Nógrád. 1978. április (34. évfolyam. 77-101. szám)

1978-04-12 / 85. szám

Heften gazd ' IhodóegyaégnéI Szociálpolitikánk érvényesülésének tapasztalatai A vállalati ötéves szociá­lis tervek kidolgozása új fel­adatot jelentett mind a gaz­dasági vezetésnek, mind pe­dig a szakszervezeti szervek­nek. A szociális politika köz­vetlenül az emberrel foglal­kozik, az embert állítja a kö­zéppontba, ugyanakkor össz­hangban és összefüggésben áll a műszaki-gazdasági terv­vel. Megalapozva A Szakszervezetek Nógrád megyei Tanácsának elnöksé­ge nemrég megvizsgálta és megtárgyalta a szociális ter­vek végrehajtásának tapasz­talatait. Ennek előtte több mint hetven gazdálkodóegy­ségnél statisztikai felmérést készítettünk, több vállalatnál helyszíni vizsgálatot tartot­tunk. Az elnökség megállapí­totta, hogy a vállalatok, üze­mek nagy többsége helyesen értelmezte a megjelent ren­delkezéseket, a szociális ter­vek kidolgozásánál figyelem­be vették a rétegpolitikai fel­adatokat, a kollektív szerző­dés ez irányú követelményeit. A tervek gazdaságilag, pénz­ügyileg megalapozottak, össz­hangban vannak a lehetősé­gekkel. A tervelőkészítő munka so­rán megismerkedtek a dolgo­zók igényeivel, kiemelten fog­lalkoztak a lakásigényekkel, a nagycsaládosok helyzetével, a gyermeküket egyedül neve­lő szülők igényeivel. Az üze­egységek dolgozói csak rész­ben vagy egyáltalán nem is­merik. Hol tanunk ma? A szocális tervekben megfo­galmazott feladatok végrehaj­tását a társadalmi szervek testületi üléseiken féléven­ként ellenőrzik és értékelik. Vonatkozik ez az SZMT-el- nökségére és a megyei bizott­ságokra. E tekintetben dicsé­rendő munkát végzett a bá­nyász vállalati szakszervezeti tanács, az építők, a KPVDSZ, és a MEDOSZ megyei bizott­sága. A felmérés és a vizsgáló­dás alapján az elnökség azt is megállapította, hogy a vál­lalatok tevékenységében je­lentős helyet kapott az em­berről való gondoskodás. Az öt évre szóló szociális tervek­re jelentős pénzt irányoztak elő. A vizsgált 12 üzemben eddig csaknem kilencszáz­milliót költöttek a munkavé­delmi helyzet javítására. Egyébként ilyen célra öt év alatt kétmilliárd forintot for­dítanak. A rendelkezésre ál­ló összeget azonban nem mindenütt használják fel ha­tékonyan, például a zajárta­lom csökkentésére, a munka­ártalmak megszüntetésére. Az üzemegészségügy fej­lesztésére fordítható összege­ket elsősorban új üzemorvosi rendelők létesítésére, a meg­levők felújítására és karban­tartására költik eL Az elnök­mi demokrácia különböző fó- ség a rehabilitációs költségek rumain meghallgatták a dol­gozók javaslatait, véleményét, s azok figyelembevételével formálták meg a szociális terveket. A megyén kívüli vállalatok­nak, a megyében működő ki­sebb létszámú gyáregységei, üzemegységei nem rendelkez­nek önálló szociális tervvel. Ezeknél a tervezés a közpon­ti vállalatnál történik. Ám e - munka lassú, sok esetben nem felel meg az igények­nek, a dolgozók létszámának. Emiatt a terv tartalmát rész­leteiben és tételesen a gyár­tervezését nem tartja meg­nyugtatónak. Ugyanakkor je­lentős összegeket használnak fel a vállalatok a dolgozók kedvezményes üzemi étkezte­tésére. Az étkezésben részt­vevők aránya 25—30 száza­lékra tehető, a részükre kifi­zetett összeg a tervezett költ­ségnek több mint a fele. A vállalatok nagy összege­ket fordítanak munkásszállí­tásra. A naponta bejárók szá­ma meghaladja a harminckét­ezret. Az elnökség elismerés­sel illette azokat az intézke­déseket, erőfeszítéseket, ame­Salgótarjáni gyűjtök sikerei Hatvanban Nagy érdeklődés mellett zaj- nyert. A kohász bélyeggyűj- lott le Hatvanban a XVI. or- tő kör ifjúsági szakkörének szágos ifjúsági bélyegkiállítás, tagja Juhász Ildikó „Házunk valamint a IV. országos ifjú- tája” anyagával ugyancsak el- sági filatelista vetélkedő. A nyerte a zsűri és az érdeklő­bélyeg szerelmesei 328 keret- dők tetszését, ezt az anyagot ben 104 különböző összeállí­tást, anyagot mutattak be. A szakemberek véleménye sze­rint színvonalas, változatos volt a fiatalok által a nagy- közönség előtt bemutatott anyag. Ugyanakkor jól tük­rözték ezek az anyagok a mai fiatalság felkészültségét, s ar­ról is tanúskodtak, hogy ls- merik-e a párt hatvanéves fejlődését, az ifjúsági mozga­lom múltját, jelenét és célki­tűzéseit A Hatvanban megrendezett országos ifjúsági bélyegkiál­lításon salgótarjániak is be­mutatkoztak. Így többek kö­zött a városi úttörőház bé­lyeggyűjtő szakköre „Hatvan éves a KMP” című összeállí­tású anyagával méltán kiér­demelte az első helyezést. Ezen kívül Hódi Gábor, az úttörőház szakkörének tagja „Hadsereg született’ című ösz- szeállításával harmadik díjat Országos harmadik Az elmúlt héten rendezték mtg Budapesten a Népstadion körcsarnokában a Nemzetközi Kerékpáros Iskola Kupa or­szágos döntőjét. Megyénk fia­taljai nagyszerűen szerepeltek s az országos vetélkedőn Nógrád megye csapata a har­madik helyen végzett, míg is harmadik díjjal jutalmaz­ták a szakemberek. lyek a gyermekintézmények bővítését szolgálták. Amíg a negyedik ötéves tervben évenként 340 hellyel bővült az óvodahálózat, addig 1976- ban 450 helyet adtak át az óvodásoknak. A dolgozók üdültetéséhez, elsősorban a vállalati üdülők fejlesztésével járulnak hozzá a gazdálkodóegységek. En­nek hatására majdnem tizen­egyezer felnőtt és háromezer- hétszáz gyerek pihent vállala­ti üdülőkben. A beutaltak fele munkás volt. A koráb­binál több dolgozó jutott la­káshoz, kapott építési és vá­sárlási kölcsönt. Gondot okoz, csökkenti a vásárlási, vállal­kozási kedvet, főleg a családi házak építésénél, hogy igen magas a lakások építkezési költsége. Tarka a kép a kulturális alapok felhasználásában. Ahol jól felkészült irányító­gárda van, ott célszerű a gaz­dálkodás is. A kisebb üze­mekben továbbra is az al­kalomszerűség, néhol a kö­vetkezetlenség jellemzi a munkát. Javult, de nem az igényeknek megfelelően a sportcélokat szolgáló kiadás. Két év tapasztalatai ta­núsítják, hogy a szociális ter­vezés hasznos volt. A végre­hajtás segítésében a dolgozók képviselete és érdekvédelme fejeződik ki. Ezért e munkát továbbra is a szakszervezeti munka szerves részeként, ütemesen kell végezni. A feltételeket Alapvető feladat továbbra is a központi és megyei irányelveknek megfelelően, a vállalati szociális teryek vég­rehajtása. Mindenek előtt a szakszervezeteknek segíteni kell abban, hogy megterem­tődjenek a tervek megvalósí­tását szolgáló anyagi alapok, de szükséges tovább lépni az ellenőrzésben, nagyobb társa­dalmi ellenőrzést szükséges biztosítani a végrehajtásban. Gondoskodni kell arról, hogy a gyáregységek, üzemegysé­gek arányosan hozzájussanak —a központi alapokhoz és sa­ját maguk dönthessenek fel- használásukról. A lakásépítés ütemének növelése érdekében a tanácsi szervekkel együtt meg kell goyrsítani a helyki­jelöléssel kapcsolatos munkát. Végül az elnökség arra hívta fel a megyebizottságok figyel­mét, hogy rendszeresen vizs­gálják, segítsék, ellenőrizzék a szociális tervek végrehajtá­sát. Bibók László Ki lehet űrhajós jelölt? Jurlj Gagarin 1961. április 12-én — 17 esztendővel ezelőtt — első­nek indult a kozmoszba, a világ­űr meghódítására. Azóta már vannak magyar űrhajósjelöltek is, akik a Moszkva melletti Csil­lagvárosban készülnek fel az űr­utazásra. Ellátogattunk Kecske­métre a Repülőorvosi Vizsgáló és Kutató Intézetbe, ahol a két ma­gyar űrhajósjelöltet kiválasztot­ták és felkészítették. .. ELKÉPESZTŐ KÖVETELMÉNYEK Ketten adtak válaszokat a kérdésekre: Ki lehet ma űr- hajóijelölt? Az egyik, dr. Szabó József repülőezredes a technikai dolgokról beszélt, dr. Hideg János orvosezredes az egészségügyi feltételekről szólt részletesen. És a két szakember tájékoztatója nem egy kérdésben keresztezte egymást. A Moszkva melletti Csillagvárosban manapság egy újkeletű szólás-mondás járja: Az űrhajók konstruktőrei na­gyon jól tudják, hogyan kell megoldani az űrrepüléssel kap­csolatos orvosi feladatokat. Ugyanakkor minden firorvos nagyon sokat tud beszélni az űrhajók megszerkesztéséről. A tréfában igen sok az igazság: a tudományok ma már nagyon fedik egymást és az űrkutatásban az orvosnak ismernie kell a legújabb tech­nikai megoldásokat és fordít­va is érvényes ez. Bárhogyan is van az űrha­jósjelölt elé magas, sokszor áthághatatlannak tűnő köve­telményeket állítanak. Talán mind között a legelső köve­telmény az önkéntesség, majd az egészségügyi minősítés, az egészségügyi alkalmasság és végül az emberi lélektani al­kalmasság következik. Meg­mutatták a kutatóintézetben, négy-öt kiló egyetlen jelölt vizsgálati anyaga. És ami a számunkra, a kecskeméti in­tézet számára igen kedvező: Nem kitaposatlan úton, ha­nem már sokszor megjárt ös­vényen indulhattak el a je­löltek kiválasztásánál. Tudták (a szovjet tudósok, kutatók elmondták, megküld­ték), hogy mire lehet és kell számítani a terhelés növelése közben. Az ájulás, a hányás, a fokozódó rosszullét csupán a kezdet. Az eddigi űrhajósok sokkal többet és nehezebbet is átél­tek, elviseltek, tapasztaltak az űrrepüléseik során. Gagarin egy kört tett meg minden különösebb rosszullét nélkül a Föld körül. Tyitov már komoly rosszullétről pa­naszkodott még a világűrben, kapott eredményeket összeve­Megfigyelés, vizsgálat. A műszerek, a magnószalagok min­dent gondosan rögzítenek és perceken belül kész az orvo­si vélemény az alkalmasságról a 17 kör megtétele közben. Akkor a szovjet állami űrku­tatási bizottság felajánlotta Tyitovnak, hogy azonnal fél­beszakítják az űrutazást és visszahozzák a Földre, mert első az ember biztonsága. Az űrhajós azonban vállalta a súlytalanság állapotával járó kellemetlenségeket és eleget tett a reá bízott feladatnak. Gazenko professzor, a leg­utóbbi űrutazás, az űrhajós világrekorderek földi orvosa rádiólevelezést folytatott Ro- manyenkóval és Grecskóval: „Az egészségetek, az élete­tek érdekében tornázzatok!” Ugyanis a világűrben, a súlytalanság állapotában az ember felső testében a több­szörösére nő a vérbőség. A szó szoros értelmében megnő az űrhajósok feje. Ezt a kel- seü a súlytalanság lemetlenséget megpróbálták különösen tartós tettük és ezek alapján dön­töttünk a jelöltek személyé­ről. Aztán itt van a súlytalan­ság nem éppen kellemes ál­lapota. A Földön élő ember nem is képes elképzelni mi­lyen érzésekkel és következ­ményekkel jár. Hiszen az a néhány alpinista csupán lég­szomjról panaszkodott, aki megkísérelte a Himalája nyolcezer méter magas csú­csainak a meghódítását. Az űrben viszont csupán a szem őrzi meg az épségét, egyébként valamennyi szer­vünk kénytelen behódolni a súlytalanságnak. Az érzék­szerveket, az izom- és a csont­rendszert különösen igénybe veszi, az egyensúlyi szervün­ket pedig a legjobban megvi- állapota, űrutazás már különféle gyógyszerekkel közben. Bikovszkij űrhajós csökkenteni, vagy megszüntet­ni. Eközben magyar gyógysze­reket is alkalmaztak. De vé­gül is azt tapasztalták, hogy a megfelelő,/ rendszeres mozgás, a torna a kozmoszban sokkal többet ér mindenfajta gyógy­szernél. kivételével eddig valamennyi űrhajós panaszkodott a föld- reérés után, hogy zavarai van­nak. A helytelen helyzetmeg­ítélés szemmel látható. Csak nagyon lassan szoktak vissza az űrhajósok a földi környe­zethez, a földi légkörhöz. A VIZSGALATOK SZÁZAI A legutóbbi űrutazást kö­vetően a sajtótájékoztatón _ Egy-egy űrhajósjelöltet ^s°áTókí^k.nyÍlatk°ZOtt aZ igen sokféle vizsgálatnak ve- újságíróknak. tettünk alá — magyarázta dr. _ Az űrhajósaink nemép- Hideg János orvosezredes, pen a legjobb állapotban — Csak néhányat említek kö- vannak, de sokkal jobban ér- zülük: 49 féle paraméternek 2jk magukat, mint amire az megfelelő vérvizsgálat, 15 fé­le röntgen felvétel. 35 EKG- felvétel. És ezeket a vizsgála­tokat megfelelő, előírt idő­közökben megismételtük kü­lönféle terhelések mellett. A Túl az éitékelő KISZ-taggyűléseken Befejeződtek a KISZ-alap- pártalapszervezetektól. állami, nét formálja és a jövőjét tér- kezeinek is nyújtottak segít- szervezetek beszámoló tag- gazdasági- és társadalmi szer- vezi. De politikai tartalom séget. így nem véletlen, hogy gyűlései a szécsériyi járásban, vek vezetőitől. nélkül nem lesz kellően ered- a községi szervektől is kellő Most — a soron levő KISZ-es Tapasztalat az is, hogy az menyes a munka — utalt rá a támogatást kaptak a fiatalok, feladatok végrehajtása mellett elért eredmények, a KISZ-ta- beszámoló. Az alapszervezet A munkavégzés a KISZ-tag­— azaz alapszervezetek célja, gokkal szemben támasztott tagjai a munkaköri feladatok sággal együttjáró kötelezett­hogy olyan •,testre szabott” követelmények növelése és a ellátása mellett élen járnak a ség, nem hangulati kérdés, ál­akcióprogramokat készítsenek, KISZ-taggyűlések szerepének kezdeményezésben, a KISZ lapította meg a beszámoló, amelyet a tagság magáénak következetes érvényesítése versenymozgalmaiban. Az al- így aztán néhány KISZ-fiatal érez és a legjobb képessége, nélkül nem jöttek volna létre, tehetsege szerint tudja támo­gatni a végrehajtását. Az eddigi értékelő munká­val elégedett a KISZ járási bizottsága. A taggyűlések fon­A szécsényi járásban jelen- KTs7 __ tős az ingázó KISZ-tagok szá- ,7?,.a KI , 011 ma. Ez az egyéni értékelés megbízatás, amely során is éreztette hatását. Hi­kalmazotti állomány 25 száza- munkájának megítélése érvek lékát tömöríti az alapszerve- és ellenérvek, véleményfor­ánvos volt 37 ismeret az eliá­tos nevelési feladatot töltöttek „„.Ifi 1 távú be, formálták, alakították a közösségeket. Érvényesült a ró fiatalok munkájáról, kívüli máló tények felsorakoztatató- néhány sát váltotta ki a jelenlevők­ből. Obrecsány Judit és a veze- és rendszeres munkára tőség mindvégig határozott KISZ-tag esetében túlzott kö­vetelményt jelent- 73 hosszú . munkahelyi emberi, politikai ^sztető alapszervezeti és más volt Mint mondották, a KISZ­szervtől kapott megbízatást munka felelősseget jelent. demokratikus centralizmus, nőtt az aktivitás és az akció- allja meg a helyet a ta­nulásban, Brunda az iskolai életben. József ludányhalá­és az elismerés sem marad el. Az alapszervezet felszabadu­képesség. Bizonyítékai ennek bőven akadnak: FIN-rendez- vények, az életmódviták, a sok-sok alapszervezeti és bi- , ... zottsági 6Zintű rendezvény, tatot megkeresett egy levéllel ____ ______ „„ _ a melyek arra utalnak, hogy az amelyben néhány információt gyűlés, ahol izzik a értékelő és vezetőségválasztó , rt az egyéni értékelések el- Szécsényfelfalun így készítéséhez- Ahol a munka­teljesítenek a KISZ-tagok si- mindegy, hogy dolgozunk, ta- kerrel. A munka eredményes nulunk, vagy szabad idős prog­ramon vagyunk, vagy éppen a klubban, esetleg a presszó­sai KISZ-titkár vette a fáradt- lásunk ünnepén kapta meg a ban töltjük az időt. A vezető­ig.01 es valamennyi munkai- KISZ- kb dicsérő oklevelét. Nem gyakori az olyan tag­légkör, történt. taggyűlés csak egy esemény volt életében. A KISZ járási pezsdítő ség javaslata egyértelmű volt, készség hiányában kizárását javasolta néhány fiatalnak- A tagság nagyobbik része '=■' *-------— t- t A KISZ kb kiváló alapszerve- mo6t még a ..lazító” KISZ-ta­a szervezetek nelyi vezető felismerte ennek zete zászlójával kitüntetett eok mPiié állt Az íeéretek is fontosságát —, mert saját ma- Mp,a Imrp KIBZ-alanszerve g * ,u ' í. ,g K f sának is seeít — attól mee is . ■ 7AÍaP? gyorsan elhangzottak az épi­ganak is segít attól meg is ^ vezetosege a KISZ-tag jo- t6 bíráiatot kapott fiataloktól. bizottsága joggal állapította meg, hogy fif kötelezettségei oldalá- Megvan a bizalom, a taggyű­a szécsényi járásban nőtt a KISZ tekintélye, eredménye­bizottsága a jövőben arra kéri ____ _______ _ _______ _ az alapszervezeteket, hogy él­egyéniben Németh Mária (St sebbé vált az aíapszervezetek a ludányhalászi példá­R ákóczi u. iskola) második helyezést ért el. Nógrád megye csapata az Oktatási Minisztérium serle­gét és díját is megkapta. ról közelítette meg az egyéni értékelést. Az alapszervezet lés így döntött. Hogy kinek lesz igaza? — tevékenysége- A fejlődés kü- va*- Ionosén ott érződik, ahol Az ELZETT Luis Corvalán a pártalapszervezet titkára is fiatalok törekvése kellő támo- KISZ-alapszervezetében a mű- Évek óta kiválóan dolgozik a gatásra talált. Az alapszerve- szaki és adminisztratív alkal- politikai képzési kör, segítik a mazotti munkakörben dolgozó község szépítésére tevékenységét hűen tükrözi a elsősorban az érintett fiatalo- beszámoló — állapította meg kon múlik. Rácz András ilyen hosszú űrutazás után számítottunk! Az ember és a szervezete még a tudósok várakozásán, előzetes számításain is túl tesz. Ellenállóbb! ÉS A NÖJELÖLTEK? Természetes volt az érdek­lődés, hogy Tyereskova az el­ső és az egyetlen űrhajósnő marad továbbra is? Elmondották a kecskeméti kutatóintézetben, hogy a Szovjetunió és az Interkoz- mosz-kísérletekben résztvevő szocialista országok egyelőre nem képeznek ki űrhajósnő- jelöltet. Ugyanakkor az USA- ban jelenleg is négy nő ki­képzése folyik az űrutazás­ra. Az USA is tervez európai partnereivel közös űrutazáso­kat, de csak 1980-ban és ké­sőbb. Kétezer jelöltből vá­lasztották ki a 12 országban azokat a jelölteket, akik fel­jutnak az űrbe egy amerikai űrrakétán. És még egy érde­kes közlés: A Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Álla­mok a kozmosz békés meg­hódítása jegyében öt-öt tagú vegyesbizottságot hozott létre és kölcsönösen kicserélik az orvosi, az egészségügyi ta­pasztalataikat az űrkísérletek­ről. És ha már egyszer kimon­dották reám, hogy nem lehe­tek űrhajósjelölt legalább végignézhettem Kecskeméten, hogy milyen magas követel­ményeket támaszt az űrhajó­zás azzal szemben, aki né­hány száz kilométerrel köze­lebb kíván kerülni a csilla­gokhoz. G. B. zetek túlnyomó többsége meg­kapja a támogatást a helyi 27 fiatal a gyáregység jele­irányuló munkát és a termelőszövet: NÓGRÁD • .1978, április .12., szerda

Next

/
Thumbnails
Contents