Nógrád. 1978. június (34. évfolyam. 127-152. szám)

1978-06-18 / 142. szám

Öt nap fáeriinben Salgótarján város KISZ-bi- zottsága szervezésében a kö­zelmúltban. 34 fős csoport vett részt egy berlini kiránduláson. Az elmúlt mozgalmi évben eredményesen dolgozó, KISZ- vezetőkből álló kollektíva öt napig tartózkodott az NDK fő­városában, ahol gazdag prog- rani keretében megismerked­hettek Berlin nevezetességei­vel, hírességeivel, a német fia­talokkal. * Kora délelőtt érkezett a cso­port a MALÉV TU—134-es re­pülőgépével a Schönefeldi lé­gikikötőbe, amely az utóbbi hat évben történt sok-sok ala­kítás után már új színben, korszerű csarnokokkal, 300 személyes étteremmel és te­rasszal várja a német földre érkezőket. Szálláshelyünkre, a Jugendtouristen Hotelba uta­zásunkat követően városnézé­sen ismerkedtünk Berlinnel. A nap legemlékezetesebb élménye volt a Treptower par­ki szovjet emlékmű megtekin­tése, melyet Európa egyik leg­szebb hősi temetőjének tarta­nak. Hétezer szovjet katona nyugszik a parkban, s az ő hősiességüknek állított emlé­ket Vucsetics szovjet szobrász, és Bjelopolszkij mérnök. Az emlékmű első alakja az 50 tonnás gránittömbböl fara­gott A gyászoló szovjet anya című szobor, majd ezt követi a b'ajtársak fájdalmát kifejező két térdelő, fedetlen fejű bronz vöröskatona, s á mögöt­tük főhajtással tisztelgő vö- rösmáiVány zászlók. A park másik végében láthattuk a dombtetőn emelkedő mauzó­leumot, tetején a többszörös embernagyságú katonaszobor­ral, melynek lába alatt egy szétzúzott horogkereszt jelké­pezi a fasizmus leverését. Kevés idegen mulasztja el Berlinben a Fernseturm (tele­vízióstorony) megtekintését. A 365 méter magas torony éj­jel-nappal fénylő acélgömbje nemegyszer igazította útba eltévedt csoporttársainkat, ve­zette el őket az Alexander- platzra, a városcentrumba. Alig egy perc alatt lehet fel­jutni gyorslifttel a toronyban található Panoráma ikávézóba, amely minden órában egy tel­jes kört tesz meg saját tenge­lye körül, s így az egész vá­ros belátható, sőt még Nyu- gat-Berlin egy része is. Csaknem egy napot töltöt­tünk Berlintől délnyugatra a Havel folyó partján fekvő Postdamban, ahol 1945. au­gusztus 2-án írták alá a „pots­dami egyezmény” néven is­mertté vált megállapodást. A 110 ezer lakosú városban két nevezetes helyszínt kerestünk fel. Elsőnek a Sanssouci-kas- télyba látogattunk el, amely II. Frigyes porosz király haj­dani rezidenciájaként épült, a kor stílusának, a rokokónak megfelelően, s így különösen a XVIII. századi német művé­szet alkotásaiba nyerhettünk betekintést. Láthattuk Hop- penhaupt aranyozott faszobor munkáit, Glume ötrészes mennyezeti festményét, a kí­nai vázafestészet néhány re­mekét, római antik szobrokat, Watteau-festményeket és ter­mészetesen sok-sok pazarul berendezett királyi szobát. Bár az útmutató szerint II. Frigyes kívánsága az volt, hogy e sző­lőhegyi kastélyban reprezen­táció nélkül, csendben, intimi­tásban élhessen, minél keve­sebb „felhajtással", az ide lá­togatónak mégis olyan érzése támad, mintha egy túlontúl mozgalmas, zajos világ egyko­ri színhelyén járna. Ito, persze ízlések és korok különbözők. Cecilienhof — fogalommá vált e név, amely magyarra fordítva egyszerűen Cecília- udvart jelent. Szimbolikus ér­telemben azonban az európai népek együttélésének, az euró­pai biztonságnak egyik bölcső­je. A potsdami értekezlet a Hitler-ellenes koalícióban részt vevő nagyhatalmak hosszú ér­tekezlet- és tanácskozássoro­zatának betetőzését jelentette, amely utat mutatott az összes állam bizonsága, függetlensé­ge és együttműködése hely­reállításához, a békés egymás mellett éléshez, a népek de­mokratikus jogaihoz. A hatal­mas épület 176 szobájának egyike világszerte ismerős: itt írta alá Sztálin, Truman és Att­lee a potsdami egyezményt. Társaságunk kicsit megilletőd- ve sétálgatott a történelmi sze­mélyiségek egykori találkozói helyén. Érdekes és várva várt prog­ram volt a berlini diszkóest. Mellőzve a hazai tapasztala­tokat, inkább csak néhány sa­játosságot említek. Legfeltű­nőbb volt, hogy a kezdést, va­lamint a zárást követően né­hány perc alatt megtelt, illet­ve kiürült a helyiség, amely egyébként tágas, esztétikus és kulturált. Az 5—600 fős társa­ság kétharmad része lány volt, s az átlagéletkor bőven a 20 alatt lehetett. Rendkívül fe­gyelmezetten szórakoztak a német fiatalok, nem volt sikí- tozás, őrjöngés, verekedés, ré­szegeskedés. Pedig szeszes italt állandóan lehetett kapni, korlátlan mennyiségben. Tánc­tudást tekintve, úgy vélem, a magyar fiataloknak nincs szé­gyenkeznivalójuk, mint ahogy a mi diszkórepertoárunk is színvonalasabb és választéko­sabb az övékénél. A hangerő mindkét helyen megközelíti a hallásküszöböt . . . Még a Pergamon Múzeum látogatásáról kell szólni, amely a londoni British Mu­seum és párizsi Louvre után az ősi előázsiai kultúrák emlé­keinek leggazdagabb gyűjte­ményével rendelkezik. Kis- ázsiai, észak-szíriai és felső­mezopotámiai leletektől kezd­ve a babiloni kultúrán át (csodálatos volt az Istár-kapu) egészen az Asszír palotate­remig a letűnt kor csodálatos alkotásait szemlélhettük. Mindezeken kívül megtekint­hettük az ókori gyűjteményt, az iszlám múzeumot, a kelet­ázsiai gyűjteményt és a nép­rajzi múzeumot is. Magneto- fonos idegenvezetést kaptunk, s így kedvünk szerint időzhet­tünk egy-egy helyiségben. A kötött programokon túl a csoport tagjainak lehetősé­gük volt árrá is, hogy egyedül barangoljanak a városban, felkeressenek olyan helyeket is, melyeket szívesen megnéz­nének. Tudomásom szerint sokan még egyszer felkeresték a Pergamon Múzeumot. ★ Berlin néhány nevezetessé­ge után érdemes szót ejteni a csoportról. Már csak azért is, mivel a kezdeményezés, vagyis, hogy a különböző te­rületen és szakmában dolgozó KISZ-vezetők közös kirándu­láson vegyenek részt, megle­hetősen párját ritkítja. Pedig, ha csupán a közösségi jelle­get, egymás megismerését, a kapcsolatteremtést hangsú­lyozzuk ki, máris hasznos le­het egy ilyen program. A vá­ros ifjúsági mozgalmi munká­ját szervezők-végzők ezen a kiránduláson „egy másik ol­dalról” is megismerhették egy­mást; kötetlenebb hangulat­ban beszélgethettek munká­jukról, az élményeken túl egymás személyiségével is gazdagabbak lehettek. Sokan például itt találkoztak először, itt cserélték ki tapasztalatai­kat egymással. Márton József városi KISZ-titkár találóan összegezte a berlini öt napot: „Mozgalmi munkánk közben alig-alig jut idő egy kis baráti beszélgetésre, csevegésre, pedig azok is fontosak. Most ezen szándékoztunk segíteni, a kel­lemesen eltöltött öt nap hasz­not is hozott, amit bizonyára mindennapi ténykedésünk so­rán azok javára fordíthatunk, akik nem jöhettek velünk”. Bizonyára a folytatás sem marad el. Tanka László _____________________________j . __________1 v T ölh Béla: LEGEMBÁK A LÓRÓL 36. Estére, hogy asztaluknál el­nyalom a kanalat, Misa in­vitál ám a másik szombatra, szántani. Persze, ha a fizet­séggel, meg az egyebekkel elé­gedett vagyok, mondja a fele­sége szájával szólva. Nem al- kudozok, magam mulatása ez nékem. Az ördög is megúnja, örökké egy tönkön ülni! Amit tettem, segítségül tettem, meg előre odahozta a csobolyó pá­linkát, hát egy szakasz ka­tona beszekszinál abból két­szer. Ha meg csínján bánunk vele, kitart egy hónapig is. Lökdeljük aztán egymás elé a szavakat. Fizetséget nem kí­vánok, de akár reggel kezd­hetjük a kukorica alá való ugarlást. No, azt meg Misa, nem kívánta. Pihenni kell, em­bernek, állatnak. Ó, mondom, a mi kenyérkeresetünkben, nincs pihenés. A ló nem kér­dezi, milyen napra virra­dunk. Eszik vasárnap úgy, mint szerdán. Erre rászokik a csikós annyira, észre se ve­szi, micsoda napok következ­nek egymásra. No, nagy néha, mikor úgy szolgál a szél, Makó környéki járkálásunkban el­versel ünnepeken a csanádi káptalan harangszava a pusz­tákba, hát akkor fölneszelünk, hogy tán valaki meghalálo- zott, vagy valami ünnepre éb­redtek odabent. De annál kü­lönben csak akkor ünnepelünk ha kiméri a sors az okot. Jó vásárt csapunk, szépen ere- deznek tanultságban a lovak, s elégedetten viszik ki kezünk alól az inspektorok. Meg nagy ritkán a kocsmákban. Olyan­kor nótáznak is, akár két napot egymásba ragasztva, mert van kidanolni való okunk százféle: Nem cserélök dohányzacskót az úrral Se paripát a komiszárus úrral; Mert az úré lassan halad, lépve jár, De az enyém úgy repül, mint a madár! Meg azt, hogy Kiszáradt a rétbül, Mind a sár, mind a víz, A szegény lovam is Csak a gazdára níz Adj Uram, Teremtőm Egy alkalmas esőt, Az én jó lovamna.k Jó legelő mezőt. Erősen megjegyeztem éle­tem azon napon kiszántott bo- rozdáját. Fordulatot vett tő­le anélkül, hogy nagyon csa­vargattam volna. Én úgy hoz­zászoktam a Szekula-házhoz, a szép asszony főztjéhez, hogy csak térültem-fordultam, ug­rottam le náluk a lóról. Igaz, felszántottunk már minden da­rab földjüket, be is vetettünk. Kit édős kaporral, kit futó komlóval, kukoricával cék­lával. Kokora Velizár pedig szi­dott, hogy paraszttá süppede- zek. Tisztességes, magatudó csikós, csak kezet se ráz a pa­raszttal, nehogy beleártsa ma­gát a munkájába. Hanem ezen időben Misával jött ki a rétre a felesége, Für­tön Etelnek hívták. Csikói ügyekben jöttek, mivel eladó csikók is akadtak a magatar­tó katonaemberek birtokában. Szóval saját Jovat tarthattak a kincstár legelőin, maguk pi- acolták, ha úgy fordult a ked­vük. Jött Szekula, megpénzese- dett, mert fűzfafonó ember lé­tére az udvarkaputól a ko­csikasig, a ringó bölcső­ig megfont az fűzfavesszőből mindent. Még kanalast is a konyhába, kukoricának való kotárkát, halottnak koporsót. Fűzfavessző koporsót. Pénze volt, lóért jött. Kelle­ne neki a földjeihez, meg a vásározáshoz. Kelendő áru az övé a gyulai sokadalomban éppúgy, mint a becsei vásá­ron. Jött Szekula lovat venni. Megyünk a Kokora ménesé­hez, mert nála lakoztak az eladó lovak. Nézi Kokora Ve-. 4 NÓGRÁD -1978. június 1g., vasárnap J A posta „lépett”! ) A gép csak akkor ... Máf megint újabb faxni — méltatlankodik az örök elége­detlenek közé tartozó jó néhány hazánkfia. A „mindenttudók” még hozzáteszik: Már megint egy baklövés — és jó, ha nem használnak erőteljesebb kife­jezést. Azután legyintéssel folytatják. Hiába, posta . . . Pedig elégedetlenségre semmi ok. Az „okosok” ez egyszer ugyancsak melléfogtak! Ezt — remélhetőleg — könnyű belát­ni mindazoknak, akik elolvas­sák az alábbi sorokat. Amit mindenki tud A postás újra csenget, idéz­hetnénk -kissé torzítva az egy­kori nagy sikerű lélektani kri­mi címét. Valóban. Az irányí- tószámokat népszerűsítő pos­tás bácsi újra bekopog az aj­tón, hogy a televízió képer­nyőjéről ismét kéréssel for­duljon a posta összes ügyfelé­hez. Megjelenik a másik jel­kép, a bumfordi holló, mely Szilágyi Erzsébet levele he­lyett mindnyájunkénak a gyors kézbesítése felett vállalt védnökséget. A postahivata­lokban újszerű levelezőlapok és borítékok kerültek forga­lomba, bal alsó sarkukban há­rom függőleges piros sávval. Ami különös és új bennük: az elhelyezés. A feladó — koráb­bi formula szerint — a bal felső sarokba került, az irányí­tószámok helyét jelölő négy keret pedig a teljes címzés alá. Vélhetőleg ez nem tetszik azoknak, akik különben sem lelkesednek, ha valami meg­szokottat újjal kell felcserél­niük. A címzési mód változá­sát természetesen nem keve­sen fogadják örömmel, s talán mondanunk sem kell, hogy el­sősorban azok, akik annakide­jén elsőként írtak levelükre irányítószámot. teszi a feldolgozófolyamat lényeges gyorsulását, és ezzel a hasonló esetek elkerülését. Ugyanakkor kevesebb kiszol­gálót igényelve enyhíti a kró­nikus munkaerőgondokat, önállóan szétválogatja a kül­deményeket és „kidobja”, amit nem képes feldolgozni. A töb­bi levelet, lapot először cím­oldalukkal előre sorba rakja, a három függőleges sáv segít­ségével, majd elolvassa a kéz­zel, vagy írógéppel felírt irá­nyítószámot, s azt a gép nyel­vére lefordítva kódjelekkel jegyzi a boríték alsó szélén. A további gépegységek ennek alapján osztják apró rekeszek­be a címzés szerint a külde­ményeket. A gép teljesítmé­nyét minden adatnál jobban jellemzi, hogy az általa fel nem dolgozható leveleket, me­lyeknek mennyisége mintegy tíz százalékra becsülhető, tíz dolgozó látja el — félautoma­ta gépek segítségével, de ma­nuálisan — a fent említett kódjelekkel. A Toshiba gyártmányú gép a manapság létező legkorsze­rűbbek közül való. Jóval töb­bet „tud” például annál, ame­lyik beszerzését korábban ter­vezte a posta. Ez a különbség megér annyit, hogy alkalmaz­kodva a készülék igényeihez, változtassunk címzési szoká­sainkon. Mit kér a posta? Az irányítószámok nem vál­toztak, csak új helyre kerül­nek. A kézzel és géppel cím­zett borítékok között annyi a különbség, hogy utóbbiakról elmaradnak a számok helyét jelölő négyszögek, a gép ugyanis automatikusan aa utolsó sorban levő jeleket ve­szi figyelembe. Külön „szótár” tartalmazza a számítógépen belül a Magyarországon elő­forduló írógéptípusok és a százezer személytől vett kéz­írásminták számait. A kere­tekbe írt számokat tehát a kézírással .azonosítja, így ha ott géppel irt számokat talál, nem .tudja feldolgozni. Az összes többi tudnivaló leolvas­ható a postahivatalokban el­helyezett, illetve ügyfelekhez különböző formában eljutta­tott ismertetőkről. Az ördögi­en gyors masina megérdemli a segítséget. Hiszen a pontos levélkézbesítés, melyben oroszlánrész vár rá, közügy! A készülék kipróbálása a kö­zelmúltban Budapesten a 72- es számú postahivatalban megkezdődött. Szeptember 11J én elkezdik a kísérleti