Nógrád. 1978. április (34. évfolyam. 77-101. szám)

1978-04-20 / 92. szám

i Sporthírek Kosárlabda JVB ti. Gyenge egyéni teljesítmények Magabiztos játékkal győzelem Az 1964. és 1976. évi inns­brucki téli olimpiai játékok sajtófőnöke, Bertil Neumann a rendezéssel kapcsolatban szer­zett tapasztalataiból azt a kö­vetkeztetést vonta le, hogy a jövőben a kiadások csökken­tése érdekében nyugodtan el lehet hagyni a téli olimpiai falu tervezését, illetve fölépí­tését. Neumann javasolja, hogy a jövőben nyugodtan Ítéljék a rendezés jogát kisebb városok­nak is, amelyek rendelkeznek a szükséges szállodai kapaci­tással. Ezeknek a városoknak a sportlétesítményeket kellene felépíteniük, amelyekben ké­sőbb nagy világversenyeket le­hetne rendezni. Tallinnban, az olimpiai vitor­lásversenyek színhelyén a Kevad étteremben az észt fő­város és a köztársaság több nagy városának vendéglátó­ipari dolgozói versenyen vet­tek részt. Ezek azokkal az ételekkel versengtek, amelye­ket az 1980. évi nyári játékok résztvevőinek szolgálnak majd fel, de nem maradtak el az észt specialitások sem. Az el­készítést és a tálalást neves, szakemberekből álló zsűri ér­tékelte, s csaknem valamennyi nemzeti ételt jóváhagyták, el­készítését magasra értékelték. A győztesek elismerő oklevelet és díjakat kaptak. ★ A Szovjetunió fővárosában, »Béke sugárúton mindinkább kialakul az a hatalmas sport­létesítmény-komplexum, ahol a XXII. nyári olimpiai játékok versenyeinek egy részét bo* bonyítják le. Már áll a jöven­dő sportcsarnok 40 tartóoszlo­pa és egy hatalmas vasbeton­gyűrű, amelynek 660 méter a kerülete. Ez lesz az első eset a Szovjetunióban, amikor bel­ső támaszték nélkül készítik el a nem mindennapi méretű tetőszerkezetet. ■A­Augusztus 24—26. között Kecskeméten bonyolítják le a fogathajtó világbajnokságot. A holland királyi családtag­ja, Margit hercegnő férjével együtt jelezte érkezését a kecs­keméti világbajnokságra. E hírrel kapcsolatban egy emlé­keztető: az elmúlt évi világ- bajnokságon Apeldoornban Margit hercegnő adta át az egyéni világbajnoknak, Abonyi Imrének és a győztes magyar csapatnak az aranyérmeket. Az Indiai Lovas Szövetség levélben fordult a szervező bi­zottsághoz, amelyben a rész­vétel állategészségügyi feltéte­leiről kér tájékoztatást. Így lehetséges, hogy nem 14, ha­nem 15 ország versenyzői in­dulnak a kecskeméti világbaj­nokságon. Szarvasi Főiskola—STC 61—58 (26—85) Szarvas, v.: Mustos, Farkas. STC: Miskolczi (20), Hegyiné (6), Anda (20), Bablena (9), Martinkó (3), Cs.: Miklós (—), Nagy (—), Hegedűs (—), Kővágó (—), Krenács (—). Edző: Szarvas József. A szarvasi főiskolások las­san az STC mumusává vál­nak. Az előző évhez hasonló­an ismét vereséggel tértek haza a tarjóniak. A baj már a felkészülésnél kezdődött. Bablena és Kővágó tanulmá­nyi okokból kihagyta az elő­ző hetet, és ez játékukon ki­ütközött. A csapat a színvo­nalasnak egyáltalán nem ne­vezhető találkozón gyengén játszott. Egyetlen egyszer sem tudta vezetését megerősíteni, s a taktikában, melyben a hangsúly a kétcenteres játé­kon múlik, éppen a centerek mondottak csődöt. A találko­zó kezdettől a végéig 1—3 pontos, váltott vezetéssel folyt. Szünet után a 3. percben 34—30, a 7.-ben 40—37, a 11.- ben 44—43 volt az eredmény. A 18. percben felcsillant a re­mény 56—53-as vezetésnél. Az utolsó percben egy meg nem ítélt lépéshiba fordított. Az együttesből csupán Anda közelítette meg átlagos telje­sítményét. A többiek játéka csalódást keltett. STC—Szarvasi Főiskola 99—85 (50—41) Szarvas, v.: Mustos, Farkas. STC: Tóth (13), Lajgut (26), Juhász (39), Novák (6), Palla (10). Cs.: Balogh (—). Telek (3), Pintér (2), Szlivka (—). Edző: Bán József. A STC kezdett lendülete­sebben. A 2. percben 4—0-ra, a 3.-ban 5—4-re vezettek. A 6. perc után 15—15-re felzár­kózott az ellenfél. Majd a vendégek újból átvették a játék irányítását. Gyors indí­tásokkal Lajgut és Palla nö­velte pontjaik számát. Gyak­ran előfordult, hogy a STC az 1—1 elleni küzdelemben felülkerekedett, s a támadás végén kosarat ért el. Szünet után a STC előnye tovább nőtt. A 15. percben már, 15 pont volt. A második félidő vége felé feljött az el­lenfél, de csupán 77—71-re tudott felzárkózni. A hajrá­ban Ismét a STC-seknek volt erejük az újításra. A 18. perc­ben 91—77-re vezettek. Elő­nyüket fegyelmezett játékkal tovább növelték. A találkozón a harcos, kemény ellenfél nagy küzdelemre késztette a tarjániakat. Juhász a máso­dik játékrészben volt ered­ményesebb. ' Ekkor alig tud­ták tartani. Novák a védeke­zésben jól helytállt. Lajgut a kritikus időpontokban (úgy a védekezésben, mint a táma­dásban) egyaránt kiváló telje­sítményt nyújtott. — mátyus — Lesz-e sportélet Lit kén? Két éve, hogy Litkén meg­szűnt a sportköri élet. Az akkori vezetőség sértődékeny- ségből „bedobta a törölközőt”. A fiatalok, akik szeretik a sportot, megpróbálkoztak új vezetőség létrehozásával, de nem messzire jutottak, mert a rutinos öregfiúk „betartot­tak” a tapasztalatlan, zömé­vel fiatalokból álló vezetőség­nek. Csend és némaság tele­pedett a litkei sportpályára, az egész sportkör életére. A körzeti község még arra sem volt képes, hogy labdarúgó­csapatot szerepeltessen a já­rási bajnokságban. Hiányzott a szervezeti élet, a sport- tevékenység, nem volt tagdíj- bevételük, egyszóval csak pa­píron szerepelt a litkei sport­kör. Az elmúlt napokban a já­rási sportfelügyelőség felke­reste a község vezetőit, és egyértelműen felhívták a fi­gyelmüket: amennyiben nem. rendezik a sportkör kérdését, feloszlatják az egyesületet! Litkén a fiatalok, a sportba­rátok eddig is szégyellték a kialakult helyzetet. Az elmúlt napokban megtartott közgyű­lésen, megválasztották az új vezetőséget és az egyesület el­nökét. Az új vezetés jó elkép­zelésekkel lát munkához. Tagépítő munka, a szervezeti élet megerősítése, a szakosz­tályok életre keltése, a sport­élet beindítása, a kapcsolatok kialakítása szerepel a tervek között. A tervek, elképzelések csak akkor válnak valóra, ha a falu vezetői, a sportköri tag­ság, a sportot szerető litkei lakosság a vezetőség mellé áll, támogatják a célok meg­valósítását. Ellenkező esetben ismét csak néhány ember erőlködésére csökken a litkei sportkör tevékenysége. Vajon lesz-e sportélet Litkén? A kérdésre a választ csak a lit- keiek tudják megadni, úgy, hogy az elindult folyamatot a falu vezetősége, lakossága egyértelműen támogatja. NB I -es labdarugó-mérkőzések eredményei MTK-VM—SZEOL AK 6—0 (2—0). Góllövők: Koritár (2, mindkettőt 11-esből), Aszalai (2), Varga, Kromer. Csepel—DVTK 1—0 (1—0). Góllövő: Kutasi (öngól!) Haladás VSE—Rába ETO 3—0 (1—0). Góllövők: Farkas (2) és Kereki. Videoton—Tatabánya 4—1 (4—0). Góllövők: Szabó (2), Burcsa, Májer, illetve: Csapó (11-esből). Kaposvár—MÁV Előre 1—1 (1—0). Góllövők: Kiss, illetve Sugár. ZTE—Békéscsaba 3—1 A bajnokság állása (2—0). Góllövők: Rácz, Bo­gáti, Csepregi, ill.: Pogács. a szombati, utolsó forduló Dunaújvár os—Pécs 3—1 (2—1). Góllö’rő: Fajkusz, Sze­pesi (11-eshal), SuUa, illetve: Lutz. Ü. Dózsa—Vasas 4—2 (3—0) Góllövők: Jfazekas 2 (egyet 11-esből), Fekete, Nagy, ill.: Kovács, Zombori. Bp. KVonvcd—FTC 3—2 (2—0). Góllövők: Kozma, Weimper (11-esből), Gyimesi, illetve: Szokolai, Nagy (ön­gól). előtt 1. XJ. Dózsa 2. Bp. Honv. 3. MTK-VM 4. Videoton 5. Vasas 6. Diósgyőr 7. Dunaújv. 8. Tatabánya ' 9. Ferencv. 10. Csepel 11. B.-csaba 12. Pécs 13. Haladás 14. Z.-ogerszeg 15. Rába ETO 16. MÄV E. 17. Kaposvár 18. SZEOL AK 33 19 12 2 94—45 50 33 21 6 6 65—22 43 33 18 10 5 56—28 46 33 17 10 6 76—45 44 33 15 12 6 58—40 42 33 11 13 9 42—34 35 33 12 11 10 57—52 35 33 12 10 11 48—46 34 33 11 11 11 53—50 33 33 11 8 14 43—55 39 33 11 7 15 40—57 29 33 10 8 15 42—47 23 33 9 9 15 41—54 27 33 8 11 14 37—63 27 33 6 13 14 37—49 25 33 8 6 19 42—77 22 33 7 7 19 31—61 21 33 6 6 21 35—74 18 Tanácskoznak a sportvezetők Hírek a szécsényi járásból Két és fél napot töltenek Szolnokon Nógrád megye sportvezetői április 27. és 29. között. Tanácskozásuk során Szúnyog Tibor, az MTSH el­nöke a tavalyi testnevelési és sporttevékenységről, az idei feladatokról tart beszámolót. Berki Mihály, a megyei ta­nács elnökhelyettese Nógrád megye társadalom- és gazda­ságpolitikai helyzetéről tájé­koztatja a sportvezetőket. Másnap aktuális sportpolitikai kérdésekről lesz sző, majd Lochmayer György, az OTSH főosztályvezetője a verseny- sport és az utánpótlás-nevelés helyzetét és feladatait ismer­teti a meghívottakkal. Koz- manovlcs Endre, az OTSH testnevelési és sportfőosztá­lyának vezetője a tömegsport-, az Edzett ifjúságért mozga­lom eredményeiről és tenni­valóiról tart előadást, majd Szúnyog Tibor összefoglalójá­val zárul a tanácskozás. Labdarúgás STC—Ú. „Sportolj velünk!” Ezzel a címmel hirdetett rajzpályáza­tot a járási úttörőelnökség, a járási spox-tfelügyelőség és a szécsényi járás gyermeklapja, a HARSONA. A pályázaton óvo­dások, kisdobosok és úttörők vehetnek részt. A legjobban sikerült képekből az OSN já­rási rendezvénysorozatához kapcsolódva május 13-án kiál­lítást rendeznek a művelődési központ galériájában. Minden iskola mellé torna- pályát! Ezzel a felhívással for­dult a szécsényi járási KISZ- bizottság a járás fiataljaihoz. Varsányban visszhangja ta­lált a bizottság felhívása. Több ezer órás társadalmi munkával elkészült a röplabda- és kézi- labdapálya. ★ Grosics Gyula Szécsényben. Az „aranycsapat” kapusa ápri­lis 29-én a szécsényi fiatalok Dó?sa serdülő kupamérkőzés Neves egyesület, a sokszo- sorozat keretében játszanak ros bajnok Ü. Dózsa labdarú- az STC hasonló korosztály- gó-szakosztályónak serdülő- ba tartozó labdarúgói ellen a csapata látogat Salgótarjánba. Dimitrov úti pályán. A talál- Ma délután 15 órakor az orszá- kozóra a rendezők várják az gos serdülő kupamérkőzés- érdeklődőket. meghívásának eleget téve, á művelődési központ klubhelyi­ségében találkozik a nagyköz­ség fiataljaival, hogy válaszol­jon kérdéseikre. A szécsényi sportegyesület vezetősége ma tartja soron • következő ülését, ahol meg­tárgyalják a nagyközségi ta­nács végrehajtó bizottsága elé kerülő beszámolót és meghall­gatják az atlétikai szakosztály elnökének előterjesztését a szakosztály munkájáról. Napirenden Bizottságok együttműködése Az MTSH agitációs és pro­pagandabizottsága ma dél­után 15 órától ülést tart Sal­gótarjánban, az MTSH szék­házában. Napirenden szere­pel az agitációs és propagan­dabizottság, valamint a tö­megsportbizottság együttmű­ködése, a közös feladatok. Megbeszélik, az Edzett ifjú­ságért tömegsportmozgalom propagandamunkáját, vala­mint az V. OSN rendezvényei­ből adódó teendőket. Uszoda felügyelői tanfolyam Nemcsak a labdarúgó-világ­bajnokság résztvevő csapatai készülődnek, szorgalmasan gyakorolnak, pontosabban gya­korlatoznak azok a különleges rendőrségi egységek is, ame­lyek a VB-döntő biztonságát szavatolják majd. A „speciális biztonsági cso­port”' elnevezésű különleges kommandó legutóbbi, gyakor­latáról az AFP hírügynökség így számolt be: ... A helikopteres egység Mendozóban először egy ma­gaslatokon elhelyezkedő orvlö- vészcsoportot „számolt fel”, persze csak a szükséges had­mozdulatot imitálva. Ezt köve­tően a helikopterekből kötél­hágcsón a földre ereszkedtek a rendőrök, s többféle gyakor­latot végeztek el. Feladatuk egy robbantás előkészítése, il­letve veszélyes robbanóanya­gok hatástalanítása volt. Egy másik csoport a közelharc ele­meit gyakorolta, méghozzá egy, a karatéra hasonlító keleti ön­védelmi és támadómódszer alkalmazásával. A különleges csoport tagjai kitűnően bán­nak a bajonettel, a gépfegy­verrel és a puskával is, s ha kell, gyorsan el is tudnak tűn­ni, amit a jól sikerült gyakorlat végén be is bizonyítottak. A naponta megszokott kép fogadja a délután érkezőt az STC tóstrandi edzőpályánál. Az öltöző épülete előtt fiata­lok és felnőttek készülnek, edzés előtti bemelegítésüket végzik a tájékozódási futók. Egy valaki, ha nem is terme­tével, de korával és szorgal­mával kitűnik a sorból. Sze- verényi Béláról, az STC táj­futójáról van szó. — Hogyan került ilyen idős korban a sportolók közé? — Mivel a NÖGRAD-nak előfizetője vagyok, külön fi­gyelemmel kísértem a sport­rovatot, melyben gyakran ír­tak a tömegsportról. így ér­lelődött meg bennem a gon­dolat, hogy megpróbálkozom a futással. Először 1973-ban vettem részt a Zója-ligetberi rendezett kocogóversenyen Éreztem, hogy nagyon jólesett a futás, és sokkal jobb lett a közérzetem. Egy é^e olvas­tam az újságban, hogy a táj­futóknál indul a 13+1 ver­senysorozat, melyen bárki részt vehet. Beneveztem és az év végén sikerült Is győznöm az összetett versenyben. Eköz­ben le is igazolt az STC táj­futó-szakosztálya. Nagyon megszei’ettem a sportot, fő­leg a tájfutást — mondja a nyugdíj előtt álló Szeverényi Béla, aki csupán annyit árult el koráról, hogy még két éve van a megérdemelt pihenésig. Tájékozódási futás Példakép leltet mindenkinek Szeverényi Béla 1975-ben részt vett a Magyar Rádió nyír­egyházi kocogóversenyén, ahol az előírt 800 méteres távot lendületesen végigfutva fö­lényesen győzött, és maga mögött hagyta jóval fiatalabb versenytársait. Az elmúlt év­ben részt vett az országos Ágasvár Kupán és rajthoz állt a 16 ország 1600 versenyzője között rendezett ötnapos Hun­gária Kupán. — Nagy élmény volt szá­momra, hogy részt vehettem ilyen nagy nemzetközi verse­nyen. Még probléma volt a térképolvasással, de idén na­gyobb gondot fordítottunk ere re. Ebben nagy segítséget nyújtott Marczis István és Bessenyei István. — Hogyan jogadták a kí­vülállók a sportolását? — Sokáig mind a munkahe­lyemen, a kányási bánya­üzemnél, mind a falumban, Karancsalján, többen kigú­nyoltak. De azért vannak meg­értő emberek is. A feleségem­nek sokszor mondják: nem szégyellj a férjed, hogy min­den reggel melegítőben fut- kározik a hegyen? —■ Nem, én, egyáltalán nem szégyel­lem a sportot, még ilyen kor­ban sem. — Béla bácsi mennyit edz hetente? — Minden reggel fél óra alatt hat kilométert futok. Kedden és csütörtökön, per­sze, ha a három műszakom engedi, kint vagyok az STC- pályán közös edzésen. Olykor­olykor nem ritka a 10—12 ki­lométer edzésadag sem. Ez heti 60—80 kilométer — mondja mosolyogva az idős tájfutó. — Mit vár az idei verseny­évadtól? — A felkészülésem kemé­nyebb volt, mint tavaly. Cé­lom a III. osztályú minősítés megvédése és sikeres helytál­lás a versenyeken. De legna­gyobb célom, hogy minél több emberrel megkedveltessem a mozgást, a sportot, például ezt a korra, nemre való te­kintet nélkül űzhető sportágat, a tájfutást. Közben véget ér a bemele­gítés. Sorra futnak ki a ver­senyzők a terepre. Az edző odaszól: Béla bácsi, lazítson! Egy perc múlva maga is in­dul. Kezébe veszi a térképet, a tájolót. Nézi, fürkészi a te­repet. Még tíz másodperc. Visszafordul és rámköszön: Viszontlátásra! Elindul. Futása egyenletes, atlétikus mozgású. Lassan a hatodik X-et is életkora mel­lé írják, de ő fáradhatatlanul, a három műszak mellett, még a sportolásra, az egész­ség megőrzésére Is gondot fordít. Remek, példamutató sportember! Bárki próbálja csak meg 50—60 év között, hogy a hat kilométert fél órán belül lefutja. Nézem távolodó alakját, és eszembe jut, mit mondott pár perce: „Célom, hogy minél több emberrel megkedvel­tessem a mozgást, a spor­tot. ..” Az úszómesterképzés meg­szüntetéséről szóló rendelet értelmében, az illetékes szer­vek jóváhagyásával a Pest megyei Testnevelési és Sport- hivatal úszószövetsége uszo­da- és strandfelügyelői, vala­mint karbantartói taxxfolya­mot szei-vez. Jelentkezhetnek a nyolc ál­talánost végzett, büntetlen elő­életű, 18. évüket betöltött, orvosilag alkalmas magyar állampolgárok. A háromnapos tanfolyam áprilisban lesz az újpesti gyógyfürdő- és uszo­dában (Bp., IV., Árpád út 114—120). A felvételi vizs­gán 4x50 métert kell úszni gyors-, mell-, hát- és oldal­úszásban, valamint 2 méter mély vízből egy téglát kell kihozni 10 méteres távolság­ról. A felvételi vizsgán megfe­leltek 150 forint tanfolyam­díjat, a záróvizsga előtt 50 forint vizsgadíjat fizetnek. El­sősegélynyújtást, vízből men- ■ tést és uszodakarbantartást [ tanulnak, összesen húsz órá­ban. A jegyzet ára 10 forint. I Jelentkezés levélben, lakcím és személyi adatok közlésével dr. Bárány István vizsgael­nök címén: 1012 Budapest, Attila u. 87. Telefon: 161-987. Zentai József NÓGRÁD — 1978. április 20., csütörtök *

Next

/
Thumbnails
Contents