Nógrád. 1978. július (34. évfolyam. 153-178. szám)

1978-07-23 / 172. szám

l essék választani! Nincs TIT-ok a ZIM-ben Könyvekről Ikebana Szakember helyett — felolvasás száz torin tért — Mielőtt leadná a cikket, szeretném elolvasni. A jó kapcsolat, gondolom, mindket­tőnk érdeke — mondta bú­csúzóul Letovai Ildikó, a LAMPART Zománcipari Mű­vek salgótarjáni gyára TIT- alapszervezetének titkára. Ké­rése ugyancsak meglepett, hi­szen amit a helyi alapszerve­zet működéséről elmondott, abban még véletlenül sem akadt „problematikus” dolog. Amiről pedig nem beszélt.. Nos, az sem titok. Lépésről lépésre A ZIM-ben közel tíz éve fo­lyik ismeretterjesztő munka. Kezdetben a művelődési ház összekötője szervezte az elő­adásokat, alkalomszerűen. Ké­sőbb igényfelmérés alapján rendszeressé tették az elő­adásokat. Ekkor már egy irányítócsoport vette kézbe az ismeretterjesztés ügyét, s mikor megértek a feltételek — 1976 novemberében — megalakult a TIT-alapszerve- zet, harminc-negyven fős létszámmal. Kitűnő szerve­zéssel, a gyár egész területére kiterjesztették a TIT-munkát. Tizenhat tagozatot hoztak lét­re. Egy-egy tagozatba azonos képzettségű, lehetőleg azonos munkakörben dolgozó embe­reket tömörítettek, akiknek érdeklődési köre is nagyjából egyező. Azokban a gyárrészle­gekben, ahol több műszakban folyik a munka, az ismeret- terjesztő előadásokat is ehhez igazították. Évente 10—12 előadást tartanak tagozaton­ként. Idén 150—200 előadást terveznek összesen. Az adatok példás fejlődés­ről adnak számot. A számok azonban — jól tudjuk — nem minden esetben jelentenek valódi értékeket. Az előadá­sok színvonaláról általános érvényű véleményt csak fo- lvamatos ellenőrzés, megfi­gyelés után lehet mondani. Erre azonban még az alap­szervezet titkárának sincs mindig módjá. Így mi is csak azokra az észrevételekre ha­gyatkozhatunk, melyeket lá­togatásaink során tapasztal­tunk. Ügy véljük, ezek is sokat elárulnak. „Választott” témák... Nézzük mindjárt az elsőt! Arra a kérdésre, hogv a ZIM dolgozói miiven előadásokat hallhatnak, Letovai Ildikó a következőket mondta: — Az igényeket kérdőíveken mértük fel, majd ajánlójegyzéket juttattunk el a szocialista bri­gádokhoz és a tagozatvezetők­höz. A jegyzék tartalmazta a TIT-központ által megadott komplex előadássorozatok cí­mét, és — szabadon választ­ható témaként — a gyár gaz­dasági, politikai vezetőinek, valamint a tömegszervezetek vezetőinek javaslatait. A vá­lasztást némileg irányítottá tettük, vagyis arra töreked­tünk, hogy a dolgozók azt válasszák, amit mi szeret­nénk! A probléma persze nem az, hogy a választás irányított, hanem, hogy rosszul irányí­tott A „választott” előadás­címek között ugyanis elvétve sem találunk irodalommal, képzőművészettel és egyálta­lán művészetekkel kapcsola­tos előadásokat. Hiányoznak a földrajzi, történelmi témák is. Mit tartalmaz akkor a 150 —200 előadás? Elsősorban ter­mészettudományi és társada­lomtudományi sorozatokat, amit műszaki és egészségügyi témákkal „egészít ki” a gyári kínálat. Munkásművelődés ide, munkásművelődés oda, ez az összeállítás kissé egyoldalúra sikerült ...és előadók Az ismeretterjesztő munka nemcsak alapos szaktudást, de megfelelő előadói készsége* sőt emberismeretet is igényel. Szerencsés eset ha ezek az erények egy személyben ta­lálkoznak. Aki azonban egyik követelménynek sem felel meg, nem alkalmas erre a munkára. A TIT Nógrád me­gyei Szervezete népes elő­adói gárdával rendelkezik, továbbképzésükről folyamato­san gondoskodik. így a köz­pontilag javasolt előadásokhoz — az adott területet alaposan ismerő — képzett előadókat tud biztosítani. Előfordul, hogy egyes témáknak, szakterüle­teknek a gyáron, az üzemen belül is vannak „tudói”. Ilyenkor célszerűbb az elő­adásra a belső előadót felkér­ni. Az előadói díj összege azo­nos. Száz-száz forintot kap a szakképzett külső előadó csakúgy, mint a belső. Az előadói névsort átlapozva feltűnt, hogy a ZIM-ben mi­lyen sok az átfogó ismeretek­kel rendelkező, sokoldalúan képzett dolgozó. Az előadások 80 százalékát ugyanis belső előadók tartják. Az természetes, hogy a gyár gazdasági életével, műszaki problémáival kapcsolatos té­mákban a belső vezetők a já- ratosabbak. Meglepetésre leg­inkább az adott okot, hogy olyan — TIT-központ által megjelölt — témáknak is akadnak szakértői a „házon belül”, mint amilyet például „A műholdak és szerepük a természeti kincsek feltárásá­ban” vagy „A ma természettu­dománya — a holnap techni­kája” előadáscím takar. Ezek- után már nem csodálkoztam, hogy a „Lesz-e világvége?” című előadásban felvetett kér­désre a gyár egyik részlegve­zetője adja meg a választ hall­gatóinak. A TIT-alapszervezet titká­ra eképpen magyarázta a dol­got. — -Nem mindegy, ki, hol tart előadást. Előfordul, hogy ugyanazon témáról az egyik tagozaton külső, a má­sikon belső előadó beszél. Ez sok mindentől függ. Elsősor­ban attól... Tudjuk, mitől függ. Nem nehéz kitalálni, hová jut szak­előadó? Az irodába, vagy mondjuk a galvanizálóba... Szúrópróba Színhely: a kulcsöntöde. Időpont: július 13., délelőtt kilenc. Hallgatók: a gyárrész­leg nődolgozói, lehetnek úgy tizenöten. (A férfiak uzsonna­időben is dolgoznak, „hozni akarják” a normát. (Az elő­adó: a gyár fiatal laboránsnő­je. Az előadás címe: „Egészsé­ges táplálkozás — növekvő életkor”. Az olajos munkapadokon szétterített szalvétákból reg­geliző asszonyok időnként zavartan pillantanak a be­szélőre. A szavak céltalanul keringenek a teremben, pedig mennyire idevágó az előadó néhány mondata. „Az étkezés legyen mindig pihenés, nyuga­lom, kikapcsolódás. Nem felel meg ennek a kívánalomnak, ha íróasztal, munkapad mel­lett újságpapírból vagy pisz­kos szalvétából eszünk, kü­lönösén akkor, ha közben ügyes-bajos dolgokkal zavar­hatnak.” Az előadásnak vége, kérdés nincs. Folytatódhat a munka. Egy vélemény: Hát szépen, ér­telmesen beszélt..., mintha orvos mondta volna. Az mondta. Az előadó ugyanis — szépen, értelme­sen — szóról szóra felolvasta a Minerva Kiadó gondozásá­ban megjelent „Orvos a csa­ládban” című könyv ide vo­natkozó fejezeteit. Az idézet­hez — az egyszerűség kedvé­ért — egyetlen önálló gondo­latot sem fűzött! ★ Ügy döntöttem, mégsem mu­tatom meg a cikket Letovai Ildikónak. Inkább felolvasom a ZIM valamelyik TIT-elő- adásán. Száz forintért akár kétszer is. Pintér Károly Farkas András: Pálya­munkások Gyönyörűséges könyveket ol­vashatni mostanság is ker­tekről, madaraikról, növé­nyeikről, a virágokról. Mond­hatni, ősidőktől így van ez. Virágok nélkül üres csillag lenne a föld. Már az Ószövet­ségben egy kertből, az Éden- ből lép elő az első emberpár, amelynek közepén az élet fája díszeleg. Ügy tűnik, az Édent azóta elvesztettük. Más, csodálatos kertekről is álmodik az ember. A görögök példá­ul tudni vélték a heszperiszek- ről, akik nyugaton az óceán tájékán lakva őrzik az istenek aranyalmát termő kertjét. A csodaszép kertek keresése ősi vágya az embernek, pompás virágaik, gyümölcseik eléré­se az embernek az elérhetet­len utáni vágyából fakad. Mű­vészeti alkotások légiói szól­nak erről, csakúgy mint a hajdani elképzelt Éden hal­vány másaként megvalósuló kertekről. Rapaics Raymund egyik népszerűsítő munkája (Magyar kertek, Budapest, 1940) egyenesen a hazai kert­művészet történetét kívánja bemutatni, Szinyei Merse Pál Tu ja című képének szép nyo­matával díszítve könyve ele­jét. B. Kéry Ilona Kertem című könyve (Budapest, 1973, 1975) tihanyi kertjéről szól szerelemmel, Borsos Miklós finom rajzaival. Takáts Gyu­la tanulmánykötetének, amely irodalomról, művészetről, életről vall Egy kertre emlé­kezve címet adta (Budapest, 1971), ezzel is jelezve, ha kert­ről, virágról beszélünk is, nemcsak a kertről, virágról van szó. Bizony nem. Mint ahogy az ikebanáról szólva sem csak virágrendezésről van szó. Ivaki Tosiko Ikebana című könyvét a Natura adta ki. Szerencsés véletlen, hogy a Gyorsuló idő sorozatban pe­dig nagyjából egy időben je­lent meg Miklós Pál A Zen és a művészet című tanulmá­nya, amely a Zen-buddhizmus vázlatos történetét kívánja megrajzolni. S amint írja: „Ehhez a történethez, amely önmagában is művelődéstör­téneti érdekesség, szorosan hozzátartozik mindaz, amit manapság — okkal vagy anélkül — kapcsolatba szok­tak hozni a Zennel: a kínai és a japán költészet és pik- túra, s olyan sajátos japán művészetek, amilyen a nó- színház, a teaszertartás és a virágrendezés.” Ivaki Tosiko könyvéhez Lelkes Lajos írt bevezetőt. Ebben, többi között, szól ar­ról, hogy a japán virágrende­zés iránt a világ érdeklődése különösen a második világhá­ború után nőtt meg japán is­kolák lelkes tagjainak virág­rendező világköri útjai kap­csán. Ma már Magyarorszá­gon is művelik a japán virág- rendezést, nem utolsósorban* éppen Ivaki Tosiko tevé­kenysége eredményeként. Azonban ahhoz, hogy ne csak mechanikus másolásba es­sünk, szükség van bizonyos vallásfilozófiai ismeretekre is az ikebana-művészettel kap­csolatban, valamint történeti­ségének, s jelen irányainak áttekintésére. Szerény keretek között, de mindenképpen hi­telesen, erre vállalkozott Iva­ki Tosiko. Japánban több mint egy évtizedig művelte és tanítot­ta az ikebanát, s több éven át ezt tette hazánkban is. Könyvében érthető szeretet­tel szól az ikebana' varázsla­táról, a hagyomány lényegé­ről és szerepéről a japán em­ber életében, az ikebana-mű- vészet jelentéséről, s természe­tesen, a készítés gazdag tech­nikájáról. Ivaki Tosiko egyik lektori vélemény szerint, és mi szerin­tünk is, ért a virágok nyelvén. Csakúgy, mint a már említett Borsosné Kéry Ilona. Együtt olvasva különösen élvezetes a két könyv, egy japán és egy magyar asszony vallomá­sa. Miről is? Természetesen kertről, virágról. S nemcsak arról. Miről még? B. Kéry Ilo­na szerint „minden nagy embe­ri élményt. átélhetsz egy könyvvel a kezedben, egy hangszerrel szobád csendjé­ben, vagy egy rózsaszál fölé hajolva”. Ivaki Tosiko pedig így ír: „A természettudomá­nyok és a civilizáció roha­mos fejlődése következtében a huszadik század embere hajlamos arra, hogy szem elől tévessze a természet és ember szoros kapcsolatát... Az ikebana-művészet lényege pe­dig éppen az, hogy ezt a kap­csolatot naponta újjáélessze.” A szépség utáni vágy alap­vető emberi törekvéseink kö­zé tartozik. E szépség egyik forrása ősidőktől az ember kertje, a természet virága. Becsülésével emberi értéke­ink jelentős részét becsüljük, igéovességünk fokáról is vallunk. Tóth Elemér Aforizmái! A városban a csend — han­gos feltűnést kelt. Ha nem 'tudod, miért élsz, akkor mond azt, hogy a de­mográfia kedvéért. Nap és bolygói?!? A kisugárzó szerepről — őszintén Nem lehet — és nem is kell — minden községben nagy