Nógrád. 1978. június (34. évfolyam. 127-152. szám)

1978-06-24 / 147. szám

SZŐ VOSZ Kupa Területi kispályás labdarúgó-bajnokság A MÉSZÖV rendezésében Salgótarjánban öt megye — Szabolcs, Hajdú, Borsod, He­ves, Nógrád — női és férfi­csapatai mérték össze tudá­sukat kispályás labdarúgás­ban. A kétnapos erőpróbán körmérkőzésen döntötték el a résztvevő együttesek a to­vábbjutás sorsát. Mind a nők­nél, mind a férfiaknál az első helyezett jut a Szolnokon sorra kerülő országos döntőbe. A Kohász-stadionban fel­sorakozott csapatokat, sport­vezetőket Pilinyi László, a MÉSZÖV elnöke köszöntötte. A női mérkőzéseken óriási volt a küzdelem. Erről tanús­kodik, hogy három csapat 5—5 pontot szerzett. Ebben a mezőnyben a magyarnándori lányok képviselték Nógrád megyét. Kissé megilletődötten játszottak, azonban nincs szé­gyenkeznivalójuk. Eredmé­nyek: Berettyóújfalu—Mis­kolc 0—0, Eger—Miskolc 0—4, Ű jf ehértó—Magyamánd or 1— 1, Berettyóújfalu—Üjfehér- tó 0—0, Magyamándor—Eger 2— 0, Eger—Üjfehértó 1—1, Berettyóújfalu—Eger 1—1, Üjfehértó—Miskolc 1—0, Mis­kolc—Magyamándor 3—0, Végeredmény A salgótarjáni sportcsar- két értek el. 60 kg: .. .3. Ma­nókban a minap felnőtt má- gyár József, .. .5. Gócza Ist­sodosztályú cselgáncsver- ván, 65 kg: ...2. Hajdara Re­senyt tartottak. A versenyen zső 71 kg: ...3. Pogány Jó­hét csapat vett részt, köztük zsef, ... .5. Benus László. 78 a salgótarjániak, akik annak kg: ...2. Antal Attila. 86 ellenére, hogy a szakosztály kg: »..,5. Csillik László. 95 még alig kétéves múltra te- kg:-----3. Tóth István, 4. Kad­k inthet vissza, jó eredménye- lót Tibor. 1. Miskolc 4 2 11 7—1 5 2. B.-újfalu 4 13- 5—3 5 3. Ojfehértó 4 13- 3—3 5 4. M.-nándor 4 112 5—5 3 5. Eger 4 - 2 2 2—6 2 A férfiaknál úgy tűnt, hogy Tiszavasvári nyeri a területit, végül a Hajdúböszörmény bi­zonyult a legjobbnak. Ered­mények : Pásztó—Tiszavasvá­ri 2—4, Pétervására—Tisza­vasvári 0—3, Hajdúböször­mény—Pétervására 4—0, özd —Hajdúböszörmény l—2, Ózd—Pásztó 3—1, Pétervásá­ra—özd 2—3, Pásztó—Péter­vására 3—0, Ózd—Tiszavasvá­ri 1—5, Tiszavasvári—Hajdú­böszörmény 1—1, Hajdúbö­szörmény—Pásztó 8—1. Végeredmény 1. H -böszörm. 2. T.-vasvári 2. Ózd 4. Pásztó 5. Pétervására 4 2 1 - 15— 3 7 4SI- 13— 4 7 4 3 - 2 2—10 4 4 1-3 7—15 2 4 - - 4 2—13 * A nagyszerű rendezés és bíráskodás mellett lezajlott mérkőzéssorozat végig küz­delmes volt. A két tovább­jutó csapat az oklevél méllé serleget kapott — detnény — Tavaly még újdonság volt a kétféle FABULON NAPTEJ, kétféle erősségű fényvédő faktorral. Azóta ezt a jól bevált napozópárt megszerette a közönség. Most egy harmadik készítmény teszi kellemessé a napozást a FABULON BALZSAM. A FABULON BALZSAM napozás utáni bőrnyugtató: hűsíti és pihenteti a bőrt segít megőrizni a barnaságot Érzékeny bőrűek rendszeres testápolásra is használhatják, mert értékes természetes koiiagóntartalma elősegíti a bőr megújulását # 'f Napozáshoz: Napozás után: Fabulon naptej FabuEon balzsam NAPRÓL NAPRA MUHDIAL ’78 öten maradnak Az elődöntőben a lengyel Naw alkat szereli a brazil Toninho, aki ma (csapatával) a har­madik helyért játszi'k a vb-n A világbajnokságon szere­pelt tizenhat csapat szövetsé­gi kapitányai közül a legfris­sebb hírek szerint mindössze öten töltik majd -ba továbbra is tisztségüket. Kubala Lász­ló (Spanyolország), Georg Ericsson (Svédország), Marcos Calderon (Peru), Hedjmat Mohadjerani (Irán) és Enzo Bearzot (Olaszország) marad a válogatottnál. A másik ti­zenegy szakember a jelek sze­rint veszi a kalapját. Hova, merre tart ez a tizen­egy kapitány? Helmut Schön (NSZK) 1986-ban második, 1970-ben harmadik, 1974-ben első, 1978- ban pedig a legjobb nyolc közé jutott irányításával a válogatott a világbajnoksá­gon. Közben 1972-ben Európa- bajnokságot, 1976-ban pedig EB második helyet ért el csa­pata. A most 62 éves edző 14 éven át irányította az NSZK-t. Visszavonulásával kapcsolat­ban ennyit mondott: „Ezután szeretnék sokat operába jár­ni, s beutazom a világot a feleségemmel”. Michel Hidalgo (Franciaor­szág) Június 30-án lejár a szerző­dése, s nem ír alá -újat. „A családomnak szeretném szen­telni a következő egy-két évet” — mondotta. „Nagyon elfáradtam, s számomra a család a minden. Jő darabig csak napokat tudtam szeret­teimmel tölteni, most pótolni kell sok mindent. Helmut Senekowitsch (Ausztria) Az első volt, aki még a vb rajtja előtt kijelentette: akárhogy is szerepel csapata, visszavonul. Most ugyan gon­dolkodóba esett, de a hírek szerint távozik. A Sevillával igyekszik sikereket elérni. Abdelmajid Chetali (Tuné­zia) A nyugatnémet Weisweiler- iskolában tanult edző, s a jö­vőben Szaúd-Arábiában dol­gozik — a hírek szerint igen előnyös szerződést kötött. Jacek Gmoch (Lengyelor­szág) Civilben hídépítő mérnök. Szeretné ez irányba is fejlesz­teni tudását. Nem les2 hűtlen a labdarúgáshoz, csakhogy nem mint edző, hanem mint pszichológus akar tovább dol­gozni. Ernst Happel (Hollandia) Viszamegy a Brugeshez, ott folytatja munkáját. A holland szövetség azonban nem hálátlan, amiért a döntő­be vezette a csapatot. Két­százezer guldent utaltak bankszámlájára. Megkérdez­ték az osztrák származású ed­zőt, hogy vállalná-e Ausztria csapatának irányítását. A vá­lasz: „csak akkor, ha a diny- nyeszedés és e között lehetne választanom”. Baráti Lajos (Magyaror­szág) A Buenos Aires-i sajtóköz­pontban elterjedt hírek sze­rint a magyar szakvezető is távozik. Hét végi Véget ért a labdajátékok sze­zonja, befejeződött vagy nyári szünetet tart a bajnokság minden szinten. Ezért a jú­niusi utolsó hét végére már csak nagyon kevés sportese­mény jut. A röplabda NB II. Közép­csoportjában szereplő Rom. hányi Kerámia férficsapata ma a Ganz-MÁVAG-gal ját­szik a Kőbányai úton. Ugyan­csak ma osztályozó mérkőzé­sen szerepel a Nagybátonyi Bányász a Recski Ércbányász otthonában. A tét az NB II- be jutás. Vasárnap a megyei labda­Egyetem együttesét fogadja 11 órakor a Munkás utcában. Az STC női csapatának ven­dége a Tipográfia gárdája a Budapesti úton, 11.30 órakor. Kisterenyén játszik a Tisza­vasvári Lombik női csapata, 15 órakor. Nagybátonyban a szakmunkásképző iskolában fél 9-kor ötventáblás sakk­szimultánt ad Klepej József és Ponyi Attila mesterjelölt (STC) a Nagybátonyi Bá­nyász és a Nógrádi Szénbá­nyák tömegsportbizottsága rendezésében. Hétfőn kerül sor Salgó­tarján város 1978. évi nagy­golyós tekecsapat-bajnoksá­Antonio Roca (Mexikó) Hazájában a támadások ke­reszttüzében áll. Lemondott, s tervei szerint Spanyolor­szágba a Celta Vigóhoz szer­ződik. Ally MacLeod (Skócia) Egyelőre még nem jelentet­te be távozását, de még a vi­lágbajnokság csoportmérkő­zései közben azt nyilatkozta, hogy a skótok szereplése mi­att megválik tisztségétől. Ha­zájában szívesen veszik Mac­Leod választását, mivel nyi­latkozatai, s a Johnston körü­li botránnyal nem sokat használt a skót labdarúgás­nak. Claudio Coutinho (Brazília) Nem népszerű a brazil szurkolók körében. Állítólag négyévi kapitánysága után most a Flamengo együtteséhez szerződik, de több észak-ame­rikai klub, a többi között a Cosmos is hívja. Cesar Luis Menotti (Argen­tína) Az erős dohányos kapitány szavai szerint „nem akar egy ideig focit látni” tehát pihenni fog. De azért tár­gyal klubcsapatokkal is, mert élni is kell valamiből. rugó-bajnokságba jutásért játszanak osztályozókat a já­rási bajnokok. A párosítás: Érsekvadkert—Erdőkürt, Ba­lassagyarmat, Volán-pálya és Romhány—ÖMTE, Pásztó. A mérkőzések 15 órakor kezdőd­nek. A röplabda NB II. Kö­zépcsoportjában az STC fér­ficsapata a Közgazdasági gának utolsó fordulójára. Az Északi csoport mérkőzései a BM-tekepályán: Írószer Szöv. —STÉSZ Kun Béla, 15 óra, Ruházati Szöv. II.—Nógrád m. RFK. 17 óra. A Déli cso­port találkozói az öblösüveg­gyár tekepályáján: IKV II. —ÁFÉSZ, 15 óra, SKÜ II.— Síküveggyár, 17 óra. | NÓGRÁD — 1978. június 24., szombat 7 'X r

Next

/
Thumbnails
Contents