Nógrád. 1978. május (34. évfolyam. 102-126. szám)

1978-05-21 / 118. szám

\ Kosos hasában Mai VASÁRNAPI JEGYZET Társadalmunk egyenrangú tagjaként tévéaján latunk 17.40: Magyar Nemzeti Múzeum. ' ’>1 HAZÁNKBAN élő nem­zetiségek szövetségei ez év novemberében tartják soron következő kongresszusukat. A szlovák nemzetiség életéről, tevékenységéről, a közéletben betöltött szerepéről beszélget­tünk Such Jánossal, a Magyar- országi Szlovákok Demokrati­kus Szövetségének főtitkárá­val. — A közelmúltban szövet­ségünk országos választmá­nyának ülése megállapította, hogy a Magyarországon élő szlovák nemzetiség a magyar lakosság egyenrangú és -jogú partnereként veszi ki részét a fejlett szocializmus építéséből. Ha anyanyelvűnk különbözik is egymástól, közös dolgaink­ról mindig egy nyelven be­szélünk. Legfőbb közös dolgunk pe­dig az, hogy a magunkénak érezzük ezt az országot, amely az otthont, a munkát, az ál­lampolgári jogokat és a mű­velődés lehetőségét egyaránt megadja számunkra.' A hazánkban élő szlovák nemzetiség él jogaival. Ezt mi sem bizonyítja jobban: a szövetség V. kongresszusa óta jelentősen nőtt az anyanyel­vet tanuló gyermekek száma. A négy esztendővel ezelőtti statisztikához képest csak az általános iskolákban mintegy ezerszáz gyermekkel több kapcsolódott be a szlovák nyelv tanulásába. Jelenleg már az ország negyvenegy óvodájában is ta­nulhatnak szlovákul a legki­sebbek. Számuk évről évre nő. Tavaly például Nógrádon és Nőtincsen nyílt szlovák nyelvű óvoda Munkájukat a szövetség sokrétűen segíti. Például tavaly My sme deti címmel dalosjáték-füzetet je­lentettek meg, amely szinte az egyik napról a másikra köz­kedveltté vált. A NYELVOKTATÓ általá­nos iskolák a legnépesebbek. Négy év alatt a tanulócsopor­tok száma háromszáztízről háromszázharminchatra emel­kedett. A jelenlegi tanévben ebben az iskolatípusban hat- ezerhatszáz tanuló részesül szlovák nyelvoktatásban. A tannyelvű általános isko­lák tanulólétszáma is nő. Ma már hétszáznegyvenen tanul­nak ilyen iskolatípusban. A szövetség tagjai több alka­lommal vettek részt szülői ér­tekezleteken, például Ácsán, Csőváron, Galgagyörkön, Püs­pökhatvanban, ahol a szülő­ket tájékoztatták a szlovák nyelvoktatás jelentőségéről, a továbbtanulás lehetőségeiről. Tovább gazdagodott a szlo­vák nyelvművelő olvasótábo­rok programja. Jól sikerült a békéscsabai középiskolások táborozása, amelyen neves szlovákiai írók is részt vettek, komárom és Nógrád megye első ízben rendezett közös szlovák nyelvművelő olvasó­tábort. A már hagyományos két Pest megyei olvasótábor — Pilisszentkereszt, Göd — szintén gazdagította program­jait. Mindez együttesen elősegí­tette, hogy nőtt a szlovák nyelvoktatás becsülete, te­kintélye. A szlovák nemzetiségi köz- művelődésben talán az anya­nyelvi oktatásnál is jelentő­sebb előbbrelépés történt az elmúlt években. Ma már a nemzetiségi közművelődés olyan területeire is kiterjed a figyelem, mint az öntevé­keny művészeti csoportok művészi színvonalának eme­lése, műsoranyag-ellátása, a szakemberek képzése, a szlo­vák folklór gyűjtése, feldol­gozása. Gödöllő város adott otthont például a szlovák nemzetiségi pávakörök veze­tőinek továbbképzéséhez. Eredményét milliók láthatták a televíziós vetélkedőkön. A csapatok többségében szlovák csoportok is szerepeltek. A Békés megyei csapatban a tótkomlósiak, Bács-Kiskun megyében a miskeiek, Veszp­rém megyében a jásdiak, Komárom megyében a tar- dosbányaiak és a kesztölciek versenyeztek, Pest megye pe­dig önálló szlovák csapattal — Püspökhatvan, Maglód, Csömör — indult. Eredményes munkát végzett az Oroszlányban összehívott kétnapos honismereti-nép­rajzi konferencia, amely két időszerű témát, a szlovák né­pi gyermekjátékok, valamint a szlovák földrajzi nevek ösz- szegyűjtésének elvi és gya­korlati problémáit vitatta meg. S lényegében ez volt a témája a kétnapos balassa­gyarmati párbeszédnek is. Mindezt jól egészítette ki a Bánkon megrendezett egyhe­tes néprajzi tábor. Szintén a közművelődés ha­tékonyabbá tételét segítette az az egyhetes tanfolyam, amelynek a Pest megyei Pá­céi község adott otthont. Ezen a szlovák községek művelő- désiház-igazgatói vettek részt. A szövetség idei program­ja is igen gazdagnak ígérke­zik. A VI. kongresszusra ké­szülve ott voltak az országos nemzetiségi pedagőgusta­nácskozáson, ahol az anya­nyelvi oktatás kiszélesítésé­nek lehetőségeit vitatták meg. A más hagyományos olvasó­táborok mellett tíznapos nép­rajzi tábort is szerveznek. Több együttes részt vett a Magyar Rádió nemzetiségi népzenei fesztiválján, az or­szágos nemzetiségi úttörő- és az országos nemzetiségi folk­lórfesztiválon. Közreműköd­nek a már hagyományossá váló kulturális találkozók — vértesi napok, szentendrei napok, bánki nemzetiségi nap, szobi kulturális napok, mátraszentimrei kulturális napok, Ácsa és környéke nemzetiségi találkozó — meg­rendezésében. TOVÁBB folytatódnak az az idén is a népszerű kultúr- körutak. Ennek keretében ha­zánkban szerepel a ruzonbe- roki Liptov táncegyüttes és a zilinai Stavbár népi együttes- Az előbbi Komárom, az utób­bi Békés megye településein lép dobogóra. P. P. 1802-ben Széchenyi Ferenc a nemzetnek adományozta jelentős könyv-, érem- és ré­giséggyűjteményét és ez lett az alapja nemzeti gyűjtemé­nyünknek, amely a hajdani pálos kolostor épületében nyílt meg, 1803-ban. A nem­zet ezután fontos ügyének te­kintette a gyűjtemény gyara­pítását. József nádor országos gyűjtést rendezett egy új épü­let létrehozására; az 1836-os országgyűlés a városkapun kívül állapította meg felépü­lésének helyét. Pollack Mi­hályt bízták meg, aki el is készítette a tervét, az ekkori klasszicista stílusban. Igaz, a márvány helyett követ terve­zett, a szoborcsoport is — amely az orom timpanonján van — rozsdaálló horgany­ból készült. 1843-ban bontot­ták le az álványzatot az épü­letről. Belső berendezését is Pollack tervezte. 1848-ban dicsőséges szerephez jutott a múzeum épülete; a szabad­ságharc leverése után viszont hatalmas adóval sújtották, amelyet csak a múzeum fenn­tartása javára rendezett kon­certek bevételéből tudtak ki­fizetni«. MINEK KÖSZÖNHETŐ A COLOSSEUM SZILÁRDSÁGA? Mint ismeretes, a római Colosseumot több mint 2000 évvel ezelőtt építették, de nagy része még ma is áll, nem kezdte ki az idő. Az öt­venezer nézőt befogadó amphitheátrum restaurálása közben az olasz tudósok meg­állapították, hogy az ókori római építészek nagyszerű al­kotása mészkőtömbökből ké­szült szilárd föld alatti alap­ra épült. Az ellipszis alakú alapzat 13 méter mély, át­mérője 188, illetve 156 mé­ter. A tudósok véleménye szerint éppen ez a fundamen­tum mentette meg a Colosse­umot a pusztulástól. VRÜS0K ALATT A FALUBAN A korábbi években az egyik járási pártérte­kezleten nagy érdeklő­dést keltett a felszólalásával A falujáról beszélt átmelege­dett hanggal, igen meggyő­zően. A hallgatóság előtt meg­elevenedtek a virágtól díszlő utcák, képzeletükbe idézte, az általuk közös erővel felépí­tett ifjúsági házat, láthatták az abban folyó gazdag éle­tet. Elvitte hallgatóságát a zöld pázsitos sporttelepre. Át- élette az értekezlet résztve­vőivel a községbeliek közö­sen végzett munkájának min­den hangulatát. Akkor mond­ták, hogy ennek a faluja iránt ilyen izzó hangulatot te­remtő embernek Rédler Ist­ván a neve, aki a Nógrádsápi Általásnos Iskola igazgatója, és egyben a pártalapszervezet titkára. A napokban a tanítás be­fejeztével találkoztunk ismét. Fönt van az iskola az emel­kedőn, ahonnét lelátni a fa­lura. Az épület nagy, széles ablakokkal tárulkozik a déli napfény felé. A gyerekek ha­zamenőben ellepték a falu utcáját, amely megtelt a hangjuktól. Onnan fentről, az iskolától követte tekintetével, a gyerekeket. Tavasz van, már Nógrádsápon is. Zöld­fű fakadt a Vrüsokon, és bá­rányok legeltek rajta. Odébb a falu fölött őrködő Tatárhe­gyen gombáztak, mert finom harmatgomba terem rajta, így tavasz idején. Rédler István, mindezt áttekintette aztán beleszippantott a levegőbe. Virágillatos volt. Nyugalom, ült az arcán, amelyről nagyon ritkán hiányzik a derű. Azt mondta, ha pedig hiányzik, akkor lemegy a faluba talál­kozni az emberekkel és ott közöttük visszanyeri a derű­jét. Bozontos hajában ott villog már az ezüst, de ez nem korának jelzője, hanem inkább a gondoknak. Még, alig csendesedett el az is- kbla, nem is foglalkozhatott, annak mindennapi dolgaival, «púkor betoppant Bánó Ti­bor, a kultúrház gondnoka. Derék szőke ember, inkább lakatosnak kinéző abban a kék munkásruhában, és pa­naszkodott, de inkább csak úgy tudtúladásként! — A gyerekek sarat dobál­nak a frissen festett falra. Puha még a föld, ellenáll­hatatlanul csalogató gyur­mának gyúrására, amit ha egy jól hajló vesszőre szúr­nak nagy csatákat lehet ve­le vívni. Azokból repült né­hány pöttynyi a falra. Az igazgató arca a panasztól nem lett komor. Tekintetében talán még a megértés fénye is felcsillant, de így szólt: — Rendben van, beszélek velük! Hangjában volt, mozdula­tában is, természetes számá­ra, hogy neki túl kell tekin­tenie az iskolán, az egész falura. Tehette volna-e más­képpen a minap is, amikor a betegeskedő Bottyáni István kereste meg, hogy segítséget kérjen rossz anyagi helyzeté­nek rendezéséhez, amely a betegségét követő leszázalé- kblás után következett be a családban? Vagy mondhatott, volna nemet, amikor Sztankó János fordult hozzá tanácsért mit tegyen, hogy a házát ve­szélyeztető Peresi-patakot megfékezzék. És most a leg­természetesebb módon azt kéri tőle a falu, emeljen szót az ellen, hogy megszüntetni szándékoznak az orvosi kör­zetet. A homlokára hulló, haját hátra simította, de attól csak borzosabb marad a feje. Nem is hajának elrendezéséért túr­ta meg a fejét, hanem in­kább a gondolatai rendezésé­ért. Küzdött magával szól­jon, vagy inkább hallgasson, hogy látszata sem legyen sze­mélye Sínt osságának. Te­kintete elkomorult, a hangja is halkabb lett: — Talán félremagyaráz­ható, hogy az emberekkel jól megvagyok? Amikor feltekintett sze­mében a gyanakvás villant. Volt idő, amikor túlzottnak ítélték meg a falujáért való szorgalmaskodását. Saját törekvésének ítélték. Az ez­zel okozott keserűség még fel-felébred benne. Nyilvá­nos tanácskozáson is szemé­re vetették már, hogy köve­tel. Mindig csak maguknak követel. Azt mondta védeke­zésül, hogy követeljen min­denki. Visszagondolva ezek­re a napokra, ráncba fordult a homloka, aztán mint aki tántoríthatatlan hitében, mondta: — De mi nem csupán kér­tünk, hanem meg is tettük a magunkét! Valamikor. régen, még alig csendesedett el a háború kavargása, apró gyerekkel a marék holmi tetején, egy sze­kér fordult a Páskom -felől Nógrádsápra. A Csallóközből, szekereztek, odahagyva min­denüket azért a családi há­zért, amit Sápon, a Tabánon kapak. A faluban inkább a szlovák, mint a magyar nyelv volt honos. Akik pedig érkez­tek, csak a magyar nyelvet bírták. Ebből ragadt rájuk a jelző: a magyarok. Így kezd­te az életet Rédler István Nógrádsápon. Aztán azzal folytatta, hogy beteg apja he­lyett maga szántott, vetett, amikor még Gáspár Mária tanítónő keze alatt kóstolgat­ta a tudományt. Az emléktől szenvedélyes lett a hangja: — Én beleforrtam, eggyé lettem ezzel a faluval Aztán az a tanítónő, az a gyerekek leikébe látó, aki megérezte a benne levő érté­ket, egyengette útját a ma­gasabb tudományok felé Réd­ler Istvánnak. Aki elengedte az eke szarvát, letette a ka­szát és akkor tért vissza a fa­luba, amikor már odaállhafott az emberek elé, hogy felajánl­ja nekik szolgálatát. Nem le­het elfelejteni, hogy az ötve­nes évek közepi zűrzavar­ból hogyan vezette ki a fia­talokat és kint a Cseresben, hogyan tettek fogadalmat a rendszer mellett és alapítot­ták meg a kommunista ifjú­sági szervezetet Ott a kezük nyoma a község virágos utcá­in, a járdákban, az úttesten, a felépített középületekben, a megújított iskolán, a sportte­lepen, mindenütt ahová néz az ember. A Cserhát nyugati szegélyének ékes fészkeként tárul az ember elé ma Nóg- rádsáp. — Nem az én érdemem, az embereké, akik két kezükkel, szívük minden melegével ál­doztak ezért Jogtalan hát, ha egyre kérek és kérek? Ezek az emberek megérdemlik — tüzelt a hangja, akár koráb­ban, ott a szónoki emelvé­nyen. E sténként amikor haza­térnek a faluból távol dolgozó emberek a mezei munkáról megtér az utolsó traktor is, a Tatár- hegyről lassan aláereszkedik a birkanyáj és a Naszály árnyé­kot vet a völgyre, benépesül a falu központja. Jóleső, min­dennapi beszélgetés zajlik. Ott vannak mindannyian az em­berek, és köztük a bozontos hajú igazgató, a község párt­titkára. Ott van, mert ott ér­zi magát igazán jól. Aztán a fiatalok körében folytatja, a kultúrban. Mindenről szót váltva velük, hol szenvedélye­sen, hol emlékezve halkra fo­gott hanggal, hogy formálja lelkűket. Ott van, ahol szük­séges, mert természetes, hogy ott kell lennie. Mint minden­kinek, aki a közösséghez tar­tozik. Bobál Gyula Egészségünkre TV/TA-r 1Á hogy a megyék lakossága között nem ren- *V'L“y J U/ deznek tömegsportversenyt gátfutásban, mórt lehet, hogy a viadalon Nógrád gyászosan szerepelne. S Tik­kor jönnének a ráérő statisztikusok, s a legközelebbi év­könyvben az utókornak is megörökítenék az eseményt. Lrul- nának-pirulnának utódaink, látva a sok gátat és a fAirge lábakat, és sehogy sem tudnánk elképzelni miért nem lehet ötvözni é kiváló adottságokat. Mint ahogy mi is szégyenlő­sen lesütjük szemünket a megyék közötti összehasonlításo­kat hallva, hogy már megint a sor végén kűllogunk a la­kásépítéstől kezdve a műtrágya-felhasznál ásón át az egy fő­re jutó tejfogyasztásig. (A szolgáltatást nta is említsük!) Apropó tejfogyasztás! Tüzetesen á*Utanulmányoztam a megye népi ellenőreinek jelentését a témáról. A vizsgálat minősítését — legjobb volt az országban — nem jelzik a statisztikusok, annál inkább a tényt: ahelyett, hogy tejben- vajban fürödnénk, amiről a kereskedők ábrándoznak, a reggelinkhez éppen csak cseppen-csurran a fehér folyadék­ból. Aggaszt a gondolat, hogy mit szólnaik mindehhez a te­henek? Még csak az kellene, hogy lelkiismeretes állatte­nyésztők tudomásukra hozzák, s megnézhetnék magukat a főkönyvelők, midőn esedékessé válik a tej’prémium bekaszí- rozása. Szerencsére a jámbor jószágok ügyet sem vetnek a tejfogyasztás körüli vitákra. Többre értékelik a zamatos zöldtakarmányt Mint ahogy a pásztói és salgótarjáni kórházakban la üdvözítőbbnek tartják az étrendek Összeállítói az egyéb étke­ket a tejnél, tejtermékeknél. A pásztói egészségügyi intéz­ményben egyik évről a másikra csökkeni a tejalapanyagú termékek fogyasztása. A megyei kórházban még tavaly az azt megelőző esztendőhöz képest a tejjel, tejszínnel, sajtfé­lékkel spóroltak. A diákok sem érezhetik miagukat elkényez­tetve. A Bolyai Gimnázium konyháján, a salgótarjáni Ga­garin, Malinovszkij úti általános iskolában is kevesebbet költöttek a fehér alapanyagokra. Mi lesz hát a sok tejjel? Rossznyelvek beszélik: a ká­nikula időszakában sörösíteni kéne, mert a pilzeniből, kő­bányaiból viszont tengernyi sem lenne elég. Lehet, hogy reggelente — főként kilenc óra előtt — .azért sorakoznak élelmiszerboltok előtt türelmesen, mert a különös „keresz­tezés” kezdetét vette? A kereskedők esküdöznek, hogy a tejtermékfogyasztás fellendülése „tejjesen” a vásárlókon múlftc. Rutinos vásári kikiáltók nem kínálják portékájukat olyan buzgalommal, mint ők az Edamit, a kefirt Amikor energiájukból futja, még pazar tárlatokat is rendeznek, csakhogy rádöbbentsék a törzsvásárlót: mélyüljön el magában, vizsgálja felül egész életmódját, szokásait, s legyen úttörő a tejfogyasztásban, s ne mosolyogjon a tejbolti eladóra, mint hajdan európaiak a burgonya meghonosítóira. Hiszen a tej: erő, izom, hallom a televízióban a Tejipa­ri Tröszt vidám, tejivásra nógató reklámjait, s már rohanok is a hűtőszekrényhez, hogy a délelőtt gondiosan elpakolt fél­litert felhörpintsem. Az első kortyok után aztán elszáll min­den erőm. Elernyednek izmaim s — uram bocsá — mellőz­ve a szépirodalmi stílust, éles kritikával illetem a gyártót, hogy már megint összement a műanyag zacskó tartalma, mint a srácok frissen vett nadrágja mosás után. Aztán szip­pantanám vissza a szavakat, hiszen a tejipar e motion, szeret­ne nevelni az aludtej fogyasztására, a házilagos feldolgo­zásra, ha már egyszer kevés a tejüzem. Ott a naßybögre, no­sza bele az egész, s naponta figyelem: alszik-e már? Nem akar csucsukálni, legszívesebben ringatná az ejgész család. De a tej újabb tulajdonságát azért sikerült a kísérletező* nyomán felismernünk: nem csak tápláló, hanem makacs is. A tisztelt tejipar bizonyára megérti sorstá/.-saimat is, hogy ilyenkor, a nemes várakozás lassan múló órái alatt, a családfő a sörösüveg után nyúl, hogy könnyebbem győzze le a tejtermékfogyasztás elé emelt gátat, s az ugyancsak habzó, szintén folyékony nedűt kortyolgatja. A statisztika viszont nem hagy nyugton. Roppant res­tellem, hogy amíg az országban az egy főre jutó tejfogyasz­tás 180 liter körüli, addig mi Nógrádban még mindig lema­radunk jó ötvennel. A fővárosban szűk sikátorokban oso­nok, nehogy alföldi ismerősömmel összefutva szóba hozza, hogy nálunk nemcsak, hogy NB I-es futballcsapat sincs, de a tejivásban is lepipáltak bennünket, s ha ez így megy to-, vább már a statisztikai évkönyvet sem veszem kézbe. A „Áj.! optimista vagyok. Fel a fejjel, akarom mon- dani, a tejjel. Nincs már messze az idő, ami­kor reggel hétkor az ÉVI-élelmiszeráruház előtt tejespoha­rakkal koccintunk. Egészségünkre! ‘ . Szabó Gyula j Megtéveszt! Többször végigjártam a Mező Imre utat, átmentem az eb­ből nyíló másik utcába is akadálytalanul, így bizton mond­hatom, hogy Pásztón, az említett utca elején levő közleke­dési tábla félrevezeti a járművezetőket. Sokba kerülnek a tájékoztató táblák, itt vajon miért nem takarékoskodnak? ____________________________________________— kj — ^ | NÓGRÁD — 1978. május 21., vasárnap 5 \

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents