Nógrád. 1978. május (34. évfolyam. 102-126. szám)

1978-05-16 / 113. szám

Labdarúgó KB IIL Elveszett az utolsó szalmaszál is Hajdúszoboszlói Bocskai—Sí. Síküveggyár 3—1 (l—0) Salgótarján, 400 néző, v.: Varga J. Hajdúszoboszló: Szől- lősi — Csathó, Király, Farkas, Kántor, Mezei At, Mezei L., Acs, Bodonyi, Siket, Kálmán. Edző: Sóvágó Lajos. Salgótar­ján: Smida — Nagy (Váni), Fehérvári, Gulyka, Kaszanyi, Czene, Kaibás (Bábel), Kriva- nek II., Ungvári, Szabó, Bocs­kai. Edző: Vertig József. A mérkőzést két hazai szög­let vezette be. Majd hosszú perceken keresztül sok hibával tarkított, unalmas játék folyt a pályán. A 15. percben Cze­ne, majd a következőben Bocskai jutott túl az ellenfél 16-osán, lövéseik azonban pon­tatlanul szálltak kapura. A 17. percben Bodonyi beadását Kál­mán a vert védelem mellett két méterről mellé perdítette. A 23. percben Siket lőtt gól­helyzetben mellé. A 40. perc­ben Bodonyi beadása a fede­zetlenül hagyott Ács elé szállt. Ács nem hibázott. A kapu bal oldalába lőtt. 1—0. A 42. percben Szabó harcolt ki biz­tató helyzetet, kisodródva ne­héz szögből az oldalhálóba lőtt. A 43. percben szállt az első számottevő lövés az el­lenfél kapujára. Krivanek II. bombáját Szőllősi nehezen védte. Szünet után hosszú perce­kig eredménytelen szögletek­kel és eseménytelen mezőny­játékkal telt az idő. A 60. percben Szabó beadását Bá­bel jó helyzetben mellé fejel­te. A 61. percben Mezei A. gólhelyzetben hibázott. A 68. percben Czene—Bábel összjá- ték után Bábel a kifutó ka­pus és az üresen hagyott ka­pu fölé emelt. A 70. percben Kálmán elől Smida lábbal mentett. A 72. percben Ács emelte a labdát az üresen ha­gyott kapu fölé. A 73. perc­ben Ács beadását Bodonyi biztosan értékesítette. 2—0. A 80. percben a vendégek ka­puja előterében pattogott a labda, hárman is gólhelyzet­be kerültek, végül a kapufa mentett. A 82. percben Ács beadását Kálmán lőtte a há­lóba. 3—0. A 86. percben a 16-os sarkától Fehérvári lőtt szabadrúgást a hosszúsarok felé. A védők és Bábel feje között a labda a hálóban kö­tött ki. 3—1. A Síküveggyárnak nem si­került megkapaszkodni az utolsó szalmaszálban sem. A vasárnapi vereséggel sorsa megpecsételődött. Ezúttal is egyenrangú ellenféltől szenve­dett vereséget. A megszámlál­hatatlan átadási hibával tarkí­tott, alacsony színvonalú ta­lálkozón. a két 16-os között kiegyensúlyozott volt a játék. A vendégek gyors szélsőivel a hazai védelem tehetetlen volt. A találkozót a két támadósor közötti különbség döntötte el. A vendégek rajtaütésszerű tá­madásainak kényszerítő át­adásai állandó veszélyt jelen­tettek. A hazai támadások már az ellenfél 16-osa előtt elakadtak, vagy pontatlan lö­vésekkel fejeződtek be. A ki­esőjelöltek küzdelmében a szerencse is elpártolt a hazai csapattól. Jó: Király, Mezei A., Ács, Siket, Bodonyi, ill.: Fe­hérvári, Gulyka. — mátyus — Kosárlabda KB II. Várakozáson felüli teljesítmények STC—DVSC 8S—44 (46—21) Salgótarján, v.: Geng, Budai. STC: Miskolczi (34), Anda (18), Kövesdiné (15), Hegyi (9), Miklós ((2), cs.: Martin- kó (8), Kővágó (2), Nagy (—), Hegedűs (—■), Krenács (—), Edző: Szarvas József. Az előző év tapasztalatai alapján az STC női kosárlab­dacsapata tartott a DVSC-től. Magassági fölényük már a mérkőzés előtt is szembetűnő volt Külön gondot okozott az ellenfél legjobbjának a pont­erős Sonkolynak a semlegesí­tése. A szakvezetés kelleme­sen csalódott Az STC lendü­letes játékkal vezetést szer­zett és a 6. percben 8—2-re, a 11-ben 22—6-ra elhúztak. A hazai csapat fölényét mind­végig megőrizte és magas fo­kú taktikai érettségről is ta­núságot tett. Az ellenfél tak­tikai húzásaira azonnal vála­szolni tudtak. A kitűnően do­bó Miskolczi előtt ügyes meg­oldásokkal utat nyitottak. Ér­dekessége volt a találkozónak, hogy a szünet utáni hét perc alatt az ellenfél nulla pont­jával szemben 16 pontot sze­reztek. A színvonalas győze­lemhez Miskolczi kitűnő do­bótechnikáján kívül Anda, K^vesdiné, Hegyi és Mártinké átlagon felüli teljesítmény- nyel járult hozzá. STC—Honvéd Zrínyi SE 87—44 (40—18) Salgótarján, v.: Geng, Bu dai. STC: Telek (6), Juhász (23), Tóth (8), Lajgut (32), Novák (4), cs.: Pintér (10), Balogh (2), Szlivka (2), Klug (—). Edző: Bán József. Az ellenfél erősen tartalé­kos csapattal érkezett Salgó­tarjánba. így érthetően tak­tikája a játék, lendületének lassítása — a 30 másodper­ces ‘labdatartási idő kihasz­nálása — volt. Az STC vára­kozáson felül helytállt. Gör­dülékeny, jó játékkal már a 7. percben 18—2-re vezettek. Majd a megszerzett előnyt, tovább növelték. Juhász ket­tős őrizet mellett jászott. Ez eredményességén érződött. Lajgut a védekezésből és a támadások befejezéséből egy­aránt kivette a részét. Némi­leg pótolta a kikapcsolt Ju­hász elmaradt kosarait. A második játékrészben szóhoz jutott valamennyi cserejáté­kos. A véghajrában a 15. percben 80—33-as állásnál a kezdő ötösből csak Lajgut és Juhász maradt a pályán. A cserejátékosok jól helytálltak. Az ellenfél némileg szépített veresége arányán. Az ÉLETBIZTOSÍTÁS a gondoskodás legcélszerűbb Ál formája Kézilabda !\B II, Szakadó esőben gyenge játék Jánoshalmái Sp.—STC 5—2 (2—1) Jánoshalma, v.: Kisbadó, Kóczián. STC: Ferencz — Lukács (1), Kovácsné (—), Gál (—)), Pócsai (—), Takács (—), Józsáné (1), cs.: Révai. (—). Edző: Tarján Péter. A találkozó végig szakadó esőben folyt. Az STC mélyen formája alatt szerepelt. Luká­csot szoros emberfogással ki­kapcsolták a játékból és ez megbénította a csapatjátéku­kat. Egyedül Ferencz dicsér­hető háromhetes és számta­lan ziccer kivédéséért. X Az STC nyírbátori mérkő­zése elmaradt, mert a játék­vezetők nem érkeztek meg. A városban minősítéssel rendel­kező játékvezető nem volt ta­lálható. m. 1. Labdarúgó KB II, Magabiztos gy őzelem STC—Kagykanizsa 3—1 (2—0) Nagykanizsa, 3000 néző. Vezette: Hámori. Salgótarjáni TC: Szűcs — B. Kovács, Ka­nász, Varga, Ádám, Répás, Földi, Kegye, Szoó, Bíró, Kajdi. Csere: Ádám helyett Cséki a 82. percben, Szoó helyett Mohácsi a 63. perc­ben. Edző: dr. Lakat Károly. Nagykanizsai Olajbányász: Megyimorecz — Söjtör, Ko­vácshegyi, Simon, Müller, Savanyó, Kádár, Simonecz, Kelemen, Balogh, László. Csere: Kádár helyett Nagy a 46. percben. Edző: Kerekes Imre. Hat órával a mérkőzés kezdete előtt állt el az eső a nyugat-magyarországi bá­nyászvárosban, s így néhány víztócsa tarkította az egyéb­ként kitűnő pályát, amelyen csak a kapuk előtt kopott ki a fű. Itt azonban a sáros ta­laj nehezítette a kapusok dolgát. Sok néző volt kíván­csi saját csapata és a bajnok- aspiráns STC összecsapására. Az első két támadást a hazaiak vezették, de hamaro­san magára talált a vendég­csapat. Sőt, a 7. percben vá­ratlanul vezetést is szereztek a pirosak. Söjtör és Kovács­hegyi adogatott, de elpattant tőlük a labda, a szemfüles Szoó ott termett, megszerezte és a kimozduló kapus mellett elhúzva az üres kapuba lőtte a labdát. 1—0. Nagy védelmi hiba volt. Egy ígéretes hazai akciót szerelt elegánsan Kanász az STC kapujától 8 méterre, a 13. percben. Sok hiba csúszott be a mezőnyjátékba a vizes labda és talaj miatt. A tarjá- ni védelem mégis magabizto­san állt a lábán, a hazaiaké viszont elég „lyukasnak” bi­zonyult. A kanizsai támadá­sok veszélytelenek, elképze­lés nélküliek voltak, Szűcsnek szinte semmi dolga nem akadt. A 18. percben Ádám vezette fel a labdát a bal szé­len, s beadását Földi csak centiméterekkel csúsztatta a kapu mellé. A 30. percben szinte megismétlődött ugyan­ez a jelenet. A balhátvéd jól kihasználta, hogy rendre za­vartalanul vezetheti fel a labdát az oldalvonal mellett. Ezúttal beadását Földi ka­pásból, felugorva, szoronga­tott helyzetben közelről a kapus kezébe továbbította. Az „olajosok” vérszegény támadásai,' amelyeket kizáró­lag középén erőltettek, min­dig elakadtak a jól tömörülő tarjáni védelmen, amelyet a középpályás sor is segített. A 31. percben Söjtör 16 méter­ről messze a kapu fölé lőtt egy szabadrúgást. Az első fél­idő vége előtt 3 perccel Bíró jó labdát kapott a felezővo­nalnál, ahol egyvonalban so­rakozott a hazai védelem, les­taktikára játszva. A vendég­csapat 8-asa kicselezte a rá­támadó Kovácshegyit, aztán megindult befelé, és mielőtt a többi védő beérte volna, 12 méterről a bal alsó sarokba lőtt, élesen a kifutó kapus mellett. 2—0. Két perccel később hasonló helyzetbe került Kajdi közé­pen. Mintegy 30 métert ve­zethette a labdát, mellette futott Bíró is, Kajdi azonban húsz méterről a jobb kapufa mellé lőtte a labdát. A második félidőben Kádár helyett Nagy kezdett a hazai­aknál. Az STC szemmel lát­hatóan lassítani kezdte a já­tékot, nemegyszer percekig a pirosmezesek lábán ván­dorolt a labda, aztán alkal­manként jó labdákkal indí­tották csatártársaikat a ven­dégek. A kékmezes kanizsai­ak támadásai nem lettek ve­szélyesebbek. Az egyik ilyen támadás végén, az 55. perc­ben, László becselezte magát középre a 16-os bal oldal­vonalától, aztán 10 méterről, már kisodródva Szűcs kezébe lőtte a labdát. A 60. percben egy összecsapásnál Szoó meg­sérült, néhány perccel később Mohácsi került a helyére. A 64. percben Nagy távoli, erős lövését hárította könnyen Szűcs. Egy perccel később Földi került kecsegtető hely­zetbe, de egy csel után le­adott, gyenge, lapos lövését a hazai kapus még ki tudta tornászni a bal alsó sarokból. A tarjáni kaputól 20 méterre szabadrúgáshoz jutott fi nagy- kanizsai együttes, de, a ven­dégek sorfala hárította. A 77. percben Mohácsi jó indítást vett át középen, de a messzi­re kifutó kapus elrúgta előle a labdát, éppen Földi elé, 22 méterről, nagy nyugalommal, nehéz szögből is betalált a gazdátlanul maradt kapu v bal alsó sarkába. 3—0. Nagy ka­pushiba volt! A befejezés előtt 8 perccel Ádám megsérült, helyette Csékit cserélte be dr. Lakat Károly edző. A 84. percben könnyelműsködtek a tarjáni védők, Balogh megszerezte a labdát, középre keveredett ve­le, váratlanul 16 méterről lőtt, de Kanász lábáról a kapu mellé pattant a labda. Két perccel később megszerezték becsületgóljukat a hazaiak Nagy jóvoltából, aki fordulás­ból, jobbal a jobb sarokba talált 15 méterről. 3—1. A Salgótarjáni TC, ha némi­leg szerencsés gólokkal is, de vitathatatlanul megérdemelt győzelmet aratott Nagykani­zsán. A közepes színvonalú mérkőzésen végig jobban ját­szott a vendégcsapat. A ka­pus Szűcsnek kevés dolga volt, jól védett. A hátvédsor­ból Kanász biztosan állt a lábán, Varga sokat dolgozott, szinte hiba nélkül. Ádám re­mekül segítette a bal oldali támadásokat. Középen Kegye és _ Répás fáradhatatlánuí irá­nyított, szervezett, osztoga­tott Elöl sokat mozgott Szoó, Bíró és Földi is. A hazai csapatból csak Simon és Sa­vanyó emelkedett valamivel a gyenge átlag fölé. Hámori kifogástalanul vezette a mérkőzést. Várkonyl Ferenc 1 Labdarúgás Eredmények, táblázatok A május 14-én lejátszott 33. forduló eredményei a labdarú­gó NB II-ben: BVSC—Kossuth KFSE 2—0 (1—0), Békéscsabai TASK—Várpalota 0—0, Budafok —Vác 1—0 (0—0), Komló—Dorog 1— 0 (0—0), MÁV DAC—SZMTE 4—2 (2—2), Eger SE—Bp. Vasas Izzó 2—2 (1—1), Debreceni VSC— Szekszárdi Dózsa 1—0 (1—0), Vo­lán SC—BKV Előre 1—1 (0—0), Fűzfő—Kazincbarcikai Vegyész 2- 1 (1-0). Az NB II. 5. Nyíregyh. 6. DMTE 7. HMSE 8. Papp SE 9. Leninv. 10. Szabó SE 11. Gyula 12. Lehel SC 13. Bors. B. 14. Szó. MÁV 15. Recsk 16. Kisvárda 17. H.-szob. 18. S.-újhely 19. SZVSE 20. Salg. Sík. 33 13 14 33 16 7 33 13 12 33 12 13 33 15 7 33 14 7 33 12 9 33 12 9 33 13 6 33 8 13 9 8 7 11 5 12 6 10 3 11 4 8 6 40—21 40 10 56—37 39 8 52—43 38 8 55—36 37 11 59—43 37 12 49—40 35 12 43—52 33 12 40—53 33 14 53—66 32 12 57—68 29 16 39—58 26 15 37—56 25 16 33—56 22 17 35—67 22 19 24—65 17 21 28—74 16 1. S.-tarján 2. V. Izzó 3. Debrecen 4. K. Vegy. 5. Eger 6. Budafok 7. Szolnok 8. Vác 9. Volán 10. Dorog 11. B. TASK 12. Komló 13. Fűzfő 14. BVSC 15. Kanizsa 16. KKFSE 17. BKV. E. 18. Szeksz. 19. MÁV DAC 20. Várpalota 33 20 8 5 33 18 9 6 33 20 5 8 33 18 8 7 33 14 11 8 33 14 8 11 33 13 9 11 33 13 8 12 33 10 14 9 33 13 8 12 33 11 10 12 33 12 7 14 33 11 9 13 33 9 12 12 33 11 7 15 33 6 15 12 33 7 10 16 8 17 7 7 19 5 7 21 33 33 33 62—26 48 52—23 45 44— 32 45 58—30 44 48—36 39 54—36 36 42—32 35 37— 35 34 40— 39 34 31— 30 34 32— 35 32 34— 38 31 45— 60 31 42—47 30 41— 44 29 45—59 27 30—46 24 35— 61 24 38— 66 21 33— 68 17 Középcsoport: Erzsébeti SMTK —Enyingi MEDOSZ 4—3 (3—1), (a 75. percben félbeszakadt), AURAS SE—Honvéd Bem J. SE 1— 1 (1—0), Bp. Spartacus—ÉG- SZÖV MEDOSZ 4—1 (1—0), Gyön­gyösi Sp.—Dunaújvárosi Építők 2— 1 (2—1). Építők SC—Pénzügy­őr SE 0—0, Ganz-MA VÁG—Per­báli Tsz SK 2—1 (1—1), 22. sz. Volán SE—Kecskeméti TE 3—0 (2—0), Láng Vasas—Vasas Ikarus 2—1 (0—0), Kecskeméti SC—Ceg­lédi VSE 6—0 (1—0). KOzépcsoport NB III. Keleti csoport: Bor­sodi Bányász—Kisvárdal SE 2—1 (0—0), Szegedi Dózsa—Lehel SC 1—1 (1—0). Szarvasi Főiskola Sp. —Honvéd Papp J. SE 1—0 (0—0), Debreceni MTE—Recski Ércbá­nyász 2—0 (2—0), Miskolci VSC —Honvéd Szabó Lajos SE 3—1 (2—0), HÖDGÉP Metripond SE— Leninvárosi MTK 2—2 (2—1), Szolnoki MÁV-Szegedi VSE 4—1 (0—0), Sátoraljaújhelyi Sp. ME­DOSZ MÁV—ózdi Kohász 1—l (0—0), Nyíregyházi Vasutas Sp. —Gyulai SE 5—0 (1—0). Keleti csoport 1. Szarvas 2. Ózd 3. MVSC 4. SZ. Dózsa 33 20 6 33 18 10 33 20 5 33 16 10 7 75—36 46 5 65—28 46 8 74—35 45 7 58—38 42 1. Ganz-M. 33 19 6 8 78—42 44 2. B.-gyarm. 33 16 11 6 52—30 43 3. KSC 33 17 7 9 63—33 41 4. Építők 33 15 11 7 64—39 41 5. Pénzügyőr 33 16 9 8 51—31 41 6. 22. Volán 33 17 7 9 50—34 41 7. Gyöngy. 33 17 4 12 56—45 38 8. KTE 33 15 7 11 49—44 37 9. Bp. Spart. 33 14 9 10 41—40 37 10. Perbál 33 14 8 11 46—36 36 11. D.-keszi 33 14 8 11 45—40 36 12. Bem SE 33 12 10 11 37—35 34 13. ESMTK 32 13 5 14 54—48 31 14. D.-újv. É. 33 12 5 16 52—57 29 15. Ikarus 33 9 9 15 36—48 27 16. ÉGSZÖV 33 8 9 16 35—47 25 17. Auras 33 6 10 17 28—62 22 18. Cegléd 33 7 8 18 31—69 22 19. Láng 33 7 3 23 28—67 17 20. Enying 32 5 6 21 31—70 16 Megjegyzés. Az Enying— ESMTK mérkőzés félbeszakadt, az eredményt nem számítottuk Űf rak ész a labdarúgó-válogatott A magyar labdarúgó-válo­gatott tagjai, 19 játékos va­sárnap este az Aero Szállóban gyűlt össze, itt töltötte az éj­szakát, és hétfőn 12 órakor repült el különgéppel a Feri­hegyről nyugat-európai ven­dégszereplésének első állo­máshelyére, a franciaországi Landesheimbe. Baróti Lajos közölte, valamennyi játékos egészséges, hétfőn már lesz egy rövid edzés a szálláshe­lyen, kedden pedig zárt kapuk mögött Tunézia válogatottja a kétkapus edzőtárs. Egy perc alatt két gól Dunakeszi—Balassagyarmat 1—1 (0-0) be. Dunakeszi, 1500 néző, v.: Tátrai. Dunakeszi: Leboniczki — Lőrincz, Asztalos, Dévai, Kiss, Lipniczki, Mudri, Berkó (Gyetvai), Pollák, Sólyom, Koós. Edző: Kovács György. BSE: Balázs — Robb, Szebe- ni, Homyák, Lajkó, Jelen, Hugyecz, Szűcs, Lucska, Tóth, Szedlák. Edző: Dávid Róbert. Nagy lendülettel kezdtek a hazaiak, többet és veszélyeseb­ben támadtak. A 10. percben Sólyom jó helyzetben kapu mellé fejelt. A 18. percben bol oldalon futott a támadás, a kapuralövést Balázs kiütöt­te ugyan, de a felperdült lab­dát végül a jól helyezkedő Pollák elől Szebeni a gólvo­nalról rúgta ki a mezőnybe. A 25. percben. Lőrinczet a já­tékvezető utánrúgásért kiál­lította. A 10 főre fogyatkozott hazai csapat veszített lendü­letéből, és a támadó szerepét fokozatosan átvette a Bgy. Ml. A 30. percben Jelen fe­jelt kapu mellé, majd néhány perc múlva már csak a ka­pussal állt szemben, de lab­dája 6—7 méterről a kapu­fa mellett gurult az alapvona­lon túlra. Robb néhány felfu­tása jelentett még veszélyt, de a 40. percben kapu mellé lőtt. Szünet után a gyarmatiak kezdtek jobban és maradtak támadásban. A 65. perc gyors, egymás utáni két gólt < eredményezett. Hugyecz vég­zett partdobást és a labdát1 nagy ívben Jelen felé dobta, melyet a kimozduló kapus fe­lett fejjel csúsztatott a háló- . ba. 1—0. Kezdés után Koós kapott átadást, az alapvonal közeléből, éles szögből, a várt beadás helyett kapura lőtt és . a labda Balázs mellett a ka­puba jutott. 1—1. Az egyen­lítés ismét a hazaiakat hozta fel, elkeseredetten rohamoz­tak a győztes gólért. Bár ki­sebb erővel, de ugyanezt tet­te a gyarmati csapat is, ám az eredmény már nem válto­zott. A dunakesziek az osztályozó elkerüléséért, a gyarmatiak az élvonalbeli jó helyezésük meg­tartásáért küzdöttek. Jó já­tékvezetés mellett az ered­mény a vendégcsapatra néz­ve kedvezőbb. Jó: Kiss, Asz­talos, Dévai, Lipniczki, ill.: Jelen, Hornyák, Lajkó, Sze­beni. — reiter —

Next

/
Thumbnails
Contents