művelődési házat építeni, szín­házteremmel, gazdag felsze­reléssel. Nemcsak a lehető­ségek, hanem az igények is hiányoznak ehhez. Azonban erősíteni kell — a közműve­lődési határozat és a nyomá­ban, szellemében készített he­lyi művelődési tervek is ki­emelik ezt — a jobb adottsá­gokkal rendelkező, körzeti sze­repet ellátó, módszertanilag „erősebb” intézmények kisu­gárzó szerepét. Ott, ahol van nagy befogadó képességű te­rem, függetlenített művelő- désiház-igazgató avagy éppen több területnek is „gazdája”, többet kell tenni a környező kisebb települések kulturális életének fellendítéséért, a társközségekben működő tisz­teletdíjasok segítéséért, közös programokért. Ez így gazda­ságos, így ésszerű és nem utolsósorban: így természe­tes. CSAK „NAGYRENDEZVÉNYEK” Bizonyára sok községben örülnének (elsőnek Nézsa ju­tott eszembe a hosszú sor­ból. ..), ha olyan művelődési ház épült volna náluk, mint a karancslapujtői. De itt sajnos, eddig csak részben tudták hasznosítani ezt. Ennek sok oka van — a nagyon las­san formálódó igények, Salgó­tarján közelsége, és talán el­sőként említhettük volna: a szakemberhiány. Somoskői László és felesége e hó 15-ig tiszteletdíjasként tették, amit tudtak, lelkiismeretesen szer­veztek a nagy rendezvények­re. Nemsokára gyermekgon­dozási szabadságát befejezve visszatér a korábbi függetle­nített népművelő. Közben ősz­től volt ugyan egy tarjáni fia­talember főállásban itt, de nem sokat mozdított előre betegeskedése, tapasztalat­lansága, gyenge szervezőkész­sége miatt. A „búcsúzó” tisz­teletdíjast kérdezem: — Van-e vonzáskörzete a községnek? — Ha koncertről, könnyű­zenei műsorról vagy éppen Hofi-estről van szó, akkor nem csupán a társközségekből, Karancsberényből és Karancs- aljáról, de az egész Karancs- völgyből eljönnek az érdek­lődők: Karancskeszi, Ka­rancsság, Mihálygerge, Etes és még távolabbi községek is képviseltetik magukat a néző­téren, a 460 férőhely kevés­nek bizonyul. Színházi elő­adásoknál már más a helyzet. A különböző hakni-műsorok alacsony színvonala és másik oldalról a komolyabb dara­bok iránti gyér érdeklődés azt eredményezi, hogy 20—30, maximum 50 fő vesz jegyet. Közönséget csak tiszteletje­gyekkel tudunk teremteni... — Milyen a propaganda, hogyan megy a szervezés? — Plakátokat teszünk ki, nyolc-tíz ember segít a jegy­eladásban. Koncerteknél szin­te elővételben elmegy min­den jegy. Somoskői László tanácsi dolgozó. Most, hogy leadják ezt a feladatot (a felesége szü­lés előtt áll) nem fog azért „hátat fordítani” teljesen a művelődés ügyének. Szeretne segíteni a visszatérő főállá­sú népművelőnek, hogy mind a szervezésben, mind a tar­talmi munkában többet meg­valósíthassanak a lehetősé­gekből Karancslapujtőn és környékén. BAZIS: A MÜKÖDÖ CSOPORTOK A balassagyarmati Mik­száth Kálmán városi-járási Művelődési Központban egé­szen mások a feltételek a vonzáskörzet kialakításában, a tartalmi tevékenységben — az Öváros. téri öreg épü­letbe való visszahurcolkodás ellenére is. Halmai László igazgató az intézmény „kisu­gárzó szerepét" elsősorban a különböző csoportok, klubok munkáján keresztül gondolja végig. — Sokszor érezzük jóleső- en, hogy egészen messzire is hatást tudunk gyakorolni — néha viszont a „szomszédban” nem. Csak néhány példát hadd említsek. A kertbarát­körünk tevékenysége- a me­gyehatáron túl is sokak fi­gyelmét felkeltette, jönnek tapasztalatcserére, kérik az információkat Jó kapcsolatuk alakult ki a patvarci hasonló csoporttal. De például ez Ipolyszögön nem sikerült — ennek személyi feltételei hiá­nyoztak, más programoknál is csak próbálkozásaink voltak. Szeretnénk ősztől egy mun­katársat függetleníteni ebben a peremközségben. Patvarcon a nyugdíjas Arató János jól összefogja a közművelődés ügyét, élő közösségek, sikeres programok mennek. Visszatér­ve a kiscsoportokra: már a harmadik irodalmi színpa­dunk alakul — ezek vezetői, szakemberei sok községben segítenek műsorokat összeál­lítani, ellátogatnak produk­cióikkal. A társasági és né­pitánc oktatói, a fafaragók csoportja és még sorolhatnám, — hiszen zömében kihelye­zetten 31 csoportunk van — szintén segítenek hasonló közösségek létrehozásában. Szederkényi Attila szobrász- művész a kiállítások rende­zésében, tárlatvezetésekkel „szélesíti a kört”. TELE KÉRDŐJELLEL — A körzeti szerep, a kisugárzó hatás gyengéiről ed­dig kevesebb szó esett. A nép­művelők, klubvezetők mód­szertani támogatását, tovább­képzését nem érzi kudarcnak? — Nálunk van a klubok já­rási bázisa, időnként össze­hívjuk a népművelőket. Vál­tozó sikerrel folyik ez a te­vékenység, változó a népmű­velők érdeklődése is. A fő­állásúak és néhányan még bejárnak. Nem hivatalos to­vábbképzések ezek, inkább eszmecserék, találkozások. A közművelődésben dolgozókra jellemző: tele vagyunk kér­dőjellel, sok dolognak nincs még hagyománya, nehezen indulnak el a pályán, aka­dályoz sokakat a szakképzett­ség, a megfelelő társadalmi kapcsolatok, együttműködés hiánya. Van, amiben tudunk segíteni: tanácsot adni a szer­vezéshez, a mi programjaink tapasztalatait felhasználhat­ják, ajánlunk, adunk kiállí­tási anyagokat (szakköri mun­káktól a reprodukciós tárla­tokon át a komolyabb galé­riai anyagok „kölcsönzésére” gondolok). A beszélgetésben is szóba került Szanda, ahol Malomvizi Zsolt a körzeti művelődési ház igazgatója (Hozzájuk tar­tozik Terény és Szanda- váralja). Hogyan látja ő ezt a kérdést? Amikor felkeres­tük, pár órája érkezett meg feleségével és kislányával egy utazásból. — Jön a terényi nemzetisé­gi nap, azért is igyekeztünk haza. A program elkészült, Mucsina Gyuláék sok tapasz­talattal, lelkesedéssel csinál­ják Terényben a népműve­lést, tanulni lehet tőlük. A körzeti szerep nálunk egy­részt anyagi vonatkozású — a szandai központi intézmény tartja fent például a terényi nemzetiségi gyermekcsoportot. Fellépési lehetőséget jelent az itteni nagy épület és az ifjúsági klubunk vonzza a környék fiataljait. De erről Kusnyár Zsuzsa, a klubvezető többet is tud mondani. Zsuzsa óvónő, így nemcsak a fiatalokról, hanem a kicsik programjairól is szól. — Félig-meddig ifjúsági ház az intézmény — a felnőt­tek is leggyakrabban a gye­rekeikkel jönnek el, a gye­rekszínház előadásaira pél­dául. A klubba mindkét társ­községből 20—30 KISZ-es el­jár. Ä mi lehetőségeink sem óriásiak, de többet tudunk nyújtani, jobbak a feltételek, mint náluk. Hogy színházi estre, előadói estre miért nem járnak? Még szokatlan, nem alakult ki az igény. Talán a gyerekeken keresztül... ★ Nqm követik még „boly­gókként” a központi intéz­ményeket a környező falvak a kultúrában, legtöbbször csak alkalmi vonzás, vagy csak egy-egy területre szól. Talán ezeket kellene jobban kihasz­nálni, folyamattá téve az együttműködést, a kisugárzó hatást. Van erre is példa (Ma- gyarnándor gyakorlata). Re­mélhetően egyre több helyen válik valóban körzetivé a központi község művelődési háza — közös programok, folyamatos módszertani se­gítség és az eddiginél tuda­tosabb irányítás kell hozzá. G. Kiss Magdolna ö NÓGRÁD — 1973. július 23., vasárndp

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents