Nógrád. 1978. május (34. évfolyam. 102-126. szám)

1978-05-07 / 106. szám

Verebeiyi tapasztalatok

Nevelésközpontús és egységes szemlélet

' Mátraverebély azon községek közé tartozik, ahol egyre több teltétele adott a korszerű, sokoldalú iskolának, az oktató-nevelő munkának. Sok helyen megirigyelhetnék, hogy milyen gyönyörű, esztétikus és egészséges környezetben áll az iskolaépület, fenyőfákkal övezve. A tágas park számtalan sportolási lehetőséget biztosít Az iskolai munkát szolgálja az a kívül ódon hangulatú, belül modernül felszerelt napközi és ebédlő, ahol a délutáni foglalkozások több csoportban folyhatnak, otthonos körülmények között. Pár lépésnyire a főépülettől találhatjuk az úttörőcsapatotthont amely szintén pompás feltételekkel segíti a tanórán kívüli nevelést, a mozgalmi munkát (a csapat a vörös selyemzászló mellé május elsején megkapta a selyemszalagot

is).

Ez a feltételeknek, adottságoknak csak az egyik oldala.

TÁRSADALMI igények

És a másik? A tankötelezettségi törvény végrehajtása itt nehezebb feladat mint más helyeken. Többet kellett mindig törődni az iskolaelőkészítéssel, hiszen a tanulók harminc százaléka cigány származású. A nyelvi problémák, a még sok családnál ingerszegény környezet következtében lassabban kialakuló tanulási szokások könnyen vezethetnek az éwesztéshez, a lemorzsolódáshoz. Hogy

megakadályozzák, sokat tettek eddig is az itt dolgozó pedagógusok. A társadalmi igények a jövőben tovább növelik a követelményeket Ahogy az MSZMP KB idei áprilisi határozata is megfogalmazta a fő célokat: „Az iskolai oktatás és nevelés az eddiginél eredményesebben biztosítsa, hogy a tanulók elsajátítsák a korszerű műveltség és tudományos világnézetünk alapjait a közösségi élet a szocialista erkölcs normáit, felkészüljenek a munkára, állampolgári kötelességeik

teljesítésére. Ehhez nélkülözhetetlen a pedagógusok, az ifjúsági szervezet és a szülők összehangolt tevékenysége . .

Ezek a társadalmi igények a nevelésközpontúsággal, a nevelőiskola megvalósításával szorosan összefüggnek. Az új dokumentumok alapján Mátraverebélyben is a tennivalók tisztázására hívták össze a napokban a tantestületet

EGYSÉGES

KÖVETELMÉNYEK

Mint a többi iskolában, itt is a vitaindító vázolta a nevelőiskola fogalmát, tényezőit. A fiatal igazgatónő, Kaszás Istvánná többek között a tanulói személyiséget érő társadalmi hatássokról, azok koordinálásáról, a személyiség formálódásának folyamatáról, az új dokumentumok nevelést erősítő koncepciójáról, elemeiről szólt A helyi körülményekre utalva rámutatott több olyan pontra, ahol előbbre kell lépniük: a

munkára nevelésben (a tanulmányi munka erősítésében elsősorban), a közművelődési intézményekkel való sokoldalúbb kapcsolatok kiépítésében. A kritikus, továbbgondolásra, vitára ösztönző gondolatok közül kettőt érdemes kiemelni, ami általános érvényű a pedagógiai munkában. Az egyik a követelmények egységességének és a komplexebb értékelésnek az igénye. Még nem minden nevelő állít azonos követelményt a tanulók elé, és ez a tényező lazítja a tanulmányi munkatempót, gyengítheti a nevelési hatásokat Ugyanígy az értékelés elmaradása, következetlenségei. A személyiség fejlesztésének része, eszköze a helyes értékelés, ha nem azonosítják csupán az osztályzással Nagyon fontos tényező a pedagógusok hozzáállása az új dokumentumok megvalósításához. Félelemre nincs szükség, arra azonban van, hogy ki-ki felmérje a teendőket számvetést készítsen eddigi pedagógiai gyakorlatáról.

A beidegződéseken, a megszokásokon gyakran túl kell lépni, meg kell változtatni a tantárgyi anyaggal, azok követelményeivel több éves gyakorlat alapján kialakult viszonyukat is a nevelésközpontúság elérése érdekében. A rugalmasság, megújulni tudás a felkészültséggel párosulva képessé tesz erre mindenkit

De egy, vagy néhány, a legjobb személyiségjegyekkel rendelkező nevelő nem tudja megoldani a ntevelőis- kolára háruló feladatokat — ehhez nevelőközösségre van szükség, amelyben az egyedi hatásokat megsokszorozza a testületi egység, a közösségi cél, a nevelés egységes szemlélete.

KÖZÖSSÉGBEN, KÖZÖSSÉGRE NEVELNI

Részben sikerült ennek az értekezletnek is az egység megvalósítását előremozdítani. Hozzászólásaikban a pedagógusok az új dokumentumok ismeretét bizonyították, sok jó ötletet is felvehettek. Például szó esett az úttörőmozgalomnak a tanítási szünetekben kialakítandó feladat- rendszeréről, az egységes anyanyelvi nevelés lehetőségeiről, a napközis foglalkozások és a munkára nevelés összekapcsolódásáról, a különböző munkaközösségek együttműködésének fontosságáról, az olvasóvá nevelés minden szaktárgyban bevezethető módszereiről és a szülőkkel való kapcsolatok, együttműködés nevelési erejéről. De, ahogy az értekezleten részt vevő művelődésügyi szakemberek is elmondták, kevesebben közelítettek a számvetés oldaláról, a több gyakorlati példa, elképzelés jobban ösztönözhette volna a feladatok meghatározását. A munkaközösség, mint félkészülési mag és az itt végzett tevékenység koordinálása, a mátravere- bélyi nevelők sokszor bebizonyított hivatásszeretete azonban reálissá teszi a feltételezést: mind a tanévből hátralevő hetekben, mind pedig ősztől képesek lesznek arra, hogy a korszerű nevelési szemléletet a gyakorlatba átvigyék.

G, Kiss Magdolna.

8 NÓGRÁD - 1978, május 7., vasárnap

Az önképzés hivatása

apjainkban már közhelyszámba megy a megállapítás: a tudásanyag jelentős része, amelyet birtoklunk, néhány év alatt elavul, hasonlíthatatlanul gyorsabb a „feleződési ideje”, mint például a fizikából jól ismert rádiumnak. A kor viszont állandóan új, egyben magasabb követelményeket állít elénk — ezeknek megfelelni pedig állandó értékcsökkenéssel küzdő tudásanyaggal rendelkezve aligha lehetséges. Korparancs tehát az úgynevezett permanens továbbképzés igénye és szükségessége, ami elől nem térhetünk ki következmények nélkül. Ha mégis megtesszük, kettős hátrányt hozunk létre. Hiszen tagadhatatlanul lépéshátrányba kerül az a munkahely, az a közösség, ahol a dolgozók többsége nem rendelkezik az állandó megújulás készségével és igényével — ám hendikephelyzetbe sodródik a képzését elhanyagoló egyén is ambíciózusabb társaival szemben, hiszen élete beszűkül, tudásanyaga elsorvad, devalválódik, így ő maga egyre inkább képtelen lesz a bonyolultabb feladatok megoldására, kivész belőle a kezdeményezés és megcsappan a képzelőereje.

Vessük mindjárt közbe: nagyon sokan fölismerik napjainkban a képzésben-továbbkép- zésben rejlő hatalmas energiatartalékokat, és élnek az adott lehetőségekkel. Tanulnak, képezik magukat, mulasztásokat pótolnak be, új ismereteket szereznek a különböző iskolai tagozatokon, tanfolyamokon, kurzusokon, tehát a szervezett oktatás különböző fórumain.

Ám az is tény, hogy a hangsúly — még a tömegkommunikációs fórumokon is — az iskolaszerű oktatásra, tanulásra esik és nagyon keveset beszélünk az önképzés fontosságáról, egyben azokról, akiket e problémakör érint. Hiszen nyilvánvaló, hogy az önképzés az ismeretszerzésnek olyan foka, amelyre a közép- és felsőfokú szellemi, vagy mesterségbeli képzettség grádicsain át lehet eljutni. Lehetőségeivel tehát elsősorban azoknak kell élniük, akik rendelkeznek a szilárd tudásalapokkal, akik önállóan, pedagógusi segítség nélkül is el tudnak igazodni a birto- ko’ni kívánt új ismeretanyag útvesztőiben.

S, ha közelebbről vizsgáljuk e jelenségkört, már a konkrét tapasztalatszerzés első fázisaiban elgondolkodtató tanulságokra bukkanhatunk. Például arra, hogy a véltnél is nagyobb néha egyes emberekben az önelégültség, a kényelmesség, a rutin tisztelete és kedveltsége, az újtól való húzódozás.

Mert vajon nem az önképzés hiányával függ össze sok vonatkozásban, hogy egyes idősebb pedagógusoknál a Nyugat első generációjánál fejeződik be a magyar költészet? Vagy Móricz munkásságával' a hazai prózairodalom? Vajon, ha ezek a különben képzett és nagyon tiszteletreméltó emberek annak idején

A CSEND ebben a csarnokban ismeretlen. A különböző gépek zúgása — a húszhengeresé, a Quartóé meg a többieké — egységes hanghatássá olvad össze. Nem bántó a fülnek, mint a csattogó-pattogó kopácsolás. Ügy hat inkább, mint egy hatalmas dobkályha feltranszformált duru- zsolása. Megszokták már az itt dolgozó emberek.

A Salgótarjáni Kohászati Üzemek hideghengermű gyár- részlegének hengerdeüzemé- ben járunk. A húszhengeres rendszerű Siemens gyártmányú gépen az Asztalos János Szocialista Brigád tagjai dolgoznak. Ketykó Viktor, az első hengerész olyan szeretettel beszél a gépről, mint ahogyan az ember szokott a szívének kedves jóbarátról.

— A rekonstrukció alkalmával, 1962-ben szerelték fel — emlékszik vissza a múltra. — Akkor rendkívül korszerű, magas teljesítményű félautomatikus gép volt. De ma is jól megállja a helyét. Napi 90— 100 tonna acélszalag termelésére képes. Most szinte papírvékonyságú, domborított mérőszalagokat készítünk vele.

S ez az utóbbi mondat rendkívül sokat elárul a hengerműről, a hengerészekről, az itteni fejlődésrőL Az új technika bevezetése ugyanis fokozott szakmai követelményeket támasztott az emberekkel szemben. Ismerni kellett a gépeket, és jól bánni velük. A hengerészek eleget tettek a követelményeknek. A termelés mennyisége fokról fokra emelkedett, s ma már csaknem a maximumnál tartanak. Ugyanakkor nincs kifogás a minőség ellen sem. Nemcsak a régi, hagyományos termékek esetében, hanem az újakéban is. Pár évvel ezelőtt még elképzelhetetlennek tartották, hogy olyan rendkívüli szakértelmet, technológiai fegyelmet és hozzáértést kívánó finom munkát végezzenek, mint a mérőszalagok gyártása. Importból biztosítottuk. Most pedig, már második éve a salgótarjáni hengerészek is gyártanak ilyet.

A technikai fejlődés egy sor további változást eredményetöbbet törődtek volna önművelésükkel, ha fejlesztették volna magukban az állandó érdeklődés, a folyamatos odafigyelés ambícióját — akkor Is itt tartanának ízlésben, metodikában, tudásanyagban? Aligha: jóval előbbre, tehát jóval közelebb a realitáshoz, a mai igényekhez és követelményekhez. S ennek ők éppúgy nagy hasznát vennék, mint az iskolai oktatás folyamata.

De vehetünk más területről is példát: néha riasztó ellentmondás tapasztalható egyes műszaki szakemberek konkrét szakmai fölkészültsége és az általuk alkalmazott munka- szervezési módszerek között. Előbbi esetleg európai színvonalú, utóbbi pedig egy harminc-negyven év előtti kóceráj követelményeinek is aligha felelne meg. Aztán: akadnak agrárértelmiségiek, akik elzárkóznak az altalános műveltség kínálta tanulási-befoga- dási-formálódási lehetőségek elől. Szakmai munkájukba temetkeznek, hobbijaik, kedvteléseik is messze esnek olykor a kulturálódási igényektől.

Szándékosan idéztünk egymás mellé szélsőséges emberi magatartásmodelleket. Azt szerettük volna érzékeltetni segítségükkel, hogy az önképzés nem csupán sürgető igény és követelmény egy igen széles és tevékenysége, a társadalmi munkamegosztásban elfoglalt helye szerint, igen fontos réteg számára, hanem több irányú és szempontú cselekvési lehetőség is az egyén számára. Nem szűkíthető tehát le — bár sokan akaratlanul is erre tesznek a maguk gyakorlatában kísérletet — a szakmai önképzés folyamatára, mert ennél többről van szó: a politikai továbbképzés szükségességéről csakúgy, mint az általános műveltség állandó bővítéséről, megújításáról.

Kétségkívül fontos, hogy valaki jól, sőt minél jobban értsen hivatásához. Ám az élet olykor riasztó példákat produkál arra vonatkozóan is, hová vezethet a politikai ismeretanyag beszűkülése, elavulása — hatására, mint bizonytalanodnak el egyébként kiválóan képzett és felkészült emberek, egyszerűen azért, mert elhanyagolják politikai önképzésüket, így képtelenek felmérni döntéseik, intézkedések emberi, társadalmi hatásait, összefüggésmechanizmusát.

Aminthogy sajnálatos olykor azt is tapasztalni, miként lesznek „szakbarbárrá” hasznos, tevékeny, a szakmájukért élő-haló emberek, pusztán annak következtében, mert érdeklődésük, ismeretszerzésük egyoldalúvá válik, horizontjuk beszűkül, életük elszegényedik a kulturális-művészeti inspirációk hiányában.

A

z önképzés nemcsak társadalmi igény — belső tartás, igényesség ügye-dolga is. Az egyénnek olyanná kell formálnia önmagát, hogy állandóan készen álljon új ismeretek befogadására. Papp Zoltán

szakcikkekről, egy-egy felvetődött gond kapcsán szakmai megbeszélést folytat. Tarján András gyárrészlegi főmérnök, a brigád támogatója segít nekik a legtöbbet ebben. Például az ő előadásaiból ismerik és értik meg, hogy miért kellett vagy kell változtatni a korábbi technológián, milyen mozzanatokra kell különösen ügyelni a szabvány előírásainak betartásánál. S ily módon voltaképpen tisztában vannak mindazokkal a tudnivalókkal, amelyek a pontos és jó munka végzéséhez szükségesek.

E sorok olvasása után talán úgy tűnik, hogy a brigád tagjai munkájuk végletes megszállottjai, akik csak a szakmával törődnek. De ez távolról sincs így. Teljes emberi életet élnek. Szabad idejük jelentős részében —, s ezt vállalásukban személyre szólóan is rögzítették — szórakoznak, művelődnek. Enél- kül egyébként méltatlanok lennének a kiváló címre. Könyvet olvasnak, moziba, színházba járnak, egyéni és közös formában fejlesztik műveltségüket. Két alkalommal a gyárrészleg többi kollektívájával együtt védnökséget vállaltak a munka- és művelődés hónapja rendezvényeinek lebonyolításában. A közösségi szellemet erősít tik az évente kétszeri kirándulások, a családok havonkénti meglátogatása, az új tagok sokoldalú segítése.

— Minden sikerünk záloga a szilárd összefogás — mondja Ketykó Viktor. — Nincs baj, ha egy húron pen- dülünk.

Ezt erősíti meg Bolla Bertái anné, a 11 tagú brigád két nőtagja közül az egyik. S ugyanígy vélekedik Szabó Lajos művezető, aki továbbra is a közösség tagja.

MINDEN tény, beszélgetés bizonyítja, hogy a brigádon belül erős az egyetértés. S, ha ez megmarad, — a többi jó tulajdonsággal együtt —, akkor az Asztalos János Szocialista Brigád az idén megismételheti — sőt „megtoldhatja” — elmúlt évi kiemelkedő eredményét.

Sulyok László j

..£C¥ HÚRON PEN DŰL ÜNIC

zett Ezúttal azokat ragadjuk

ki, amelyek az emberek gondolkodásában, szemléletében, magatartásában végbementek. Ketykó Viktor így szól erről:

— Körülbelül négy évvel ezelőtt szigorú mércét állított a brigádunk maga elé: kifogástalan minőségben maximális mennyiséget termelni. A célt el tudtuk érni, még úgy is, hogy esetenként gondjaink voltak a vásárolt alapanyag minőségével. Az emberek igyekeztek, szakmailag képezték magukat, összefogtak a munkában, s kispekulálták azokat a munkafogásokat, amelyekkel a rosszabb minőségű alapanyagból is kitűnő terméket lehet csinálni. A brigád ösz- szeforrottsága, kollektív szelleme az utóbbi években 360 fokos fordulatot vett. Sokat segített ebben a gyárrészleg vezetése, a brigádvezető, aki lelkiismeretes, odaadó munkájával magával tudta ragadni a többieket. Amit nem mondhattunk el öt évvel ezelőtt, az lett mostanra az erősségünk: minden brigádtag egyet akar, egy célért dolgozik.

Az ULLMANN JÓZSEF által vezetett brigád több ízben nyerte el a szocialista brigád- verseny arany fokozatát, az utóbbi két évben pedig megkapta a Vállalat kiváló brigádja címet. A múlt évben 542 tonna acélszalaggal termeltek többet az előző évinél. Ketykó Viktor és Ullmann József olyan újítást dolgozott ki, amely által egy műveletet megtakarítanak, s így egy ton- 'na acélszalag előállítása 433 forinttal kerül kevesebbe. Bizonyára ezek nem következtek volna be azok nélkül a szakmai továbbképzési formák nélkül, amelyekről a fél évvel ezelőtt még a brigádban hengerészként dolgozó, fiatal művezető, Szabó Lajos beszélt. A tagság rendszeresen részt vesz a gyárrészlegi tanfolyamokon, ismertetőket hallgat meg a munkaterületéhez tartozó