Nógrád. 1978. június (34. évfolyam. 127-152. szám)

1978-06-25 / 148. szám

Testközelben a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat

GUTENBERG KÖUETŐI

A kis műhelytől az üzemekig

' Szép a nyomdászszakma, varázslatos. Aki belekóstol, s megmérte magát a munkában, a fekete ólombetűk, sötétlő gépek birodalmában, az nem tud szabadulni. Sokáig azt hittem, afféle szakmai sovinizmus, mert ugye minden cigány a maga lovát... Mert, ha a juhászt hallgatom, vagy a pilótát, mozdonyvezetőt, akkor az a legszebb a világon. Talán igaz is. De mert többet megfordulok köztük, rájöttem a vonzalom csínjárá.

Késő éjszakában bíbelődtünk egy iliászi idézettel, amikor valaki csöndben állt mögöttünk és pontosan, a vesz- szők lejtésével citálta a sorokat.

Ez mellbevágó. A világ csak azt tudja, ez is egy szakma. Kenyeret keresnek, újságot nyomtatnak, könyvet, aztán néha a hamut mamu- nak írják. Pedig nem így van. A nyomdász — megkockáztatom — több mint munkás. Sok-sok szellem megértője, vallató ja. Aki tisztelettel és kíváncsisággal közeledik hozzájuk, azt befogadják, s ha kitartó a munkában, egy életre megajándékozzák azzal a csendes derűvel, ami nélkül lehet élni, de sokkal szegényebben.

A nyomdászok között sok minden másképpen van. Figyelmes emberek. Nem zavarják egymást hangos szóval, amikor a betűládákból kirakott utcák között szedik a címeket. Csak diszkréten beszélgetnek, ám tudnak egymásról. Ha valaki tüsszent, másképp reagálnak, mint ahogy általában szokás. Roppanjanak kettőt a szedőasztalon. Ez annyit jelent: — Egészségedre! És nem tűrik a tiszteletlenséget. Próbáljon valaki belépni közéjük üstökre csapott kalappal. Zúgás támad, kórusban hall egyetlen szót: kalap! kalap!

Aztán megtudtam, ez nem csupán egy kikényszerített tiszteletadás, hanem több ennél. A betűk birodalma kicsit a szellem birodalma is, ahol illő hajadonfővel tisztelegni.

Sokat tudnának beszélni erről azok az idősebb nyomdászok, akik valamikor Salgótarjánban, a nagyállomás környékén egy kis ütött-ko- pott épületben kezdték. Mert ott nagyon mostoha volt minden. Ma már persze minden megszépült. A sok összevissza üzemrész, a mindössze egyetlen fürdőszobából álló mosdó, az egérvadászok csínytevései.

Innen indult a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat salgótarjáni telepe. Most itt találjuk a süveg alakú garzon, a lakbér, a vasút ölelésében. Nagy lépés volt idáig, dehát az évek nem menetrend szerint szaladnak. Már kicsiny lett ez az üzem is. Itt állítják elő lapunkat, a NÖGRÁD- ot, sok-sok tonna kereskedelmi nyomtatványt, üzemi lapokat, megyei folyóiratokat. Némely termékből olyan mennyiséget, aminek a húsz százaléka is fedezi a megye igényeit. És itt eljutunk oda, hogy hatósugara sokkal nagyobb a megyénél, kiterjed az országra, s maholnap külföldön is kezdenek felfigyelni rá. Nem azért, /mert valami különleges nyomtatvánnyal árasztaná el a külföldet, de azzal igen, hogy amit sokszor külhonból hoztak be, azt már itt állítják elő.

De gyerünk sorjában.

Az V. ötéves terv alapozza meg az üzem tárulkozó perspektíváit. Csak néhány adat. Amíg 1974-ben a termelési érték 46 millió forint volt, addig 1978-ban a 100 milliót meghaladja.

És hogyan ? Természetesen más és megváltozott emberekkel, technikával, technológiával, úgy, amint a kor parancsa ezt itt is megjelöli.

Ma tizenkét egyetemet, főiskolát végzett dolgozója van a három üzemnek, a salgótarjáni telephelynek, a balassagyarmati nyomdának, a kisteleki domborcímke üzemnek. A főmérnök ‘ nyomdaipari mérnök, Moszkvában végzett, az igazgató, Kelemen Gábor gépész üzemmérnök. Munkásságával következik a nagy változás.

— Tovább lépni — mondja — csakis szellemi beruházással lehet. Ezért biztatunk és késztetünk mindenkit, aki erőt és képességet érez magában, hogy tanuljon. Többen végeztek a könnyűipari főiskola nyomdászati tagozatán és lettek nyomdamérnökök, mások szakközépiskolába járnak, s ma már a termelésirányításban a művezetői poszton is találkozunk képzett műszakiakkal, nyomdamérnökökkel. Ez a fejlődés egyedül járható útja. Ez teremti meg az alapját annak, hogy körültekintsünk a világban, megismerjük az új technikát, egyeztetni tudjuk viszonyainkat az ország, a világ igényeivel, alakítsuk ki azt a profilt, amely a nyomdát, a nyomdászatot, az embereket is gyarapítja.

Sok minden van e szavak mögött. A vállalati nyereségekből vásárolt több millió forintos gépek. Csak egyet a sok közül. A kisteleki domborcímke üzemben már üzeKelemen Gábor igazgató

mel olyan címkenyomó gép, amellyel egy munkás évi ötmillió forintos termelési értéket valósít meg. Ez óriási. Szakmai körökben messzemenően elismerik, s amikor jelentés készül a vállalat tevékenységéről a Nógrád megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának, akkor ez húzódik meg amögött a kijelentés mögött, hogy a tanácsi nyomdákat figyelembe véve, az országban 18 vállalat közül hatékonyságban az elsők. Aztán új, nagy termelékenységű síknyomó gépek kerülnek az , elavultak helyébe Salgótarjánban és Balassagyarmaton. Ezeknek a gépeknek dirigálnak a szakmai tudásban gyarapodott új és leendő műszakiak, ismereteiket bővítő munkások.

És nem csupán gépi fejlődés, technikai haladás figyelhető meg, nyomában az eredményesség, hanem mindez visszatekint az itt dolgozók munkakörülményeire is. A vödröt ma már legfeljebb a takarítónő ismeri a nyomdában, a tisztálkodás helye a hideg-meleg vizes női-férfi öltöző, mosdó. Vacsora-, reggeliidő a vállalat étkezdéjében zajlik. S ez előírás. Olyan tapintatos figyelemmel is társul ez, hogy mindenki kap egy tálcát. Tehát kulturáltak, emberiek a körülmények.

Négy év alatt sok minden megváltozott, kicserélődött, átalakult.

És a jövő? Erről Kopka László, az üzem főmérnöke beszél. Szobája kicsit már a menedzserek szobája, a tárgyak legalábbis erről tanúskodnak. Japán magnó fogadja magára a termelési értekezlet beszámolóját, számolásban a tranzisztoros maA Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat és a NÓGRÁD szerkeszt őség, amely rövid idő alatt kinőtte „ruháját”.

sina segít, a fölösleges járká- lástól a diszpécsertelefon kíméli meg. Mégis állandóan nyílik az ajtó. Hol egy megrendelő fut be, hol pedig valaki az üzemből.

— Igen, a jövő. Tizenöt éves a NÓGRÁD-ot előállító rotációs gép. Alkatrészeit nehezen tudjuk pótolni, s őszintén megmondjuk, akik a lap előállításán dolgoznak, sok tiszteletet megérdemelnek, mert nekik köszönhető az, hogy a viszonylag elavult technika azért nap mint nap megteszi a maga szolgálatát.

Sokáig azonban ezt nem lehetne fenntartani. Ezért mi is a központi programokhoz csatlakozunk, és nagy szeretettel melengetjük magunkban a tervet — talán már kicsit több is ennél — az új rekonstrukciót. A rekonstrukció azt ígéri hogy a Német Demokratikus Köztársaságtól vásárolt ofszet rotációs gépeken többszínnyomású lapot, így NÓGRÁD-ot, üzemi lapo- Kopka László főmérnök

kát, s más nyomdai terméket dolják a Nógrád megyei

tudunk előállítani. Szakem- Nyomda vezetői ezt a technobereink már tanulmányozták lógiaváltást. A gépet még a Német Demokratikus Köz- ezután gyártják majd az társaságban az új technológiát. NDK-ban, de a hozzávaló Mit jelent ez az olvasók szakemberek már tanulják az számára? Nagyon sokat. Több- új ismereteket, sokkal bőszínnyomást, amely hangula- vebb, összetettebb lesz a tával szolgálja az olvasniva- nyomdászmunka, ahol nagy lót, az olvasó esztétikai kíván- teret kap a fényképezés, más ságait. feladatot lát el a gépmester,

Ha ez mind megvalósul — egészen új szakmák honosodás nagyon reménykedünk ben- nak meg. A jövő ofszet rotá- ne —, a nyomda elköltözik a- ciós szakemberei Budapest városközpontból. Az új gé- után a nyári gyakorlatot már pék jóval nagyobbak a jelen- a balassagyarmati üzemben légieknél. Az új telephelyen töltik, s mielőtt megindulna a mód nyílik a további fejlesz- tényleges rotációs lapgyártás, tésekre, arra, hogy Kistelek- egy fél évet az ország egy műről Salgótarjánba költözzön a ködő, bejárt üzemében tölte- domborcímke üzem. Messze- nek el.

menő biztonságra törekedünk, ígéretes a jövő. A vállalat ikergépet vásárolunk, amely vezetőinek szavai szerint há- úgyszólván teljesen kiküszöbö- rom-négyévenként szinte

li a műszaki akadályokat, megkétszereződik a nyomda ugyanakkor együttműködünk termelése. Aki vonzalmat, sze- az egri nyomdával, hogyha retetet érez a szakma iránt, netán minden kötél szakad, az talál jövőt majd a megyéakkor tudjanak segíteni. ben. kenyeret a Nógrád me.

