Nógrád. 1978. május (34. évfolyam. 102-126. szám)
1978-05-28 / 124. szám
oticüziien A cím arra szeretne utalni, hogy mialatt mi magunk is az úton járunk, a társadalmi haladás útját taposva haladunk előre — időről időre kénytelenek vagyunk hátratekinteni az elmaradókra. A cigányság az általános fejlődéssel ma még nem tart lépést, elmaradásának okát csak kötetnyi terjedelemben lehetne kellőképpert taglalni, s aligha kétséges, hogy ez a kötet az előítéletről szólna, természetesen pro és kontra. A társadalom figyelme a cigányság problémájának megoldására nem új keletű erőfeszítés; az MSZMP Politikai Bizottsága már 1961-ben határozatot hozott a cigányság helyzetének feltárására, társadalmi mértékű javítására, s az ezzel összefüggő politikai munka feladataira. A határozatot kormányhatározatok is kísérték, amelyek alapján a -megyei, városi tanácsok, a települések állam- igazgatási szervei kidolgozták hosszú távú programjaikat. A Nógrád megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága mintegy két és fél évvel ezelőtt vizsgálta átfogóan a megyében élő cigánylakosság helyzetét, s nemrégiben újra napirendre tűzte e fontos szociális-társadalompolitikai kérdést. A helyzetelemzés, amely kilenc jelentős cigányfórum tapasztalatait is ötvözte, szerepelt az MSZMP Nógrád megyei Bizottsága Végrehajtó Bizottságának egyik, közelmúltban megtartott ülésén is. Nógrádban hozzávetőleg 15— 16 ezer cigány él. Ez egyben azt jelenti, hogy a megye lakosságának 6,4 százaléka cigány származású. Ma még jelentős számban élnek telepeken a cigányok, s a telepek száma is magas: 57 ilyen települést tartanak nyilván. Felszámolásuk a tervezettnél lassúbb ütemben valósul meg. A cigányság harminc százaléka ezekben a kisebb-na- gyobb putrivilágokban, az emberi élet peremére szorul tan él. Kívülrekedten, mégis közöttünk. Nem lehetünk elégedettek azzal, hogy az elmúlt két évben mindössze hat telep szűnt meg a megyében. A járási hivatalok jelentései szerint, két év alatt 314 cigány- család vette igénybe a lakás- vásárlási és -építési kölcsönt, más módon 132 család jutott emberi otthonhoz. Az elkövetkező két évben újabb öt-hat telep felszámolását jelezték, örvendetes tény, hogy a telepeken lakók száma ugyanakkor némileg csökkent. A putrivilág felszámolását számtalan tényező hátráltatja. Valamennyit felsorolni lehetetlen, ezúttal néhány a megszüntethetek közül: az ott élők többsége nem rendelkezik elő takarékossági összeggel, ez ösz- szefügg az állandó munkavállalással, a gyerekek nagy számával, a szociális elmaradottsággal. A szociális lakáskölcsön összege a megváltozott vásárlási és építési árakhoz csak ez év márciusában igazodott. Addig aránytalanul alacsony volt, azaz nem érhette el a célját kellő mértékben. A sok jó példa mellett azonban számos nyugtalanító is van. Előfordult, hogy a cigány építtetőtői ellopták az anyagot. Egy másik községben azért akadt el a cigány- család házépítése, beköltözése, mert a bontásból származó, s felhasznált anyag ellenértékével, néhány ezer forinttal még adós maradt a tanácsnak a család. Sokgyermekes cigány özvegyasszony nem képes arra, hogy tisztességes fedelet építsen a feje fölé. Holott egész életében dolgozott, s a gyerekeit is erre nevelte, taníttatta. A gondokat csak növeli, hogy kevés kivitelező vállalja a kulcsátadásos építést, amelyhez viszont sokan ragaszkodnak. A telepek végleges felszámolását nehezíti az is, hogy a nagycsaládok közül sokan az idős szülőket a putrikban, a telepen hagyják. Ilyen helyzetben a putrik lebontása sem lehetséges, s az sem ritka, hogy ezek a viskók újabb családokkal telnek meg. Tény az is, hogy az idős cigányok közül sokan szívesen maradnak a megszokott helyen. Ezzel a méltányolható körülménnyel a legtöbb érintett községi tanács számol. Endrefalván, ahol jelentős eredményeket értek el a cigányság helyzetének megváltoztatásában, ugyanúgy számolnak néhány házacska időleges megmaradásával, miként azzal, hogy 1980-ig megszüntetik a cigánytelepet. Nógrád- szakálban hasonlóképpen gondolkodnak, ugyanakkor gátló tényezőként említhető, hogy a tanácsnak ott nincs lehetősége arra, hogy az építési telkeket ingyenesen adja a cigánycsaládoknak, ezzel is könnyítve-gvorsítva a telep felszámolásának folyamatát. Egy ottani vélemény szerint, aligha tartható a terv, hogy Nógrádszakálban két év alatt megszűnjön a cigánytelep. Egy másik, a gyakorlatból szerzett tapasztalat szerint, a községi tanácsok a cigányok körében felmerülő nehézségekre hivatkozva nem változtatnak az eddigi felszámolás gyakorlatán, amelynek bizony számos gyenge pontja megmutatkozott. De ami ennél is feltűnőbb, nincs pontos képük a. területükön levő telepekről, putrikról, ais ütemtervek a felszámolásra formálisak, kevesen készítettek pontos felmérést. Pedig csak azt tudja az ember megváltoztatni, amit ismer is! S aztán végül, baj van a felvilágosító, ismeretnyújtó, lehetőségeket feltáró propagandamunkával is. Azt várják sok helyen, hogy a cigány jelentkezzen. A megyében a Vöröskereszt segítségével megtartott cigányfórumok éppen ebben adtak gyors segítséget, de egyben az is kiderült, hogy a megyei Cséplő Gyurik nem ismerik a lehetőségeiket. Nem' kapnak felvilágosítást a legelemibb kérdésekben sem. Az okok ezzel korántsem zárultak le. Ennél jóval több tényező hátráltatja a felszámolás, a beilleszkedés folyamatát. S ha már szóba került ifj. Schiffer Pál, Balázs Béla-díjas filmrendező, Cséplő Gyuri című filmje, akkor a putrivilágból kivezető utat kereső, tehetséges cigányfiú sorsát bemutató film után rendezett társadalmi-politikai ankét egyik tanulságát is érdemes megemlíteni. Valaki így fogalmazott az ankét vitájában: — Jók voltak a cigányfórumok, mert ily módon kénytelenek voltak azok foglalkozni a cigányok helyzetével, akiknek egyébként ez hivatali kötelességük lenne, de valahogy háttérbe szorul, kampányszerűvé válik ez a sok türelmet igénylő munka. Nem az „egyrészt-másrészt” kínos egyensúlyozása kedvéért, hiszen azon már túljutottunk, hogy egyes gondok elemzésénél kínosan ügyeljünk a pozitív oldalak hang- súlyozására is. de a nógrád- megyeriek példája és javaslata mindenképpen ide kívánkozik. Ezek közé a sorok közé, ahol természetszerűleg több szó esik a gondokról, mint az örömökről. A salgótarjáni filmbemutatót követő ankétra késve érkezett a rendező. S alighogy leült, azon melegiben továbbadta a megyeriek javaslatát — onnan érkezett Salgótarjánba —, hogy szívesen elmennének egy olyan zalai településre tapasztalatátadás céljából, amilyent a film bemutatott. S azt is szívesen vennék, ha a zalaiak Megyer- be látogatnának. S aztán az észrevételük is érdekes: inkább a fejlődést, a jó példákat kellene a nagyközönség előtt bemutatni. Azzal többet használnánk a cigányok fel- emelkedésé”' ek. Kétségtelen, hogy a nógrád- megyeriek jó tíz évvel megelőztek minden olyan csoportot a fejlődésben, amelyik, vagy amelynek tagja csak az utóbbi években indult el ezen az úton. Ha valamit tanulni lehetne tőlük, az éppen a rendszeresen végzett hasznos munka és az az életváltozás, amely ma még cseppet sem általános a cigányság körében. Nógrádszakálon, ahol az iparba igyekeznek bevonni a cigányokat, az egyik legnagyobb gond ma is, hogy az egy-két napos dínom-dánomo- kat súlyos nélkülözések követik ott is, ahol állandó munkával és keresettel rendelkeznek a családok. A nógrádmegyeriek segíteni akarása a beilleszkedést, felemelkedést és magának a cigányságnak, pozitív rétegének személyes példáját, e kettő összefüggését is felveti. Vagyis arról van szó, hogy a cigányság helyzetét tulajdonképpen a cigányság legjobbjainak aktív részvételével lehet csak igazán és mielőbb megjavítani. Igényelni kellene, a jelenlegi gyakorlatnál sűrűbben, a cigányok segítségét, azokat, akik már bebizonyították, hogy van kivezető út, s erő is a kikerüléshez a putrivilágból. Szükség is lenne a cigányság képviselőinek nagyobb arányú bevonására a társadalmi-politikai életbe, s helyenként a vezetésbe, a népképviseletbe is. A megyében még a telepek száma is nagyobb, mint amennyi cigány származású tanácstag működik. Megint más kérdés és más elbírálás alá esik, hogy a többnyire nehéz utat megjárt, s kiemelkedett cigány nem vállalja saját korábbi magát — származását tekintve. S ez valóban a legegyszerűbb reakció, ami olyan valakitől telhet, aki sokáig tagja volt egy gyakorta lenézett csoportnak. — Főnök, ha ide meri venni ezt a cigányt, én felmondok ! Ezt, a fenyegetéssel terhes, mondatot nem magyar, vagy ahogy másként a nem cigányokat nevezik, paraszt, hanem az egyik községi szövetkezetünkben dolgozó és ott már beilleszkedett cigány mondta az elnöknek. Az elnök másként döntött, s ma jó néhány cigánydolgozója van a szövetkezetnek. Áz ,,első” cigányt követte a többi, s ma már azt is fontolóra vehetik, hogy nem lenne-e célszerű, ha ez az első foglalkozna az újakkal is. A megyei eredmények közé tartozik, hogy a cigány férfiak körében csaknem teljes a foglalkoztatottság. Ám ugyanez nem mondható el a nőkről, akik szívesen elmennek dolgozni az Alföldre, mert a megye közös gazdaságai nem nyújtanak elegendő munkaalkalmat a számukra. Az előítéletes szemlélet ma még sok gátat emel azok elé is, akikben pedig megvan a hajlam a változtatni akarásra. Miért volt szükség például megyei intézkedésre ahhoz, hogy egy tehetséges cigánylány női szabónak tanulhasson? Elszólás-e csakugyan, amit az ankéten egy, a cigányság általános sorsából kiemelkedett, fiatalasszony így fogalmazott: nincsenek felvilágosítva kellően, nem is várható tőlük, hogy velem szemben ne legyenek fenntartásaik. Természetesen a nem cigányokról beszélt. Minek tekinthető másnak, mint megalapozatlan általánosításnak, tehát az előítéletes szemlélet megnyilvánulásának, hogy a film utáni ankét egyik résztvevője a verekedést kérte számon a rendezőtől. „Mert valljuk meg őszintén, enélkül elképzelhetetlen a cigány”. A vitában senki nem állt mellé. Megint más kérdés, hogy elég egyetlen jól sikerült film, hogy egymást nyugtassuk: a cigányok tulajdonképpen nagyon rendes emberek, s azért akad közöttük rossz is. Az ankét, félreértés ne essék, még a rendező szerint is a harminchat találkozó közül az egyik legjobban sikerült volt. Csak a szernlélet talán túlságosan is könnyen befolyásolható voltára szerettem volna utalni. S ha már a szemléletnél járunk, időzzünk is egy statisztika bemutatásáig. A film rendezője szerint, a cigányság megítélésének társadalmi képét a legtökéletesebben a győri- tanítóképzősök között megrendezett ankét aktivitása tükrözi. A film alkotói kétszáz diákkal — jövőbeni pedagógussal — találkoztak Győrött. A vitában aktivitást mutatott mintegy negyven fiatal, pedig szenvedélyesen, elköte- Tízből „sütött a gyűlölet” a lezetten vitába szállt a segi- felszólalásaik során, harminc teni akarás jegyében. Az óvodakötelesek 66 százaléka rendszeres nevelésben részesül megyénkben. Ebben a tanévben 1112 cigánygyermek jár napközi otthonba, vagyis az érdekeltek 34,4 százaléka. Megszigorították a felmentéseket. Az idén jóval kevesebb cigánygyereket mentesítettek az iskolába járás alól. Az aktív nevelés és oktatás nyomán kevesebb cigánygyerek bukott meg. Többen tanulnak tovább, a megyében összesen 110 cigányfiatal: nyolcvanan szakmunkásképzőben, a többiek szakközépiskolában és gimnáziumban tanulnak. Ugyanakkor a munkaadók is fokozottabban bevonják a termelésbe a cigánydolgozókat. Ennek a jelenségnek, természetesen, részben a munkaerő- hiány is az oka. De nem egyedül az! Balassagvarmaton, a kábelgyár húzóüzemében beszélgettem az üzemrész főművezetőiével. maga is a dróthúzó gének közül került jelenlegi posztjára. Elmondta. hogv nyolc—tíz évvel ezelőtt az üzemrészben tizenkét ciffánv- dolgozóval különös fivvelem- mel foglalkoztak. Közülük ió néhány régi. megbecsült dolgozója a vállalatnak, szocialista brigádban dolgoznak. S az úiak is sorra megállják a helyüket. — Nézze, mi mindent megteszünk, hogy megszokják ezt a munkát. Ha baj van valamelyikkel, nem kerül azonnal az utcára. De mindent nem nézhetünk jel a cigánynak sem! A fegyelem rájuk ugyanúgy vonatkozik, mint a magyarra. Kemény szavák, de mintha nem mindenütt lenne így. Nógrádszakálban más véleményt hallottam. Az egyik: a községben levő cigányok között akad néhány család, azokkal van a legtöbb baj. A példájuk magyar előtt, cigány előtt, egyaránt rossz fényt vet a többiekre is. Nagy Ferenc, nyugdíjas tanácsi ember így vélekedett: a törvényesség szigorát éppen az ilyeneken kellene következetesebben alkalmazni. Egy másik helybeli véleménye: azt a néhány családot ki kellene telepíteni a községből és akkor mindjárt nagyobb rend lenne. Aligha szükséges rámutatni melyik a helyes megoldás. A kitelepítés nem oldana meg semmit. Legfeljebb ott helyben, Nógrádszakálon. A cigány munkássá, értelmiséggé válása hosszan tartó, ellentmondásoktól terhes folyamat, és nem vonhatja ki magát alóla az sem, akinek hivatalból, munkahelyi kötelességből értelemszerűen részt kell venni ebben a folyamatban. S hogy egyre többen járnak ezen az úton, azt a salgótarjáni tűzhelygyár példája — más üzemek mellett — is mutatja. Ott, 630 cigánydoi- gozó vesz részt a termelésben, közülük 165 szocialista brigádnak is tagja. Az üzem, ehhez mérten, fokozott figyelmet szentel a cigány származású dolgozók helyzetére; 150 ezer forintot fizetett ki egy év alatt szociális segélv- re, anyák napján a cigány- anyákat külön is megtisztelte, a gyár hatvan munkáslakásából húszat cigánycsaládok kaptak. A Volán megyei vállalata ugyancsak példásan foglalkozik cigánydolgozóival. Az újak felvételét egyik cigány származású dolgozó véleménye alapján végzi — a módszer ragyogóan bevált. Vagvis a fokozott, differenciált figyelem, s gyakran a kényszerítő ráhatás meghozza a gyümölcsét. Nemrégiben riportot írtam egy cigány apáról, aki egvedül neveli három gyermekét. A cikk megjelenése után valaki azt mondta, egyoldalúan ábrázoltam az apát, mert kihagytam a tanácsi gondnokság, a kényszerítő erejű állandó felügyelet szerepét ebben az esetben. Utólag igazat adtam az észrevételnek. A teljesebb kénhez hozzátartozik az illetékes társadalmi szervek segítségnyújtása. Segítség ez még akkor is, ha néha kényszeríteni kell arra valakit, hogv a felemelkedést válassza. Nem az erőszakról szólok, de egyetértek azzal, hogv legyen figyelem a nehéz esetekben is, vasv azoknál különösen. S azzal is, hogy ezt ne hanyagoljuk el. s ha van, ne is hallgassuk el. Bár általánosabb lenne ez a kényszerítő erő társadalmunkban! Különös gonddal szükséges a jövőt, a cigányság legfiatalabb tagjainak életét alakítani. Az utóbbi években mintha a közművelődési intézmények is több figyelmet szentelnének ennek a kérdésnek. Nőtt az olvasói létszám Kisterenyén a cigánylakosság körében, ugyanez mondható el Mátra- verebélyről és a szécsénvi járás négy településéről. Kálién és Ecsegen 15—15 személy részére szerveztek magánvizsgára felkészítő tanfolyamokat, a megye három településén cigány ifjúsági klub működik. A közművelődési intézmények azonban ennél jóval többre kell, hogy vállalkozzanak. Az iskolai munkában különösen fontos, hogy az általános iskolai végzettséget minden cigányfiatal megszerezze. Ennek egyetlen járható útja, ha differenciáltan történik az oktatás és nevelés. Korrekciós osztályok szervezésével, az iskolai napközi otthonok segítségével, a hétközi diákotthon-hálózat szélesítésével, az iskolát és a pályaválasztást segítő intézet fokozottabb együttműködésével, az ösztönzőrendszernek a felsorolt, és más hasonló jellegű, feladatokban résztvevő pedagógusokra történő kiterjesztésével lehet, egyebek között, eredményt elérni. S ugyanez vonatkozik a felnőttek művelődési lehetőségeinek megteremtésére, az iskolák, tanácsok, közművelődési intézmények, társadalmi szervezetek és aktívák közös, felelős és főként folyamatos munkájára. Részlet a megyében működő koordinációs bizottság ülé-' seinek napirendjeiből: október, pontos nyilvántartás elvégzése a cigánytelepekről, a felszámolandó lakásokról, a kölcsön emelésének hatásáról. A 7—8. osztályba iáró cigánygyerekek pályaelőkészítése, a továbbtanulók számának alakulása. a szakmunkástanuló intézetekben végzett cieánv- gverekek elhelyezkedésén»!? alakulása. A c. pontban ez áll: javaslatot kérünk az 1979. évi mnnkatervhez. És tetteket, mindkét oldalon! T. Pataki László 1 \