Nógrád. 1978. május (34. évfolyam. 102-126. szám)

1978-05-28 / 124. szám

Féltve őrzött kincsünk Boldog gyermekkor... Még most is fülembe csengenek Anyám féltő-tiltó szavai, amikor a focizástól kimelegedve a vizespohár után nyúltam. A legkedvencebb uzsonna: a snid- linges zsíros kenyér, melyből négy-öt karéj meg se koty- tyant. Csintalanságom rangjelei: a térdemről soha le nem fogyó ragtapaszok. Délben az utolsó csengetés: elszabadult csikókként rohantunk ki az iskolakapun. Még most is érzem a hátamhoz verődő táska ütemét. Évtizedek múltak el, de a parkokban, játszótereken, a magas házak közé zsugorított aszfaltos grundokon épp olyan vidám, zsibongó a kép, mint hajdanán. Ügy lendül a hinta, úgy repül a libikóka. A srácok épp úgy rúgják a bőrt, mint egykor mi, felnőttgyerekek. Amikor kipirult arccal, felhevülten a játéktól hozzánk futnak, mi épp úgy, mint annak idején anyánk, homlokuk­ra tesszük kezünket, s aggódva mondjuk: Kisfiam, várj egy kicsit, míg lehűlsz, addig ne igyál... Kevés időnk jut rájuk, de a nemzedékváltozásokban mindig örök marad: féltve őrzött, legdrágább kincsünk a gyermek. Képriportunkat a gyermeknap alkalmából állítottuk össze: Vigyázat! Indul a motorizált fatörzs. Ehhez egy „férfi” job­ban ért! Művészeti díj Somogy megye székhelyén, Kaposvárott kétévenként ren­dezik meg az ország zeneis­kolai tanárainak kamarazene- kari fesztiválját. A nemrégi­ben megtartott négynapos ta­lálkozón megyénkből a salgó­tarjáni és a balassagyarmati zeneiskola művésztanárai vet­tek részt. Salgótarjánt Gúthy Éva (ének), Somogyi Zoltán­ná (zongora) és Péterváry Ta­Kaposvárrót más (klarinét) képviselte, míg Balassagyarmatról a Fogarasi Béla—Veres István gitár-fu­vola duó lépett a közönség elé. A balassagyarmati zene­tanárok kiemelkedő játéku­kért művészeti díjbanl része­sültek. Műsorukon a barokk Foailles-szonáta és Patachich Iván Mozaikok című modern műve szerepelt. 4 NÖGRÁD - 1978. május 28., vasárnap Prága — a főiskolák városa A híres prágai Károly Egye­temet IV. Károly cseh király és római császár alapította 1348- ban elsőként Közép-Európá- ban — a bolognai és a pá­rizsi egyetemek mintájára. A Habsburg-monarchia első gimnáziumát a jezsuiták hoz­ták életre 1656-ban Prágában. A világ első műszaki főisko­láját ugyancsak Prágában ál­lították fel. 1707-ben itt léte­sítették Európa első mérnöki iskoláját, melyből később meg­alakult a cseh műszaki egye­tem. A Károly Egyetem és az 1800-ban létrejött Képzőművé­szeti Akadémia után a legré­gibb kulturális intézmény, az 1811 óta működő Konzervató­rium. Néhány hasonló olasz intézettel és a párizsi Konzer­vatóriummal együtt a legré­gibb zeneiskolák közé tarto­zik. Közép-Európa első leány- gimnáziumát is a cseh fővá­rosban alapították 1890-ben. Jelenleg Prága egyik legér­dekesebb oktatási intézménye a középfokú zeneiskola, amely lehetővé teszi a csökkent látó­képességű fiatalok számára, hogy konzervatóriunpi szintű zenei végzettséget szerezhesse­nek. Alkoholellenes mozgalom Régi hagyományai vannak Bulgáriában az alkoholellenes mozgalomnak. Az első abszti- nens társaságot 1869-ben ala-f pították Karlovóban. Az or­szágban szervezetten és ered­ményesen küzdenek az alko­holizmus ellen. A mozgalom fő szervezője az országos mértékletességi bizottság, amelyhez több mint 3000 megyei, városi és falusi bizottság tartozik. Részt vesz­nek a mozgalomban a fiatalok is, akik az.- „absztinens ifjúsá­gi klubokba” tömörülnek. Az üzemekben több ezer alkohol- ellenes bizottság tevékenyke­dik. A társadalmi összefogást ál­lami. támogatás erősíti. Több erélyes rendszabály vet gátat az alkoholizmusnak. Az isko­lák közelében levő vendéglők­ben csökkentik a szeszesital­kínálatot. Déli 12 óráig nem lehet szeszes italt vásárolni. Egyre több alkoholmentes italárut kínálnak a boltok al­kohol helyett. Kosos ha Törvény van rá: hazánkban a nemzetiségek szabadon gyakorolhatják anyanyelvűket, ápolhatják kulturális hagyo­mányaikat, s a magyar lakosságéval azonos jogok cs köte­lességek illetik meg őket. A Magyar Népköztársaságban mintegy négyszázötvenezer nemzetiség él: német, szlovák, délszláv és román. Érdekeiket elsősorban a nemzetiségi szövetségek képviselik, amelyek idén novemberben tartják soron következő kongresszusukat. így az idei esztendő a számvetés éve is: mire jutottak a legutóbbi kongresszus óta, s hogyan tovább. Jó állampolgári közérzettel A Magyarországi Németek Demokratikus Szövetségének országos választmánya a kö­zelmúltban ülésezett. Ezen Ré- ger Antal főtitkár a többi kö­zött a következőket mondotta: „Tavaly több új tevékenységi formával igyekeztek gazdagí­tani a nemzetiségpolitikai, közművelődési, anyanyelvápo- lási munkát. Ezt a célt szol­gálta például az ifjúság még nagyobb arányú be­vonása a Reicht brüder­licht die Hand moz­galomba, amelynek nagy­sikerű gálaestjét a televízió is közvetítette; az NDK buda­pesti kulturális és tájékoztató központjával közösen megren­dezett első képzőművészeti kiállítás, amelyen a német nemzetiségű Koch Antal fes­tőművész és grafikus alkotá­sait mutatták be; a magyaror­szági német költők és írók számára rendezett első vita- és tapasztalatcsere-fórum, a néprajzi és honismereti szak­emberek óbányai nyári tábora; a magyarországi német fúvós- zenekarok első szakmai talál­kozója, melyet nagy sikerű be­mutató követett a pécsi Nem­zeti Színházban, vagy a klub­élet fellendítése érdekében Klubleben címmel indított kétnyelvű folyóirat”. Hogy mi tette lehetővé az új kezdeményezések sikeres megvalósítását, arra a főtitkár így válaszolt: „Mindenekelőtt pártunk nyílt, gyakorlati vég­rehajtásában is következetes nemzetiségi politikája, amely­nek lenini alapelvei az élet minden területén érvényesül­nek. Ennek eredményeként tovább erősödött az a szemlé­let, hogy nemzetiségi politi­kánk megvalósítása, nemzeti­ségeink igényeinek, szükségle­teinek kielégítése egész társa­dalmunk ügye. Ezért a ma­gyarországi németek állam- polgári és politikai közérzete jó, megelégedéssel veszik tu­domásul, hogy ugyanolyan jo­gok és kötelességek illetik meg őket, mint a magyar la­kosságot. Büszkén vallják szülőföldjüknek és hazájuknak ezt az országot, lelkesen és odaadóan veszik ki részüket a szocialista építőmunkából”. Az elmúlt évek munkájáról a főtitkár elmondotta, hogy tovább nőtt az igény a német nyelvoktatás iránt. Az óvo­dákban ma már háromezer­négyszáz, az általános iskolák­ban tizenhatezer, a gimnáziu­mokban pedig háromszázhar­minc gyerek tanulja a német nyelvet. A megyék közül a legtöbb német nyelvoktató óvoda Pest megyében találha­tó, szám szerint húsz, s ezek­ben majd ezerháromszáz kis­gyermek tanul. A második Baranya megye, tizenhét óvo­dával, s ezer gyermekkel. A németnyelvoktató álta­lános iskolák számát illetően éppen fordított a helyzet.] Ba­ranya megye áll az élen öt­venöt iskolával. Pest megye huszonnégy intézménnyel a második, de ennek ellenére itt majd ezerkétszáz diákkal több tanulja a német nyelvet, mint Baranyában. összességében az országban hatvannégy óvodában és száz­hatvanegy iskolában tanítják ma már a német nyelvet.1 Ezt egészíti ki három gimnázium, Budapesten, Pécsett és Baján. A közművelődésben is a nyelvápolást elősegítő tevé­kenység kapta a legnagyobb hangsúlyt. A klubmozgalom fellendülőben van. A komp­lex közművelődésre ez a for­ma látszik a legalkalmasabb­nak, mivel a klubokban a kö­tetlen beszélgetésektől kezdve az író-olvasó találkozókon át a vetélkedőkig, vagy a szava­lóversenyekig mindenre mód és lehetőség kínálkozik — el­sősorban német anyanyelven. Örvendetes jelenség az is, hogy a német