Nógrád. 1978. június (34. évfolyam. 127-152. szám)

1978-06-30 / 152. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! NOGRAD AZ MSZMP NOGRAD MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANACS LAPJA XXXIV. ÉVF., 152. SZÁM ARA: 80 FILLÉR 1978. JÚNIUS 30., PÉNTEK Ülést tartott a Minisztertanács r 'Ä kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Miniszterta­nács csütörtökön ülést tartott. A kormány meghallgatta és jóváhagyólag tudomásul vet. te a magyar párt- és kormány- küldöttségnek a Lengyel Nép. köztársaságban tett hivatalos, baráti látogatásáról szóló be­számolót és megbízta az ille­tékes szerveket, hogy a tár­gyalásokból eredő feladatok végrehajtására tegyék meg a szükséges intézkedéseket. A Minisztertanács jóvá­hagyólag tudomásul vette a magyar—NDK gazdasági és műszaki-tudományos együtt, működési bizottság XVII. ülésszakáról szóló beszámolót. Megbízta a nemzetközi gaz­dasági kapcsolatok bizottságát, hogy dolgozzon ki intézkedé­si tervet az ülésszakon elfo­gadott határozatokból adódó feladatok végrehajtására. A kormány áttekintette a Magyar Szocialista Munkás­párt XI. kongresszusa ha­tározatainak végrehajtására elfogadott állami intézkedé­si tervben foglaltak időará. nyos teljesítését. A jelentést jóváhagyólag tudomásul vette és megszabta a további te­endőket. A kormány megtárgyalta és jóváhagyólag tudomásul vette a központi gazdasági döntési gyakorlat, az ágazati irányí­tás és az állami ellenőrzési rendszer továbbfejlesztésére múlt évben hozott határoza­tának végrehajtásáról szóló jelentést A belkereskedelmi minisz­ter javaslatára — a belkeres­kedelmi törvény végrehajtása érdekében — a kormány rendeletet hozott a tartós fo­gyasztási cikkek alkatrészel­látásáról és javító szolgálatáról. A Minisztertanács megtár­gyalta és elfogadta a saját, egyben jóváhagyta a kormány- bizottságok, továbbá a Köz­ponti Népi Ellenőrzési Bizott­ság második félévi munkater­vét. A kormány ezután egyéb ügyeket tárgyalt. Előtérben a munkavédelem^ lakásépítés támogatása és as üzemegészségügy fejlesztése A Salgótarjáni Kohászati Üzemekben az idén mintegy 55 millió forintot fordítanak szociálpolitikai célokra. A vállalat idei szociálpolitikai terve — összhangban a kö­zéptávú tervvel és az anyagi lehetőségekkel — célul tűzte a biztonságos munka alapve­tő követelményeinek érvénye­sítését, az üzemi baleseteket okozó körülmények folyama­tos megszüntetését, a megelő­zés hatékonyságának növelé­sét, s a munkakultúra fejlesz­tését; általában a szociális el­látottság fejlesztését, a tömeg­sport, a testkultúra hatéko­nyabb fejlesztésének elősegí­tését. A kohászati üzemek idei szociálpolitikai tervének leg­hangsúlyosabb része a mun­kavédelmi fejezet. Noha a vál­lalatnál évek óta folyó rekon­strukciók következtében mind több üzem korszerűsö­dik, sok még a tennivaló a dolgozók egészséges és bizton­ságos munkakörülményei fo­kozása érdekében. A vállalat­nál az idén 54 munkavédelmi téma megoldását vették tervbe. Ebből az első fél évben 10 téma megoldását kívánták megoldani, azonban a munka- védelmi osztály tájékoztatása szerint, csak hetet sikerült megoldani. Legnagyobb anyagi kiha­tású feladatként a szegverő­üzem tetőszerkezetét újítot­ták fel, mintegy másfél millió forint költséggel. Két üzem­ben — a szegverőben és az új süllyesztékes kovácsíizem- bep — befejezték a szociális létesítmények felújítását, il­letve kivitelezését. A raktáro­zási körülmények korszerűsí­tését segíti elő a szegcsoma­goló kartonraktára ferdefel­vonójának felújítása. Kistere- nyén pedig az egészségesebb munkakörülményeket teszi lehetővé a hegesztőüzemi és a DS-Reck üzemi festőüzem elszívóberendezésének felújí­tása és a festési technológia átdolgozása. A vállalat 1978-as szociálpo­litikai tervében — hasonlóan a korábbi tervekhez — válto­zatlanul előtérben áll a dol­gozók lakáskörülményeinek megoldása, a lakásépítés tá­mogatása. A tervben szereplő idei fejlesztési alapot — mint­egy 6 millió forintot — OTP- társaslakások vásárlására használják fel a vállalatnál. S megközelítőleg egymillió forintot fordítanak a dolgozók kislakásépítési támogatására. Az idén még nem adtak át OTP-társaslakást, azonban az év végére várható a sal­gótarjáni Beszterce- (Sebaj-) lakótelepen 19 lakás átadása. Erre a vállalatnál a pénz megvan, s amint szükséges, átutalják. A kislakásépítés tá­mogatására szánt összegből azonban eddig 18 vállalati dolgozó részesült — közülük heten fiatalok —, de már vannak újabb jelentkezők, s még számítanak ezen felül is kislakást építőkre. A kohászati üzemek je­lentős összeget költ a dolgo­zók étkeztetésére, üdültetésé­re, a bejárók utaztatására, s a gyermekintézmények tá­mogatására. Az üzemi étkez­tetésre mintegy 4 millió forin­tot fordít a vállalat. A dolgo­zók kulturált és a szervezet regenerálódását elősegítő üdültetésére csupán a három vállalati üdülőben több mint 1,5 millió forintot fordítanak. A bejáró dolgozók utaztatá­sát 4,5 millió forinttal támo­gatja a gyár. Akik pedig a vállalati munkásszállón élnek, kényelmes és kulturált körül- • mények között tölthetik ide­jüket. A csaknem százférőhe­lyes szálló belső berendezésé­nek korszerűsítésére egy­millió forintot fordítanak. A vállalat dolgozóinak üzemegészségügyi ellátása színvonalának emelésében jelentős fejlődés történt az új üzemorvosi rendelő meg­építésével és üzembe helye­zésével. Az új körülmények lehetővé teszik a szakorvosi ellátás fejlesztését. Éppen ezért tervezik a kétműszakos fo­gászati ellátást, a különféle szűrővizsgálatok bevezetését, a mozgásszervi megbetegedé­sek felmérését és okainak feltárását, s gyógyításukat, va­lamint a különféle foglalkozá­si ártalmaknak kitett dolgo­zók rendszeres, visszatérő szű­rővizsgálatát. Líbiai exportra Az év első felében ötvenkétezer ruhát szállítottak a Budapesti Finomkötöttárugyár balas­sagyarmati üzeméből líbiai exportra. Sztrézs Tiborné varrodavezető elmondotta, hogy a kö­vetkező fél évre százhúszezer forintos rendelés van. Háromféle ruhát varrnak. Az első fél évben gyártott ruhák értéke kétszázötvenezer dollár. A líbiai partnernek tetszenek a Balassagyarmatról származó ruhák, ezért további tárgyalásokra van kilátás. Páva Istvánné, Tornyos Józsefné és Gyurkovics Lászlóné az exportra kerülő ruhákat készíti a szalagon. •• Ülést tartott a megyei pártbizottság Csütörtökön Salgótarjánban tartotta ülését a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága. Géczi Já­nos, az MSZMP Központi Bi­zottságának tagja, a megyei pártbizottság első titkára kö­szöntő szavai után Takács Vilmos, 'a párt megyei fegyel­mi bizottsága elnöke szóbeli előterjesztésében a pártbizott­ság megvitatta és elfogadta a megye párttagságának fegyel­mi helyzetéről, a pártfegyelmi munka tapasztalatairól szóló tájékoztatót. A vitában a megyei pártbi­zottság több tagja részt vett. Felszólalt a vitában Kovács