Nógrád. 1978. április (34. évfolyam. 77-101. szám)
1978-04-23 / 95. szám
Verseny Nagybálonyban A Nagybátonyi Állami Zeneiskola fennállásának 20. évfordulója tiszteletére megyei fa- és rézfúvósversenyt rendez testvériskolák vendégszereplésével hétfőn. A délelőtt 10 órakor kezdődő programot a nagyközségi tanács vb-elnöke, Kenyeres Pál nyitja meg. A műsorban fellépnek: a balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Állami Zeneiskola, a Salgótarjáni Állami Zeneiskola, az Egri Állami Zeneiskola, a hatvani és a vendéglátó nagybátonyi zeneiskola. A versenyt a budapesti és a miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakközép- iskola művésztanárai értékelik. TIT-előadás Romtiányban Az építési kerámiagyár és a községi Vöröskereszt-szervezetek az egészségügyi hónap keretében TIT-előadást szervezett a Romhányi Építési Kerámiagyár kultúrtermében. A váci tejipari üzem bemutatója és a rétsági ÁFÉSZ diétás termékei nagy elismerést váltottak ki a jelenlevő 280 érdeklődő körében. Dr. Rigó János, az Országos Diabetikai Intézet igazgatója előadásában javasolta az egészségünkre hasznos ételek fogyasztását. Külön felhívta a figyelmet arra, hogy a gyermekek étkezésére nagy gondot fordítsunk, hogy azok már kicsi korban megszokják a fehérje- és vitamindús ételek fogyasztását. A károsult is lehet vétkes Egy februári délelőttön Sz. TAszlóné salgótarjáni lakos öthónapos gyermekét babakocsiban tolva ment a Pécskő ■út 1-es szám alatt levő orvosi rendelőbe. Az orvosi ellátás után távozott. Néhány perc múlva ijedten vette észre, hogy pénztárcája a benne levő kétezer-ötszáz forinttal hiányzik. A nyomozás megállapította, hogy az „élelmes" tolvaj a rendelő várószobájában elhelyezett — a gyógykezelés miatt őrzés nélkül maradt — babakocsiból emelte ki a pénztárcát. A fiatalkorú 1. Sándor ügyét vádemelési javaslattal tettük át az ügyészségnek. A fenti eset nem egyedi zött az indokolatlanul naés nem végződik mindig gyobb pénzösszeg hordozásá- ilyen szerencsésen. A salgó- val, a pénztárcának könnyen tarjáni járásban 1977-ben hozzáférhető helyen való csaknem 400 ügyben indult tartásával, a kézitáska vagy nyomozás, a személyi tulajdon retikül őrizetlenül hagyásá- sérelmére elkövetett bűn- vak A gépjármű ki világi tatGyémántmegértés cselekmények miatt. Az okozott kár egy-egy alkalommal nem volt jelentős, de összességében több százezer forintot tett ki. Nézzünk meg- egy előzőtől eltérő példát is. B. Péter zagyvapálfalvi lakos február 22-én háromezer forint kölcsönt vett fel az OTP-ből. Kora délután távozott munkahelyéről, de nem a lakására, hanem a Salgótarján, Hőlan helyen történő éjszakai parkíroztatása, lezárásának elmulasztása, vagy az indítókulcs bennhagyása is lehetőséget ad a munka nélküli „könnyű” pénzszerzésre váróknak. Tapasztalataink alapján nem tanácsos a munkahelyeken az értéktárgyak őrzésére szolgáló lehetőségeket mellőzni. Szabadság idejére vagy a hét végére elutazóksok útján levő italboltba nak ajánljuk a lakás ablakainak, ajtajainak gondos lezárását. A kulcs soha ne legyen a ..szokott helyen”, mert azt a is könnyen ment Arra határozottan visz- szaemlékezett, hogy 10 korsó sört és 10 féldeci pálinkát rendelt. De arra már nem, besurranó tolvaj hogy kikkel italozott és mi- megtalálja, ként került a lakására. A tanúk elmondották, hogy B. Péter — alkalmilag könnyen kapható nők társaságában — A vigyázatlan,' óvatosságot nélkülöző ember könnyebben lehet a bűncselekmény sértettje, mint az, aki rendela pénzével dicsekedett Ezek kezik e tulaj danságokkal. után senki sem csodálkozott Egyes esetekben azonban a azon, hogy a mámort követő napon nem találta a pénzét A különbség nyilvánvaló, de mégis van azonosság a két eset között Az ittas állapot — párosulva a vagyoni értékek feltűnő mutogatásával — éppúgy elősegítheti a bűnlegnagyobb gondosság mellett sem kerülhetjük el az eseményt. A sértett és a hatóság közös érdeke, hogy bűncselekmény észlelése esetén a helyszín változatlan állapotban hagyásával és a rendőrség azonnali értesítéMonsák az utcákat Salgó turjánban Elérkezett a legfontosabb közlekedési utak, utcák tavaszi nagytakarításának ideje- Salgótarjánban a városgazdálkodási Özem négy locsolóko- esija, két hete, hogy megkezdte az utcák mosását. Ilyenkor takarítják el teljesen a télen odakerült salak maradványait. A tavaszi takarítást tervszerűen végzik. A gépkocsik végigmossák az utakat Zagyvapálfalvától egészen a strandig, beleértve természetesen a Sebaj- és a Kemerovo-lakó tel epet is. A városgazdálkodási üzem úgy tervezi, hogy május elsejére megszépült, megtlsztíott. virágokkal díszített város várja az ünneplőket. cselekmény elkövetését, mint sével segítsék az ismeretlen az óvatosság hiánya. Sokan teremtenek kedvező alkalmat a tolvaj számára egyéb módon is. Többek kötettes felderítését Tóth Zoltán r. fhdgy. Központ Balassagyarmaton Mint ismeretes 1978 nyarán Kubában rendezik meg a XI. VIT-et A KlSZ-alapszer- vezetek, ifjúsági közösségek már szerte az országban megkezdték előkészületeiket, melyek politikai, kulturális és sportprogramjaikban jutnak kifejezésre. A KISZ Nógrád megyei bizottsága a hazai előkészületek rendezvényeinek támogatására két VIT-agitá- ciós központot hozott létre. A zagyvap álfalviról már korábban hírt adtunk, a balassagyarmati pedig a közelmúltban nyílt meg az Öváros téri Mikszáth Kálmán Művelődési Központban. Az agitációs központ célja az aiapszervezetek, ifjúsági klubok, ifjúsági közösségek tartalmi munkájának segítése különféle bemutatókkal, propaganda- és módszertani anyagokkal. De a helyszínen árusítanak VIT- emblémákat, -plakátokat, -trikókat, könyveket és propa- gandanyagokat is. A balassagyarmati agitációs központ minden héten pénteken és szombaton délután három órától este tizenegyig van nyitva. Társadalmi összefogással Környezetünk tisztaságáért Huszonöt évvel ezelőtt In- Országos Tanácsa és a Marfűit el a Magyar Vöröszke- gyár Vöröskereszt országos reszt akciója, az azóta orszá- vezetősége arra szólítja fel az gos méretekben tért hódító üzemeket, vállalatokat, ter- tisztasági mozgalom. melőszövetkezeteket, állami A „Tiszta udvar, rendes gazdaságokat, a városi és faház” jelszóval kezdődött majd lusi lakosságot, kapcsolódjék az évek során tartalma és be a tisztasági mozgalomba hatása gyarapodott: tiszta környezetünk, egészségünk termelőszövetkezet, állami védelmében, életünk szebbé gazdaság, üzem, iskola, MÁV alakításában! szolgálati hely, tiszta, virágos, község, illetve város rangot is megszerezhették a környezetük tisztaságával törődő kollektívák. A mozgalomba lelkesedéssel és szívesen kapcsolódtak a községek, városok, a munkahelyek, az iskolák, hogy minél többet tegyenek közvetlen környezetük tisztaságáért, rendjéért, egészségügyi kulturáltságáért. A környezetvédelem Immár mindannyiunk gondjává vált. Jelentőségét, társadalmi fontosságát törvény erősíti. Ezért nélkülözhetetlen, hogy még többen vegyenek részt a tisztasági mozgalomban megyénkben is. Az immár sok sikert magáénak mondó mozgalom rend- szeretetre nevel a közegészségügyi viszonyok, a lakó- és munkahelyek rendje és tisztasága javításának, a fertőző és járványos megbetegedések, a környezeti ártalmak megelőzésének állandó ösztönzője. Továbbra is kezdeményezünk hasznos, konkrét akciókat környezetünk, a közterületek rendbe hozására. Lomtalanítással, fásítással, virágültetéssel. az egészséges vizet biztosító hálózat, a járdaépítés segítésével és megannyi más módon működjenek közre a községek, városok, üzemek, termelőszövetkezetek, hogy falvainkban, városainkban példás rend és tisztaság legyen, egészségesebb környezetben éljünk. Ezért a Hazafias Népfront Hazafias Népfront, Magyar Vöröskereszt-Mi kell ahhoz, hogy gyé- ahol négykézlábra „állni” mántot érjen két ember sem igen lehetett. Bánya, meg együttléte? Hatvan év. Jóban, rosszban. Ügy, miként 1918. január 12- én megfogadták. Az első napon, az esküvőn, Kovács János és felesége, kint a( közeli Hidal-pusztán. Mert, hogy ott volt az esküvő. Oda mentek ki a lányok, legények az ifjú párt köszöntem. Nem volt az világraszóló nagy lakodalom, százházas, három- vagy négynapos. De azért tisztességes, szép esküvő volt Akkor is, cselédsors, aztán, tulajdonképpen fiatalon, a betegség. Már a felszabadulás után kényszemyugdíjba ment Epehólyag-gyulladást okozott a sok föld alatti kúszás, g nehéz robot Mi a titka a hatvan évnek? A házat is majd negyvenöt éve építette. A pártnak a fel- szabadulás óta tagjai mindketten. A mai napig. Az unokák, dédunokák hasonlóságot ha Kovács János cselédem- látnak a nagyapa-dédapa és bérként szolgált az uradalom- a mozgalmi múltat elismerő, ban, s akkor is, ha a lány okleveleken látható Lenin- „csak” gazda lánya volt. Szép portré között. Mindegyre azt nap volt az is. És szép még mondják rá: nagyapa. Kovács sok másik is. Hatvan esztendő alatt A zabari, Ady Endre utca 15. alatti ház előtt, nagyra nőtt, magasra kapaszkodott, új támasztékra nehezedő, szőlőtőkék — valóságos lyandárok — levelei nyáron jó árnyékot vetnek a bejárat elé De nagy szükség is van a hűsítő levelekre! Hiszen a János a bányától ment nyugdíjba, most 1800 forintot kap, szociális segélynél soha nem gondoltak a két öregre. Ök meg nem kérik. A gyerekeket, öreg unokákat dédunokákat szótő- molgatjuk a konyhában, a kis pádon ülve. Az első 1918- ban született az lány. A második fiú, 1923-ban, a harmadik is fiú, ő 1930-as, az 1932gazda, Kovács János és a fe- ben született lányuk nagy beles égé is, szívesebben húzódik ma már az enyhébb helyekre. Magas a vérnyomás, hiába a teg volt, szívműtéten is átesett, szerencsésen. Kovács néni meg 1949 óta egyre sok gyógyszer, két-három do- orvosok segítségére szorul. De boznyi. Csak nem esik jól az „apjuk”, elhagyta azt a már a kerti munka, az állat- sok gyógyszert, amit rendre neki. gondozás, a bevásárlás — felírtak mind egyre nehezebb feladat akarja beérni. Már Kovács János 1899-ben, Ko- gyógyszert illeti, vács Jánosné éppen 1900-ban született. Kovács János már 16 évesen a bányát bújta, de Kevesebbe] ami a Mi a magyarázata a hatvan esztendőnek? Van az unokák között egy, szó szerint, hiszen volt hely, akit a gyerekek közé sorolKulcsár József felvétel» nak. A fiú házasságon kívül született, édesapja, maga is Kovács gyerek, törvényesen megkapta, ide hozta gondo-; zásra, nevelésre. Ez az unoka később csak nehezen őriz-- te meg a Kovács nevet Pereskedni kellett, de a végén ők győztek. Kovács ő is, gyerekükként szeretik, mialatt róla beszélünk autó robog el a ház előtt Két mondat között hallatszik a szaggatott dudaszó. Az öregek boldogan mondják, na, most ment el éppen a ház előtt a gyerek) Sofőr, hivatásos. De a gyémántlakodalom! az elmaradt. Nem volt elég kedv á megtartásához. Betegeskedtek mind a ketten. Ezért csak csendesen, egymás közt vendégek, rokonok nélkül telt el az a nap, a január 12-i, a gyémántra forduló, a hatvanadik évet jelölő. Talán még megtartják a gyémántlakodalmast, ha jobbra fordul az idő; Ha kisüt a tavaszi nap, ha Kovács néni is jobban érzi magát. Ha a motor, ahogy a sokat próbált sokat megért szívet nevezi, kicsit felerősödik. Tizenegy unoka, tizenkét dédunoka és persze a négy gyerek várja a napot. Nem szidják, dicsérik egy-J mást, s azt is évődve, kicsit komolyan, kicsit tréfásan! Egyetlen szó kétszer ismétlődik. Mindketten kimondj ákj megértés. Ennyi lenne az egész? Dej gyémántot ér! (T. Pataki) | A tarjáni vásárcsarnok Születésnapi mérleg Havonta 35 vagon zöldség — Nagyobb választék, alacsonyabb ár Április 28-án — várhatóan az eddigi nagy forgalomhoz hasónló módon — „ün- kezett, s érkezik ma is nepli” egyéves születésnapját kisárutermelő, a salgótarjáni vásárcsarnok' a megyén kívüli területekről boltot -üzemeltet, társberuhá- — Hatvan környékéről — ér- zóként a csarnokban. sok Két megyén kívüli termelő- a Pásztó szövetkezet, a gyöngyösi és a tiszakécskei, a nagy szállítási de _ _ _ környéki őstermelők is bősé A városi tanács végrehajtó ges számban vesznek részt az távolság ellenére is, jelentős bizottsága legutóbbi ülésén árusításban- Rövidesen sür- részt vállalt az ellátás folya- foglalkozott a vásárcsarnok gőssé vált a vásárcsarnok matossága érdekében- A me- működésének eddigi tapaszta- melletti szabad piaci rész kul- gye többi, élelmezéssel foglal- lataival. Egy évvel ezelőtt, a turáltabbá tétele, és az eladó- kozó szövetkezete is jelentős 4700 négyzetméteren kialakí- helyek számának további nő- szerepet vállalt a forgalom 122 tott korszerű csarnokban 57 vetése, kereskedelmi egységet helyez- Tavaly tek el. Nem ünneprontásként, kötöttek átalánydíjas mégis szükséges elmondani, pénzfizetési szerződést, s hogy már a megnyitáskor nagyfokú nyilvánvalóvá vált: a műsza érdekében. A csarnoki bisztró kistermelővel forgalma azt mutatja, hogy az hely- árusokon, a csarnok dolgozó- ez in és a vásárlókon kívül, egyre többen keresik fel a értékesítési biztonságot jelent a vásárcsarnok- csarnokot, kifejezetten étkezéÁmde a kulturált mindenkit ki feltételek nem mindenben nak és a lakosságnak egy- si céllal, felelnek meg a kívánalmak- aránt. A korábbi időszakhoz környezet nem nak. A fűtés mai formájában mérten tavaly, mintegy nagy- ösztönöz arra, hogy kulturál- például túlságosan is eltérő ven százalékkal több zöldség tan is étkezzen. A tisztaság hőmérsékletet biztosít az egyes és gyümölcs került értékesí- fenntartása gondot okoz- területeken, boltokban. Ennek tésre, a kiemelt jellegű áruk Az állami és szövetkezeti megszüntetésére, a végleges bői számított 18 százalékkal vállalatokkal a vásárcsarnok megoldásra ebben az évben alacsonyabb árszínvonalon, igazgatósága rendszeres kapMájustól kezdődően általában csolatot tart fenn. A kedvelt havonta 30—35 vagon zöld' sor kerül A salgótarjániak bevásárlóközpontjává előlépett vásárcsarnokban, a korábbihoz mérten jóval nacsamok nyitvatartási vásárrendjéség-gyümölcs értékesítésére nek megváltoztatása indokolt- került sor. Húsféleségekből ha- nak látszik. Ezzel egyébként vonta mintegy hat vagon fo- külön foglalkozik a legköze- lehetett gyott. A havi átlagos forga- lebbi tanácsülés is. A cél: miválaszték lom 22—23 millióra tehető. A nél jobban alkalmazkodni a gyobb árukínálatot megvalósítani. A bővítéséhez hozzájárultak a forgalom-, a választékbővítés lakosság igényeihez! Egységes községfejlesztés X Pásztói nagyközségi közös Tanács nemrégiben ho-i zott határozatot, hogy a la-; kossági községfejlesztési hoz> záj árulás mértéke mindenütt azonos legyen. Egy idáig ér-i vényben levő tanácshatáro-í zat szerint ugyanis Pásztónj Hasznosan és Mátrakereszte-j sen a lakossági közműfejlesz-í tési hozzájárulás 300 forint volt évente. Ugyanakkor Mátr raszőlősön 200 forint volt a hozzájárulás mértéke. A közös tanács megalakulása után ez a helyzet felülvizsgálatra szorult. Indokoltnak találták, hogy Mátraszőlősön is azonos legyen a községfejlesztési hozzájárulás mértéke a többi tanácséval. Így azután sor került arra, hogy Pásztó nagyközség igazgatási területén mindenütt háromszáz forint a hozzájárulás ösz- szege, amelyet az idei adókivetésnél már figyelembe vesz-: nek. magánkiskereskedők is. A kis- érdekében sokat tett például termelők részvétele jelentő- a Salgótarján és Vidéke sen nőtt a piacon. Elsősorban ÁFÉSZ, amely egyedül hat NOGRAD — 1978. április 23,, vasárnap