üze­met. Egyelőre a fővárosba címzett, ott feladott, vagy Bu­dapesten keresztül szállított le-j veleket dolgoznak fel ily mó­don, de a későbbiek során a géppark bővítésével az egész ország levélforgalmát így ke-í zelik. Az ország lakossága az irá­nyítószám bevezetésekor tanú­jelét adta, hogy kész támogat­ni a posta korszerűsítést cél­zó szándékait. Világviszonylat­ban sehol sem sikerült ilyen rövid idő alatt ilyen teljesség­gel rendszerré tenni a gépesí- sített levélfeldolgozás alapvető előfeltételét. Az akkorihoz ké­pest a posta jelenlegi kérése apróság. Remélhető, hogy a közvélemény ezúttal is hason­lóan válaszöl a felhívásra: „A gép akkor működik, ha őrt is közreműködik!” —gáspár— Amit a gép tud A változást az követeli meg, hogy a posta 160 millió fo­rintért automata levélfeldol­gozó gépet vásárolt Ugyanis az eddigi manuális módsze­rekkel a napi 1 millió 630 ezer levélforgalmat egyre kevésbé lehet ellátni. Ezt jelezte töb­bek között, hogy a levélkülde­mények elég nagy számban — közel egyharmada — csak a feladástól számított harmad­nap,' az úgynevezett „C” na­pon került a címzetthez. Az új masina kapacitása lehetővé lizár Etelt mint aki még nem látott nőszemélyt. Asszonyos volt pedig már akkor gyere­ket is épített kettőt, de hát a szomszéd rétje mindig zöl­debb, a szomszéd felesége mindig szebb, ahogy mondani szokás. Míg Misáék magukba feledkezve válogatnak a csi­kók között, Velizár rámkacsin­tott; hát így már értelek paj­tás ! Ezért az asszonyért oda­adnám a kincstár három lo­vát. Mert minden jó méz nya­latja magát! — Nem olyan asszony az, te lepcsesszájú! Tiszta, mint a csillagos ég! — Nehogy már no! A sze­me csóka vágásáról látszik, tán maga sem tudja, hogy ha- miskás, csak épp nem harap. — Ha ismernéd, másképp beszélnél. Testvéremnek fo­gadnám. — Bolondos gyerek. Test­vérnek! Menyecske az! De most, hogy ló lesz a háznál, majd kicsöppensz a kegye- lemkosarukbój. — Nem olyanok azok! Én a Kokora szavát bizta­tásnak vettem. Föl is gyújtotta bennem a kívánalmat, égtem, mint a tavaly kaszált széna- pac az idei nyáron. No, megvan a vásár, viszem Miskáékat hazafelé hadiko­csin, mert a csikók még alig ismerték a kötőféket. De ál­domás ám, meg nóta. Misa örült a lovaknak. Karostúrós lepény, meg becsei bor az asz­talon. Misa a nyári jászolnál babusgatja lovait. Leszalad, kicsit harap, hörpint rá, simo­gatja a szilajokat, kiszalad, nem hall a saját zajától. Ne­kem a kezem valahogy az asztal tetején felejtődik. (Folytatjuk) A szandai óvodában A szandai óvodában három nagycsoportos már nagyon vár­ja a szeptembert. Iskolába készülnek a kicsinyek, s ezért az izgalom. A tanévnyitóra már verseket, dalokat tanultak, melyekkel társaikat és a tanító nénit köszöntik , - kj - i —i ■■■ ................. » M ai tvmajánlatunk 9.30: Az oroszlán is macska. Az oroszlán is macska, — csak egy kicsit — nagyob­bacska — hangzik a műsor mottója, azzal a nem titkolt célzással, hogy amit látunk ugyan a gyerekek között zaj­lik, de a felnőttek világát is előre tükrözi. A műsor kísér­let. A tévések egy hatodikos osztályt választottak ki. Ä ta­nulókat elvitték egy bakonyi erdőbe és ott két csoportra osztották őket. Az egyik cso­port kenyeret kapott, másik vizet. Ki, hogyan viselkedik e kincsek birtokában? — ezt figyelte meg a kamera és a mikrofon . , j «

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents