Nógrád. 1978. július (34. évfolyam. 153-178. szám)

1978-07-06 / 157. szám

Tv-béli ismerőseink „Realitásra 99 András Ferenc sikerei András Ferenc filmet rendez. Mai történet, groteszk, hu­mor, csípős szatíra — röviden ez jellemzi András Ferenc el­ső játékfilmjét. Akik látták, önfeledten nevettek a vidéki család pénzhajhászó, eszem- iszom központú életmódján, éppúgy, mint g fővárosi ve­zető ideges, gyomorbajos fi­guráján. A Veri az ördög a feleségét elnyerte a filmkriti­kusok 1977. évi díját. — ön több nyilatkozatában megjegyzi, hogy az ünnepek világát, hangulatát közel ér­zi magához. A Balázs Béla Stúdióban 1973-ban készített Dózsa nt'pe is történelmi évfordulónál szól. Első nagy játékfilmje pedig augusztus 20-án játszódik. — Mi, magyarok szeretünk ünnepelni, értünk hozzá, ho­gyan lehet minél látványo­sabban megitdni a módját egy- egy évfordulónak. Ilyenkor tartjuk a családi összejövetele­ket is. Nos, augusztus 20-a az ünneplés valóságos dömping- jét nyújtja: alkotmány, új kenyér, István-nap. Sokszínű­ség, mely furcsa ellentmon­dást hordoz. Kiváncsivá te­szi az embert arra, hogy bi­zonyos társadalmi jelensége­ket körüljárjon, a mélyére nézzen. Már a főiskolán fog­lalkoztatta néhányukat az ünnepek sajátossága, mind­annyian hoztunk otthonról hasonló élményeket. így szü­letett meg Dárday István Fo­gadalomtétele is. — Űj tv-filmje ugyancsak egy nap alatt játszódik. Sze­reti ezt a megoldást? — Az ilyen zárt szerkezet tömörségre kényszerít, pon­tosságot követel. Nem enge­di, hogy a filmbe felesleges jelenetek is becsússzanak, és így a történet hitelesebb lesz. Két nő és egy férfi más-más életformát ad fel, amikor el­megy vásárosnak. Nagyobb haszonnal járó, ám kegyetle­nül kemény foglalkozást vá­lasztanak. A normális életről való lemondás konfliktusokhoz vezet. Tudják-e igazán vállal­ni ezt a lehetetlen életformát? A pénz — mint a felkapasz­kodás eszköze — mekkora szerepet játszik az emberek 51. Apám elvezette Virágot, ráült, körbekocorászott vele a Nagymajor környékén, hogy lassan hüljön le a ló. Fertályórán belül megérke­zett utánam két katona, meg egy civil. így szállingóztunk össze tizenhatig. Mégpedig az­ért, mert ennyi címe volt a királynak. Tizenhat beérkező után leeresztették a sorompó­kat. A többi kívül rekedt. Akkorra ott voltak a kiállí­tott inspektorok, akik szám szerint jelentették, hogy a szabályokat megtartottuk. Na, akkor beérkezés szerint lök- deltek sorba bennünket. Oda­lépett a császár, háromszögű, fehér kalap volt a fején, fol­tozott kiskabát rajta, buggyos nadrág fehér harisnyával, meg valami asszonyi lábra való cipő. Fülbesúgói minden léptében utána, adták kezébe a belevalót. — Mi vagy, ki vagy? — Csikósbojtár az állami ménesbirtok szolgálatában! — Nem akarsz katona len­ni? Mondhatnékom volt, hogy szorítja lábamat a csizma. De hallgass az én nevem. Sebesen beszéltek egymás között, ahogy kácsa kapkodja be a galuskát. Egy szót nem értettem belőle végegyházi némettudásommal. Aztán nekem fordult újra, de annak, mintha bádogból csinálták volna sovány képe ábrázatát, olyan mozdulatlan marad, míg beszélt. cselekedeteiben? Erre kere­sem a választ. A vásárosok világa jórészt feltérképezet­len, gondjaik azonban a hét­köznapi ember gondjai is. — Honnan az ötlet? — Munkácsi Miklós no­velláját dolgoztam fel. — Mostanában egyre több rendező csap fel forgatókönyv­írónak. — Mert ugyanolyan gond­dal küzdünk, mint a színhá­zak. Nincs elegendő jó irodal­mi anyag, és sajnos, „kame­rával gondolkodó” drama­turg sem. Ami olvasva töké­letes, meglehet, hogy filmen kifej ezhetetlen. — Előző alkotásában fő­ként