Nógrád. 1978. május (34. évfolyam. 102-126. szám)
1978-05-11 / 109. szám
Gondolatok mai képzőművészetünkről A képzőművészet fogalma kibővült, új, szélesebben értelmezett szerepe most kezd kialakulni. Az életritmus, a felvilágosodás változtatja meg a régi, beidegzödött funkciót — a gyönyörködtetést, ünnepi emelkedettséget — és ennek nyomában a régi műfaji megkülönböztetés, a hierarchikus értékrend is fokozatosan eltűnik. A művészet körébe tartozik minden, ami a vizuális kultúrát befolyásolja. Épített környezet, az ipari forma, az alkalmazott művészet megszámlálhatatlan változata, a köztéri emlékmű, a morális munka és természetesen a klasz- szikus megnyilatkozási mód: a táblakép, kisplasztika, grafika, és ezeknek belső műfaji változatai. Ez az úgynevezett „nagy művészet” korábban kiemelt helyet kapott. Ma is ebben mutatkozik meg legjobban a kísérletek iránya, jellege, itt nem kell alkalmazkodni, térhez, épülethez, nyomdatechnikához, szériagyártási feltételekhez. Kiemelt helyzetét az is magyarázza, hogy „saját kézzel festett, formált” művészet — segédeszközt, ipari sokszorosítást nem vesz igénybe. Egyenesági örököse a művészet kézmíves formájának. A másik érték, amely meglehetősen vitatható manapság, hogy ez a fajta alkotás nem megrendelésre készül, nem a társadalom meghatározott szükségletét elégíti ki, — hanem a művészetből kikívánko- zó élmény formába öntése, megfogalmazása, egyetlen példány létezik belőle — jó esetben — és az érdeklődő saját esztétikai örömére, az intézmény művészettörténeti dokumentáció céljára vásárolja meg. A művészi szabadság, formakísérletezés, akár eredeti, akár külföldről honosított stílusról van szó — korlátlan. A művész sorsa nem magányos gyötrődés, életműve nem műteremfalak közé zárt holt anyag, s a bíráló észrevételeket sem követi társadalmi bojkott, megélhetési probléma. Újrakezdés, stílusváltás, makacsság, esetleg kompromisz- szum — megszokott jelensége a művészeti életnek. HÉTKÖZNAPOK ESZTÉTIKÁJA Gondolkodásunk középpontjába került a környezet esztétikája. A sivár, nagyvárosi lakótelepek, az ipari formatervezés nehézségei azt az ellentétet mutatják meg, amely a fokozódó jólét és a társadalmi mechanizmus megrögzött módszerei között fennáll. A szemlélet változását rossz beidegződés akadályozza, elmaradott ízlés gátolja. Persze sokminden történik enned? felszámolására, de az esztétikai nevelés közvetlen és közvetett formái nehezen valósulnak meg. A gyermek környezete, játékai, vizuális készségének fejlesztése, az utca, a közösségi helyiségek ilyen jellegű hatása a felnőttekre, tárgyak, amelyeket az ember maga köré vagy magára helyez, a nyomtatvány, amelyet kezébe vesz — valamennyi ennek az ízlést változtató törekvésnek a része. És az igény, az otthon, a hétköznapi tárgyak hasznos szépsége iránt a „befogadó” részéről is növekszik. Az elmúlt 33 esztendő legnagyobb vívmánya az, hogy a művészet társadalmi üggyé vált és családalapítóvá nőtt fel az a generáció, amely az élet természetes megnyilvánulásának fogadja el, eredményeit használja. Mindez tudatosan vagy észrevétlenül szemléletét is befolyásolja. Mennyire felel meg napjaink művészete ennek a várakozásnak a hétköznapi életben és mennyire állít „ércnél maradandóbb” emléket korunkról jövő századoknak? A film, fotó és televízió képi, az újságok szöveges információi elöntik a világot. A művész a láthatón, a közvetlenül érzékelhetőn túl, bizonyos jelenségek felmutatásával akar érdeklődést kelteni. Céljai között a legfontosabb a társadalom elemzése, kritikája, az embert jobbító szándéka. Festményben, rajzban, plasztikában is vez a törekvés, a legerősebb. A dokumentum igényű életforma, vagy állapot bemutatása mellett a szenvedélyes állásfoglalás, az emberek közötti kapcsolatokról, háborús feszültségekről, eredményekről, hibákról. Ennek tartalmi léptéke a művész temperamentuma szerint változik, és az emberiség nagy kérdéseit feszegető alkotássá terebélyesedhet. A másik, képet-szobrot inspiráló téma az emlékezés. A művész saját régi emlékei, a kultúra, vagy elmúlt korok műbe kívánkozó élménye, a népművészet öröksége stb. A szemlélet ' itt is sokféle. Gyermekrajzok naiv szelleme, vagy az egykor volt stílusok ideológiája — a középkor miszticizmusa, a barokk formaburjánzása, a szecesszió, a kubizmus életértelmezése fedezhető fel a mai művész munkáján. Ezek a stílushagyc- mányok nem mindig tartalmi meghatározók és az emlék kifejezése is igen összetett. Hiszen a néhány perce látott táj is emlék, a futó megfigyelés is emlékké rögzítheti az arcokat. De a formaemlék sokszor befolyásolja a képi gondolkodást és behatárolja a tartalmat. Megszaporodtak az olyan művek, amelyek köny- nyűléptű, gótikus várkisasszonyokat, fintoros századfordulói figurákat, templomi ikonok alig profanizált alakjait ábrázolják. Bármily artisztikus is a megfogalmazás, bármenynyire is a zaklatott kor ellenében árasztja magából egy eltűnt kor nyugalmát a művész — éppen a ma hiányzik belőle és így műfajával ellentétben inkább festett illusztráció lesz belőle, mint állásfoglalás. A harmadik felfogás a kompozíciós formát teszi az alkotás mondanivalójává. Színek és arányok, felületek és viszonylatok —, ezek drámai, lírai, vagy dekoratív válfajai — elsősorban a festészetre jellemzőek, a film, a fotó, a vegyi eljárások és egy sor művészeti segédeszköz, a grafika technikai találmányait szolgálja, a különféle szokatlan anyagok egyidejű naszná- lata a szobrászatban terjedt el. És bár ma már naturalista munka is lehet elvont, és geometriai formák is hordozhatnak gondolati tartalmakat, az eszköz sohasem lehet maga a mondanivaló. KÍSÉRLETEZŐ MŰVÉSZET A kísérletezés korszakában él a magyar művészet. Sokféleképpen értelmezi a nemzeti és egyetemes hagyományokat, s a kísérletek társadalmi fogadtatása sem mindig egyértelmű. Fejlődésének időnkénti aritmiája abból a nézetkülönbségből fakad, hogy az alkotók egy része mindent újrakezdeni és más része a hagyományokat folytatni kívánja, és ez utóbbi táborban is megoszlanak a vélemények a hagyományok értékéről. Ez az ellentét ma is legjobban a hagyományos képzőművészetben, a kiállításokon mutatkozik meg. Más országokkal ösz- szevetve nem panaszkodhatunk készség, tehetség és formakultúra és kísérletezés dolgában, de nem lehetünk elégedettek művészetünk gondolattartalmával. Azok a katartikus élmények, amelyek a világ mai festészetét, szobrászatét, grafikáját életre szólítják, akár az elmúlt háborúra, akár a ma sem szűnő ellenségeskedésre gondolunk, de kisebb léptékben a lelki válságok, szorongások közérzetet befolyásoló jelenlétére — ritkán, és nem elég megdöbbentő erővel szólalnak meg, de ritka a kor nagy vívmányai, heroikus küzdelmei előtti megrendülés is. A múltba felejtkezés, formai meghökkentés mindezeket nem pótolhatja. S bár a lét- biztonság, a harmónia kiegyensúlyozott, tartalmában közömbös művészetet is létrehozhat; a művészet nem adhatja fel eredeti küldetését, a kor jelzéseinek továbbítását. D. Fehér Zsuzsa Tóth Béla: LEGENDÁK A LÓRÓL 3. Ha ezt itten lakni akarja, asz- szonyt hoz az bele. Na, fekete tyúk, fekete kutya, fekete tehén hozzá. Vízrúgó fekete zsindely a házon. A kútágast is bekátrányozta, hogy szöbb lögyön. Na, itt lesz valami. Velünk nem váltott szót erről. Fakó fejű fiatalok vagyunk, mit tudhatunk hozzá. Fekete asszonyt hoz, mert azt hozott, kikindai törököt. Vette-e, lopták-e neki, nem tudjuk. Gavallér Mihály hozta pántlikás ökrös szekéren. Az öreg lóháton a szekér után ötödmagával. Nem talált volna az iri- gye se kivetni valót, semmiből. Ahogy rendezkedett, az is a helyén volt. Este lagzi, mink benne. A keze alá való néoség mind ott lakmároz. Nem takargatott ő semmit. Az asszonyt se. Magyar szoknyában, pruszlikban, haja kontvban. Fekete, mint az ébenfa. Szép, akár a csillagos ég. A szöme. Hu, hetvenhét- szer kirázott volna bennünket a hideg a csupa látásától, ha nem béklyóz a tisztességtudás. Mert, ahogy viselte az öreg a sorsát, az volt rajtunk olyan nyűg, a szemünket alig mertük fölvetni asszonyára. Evés, ivás. Dana nem nagyon, de muzsika Lippán még bőrdudálnak, de annak szava nem jár el idáig. Meg tán nem is illik már Matyi bátyánk korához. Elütötte a hatvanat. A menyecskébül nem nézünk ki harmincat. Ugyan tud az öreg a bőrdudához, de évek teltek, nem duddantott vele. Bent is tartja Csanádon, itt a veremházban penészt kapna az irhája. Na, muzsika nincsen, de muzsikáltak a természet teremtményei. A harisok oda- fönn az égerliget hegyében, aztán a prücskök idelenn a szittyósok között. Békák a ká- kásokban, vadrucák a nádasok közt. Darvak dübögtek, lovak nyerítettek. Az volt a muzsikaszó. Azért világos reggelig elkvártélyoztunk. Maga a menyecske kínálgatott bennünket étellel, itallal. Körülhordozta a cseréptálat, abbul kanalaztunk a fatányérra. Kö- rülhordta a teli cserépkancsókat, ha volt a régiben, ha nem. Törökül mondta: jemek, jemek. Már, hogy együnk. Néha az öreg is elvartyantotta magát törökül, ha az állt a szájára. A vezérszavakat értettük. Icsmek, icsmek, igyál. Hanem a hajnal hamarább parancsol a csikósnak, mint a pusztagazda. Mentünk a lovakkal le a vízre, a legelőre. Nem vártuk mi azt, hogy szólítsanak a kötelességre. Javában térítünk rá a Lencsés-tóra, megszólal az öreg Matyi nyírfa nagydudája. Évek óta nem hallottuk szavát, az is odabe tartózkodott eddig a kőlábas házban, hanem most tán evvel szólíthatja az új asszonyt. Szép, érzelmes szavú duda, hangja eljár két folyó közibé. Mélyen beszél, öles a hossza, ha tökhaj- tölcsért akaszt a végére, meg- öblösödik. Ereszt rajta az öreg örömében olyan szomorú nótát, az ég fölpúposodik tőle. Szó nélkül nevetünk. Hátha mást nem tud? Tutul néki. Az is szép. A tutulás. Mert szépen erigeti az öreg. Néha elhordja tőlünk a szél, máskor ránk borigatja a hangot. Ahogy délre forog a nap, az öreg ott van köztünk. Bográcsban hozta a vacsoramaradékot. Napi dolgában úgy buzog, mint tegnap, vagy azelőtt. mintha mi se csavarodott volna el az életben. De ez is a rendes. Hát most üvölt- sön föl az égre, verje a lo4 NÓGRÁD - 1978. május 11., csütörtök Érdeklődés kísérte munkámat Színét ár Miklós A 16 éves gimnazista egy háromfelvonásos színdarabbal állított be a Nemzeti Színházba. „Mit bajlódik a gimnáziummal —, tanácsolta nekem Major Tamás. Máris jelentkezzen a főiskolára!’,’ így került be Szinetár Miklós 17 évesen a főiskola színházrendezői szakára. „Operarendező akartam lenni”. A főiskola után a Fővárosi Operettszínházban kezdi el pályáját, mint szerződtetett rendező. Nádasdy Kálmán pedig tanársegédnek tartja maga mellett. Mai napig is tanítja a színművészeti főiskolásokat, s az idén ünnepli 25 esztendős tanári pályafutását. „Kezdettől fogva minden zenés színház érdekelt” — emlékezik vissza. Az alig 22 éves ifjú rendező viszi színpadra a Csárdáskirálynő azóta is legnagyobb szériasikerét. 1956-ban már Jászai Mari-díjas. Következik a nagy siker, a főiskolás vizsgaelőadás; a Koldusopera. Majd megbízatás a kísérleti zenés színház megteremtésére a Petőfi Színházban, ahol az azóta is egyetlen, első magyar musical az Egy szerelem három éjszakája megszületett Az első nagy játékfilmje a „Délibáb minden mennyiségben” felkavarta a kedélyeket. A televíziónál 16 éve dolgozik, művészeti igazgató. Jelentősebb rendezései közül: Sartre A temetetlen holtak, Madách Az ember tragédiája Dürrenmatt; Baleset. Évről évre a szegedi szabadtéri játékok vezető rendezője. Az Operaházban és a TV Zenés Színházában is rendszeresen rendez. Monte Carlóban két nemzetközi díjat kapott „A halálnak haláláért”. Prágában a Gianni Schicchi-ért a legjobb tévérendezés díját viszi el. E rendkívül gazdag életpálya során több külföldi rendezésével is bemutatkozik: Szverd- lovszkban, Moszkvában, Genovában, Münchenben és Helsinkiben. Minden műfajban otthonos. Miként bírja idővel és energiával e polihisztornak is minősíthető tevékenységet a ma 46 éves Szinetár Miklós? „Időben azért minden belefért a pályámba. Ami pedig a polihisztorságot illeti végül is mindez egy foglalkozás. Persze ez alkati kérdés elsősorban.” Az eddigi életútról, életpályáról: „Én elégedett vagyok, mindig azt csináltam, amit akartam. Az én generációm szerencsés volt. Nagyon fiatalon kezdtünk. Sikerek és bukások! önmagam előtt azonban ritkán kellett pirulnom. Amire leginkább büszke vagyok, hogy unalom sohasem kísérte munkáimat”. Szinetár Miklós érdemes művész kitüntetést kapott. sz. b. Nevelőszülők Szinte semmi sem különbözött egy szülői értekezlettől azon a kisterenyei délelőttön. A szülők odamentek a pedagógusokhoz elmondani nevelési problémáikat, tapasztalataikat. beszámoltak örömeikről. A megbeszélés előtt és a szünetekben pedig egymásnak is elmondták, mi újság a gyerek vagy gyerekek életében. De mégis volt egy alapvető különbség: a pedagógusok a megye gyermek- és ifjúságvédelmi szakemberei, nevelőszülői, felügyelői, a szülők pedig állami gondozott gyermekek nevelőszülei voltak, Nógrád megye minden részéből. . . . Ha farmer kel), vagy fapapucs... Szemenyei Sándomé azok közé tartozik, akik félig-med- dig véletlenül vállalkoztak erre a szerepre. — Nagylányom 23 éves, van már unokám is. A két kislány nem azért került hozzánk, hoigy a magányunkat kitöltsék, de már szinte teljes jogú családtagok. Ügy kezdődött hat évvel ezelőtt, hogy a lányom, mint rétsági gimnazista, diákvát, fogja ránk a mordályt? Mert néki felesége gyütt? Ugyan délre mi főzünk, meg vacsorára, dehát olyankor is a magunk főztjét esszük, ha odatávol jár napokig. Nekünk ez most is annyi volt. Az új házon éjszakázik. Ügy is dukál. Hanem vacsora után tutul egynéhány fertálynyit. Neki a holdvilágos éjszakának hogy mi is megkívánjuk. A tutulást. Megtanítana ő arra is, ha odasajdul a szívünk. Csakhát tutu? Az nincs. De két csikóért már kapni a rad- naiaknál. így ballag velünk az idő szépen. Le a nap, föl a nap. Csikók kerekednek, szőrt váltanak, megfogzanak, futóra járnak. Egy nap megy Matyi bácsi a kígyósi pusztákra bélyeget sütögélni. Ilyenkor vele megy a gvárgyián diákja, egy kopasz szájú rúgott dalmát. Mennek, napokat elkvárté- lyoznak, mire számot vernek ménesre, gulyára, nagynyáj- ra, kondákra. Engem meg a fene reszelt, hogy ha odalesznek, meglesem az új asszonyt. Nem láttam a lakzi óta. Csak a képe volt a szemembe akadozva, de ki se törülhettem belőle, oly nagyon. Elmentek a hajnali harmaton, sütővasak rongyba csavargatva a nyeregkápán, de teli a vezetékló is minden útravalóval. Na, ellakoznak ezek oda, egy hétig is, így én magamban. Csőke Gyurkának meg mondom, maradjon a lónál, én meg elmegyek főzni. (Folytatjuk) társaival együtt a felsőpetényi gyermekeket patronálta. Kérte, hadd hozza el vendégségbe az egyik kislányt. Az egy hónap nyaralás után nagyon fájó szívvel kísértük vissza és elkezdtünk utánajárni, hogyan kerülhetne hozzánk nevelésre. Kiderült, hogy Budapesten van egy 11 hónappal fiatalabb húga is. Végül sikerült mindkettőjüket magunkhoz venni. Angéla és Erzsébet most 8, illetve 7 évesek. Nem mondom, hogy nincs velük gond, egyikük elég beteges, de nagyon kedvesek, ragaszkodóak, igyekeznek _ a tanulásban. A pénz, a gondozási díj és a családi pótlék nem játszott semmiféle szerepet — azt kapják, amit a többiek. Ha farmer kell vagy fapapucs, megvesszük. Külön szobát rendeztünk be nekik, a ház bővítését, az építkezést is főleg miattuk vállaltuk. — A faluban mások is nevelnek állami gondozottakat? — Nem, Bánkon eddig csak mi. Pedig vannak üres porták, sok helyen csak egy, vagy egy gyerek sem született. És érdemes lenne — éppúgy, mint a saját gyerekkel, amennyi a gond, ugyanannyi öröm jár a nevelésükkel. Kértük, hogy végleges nevelőszülők legyünk — a 18. életévük betöltése után is törődni akarunk velük, felnevelni, férjhez adni őket. Gondoltam már arra, hogy ha a lányom kisfia betölti a harmadik évét és így visszamegy dolgozni, akkor én hagyom abba a munkát, esetleg még egy kisgyermeket elhozok, ennek szentelem az életemet. Nem tudom, kik a szülei a gyerekeinknek — eddig egyáltalán nem érdeklődtek. Feloldódott a riadfsága — Több mint egy éve nem hallottunk Krisztina szüleiről. Talán már le is akarnak mondani róla . . . Nem tudjuk, min mehetett keresztül a kislány, de amikor négy évvel ezelőtt meghívtuk szünidőben, 17.05—23.25: Kubai est. Ebben az esztendőben joggal fordul Kuba, Havanna felé a figyelem; a XI. Világifjúsági Találkozó eseményei nemcsak a fiatalok számára jelentenek majd érdekességet. hanem mindazoknak, akik a műsorokat végignézik. A Kubai esten természetesen szóba kerül a találkozó: Barabás Jánossal, a KISZ kb titkárával beszél az előkészületekről Horváth János. ★ ,,A történelem majd feloldoz engem” ezzel a címmel készítette el Fidel Castro kétrészes portréfilmjét a svéd televízió. A olyan riadt, bújó gyerek volt,’ tele feszültséggel, szorongással. A családunkban teljesen feloldódott, mindenkihez kötődik. A férjem, a fiam és a lányom, de az egész rokonság nagyon megszerette. Balogh Józsefné az írószer szövetkezetben dolgozik, a brigáddal együtt mentek Felső- peténybé. A munkahelyen elő- szőr bizony furcsállották az elhatározásukat, hiszen két, éppen csak felnőtt gyerek mellé miért hoznak „idegien fiókát”, de később mások is követték a példájukat. Velük egyidőben lett az akkor hároméves Marika mamája Csányi Józsefné kolléganője is. — Minket nem hív anyukának, apukának a kislány; a megszólítás néni és bácsi. De nem ez a lényeg — teljesen hozzánk tartozik. Azt mondja egyszer hasai elé menet: nekem négy nagymamám és két anyukám van . . . Borzasztó eleven, élénk gyermek — és ebben a férjemnek is szerepe van, mindig kapható rá, hogy játsszon vele. Az unokámnak a legjobb pajtása. De nem akarjuk erőszakoltan elszakítani a családjától, időnként elvisszük az édesanyjához, ö úgy tudja, súlyos beteg, és várni kell arra, hogy meggyógyuljon. Pedig még két éve van hátra a börtönbüntetéséből . . . Hogy mi lesz azután? Az apával nevelkedik két fiú, egyébként velük is találkozott már Marika. Ha a gyámhatóság úgy látja, újra együtt tudják nevelni a testvéreket, akkor természetesen le kell mondani róla. De, ha nem, mi szívesen vállaljuk a teljes felnevelését ★ A három beszélgetés csak felvillanásokat adhatott arról, mit jelent nevelőszülőnek lenni. Nem romantikus „szerep”, amelyhez érzelgős természetű emberek kellenek, nem jótékonykodás. Felelősségérzet és okos szeretet kell hozzá. És akik ezt vállalják, természetesnek érzik. Lehetnének többen is . . . íilm érdekessége, hogy a forradalmi harc színhelyeit Castro személyesen mutatja be; nemcsak a forradalmár, a hadvezér arcát ismerjük meg, hanem az emberét is. ★ Az utolsó vacsora cimű kubai film a XVIII. század végén játszódik, egy grófi birtokon. Iszonyatos nyomorúságban dolgoznak itt a néger rabszolgák. A gróf a húsvétot megelőző napokban megérkezik, s hogy az alázatot, a kegyességet gyakorolja, krisztusi módon megmossa rabszolgái lábát, s közülük tizenkettőt — mint a bibliai történetben — maga mellé ültet az asztalhoz... G. Kiss Magdolna Mai tévéadó a latunk i
