, s azután kapkodni kellett a határidő teljesítéséért- Vagy ha nem olyan anyagot szállított a kooperációs partner, amit kértek tőle. Mindezt most rendkívül időszerű végiggondolni, hogy a tartalékok tárházát valóban mindenütt pontosan felmérhessék. Időszerű így közeledni a munka- és üzemszervezés, az ügyvitelszervezés teendőihöz, tehát azt látni, hogy itt nem lehet másra „mutogatni”: ő dolgozik rosszul, ő a fegyelmezetlen, ő az aki, nem ért hozzá stb. — mert, akkor igen nehéz lesz előrejutni. Vezető és vezetett, munkás és adminisztrátor, mérnök és kereskedő — vagy: a műhely és a fejlesztés, az anyagbeszerzés és a gyártás-előkészítő osztály stb. — legyen maradéktalanul meggyőződve arról, hogy ebben a nagyipari szervezetben egymás nélkül egy lépést sem juthatnak előbbre. Ebben a szervezetben mindenkinek — vezetőnek, munkásnak, mérnöknek — igyekeznie kell szembenézni saját gyengeségeivel, mert a termelés fegyelmét csakis valarnennyiüknek szilárd és magas színvonalú munkafegyelme javíthatja, teremtheti meg. Nem csak az egyes munkahelyet, vagy az irodát kell megszervezni — hanem az egész gyárat, az egész termelési folyamatot a tervezéstől az értékesítésig. Ezért a gyakran emlegetett versenyképesség növelése nemcsak a gyártmányszerkesztő gondja, hanem legalább annyira a technológusé is, illetve a termelésben részt vevő valamennyi munkás, műszaki es adminisztratív irányító gondja- Több mindenben nem álljulc ugyanis a versenyt a legfejlettebbekkel; a gyártmányokban, a munkaidő kihasználásában, a gépek és az emberek kihasználásában — tehát a termelékenységben; a minőségben, a szállítási határidőkben, a ráfordításokban, tehát az árakban sem; a fejlesztések átfutási idejében, a munkafegyelemben, a szervezettségben és így tovább. Ezek együttesen magas színvonala adja a magas színvonalú termelési fegyelmet — azt is mondhatjuk: termelési kultúrát. Egyszóval ma már versenyképes termelési fegyelemről is érdemes beszélni. S ennek megteremtése legalább annyira fontos, mint a versenyképes termékszerkezet. Ez utóbbi ugyanis mit sem ér az előbbi nélkül. Gerencsér Ferenc | NÓGRÁD - 1973. július 7., péntek 3