nemzetiségi együttesek műsora mind ösz- szetettebb lett. Vers, ének, próza, zene, tánc ötvöződik egy-egy csoport munkájában. Nem egy közülük, mint pél­dául a hajósi, a pilisvörösvári, a szigetújfalui, vagy a me- cseknádasdi, már külföldön is jó hírnevet szerzett a honi német kultúrának. Akik figye­lemmel kísérik a televízió R' - pülj páva vetélkedőjét, tői. i sikeres német nemzetiségi produkcióval is találkozhat­tak. Pest megye például önál­ló német nemzetiségi csapat­tal nevezett és a döntőbe ju­tott. A kulturális sikerek első­sorban annak köszönhetők, hogy az országos találkozókon kívül —, amelyek jó lehetősé­get biztosítanak az együttesek tapasztalatcseréjére is — kü­lönböző szakmai tanfolyamok segítik a felkészülést. Ilyen volt például a Tatán szerve­zett ötnapos tanfolyam, ame­lyeken a tánccsoportok, együt­tesek vezetői vettek részt. Vagy a honismerettel, népraj­zi gyűjtőmunkával foglalko­zók számára szervezett egyhe­tes tábor a Baranya megyei Óbányán. Hogy mennyire eleven hon­ismereti, néprajzi gyűjtőmun­ka, azt nemcsak a tatai né­met bázismúzeum gazdag anyaga bizonyítja, hanem a tavaly megnyílt mecseknádas- di német nemzetiségi tájház kiállítása is, amelyet talán ha­marosan egy újabb követ, a Pest megyei Dunabogdányban. Az idei év kulturális prog­ramja is igen gazdag. Közép- ‘ pontjában . a kongresszusra való felkészülés áll. Ennek keretében díszítőművészeti és fotópályázatot hirdetnek. A beérkezett pályaműveket ki­állításon mutatják be. Sop­ronban szeptemberben német nemzetiségi néptáncfesztiválra kerül sor. Ez lesz egyúttal a résztvevő csapatok minősíté­si fóruma is. Tavaly hét, az idén már kilenc kultúrkörutat szerveznek. Ennek keretében Baranya megyében a hajósi és a pilisvörösvári, Fejér megyé­ben a pusztabozsoki. Tolna megyében a soroksári, So­mogy megyében a mecsekná- dasdi, Vas megyében a pusz- tavámi, Bács-Kiskun megyé­ben a soproni, Pest megyében a szigetszentmártoni, Győr- Sopron megyében a kecskéd! Komárom megyében pedig a véméndi együttes mutatja be műsorát. r. p. 18. Én is megtaláltam a magam dolgát, hiszen nem csupa eszem-iszom az élet amúgy sem. Fűtök, aljazok, étetem a jószágot. Vacsora se kellett. Viktor köpi el a pilácsot, mellém henteredik. Tudott-e valamit az éccakai világról, vagy se, sose mondta szegény, de hát én néked, mint hátralevő fi­amnak úgy mondom el, mint­ha magamnak mondanám. Én öt teljes esztendeig apám sza­vaival, be voltam ugyan es­küdve a Vénusznak, a szere­lem istennőjének lobogója alá, jártam is alatta becsülettel, ám oltárán nem tudtam ál­dozni. Ügy feküdtem Viktor mellett, ahogy anyám mellett feküdtem. Nem ás volt ebből aztán bajom, soha a világban. Csak ahogy kirügyezett bennem a férfiúi készség, hát meg is lett annak a virágja. Megszületett a Matyi gyerek. Voltam tizenhat éves, de én annak a kölöknek úgy örül­tem, nem adhattam volna oda az egész szultáni lószerájért, elhiheted nekem. Már bent laktam Csanádon, huszonegy mohamed lovaimat átadtam a fogarasi lóbanknak 500 rénus arany forintokért. Köprüli a basa uralkodott Csanádon a várban, de a negyven kívül való házban mindenféle náció lakott velem együtt. Rácok, németek, erdé­lyi menekültek. A török a cseri barátoknak engedte a misét, a béke kedvéért. A cserikben, mint kolduló bará­tokban pedig a saját dervisei­nek magyar megfelelőit látta. Ezek olyan parasztpapok vol­tak, akik imádkoztak minden nyelven, amit hallomásból ta­nultak. Tartottak barmokat, lovakat, marhákat, amikből ispitályt, olyan kórházfélét is pénzeltek. No, hogy a Matyi gyerököm született, hát a cse­ri barátok csikószámadójának tettek. Annyi bajom sem volt, mint a sörke veséjének. Bár Viktort háborította Köprüli, ha én odajártam a mezőkön, hisz szépséges egy szép asz- szony volt, hogy Kikindától Lippáig nem találhattam vol­na mását. Fájt a fejem érette, hogy is cselezhetném meg ezt az átkozott rokont. Mert jött, a szemem láttára simogatta Viktoromat, s kuncogott, hogy rokoni alapon szeretheti. No, a városban meg ott la­kott a vak szultán lánya, Csá­szár Kata, a megszalajtott Murád szultán családi leszár­mazottja. Annak az oltalma alá eresztettem a családom, és én jártam be hozzájuk szomba­ton esténként. Haragudott is érte Köprüli meg nem is. Mondom néki, beteg az asszony, hát ottan gyógyítgatja Kata néni. Egy év múlva Köprülit el­vezényelték temesvári basá­nak, mivel nagyon tudott a várak erődítéséhez. Savoyai Jenő húszezer emberrel ostro­molta akkor. De nem mer­tem visszahozni a családot, mert Kászon, a Köprüli után jövő is hamar szoknya alá ka­pó hírében állt. Pedig a Ko­ránban világosan meg vagyon az írva, hogy más ember szé­náját húzgálni pedig haláli fenyíték, a paradicsom el­vesztésének terhe alatt tilos. Hanem ugye, Viktor rájának számított. Jó helyük volt az enyimeknek Császár Kata mellett. Akkora városban, mint Szeged, nem lehetett a törvényeken csak úgy átugrál­ni, mint Csanádon. Így ment teljes nyolc éven által az életem. Fianem Ma­tyi, már lovat ült, egyszer csak sárgulni kezdett, mint őszi fán a levél. De orvos, de minden, ami kell nem segített rajta. Egy hétről a másikra elvitte a vízkórság. Én kint, asszony bent. Fájt annyira a mellem kosara, egész nap vi­zes agyaggal pakoltam. Az se fogott rajtam. De, hogy a baj ne járjon egyedül, Viktor is ágynak esett, nemsokára főd­be tette őt is a bánat. Ügy maradtam, mint az ujjam. A csanádi kűlábas ház se tudott éngem magához fogni. Men­tem, eleresztett kantárral, amerre a lovam vitt. De se enni, se inni! Ez időben éppen sorozták össze lovainkat, hogy az új fejedelemnek, Rákóczinak a kezére hajtsák. A szegedi vá­rat lövette, mert Globitzot akarta belőle kifüstölni. Volt énnékem akkorára olyan ka- tonaundorodásom, hogy az ég­világon nem bírtam ránézni akármi ka~dos emberre. Mert mindennek ők az okozói. A járványokat is az én Matyi fiamra ők hordták össze a világ elrothadt fenekéből tán. De indul a lócsorda le Sze­gednek, az én lovam velük, hisz a testvérei voltak. Be­érünk. Forró júliusi nap süt, megyünk a fejedelem sátorá­hoz, valahol a rúkusi kápolna árnyékában cicázott zászlói­val a szél. Ez a Rókus a bir­kavágók városa volt, vagyis a cincároké, de csúfolták kuko­ricavárosnak is, akik hara­gudtak az idevalósiakra. Megyünk a fejedelmi sátor­hoz, húsz kurucosruhájú kísér bennünket. Hanem egy püspök, bizo­nyos Szécsényi Pál nevezetű temesvári főpap mondja épp Rákóczinak, hogy tizenkét napja megválasztották erdélyi fejedelemnek. Közel voltam hozzá. Hordozó széken ült a kápolna árnyékában, de egy öröm nem ragyogott föl az arcán a hírre. Tudhatta a ma­ga embereitől, vagy sem, azon én gondolkodni se érkeztem, mert a püspök kíséretéből mellém lépett a gvárdián, bi­zonyos Elzevir Jakab neveze­tű, hogy hol vagyok én, ami­kor mindenütt kerestet? Szol- gálatjára vagyok a gvárdián úrnak, mondom neki. Osztja is a parancsot, hogv de mindjárt, egy percet se várva — nem volt tekintettel se fejedelemre, se püspökre, elvonszolt a sátortól —, de induljak Kaszapörre, mert egy csapat ló várja ott a pusztagazdát, ami én leszek. Vesztenivalóm egy pityke- gomb nem volt. Csak a hadi­lármát hagyhattam magam után, meg a szomorúságot. Azóta a tájból, ha ki is másztam, mindig visszahozott a lovam. Szavaira a vezércsődör csöngője csöndített igent. Egy pisszenetnyit éppen hajnalod- ni kezdett az ég alja. — Ládd, egy éccaka elég, hogy a szegény ember az éle­tét elősorolja. De minek is mondom? Vedd úgy, hogv ma­gamnak soroltam. Kinek is számolhatnék már el? Rajtad kívül a kerek világon nincsen énnékem senkim. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents