Nógrád. 1978. április (34. évfolyam. 77-101. szám)

1978-04-08 / 82. szám

Korszerűsítik

a képzőművészeti bírálatok rendszerét

Boros Sándor miniszterhelyettes nyilatkozata

A képeskönyv! a gyemekköltészeiig

Képzőművészeink alkotómunkájára, a kiállításokra, s ezen keresztül társadalmunk vizuális kultúrájának alakulására, a közízlésre is közvetlenül hat, hogy milyen elvek alapján, milyen felelősséggel és mennyire következetesen bírálják el a művészeti alkotásokat. A zsűrizés intézményi, szervezeti rendszere és módszerei azonban a szakemberek szerint sem felelnek meg a követelményeknek, és számos más kedvezőtlen jelenség is akadályozza művészetpolittkai elveink valóra váltását.

A Kulturális Minisztériumnak e kedvezőtlen tendenciák megváltoztatására tervezett intézkedéseiről Boros Sándor miniszterhelyettes nyilatkozott az MTI munkatársának:

— Társadalmunk fejlődése napjainkban a képző- és iparművészet számára is új igényeket és perspektívákat teremt — mondotta. — A „miből élünk” kérdése helyett egyre inkább a „hogyan élünk” problémája kerül előtérbe és állít új feladatokat az alkotó- művészek és a művészet sorsáért. jövőjéért felelős állami, társadalmi intézmények elé. Ezért , a minisztérium az elmúlt évben széles körű vizsgálatot indított annak tisztázására, hogy milyen problémák, jelenségek akadályozzák képzőművészetünk egészséges fejlődését.

— Művészetünk új értékekkel való gazdagodása, közönségkapcsolatainak fejlődése művelődési politikánk alapelveinek helyességét igazolja. Vannak azonban olyan jelenségek is, amelyek késleltetik művészetpolitikai céljaink megvalósítását, a szocialista társadalom és a művészet új kapcsolatának fejlődését. A művészeti közéletben gyakorivá vált viták és az állami támogatás következetlenségei sajnos nem mindig adtak helyes válaszokat a társadalom fejlődése és a haladó művészi törekvések közös kérdéseire. Az ezek kapcsolatát zavaró problémák tisztázásához

ugyanakkor a művészetelméleti kutatás és a művészetkritika sem nyújtott kellő segítséget. Vizsgálatunk egyebek között arra is felhívta a figyelmet, hogy olyan, a bírálati munkában nélkülözhetetlen alapfogalmak várnak további tisztázásra, mint a realizmus, az elkötelezettség, a hagyomány, a folytonosság és a kísérletezés kérdései. Ezek szubjektív és olykor önkényes értelmezése sok bizonytalanságot teremtett.

— Ilyen körülmények között gyakran sikkadt el a bírálat legfontosabb célja: az alkotás, a mű rendeltetésének értékelése. Emellett a bíráló bizottságok is túlzottan zártak, munkájukat sokszor mechanikusan a nyilvánosság teljes kizárásával végzik. Az állami megrendelésekért, megbízásokért, pályázatokért, az állami vásárlásokért és kiállításokért felelős intézmények jelenlegi feladatai sincsenek összhangban kulturális életünk decentralizáltságával.

— Az államigazgatás korszerűsítésével jelentősen megnövekedett a tanácsok ör állósága. Egyre több kiál ítást rendeznek maguk is, és i ko rábbiaknál jóval nagyobi ösz- szegeket költenek képzőn űvé- szeti alkotásokra. Ehhez azonban még nem mindenütt rendelkeznek kellő felkészültségű szakemberekkel és megfelelő tanácsadó gárdával, t mely törekvéseikben szakmai támogatást nyújthatna nekik. Ezek miatt nem tudják megfelelően ellátni felügyeleti ellen 5rző- koordináló feladataikat.

