Nógrád. 1978. május (34. évfolyam. 102-126. szám)

1978-05-14 / 112. szám

A-ból lehet C is Esztendőre előre ' Nem érdemük, hanem — miként ők fogalmaznak így — kötelességük, hogy egy évre előre dolgozzanak. Hi­szen az anyag „érlelése’* öt­hat hónapnyi, szárítása erős négyhónapnyi időbe telik, s az ezt követő esztergáláshoz, kézi faragáshoz és fényezés­hez is tetemes mennyiségű munkaóra-felhasználás szük­ségeltetik. Náluk —, de vé­lem, nemcsak ott! — a tech­nológiát parancsszerűen be kell tartani. Egyetlen munka­fázist sem lehet még percek­kel később sem kezdeni. Szinte — a kívülállónak úgy tűnik, idegőrlő precizitással végzik munkájukat, ráadás­ként emilyen megkötésekkel: ajtót nyitni, s nem megfele­lő helyen dohányozni szigorú­an tilos. ★ A salgótarjáni síküveggyár­ban bevezetett új ASAHI-. gyártási mód, de a régebbi technológia is olyan követel­ményeket támaszt a samott- üzem dolgozóival szemben, amelyeknek eleget tenni ne­héz. De kell! Mert rajtuk áll­hat, vagy bukhat a húzógé­pekből kikerülő üveg minő­sége. A-ból (így jelzik a szab­ványokban a kifogástalan üveget) lehet C is. Olyan ter­mék, ami még értékesíthető... Legutóbb másutt elmondot­ták: az újjáépített Zagyva III. üzem kemencéiből az elkép­zeléseket messze meghaladó mennyiségű A minősítésű üveg kerül le. Kiss Sándor mérnök, a samottüzem veze­tője egyetlen gondolatot fejt ki: „Egy, vagy két nem a szigorú technológia szerint elkészített mondjuk ASAHI- blokk, beláthatatlan követ­kezménnyel járhat S, ha csupán ennyi akad, már az is nagy menyiségű üveg opti­kai minőségi mutatóit változ­tatja meg. Rettentő precizi­tással kell hát dolgoznunk. S, hogy ez sikerült, amit a termelési adatok, s eseten­ként írásban is rögzített di­csérő szavak bizonyítanak, no, meg az Aurora brigád által most kiérdemelt aranykoszorú, jó néhány követelmény telje­sítését is jelzi. Olyanokét, amiket az MSZMP KB leg­utóbbi, áprilisi határozata is újólag felvetett: a munkafe­gyelem megszilárdítását, s a szervezés szintjének eme­lését és a minőségi munkát. Vincze Sándorral Demény Dezsővel és Visnyár László­val beszélgettünk a minap, természetesen zárt ajtók mö­gött, nehogy a huzat hatásá­ra megdermedjen, ráncosodjon az ülepítőkádban levő sa- motfcmassza. Vincze Sándor mondta: — Nálunk a szervezésen, az idő okos beosztásán van a fő hangsúly. Itt kapkodni nem lehet. S ehhez magas fokú fegyelem szükséges. Tudja, mekkora feladatot jelent egy évre előre 'megtervezni vala­mennyi munkát; az anyag beszerzésétől, őrlésétől, előké­szítésétől kezdve számtalan ' apró, s igen-igen lényeges mozzanatot? El tudja képzel­ni? Mondom: csak sejtem. Demény Dezső: — Szinte óramű pontossággal peregnek napjaink . . . így is. Sosem vagyunk percnyi lemaradás­ban sem. Sőt! Igen, ezt az utolsó, csak va­lamit sejtető szót jogosan tette mondata végére. Hiszen messze elhúzódhatott volna a nagy fontosságú Zagyva III. kemence átépítése, ha tízen közülük, — nem szívesen tesznek különbséget egymás között, de így Igaz — a leg­jobb szakmunkások, nem vál­lalták volna még hétszámra is a napi duplaműszakot. S, hogy a kétszeres fizetésért-e? Visnyár László: — Nem mondom, a pénz is jól jött sokunknak. De nem ez a jel­lemző ránk. Nézze csak meg a brigádnaplót, s meglátja, társadalmi munkaóra-válla­lásainkat mindig három­négyszeresen teljesítjük túl. Szeretünk dolgozni ... és van bennünk felelősségérzet. Vincze Sándor veszi át új­ra a szót: — Persze, jól dol­gozni, csak megfelelő irányí­tás mellett, jó légkörben le­het. S ha ez adott, az maga után vonja a pontos munkát, a technológiai fegyelem be­tartását — és az önfegyelmet is. Nem dicsekszem —, bár megtehetném —, de nálunk az utóbbi tíz évben egyetlen­egy igazolatlan hiányzás tör­tént, de aki „elkövette” rég nem dolgozik már közöttünk. A mi, a régiek szigorú mun­katempóját az újonnan kö­zénk kerülőnek is meg kell szokni. Hisz lényeg: az ösz- szetartás. At mondják, megértik a követelményeket, s teljesen igaza van valamennyi fó­rumnak, ha egyre magasabb követelményeket támaszt. És még hozzáteszik: előbb kellett volna már ez! A munkaverseny-felelős em­lítette róluk: brigádmozgalmi eredményeiket tekintve fel­jövőben. levő kollektíváról van szó. De emberi értékeik nagyok, s ez segíti őket ah­hoz, hogy így dolgoznak. A határozatok szellemében . . . Karácsony György Akiinek nem inge? Pletykás természetű ismerősöm mesélte: egy vezető be­osztású férfit „hírbe hozták” beosztottjával a munkahelyén. Szűk körben port is kavart az ügy, aztán elhelyezték — a nem éppen ártatlan hölgyet és elcsitult minden. Hétvégi házat építő lakótársam szikrázó szemmel szid­ja a fuvarost: tegnapra ígérte, hogy kiszállítja a téglát és még ma sincs semmi. Szerencse, hogy nem adott rá elő­leget. Panaszkodik a kollégám: kölcsön adott egy százast a szomszédjának elsejéig, az viszont azóta messziről elkerüli. Hogy miféle emberek vannak.. . Hivatták a vállalat igazgatóját a minisztériumba. Nem nehéz kitalálni az okát: a vállalat nem teljesítette a tervet, a legutóbbi exportszállítmányt visszaküldte a megrendelő minőségi kifogások miatt. A minisztériumi „fejmosást” kö­vető fél órán belül együtt ült a vállalat vezérkara, hogy kiokumuláljon egy tucatnyi érvet az ártatlanságuk bizonyí­tására. Nem kis feladatra vállalkozott ezzel, hiszen a rossz tervezésükön, a szervezési hibákon a fegyelmezetlenségeken kívül nem sokat lehetett volna felsorolni, ha őszinték. A többi csak szerecsenmosdatás volt; szóhalmaz. Ám mire ösz- szeállt a védekezés, úgy belelovalták magukat, hogy szin­te személyes sértésnek vették, amiért magyarázatot kell adniok a sikertelen évre. Az építőszövetkezet őszi befejezésre felvállalta egy épület felújítását/ Már a szerződés megkötésekor látható volt: a folyamatban levő munkák annyira lekötik, hogy december közepe előtt nem lesz semmi a felújításból. A megrendelő már úgy is számolt: január elsejéig nem tud mit kezdeni a területtel. Kisebb-nagyobb lendülettel folyt a munka december elejéig, akkor aztán hajrá, mindent be­le. Kitűzték az átadás napját: december harmincra. Persze, hogy nem történt csoda: több oldalas hiányjegyzék tanú­sította a kapkodás eredményét. A megrendelő közölte: nem fizet. A szövetkezet vezetői könyörgésre fogták a dolgot. Ne tegyék őket tönkre. Nálpk a befejezett munkákat élet­halál kérdése, hogy az év végéig leszámlázzák. Ha nem, hát elzavarják őket, csődbe jutnak. Bizonygatták egy héten belül mindent rendbe tesznek. Ne szaporítsuk a szót: át­utalták nekik a pénzt, azóta« sem fejezték be teljesen a munkát. Viszont szép nyereségre számíthattak az évzáró közgyűlés után. Különös módon, az ember hajlamos arra, hogy az első példa szereplőinek erkölcsi fogyatékosságán azon nyomban felháborodjon, míg a másik kettőnél egy bizonyos időnek kell eltelnie, amíg felfogja: itt is megrövidültek valakik, egy csoport, vagy talán az egész társadalom. Mégis, mintha az utóbbi két példát a megbocsátható esetek kategóriájába sorolnánk. A felháborodás is erőtlenebb, a megítélésben is közel áll az elnézés, a fejcsóválással kísért megbocsátás. Még talán elismerésre is méltónak tartjuk azt az „óvatos” gazdasági vezetőt, aki ebben a munkaerőínséges időben úgy állítja össze az éves tervét, hogy létszámbővítést tervez és ha ez nem sikerül —, ami szinte egészen biztos — máris . kezében a menlevél a lemaradás igazolására. Ha viszont a létszámemelés nélkül is sikerül a tervet teljesíteni, kidül- lesztett mellel várja, hogy glóriát vonjanak a feje köré és az erkölcsi elismerés mellé, vastag prémiumot is kap. Úgy tűnxk, mintha az erkölcsi normák körét kissé szűk határok közé szorítanánk. Mintha csak azt tartanánk er­kölcstelennek, amit egy ember egy ember ellen követ el. A többeket érintő munkaköri kötelességszegés, a légüres térben mozgó kategória, amiért esetleg valahol, valakik fe­lelősségre vonják az elkövetőt. De ahhoz már senkinek sincs személyes köze, legfeljebb annak, akit beszámoltatnak Rendjén van ez így? Miért tartjuk súlyosabb vétségnek a százforintos kölcsön visszafizetésének elhúzódását, mint egy létesítmény át nem adásából származó több százezer forintos veszteséget? Felül kell vizsgálni magunkban az értékrendeket — s az erkölcsi kategóriákét sem árt korszerűsítenünk. ________________ (F. I.) A z AF1T új szolgáltatása Alváz- és üiegvédelem r Salgótarjánban és környé­kén gyors ütemben szaporod­nak a személygépkocsik. Ezek­hez az igényekhez igazodva az AFIT salgótarjáni üzeme nemrégen egy 32 millió fo­rintos beruházással növelte a gépkocsik javításának és szer­vizelésének kapacitását. Sőt, arra is vállalkozott, hogy a gépkocsi-tulajdonosok vizs­gáztatás előtt álló gépkocsi­jukat csak leadják az AFIT- nak, s az a szükséges műsza­ki ellenőrzések után minden javítást elvégez és levizsgáz­tatva bocsátja rendelkezésére tulajdonosának gépkocsiját. Újabban egy nem kevésbé fontos szolgáltatással lepi meg a gépkocsi-tulajdonosokat az AFIT salgótarjáni üzeme. A telephelyre megérkeztek azok a magas technológiát biztosító NDK gépi berende­zések, amelyek lehetővé te­szik, hogy elvégezzék a gép­kocsik állagmegóvásának egyik legfontosabb műveletét az alváz- és üregvédelmet. Ez a szolgáltatás eddig hiányos volt Salgótarján és környékén. A korszerű gépi berendezések lehetővé teszik, hogy a gép­kocsik legjobban korrodáló alsó részét gőzborotvával fém­tiszta állapotba hozzák, ezt követően pedig a teljes alsó felületet, illetve az üregeket a nyugatnémet TEROZÁN cég licence alapján készülő TEROTEX alvázvédő anyag­gal a rozsdásodással szemben ellenállóvá tegyék. Az AFIT új szolgáltatása a napokban elkezdődik. Kétnyelvű táblák Közös hazában egyemangúan I H Berkenye főutcája Mindössze két kilométer vá­lasztja el Nógrádot Berkenyé­től. A vonat néhány perc alatt teszi meg az utat, az országút derékszögben kunkorodik egy nagyot A domboldal merede­ken szalad a falu felé, amely a dombtetőről tűnik elő. Oko­zott is elég gondot ez a domb a berkenyeieknek. Volt idő, amikor a buszok be sem men­tek a faluba, mert nem tud­tak visszakapaszkodni. Gyalo­goltak hát az emberek. Tölgyesi János, a Nógrádi községi közös Tanács elnöke — Berkenye társközség —szí­ves-örömest beszél a dombok közé zárt, ám nagyon szépen gyarapodó, fejlődő faluról. — Nemzetiségi község, la­kosainak legnagyobb része né­met ajkú. Hatszáz lakosa van, mintegy kétszáz háza. Az itt élő családok legnagyobb részé­nek kenyeret a váci, budapes­ti gyárak adnak. Reggelente kiürül a falu. A délutáni vo­natok, autóbuszok hozzák visz-' sza az eljárókat. A nógrádi termelőszövetkezetnek üzem­egysége van Berkenyén, jól fizető baromfitartással. Közös a tanács, egy az akarat, jó az összhang. A nógrádi Szlovákok, magyarok, a berkenyéi néme­tek nagyszerűen megértik egy­mást. A harmincöt tanácsta­gunkból nyolcán képviselik Berkenyét. A nemzetiségi ha­gyományokat ápolják, tiszte­lik. Mi sem bizonyítja jobban, mint az, ha német nemzetisé­gi rendezvény van, Berkenye apraja-nagyja összejön. Az óvodában, ebéd utáni csendespihenő. Egyforma ta­karók alatt szép kis fektető­kön alusznak a gyerekek. Schmidt Józsefné vezető óvónő óvatosan betakargatja az egyi­ket, aztán int, menjünk az előcsarnokba, ne zavarjuk a gyerekeket. A huszonhat férőhelyes óvo­dába harminc gyereket vet­tek fel. A régi épületet né­hány esztendővel ezelőtt fel­újították, rendbehozták, szép, nagy udvar várja a kicsiket. — Nemzetiségi község lé­vén, a gyerekeknek már óvo­dában tanítjuk a németet. A középső és nagycsoportosoknak hetente kétszer van foglalko­zás, énekelnek, verselnek. Szí­vesen teszik, a nyelvismeretet a családi házból hozzák. A németoktatás folytatódik az általános iskola alsó tagoza­tában, ahol Győrmárton Ist­vánná foglalkozik velük. A baj csak az, hogy amint Nóg­rádra kerülnek felső tagozat­ra, a folyamat megszakad. Ott nem sikerült megoldani a né­metoktatást Berkenyén gyakoriak az ilyen családnevek: German, Haffner, Schmidt, Hirling, Stolczenberger... Ha két idő­Heszné a tojóházban dolgo­zik. A többi asszonnyal tizen­négyezer tyúkot gondoznak, etetnek. Volt olyan nap, ti- zenkét-tizenháromezer tojást is összeszedtek. Heszné búcsúzóul még ha­miskásan elneveti magát. — A mi családunk igazán nemzetiségi. Én német vagyok, a férjem szlovák, a gyerekek magyarnak tartják magukat... Nagy eseménynek számított, amikor a budapesti Paszo­mánygyár Berkenyén telephe­lyet létesített. Szalai Zoltánná telepvezető meséli, hogy öt­venhat dolgozójuk közül negy­venkilenc az asszony, lány. Aki akar, megélhetést, mun­kát talál a faluban. Huszon­hatmilliós, az éves tervük. Gyártanak itt szintetikus füg­gönyt, sodrott zsinórt, csipke­szalagot, zászlórojtot. Most bő­víteni készülnek hárommillió­ért. A kétszeres szocialista Pe­tőfi asszonybrigád évente két kommunista szombatot tart. Egyik társadalmi munka napi bevétele az iskoláé, másik az óvodáé. Végigjárjuk a falut. A fő­utcából kiágazva egész kis te­lepülés keletkezett, szép, nagy­ablakos, kétszintes házakból. Van bolt, posta, orvosi rende­lő, tanácsi iroda. Az iskola falán tábla „Grundschule”, yagyis tagiskola. Laczhegyi Já- nosné, aki egyúttal tanácstag, sőt a községi végrehajtó bi­zottságba Is megválasztották, tizenöt esztendeje tanít a fa­luban. — Hogyajá látja ma Berke-' nyét? , A Paszománygyárban megélhetést találnak a lányok, asz­szonyok sebb asszony összetalálkozik az utcán, biztos, hogy néme­tül folytatódik a beszélgetés. De előfordul olyan is, hogy egyik magyarul kérdez, a má­sik németül válaszol. Hesz Ferencné, a község társadalmi elnökhelyettese bó­logat. — Így van, így. Szeretjük, tiszteljük, ápoljuk a hagyo­mányokat, szívesen hallgatjuk, ha a gyerekek németül éne­kelnek, vagy éppen író-olvasó találkozót rendeznek. De a legfontosabb, nem számít, ki­hez, milyen nyelven szóltak először a bölcsőben. Az embe­reket a munkájuk, viselkedé­sük alapján ítélik meg. (Bábel László felvételei) — Nemcsak külsőre nagy a változás. Ezt mindenki észre­veszi, aki érdeklődő, figyelő szemmel nézi a községet. A családok élete is nagyot vál­tozott. Harmincnál több az autó, minden házban televí­zió, rádió, új házat fürdőszoba nélkül már nem építenek, sőt, aki teheti, a régebben épült házában is kialakítja. Kis község Berkenye, amely híven bizonyítja, közös hazá­ban egyenrangúan, egyre tel­jesebben élnek az emberek. Csata! Erzsébet NÓGRAD - 1978. május 14., vasárnap

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents