Nógrád. 1978. május (34. évfolyam. 102-126. szám)
1978-05-04 / 103. szám
/ £ d e s óra Gyermekkéz írta levelet hozott a posta Balassagyarmatról: Ez az óra azért volt édes, mert Szlatinszky Csaba édesapja eljött hozzánk, hogy meséljen a méhekről. Hozott magával egy nagy táskát. Volt benne egy keret, amiben a méhecskék a mézet gyűjtik, egy másik, amin anyabölcsők voltak, és védőruhák. Akik felvették, olyanok voltak, mint a földre pottyant űrhajósok. Azután elmesélte nekünk, hogy jutott az első méhcsaládhoz. Erdőszélen laktak. Tizennégy éves korában egyszer, ahogy a fák közt járt, zümmögést hallott. Felnézett, s látta, hogy egy odúból ki-be szállnak a méhecskék. Bedugaszolta a lyukat, az odú fölött és alatt elfűrészelte a fát. Még sok mindent mesélt nekünk a méhek életéröl. Közben kézről kézre adtuk a lépesmézet. Még a fülünk is ragadt. Bérezi Brigi mint a villám, úgy csapott a maradékra. Vidáman nyalogatta az ujját, pedig azt mondta, nem is szereti a mézet. Eddig nem szívlelhettük a méhecskéket, mert fájdalmasat csípnek. Megismerve életüket, szorgalmas munkájukat, megszerettük őket. a balassagyarmati Dózsa György úti Általános Iskola 5. osztályos tanulói Észrevételünk Baleset Jubileumi műszak Levelezőink jelentik Szakszervezeti taggyűlés Jobbágyiban nyomán A NÖGRÁD című lap március 23-i számában „Miért nincs?” címmel közzétett észrevételben foglaltakat megvizsgáltam, annak eredményéről az alábbi tájékoztatást adom: A vizsgálat során megállapítottam, hogy a pásztói postahivatalban a hírlapárusítás hiányosságára vonatkozó észrevétel jogos volt. Intézkedtem, hogy a központi napilapokból, a megyei lapból, valamint színes hetilapokból, minden esetben megfelelő példányszám álljon a'vásárlóközönség rendelkezésére. A szükséges példányszámok beemeléséről egyidejűleg intézkedtem. Hasonló panaszok megszüntetése érdekében a hivatalvezetőt, a hírlapterjesztés, -árusítás fokozottabb ellenőrzésére utasítottam. A posta hibájából előforduló kellemetlenségért szíves elnézést kérek. Ruttkay Mátyás osztályvezető Budapest Vidéki Postaigazgatóság nem történt Az óvodai oktatás feladatai közé tartozik a közlekedés szabályainak gyakorlása. Ennek keretében a napokban 28 gyermekkel sétára indultunk. Már öt perce figyeltük az útkereszteződésben, hogyan haladnak át a járművek: lassítanak, jeleznek kanyarodás előtt, átengedik a gyalogost az átkelőhelyen és így tovább. Miután mi is részesei akartunk lenni a forgalomnak, megkezdtük az áthaladást az úttesten. Háromnegyed részen tartottunk, amikor egy „úrvezető” Trabantjával megszegve az elsőbbségadás szabályát, közénk hajtott. A véletlennek köszönhetjük, hogy nem történt baleset. A lélegzetelállító pillanatból egy udvarias mosoly, szabad utat mutató kézmozdulat ocsúdta- tott fel, amit ezúton köszönünk a sertéseket szállító IFA tehergépkocsi vezetőjének, mert enélkül aznapi munkánk már-már értelmét vesztette volna. Csalár Istvánná óvónő Érsekvadkent A vanyarci kivarróüzem dolgozói nyersszövet kidolgozásával foglalkoznak. A nyersanyagot a HFSZ budapesti gyára adja. Mint az ország számos munkahelyén, Lenin születésének évfordulója tiszteletére a mi kis kollektívánk is