Nógrád. 1978. május (34. évfolyam. 102-126. szám)

1978-05-17 / 114. szám

Az utolsó osztály

Mit viszel a tarisznyádban?

Az első osztály tavaly hagyta el az alma mater falait, őket idén az utolsó követte.

— Kísérletképpen vezettük be iskolánkban a fakultatív népművelő szakot — mondja Versényi György, a balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium igazgatója. — A tavaly végzett 17 tanuló közül mindössze hárman tanultak tovább népművelési vonalon, és csak néhányuknak sikerült elhelyezkedniük a megye közművelődési intézményeiben. A mostaniak közül senki sem jelentkezett a felsőoktatási intézmények népművelés szakára. Ügy döntöttünk, hogy a jövőben a népművelés helyett, pedagógia szakot indítunk.

AAz idén érettségiző népművelő szakosok tehát már ismerik elődeik elhelyezkedési gondjait. Ennek tudatában, hogyan ítélik meg a két év munkáját? Mit visznek magukkal a tarisznyában? Erre kerestünk választ, mikor a ballagás és a sikeres vizsga után (népművelésből már leérettségiztek), beszélgetésre invitáltuk az érintett 11 végzős hallgatót.

— Bizony kissé becsaptak bennünket — fogalmazódik meg a sommás ítélet. — Eleinte fűt-fát ígértek, elhelyezkedési lehetőséget, szakmai gyakorlatot..., aztán rá kellett jönnünk, hogy nem minden úgy van, ahogy hittük. A megyétől kaptunk olyan ígéretet, hogy munkába állásunkat irányítja, de a pályázatokat csak július 1. augusztus 30. között kell benyújtani. S

ha mégsem felelünk meg, akkor nézhetünk más munka után. Ezért inkább — számolva a várható nehézségekkel — legtöbben eleve más pályára készültünk.

A véleményekből azonban kitűnt, hogy mindezek ellenére sem bánták meg, hogy erre a szakra jelentkeztek.

— A népművelést harmadikban vettük fel fakultatív tantárgyként. A tárgyat heti 10 órában oktatták, tankönyv nélkül, főiskolai jegyzetekből. Igaz, cserébe a biológiát és a kémiát fél évvel korábban befejeztük. Orosz nyelvet szakközépiskolai, fizikát és kémiát a dolgozók iskolájának tankönyveiből tanultuk — sorolja a tantárgy ismérveit Jakab Márta, aki mellesleg kirakatrendezőnek készül.

Arra a kérdésre, hogy annak idején miért ezt a szakot választották, meglepő válaszok érkeznek. Majoros Magdolna eredetileg gyors- és gépírást szeretett volna tanulni, de oda már nem tudták felvenni. Lelkó Judit nem tudta pontosan mi az népművelés, de szabadulni igyekezett az idegen nyelvtől (?!). Néhány kivételtől eltekintve (akik határozott céllal választották a tárgyat) a többség számára az idegen nyelv elmaradása és a csökkentett tananyag jelentős szerepet játszott a döntésben. Ráadásul év közben az osztályozástól sem kellett tartani.

— Szóval, a népművelés, amolyan könnyű tárgynak látszott — kérdezem.

— Na, azért ez így nem igaz! — tiltakozik Schöck Jenő. — Akkor még nem úgy

tudtuk, azzal, hogy középfokú végzettséget szerzünk, el tudunk helyezkedni ezen a

pályán. A szervezési hiányosságok csak később derültek ki.

— Visszatekintve a kétéves munkára, mi okozta a legnagyobb csalódást?

— Talán a gyakorlati ismeretek, tapasztalatok hiánya — veszi át a szót ismét Schöck Jenő. — Szó volt arról, hogy a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ klubjaiban kapunk feladatokat, de erre nem került sor. Az irodalmi színpadi napok előtt ugyan megkerestek bennünket azzal, hogy testresza- bott feladatokat kapunk. A csoportokát kellett volna kalauzolni a városban, programokat biztosítani a számukra. Végül erre is másokat kértek fel, a mi „testre- szabott feladatainkat” pedig a kávéfőzés és a díszlettologató munka jelentette.

— Gyakorlatot legfeljebb az iskolai KISZ-munkában szerezhettünk. Eredetileg a gimnázium ifjúsági klubjának lettünk volna az irányítói, - de ennek vezetését is a KISZ vette kézbe. Mi egyedül az iskolarádió műsorának összeállításában tudtunk igazán részt venni.

— Azért ebben mi is hibásak vagyunk — vetette közbe Jakab Márta, és nem is sejtette, milyen izgalmas vitát indít el megjegyzése. Kiderült ugyanis, hogy a „jövendő népművelők” maguktól nem keresték a közösségeket. Pontosabban e kérdésben két táborra szakadt az osztály. A falusi gyerekek valamennyien tagjai a község ifjúsági klubjainak, ahol ki- sebb-nagyobb tisztséget is betöltenek, míg a helybeliek egyike sem rendszeres látogatója a város klubjainak.

— Nem lehet csak úgy beilleszkedni egy közösségbe. Ha klubvezető vagy, az más, akkor másképp néznek rád, különben nem vagy senki — mondta a városiak közül valaki. Ezen a ponton meg kell állnunk egy pillanatra. Lám, az elméleti felkészültség nem bizonyult elegendőnek a gyakorlati tevékenységhez — vonhatná le a tanulságot bárki. De ennél többről van szó. Mikor megkérdeztük, hogy hová sorolnák a népművelő munkáját, többségük azt felelte: hivatás. Az ellentmondás nyilvánvaló.

Nem akarjuk a felelősséget elhárítani azokról, akik a végzős népművelés szakos gimnazisták jövőjéről hivatottak lennének gondoskodni. De nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy azok, akik a két év alatt tudatosan készültek a népművelői feladatokra, azok — a maguk erejéből ugyan — találtak elhelyezkedési lehetőséget. Tá- csik Klárát Cserhátsurányba, Majoros Máriát Magyarnán- dorba várják, és még néhányuknak biztosított a munkába állása. Ismerik őket, hiszen eddig is kivették részüket a közművelődési feladatokból. Tarisznyájukba a „kötelező gyakorlatok” nélkül is kerültek ismeretek.

Pintér Károly

A valódi Vietnam dokumen tumfilm-sorozat II. része m> este 20 órakor kerül képernyőre.

Tóth Béla:

LEGENDÁK A LÓRÓL

8.

Az öreg ül az égerfa tövén, az öles duda föltámasztva egy ágra, a tűzbe bámulva fújja, de fújja olyan riadalmas keserűséggel, azt hittük, ott szakad ki belőlünk a pára.

Ránk pillant tiltó szemével, száját le se veszi a dudáról.

— Hozzá ne nyúljatok!

Akkor szaladnánk a házba menteni a menthetőt.

— Sehova!

Rohannánk a pincébe.

— Egy lépést se!

Be az istállóba.

— Takarodjatok! El innét! Gondoltuk, meghibbant az

öreg. Valami olyan esett vele, hogy beleszakadt az esze. Mivel is magyarázhattuk volna magunknak a cselekedetét.

Takarodunk parancsa szerint a lóálláshoz vissza. Dudája hangja utánunk. Nóta

nélküli jajgatások voltak ezek. Ahogy állat bőg kinjában.

A látófáról nézzük a tűz pusztítását. Mikor a tetőszer- kezet beleszakadt a szobákba, ezernyi sziporka vágódott föl, versenyre menve a magassá- gos egekkel. És a tutu egy lélegzetre ki nem hagyott.

Hajnalra elpislákolt a kis ház, keserű füstökkel postázta hozzánk állapotát a korán kelő szél. S a tutu szól, halványabban, mint eleinte, erőtle- nedve valamicskét. Nekünk meg mennünk kellett a Lencsésre itatni.

Ahogy a fűre állapodtak a lovak, elkezdek én főzni, de betegnek való fürjcsirkelevest. Akkor olyan az már, mint a gyönge galamb hathetes korában. Zöldségelem, borsolom, kancatejen forralom, fácánháj adja a zsírját, vékony laska a tésztáját. Veszem szőrén lábam alá a lovam, baktatok még dél sincs az égererdőben. Ahogy este utoljára láttuk, abban a testhelyzetben ül, há4 NÓGRÁD — 1978. május 17., szerda

KITEKINTÉS

Kisplasztikái kiállítás

Hazai viszonylatban gazdag Mit értünk kisplasztika szerencsésen egészítik ki egy- kisplasztikai kiállítás várja az alatt? A szobrászatnak azon mást. A Szépművészeti Mú- érdeklödőket a budapesti ágát, amelyben intim hatású, zeumban a régi szoborosztály, Szépművészeti Múzeumban, kis méretű művek születnek, az Iparművészeti Múzeum- A termeket megtöltő anya- Anyaga lehet például az ele- ban a kisgyűjtemények osztagot Budapest két fontos mú- fántcsont, a porcelán, a fém. lya, a bútor- és az ötvöspsz- zeumának, az Iparművészeti a viasz, és így tovább. A kis tály a kisplasztikák őrzője. Múzeumnak és a Szépművé- méretű egyedi műalkotásokat Az Iparművészeti Múzeumban szeti Múzeumnak gyűjtemé- szintén kisplasztikának hív- például gazdag az elefánt- nyeiből válogatták össze. A juk. Ezeken túl, olyan alkotá- csont-gyűjtemény, a Szépmű- rendezés Sz. Eszláry Éva és sokat is ide sorolunk, ame- vészeti Múzeum viszont az Sz. Koroknay Éva munkáját lyek eredetileg nagyobb szob- olasz bronz kisplasztika fejdicséri. rokhoz készültek, mintegy lődését mutathatja be a XV.

Bár a tárlat több közismert előkészítésként. Maga a mű- századtól a barokkig, a ter- műtárgyat is bemutat, ame- faj igen régi Európában a rakottá kisplasztika ugyan- ivekkel a két múzeum állan- leneszánsz otthonokban emel- csak itt gazdagabb. Korall- dó kiállításain találkozha- kedett nagy rangra a kis-' gyöngyház-, viaszfaragvá- tott a látogató, a kiállítás plasztika, egyházi vonatkozás- nyok pedig csak az Iparmű- mégis sok új örömet kínál, ban szintén megbecsült. Hasz- vészeti Múzeumban vannak. Nemcsak azért mert az emlí- nálati tárgyként való sze- S még sorolhatnánk a példáiéit remekművekkel ' talál- repre intimitásánál fogva kát. A kisplasztikái kiállítá- kozni mindig új tanulsággal napjainkban is alkalmas. son mindkét múzeum féltett

járhat, s mert itt a kiállításon e néhány megjegyzés után, darabjaival szerepel, a széle- eddig még be nem mutatott magáról a kiállításról pár sebb közönségrétegek érdek- műtárgyakat is találunk. Ha- szó ■ lődésére is joggal számítva,

nem azért, mert a kiállítás Először iSi csaknem min- Végezetül pár szó a katalö- csaknem egy évezred kisplasz- den kisplasztikái csoport kép- Búsról, amelyet szintén a ki- tikai termeset tarja élénk, viselve van a tárlaton. To- állítás rendezői készítettek. A legalábbis a két múzeumi vábbá időrendi sorrendben szerzők bevezetésükben (né- gyujtemenyben fellelhető megközelítőén teljes képet al- met és magyar nyelven) szálanyagból. Időben ez a tér- kothatunk magunknak a kis- nak a kisplasztika fogalmá- m?s ® X\ száza016! a XIX. plasztika fejlődéséről. Való- ró1- s részletekbemenően a szazadig jött letre Európában. ban^ ritkán nyüik erre alka. két múzeum kisplasztikái (Csupán _ néhány műtárgy lom Nem kisplasztikái ren- gyűjteményeiről. Ezáltal az "tal,5;U,r°?ar! kl.vu,1! emek,re ' deltetésű tárgyakkal szintén érdeklődő olvasó, múzeumlá- Egyébként, hazánkban leg- találkozunk, amelyek azon- togató a két intézmény ilyen utóbb 1912-ben rendeztek vu b;m e műfajban készültek. jellegű gyűjteményeivel köszonylag összefoglaló igényű zelebbi kapcsolatba kerülhet,

kisplasztikái kiállítást az Reménytelen vállalkozás felkeresheti azokat. Pontos Iparművészeti Múzeumban, volna akár csak vázlatosan is névmutató tájékoztat a mű- így ez a mostani tárlat min- felsorolni, mi minden tölti tárgyak alkotóiról denképpen időszerű ebben a meg a termeket. A két orszáműfajban. gos múzeum gyűjteményei Tóth Elemér

Harc az angyallal

marad önmagához akkor is,' amikor amerikai éveiről beszél, mert a népszerűségi listák élén a szereplő művész csöppet sem felejtette el, hogy csak úgy tudott kiszabadulni a ráosztott sablonszerepek özönéből, hogy átszerződött Európába. Amikor úgy érezte, nincs más kiút, megpróbálkozott olaszországi szerepekkel. És itt találkozott Fellinivel. így következett aztán, az Országúton (a felejthetetlen Zampanó- val) később pedig a Zorba (ugyancsak feledhetetlenül) és így tovább.

A Harc az angyallal, hűségesen követi azt az utat, amelyet Quinn bejárt pályája során, azt a kutatókedvet, amely az életben és a művészetben annyira jellemzi. Talán ezért is kezdi az életrajzát ilyen jellemző fordulattal:

„New Yorkban laktam, gazdag voltam, együtt a családommal és ráadásul híres is. A Times Square-on egyszerre három filmemet is vetítették és színpadon is játszottam. Akárhova néztél, a Broadway-n, csak az én nevemet láttad a fényreklámokon.

Néhány kedves néni, valamilyen műkedvelő színjátszókör tagjai, vacsorát adtak tiszteletemre, amelyre még számos híresség volt hivatalos.

A vacsora végén felálltam,

■ hogy köszönetét mondjak. De egyszerűen képtelen voltam megszólalni. Láttam, hogy mindenki csak engem néz nagy érdeklődéssel, várakozással. És akkor hirtelen rádöbbentem, hogy teljesen elhibáztam az életem. Ma is emlékszem arra a megdöbbenésre, felháborodásra,

amellyel a szavaimat fogadták. Ugyanis mindenki legfeljebb néhány szellemes, súlytalan mondatot várt tőlem, s akkor én bejelentettem: a siker semmit sem jelent számomra. Amikor befejeztem, a házigazdák udvariasan összeverték a tenyerüket, noha megsértettem őket. Az összejövetelt gyónássá változtattam.”

Hány arca van egy színésznek? Annyi, ahány szerepet eljátszott — válaszolna rá bárki. És íme most mégis úgy tűnik, van kivétel, egy ezerarcú színész, Anthony Quinn most felfedte az ezer-, egyedik arcát. ,

N. G* J

Miért ír egy színész könyvet? Talán azért, mert így próbálja megvalósítani önmagát színpadi feladatok híján, vagy mert úgy érzi, a pódiumon, a filmen nem mondhatja el mindazt, amit úgy érez, tolmácsolnia kell a következő nemzedékeknek. Ráadásul talán maga a könyv a legmaradandóbb kifejezésmódnak látszik, amelybe nem szól bele sem rendező, sem partner. Hogy most Zorba, Zampano világhírű életr ekeltő je Anthony Quinn megjelentette a maga életrajzát, annak más oka is van. Aki olvastá „Harc az angyallal” című nemrég kiadott könyvét, még ha véletlenül filmről nem is ismerné Anthony Quinnt akkor is megérzi benne azt a határozottságot, azt a kegyetlen őszinteséget, amely any- nyira jellemzője valamennyi alakításának. Egyénisége és tapasztalata uralkodik az anyagon, amely csak az övé és megannyi más, mostanában divatos színészi visszaemlékezéstől eltérően nem valamilyen „néger” műve, érződik rajta, hogy valameny- nyi mondatért, sorért Quinn, megküzdött, megszenvedett.

Könyve, életrajza, amelyet egyes amerikai kritikusok egyenesen „kínosan” őszintének neveztek, azzal fegyver- zi le az olvasót, hogy Quinn egyetlen pillanatig sem feledkezik meg arról, hogyan kezdta a faderéknak vetve, kalapja a szemére rittyentve, lába közt a duda. Szunnyadóit, de annyira, a ló zajára föl nem neszeit. Mint aki nem aludt három hete. Leteszem mellé a cserépszilkét a jó, forró levessel, közel a kezeügyébe. Nem érez föl. Jobb is neki. Az alvásnál nincs jobb orvos ezen a darab földön. Na, visz- szalábujjazok, főzöm az ebédet magunknak, a lovakat is faggyúzni kéne, járnak az új szúnyogok, marósabbak a nyáriaknál, van dolog a ménes körül örökké. A tavalyi maradék szénát is be kellene ha- jazni, megbontogatták a böjti szelek.

Az öregnek külön főzök, báránymájat tüdővel, abban van az életerő, ahogy a kinti világ tudja. A halálra bicská- zott, vére eleresztett pásztorok is föltámadnak tőle.

Fehér boron hagyma rántva, máj, tüdő annak a serco- gásába téve, födő alatt pöszö- gő tűzön párolva, tehéntejjel

Anthony Quinn a Blöff című filmben.

te pályáját, szembenéz múltja minden kínjával, vállalja ezeket az éveket és nem a beérkezett világsztár szemével próbál új múltat teremteni maga számára. Quinn nem akarja elfelejteni a tegnapot, mert az élete minden keserűségével, sikerével, megvalósult és megvalósulatlan ábrándjaival, mindazzal, amit megtanult és elvégzett, számára sokkal értékesebb, mint a hetedik művészettel szerzett babérok. Ez a vallomás már önmagában is kihívás Hollywood ellen, amelyet maga a színész „embernyúzó gépezetnek” hív. Quinn hű

föleresztve, juhsajtvagdalék- kal megsűrítve. Ennyi a tudomány vele.

Veszem lábam alá a lovam, viszem a forró szilkét az égererdőbe. Ahogy délelőtt hagytam, úgy ül a fara- csutáján, lába támaszra húzva, duda a lába között, kalapja a szemére rittyentve. Az én fürjcsirkelevesem azon mivoltában mellette, ahogy oda tettem.

Tán csak nem váltott partot az öreg? Nézek a képe közepébe. Szedi a levegőt. Él. Elburjánosodott bajusza szálai megrezdülnek a szuszogás- tól.

Másnap, ahogy hajnalodott, közénk ereszkedett a verembe. Meghalt a szépasszony. Ha él, hogy is hagyhatta volna el az öreget?

Erre a szóra bukkan elő Kara Matyi, mintha csak Ko- kora szólította volna. Köszönés helyett messziről kiált ránk vidáman:

(Folytatjuk)

r