Nógrád. 1978. május (34. évfolyam. 102-126. szám)
1978-05-13 / 111. szám
Héí végi sportműsor Ä kiemelkedő sportprogramok Nógrád megyében, ezen a hét végén kivétel nélkül vasárnapra esnek. Ezek sorában első helyre kívánkozik a Pásztón és Szécsényben sorra kerülő OSN járási ünnepség. Az STC NB Il-es férfikézilabda-csapata a Nyírbátori Báthory otthonában játszik. A női csapat pedig a Jánoshalmi Spartacus vendége. A megyei férfi kézilabda-bajnokság párosítása: STC—Tereske, Szőnyi SE—Diósjenő (mindkettő 11 órakor), Pásztó—Nagybátony, Palotás—Ér- sekvadkert (mindkettő 10 órakor). A női bajnokság párosítása: STC—Bgy. SE (9 óra), Ecseg—Szurdokpüspöki. Rétság—Nagybátony (mindkettő 10 órakor). A pásztói járási női kézilabda-bajnokság május 14-i mérkőzései 15 órakor: Egyházasdengeleg— Csecse, Felsőtold—Szirák, Kál- ló—Bér. A labdarúgó NB II-ben az STC Nagykanizsára utazik, ellenfele a helyi Olajbányász együttese. Az NB III. Középcsoportjában a Dunakeszi VSE otthonában játszik a Balassagyarmati SE, a Keleti csoportban pedig a Salgótarjáni Síküveggyár a Hajdúszoboszlói Bocskait fogadja 16.30- kor. Az országos ifjúsági és az NB III-as tartalékbajnokságban az STC és a Kazincbarcika csapatai mérkőznek. A megyei I. osztály vasárnapi labdarúgó-mérkőzései: St. Bányagép—Egyházasgerge, v.: Mihalovics, Pásztó—Kazár, v.: Heves megyei jv., Bárna—Szé- csény, v.: Klement, Somoskőújfalu—STC III., v.: Miskei, Szőnyi SE—Palotás, v.: Lőcse, Nagybátony—Mátranovák, v.: Hoffmann, Karancs- lapujtő—St. Volán, Komló®!, Vörös Csillag—Bgy. Volán, v.: Baksa. A járási labdarúgó-bajnokságok párosítása. Balassagyarmati járás, A csoport: Herencsény—Csesztve, v.: Frenkó, Dudás I., Galgaguta —Dejtár, v.: Saár II., Czudor, Patak—Mohora, v.: Surányi, Litkei, Hont—Örhalom, v.: Kardos, Csesznék, Szügy—Ér- sekvadkert, v.: Cseh, Bozány, Vidomusz," Magyarnándor— Bércéi, v.: Turbucz, Bóta. B csoport: Csitár—Cserhátsurány, v.: Külimák, Hugyaig— Terény, v.: :Varga L., Patvarc —Ipolyszög, v.: Magos, Cser- háthaláp—Nógrádmarcal, v.: Tálas. Pásztói járás, A csoport: Egyházasdengeleg— Csécse, v.: Hídvégi, Erdőkürt —Ecseg, v.: Király, Szurdokpüspöki—Vanyarc, v.: Szkle- nár K., Felsőtold—Szirák, v.: Jaskó, Kálló—Bér, v.: Vojtkó. B csoport: Palotás II.—Mátra- keresztes, v.: Albert, Hasznos —Kisbágyon, v.: Szklenár S., Erdőtarcsa—Szarvasgede, v.: Viczián. Rétsági járás, A csoport: Tolmács—Bánk, v.: Pusztai, Nézsa—Legénd, v.: Budai, Üjszegi, Nőtincs—Tereske, v.: b.-gyarmati jv., Romhány—Felsőpetény, v.: Csari, Kovács T., Borsosberény—Nógrád, v.: Kardos, Ga- rai, Szendehely—Berkenye, v.: b.-gyarmati jv., Nógrád- sáp—Nagyoroszi v.: Kovács, Virsinger. Salgótarjáni járás: ÖMTE—Tarnavölgye, Nagybátony II.—Nagybárkány, Cered—Ménkesd B., Kishartyán —Karancsberény, Karancs- keszi—Mátramindszent, Etes —Kisterenye. Szécsényi járás: Ipolytamóc—Nógrádmegye- ri Tsz, Nógrádmegyeri Sp.— Endrefalva, Varsány—Szál matercs, Nagylóc—Rimóc, Ludányhalászi—Ságújfalu, Hollókő—Nógrádsipek, Ka- rancsság—Nógrádszakál. A fel- nöttmérkőzések 16.30, az ifjúságiak 15 órakor kezdődnek. A röplabda NB II-ben szereplő Romhányi Kerámia férficsapata otthonában, a Fel- szabadulás téren 11 órakor a Bács megyei Építők csapatát fogadja. Ugyancsak otthonában játszik a Kisterenyei SE női gárdája a BSE ellen (11 órakor), valamint az STC a Szegedi Spartacussal a Budapesti úton, 10 órakor. A megyei női röplabda-bajnokság mérkőzései KSE ifi—Somoskőújfalu (9 óra), Romhány— STC ifi, ÖMTE—Nógrádme- gyer, Balassagyarmat—Rónabánya (mindhárom 10 órakor). Hétfőn játsszák , a salgótarjáni városi női kispályás labdarúgó-bajnokság következő fordulóját. A párosítás: STÉSZ —ZIM, STÉSZ-pálya, 16 óra, BRG—Főiskola, Paptag, 15.15 óra, Kisker—VEGYÉPSZER, kórházi pálya, 16 óra, Építők —Kereskedelmi Vendéglátó, Építők-pálya, 17 óra. Ugyancsak hétfőn kerül sor Salgótarján 1978. évi nagygolyós tekecsapat-bajnokságá- nak III. fordulójára. A párosítás: Ruházati Szöv. II.— STÉSZ „Gaál B”,' 15 óra, Nógrád megyei RFK—Szolgáltató Szöv., 17 óra, Írószer Szöv.—Cipőipari Szöv., 19 óra Számok, érdekességek r_ A megyei labdarúgó-bajnokság I. osztály tavaszi X. forduló 31 gólját 24-en lőtték. Kovács A. (Pásztó) 4 góljával kiemelkedett a gól- lövők közül. Jó teljesítményt 54-en nyújtottak és mintegy 30 gólhelyzet maradt kihasználatlan. Az esős fordulót 2200-an nézték meg. A forduló válogatottja: Herczeg (Egyházasgerge) — Tóth (Bárna), Benyusz (HVCS SE), Novák T. (Karancslapujtő), — Fülöp (STC III.), Mihály (Mátranovák) — Kovács (Pásztó), Szomora (STC III.), Somoskői (Egyházasgerge), Tóth (HVCS SE), Verbóvszki (Somoskőújfalu). Góllövőlista élmezőnye: 20 gólos: Pozsár (Nagybá- iony). 17: Kovács A. (Pásztó), 16 : Dóra (Nagybátony), Simon I. (Egyházasgerge), 15 : Kiss Gy. (Nagybátony), 11 : Somoskői (Egyházasgerge), Kecskés (HVCS SE), Bencsok (STC III.), 10: Bakos (Mátranovák), Bocsi (Nagybátony) Dollencz (STC III.). (tortczky) Atlétika Serdülők megyei bajnoksága Megrendezték a 15—16 évesek megyei atlétikai bajnokságát a salgótarjáni Kohászstadionban. A leány 300 méter gátfutásban Torda (Bgy. SE) aranyjelvényes eredménnyel győzött. Kiemelkedett továbbá Torda 100 méteres gátfutóeredménye, a fiúknál Kadlót (STC) 1500 méteren, Tari (STC) 300 méter gátfutásban és távolugrásban, Czuder (STC) súlylökésben. Jobb eredmények. 1963-as évfolyam. Leány 100 m: 1. Kiss Aranka (STCl 13.5, 200 m: 1. Botka Judit (STC) 27.8, 400 m: 1. Botka Judit (STC) 62.7, 800 m: 1. Futó Ildikó (STC) 2:35.5. 300 méter gát: 1. Vasas Gyöngyi (BSE) 53.4, távol: 1. Veréb Katalin (Madách) 465, diszkosz: 1. Bálint Tünde (Bgy. SE) 27.18. 1962- es évfolyam. Leány 200 m: 1. Torda Erzsébet (Bgy. SE) 27.2, 400 m: 1. Torda Erzsébet (Bgy. SE) 61.2, 100 m gát: 1. Torda Erzsébet (Bgy. SE) 15.4, 300 m gát: 1. Torda Erzsébet (Bgy. SE), 46.0, magas: 1. Gáspár Bernadett (211. ISZI) 157, távol: 1. Szllvka Zsuzsa (STC) 513, súly: 1. Szlivka Zsuzsa (STC) 9.83. 1963- as évfolyam. Fiú 100 m: 1. Léport László (NBSC), 12.4, 200 m: 1. Léport László (NBSC) 25.4, 400 m: 1. Póz- ner Gábor (Bgy. SE) 57,9,800 m: 1. Farkas Péter (STC) 2:15.3, 3000 m: 1. Ponyi Gyula (Bgy. SÉ) 10:14.1, 110 m gát: 1. Seprényi Attila (STC) 18.3, 300 m gát: 1. Seprényi Attila (STC) 44.8, gerely: L Ispán Zoltán (STC) 48.24. 1962-es évfolyam. Fiú 100 m: 1. Tari László (STC) 48.24, 200 m: 1. Tari László (STC), 23.8, 400 m: 1. Baár János (STC) 55.3, 800 m: 1. Kadlót Zoltán (STC) 2:06.1, 1500 m: 1. Kadlót Zoltán (STC) 4:12.8, 3000 m: 1. Balogh Gyula (STC) 9:34.5, 110 m gát: 1. Komoróczy Zsolt (Bgy. SE) 18.0, 300 m gát: 1. Tari László (STC) 41.8, magas: 1. Czuder Tamás (STC) 185, távol:' 1. Tari László (STC) 667, súly (5): 1. Czuder Tamás (STC) 14.45, diszkosz: 1. Czuder Tamás (STC) 43.72. KI A LEGGYORSABB ES KI A LEGK1TARTÚBB? Nagyon szép időben rendezték meg a minap a Kohász- stadionban a tehetségkutató atlétikai verseny városi döntőjét. A gyorsan pergő salgótarjáni . versenyen plakettel és oklevéllel jutalmazták, a kisdiákok színvonalas versenyeit. Leány 60 m: 1. Kovács Bea (Gagarin) 9.3, 2. Schuyer Nóra (Rákóczi) 9.3, 3. Egyed Zsuzsa (Gagarin) 9.5. 800 m; 1. Horváth Csilla (Gagarin), 2:54.6, 2. Varga Andrea (Gagarin) 3:00.7, 3. Fehér Anikó (Szalvai) 3:02.5. Fiú 60 m: 1. Almáshegyi Béla (Malinovszkij u.) 9.0, 2. Bodó János (Gagarin) 9.1, 3. Vörös Péter (Gagarin) 9.2, 800 m: 1. Domoszlai Attila (Gagarin) 2:38.4, 2. Almáshegyi Béla (Malinovszkij) 2:41.2, 3. Sziklai Péter (Gagarin) 2:43.2. Palóc Kupa autósoknak A Magyar Autóklub balassagyarmati szervezete a közelmúltban rendezte meg az országos meghívásos „Palóc ügyességi versenyt”. Több mint ezerfős nézőközönség kísérte figyelemmel a 84 benevezett versenyző manőverezését a kijelölt technikás pályán, s szurkolt a feladatokat végrehajtó autósoknak. A főváros és a vidék legjobb ügyességi versenyzői gyűltek össze Balassagyarmaton a versenyre, amely a közönségnek Is Igazi autóscsemegét, nyújtott. A nevezők mezőnyéből kiemelkedett a Székesfehérvári Áruház szakosztálya, mert versenyzői a dijak nagy részét hazavltték. Eredmények: 1. kát. 850 köbcentiméter: 1. Zíma János (Bp. Sp.), 2. Baranyi Attila (Bp. Főtaxi), 3. Németh Gábor (Székesfehérvár). 2. kát. 1000 köbcenti: 1. Magyar Imre (Székesfehérvár), 2. Rácz László (Székesfehérvár), 3. Kovács Alajos (B;-gyarmat). 3. kát. 1300 köbcenti: 1. Bor- nák József (Miskolczi AFIT), 2. Fogarasi István (Székesfehérvár), 3. Siberi Kálmán (Szentendre), 4. kát. 1300 köbcenti felett: 1. Balázs Gábor (Bp. Főtaxi), 2. Kertész László (Székesfehérvár), 3. Szukla József (Szentendre). Nők kategóriája (12 nevező) 1150 köbcentiméterig: 1. Anda Irén (Bp. Sp.), 2. Báter Ágnes (Székesfehérvár), 3. Újhelyi Cecília (B.-gyarmat). 1150 köbcenti felett: 1. Kiing Györgyné (Székesfehérvár), 2. Keresztes Kondrádné (Vác). Labdarúgás Eredmények, táblázatok Járási bajnokságok. Balassagyarmati járás. A csoport: örhalom—Patak 3—2 (2—2), Mohora—Galgaguta 0—1 (0—1), Csesztve—Dejtár 8—3 (2—3), Bércéi—Érsekvadkert 0—1 (0—0), Hont—Szügy 1—5 (0—2), Magyarnándor—Heren- csény 1—0 (0—0). A bajnokság állása 1. Érsekvadkert 2. Szügy 3. Bércéi 4. Herencsény 5. Dejtár 6. örhalom 7. Patak 8. Galgaguta 9. Hont 10. Mohora 11. Magyarnándor 12. Csesztve 18 15 1 18 14 2 18 11 5 18 8 5 2 60-16 31 2 70-21 30 2 63-19 27 5 31-31 21 6 40-44 20 8 39-46 18 9 26-32 15 9 26-32 15 10 17-48 12 10 20-52 12 11 30-47 11 15 29-72 4 Ifjúságiak: örhalom—Patak 1—0 (1—0), Mohora—Galgaguta 2—3 (2—1), Csesztve— Dejtár 2—2 (2—1), Bércéi— Érsekvadkert 3—3 (3—0), Hont —Szügy 3—1 (3—0), Magyarnándor—Herencsény 3—0 (3—0). A bajnokság állása 1. Érsekvadkert 2. Dejtár 3. Bércéi 4. Patak 5. Szügy 6. örhalom 7. Hont 8. Herencsény 9. Magyarnándor 10. Galgaguta 11. Csesztve 12. Mohora 18 14 1 18 14 1 18 12 3 18 11 2 18 10 1 18 8 4 12 10 2 - 47- 9 22 A bajnokság állása 1. Szurdokp. 2. Felsőtold 3. Tar 4. Mátraszőllős 5. Ecseg 6. Szirák 7. Vanyarc 18 14 1 18 13 1 18 10 3 18 9 4 18 9 2 18 8 4 18 6 4 3 69-30 29 4 55-26 27 5 47-33 23 5 35-21 22 7 43-27 20 6 37-37 20 8 38-30 16 Madách Kupa Ä salgótarjáni középiskolák labdarúgóinak Madách Kupaküzdelmei egy mérkőzés kivételével véget értek. Ennek eredményétől függetlenül a Stromfeld Aurél Gépipari Technikum csapata megnyerte a kupát. A legutóbbi találkozók eredményei: Madách I. —Madách II. 7—0, Stromfeld —ISZI 3—0, Közgazdasági— Madách I. 1—1, ISZI—Köz- gazdasági 3—4, Stromfeld— Közgazdasági 5—1, ISZI—Madách II. 3—1, Stromfeld— Madách I. 3—2, Madách II— Közgazdasági 5—2, Stromfeld —Madách II. 5—3. 1. Stromfeld 4 4------16— 6 8 2 . Madách I. 3 111 10— 4 3 3. Közgazd. 4 112 8—14 3 4. 211. ISZI 3 1 — 2 6—8 2 5. Madách II. 4 1—3 9—17 2 Botos kikapott Magyar szempontból csütörtökön este bekövetkezett a kiábrándulások ökölvívó-világbajnokságán az első igazi nagy csalódás. Botos András, aki a jelenlegi magyar válogatott nemzetközileg legérettebb tagja, egyszerűen tehetetlen volt. Mindössze 19 esztendős amerikai ellenfele, Melwin különösen az első menetben úgy játszott vele, mint egy kezdővel. A későbbiek folyamán sem villogott az „igazi Botos” a szo- rítóban, ritkán árult el valamit képességeiből. 8. Csécse 17 7 1 9 26-32 15 9. Erdőkürt 18 7 1 10 29-41 15 10. Kálló 18 7 1 10 33-48 15 11. Egyházasd. 17 4 - 13 12-46 8 12. Bér 18 2 - 16 16-69 4 B csoport: Szarvasgede—Palotás II. 2—4, Kisbágyon—Erdőtarcsa 4—2, Mátrakeresztes —Hasznos 4—2. A bajnokság állása 17 17 17 17 1. Kisbágyon 2. Hasznos 3. Palotás II. 4. Mátrakeresztes 5. Erdőtarcsa 6. Szarvasgede Rétsági járás. Bánk—Nógrádsáp mács—Legénd 5—1, Tereske— Nézsa 4—3, Felsőpetény—Nőtincs 4—1, Nógrád—Romhány 1—4, Berkenye—Borsosberény 1—1, Nagyoroszi—Szendehely 1—0. A bajnokság állása 3 56-16 29 3 61-24 29 3 58-25 27 5 39-14 24 7 45-29 21 6 34-34 20 8 41-29 18 9 42-34 18 11 25-39 13 13 20-66 9 13 12-60 5 16 8-71 3 1. Romhány 2. Szendehely 3. Nógrádsáp 4. Nagyoroszi 5. Berkenye 6. Borsosberény 7. Bánk 8. Tereske 9. Nógrád 10. Tolmács* 11. Nőtincs 12. Felsőpetény 13. Legénd 14. Nézsa** 21 19 21 13 21 14 21 12 21 8 21 9 21 9 21 7 20 8 20 8 21 5 21 5 21 3 21 3 5 9 1 11 -.12 3 13 2 14 1 17 2 16 78-11 40 64-21 32 60-32 29 47- 26 29 48- 28 25 52-28 24 31-55 21 41-57 19 47-56 17 36-63 15 27 43-13 46-67 12 17-62 6 21-86 6 B csoport: Cserhátsurány— Patvarc 1—3 (0—1), Nógrádmarcal—Becske 7—1 (3—1), C°erháthaláp—Csitár 4—2 (2—2) Ipolyszög—Terény 8—0 (5—0). A bajnokság állása 1. Ipolyszög. 2. Cserháthaláp 3. Hugyag 4. Nögrádmarc.** 5. Becskée 6. Csitár»* 7. Patvarc 8. Cserhátsurány 9. Terény** Ifjúságiak: Bánk—Nógrádsáp 1—2, Tolmács—Legénd 0—6, Tereske—Nézsa 3—1, Felsőpetény—Nőtincs 0—3, Berkenye—Borsosberény 6—0, Nagyoroszi—Szendehely 3—3. A bajnokság állása 8-5 36-26 16 723 28-20 10 7-6 38-34 12 517 36-39 11 517 26-27 9 4-8 21-29 8 3 2 7 18-30 8 228 18-44 4 1. Nagyoroszi 2. Nógrádsáp 3. Szendehely 4. Tereske 5. Nőtincs 6. Nézsa 7. Bánk 8. B.-berény 9. Berkenye 10. Romhány 11. Legénd 12. Felsőpetény 13. Tolmács 13 3 13 3 12 4 11 3 10 2 7 3 7 2 11 6 3 11 6 3 10 6 1 12 5 1 13 3 2 14 Pásztói Járás. A csoport: Csécse—Bér 2—1, Vanyarc— Mátraszőllős 0—0, Ecseg—Kálló 6—0, Tar—Felsőtold 3—0, Szurdokpüspöki—Egyházasdengeleg 3—1. A bajnokság állása 1. Ecseg 18 14 4 - 76-22 32 2. Erdőkürt 18 14 2 2 67-20 30 3. Szurdokp. 18 11 2 3 48-27 24 4. Tar 18 9 2 7 52-44 20 5. Mátraszőllős 18 8 2 8 43-37 18 6. Kálló 18 8 2 8 46-41 18 7. Szirák 18 8 2 8 34-42 18 8. Csécse 17 7 2 8 37-45 16 9. Vanyarc 18 5 5 8 38-46 15 10. Felsőtold 18 4 3 11 26-47 11 11. Egyházasd. 17 1 4 12 18-53 6 12. Bér 18 2 2 14 21-82 6 Ifjúságiak: Csécse—Bér 2—0, Vanyarc—Mátraszőllős 1—1, Ecseg—Kálló 9—0, Tar— Felsőtold 3—1, Szurdokpüspöki—Egyházasdengeleg 7—1. Salgótarjáni járás. Felnőttek: Karancskeszi—Tarnavölgye 4—2, Karancsberény—Kisterenye 3—0, Ménkesi Bányász —Etes 2—1, Mátramindszent —Nagybátony II. 4—2, Nagybárkány—Cered 6—2, Ötvözetgyár—Kishartyán 12—2. A bajnokság állása 1. K.-Z. Tsz SE 18 14 4 2. ötvözet. MTE Í8 14 2 : 3. Cered 1B 9 5 ■ 4. Nagyh. n. 18 5. Ménkesi B. 18 6. Karancsberény 18 Etes Kisterenye Karancskeszi Kisharty. tsz Mátramindsz. Tarnavölgye 9 2 8 4 9 2 5 5 8 3 6 9 5 2 11 3 5 10 1 1 16 50-14 32 75-18 30 41-23 23 40-20 20 33-22 20 29-30 20 28- 39 18 31-33 15 21-46 12 29- 61 12 21-41 11 18-63 3 A tiszta tabella állása 1. K.-Z. Tsz SE 17 13 2. ötvözet. MTE 16 13 3. Cered 4. Ménkesi B. 5. Karancsb. 6. Etes 7. Kisterenye 8. Karancsk. 9. Kishartyán 10. Mátramindsz. 11. Tarnavölgye 16 8 16 8 17 3 17 5- 47-14 30 2 73-17 27 4 39-21 22 5 31-21 13 6 25-25 18 6 25-36 16 7 28-26 13 8 20-42 12 2 10 29-57 12 5 9 17-35 9 1 14 15-55 3 Ifjúságiak: Karancskeszi— Tarnavölgye 1—2, Karancsberény—Kisterenye 4—0, Ménkesi Bányász—Etes 3—3, Mátramindszent—Nagybátony II. 5—4, Nagybárkány—Cered 7—0, Ötvözetgyári MTE—Kis- hartyáni Tsz 8—0, Kishartyán ifi—STC ifi IV. 0—0 A bajnokság állása 1. ötvözet. MTE 2. Kisterenye 3. Etes 4. Kis-zagyvav. 5. STC IV. 6. Ménkesi B. 7. Karancsb. 8. Cered 9. Tarnavölgye 10. Mátramindsz. 11. Nagybát. II. 12. Karancskeszi 13. Kishartyán 20 18 20 13 20 11 19 11 19 8 19 9 20 19 19 19 20 20 20 Az Edzett Ifjúságért Kupa legutóbbi eredményei: Rákóczi-telep—Luciáivá 8—I, Rónafalu—Vizslás 6—1. A kupa állása 1. Rákóczl-t. 4 3 1 - 19- 2 7 2. Rónafalu 4 2 2 - 11- 5 6 3. Luciáivá 4 112 6-15 3 4. Vizslás 4 1-3 7-82 5. Karancsalja 4 1-3 8-21 2 Szécsényi járás. Felnőttek 1 Rimóc—Varsány 3—2, Ipoly- tarnóc—Endrefalva 3—0, Ságújfalu—Nagylóc 2—2, Nógrádmegyer—Nógrádszakál 4—0, Nógrádsipek—Ludányhalászi 3—1, Szalmatercs—Nógrádmegyeri Sp. 0—3, Hollókő —Karancsság 2—2. 17 16 - 1 82-25 32 17 9 2 6 55-29 20 82 7 41-34 18 740 40-45 18 5 1 11 27-55 11 1 1 15 23-80 3 A csoport: 2—5, Tol- . A bajnokság állása 1. Ságújfalu 2. Nagylóc 3. Nógrádm. SK 4. Nógrádsipek 5. Rimóc* 6. Nógrádsz. 7. Ludányh. 8. Karancsság* 9. Ipolytamóc 10. Nógrádm. Sp. 11. Szalmatercs 12. Varsány* 13. Hollókő* 14. Endrefalva* 21 14 5 21 15 3 21 12 7 21 11 5 21 13 3 21 9 4 21 11 - 21 10 4 21 8 4 2 71-25 33 3 67-21 33 2 59-19 31 5 47-33 27 5 66-32 26 8 49-45 22 10 51-54 22 7 43-38 20 9 44-45 20 12 35-68 14 13 26-67 11 14 36-62 10 14 27-91 9 16 21-55 1 Ifjúságiak: Rimóc—Varsány 3—2, Ipolytarnóc—Endrefalva 6—0, Ságújfahi—Nagylóc 6—1, Nógrádmegyer— Nógrádszakál 0—0, Nógrádsipek—Ludányhalászi 7—0, Szalmatercs—Nógrádmegyeri Sp. 2—2, Hollókő —Karancsság 2—1. A bajnokság állása 61-20 29 42-21 29 56-26 28 40-24 25 48-22 24 40-32 22 32-37 17 30-59 16 29-40 15 27-50 15 34-39 13 27-49 11 15-62 8 1. Ságújfalu 2. Nógrádsipek 3. Nógrádm. 4. Rimóc 5. Karancsság 6. Nagylóc 7. Nógrádsz. 8. Ipolytamóc 9. Varsány 10. Nógrádm. Sp. 11. Ludányh. 12. Hollókő 13. Szalmatercs 14. Endrefalva 21 16 21 16 21 15 21 12 21 12 21 10 21 9 2 3 602 3 64* 3 3 73* 6 3 75* 3 6 53- 2 9 54* 4 8 30* 2 10 39* 4 10 39* 2 13 335 12 26* - 15 203 15 19* 2 17 1520 34 30 34 21 33 38 30 25 27 46 22 36 20 38 20 37 18 61 14 64 13 81 12 63 9 55 6 Megyei I. osztály. Ifjúsági eredmények: Kazár—Bárna 2—0, Pásztó—St. Bányagépgyár 13—0, Karancslapujtő— Egyházasgerge 4—1, Mátranovák—St. Volán 10—0, STC IL —Nagybátony 4—3, STC IIIJ —Palotás 12—0, Somoskőújfalu—Bgy. Volán 0—4, Szécsény szabadnapos. A bajnokság állása 1. STC n. 2. STC m. 3. Pásztó 4. Szécsény 4. Nagybát. 6. Bárna 7. Mátranovák 8. Bgy. Volán 9. Karancsl. 10. Kazár 11. Egyházasg. 12. St. Volán 13. Somoskőú. 14. Palotás 15. St. Bányag. 24 19 3 24 18 3 24 17 4 23 16 2 23 16 24 13 3 23 14 1 24 12 3 23 11 1 23 6 3 2 164- 30 41 3 112- 20 39 3 110- 25 38 5 62- 20 34 7 94- 28 32 8 73- 36 29 8 72- 45 29 9 62- 33 27 52- 65 23 28- 78 15 31- 78 11 24-107 10 26- 88 9 22- 11 9 24-132 4 Megyei serdülőbajnokság.' Északi csoport: Egyházasgerge —STC. II. 2—2, St. Bányagép-; gyár—Karancslapujtő 4—i; Mátranovák—St. Volán 2—2, Bárna—Kazár 1—2. A bajnokság állása 1. STC n. 2. St. Bányag. 3. Mátranovák 4. Kazár 5. St. volán 6. Egyházasg. 7. Karancsl. 8. Bárna 14 9 4 14 10 - 14 6 4 14 14 14 14 14 6 4 3 5 5 2 3 5 1 06-13 22 4 35-15 20 4 44-27 16 4 34-17 16 4 39-25 15 7 18-47 12 6 25-34 11 14 4-87 -> Déli csoport: Nagybátony- Szőnyi SE 1—1, Somoskőúj falu—STC I. 0—4. Pásztó—Sl Síküveggyár 2—0, Palotás- STC IV. 6—0. A bajnokság állása 1 1 80-10 37 - 7 69-27 26 3 6 57-30 25 2 6 65-36 24 5 6 47-54 21 1 9 56-38 19 3 9 42-52 19 3 8 37-46 19 1 10 27-52 17 1 11 33-65 15 1 13 29-54 13 2 13 24-43 12 1 10 19-78 7 1. STC I. 2. Nagybátony 3. Somoskőú. 4. Szőnyi SE 5. Pásztó 6. Palotás 7. STC IV. 14 12 2 14 9 3 14 9 14 8 2 14 6- 14 4 1- 80- 1 26 2 60- 10 21 5 60- 26 18 4 57- 34 18 8 38- 33 12 9 31- 30 9 14 3-11 17- ! 8. St. Síküveg. 14 1-13 8-119 3 Nyugati csoport: STC III.— Bgy. SE 0—7, az St. Síküveggyár—Bgy. SE I. mérkőzés elmaradt. A bajnokság állása 1. Bgy. SE n. 2. Szécsény 3. Bgy. Volán 4. Bgy. SE I. 5. St. Síküveg. 6. STC ni. * = büntetőpont 10 8 2 - 40- 5 18 10 6 2 2 15-13 14 10 5 2 3 22-10 12 10 2 4 4 21-22 8 10 3 - 7 11-19 fi 10 1 - 9 7-47 2 levonva. | NÓGRÁD - 1978. május 13., szombat n i