kommunista műszakot szervezett. Kezdetben voltak nehézségek, hiszen javában folynak a tavaszi munkák. Ennek ellenére lelkesen kivettük részünket a munkából, szinte versenyeztünk egymással, ösz- szesen 16 vég szöveg került kidolgozásra. E munka értékét a VIT-alapra ajánlottuk. A Salgótarjáni Ruhagyár mi vállalatunk, illetve telep- zsefnének pedig a telep gazda- Ezekből a szövetekből készüljobbágyi telepén április vé- helyünk területén. Foglalko- sági, párt- és tömegszervezeti, ne]<. a yiT-egyenruhák, megén szakszervezeti taggyűlést zott a helyi gondokkal- illetve valamennyi dolgozó- lyekben fiataljaink képviselik tartottunk. A bevezetőben Ro- eredményekkel, amit kibőví- ja nevében megköszönte eddi- hazánkat botka Jánosné telepvezető is- tettek javaslataikkal-ész- gi lelkes munkáját, s bejelenmertette a taggyűlés napirend- revételeikkel dolgozóink, illet- tette, hogy kimagasló szakját. A műhelybizottság 1977. ve a szakszervezeti tagság. szervezeti munkájáért Buda- évi munkáját Kovács József- Bélák Ödönné, a pártalap- pesten kitüntetésben részené ismertette. Majd külön szervezet titkára hozzászólá- sül. szólt arról, hogy a Prágában sában foglalkozott az üzemi \ szakszervezeti taggyűlés megtartott IX. szakszervezeti demokráciával, amely a fejlett nagy örömmel ért véget. Tevilágkongresszuson Gáspár szocialista társadalom építésé- lepvezetőnk bejelentette, hogy Sándort, a SZOT főtitkárát nél nélkülözhetetlen. Felaján- 1977 évi munkánk eredményeválasztották meg a Szakszer- lásokat tettek kommunista ként elnyertük másodszor is a vezeti Világszövetség elnöké- műszakok szervezésére, a „Kiváló telep” kitüntetést, vé. szakszervezeti oktatási szék- meiy dolgozóinknak még na- elsejei csoportos névadó. Egyik Beszámolójában tükröződött ház építésére, valamint a VIT- gyobb lendületet adott a mun- legszebb tavaszi ünnepünka szakszervezet helye társadal- ünnepiéi’“ L mélW ^ Hugyecz Jánosné Vanyarc Ötös névadó Rákóczi-te!épen A Rákóczi-telepen hagyománnyá válik a lassan május munkban, , politikai-gazdasági megválasztására Nagy András- segítő-szervező munkája a né személyében. Kovács JóSzőke Lászlóné szemléjéhez nagyon szépen kapcsolódott az ötös névadó, melyet az idén tartottak a telep művelődési házában. A szülők, névadó szülők, rokonok és érdeklődő vendégek szinte zsúfolásig megtöltötték a nagytermet, ahol tíz órakor a Himnusz ünnepélyes hangjaival kezdődött az ünnepély. Az anyakönyvvezető köszöntővállalatunk 1976-ban az V. járó dolgozók gyakori távol vényesítése a lakáselosztások- je, a szülők és a névadók fo- ötéves terv készítésekor kö- maradásával jár és nehezíti nál megfelel a követelmények- gadalomtétele után a helyi zéptávú szociálpolitikai tervet művelődéspolitikai felada- nek. Főleg munkásfiatalok KISZ-fiatalok, kisdobosok és dolgozott ki, mely szorosan taink megoldását. A megoldást kapják a vállalat, ^támogatását. óvodások rövid, de jól sikeh atóiroc coiát ■iár-otr.t biztosítása je- Az elbírálás módszere demok- rült műsora váltott ki a jelenfí/livel segíti dolgozóit a Balassa* gyarmati Fémipari Vállalat ? kapcsolódik a vállalati ötéves saját járatok tervhez. A szociálpolitikai feladatok maradéktalan végrehajtása érdekében, a vállalati sajátosságok figyelembevételével, szociálpolitikai osztályt hozott lentené, melynek megvalósító- ratikus, a döntés a munkahelyi, levőkből tetszésnyilvánítást sára intézkedett a vállalat. Dolgozóink 6,50 forintért, tanulóink 1 forintért üzemi étkeztetésben részesülnek. Kétféle menü közül választhatnak létre. Feladatkörébe tartoznak dolgozóink, valamint nyugdíjagazdasági és tömegszervezeti Majd a helyi társadalmi és aktívák javaslatával, egyet- tömegszervezetek, üzemek képértésével történik, a tényleges viselői köszöntötték a szülőket helyzet és a végzett tevékeny- és az ifjú' ünnepeiteket. Bár ség alapján. az időjárás nem kényeztette el 1976-ban 27, 1977-ben 21 a résztvevőket, a kis ünnepi Balassagyarmati motoros győzelme KISZ—Skála Kupa néven 50 köbcentiméter hengerűrtartalmú motorkerékpárok részére a Budapesti Honvéd SE KISZ-szervezete négyfordulós mini szlalommotorversenyt hirdetett. Két kategóriában lehetett nevezni: speciális és segédmotoros gépekkel. Az első forduló a minap a Skála Áruház parkolójában zajlott le. A speciális kategóriában induló 50 versenyző között rajthoz álltak a Bgy. SE motorosai is. A háromfutamos versenyen végül egy első, a második és harmadik futamok második helyezésével a Bgy. SE versenyzője, Sztrés Zoltán, nyert saját készítésű versenygépén az esélyesnek számító rendező egyesület motorosai előtt. A következő futam előreláthatólag június második felében lesz az úgynevezett „éles sarkon”, melyre a helyszínen is lehet nevezni. Kocsner János szakosztályi intéző azok a szolgáltatások, juttató- saink, gyes-en, illetve táppén- családunk költözhetett új, mo- műsor minden arcra mosolyt sok, ellátások, kedvezmények, zen levők egyaránt. Sőt lehe- dern lakásba. Több mint 80 csalt. A résztvevők vidáman melyeket a vállalat dolgozói- tőség van az ebéd hazaszállí- százalékban fiatal munkáscsa- távoztak, abban a reményben, nak, azok családtagjainak sze- tására családtagok részére 11 ládok kapták meg a vállalat hogy egv esztendő múlva is- mélyre szólóan és kollektív forintért. támogatását. Ezenkívül három mét a fölvirágozott teremben módon nyújt. Ezek részben Az üzemegészségügyi helyze- dolgozó családi ház építéséhez köszönthetik az úiszülötteket. munkavégzéshez kapcsolható tét javította a vállalat üzem- kölcsönben részesült. Jakab Gábor, támogatások. Munkakörülmé- orvosi ellátása. Heti 12 órában A fentieken kívül számos Rákóczi-telep nyék javítása, üzemegészség- általános szakorvos tart ren- más támogatásban részesíti Dózsa György út 3. ügyi és orvosi ellátás, vala- delést, emellett állandó jel- dolgozóit a vállalat: C-menetmint egyéb ellátások: üzemi leggel üzemi nővér is rendel- levél költözködésekhez, egyéb Eredményes étkeztetés, gyermekintézmé- kezésre áll. szállításokhoz, kedvezményes nyék támogatása, lakásépítés Vállalatunk anyagi támoga- anyagvásárlás, kölcsöneszkö- nif Út kiállítás és -vásárlás, üdültetés, segé- tást nyújt a város gyermekin- zök stb. A számos tennivaló ” Csővezetéken jut majd el a földgáz Vácról Romhányba, az Építési Kerámiagyár most készülő új üzemcsarnokába, ahol a gázkemencék fűtését, a gyártelep energiaellátását biztosítja majd. Képünkön: fektetik a csővezetéket Bánk és Romhány határában, mely munkálatokkal a terveknek megfelelően haladnak. — kj — lyezés, kulturális és sportle- tézményeinek fejlesztésére. Bri- melléit jelentős fejlődés tehetőségek. , gádjaink szocialista szerződé- pasztaiható ezen a téren. A A vidékről utazóknak a me- seket kötnek egy-egy intéz- vállalat intézkedéseit folyanetjegy biztosítása központilag mény támogatására, mely kap- matban levő fejlesztése, dinatörténik, a rendeletekben elő- csolatainkat tovább javítja, mikus termelésnövekedése te- _____ a í rt költségtérítések szintén. Dolgozóink gyermekeinek böl- szi indokolttá. A cél az, hogy n; Kohász~Művelődési KözDolgozóink munkába szállítása csőde-óvodai elhelyezése tel- aki munkát vállal, találja meg pontban, melyen 54 tenyésztő bár kielégítően megoldott, jes egészében biztosított. számítását minden vonatko- 14 nyúlfajtát mutatott be A azonban gondokat is okoz. Fő- Évente 15—20 dolgozó for- zásban, lásson távlatot, no- - - - - • A ként a különböző rendezvé- dúl vállalatunkhoz lakáskére- velje a törzsgárdatagok szá- nyek megtartása, mert a be- lemmel. A politikai elvek ér- mát. Zorván György A Salgótarján és Vidéke ÁFÉSZ megyeszékhelyének nyúltenyésztő szakcsoportja április 29—30-án rendhagyó kiállítást tartott a salgótarjáLátszólagos ellent mondás - alapvető gondokkal MUNKÁBAN A VÖRÖSKERESZT NOGRÁDON Eredményes munkát végeztek áprilisban Nógrád község helybelieken kívül gyomai és füzesabonyi tenyésztők is részt vettek. Impozáns látvány volt a ketrecekben a több mint száz különböző színű állat. A jó szervezés és a nyúltemyész- tés magas színvonala tükröződik az állatok elbírálásában. A bemutatott nyulak 40 százaléka elérte, vagy meghaladta a A háztáji gazdálkodás félté- virágzó zártkerti kultúránk . aktlYai' ^prllls 95 Pontot. Az értékelés alaptelei Mátraszőllősön biztosi- erősen visszaesett. Termő gyű- . r”an tartottak az öre§ek nap- ján egy fajtagyőztes cím, titottak. Jól szervezi a Pásztó mölcsösök, még jól művelhe- lat a nagytermében, zenegy tenyésztői nagydíi és Vidéke ÁFÉSZ a Gabona- tő szőlőterületek műveletlenül nieiyet 150 fo reszere rendez- harminc tiszteletdíi ötvenkét forgalmi Vállalattal a gazda- elhagyva maradtak. Jól termő J® : he asztalokkal, székekkel. ' ságok abraktakarmánnyal va- szántóterületek vannak parla- Ugyanennyi főre főztek és ló ellátását. A pásztói Béke gon. De a munkaerőhiány nem szolgáltak fel háromfogásos tagjainak egyetlen gondja a háztáji gaz- ebédet, adták át virágaikat nagy szeretettel, megbecsülés- Felvásárlási árrendszerünk sei a hetven éven felüli ven- földre járó mezőgazdasági dől- igyekszik lépést tartani a költ- dégeknek. Április 18-án ket- gozók is nagy mennyiségű ab- ségek növekedésével — sertés, tőszáz résztvevővel vöröske' raktakarmányt szállítanak a községbe. A helyi téesz részeskaszálás takarmányt Termelőszövetkezet jelentős abraktakarmányt biz- dálkodásnak. tosít, de a községből az A1 első díj és négy második díj került kiosztásra. A vezető fajta az újzélandi fehér voit. Ezek közül került ki a legmagasabb — 97 — pontot elért állat, melynek tenyésztője .lu.Mcu»c.c. - ^ lrall,c.u,c. vuiuöac- ^?iía;LÍÓZSÍ1' a FÜ7fsabonyban vágómarha, baromfi, nyúl —, resztes nagygyűlést szerveztek, . ... szakcsoport tagja. Tenyésztőj nagydíjat négy. füzesabonyi, egy karancslapujtői és két salgótarjáni tenyésztő nyu- lai érdemeltek ki. A magyar fehér fajtánál a díjat Nagy ™ _____Sándor füzesabonyi, Ruskó v an. A szilva felvásárlási ára éves feladatokat. Április 23-án !,erenc salgótarjáni és Telek ugyanakkor egyes termékeink melyen két fő tizenötszörös formájában sok felvásárlási ára olyan minimé- véradó kitüntetésben, hatvan biztosít a háztáji lis, hogy sok esetben nem fe- fő többszörös véradó és vörösrészére. Kiterjedt legelőink dezi a közvetlen termelési keresztes aktivista tárgyjutamegfelelő szálas takarmányt költségeket. A földi eper, vagy lomban részesült. Ismertették adnak az állatállománynak. a málna ára megfelelő szinten az elért eredményeket és az Jól szervezi a közös gaz- U * jj daság a háztájiban meghizlalt viszont olyan minimális, hogy voit a véradás napja ahol elütések, hízóbikák felvásár- a mai bérek mellett a. megfe- sösorban a törzsgárdá adott -----1" ~~—~ közős lelő szintű betakarítást es a 73 5 mer V£rt A községben 3 vöröskereszvaló hozzájárulást jelent. Gép- vetkezménye, hogy sok esetben lyo^^vra tekint^v^za* h A »“'*«"•1 HwtneíHB o há-,ts_ a termés szedetlenül marad, gyo anyr?, tekint vissza. a vagy cefrébe kerül. Ugyanak- szervezet jo kapcsolatokat épílását, amely egyrészt a gazdaságnak jövedelmet, más- termőfák karbantartási költ- részt a tervek teljesítéséhez ségeit sem fedezi. Ennek kőparkjával biztosítja a háztáji földek művelését. Mindezek után a tárgyilagos kor a piacon a jelentkező tett ki, úgy a gazdasági álla Géza karancslapujtői, a fehér óriás faitánál Urban Károly karancsberényi tenyésztő kanta. Díjaztak ezen kívül kaliforniai, lepketarka, úizélandi1 vörös, magyár óriás, német óriás. nagycsincsilla, német világos, nagy ezüst és bécsi kék minutJzeK után a icirgyiicigus tvui a • jjmuuu a jtueiiLtt-CÁU . - ,— , . , _ ^ .• a szemlélő úgy vélhetné, h így a hiány következtében az ár mi vezetéssel, mint a lakosság- s- Az ünnepélyes háztáji gazdálkodás problé- aránytalanul magas. gal és társadalmi szervekkel. mamentes. Ugyanakkor e teNem látszik minden esetben Részt vállalnak az ifjúság vékenység nem fejlődik meg- biztosítottnak a háztáji fuvar- egészségügyi felvilágosításában, felelő mértékben. Ez a látszó- igény kielégítése. Nem egészen a környezetvédelemben, az lagos ellentmondás kozsé- megoldott községünkben a tei egészséges életmódra nevelés- günkben is alapvető gondokat felvásárlása sem, mert a tér- ben, az öregek napközi ottho- takar. Mint a népgazdaság más melőknek a pásztói tejüzem- nának támogatásában. a háztáji gazdálko- hez kell beszállítani — reggel cs. 1. jelentkezik és este — a tejet. S. J. Mátraszőllős területén dásban is erősen (mint gátló tényező) a munka' erőhiány. Emiatt a korábban díjkiosztásra vasárnap délután került sor. A kiállítás hasznos szakmai tanácskozásra is módot adott. A magas színvonal pedig hozzájárult ahhoz, hogy még több állatkedvelő váljék házinyúl tenyésztővé. Dudás Pál NÓGRÁD - 1973. május 4., csütörtök