Nógrád. 1978. július (34. évfolyam. 153-178. szám)
1978-07-30 / 178. szám
Á népgazdaság Esztendőnként félmillió dollár kiadását teszi elkerülhetővé az a találmány, amelynek hasznosítását a közelmúltban kezdte meg patinás üveggyáraink egyike. A barna színű, úgynevezett cseppentős gyógyszeres üvegeket eddig külföldről kellett megvásárolni. A szabadalmat kapott eljárás módot nyújt a szükségletek hazai termelésből történő ki- elégítésére, jobb minőségű árut kínál, s a tervek szerint kivitelre is jut a gyártandó mennyiségből. A példa nem világrengető, ám igencsak szemléletes, szinte kapcsolási rajzként mutatja, miként találkozik össze az egyéni érdekeltség — így a feltalálóké — a csoportéval, tehát a gyáréval —, ahol az új termék bélés külföldi értékesítése az átlagosnál jobb hasznot ígér —, s e kettő a népgazdaságéval, az ésszerű importtakarékossággal. Kézenfekvőnek látszik, a következtetés: ez így természetes. Elvben igen. A gyakorlatban azonban könnyen megtörténhetett volna, az érdekeltek egyike húz a vállán, s azt mondja, sok a bíbelődés az újdonsággal, hagyjuk tehát, anélkül is elfogadható szintet ér el a gyár termékeinek jövedelmezősége. Bezáratlan kör Meghökkentő, de korántsem ritka magatartás az ilyen. Elsikkad a népgazdaság érdekeltsége, mert érvényesítésének köre bezáratlan; gyakran a puszta belátáson múlik, összekapcsolódik-e a többféle érdekeltség. Az idézett esetben ez létrejött, ám bátorság lenne azt hinni, valamennyi ügyben így történik ez. Beérve az utalással: a népgazdaságnak fontos érdekeltsége fűződik ahhoz, hogy egy-egy beruházás költsége minél kisebb legyen, s a befektetett forintok gyorsan megtérüljenek. A tervező viszont — javadalmazása a kellő kulcsszámok alapján a beruházási költség bizonyos százaléka — akkor jut nagyobb jövedelemhez, ha az új létesítmény sokba kerül, s az üzemeltető érdekeltsége sem megfelelő abban, hogy a pénz hamar kamatozni kezdjen. Igencsak téves Irányban keresendők a megoldás után, ha különféle adminisztratív rendelkezéseket sürgetve vélnénk elérni azt. Rendelkezésekben nincs hiány! Csakhogy sokféle gyakorlati ismeret bizonyította és bizonyítja, a népgazdasági feladatokat megértő, s az ilyen érdekeknek utat nyitó szemlélet- és cselekvési mód nem érhető el másként, mint a közgazdasági és jogi szabályozás összehangoltságával, a tudatosság és az érdekeltség ötvözésével, azaz erkölcsi, anyagi korlátokkal és ösztönzőkkel. E két utóbbi ugyanis semmiféle ellentmondást nem rejt magában, egyik a másiknak kiegészítője, s olyanv- nyira az, hogy annak híján nem teljesítheti rendeltetését. A gond éppen az, hogy hol az egyik, hol a másik elem halványul el, s ez megbontja az érdekek harmóniáját, tévútra taszítja a termelőket. Egy gazda sok zsebe Minden tonna megtakarított kőolaj száz dollár kiadásától mentesíti a népgazdaságot. Ennek a ténynek az ismeretében már érthetővé válik, a legutóbbi években miért támogatta esztendőnként 200—300 millió forinttal az állam azokat a rekonstrukciós jellegű beruházásokat, melyek az energiafelhasználás ésszerűsítését — a fajlagos energiaigény mérséklését — is magukba foglalták. A népgazdaság devizát takarít meg —, vagy használhat fel más, hatékonyabb célokra, például gépvásárlásra —, a vállalat pedig, mert hajlandó volt a népgazdaság fejével gondolkozni, állami támogatást kaphat a fejlesztéshez, amihez esetleg máskülönben nem lett volna elegendő pénze, de ha volt is, így a rekonstrukció olcsóbb. S nemcsak ennyi a haszon, hiszen mérséklődnek a kisebb energiaigény következtében a termékegységre jutó költségek: az áru \ versenyképesebb áron kerülhet forgalomba. Ennek ellenére a termelők nem tülekednek ezért a támogatásért. Könnyen lehet, úgy vélik, lényegében mindegy, az egyetlen gazda, a társadalom melyik zsebéből, melyik másikba rakja át a forintot, a devizát, ám az élet már sokszor bizonyította, e képletes zsebek szerepe korántsem azonos! Hatalmas, minőségi különbség van például a jó célok eléréFősser epben Az aratás színlapján mindenki főszereplő. Nincsenek statiszták, epizódfeladatok. A nagy nyári „előadás” kritikusai mégis a kombájnosokat írják kövér betűkkel, alak min" den júliusban porondra lépnek. ★ í Izzik a levegő. A rádió reggel hőséget ígért, s jut is belőle mindenkinek a káliói termelőszövetkezet gabonatábláiban- A nap tüzes fullánkjai edzik a bőrt, tengerparton sem pirulnak barnábbra tőlük. A vörös korong az ég tetejére kúszott, az enyhe szellő vala- honnét déli harangszó gingal- lóit zülleszti szerteszét a levegőben. A kombájnosok a poros földút kanyargó, vékony csíkja felé veszik az irányt. Vágnak közben is, nem ismernek üresjáratot. Az E—512-es a délelőtti utolsó gázfröccsöt kaphatta, kipufogóján kékesszürke füstkarikák kelnek tiszavirágéletre. Szebenczki János manőverezik, a gumikerekek engedelmesen fordulnak a rövidre nyesett tarlón, récéi még látható nyomot hagynak. — Csak süssön! Ideje már — mondja a kombájnos, s sötétre aszalódott karjával bor- sónyi izzadságcseppeket töröl le homlokáról. — Ez a délelőtt sem volt üdülés — jegyzi meg lakonikus tömörséggel. Leveti rövid ujjú ingét, amelyből facsarni lehetne a vizet- Hiába pereg a gép elszigetelt vezetőfülkéjében az apró ventillátor, a légycsapkodástól jobban mozoghat a levegő. Igaz, Szebenczki János megszokta már a júliusi melegpróbákat. Nyolcadik aratása az idei. Ahogy sétáltunk a szállítást végző tehergépkocsik között, Dora Lajos brigádvezető mesélte, hogy tavaly riportalanyunk bizonyult a legjobb kombájnosnak- S nem is akármilyen körülmények között. Hiszen egy kiöregedett, selejtezésre váró masinát bíztak rá. Ezzel bizonyította, hogy az éltes kombájn is duzzadhat az erőtől, felveheti a versenyt az újabb konstrukciókkal. — Most ezt az újat bízták rám — újságolja, s szeme vé- gigsiklik a méltóságteljesen pihenő kombájnon. Mert a rövid szünet nemcsak kezelőjének tesz jótKözben kiderül: a kombájnos nem is igazi kombájnos, szerelő, de ilyenkor a műhelyt felcseréli a határral. Amikor az idén először ült fel a megszokott helyére, s a fülke üvegén át peregni kezdtek előtte a betakarítás filmkockái, mint egy izgalmas, folytatásos darab a televízióban, nagyot sóhajtott, mert tudta, nem lesz könnyű. Az öregebbek mesélték: kilenc esztendeje volt hasonló a helyzet. A kalászokat most is zöld folyondár marasztalja, kézilabdapályányi foltokban döntötte meg a vihar, a júniusi csapadék sem volt áldásos, késleltette az érést. — Roppant vigyázni kell! Főleg a vágóasztalra, hogy megfelelő magasságban állítsuk be, mert különben az ember tízszer is visszatolathat — magyarázza szakszerűen. fejével sét ösztönző támogatások, s a gyatra munkát ellensúlyozó hozzájárulások között, bár egyik is, másik is forint, ugyanabból a zsebből kiemelve, ám nem ugyanabba beletéve. Ha tehát az állam nevében eljáró központi irányítás azt mondja —, mint teszi ezt most —, mérsékli a támogatásokat, nem hajlandó átvállalni az eredmény nélküli munka következményeit, akkor népgazdasági célokat szolgál, ám úgy, hogy egyben a termelőhelyek közösségeinek érintett csoportját is, igaz, kényszerűen, de lépni készteti. Illúziók nélkül Sokféle hiedelem, naiv bizakodás tapad a népgazdasági szemlélet helyi érvényesítésének mai gyakorlatához. Vannak, akik az adminisztratív rendelkezésekre esküsznek, mások a gazdasági ösztönzést tartják mindenhatónak, s akadnak, akik úgy vélik, hatásosabbá kell tenni a meggyőzést, a felvilágosítást. A valóság az, hogy a népgazdasági szemlélet nem az említett —, s a hozzájuk kapcsolódó más — tényezők egymástól független érvényesítése erősíti, hanem a társadalmi- és gazdasági környezet egészének formálódása. Nem illúziókat kell kergetni tehát, hanem következetesen keresni azokat a módszereket és eszközöket, melyek megbízható, szilárd, hosszú távon is alkalmas alapot kínálnak a különféle érdekek egyeztetéséhez. A tökéletes harmónia persze elérhetetlen, mivel az élet annyira változatos, s olyan gyorsan mutat fel új vonásokat. Mégis, a harmónia megközelítése nem reménytelen. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy a központi irányítás jól érzékelje mindazt, ami döntései nyomán a termelőhelyeken bekövetkezik, s hogy a vállalat erkölcsi kötelezettségei mellett anyagi érdekeltségét is világosan lássa, amikor a népgazdaság fejével mer és akar gondolkozni. Ma a gazdaság mindkét szintjén még gyakoriak a homályba vesző részletek, ezért gyakori az is, hogy a népgazdaság érdekének érvényesítése elvi követelmény, jókívánság marad. V. T. fl kommunisták feladata a személyes példamutatás Egy taggyűlés margójára Salgótarjánban, a Volán 2. számú Vállalat helyijárati autóbusz-állomásán lüktet az élet. Érkeznek, indulnak az autóbuszok. Bent az épületben, a tanácskozóteremben a személyforgalmi üzemegység kommunistái párttaggyűlésen tárgyalnak arról; hol is tartanak az idei cselekvési program megvalósításában. Miklós Ernő üzemigazgató adott jelentést a párttagoknak, a Volán párt- bizottságának és a két alapszervezet cselekvési programjának végrehajtásáról. Egyszóval mozgalmas a pályaudvar, hiszen a helyijáraton 1,3 percenként indul egy-egy járat, bent a teremben is „forró a levegő”, mert fél év munkája van napirenden. Az összevont taggyűlésen — műszaki szakszolgálat és forgalmi dolgozók — együttesen veszik tudomásul, hogy a vállalati pártbizottság cselekvési programját az első fél év során időarányosan végrehajtották. Számok bizonyítják a megállapítást. A vállalat a teljes termelési értéket 15 százalékkal növelte. A termelési érték dinamikus növekedése az elmúlt év azonos időszakához viszonyítva 35 millió forint többletbevételt jelent. Ugyancsak a tavalyi év első fél évéhez viszonyítva az utaskilométert 9 százalékkal teljesítette túl a vállalat, és több mint 25 millió utast szállítottak el, ami 7,8 százalékos növekedést je- lept. Javult a menetrendszerűség. Viszont háromszorosára növekedett a kimaradt járatok száma! És ebben már igen érdekelt a salgótarjáni személy- forgalmi üzemigazgatóság! Ugyanakkor mindjárt tegyük hozzá, hogy az év első felében egy gépkocsival 30 ezer kilométert teljesítettek, 750 kilométerrel többet mint tavaly ilyenkor. Magasabb arányban emelkedett az egy gépkocsira jutó bevétel — vállalati átlagban autóbuszonként 319 ezer forint realizálódott. Ez pedig 8,3 százalékkal jelent többet az elmúlt év hasonló időszakához képest. És itt is igen jelentős szerepük van a salgótarjániaknak. A taggyűlés jól állapította meg, köztük Fülöp Károly felszólalásában is erről szólt, hogy az elért eredmények fontos tényezője volt a Vanyarcon lakik. A gazdaság reggelente a helyszínre hozza őket. a kombájnok kinn a szabad ég alatt töltik az éjszakát. Ezzel is időt nyernek, hiszen semmi biztosíték rá, hogy egy hét múlva is verőfény lesz. Koránkelő Szebenczki János- Alig múlik el a pirkadat, már a tábla szélén matat a kombájn körül. Hiába, hogy új, a napi felülvizsgálat nem maradhat el. A minap az ékszíjjal bajlódott, amíg meg nem szokta az igénybevételt meg-meglazult. Szerencsére az E—512-es jó kezekbe került. Vezetője a motor duruzsolásából is ért, a rendellenességet sebesen megállapítja, mint tapasztalt orvos a diagnózist. — Itt egy szerelőkocsi is. Ha szükség van rá, érkezik a segítség — mondja. Sehol egy tenyérnyi árnyék. Forró az üzemanyagtartály lemezfala is. A tankolás ugyancsak a helyszínen történik, a kállóiak mindenre gondoltak. — Tegnap nyolc hektárral boldogultam. Igaz, hogy mentünk sötétedésig. Ilyenkor nem érzek fáradtságot, hajt előre a feladat mindannyiunkat... — Tavaly első lett. Az idén? — Majd elválik! — válaszol sejtelmesen, mint aki azt mondaná: nemcsak az aratás nehéz, az élre kerülés is, hiszen a többiek sem napozni jöttek- Tekintete a gépkocsik tövébe húzódott ebédelőkre vetődik. Megéhezett reggel óta. Mielőtt hozzájuk indulna, még szemügyre veszi a kipufogót. Baj volt vele, a biztonság kedvéért ellenőrzi. — Jó étvágyat! — mondja figyelmesen a brigádvezető, aki fölöttébb elégedett a kombájnos teljesítményével. Az aratás színlapja régen elkészült. Az „előadás”, bár késéssel kezdődött, hosszabbnak ígérkezik a szokottnál. A főszereplő kombájnosok tudják, s arra számítanak, hogy, amikor az aratás végén a függöny legördül, a „taps” sem marad el. Sz. Gy. szocialista munkaverseny. A gazdasági feltételek tervszerű biztosítása mellett a politikai, mozgalmi szervek is sajátos módon segítették, ellenőrizték a cselekvési program alapján a terv teljesítését. Szó volt az áruszállítás dinamikus fejlődéséről, a takarékos és hatékony gazdálkodásról. Főképpen az utóbbiakról, ami jelentős helyet kapott a cselekvési programban. Ennek eredménye, hogy míg a bevételek 35 millió forinttal növekedtek, addig a költségek kisebb mértékben, 22 millió forinttal emelkedtek. Az üzemegység két alapszervezete cselekvési programjában legfőbb feladatként az utazási igények kielégítését fogalmazta meg. A párttagok nagyon reálisan látják jelenlegi helyzetüket. Nem titkolják gondjaikat. Sőt keresik a megoldás útját. Tudják, hogy a kimaradt járatok — ami 106-ról 348-ra emelkedett, tehát több mint háromszorosára, s a döntő többségük a helyi járatban fordult elő, — sok bosszúságot okoz az utazóközönségnek. Azt is bírálják, hogy számos intézkedés nem hozta meg a várt eredményt. Éppen ezért lehet egyetérteni Gyű re János gépkocsivezetővel, aki hozzászólásában az üzemképes gépkocsik biztosítását kérte és hangsúlyozta, hogy az üzemegység valamennyi kommunistájának, a gépkocsivezető, a szerelő párttagnak egyaránt kötelessége, hogy ki-ki a maga területén a személyes példamutatással segítse a cselekvési programban meghatározott feladatok végrehajtását, hogy a pártonkívüliek elismerjék munkájukat, s kövessék a párttagokat. Sem a beszámoló, sem a hozzászólók egy percig sem titkolták a meglevő gondokat. Arról azonban Miklós Ernő üzemigazgató is örömmel szólt, hogy még ebben az évben hat darab csuklós autóbuszt állítanak forgalomba. Folyamatban vannak az előkészületek a jegykiadó gépek fogadására. A helyközi forgalomban eddig 7 új, korszerű, Ikarus 266-os típusú autóbuszt tudtak forgalomba állítani, s ezzel nemcsak a Salgótarján—Budapest új járatot indították, hanem a kulturáltabb utazás biztosítása mellett új utazási lehetőséget biztosítottak Egerbe, vasárnaponként Hevesre, sőt több járatsűrítésre is sor került Nóg- rád megyében. Ismét Gyüre János gépkocsivezetőt idézem, aki hangsúlyozta: arra törekedjünk, hogy a legjobbak közé tartozzunk! Ebben pedig igen jelentős szerepük van a kommunistáknak, a pártcsoportoknak. Bár igaz, hogy a cselekvési program az utazási igényekkel kapcsolatos feladatok után a gazdálkodási célkitűzések teljesítését rangsorolta a második helyre, az eredmények sem rosszak, tennivaló azonban bőven van. Míg az úgynevezett utaskilométert 4,8 százalékkal, a szállított utasok számát 6,3 százalékkal (vagyis mintegy egymillió fővel) növelték az elmúlt év azonos időszakához képest, mégis a tervezett bevétellel szemben félmillió forint a személyforgalmi üzemegység kiesése. A taggyűlés ennek okát is vizsgálta. Kritikus a költségfelhasználás, elsősorban a fődaraboknál. Magas volt a kárösszeg az üzemegységnél, de más objektív tényezők is gátolták az üzemegység tervszerű gazdálkodását. Juhász István — aki egyébként egyetértett a cselekvési program értékelésével és az úgynevezett műszaki szakszolgálatot képviselte a taggyűlésen — már lényeges változásokról adhatott számot, ami a második fél évben realizálódik. Sok intézkedés segíti, hogy javuljon a helyijárat, a helyközi forgalom kulturáltsága, biztonsága. Lényeges 'változás várható a július 1-től a közlekedésre is kiterjesztett műszakpótlék bevezetése után. Ez csupán a salgótarjáni üzemegységben havonta 190 ezer forint többletbért jelent. Feltétlen javulást eredményez a hat csuklós autóbusz beállítása. Ahogy Juhász István fogalmazott, az utazási igények magasabb szintű kielégítése érdekében, a menetrendszerűség javítására mindenekelőtt az üzemképességi állapotot kell javítani. Szeptember 1-től bevezetik a helyijáratnál aa úgynevezett DH-munkamód- szert, amelyet anyagi, erkölcsi elismeréssel ösztönöznek. És íme a másik nagy feladat: a téli felkészülés, amelyet már most, a nyáron meg kell kezdeni a Volán 2. számú Vállalatnál. A cselekvési program végrehajtása kapcsán sok mindenről lehetne szót ejteni. Egy azonban bizonyos és megnyugtató. Nemcsak a két alapszervezet vezetősége, nemcsak az üzemigazgató, de a hozzászóld párttagok, kommunisták is értették és értik, hogy hol a baj, sőt azt is tudják, hogy hol és mit kell tenni a cselekvési program sikeres megvalósításáért. Ezen a taggyűlésen a személyforgalmi üzemegységnél, a műszaki szakszolgálat és a forgalomnál dolgozó kommunisták egy nyelven beszéltek. Somogyvári László Napjaink acélgyártása A Szovjetunió immár több éve szilárdan tartja első helyét a világ acélgyártásában. Idei termelése eléri a 152 millió tonnát. Negyedszázaddal ezelőtt a Szovjetunió csupán 30 százalékát állította elő az Egyesült Államok acéltermelésének. A múlt évben pedig már 126 százalékkal túlszárnyalta azt. A Szovjetunió nemcsak azért játszik vezető szerepet a kohászatban, mert mindenkinél több acélt gyárt. Komoly mértékben ez az iparág határozza meg az ország műszaki fejlődésének ütemét. A Szovjetunió kiemelkedő kohászati üzemeiben a berendezések termelékenysége jelentősen megelőzi az iparilag fejlett kapitalista országok hasonló berendezéseinek teljesítményét. Egy sor szovjet kohászati technológiai folyamat széles körben elterjedt az egész világon. Ilyen például a Novolipeckben kidolgozott és bevezetett igen hatékony folyamatos acélöntési eljárás, melyet Japánban, NSZK-ban, Kanadában, Franciaországban, Olaszországban, Finnországban és1 még 22 országban szabadalmi oltalom alá helyeztekA szovjet vaskohászat a világban elfoglalt vezető helyével bizonyos hatást gyakorol a világ acélgyártásának dinamikájára. A szovjet kohá* szattal szorosan együttműködve gyors ütemben fejlődik a KGST-országok kohászata. A közelmúltban, Lengyelországban befejezték a katowicei kohászati kombinát első ütemének építését. Teljesítménye a közeljövőben eléri az évi 9 millió tonnát. Az utóbbi negyedszázadban 5—10-szere- sére növekedett a csehszlovákiai, NDK-beli, lengyel és román acélgyártás. Lényegében teljesen újjászerveződött aú»a már jelentős bolgár kohászat. Napjainkban a KGST-országok együttesen közel egyhar- madát adják a világ acéltermelésének. Az ENSZ adatai szerint 1977-ben a világ acélgyártása 677 millió tonna volt. Ugyanakkor a múlt évi termelés 40 millió tonnával kisebb volt mint az 1974-es rekordévben- Az iparilag fejlett kapitalista országokban, a közgazdászok tanúsága szerint, az acélgyártás meredeken zuhan lefelé.1 NÓCRAD - 1978. július 30., vasárnap