amatőröket és külföldi színészeket foglalkoztatott. És most? — Tiltakozom az amatőr szó ellen! Nem a főiskolai végzettség dönti el, hogy ki a színész, s ki nem. Nekem olyan szereplőre van szük­ségem, aki az általam elkép­zelt figurát valóságosan for­málja meg. Egyébként köz­tudomású, hogy egyeztetési problémák miatt nehéz egyik­másik művészt szerződtetni. Üj filmemben a magyarok mellett két kolozsvári színész is játszik: Borbáth Júlia és Héja Sándor. A trió tagja Margittay Ági. ' — Megteszünk számadónak, és civil csikósokat a kezed alá. Aztán ne feledkezzél meg a böcsületről! Egy Lovászi kis érmet szú- ratott a lajbimra, meg vá- szonszütyőbe rakott vala­mennyi pénzeket nyomott a markomba. S ment így kevés beszédekkel végig a tizenhat ember során. Csak a többinek fehér plecsniket lökött. Sár­gát csak én kaptam. Ahogy ez így elmúlt, bon­tották a sátrát, beült a sárgá­ra festett dísztelen négykere­kűjébe, megindultak Nagyvá­rad felé. Az a hír járta körül a szétszaladni készülő töme­get, hogy az oroszok cárnőjé­hez, Nagy Katalinhoz hajtat egyenesen Herszonba, hogy összeszövetkezzen az Al-Du­nán erős török ellen. Sietése olyan hipp-hopp ment, hogy a rezesbandának nem volt ideje a kiszidolozott tölcsére­ket megfújni. Hanem a kaszárnyások mu­latozásokhoz kezdtek. Ki örö­mében, ki szomorodásában. A főkaszárnya emeleti termében száz kecskelábú asztalok meg­rakva mindennel, mi szem, száj ingere, ahogy ők mond­ták, vas gut, und tauer! En­gem nem hívott oda senki, nem is mentem. Csak telt, múlt az idő, egyik nap űzte a másikat, kapitányi parancs­osztásra rendelnek a ménes mellől, ahol megtudom, hogy a császár óhaja szerint négy civil ménest teremtettek, én vagyok a számadója. De jól vigyázzak magamra, mert az — Csak a saját korának társadalmi jelenségei foglal­koztatják? — Ötszáz évvel ezelőtti tör­ténet is szólhat a máról, az emberi problémák alig változ­nak. Az Andrej Rubljov ta­lán nem a jelen filmje? Hogy milyen korból merít a rende­ző az a mondanivalójától függ. Egy kép, vízió, ötlet, amiből kiindulva építkezhet. Érdekel a történelem, sokat gondolkoztam már arról, hogy a márciusi if jakról kellene filmet csinálni. De a klasz- szikus irodalom legalább any- nyira izgat. Csak az extrém dolgoktól irtózom, mert ott félő, hogy valami rejtve ma­rad előttem, nem tudok mö­géje pillantani. Így pedig az egész elveszti hitelességét. Re­alitásra törekszem. És mindig, mindenhol az egyszerű, hét­köznapi embert keresem. Sok minden érlelődik bennem... — Aki elsőre így „beletalál a célba", attól a továbbiakban is hasonló teljesítményt vár­nak, nem gondolja? — Állandóan csak jót al­kotni fizikai-szellemi képte­lenség. Amíg a film készül, csupán kísérlet, magában hor­dozza a bukás és a siker le­hetőségét. Elsősorban nem a népszerűségre törekszem, in­kább saját felelősségérzetem ösztökél. ilyen magas megkülönbözte­tésnek, ami valóságos isten­csapásként szakadt a nya­kamba, nem is nagyon biztos, hogy megfelelek. De legyen bár csak a legkisebb fogyat­kozás a szolgálat ellátásában, a lovak előrefej lődésében, ki­rályi megkülönböztetés ide, meg oda, lássam következmé­nyeit ! Hogy ez a fenyegetőzés nem csupán előleg, azt láhat- tam abból is, az én négy mé­nesemet a legrosszabb lege­lőkre szorították. Szénaraktárunkat megfeke­tedett, tavalyi, félrohadt alomnakvalóból szedték ösz- sze, amitől bátran kehet kap a legjobb tüdejű csikó is. Nyomban megjelentettem tarthatatlan helyzetem a ka­pitánynak, aki Mezőhegyes minden urának számított, hogy hát ezt nem szabad en­gednie. Ha engem akarnak sújtani, akkor ne a lovakat üssék! Veressen deresre en­gem, de a lovaknak adják meg amit a többieknek ad­nak. Nem akarta elhinni, hogy ilyen magas lánggal éghet a gyűlölködés tüze. Maga jött, látta, olyan kákás térekre szorultam nyolcszáz növen- déklovarnrnal, ahol csak a birka is nehezen élne meg. Na, ezen segített. Legeltet­hettem, ahol akartam, és a szénát felgyújtotta ő maga, mert másra nem is volt al­kalmas. Ettől az igazságtevés­től ellenségeim még dühöseb­bek lettek. Bajom volt, hogy nem tudtam személyre bonta­ni, melyik csavargónak esz­méletében vagyok ekkora szálka. Lehet, hogy tíznek is? Terhes kitüntetésem volt te­hát. Nem mertem odahagyni a méneseket. Nékem minden minutumban észnél kellett lennem. Ennyi lóval az irigy­ség százféle kárt tehet. Szét­riasztja őket, betyáros idők követnek, ellopják a javát, betegséget kennek a legelő­jükre. Percre el nem mehet­tem a pusztából. Pedig a számadónak járó lakás ott volt az új épületek között ne­kem is, lakatra téve. Rúzsa Az utóbbi esztendőkben a televízió is megteremtette a maga családját, pontosabban családjait, amelyek népsze­rűségükben, ha nem is vete­kedhetnek a rádió húszéves Szabó családjával, mégis ked­ves, jó ismerőseink. A család­fők — Zenthe Ferenc, Moór Mariann, Horesnyi László, Bánki Zsuzsa — gyermekeik­kel olyan kritikus élethelyze­teket játszanak el a képer­nyőn, amelyekkel a gyakorló szülőknek naponta szembe kell nézniük és lehetőleg he­lyes, pedagógiailag megindo­kolt, a személyiség fejlődését pozitív irányban kibontakozta­tó választ szükséges adni. A tévébeli családok tehát alap­vetően különböznek a rádióbe­litől. Más a feladatuk, funk­ciójuk. Mégpedig tanító, a megmutatott jó és rossz pél­dával elgondolkodtató. saját tetteinkkel szembesítő, egy­ben állástfoglaltató. S, ha olykor mégsem tudnánk meg­bízhatóan választani a lehet­séges magatartásformák kö­zött, akkor sem kell kétség­beesnünk, kéznél van a pszi­chológus, aki tudományos is­meretei, hozzáértése révén eligazít bennünket a szövevé­nyes élethelyzetekben, mindig biztonsággal, a legpontosabb válasszal. A Családi kör, a szülők és nevelők magazinja havonta je­lentkezik a képernyőn, fontos szerepet töltve be a pedagó­giai szemlélet formálásában, a mindennapi családi nevelői tevékenységben. Ez a műsor egyike azoknak, amelyek a legtöbb praktikus tudásanya­got szolgáltatják a gyermek- neveléshez. A neveléselmélet sokak számára talán száraz­nak tűnő tudománya ezeken a képkockákon hétköznapi, emberi közelségbe kerül, élet­tel, közérthetőséggel telítődik. A legutóbbi adás a gyerme­kek felvilágosítását állította középpontba. Ez a terület ugyanis meglehetősen szűkén értelmezett a mindennapi ne­velési gyakorlatban. A leg­többen a felvilágosítás szót Rozi asszonyom volt tizenkét éves korom óta. Nem érez­tem én magam húsvéti nyúl­nak, aki minden levélzörre- nettől elszalad, de fölmértem állásaimat. A pusztagazda egy Hantos nevezetű strázsames- ter, a versenyzés óta gyűlöle­tes ellenségem, aki a futtatás­nál a sorompókon kívül re­kedt sokadmagával, hát az örökösen a nyakamon mizse- rált, kapcáskodott velem. Pe­dig civili népeimmel, csikós­társaimmal olyan összeszo- kottan dajkáltuk a ránk bí­zott méneseket, készítettük őket mindenben, hogy abban hibát nem lelhetett, csak a gyűlölködő. Na, Hantos nagy­hatalom volt abban. Később tudtam meg, hogy a legelőki­osztás is az ő fejében for­dult meg a rohadt szénapor­cióval együtt. Az mindennap megfordul lovaink körül, pe­dig még tizenhat másfelé te- rülköző ménes volt a kezére bízva, de hát minket akart fojtogatni. Vizsgálatot rendelt ránk, hogy a nyaló sót ellopjuk a lovak elől, s pénzért tesszük a faluban. Nem tudta ugyan megbizonyosítani, de hát he­tekig rágott bennünket a szégyen, hogy ha ránk verik a bűnt, hát égetnek a homlo­kunkra olyan bélyeget, amit csak a férgek esznek le ró­lunk, ha rajtunk lesz a két­méteres agyagpakolás. Alig az elmúlt, kezdődött a másik. Besúgta a méneskari főpa­rancsnoknak, hogy nem is le­het meg az erkölcsi alapom mások fölött parancsnokolni, hiszen balkézről élek Rúzsa Rozival. Aki így él, az cim- borás lehet betyárokkal épp­úgy, mint az uralkodó gyalá- zóival. Rendelnek Buxbinder elé. — Sok a baj veled, csikós! Ha minden emberemmel eny­nyi gondot raktok a nyakam­ra, akkor nékem beharan­goztak immár a temetésemre. Hallom, te meg törvénytelen bujaságban élsz valami asz- szonyi perszónával. Hát ilyen kitüntetettje nem lehet ám közöttünk az uralkodónak! (Folytatjuk) leegyszerűsítik a szexuális felvilágosításra, holott a gyer­meket az élet más jellegű dol­gairól is szükséges tájékoz­tatni ahhoz, hogy világosan lásson az emberi kapcsolatok­ban, a társadalmi érintkezé­sekben. Meggyőzőek voltak a bizonyítékok. Az egyik nagy­bácsit például —, s miért ne fordulhatna ez elő jó néhány családban — felfüggesztették állásából, amiről a rokon csa­lád gyermekei is hallottak. Csak éppen nem tudták, mit jelent, és a jelentését a „gye­rek értelmi szintjén” meg sem magyarázták nekik. A felfüg­gesztést valóságosan értel­mezték: „X” bácsi lóg vala­min — nem ismerik átvitt, társadalmi jelentését. Az újabb példa még gyako­ribb. Akár mindannyiunk — a mai felnőttekre gondolok — szembesíthette korábbi saját tapasztalásaival. A középfokú iskola elvégzésekor az igaz­gató meleg szavakkal szól a diákok munkájáról, a társa­dalmi életben végzendő ten­nivalóikról, becsületes, em­berséges helytállásukról. Majd schnitt. Az egyik fiú bojlero­kat szállít egy idősebb szaki­val a megrendelők lakására. Manapság nem könnyű boj­lert kapni, többen megkörnyé­kezik őket, pénzt kínálnak, amit az idős szaki el is fogad és annak viszi fel az árut, aki a legtöbbet adta. „Te ilyenkor behunyod a szemed” — mondja az álmélkodó, az iskolaigazgató szavait felidé­ző fiúnak, és a 700 forintból kétszázat átnyújt neki. Ilye­Lassan már közhellyé válik azt állítani, hogy századunk emberére jellemző a termé­szettől való gyorsuló ütemű távolodás, elidegenedés. Sok­emeletes épületeink között, egyre modernebb gépeink mellett, gyár- és benzinfüsttől terhes levegőben élünk, mind­annyiunk gondja-bajaként. El­sősorban saját szervezetünkön érezzük ezt, amikor nehezen alszunk és fáradtan, idegesen ébredünk, napközben kapko­dó, elfúló lélegzettel sietünk és szinte egyszerre „fogyasz­tunk” kávét, s nyugtatót. Számtalan példát sorolhat­nék, de alighanem fölösleges. Jól tudjuk, hogy amit teszünk és ahogyan élünk, az egészsé­gesnek igazán nem mondha­tó, 5 rendszerint a hétvégi ki- kapcsolódás, vagy a szabad­ság programja sem oldja fel igazán szervezetünk diszhar­móniáját. És tisztában va­gyunk azzal is, hogy csak egy más életmód, egy nyűgöd- tabb tempó hidalhatná át az ember és a természet ma meglevő távolságát. Kétségte­len, hogy jó néhány társadal­mi és egyéni kezdeményezés igyekszik rövidebbre fogni ezt a távolságot, s az is igaz, hogy válaszként szervezetünk nyugtalanító tüneteire, egyre gyakrabban tapasztalhatunk ilyen kezdeményezéseket. Egyéni és közösségi hasznos­ságukhoz kétség nem fér, sőt még többre lenne szükség. A már meglevő gyakorlati fogá­sok mellé újakat kell kitalál­ni és alkalmazni, minél előbb. Ilyen kezdeményezés a sal­gótarjáni Madzsar József me­gyei kórház-rendelőintézet fo­tógalériájának közelmúltban nyílt, s augusztus végéig meg­tekinthető, új kiállítása is. nek lennénk? —, vagy ilye­nek vagyunk? Is-is. Egy biz­tos: valahogyan így rontottunk el minden szállítómunkást, pincért, fodrászt, orvost stb., akik pénzt fogadnak el — netán követelnek — azért, ami munkaköri kötelességük. Mert, az is biztos, hogy mindenki tisztán, önzetlenül kezdett va­lamikor a munkájához. A Családi kör a televízió stabil, gondolatilag izgalmas, érdekes műsora. Szakmai hi­telét olyan kitűnő pszicholó­gusok biztosítják, mint dr. Ajkay Klára és a felülmúl­hatatlan Mérei Ferenc. Köllő Miklós írásait —, vagy leg­utóbb Karinthy Frigyes Olyan gyerek, rpint a többi mono­lógját — ’ remek felnőtt- és gyermekszínészek tolmácsol­ják, a már említettek mellett: György László, Horkai János, Horváth Gyula, Múzsái Zsolt, Scheer Gabi és a többiek. Kelemen Endre műsorvezeté­se szerénységével, keresetlen egyszerűségével megnyerő. A képszerűségről, az átélhető él­ményszerűségről Palásthy György rendező gondoskodik, aki számos sikeres gyermekek­nek szóló játékfilmmel ara­tott már eddig is megérde­melt sikert. A Családi kör műsora ese­mény a televízióban — ne saj­náljuk érte az időt, marad­junk fenn érte este fél tíz után is. Havonta egyszer meg­éri; mint az, ha feladványai­ra —, ha nem is küldjük be —, megpróbálunk önállóan válaszolni. (ok) Fehér Miklós, a Nógrád me^ gyei fotóklub tagja más me­gyéből, Gyöngyösről hozta anyagát, de képei nálunk leg­alább annyira szükségesek és aktuálisak, mint szűkebb ha­zájában. Talán nem sértő, amikor azt állítom, hogy ezek az alkotások „reklámképek”: a csend, a hajnali erdő, a tiszta levegő, a természet reklámképei. Az üveg mögé bújtatott fotókon sokunk szá­mára már régen látott ese­mény a futó nyúl, a bokrok mögül előbukkanó őz, az ébe­ren figyelő fácánkakas. Elá- mulunk a tölgyfalevél, vagy az ölfarakás hétköznapi szép­ségén, szinte érezzük a nyár forróságát, halljuk az őszi szélben halkan zörrenő kuko­ricaszárat, beszívjuk a téli hegyoldal levegőjét és együtt füttyentünk a tavaszi madár­ral. A kereskedelemben azt tart­ják. hogy a jó bornak is kell cégér. Miért ne lehetne akkor „reklámja” környezetünk­nek? Ha valaki rátekint ezek­re a képekre a kórházi főépü­let keresztfolyosóin és meg- lassúbbodnak léptei, ha a fe­hér köpenyes dolgozó hét vé­gén kirándul a környékre, ha a felgyógyult beteg szabad idejében kilép a négy fal kö­zül zöld rétet látni, tovaröp­penő erdei madarat meglesni, nyugodtan elmondhatjuk, hogy ez a nemes reklám lega­lább olyan jól betölti funk­cióját, mint a kereskedelem bármely reklámfogása. Annak pedig, aki ezt és ez­zel együtt kicsit az újrafelfe­dezés élményét, izgalmát el­hozza nekünk, őszinte köszö­net. Szűcs László 4 NÓGRÁD[- 1978. július 6., csütörtök Mai tévéaján falunk 21.15: EGY HANG ÉS különféle stílusirányzataiban NÉHÁNY MASZK alkotókat szólaltat meg. A Házy Erzsébetet, a Magyar zeneszerzők: Purcell, Gluck, Állami Operaház magánéneke- Pergolesi, Mozart, Gounod, sét egyaránt ismeri az ope- Puccini, Ránki György, Szo- rakedvelők tábora, az ope- kolay Sándor, Gershwin, Bizet, rettmuzsika hallgatója, s a Johann Strauss, Kodály Zol- tévénéző. Cok híres szerep, tán, Petrovics Emil. A műsor-- rengeteg zenefelvétel, néhány ban Házy Erzsébettel és Ko- bravúros televíziós alakítás ródi Andrással Antal Imre tette ismertté hangját, alak- beszélget. A rendező — sok ját. Műsorában gazdag prog- művészportré avatott tol- ram szerepel, a zeneirodalom mácsolója —: Vámos László. Tóth Andrea TötH Béla: LEGENDÁK A LÓRÓL Új kiállítás a kórházban Fehér Miklós fotóiról

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents