Nógrád. 1978. március (34. évfolyam. 51-76. szám)
1978-03-14 / 62. szám
Ideális férfiak1.? Ugyan, ki az ideális férfi? m~ erre kereste a választ Vit- ray Tamás, a Csak ülök és mesélek... legutóbbi jelentkezésében. Lassacskán megszokjuk, hogy a „mesélek” jelentkezése eseménynek számít; a műsorvezető szerkesztő mindig tud valami különlegességgel szolgálni figyelmünk vagy indulataink lekötésére. A Csak ülök és mesélek legutóbbi programja március 8-án a nap nagy eseményéhez igazodóan, a nemzetközi nőnapon azt a kérdést is feltette: ki az igazi férfi? Hát, véleményem szerint semmi esetre sem az a látott és hallott osztályvezető, aki azzal kérkedett: csak úgy érzi jól magát, ha nem alszik kellő óraszámban, ö ugyanis a napi idegpróbáló főállása, az osztályvezetés mellett, mellékállásban, a Skála Áruház egyik éjszakai takarítója. Otthon csak alszik — négy órát —, a tévéműsort felesége elbeszéléséből ismeri, s majdhogynem így van tizenéves fiukkal is. Van egy régi-régi nóta arról az édesanyáról, aki „éjszaka font, nappal mosott — jaj, de keservesen tartott.. Nos, ami fenti alanyunkat illeti, otthonában két tévével is bír, s bár még alig lehet túl a negyvenen, már szekrényében sorakozik mindaz a ruhanemű, amit nyugdíjas éveire tartogat. Az szinte mellékes, hogy soha, egyénien könyvre, színházra, mozira nem jut ideje, mert természetesen ott sem járna a gondolata létbizonytalanság kísértő rémétől. Abban a példakeresésben, hogy ki az ideális férfi, X- Y. osztályvezető inkább tragikomikus esetnek tűnt, mint eszményinek, s nőnap ide, vagy oda, gondolatban a feleségét i: mélyen el kellett marasztalnom a látott-hallottakért. Ilyen szinten élni több mint nyomorúságos állapot emberileg, s családban még inkább. Jóval rokonszenvesebb egyéniségnek ismertem meg azt a „főnővért”, aki férfi létére tipikusan nőies feladatot lát el. a „gyengébb” nemet meghazudtoló ambícióval, hiva- tásszeretettel, még az egyenlő munkáért egyenlő bér elv érvényesülése híján is. Ezúttal — kivételesen — ■ fordított felállásban. Mert igen: ez is a kétoldalú érem igazságaihoz tartozik, habár nem tipikus jelenség, hogy némely téren itt lenne az ideje a férfiak egyenjogúsításának — kabarétréfákon túlmenő komolysággal. A Vitray-műsort megelőzően igen kellemes másfél órát nyújtott az Önök kérték... mintájára szerkesztett Nők kérték... című, szintén a nőnap jegyében fogant szellemes, változatos összeállítás. Kritikus és önkritikus hang egyaránt szóhoz jutott, kabaréhumortól a szellemesen jellemkarikírozásra épülő szatíráig. Volt egyszer egy színház... — ez volt a címe Gyárfás Miklós csütörtökön bemutatott tévéjátékának, mely egy hadifogolytábor színházának születéséről, életéről szólott- Az érezhetően személyes élményekből táplálkozó történet talán azért nem tudott teljességében kibontakozni és az igazság meggyőző erejével hatni, mert Gyárfás az írói áttranszponálás folyamatában túlságosan is belefeidkezett az emlékképek naturalitásába. Ennek ellenére nagyobb részében élvezetes, szórakoztató eseménysor szemlélői lehettünk. Ebben Bálint András, Tomanek Nándor, Somogyvá- ri Rudolf, Erdődi Kálmán színészi kvalitása is erőteljesen részes. Haspók úr is lehetne a címe a Dodin Bouffant élete és szenvedélye című, pénteken látott francia filmnek, amely műfajára inkább komédiának, mint vígjátéknak bizonyult. A címben szereplő úr a gourmand, az ínyenc és Savarin, az ínyes mester minden jó és rossz tulajdonságát egyesíti, s az egész história tengelyében e témakör pörög. Kár, hogy a szerzők nem eléggé mérték fel a témájukban rejlő lehetőséget és némi megalkuvásokkal jutottak el a végkifejletig. E sorok kopogása közben hallom félfüllel a műkorcsolya vb jégtáncáról való közvetítést. A Sallai—Regőczi páros jégtáncánál persze nem tudok le nem állani a munkában. Ilyen produkcióhoz az szóljon hozzá, aki értője e sportnak, de az bizonyos, hogy az emberből felbuzog valamiféle nemzeti öröm és büszkeség a hibátlan produkció láttán. Itt még nem tudom, megtartják-e harmadik helyezésüket a versenyben utolsóknak táncolók- kal szemben, de hinni szeretném, hogy nekünk is terem babért ez a világbajnokság. (Amíg eddig jutok, már megindultsággal könyvelhetem el az eredményt, hogy a rivális angol pár ellenében a magyar páros megőrizte helyezését, s a jégtánc-világbajnokság harmadik helyén Regőczi Krisztina és Sallai András végzett.) S ezzel —, úgy vélem — a műsorhét minden jelentősebb eseményéről szót ejtettünk. (b. t.) Vietnam postahálózatának fejlesztése Az 1977-es esztendőben a vietnami postai dolgozók jelentős sikereket értek el: 1685 új postahivatal kapcsolódott be a Vietnami Szocialista Köztársaság posta- és távírószolgálatának kezelésében levő távközlési hálózatba. A köztársaság távoli és nehezen megközelíthető körzetei túlnyomó többségének ma már állandó és megbízható kapcsolata van a városi központokkal. Emellett üzembe helyeztek. 335 nagy telefonközpontot, s ezzel fontos szerepet játszanak az új gazdasági körzetek postai összeköttetéssel való ellátásában, amelyek az átköltö- zők tízezreinek befogadására készülnek. A vietnami postai dolgozók nagy eredménye volt a 2080 kilométer hosszú országos távíróvonal üzembe helyezése. Ez összeköti a fővárossal Min Hajt, az országot átszelő délkör mentén húzódó légdélibb tartományt. A Vietnami Szocialista Köztársaság távközlési hálózatának fejlesztése gyors ütemben folyik. Ezt a kibontakozó iparosítással, a mezőgazdaság gépesítésével és a nagyobb gazdasági egységek kialakításával összefüggő szükségletek diktálják. A falvakban lakó gyerekek bizony nem mindig száraz lábbal érkeznek az iskolába, illetve onnan haza. Romhány- ban Belánszki János és Kmetty Zsolt első osztályosok gyakran találkoznak a sárral útközben, így azután a cipő- pucolás gyakori teendőik közé iartozik. Az iskolában azért mindketten jól szerepelnek 4 NOGRAD - 1978. március 14., kedd Közösségek katalizátorai A több évtizedes munkásművelődési hagyományokkal, valamint önálló művelődési házzal, könyvtárral rendelkező nagyüzemek mellett a fiatalabb üzemekben is egyre többször hallunk arról, hogy függetlenített népművelőt alkalmaznak, bővítik a helyi kulturális lehetőségeket. Persze, ezzel még nincs sínen minden, ez „nem elég az üdvösséghez”. .. Hiszen így sem biztos, hogy ki is használják a kínálkozó lehetőségeket, hogy eljut a kultúra sodrása a közösségekhez, alakítva, gazdagítva őket. És sok helyen ma még nincs is mód közművelődési szakembert alkalmazni. Ott. ahol van hivatásos népművelő és ahol nincs, egyaránt szükséges, hogy legyenek „nem hivatásosak”. Olyanok, akik „társadalmi munkában” aktívái a művelődésnek, katalizátorai a közösségnek. „Az a legszebb benne...” A Kőbányai Porcelángyár III. számú balassagyarmati telepén nem csodálkozik a portás, amikor mondom: „Pet- rovszki Rozáliát keresem..." Ügy látszik, megszokta, bizonyára gyakran hallja. — Valóban így van — mondja mosolyogva, amikor elémjön a kapuhoz. — A művelődési háztól jönnek legtöbbször. Hiába, ez együtt jár az összekötő szereppel. A fiatal csoportvezetőt jól ismerik az üzem lányai, asz- szonyai, hiszen az anyag kiadása és átvétele, a munkakapcsolat mellett másféle „kötés” is van közöttük. — Azt csinálom, hogy amikor hírt kapok egy-egy programról, először felmérem, milyen lesz az igény, utána kérem csak a jegyeket Mertel lehetne adni egyszer vagy kétszer „hozómra” talán többet is, mint a valós igény, de hosszabb távon ez visszaüt a bizalmatlanságban, és úgy vélem, nem éri meg üres székekkel telt házat csinálni semmilyen előadásra. Nálunk viszont sosem fordul elő, hogy csak fizetnek, beragasztják a jegyet, de nem mennek el. Ha valami közbejön, szólnak és másnak adjuk át a jegyet. Az a legszebb, hogy be sem ragasztják a bilétákat a brigádnaplóba, nem ez az értéke szemükben, és amúgy is általában nincs gond a vállalások teljesítésével. „Háromszor, ha hiányoztam ••• — A sornak nincs ám vége — szerencsére — azzal, hogy ajánlom, eladom a jegyeket és elmennek. Gyakran tartunk utólagos „konzultációt” a műsorokról. Például a Kozák András—Drahota Andrea műsor után sokan mondták: „Többet vártunk, mert szeretjük ezeket a művészeket...” Persze, egy alkalom még nem mérvadó, ha pozitívabb a vélemény, több új érdeklődőt is szerveznek az asz- szonyok a beszélgetéssel. Ugyanígy van a könyvvásárlással : ha jön havonta a könyvesbolt bizományosa, egymással megbeszélik a nők, kit mi érdekel elsősorban, mit vett, mit olvasott már. Van egy 1200 kötetes üzemi szak- szervezeti könyvtárunk is, de most már sokan inkább salát könyvtárra”- gondolnak, gyűjtik a könyveket. Középiskolába többen járunk — gimnáziumba velem együtt nyolcán például. Fokozatosan igényesebbek az emberek. Petrovszki Rozália azt Is elmondta, az általános iskolai végzettség megszerzése még ma is problémát jelent néhány fiatal dolgozónál. Hasonló a helyzet a Salgótarjáni Kohászati Üzemekben. Ezért is gondolkodnak újabb ösztönző, segítő módszerekről. Ennek egyik formája a tanulás támogatása. Skoda Ferenc, Jancsik Ferencről elnevezett műszaki brigádja egyike a patronálóknak, a brigádvezető pedig az egyéb közművelődési programok propagálóinak. — Tizennégy fős brigádunk öt fizikai dolgozó segítségét vállalta el. Nem kell ezt olyan hivatalosan értelmezni, nem csak bürokratikus „vállalás” ez: a tanulás segítése mellett az újítások kidolgozásában, a naplóvezetésben, a közös előadáshallgatásban, beszélgetésekben is együtt vagyunk.. — Ügy hallottam, egyik legszorgalmasabb látogatója a Kohász Művelődési Központ szocialista brigádvezetők klubjának. — Második éve működik kéthetente de talán háromszor ha hiányoztam... Jók a témák, segítenek minket a közművelődés terén is, amellett néhány alkalommal nívós programot biztosítottak a klubtagságnak (irodalmi műsort, beszélgetést Bán János tévériporterrel stb.) Az előadások között nagyobb vihart kavart az egyéni vállalásokról szóló. Amióta jobban előtérbe kerül a kulturális terület azóta téma az is: hogyan lehetne egyénre szabottan vagy valóban közös érdeklődés alapján megvalósítani a „felajánlásokat”. Nálunk a brigádon belül még nem volt gond ezzel... Mint a testvérek Sokan ismerik és szeretik az SKÜ-ben Éhn Mátyás brigádvezetőt, a kovácsolók egyik GYGO-os brigádjának főnökét. ötödik éve áll a kollektíva élén (egyébként a Béke • brigád 1960-tól van együtt) és idén ötödször — „zsinórban” — aranyjelvényes minősítés várományosai. — Mint a testvérek, olyanok vagyunk együtt. Nem túlzás, de sem anyagi, sem munkabeli, közös rendezvényen való részvétel fölötti vita nem szokásos nálunk. Szerszámkészítők vagyunk, az általános iskolai végzettség így „általános” köztünk. — Az eltelt évek során mennyiben, miben változtak az igények? — Kirándulni szeretünk mindnyájan — az utóbbi időkben közös egyetértéssel mindig olyan helyeket kerestünk fel, ahol látunk is valami szépet, tartalmasabb dolgot. Tavaly szlovákiai túrát tettünk, idén Sopron környékére megyünk. Jómagam is könyvmoly lettem, mert érzem, kell a műszaki tájékozódás és amúgy is szeretek olvasni — a tagság között is több a könyvbarát, fel-felke- ressük a bizományosokat. Tervezzük, létesítünk egy kis „brigádkönyvtárat”, főleg műszaki munkákból. Ha- a velünk együtt dolgozó többi brigád is csinál hasonlót, lesz cserelehetőség is. Egyébként az ötletet a brigádvezetők klubjában szedtem fel, másutt már csinálják a gyárban. Ami hasznos lehet mindnyájunknak, amivel nyerünk, arra szívesen rábeszélem a többieket is. De nem kell nagy agitáció: a művelődési központ felújításakor szívesen végeztek társadalmi munkát, a könyvtárral szocialista szerződést kötöttünk, a kulturális rendezvényekre odafigyelnek. A munka és művelődési hónapban Is biztosan aktívak lesznek a brigádtagok, ahogy ismerem őket... G, Kiss Magdolna Elveszett szülők Ez a reggel is pontosan olyan, mint a többi. A Nagylány el6Ő és öntudatlan mozdulatával a magnót kapcsolja be, a Középső és Kicsi egymást taszigálva rohamozza meg a szülői ágyat, ahonnan csak véget nem érő huzavona után hajlandók kimászni és végre elindulni a fürdőszoba felé. A konyhában a meglehetősen kába Atya cukrozza meg éppen harmadszor a kávéját, és óriási erőfeszítésekkel úgy tesz, mint aki se lát. se hall. Jómagam izgatottan futkosok felemás zoknik, elhagyott cipőfűzők, és feltúrt fiókok között, miközben legidősebb gyermekem szobájából az Abba együttes véeztjóslóan harsogja: mani. mani. mani... A fürdőszobában gyanús a csend, kinyitom az ajtót, ott áll a középső csuromvizesen, és megvetően pucér húgára mutat: — Ez megette az összes fogkrémet! — Már csak ez hiányzott-.. — motyogom. Szerencsére Atya időközben kilábalt reggeli mélasá- gából, már csak percekre tör majd rá. amikor az öltöztetésnél komótos rendszerességgel összecséreli a gyermekek ruháit. Valahogy mégiscsak elkészülünk, ez az-egyik rejtély, amellyel családom naponta elkápráztat. Kitódulunk a folyosóra, az ajtót előrelátóan nem csukom be. Először a Középső rohan vissza zsebkendőért, aztán a Nagylány fejti le magáról futtában a kék pulóvert, hogy visszavegye a pirosat, amelyet egyébként percekig nem talál. Atya következik nyomában Kicsivel, tisztázatlan céllal, utolsóként én osonok vissza szerényen, a bennfelejtett kulcsértVégre elindulunk. Elől Atya. karján Kicsivel, nagy egyetértésben a Csicseri borsó dallamára. Mögöttük a Középső, és én kézen fogva, fiam elnéző modorban a gépkocsimárkákra oktat, míg mellettünk egy fáradt zsiráf lépteivel a Nagylány halad, arcán a szokásos világunalom. A bölcsőde ajtajában a Kicsi megfeledkezik fölényes engedékenységéről, mely- lyel a világ dolgai iránt viseltetik; alig lehet bevonszolni. Amíg vetkőztetem, családom tagjai gyászosan téblábolnak. még a Nagylány is résztvevő arccal topog kis- húga körül- Mikor a Kicsi apró fenekét riszálva eltűnik az ajtó mögött. Atya szemlátomást visszazökken hajnali mélaságába. Odahajol a kulcslyukhoz. hogy utolsó pillantást vessen kedvencére. — Már a bilin ül — közli felindultan. — Gyerünk! — mondom könyörtelenül. miközben igyekszem elkerülni a Nagylány fürkésző tekintetét. Az óvodáig pár lépés csak, ezalatt a Középső fantaszta kus gyorsasággal elhagyja férfiúi méltóságát, viharosan elbúcsűzkodik, újabb megpróbáltatásnak téve ki családtagjait. A lépcsőfordulóból még drámaian visszaint. nővére lelkesen puszit dobál' elfelejtkezve krónikus ernyedtségéről- A buszmegállóban aztán ő is elbúcsúzik, elindul az Iskola felé. Utána bámulunk, messziről nézve a Nagylány meghatóan bájos ifjú hölgy, mintha nem is az én makrancos csibém volna. — Harmincnyolcas lába van — mondja Atya. a lélekbúvár. — Szia mami. szia papi — ordítja a Nagylány. felénk fordítva cseppet sem közönyös arcát. — Menj már — mondom porig sújtvaOtt állok a buszmegállóban, oldalamon egy ugyancsak porig sújtott Atyával, teljes elveszettségben a csemetéink nélkül. — Jön a busz — mondja Atva zordan. Fölszállunk, a tömeg szorosan egymáshoz taszít. — Végre kettesben — súgom, és gyengéden beleásítok Atya gallérjába. Átfogja a vállam. még jobban magához húz- és a megvető, felháborodott és irigy tekintetek kereszttüzében szerelmesen a fülembe leheli: — Két kiló krumplit vegyek vacsorára? Bogárdi Márta