— A vizsgálat által ellentmondások részben szetünk fejlődéséből fakad Felszámolásuk csak hős s; távon, fokozatosan érhető Ezért a növekvő feladató látására mielőbb meg keljl sítenünk képzőművészeti tézményrendszerünket. intézményekre van szí amelyek alkalmasak szetpolitikai elveink helyle: telmezésére és a gyakoi megvalósítás irányításért

decentralizált bírálati tevék1 ség megfelelő szakmai zésére. Olyanokra, an elősegíthetik — garantálni pesek — a folyamatos zés elvi és gyakorlati hangjának megteremtésé

— Arra van szükség,

f »ltért

Sulidemoh

A közelmúltban egy iskolai KlSZ-szervezet vezetőivel beszélgettem arról, mivel érdemelték ki a részükre néhány nap múlva átadásra kerülő kitüntetést. Szerénységnek véltem szűkszavúságukat, szimpatikus, tartózkodó viselkedésüket, s igyekeztem őket meggyőzni az elismerés által feljogosított optimizmus természetességéről. A sulidemokrácia kérdésével aztán végképp elakadtunk, igaz, a beszélgetésnél jelen levő tanár segített volna, de akinek a véleménye érdekelt, azok csupán frázisban tudtak válaszolni. Ám ettől még nem kezdtem volna e sorok megírásához.

De a beszélgetés Után, immár az iskola falain kívül megvártak a ,.nyilatkozók”, és megváltották, hogy amit ők egy fél órával azelőtt az igazgatóiban mondtak, az nem felel meg a valóságnak, kértek, hogy abból a beszélgetésből ne szülessen cikk.

őszinteségük és önvívódósuk. melyben végül is az előbbi győzött, mindenképpen figyelemre méltó- Nemcsak rendhagyósága miatt, hanem jelentőségénél fogva is. Mert akár beszélünk, akár nem. az iskolákban érvényesülő, nem érvényesülő demokratikus le-, hetőségekről. mindenképpen nagy fontosságú kérdés- hogy a diák mit visz magával a telefírkált iskolapadok szólamaiból, az osztályfőnöki órák hangulatából: mit sajátított el már ott az elvek, ideák, eszmék- fogalmak mindennapi életbe ültetése gyakorlatából?

Nehezíti a válaszadást, hogy erre évek múltán, a munkában történő helytállás bizonyítása adhatja csak meg a va’ós feleletet. De ez nem

s

rfiűvé- nak. zabb el. k el- erő- in- t)lyan iikség, rpűvé- is ér- írlati a

eny- nőr- elyek ké- lem- összh )gy a

bírálati munkában társadalmunk igényeinek kielégítése, a szocialista művészet jövője szempontjából fontos tendenciák támogatása váljék uralkodóvá. Az ehhez szükséges értékrend kialakítása közös társadalmi feladat. Ezért az eddigieknél szélesebb alapokra kívánjuk helyezni a bírálati tevékenységet is. A munkába szeretnénk fokozatosan bevonni a fiatal képzőművészeket, a művészettörténészeket és a kritikusokat is. A környezet- alakítással kapcsolatos témák elbírálásában például az eddigieknél nagyobb mértékben kívánunk támaszkodni az építészekre, belső építészekre, az állami vásárlásoknál pedig a múzeumi szakemberek véleményére is. Ugyanakkor tervezzük azt is, hogy — kísérletként — a közönség és a kultúra közönség- visszhangjának közvetítésében szerepet játszó értelmiség képviselőinek is helyet adunk a bíráló bizottságokban.

— Tervezett intézkedéseinkkel gondoskodni kívánunk arról, hogy a lektorátus kiemelt feladatként foglalkozzék a képzőművészetnek a társadalmi érdeklődés középpontjában álló ágaval, a köztéri alkotások témakörével, elképzeléseink szerint ennek az intézménynek amellett kell majd ellátnia a kiállítás-tervezés és -bírálat központi ellenőrzését Ugyanakkor a lektorátust hosszabb távon a döntések előkészítéséhez szükséges

elemző-elméleti, kísérleti vizsgálatok központi műhelyévé is szeretnénk fejleszteni. Azt tervezzük, hogy az intézet többi funkcióját — a kiállítások zsűrizésének decentralizálásával — fokozatosan más intézményeknek adjuk át.

— Az ezekhez szükséges irányelvek, az intézmények új feladatait és munkamegosztását meghatározó tervek, a bírálati jogkör további decentralizálását szabályozó rendeletek részletes kidolgozását szakembereink már megkezd- ték. Elképzeléseink gyakorlati megvalósítása azonban két- három évet is igénybe vesz — mondotta befejezésül Boros Sándor miniszterhelyettes.

r •

racia

■g' :k

mentesítheti az iskolát hetőségek teljes kihasznál tói, a KISZ-szervezetet dekképviselet érvényes! és a diákokat a tudásuk hetségük adta képessé] bontakoztatásától. A úgy is feltehetjük: az tettek mindent megtefc; ami tőlük telik? Nem hozzá statisztikai fel végeznünk, hogy megá hassuk a nemleges v; elismerve mellette az kénti eredményeket.

Visszatérve a bevezető dára, hadd idézzek mel Ifjúsági Magazin egyik sói leveléből, egy gim: soraiból: „.-.Hol lehet emelni ez ellen? A ké ként megrendezésre diákparlamenten? Ezt szimbólumnak tartják ott elmondhatjuk k gondjaikat, javaslatoka hetnek, de semmit nem lanak a megvalósításuk következő parlamep

Ennyi a demokrácia?.Az indító esetből és rokból érződik már ne zlgnáció, a szlszlfuszisáí telmetlenségét megkéri ző, s tartalmában a t hordozó „diáklázadás”, évesen Is...?

le- Mindezen gondolatok már lásá- csak azért is időszerűek, mert íz ér- ez évben újra megrendezik az ipsétől- ifjúsági parlamenteket, újra te- elmondhatják gondjaikat a ki- nebulók, újra meghallgatják »rdést őket, újra javaslatot tehet- emlí- nek. •,

znek, Kéziratomat megmutattam kell egyik diákismerősömnek, s a rpérést vele való beszélgetés után lapít- nem röatelltem a végét újra ilaszt, átírni. Véleménye az volt, epeten- hogy „mindez igaz, de mire az embernek felnyílik a csipél- pája, s tudja, hogy mit kér- e az hét, milyen jogokkal kéri, olva- addigra fészket vet benne a rjazista konformizmus, a jó tanulmá- szót nyl eredményért, a sikeres éven- továbbtanulásért (tudniillik: cerülő jellemzést kell adni), és egy sokan kicsit el Is fáradt az az em- Igaz, berke. De talán bizik abban, izéleti hogy majd valamikor, kint te- az életben másképp lesz,. hal- Nem hiszem, hogy ez lenne ól a a helyes út, bár kétségtelenül t'S- • • a legegyszerűbb és a legkönnyebb- S, hogy minél ke- } so- vesebben tévelyedjenek rá, az i re- nemcsak a szűkebb környe- ér- zet. az iskola, a család, dőjele- baráti társaság érdeke... De, apadást hogy ők tehetnek a legtöbbet, Hány az biztos. És ez nemcsak lehetőség számukra. Tanka

Mai ié

21.55: A HlD.

fii n

Bernhard Wicki, a dezűje világhírnévre szert e mű megalkoi amely a második világ végének döbbenetes idézi.

Az amerikai csapatok Németország területén

véajánlafuiMk

ren- tett tusával, lóború lapjait

mar

har4

NÓGRÁD — 1978. április 8., szombat

colnak. Egy kisvárosban utol só mozgósításként behívják a gimnázium lfl éves diákjait is.

Mindenki előtt világos a há ború kimenetele; meg akarják menteni a hét fiút a felesleges áldozattól. Egy olyan kis híd védelmét bízzák rájuk, amelynek nincs is fontossága. A fiúk vezetője azonban nem érkezik vissza egyik útjáról és a fiúk harcba kezdenek az amerikai csapatokkal...

Az ENSZ az 1979-es évet a gyermekek nemzetközi évének nyilvánította, és felhívásában a gyermekek jogainak védelmére szólította fel a kormányokat. Hazánk is csatlakozott a felhíváshoz, mar megalakult a gyermekek nemzetközi évé- nei< magyar bizottsága.

A gyerekek jogához — a felnőttekéhez hasonlóan — hozzátartozik a művelődés joga: a nemzeti és egyetemes kultúra elsajátításának lehetősége. Minden felelősséget át- érző szülő kötelessége, hogy gyermeke érzelmi és értelmi fejlődését elősegítse. A kultúra alapjait iskolás kor előtt szerzi meg a gyermek, hatéves korra a befogadási készséget tekintve nagy különbségek alakulnak ki, amit a közösségileg

— elvileg egyenlő mértékben

— biztosított oktatás már nem tud teljesen megszüntetni. A gyermek értelmi és érzelmi fejlődésének egyik leghatásosabb eszköze csecsemőkorától kezdve — mégha első hallásra furcsán is hangzik — a könyv.

Kezdetben a könyv a kisgyermek számára persze még különválik két alkotóelemére: külön jelenik meg tárgyi valóságában lapozöként, képeskönyvként; és külön a tartalma: a szöveg, amit a szülők, felnőttek mondogatnak, dúdol- gatnak az ágya mellett. A mondókák, hintáztatók, altatók, ringatok adják az első irodalmi élményt, ezek ritmusa, dallama közvetlenül hat a csecsemők érzékszerveire, de ezek az öntudatlanul felfogott benyomások elengedhetetlenül szükségesek lesznek az anyanyelv elsajátításához, később a versélmények befogadásához. A szótagok ritmikus ismétlődése, a szavak zeneisége az Ilyenfajta szövegekben mint a „cslcsija, bubuja” vagy a „rlrom, rárom, várom” a gyermeket ismétlésre és hasonló hangkapcsolatok képzésére ösztönzi, elősegíti tehát a beszéd- készség fejlődését. A szöveg értelmének még nincs jelentősége, legtöbbször a felnőtt számára is érthetetlen, csak a tudományos elemzés tudja kimutatni, hogy sok ilyen szöveg népi műveltségünk legrégibb — nem egyszer kultikus

— elemeit őrzi meg. Ezeket az ősi mondókákat, réjákat régebben a szülők közvetlenül örökítették gyermekeikre, s azok tovább, az orális kultúra szegénységével azonban szüle. Eégessé vált könyvalakban való kiadásuk. Néhány korábbi jó válogatás mellett (a kezdeményezés Kresz Mária nevéhez fűződik) új kiadásokból is megtanulhatják a mai fiatal szülők azokat a mondókákat, amelyeket anyjuk, nagyanyjuk esetleg még mondogatott ágyuk mellett. Ezeknek a könyveknek állandóan a könyvesboltok polcain a helyük, éppúgy, mint alapvető klasszikusainknak; sok évszázados (néha évezredes) tapasztalat ölt ugyanis bennük testet.

Korán a gyermek kezébe kerülhet a könyv tárgyi mivoltában: a járókában heverve szívesen ismerkedik a csecsemő a lapozókkal, leporellókkal. Kezdetben dobálja, szagolgatja, nyalogatja, később fokozatosan felfedezi a belőlük feltáruló tárgyi világot. Az első képeskönyvek esetében a hangsúly a képen van. A képeskönyvtől nem az aláírt — sokszor együgyü versike — vezeti el a kicsit az irodalomhoz, hanem maga a kép — ha az jó — szolgálja leginkább az irodalmi befogadó0st>clivfiU“H3Rftrv as

készség fejlesztését. A képeket, képsorokat nézegetve, a felnőttek hozzáfűzött magyarázatai nyomán feltámad a gyermekben a mese, a történet iránti érdeklődés. A jó kép kérdések, asszociációk sorát indítja el, a vizuális készség fejlesztése mellett tehát a fogalmi fejlődést Is segíti.

könyvkiadásunk felismerte a képnek, a vizuális élménynek ezt a később pótolhatatlan szerepét, és sikerült képzőművészetünk kiemelkedő alkotóit megnyerni lapozók rajzolására, a legkisebbeknek szánt könyvek illusztrálására (például Reich Károlyt, Réber Lászlót, Hincz Gyulát, Kass Jánost, Szántó Piroskát, Anna Margitot stb.). A kép és szöveg egymást erősítő hatása később sem szűnik meg, az olvasni tudó gyerek könyvélményét is elmélyíti a színvonalas lényeglátó illusztráció.

A gyermek fogalmi fejlődésével párhuzamosan nagyon korán érzékeny lesz a költészetre, a ritmus és zeneiség mellett hamar felfogja a vers értelmét is. sőt bizonyos értelemben jobban követni tudja a vers asszociációját minta felnőtt, mert képzeletét nem köti a valóság és versérzékét nem rontják még előítéletek, verssel kapcsolatos leegyszerűsítő elvárások.

A jó gyerekvers esztétikai szempontból egyenértékű lehet a „felnőttek” költészetével —, s ezt újabb gyermekköltészetünk minden kétséget kizáróan bizonyította. Jó hagyományai vannak a magyar gyermekköltészetnek — gondoljunk csak Gyulai Pál, Móra Ferenc, József Attila, Móricz Zsigmond vagy Szabó Lőrinc gyerekverseire —, Weöres Sándorral azonban alapvetően új kezdődik. Weöres gverekversei elsősorban: versek, esztétikai értelemben telles műalkotások. Korábban még jó költőink gyermekverseinek költői értékét is korlátozta a pedagógiai célzatosság. Weöres versei a legkisebbektől kezdve a felnőttekig minden korosztálynak teljes esztétikai élményt nyújtanak, mert — mint minden igazi műalkotásnak — több szintjük van. A felületi rétegek, mint a rím. ritmus, zeneiség megragadják a szén vagy különös hangzásra érzékeny, játékosságra fogékony kisgyermeket, a mélyebb rétegek, rejtett asszociációk értelme, a vers gondolati tartalma fokozatosan tárul csak fel az újraol- vasások során. Weöres gyermekverseinek teljes szépségét a felnőtt tudja felfogni igazán, de a bennük rejlő gyermeki látás és a formai bravúr minden korosztály élményére avatja őket.

Weöres az ősatyja mai, terebélyes és színvonalas gyermekvers-irodalmunk mindkét irányzatának. Az egyik Irányzat Nagy László nevéhez kapcsolható. Noha szándékoltan talán egyetlen gyermekverset sem írt, most jelent meg verseiből egy válogatás gyerekek számára Csodafiú-szarvas címen. Nyomába fiatalabb költők léptek, mint például Buda Ferenc, Kiss Benedek, Szepesi Attila. Gyerekverseik a gyermekfolklórból, a népdalok és a népélet motívumaiból táplálkoznak. ahogyan „nagyköltészetünk” — nem egészen pontos kifejezéssel — népi szürrealizmusnak nevezett ága is. Verseiket a friss képzelőerő, a nyelvi humor és a játékosság teszi hozzáférhetővé a gyerekek számára. Ide sorolhatók Kormos István verses meséi is, amelyek végtelen ritmikai változatossággal, bő humorral, költői képgazdagsággal dolgoznak fel ismert nénmesei motívumokat.

Kassák Lajos és Tamkó Sirató Károly neve fémjelzi a másik irányzatot, amelynek a mindennapok, a gyerekek által is megélt mai valóság a fő forrása. Különösen Tamkó Sira- tóra jellemző, hogy korunk új jelenségeit, a legújabb technikai vívmányokat is a költészet körébe vonja, amelyek természetesen foglalkoztatják a gyermeki fantáziát. Gyermekverseinek esztétikai értékét az adja, hogy korunk valóságát teljességben, a maga ellentmondásaiban ragadják meg, de a nyelvi humor, s a groteszk báj következtében a gyerekek számára is felfoghatók. Humorának forrása gyakran a régi és az új különös helyzetben való egymás mellé állítása, mint például a „pattintott kőkorszak” — „kattintott fénykorszak” ellentétpárban.

Könyvkiadásunk szép kiállításban és megfelelő példányszámban hozzáférhetővé teszi értékes gyermekköltészetünket, egynémely gyermeklapban és néhány más lap gyermek- rovatéban azonban még a hagyományos típusú vers van túlsúlyban, amelyek valamilyen didaktikus célt akarnak közvetlenül megvalósítani „művészi” eszközökkel. Van egy kiváló folyóirat gyermekek számára, amelyben az irodalmi érték az elsődleges: a Kincskereső. Ez a folyóirat is figyelembe veszi természetesen a korosztályi sajátosságokat, és a nevelési szándékot sem nélkülözi (például a tájhoz, közösséghez kötődés igényének, a hazafiasságnak, s más nemes eszméknek a kialakítása), de ezt irodalommal teszi. Mert az értékes irodalom nevel igazán; hatása a hétköznapi készségek kialakításánál mélyebb: az ember szemléletét, személyiségének egészét formálja.

Angyal János

£