Andor, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának me­gyei instruktora. Ezután Skoda Ferenc, a me­gyei pártbizottság titkára el­nökletével folytatta munká­ját a megyei pártbizottság. Géczi János előterjesztésében a pártbizottság elfogadta az MSZMP Nógrád megyei Bi­zottságának és végrehajtó bi­zottságának 1978. második fél­évi munkatervét, valamint a fegyelmi bizottság féléves munkaprögramj át. Géczi János beszámolt a közelmúltban megyénkben járt kemerovói pártdelegáció programjának teljesítéséről. Tájékoztatta a megyei pártbi­zottságot a cselekvési program időarányos végrehajtásáról, a párt gazdaságszervező mun­kájáról. A megyei pártbizott­ság más ügyekkel is foglalko­zott. A tájékoztatókat a . testület egyhangúlag tudomásul vette. A megyei pártbizottság teg­napi ülése Skoda Ferenc zár­szavával ért véget. Aratás előtt Felkészült a gabonaforgalmi vállalat Lassan megkezdődik a visz- szaszámlálás a termelőszövet­kezetekben, állami gazdasá­gokban. Nógrádban is szűkül­nek a kalászosok, közeledik a gabonabetakarítás kezdete. A mezőgazdasági üzemekben a legszükségesebb gépeket, kombájnokat már kijavítot­ták, készen állnak a nagy nyári munka megkezdésére. A Nógrád megyei Gabonafor­galmi és Malomipari Vál­lalatnál sem tétlenkedtek az elmúlt hetekben, hiszen az aratás kezdetével a vállalatra is jelentős feladatok hárul­nak. Az idén egyebek között ét­kezési búzából 65 ezer, rozs­ból 500, takarmánybúzából két és fél ezer, takarmányárpá­ból 100, sörárpából 7500, ku­koricából hétezer tonna fel­vásárlásával számolnak. Az előzetes becslések alapján búzából a vártnál többre számítanak a tervezettnél, 3750 tonnával nagyobb mennyiség­re kötöttek szerződést. A vállalat a felkészülést még az év elején elkezdte, külön intézkedési terv ké­szült a feladatok megvalósítá­sára. Korábban sok panasz volt a termés minősítésére, az idén ezért már a pásztói raktárban és malomüzemnél, az objektív minősítéssel tör­ténő átvételt vezetik be. Egyébként a felvásárló­raktárakban felmérték a készleteket, a felvásárlóhe­lyek takarítása, fertőtlenítése zömmel megtörtént, de e fel­adatot az előirányzat .szerint július 6-ára mindenütt befe­jezik. A vállalatnak összesen 106 ezer tonna termény elhelye­zésére kellett felkészülnie. Ebből a mennyiségből 44 ezer tonnát raktárakban, silókban raktároznak, de az idén is szükség lesz a szükségtárolók igénybevételére, ezekre a he­lyekre 27 ezer tonna termény jut- A vállalat bértárolás ke­retében 17 ezer tonnát helyez el. Mint a vállalat vezetői el­mondották: a pásztói új rak­tárcsarnokban az idén már 400 vagon termény tárolásá­ra nyílik lehetőség, de gondot okoz, hogy a hozzávezető út kivitelezése vontatottan ha­lad. A mezőgazdasági üze­mekkel az átadás-átvételre vonatkozó megállapodásokat, többnyire megkötötték, a na­pokban fejeződik be a mun­ka. E szerződésekben rögzí­tették, hogy az üzemek mennyi gabonát adnak át, megjelölték az átvétel pontos helyét és ütemét is. A vállalat jól felkészített átvevőinek dolgát nehezíti, hogy a termelőszövetkezetek korszerű betakarítóeszközök­kel rendelkeznek, s ezáltal az egy napra jutó betakarított mennyiség növekszik. Ezért a Gabonaforgalmi és Malom­ipari Vállalat az előző évek­től jóval alaposabban készült fel a termés fogadására. Ked­vező minőség esetén 12 óra alatt 5100 tonna gabonát ké­pesek átvenni- A terményát­vétel egyébként 33 községben 45 helyen történik majd; rak­tárakban, malmokban, ke­verőüzemekben, bérelt raktá­rakban. Az átvett gabonafé­lék elhelyezéséhez szükséges zsákok, ponyvák, fóliák ren­delkezésre állnak. Az átvételt, minősítést vég­ző dolgozók szakmai felké­szítése is megtörtént, s a te­endőket, a közös feladatokat megbeszélték a mezőgazdasá­gi üzemek vezetőivel is. A vállalat a rossz időjárás esetén szárítóberendezései-' nek legteljesebb kihasználá­sával számol. Folyamatban vannak a próbaüzemelések. A csapadékos időjárás esetén a termelőszövetkezetek szá­rítóüzemeit is igénybe ve­szik­I Kádár Janos fogadta Carlos Altamiranöt Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára csütörtökön délelőtt a Központi Bizottság székházában fogadta a Chilei Szocialista Párt kül­döttségét, amely Carlos Altamirano főtitkár vezetésével tar­tózkodik hazánkban. A szívélyes, baráti légkörben lezajlott találkozón jelen volt Gyenes András, a Központi Bizottság titkára. Két és tél év munkáját értékelték Csütörtökön délután a Szak- szervezetek Megyei Tanácsá­nak székházában ülést tar­tott az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének Nógrád megyei Bizottsága. Elsőként Gonda János, a bi­zottság titkára beszámolt a testület megválasztása óta el­telt több mint két év mun­kájáról. A beszámoló vizsgálta az orvos-egészségügyi dolgozók sokrétű munkáját, és az ehhez kapcsolódó szakszervezeti te­vékenységet. A titkár a legna­gyobb teret az egészségpoliti­kai tennivalóknak szentelte. Ezen belül többek között meg­említette a balassagyarmati re­konstrukció támogatását, az integrációt, a szakmai együtt­működést, az egységes orvosi tevékenység kialakítását. Szó esett azokról a bérpolitikai intézkedésekről, melyeknek első lépcsőjét 1977-ben — fő­ként a középkáderek bérének rendezésével — hajtották vég­re, s melyhez az idei év utolsó negyedében máso­dik lépcsőként általános ren­dezés csatlakozik. A képzés, továbbképzés te­rén a szakcsoportokat emel­te ki az előterjesztő. Az em­lített időszakban például a középkáderek szakcsoportjá­nak irányítása alatt ápoló­női, ideg-elme szakápolói, szo­ciális otthoni, fogászati asz- szisztensi. szekciók alakultak, és újjáalakult a gyógyszertá­ri asszisztensi szekció is. Ezek munkája elősegíti az érintett munkakörben dolgozók isme­reteinek gyarapítását, ezáltal a betegek ellátásának további javulását is. Az egészségügyben a szocia­lista munkaverseny szerepét ellátó mozgalomba, a megye hét intézményének 89 kollektí­vája, összesen több mint 1200 dolgozó kapcsolódott be. A beszámoló többek között kitért az etikai helyzet javí­tására is, melyet központi fel­adatként értékelt. Számtalan különféle rendezvény, intéz­kedés és bizottság született e tevékenység igényei alapján. Külön kiemelte a megyei bi­zottság titkára azokat a — té­mával kapcsolatos — fórumo­kat, melyéket tíz nagyüzem­nél rendeztek. Az elmúlt időszak értékelé­sében a továbbiakban szó esett szociálpolitikai, munka- védelmi, kulturális és agitá- ciós propagandamunkáról, s legvégül a megyei bizottság vezető, irányító tevékenységé­ről. A feladatok zöme ugyan­csak az egészségpolitikai te­rületre esik. Ezek között is jelentős helyet foglal el a ba­lassagyarmati rekonstrukció további támogatása. Tovább­lépést kívánnak elérni etikai téren, valamint szó esett nő­politikái, ifjúságpolitikai te­endőkről, a szociálpolitikai munka, a munkavédelem fel­adatairól. A megyebizottsági ülés ez­után szervezeti kérdéseket tárgyalt.

Next

/
Thumbnails
Contents