És nagyon komolyan gon- gyei nyomdaiparban.

Fekete Lajos, a vállalat főmérnökének helyettese az első kenyérrevalót a nógrádi nyomdában kereste. Igaz, ahhoz kellett egy kis idő, amíg letöltötte a tanulóéveket, a fiatal fiúból nyomdász lett, szakmunkás.

Így kellett lennie, édesapja is nyomdász volt, most már veterán nyugdíjas nyomdász, de valamikor a pesti nyomdákban dolgozott. Parragi György, a Magyar Nemzet egykori főszerkesztője sürgős cikket, úgymond „ólomba” diktált. Ez nagy szó, nagyon- nagy szó a nyomdászatban, az újságírásban is. Szakmai körökben úgy mondják, kell hozzá „vágott dohány”. Tehát, tudni*azt, amit mondani akarok, a nyelv és a stílus, az olyan használati eszköz legyen, mint jó asztalos kezében a szerszám. Ezeket a történeteket hallgatva érlelődött Fekete Lajosban az elhatározás: nyomdász lesz.

Virgonc, eleven fiatal, de a betű, a gondolatok s az elszaladó évek férfivá érlelik. Többre vágyik. Nem akar kitörni a nyomdászat mindig varázsos falai közül, csupán messzebb akart látni, többet tenni a napi nagy szigorúságot követelő gépszedésen. Egy műszak alatt sok ezerszer kell leütni a szedőgép klaviatúrájának billentyűjét ahhoz, hogy összeálljon egy napilap, történetesen a NÓGRÁD, egy folyóirat, a Palócföld, a Nógrádi Szemle. És ez mind meghozza az értelmet, a fizetést, a megélhetést.

AHOGY

A MUNKÁSIDÖKBEN

Most a termelési osztályvezetőt barna köpenyében látjuk a nyomda folyosóján, a ’ gépek között, vagy íróasztalánál elmélyedve, tárgyalva ügyfelekkel. Csak a legfiatalabbak szólítják: rangján, mindenki más számára Lajos, vagy kinek szíve szerint, Lajoskám. Emberségében ugyanaz maradt, mint, amikor fölállt a szedőgép mellől. Mosolyog, ritkán árulja el indulatait. Ha valami fölháborítja, többnyire maga elé néz és kevesen veszik észre rajta a belső változást.

Szerencsém van ismerni évek óta, s most éppen az irodájában beszélgetünk. Egy dolgozó jött be, reklamálva kisebb anyagias ügyet.

— Jó, jó, tudok róla, de neked is tudnod kell, hogy nem én intézem el.

Magunkra maradunk. Kíváncsi vagyok. Faggatnám, de ő nem nekem válaszol, inkább maga elé mondja:

— Itt dolgozik a vállalatnál. Családjának és neki ez jelenti az életet, és most fölmerült egy tízforintos kis adóssága a vállalatnak...

Nem mond többet róla, de én értem mire gondolt. A Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat még nem egy nagyüzem. Keresztnévről szólítja mindenki egymást. Barátságok szövődnek, mély emberi összetartozás. Ha úgy jön sora, a karbantartó gyorsan felszegezi a levált cipő sarkát, valaki megigazítja a karóra hajszálrugóját. Szóval segítenek egymáson. És a reklamálónak is volt már ebben sok része, hát csupán ezért füstölög egy kicsit a termelési osztályvezetővel.

Ám, hogyan lett az? Többre vágyott, s ezt fölismerték az üzemben, így került a Köny- nyűipari Főiskola nyomdászati tanszékére. Már felnőtt fejjel tanult, diplomadolgozatát is innen írta. az üzemből.

Most harmincegy éves. Otthon várja a hároméves Tímea, és a legifjabb, a háromhónapos Gábor. Salgótarjánban laknak, modern bérházban.

Ügy érzi, tényleg a nyomdához nőtt. Nem is lehet innen könnyen szabadulni. Dehogy is lehetne, amikor az NSZK-ba, az NDK-beli Lipcsébe küldik, hogy tanulmányozza az új technológiát, amelynek alapján új gépek, új termékek bővítik a nyomdai repertoárt. Dolgozik az új technológiák kiérlelésén, de megvan a szigorú napi beosztása is, a termelésben, az irányításban. Tárgyal megrendelőkkel, reklamációkat intéz, egyszóval, nagyon sokat dolgozik.

A fáradságot nem látjuk rajta. Amikor régi munkatársai között látjuk, földerül. Műszaki ember, nem az iskolapadból került ide. Ha minden kötél szakad, ma is megmutatja, leül a szedőgép mellé, kisegíti az üzemet. Ezért ilyen közvetlenek hozzá, szeretik, s mindjobban tisztelik.

NÓGRÁD — 1973. június 25., vasárnap 11