Nógrád. 1978. június (34. évfolyam. 127-152. szám)
1978-06-15 / 139. szám
Kitüntetett fizikatanár A közösség a tanítás hétköznapjaiban Az egri tanítóképzőben szerzett tanítói oklevelet 40 évvel ezelőtt Berényi István nagybátomyi pedagógus. Már a dédapja is tanító volt a múlt század, elején Adácson. Ebben a Heves megyei községben tanított az édesapja. Tőle örökölte a hivatás szeretetét. Az oktatásügyi miniszter a pedagógusnap alkalmából eredményes oktató-nevelő tevékenységéért, Kiváló munkáért címmel tüntette ki. A megyei ünnepségen Berki Mihály megyei tanácselnök-helyettes nyújtotta át Berényi István matematika—fizika szakos általános iskolai tanárnak a megtisztelő elismerést. Beszélgetésünk alkalmával elmondta, hogy az alakuló történelem hatására az újrakezdések sorozata volt sokunk élete. A friss diplomával Szorospatakra került tanítani, majd behívták katonának, s az értelmetlen háborúban súlyosan megsebesült, hosszú ideig ápolták. Egy ideig tanított a 209. sz. Zsínkó Vilmos Ipari Szakmunkásképző- Intézetben. Ha Berényi István pedagógus élete hétköznapjaiba belevilágítunk, azonnal szembetűnővé válik a válasz: a szakadatlan lendtilet, az új. fokion ha tó igénye, az élet egészét vállaló, megélő és alakító ember helytállása. Éppen ezért szeretik, becsülik a bányásztelepülésen. Tanácstaggá választották a bányavárosi településrészen. Már tanítóképzős korában szerette a matematikát, fizikát és a zenét. Ezért az ötvenes évek elején a szegedi tanárképző főiskolára jelentkezik, s levelező tagozaton tanári oklevelet szerez. Mint a salgótarjáni járási fizika szakos munkaközösségi vezető intenziven foglalkozik a tantárgy tanításának korszerűsítésével. Az új tanterv elkészítésében nem vett részt, de az új dokumentum bírálatában elmondhatta két országos tanácskozáson is a nógrádi fizika szakos általános Iskolai tanárok véleményét. Azt hiszem — mondta Berényi István —, szerencsésnek mondhatom magam. Olyan tantestületben tanítok, ahol az utóbbi években egyre jobb a közösség, ahol az alkotómunkának egyre nagyobb a becsülete. Sok a kísérletező, újító nevelő, akitől lehet tanulni, olyanok akiknek a munkalendülete majdnem mindenkit magával sodor. Öröm az is, hogy Nagybá- tonyban épül az új nyolc tanterem. Talán ezzel megoldható lesz, hogy a tanulók egy műszakban tanuljanak —, legalább a felső tagozatban. Az utóbbi években sokat javult az élet- és munkakörülmény, jelentősen emelkedett a pedagógusok bére. Beszélgetésünk során az is kiderül, hogy Berényi István két fia nem pedagógusnak készült. Mind a kettő Dunaújvárosban dolgozik, mérnöki diplomát szereztek. Azt viszont örömmel mondja, hogy a közel kétszáz éves családi pályaválasztás nem szakadt meg, mert az egyik menye pedagógus. A kitüntetett nevelőnek most is sok a dolga. A fó feladat napjainkban, hogy a fizika szakos tanárokat felkészítsük az új tanterv bevezetésére. Berényi István sokat vállal magára, s jó eredményeket ért el. Pedig a munkakörülményei nem mindig voltak ideálisak. Most a korszerűen berendezett fizika—kémia előadóban színvonalas munka folyik. Tanulnak az általános iskolások, s pedagógus-továbbképzéseken a padokban a salgótarjáni járás fizika szakos tanárai ülnek, akik készülnek az 1972-es központi bizottsági határozat nyomán elkészített új tanterv bevezetésére. Az életéről, a munkájáról kérdezgettük Berényi István nagybátonyi tanárt. Színes pedagógus-pályakép bontakozott ki előttünk. Amint csöndesen mondta, a Kiváló munkáért kitüntetés örömmel töltötte el. Ügy tapasztalta, hogy munkatársai örülnek vele együtt: azok, akikkel együtt dolgozik és akiknek oly’ sokat köszönhet a nagyon nehéz, de nagyon szép tanítási munka hétköznapjaiban. gy. i. Meghitt nógrádi vidék Réti Zoltán kiállítása Balassagyarmaton Új országos múzeum Miskolcon Aki csak Miskolcon jár látogatóban, vagy kiránduláson, megpróbálja felkeresni a görögkeleti templomot, hogy megtekintse annak nagy hírű ikonosztázát, önálló ikonjait, világhírű műkincseit. Ezek a kincsek azonban elsősorban liturgiái célokat szolgálnak, megtekinthetésük az esetek többségében nehézségekbe ütközik. Az érdeklődés viszont egyre növekszik az ortodox egyház műkincsei iránt. Ezt lesz hivatva kielégíteni a Miskolcon most létesítendő Magyar Ortodox Egyházi Gyűjtemény, amelyben helyet kap majd a miskolci ortodox (görögkeleti) templom több kincse is. A Magyar Ortodox Egyház — amely elválasztandó a Mai tévéajáitlatuule 20.00: Bemarda Álba háza. Federico García Lorca spanyol költő, drámairó — rendező is —, folklorista, zeneszerző; halálának évében írta a Bernarda Álba házát. (Élete, egy kis faluban, paraszti sorban kezdődött, s a francoisták kivégző osztaga előtt fejeződött be, 1936-ban.) Drámái — így a Bemarda Álba háza Is — nem egyes emberek érzelmi konfliktusainak, tragédiáinak története, hanfem a családok merev élet- szemlélete miatt az évszázados spanyol elmaradottság, a közvélemény I ítéletének súlya alatt lélegzetet alig kapó emberek sorsa. A Bemarda egyik hőse, Adela mert szembeszegülni, harcolni boldogságáért a mindennél erősebb hagyománnyal. A drámát a Vígszínház előadásában közvetítik. Bemarda: Sulyok Mária, Adela :Ven- czel Vera. Rendezte: Várko- nyi Zoltán. másik két görögkeleti egyháztól, a szerbtől és a romántól — az ország területén levő kilenc templomából háromszáznál több műkincset válogatott össze, hogy egy Miskolcon létesítendő gyűjteményt megalapozzon. A moszkvai pátriárka felügyelete alatt funkcionáló Magyar Ortodox Egyház központja Budapesten van. A műkincsek egyházi tulajdonban maradnak, de kezelőjük a Borsod megyei Múzeumi Szervezet lesz. Az anyagok begyűjtése és az ahhoz kapcsolódó egyéb munkálatok rövidesen befejeződnek. Ez az új gyűjtemény gyakorlatilag egyházművészeti gyűjtemény lesz, amely a bizánci kereszténységtől napjainkig mutatja be a Magyar Ortodox Egyház történetét és tükrözi az ahhoz kapcsolódó, egyetemes magyar történelmi szakaszokat. Miskolc város Tanácsa felszabadítja az egykori görög iskola épületéből később kialakított parókiát, a Borsod megyei Tanács pedig biztosítja az átépítést, az űj intézmény működtetését, a hozzá szükséges személyzetet. A Kulturális Minisztérium vállalta a kiállítás elkészítését, valamint a műtárgyak szükséges restaurálását. A létesítendő gyűjtemény a miskolci görögkeleti templommal egy telken kerül elhelyezésre, s már hozzákezdtek annak a lehetőségnek a megteremtéséhez Is, hogy a gyűjteményt felkereső érdeklődők a templom műkincseit — egyházi funkciójának tiszteletben tartása mellett — megtekinthessék. Az országos és a régi miskolci gyűjtemény tematikailag szervesen egybetartozik, s hihetőleg 1979. első felében már fogadhatja is látogatóit. (benedek) Réti Zoltán: Szénásszekér (tus) Réti Zoltán magáról: Gyermekkorom emlékei között élek, bármerre fordulok, nemcsak a jelent látom, hanem az elmúlt ötven esztendőt is. A dombokhoz és vizekhez, az utcákhoz és terekhez, az itt élő emberekhez kötődöm minden idegszálammal. Innen örülök annak, ami jó, innen fáj az, ami rossz. Szeretném, ha képeim ezt tükröznék. Ezt tükrözik. Réti Zoltán, Balassagyarmaton élő festőművész kiállítása újabb bizonyíték rá. A tárlat, mint hírül adtuk, június 2-án nyílt meg a balassagyarmati Palóc Múzeumban, s szeptember 3-ig látható. Krunák Emese rendezte, jól kihasználva a múzeum dísztermének lehetőségeit a mintegy nyolcvan mű bemutatására. A kiállított művek közti 27 festmény, 28 akva- rell, 35 grafika és rajz (rézkarc, tus). A nógrádi képzőművészek középgenerációjához tartozó negyvenöt éves művésznek, akinek háta mögött legalább harminc egyéni kiállítás és tíz különböző díj áll, elsősorban az akvarelljei keltettek figyelmet. Bizonyítja ezt, többi között az akvarell országos fórumán, az egri bien- nálékon való szereplése is. Kiemelkedik Nógradban a zenei életben betöltött szerepével, zenepedagógiai munkájával (1977-ben Apáczal- Csere János-díjat kapott), s monográfusként is. Rózsavölgyi Márkról írt monográfiáját a közelmúltban a Zeneműkiadó adta ki, s jó szakkritikát kapott. Az itt élő emberekhez való kötődése tehát sokirányú, s nemcsak képzőművészeti tevékenységére jellemző, hanem meghatározza felelős emberi magatartását. E magatartás egyik legjellemzőbb vonása a használni akarás, azoknak az embereknek a felemelése, akik közül vétetett. Nagyorosziban született, gyermekkorát Érsekvadkerten töltötte, pedagógiai, művészi munkássága ugyancsak Nógrád- hoz köti, hosszú idő óta Balassagyarmathoz. Számára a palóc ember nem csupán a folklór, még kevésbé annak múlt századi változata létrehozójaként és viselőj ekén t, a Szabó Zoltán által emlegetett „cifra nyomorúság” megélőjeként érdekes. A „cifra” helyett ő mindig inkább a „nyomorúságot”, az újabb évtizedekben pedig a nyomorúságból fel- emelkedő dolgos embert fejezte ki műveiben. Ami a külső szemlélő számára e tájon könnyen a palóc folklór kissé egysíkú képeként jelenik meg (jóllehet e folklór „mögött” is különbözőképpen örültek és szenvedtek az emberek, társadalmi helyzetüknek megfelelően), az Réti Zoltánnak természetes közeg, bátran el is hagyja tehát a tetszetősebb. külsőt azért, hogy az emberek közötti viszonyt jobban kifejező ösz- szefüggésekre figyeljen. Ezért mondhatjuk joggal, hogy Réti . Zoltán a nógrádi tájak és ■ emberek hű krónikása, a nógrádi vidék meghittségét, bensőséges báját, a dombok között élő és munkálkodó ember világát hűen átörökítő művésze. E szempontból tehát semmiben sem különböznek egymástól olajképei és akvarell- jel, de grafikái sem. Több témáját, például a szántást, olajban és akvarellben egyaránt feldolgozza. Ugyancsak áll ez a zenei élet világából vett témáira is, amelyek mindenekelőtt a meghitt emberi öröm halk himnuszai. Néhány képet leszámítva, elsősorban a Ballada ^ nógrádi dombok alatt című, sejtel- mességében a továbblépés egyik lehetséges irányát jelző alkotást, Réti Zoltán művei a realista ábrázolás határain belül maradnak, s ezt erényei közé számítjuk. Bár ezen a kiállításon hangsúlyosabb helyet kapnak olaj képei a megszokottnál, elsősorban akvarelljei hordozzák a művész törekvéseit, s vonzó megoldásai többségét. Az idei nógrádi nyár egyik maradandó kulturális programja lehet Réti Zoltán kiállításának megtekintése a Palóc Múzeumban. Tóth Elemér Tűlh Béla LEGENDA A LÓRÓL 33. Korbász fölpakolt, egy zacskó dohányt adott, meg egy bőriszáknyi írókészséget. Rézkalamárist, százig való lúu- és acéltollakkal, egy konc papírt, a kopottabbik parókáját, egy lyukas csizmát, aztán elköszönt... Telt egy hónap, kettő mögöttük, én a tánc óta nem mentem a faluba, nem néztem a fátát, csak egyszer látom, akkora az ereszei eleje, majd leszakad. Korbász gyereket épített. Mert csak az lehetett. Más azt nem környékezhette. Gyereket más nem NÓGRÁD - 1978. június 15., csütörtök cselekedhetett neki. Napokig, fájt a fejem érte. Magam szerettem volna a gyerek okozója lenni. Mindig is gyerekbolond voltam. Megint csak tellet az idő, a fáta partra révészelte a Kor- bász-utódot, de olyan magányos volt az a szegény asz- szony, akár az őszi fáról hullott levél. Szép kis aranygyereket csöppentett, fiút. ÜKAPÁM, ESZES BALÁZS. Idős koromban mondhatok magamról bármit, csak igaz, legyen. Büszke, hötyke, legénnyé lettem az öreg Kara keze alatt. Tényleg kinyitogatta tudal- massága minden bugyrát előttem, tudhattam a világról, amit az akkori nyitott szemű ember tudhatott. Volt módom hozzá. A mese időszámítása szerint, ahol három naP egy esztendő, együtt éltünk 365 évig. Amúgy rendesen három teljes esztendeig. Amikor én a pusztájukra estem, hát éppen a katonalovak leghitványabb részét orvosoltuk össze. Az a tarpán csapat, amelyikhez én kerültem, vérkeverés végett volt együtt. A hamadik évem végén a katonalovak utolját hajtották el Belgrád alá, s parancsolat szerint Kara Matyi is ment. Nem jött vissza. Készülhetett-e odamara- dására vagy se, csak találgattuk, mert annyira hagyatkozott, hogy az már mutatta szándékát. Vagy pedig a koros ember bölcsessége dolgozott benne? Sokszor emlegette, hogy nem fáj semmije, csak érzi, hogy élete lámpájából kifogyott a tatar, szemez vele a halál. Valamennyi aranypénzeit még én előttem a Korbász utódjára testálta. Csőkének, Kokorának, meg nekem a pásztorkészségeit hagyta, s papírral is igazolt három, szépen felöltöztetett nyergest. Nagy búcsúzkodásokat nem rendmäL Öregember nehezen hal meg, volt ideje hozzászokni az élethez, de mindig készen áll az utolsó útra. Ki- lencvenegy éves volt. Elment, hogy majd jön, amikor tud. Vártunk istenvilág utánig, de egy zizzenetnyi hír arról nem jött vissza hozzánk. Elmenté utáni egy évre magunk is megfordultunk lóvitelek révén közel a belgrádi tereken, de olyan emberre, ki egy kummanatot tudott volna róla, mi nem találtunk. Vízbe esett, ölte magát, zsiványok martalékává lett, soha nem tudtuk meg. Mi a készségeken kívül a lóneveléshez való ismereteket örököltük még tőle, a kenyérkereset tudományát. S minket úgy örökölt a gvardián legelőin az utódlás, ahogy az itatóvályukat, maradék méneseket, látófákat és veremházakat. De hát nem volt nagy tralla az nekünk. Megszoktuk, ahogy nyerges ló a hevedert. Gavallér az öreg, Kara akarata szerint mind- háromunkat számadónak tett, egy-egy katonaménes mellé, mert Lipót utóda, III. Károly se tudott meglenni háborúskodás nélkül. Ahhoz katona kellett. A katona alá meg ló. Így nekünk is megvolt a kenyerünk. Hoztak «zila jókat, meg kancaméneseket, fabrikáltuk a lovat. A ménesekhez úgy jártak a hadfiak, akár a kocsmába. Megsúgták, milyen lóra vágyakoznak, mi megfabrikáltuk kívánalmuk szerint. A lengyel háborúra készülő rangos tisztek szerették maguk alatt a kék színű lovakat. Ugye. olyan nem születik. Tudtunk hozzá az öreg Karától. Pokolkő tejet kevertünk török indigóval. Lófarokecsettel, választóvízzel, hogy a bőrt ne érje, lepuhítottuk a szőrt. Jött rá a gyönyörű, vízálló kék festék. Mint a frissen vert kék vas, úgy ragyogott a rendelt ló. Majd megbolondult örömében a gazdája. Fizetett. Nem úgy, mint a hadikincstár. Tudományunk híre messzi földekre eljárt. Túl a dunai oldalról is vezettek át jegyes lovakat festésre. Eleinte nem tudtuk, hogy a csillagos fejű, szárcsapofájúakat mért festeti át, hisz olyan szép jegye az a lónak, hogy csuda. Hát lopottak voltak. Ha az ismertető jegyek eltűntek, üthette bottal a nyomát a volt gazdája öregedő. szürkülő szőrüket átfestettük feketére, fiatalítottuk. {Folytatjuk)-1
