Nógrád. 1978. március (34. évfolyam. 51-76. szám)
1978-03-08 / 57. szám
er er h 1DX KÖRKÉRDÉS BALASSAGYARMATON — Milyenek a nők? —kérdezi vissza a szülészet-nőgyógyászat egyik dolgozója, akit vásárlás közben állítunk meg, a számára nagyon is szakmainak tűnő kérdéssel. A válasz nem késik: — Bátrak. Es bátortalanok. Egyszerre, egyidő- ben. A kórházi' körülmények között például bátran viselkednek a legnehezebb helyzetben is. De az életben.., Szerintem többet kellene kritizálniuk. Mire gondolok? Van véleményük, például a főnökükről is, de csak ritkán mondják meg. Ritkán, pedig gyakrabban kellene véleményt mondani ahhoz, hogy minden tekintetben számoljanak velük. Mert ma még nem mindig így van. A „csak nő” szemléletre gondolok, ami talán szemérmesebb változatot öltve élhet tovább, tenni kell ellene. Ez öntudat kérdése is, Ma, a nemzetközi nőnapon beragyogja őket a figyelem fénye. S nem is csak ma, tegnap is már, tegnapelőtt, az évek során, ahogy az első nömozgalmi események óta folytonosan bizonyítják létüket, nélkülözhetetlenségüket, jogaikat követelve, bizonyítják egyenjogúságukat. Ma, s ezen a napon minden évben, rájuk irányul a figyelem. Ünneplő szavak köszöntik az anyákat, asszonyokat, lányokat — a nőket. De sok megnemértés, félreértés, előítélet vette körül őket a mi köreinkben is. S de sok megalázóan megkülönböztető „szokás” gyötri őket más táján a világnak! S persze, ott sem minden teljes, ahol — mint nálunk például — évtizedes folytonos harc, szemléletváltoztatásra irányuló központi akarat és társadalmi méretű törekvés, sokat javított a helyzetükönA város egyik legjelentősebb üzletében járva, a férfiak és a nők munkakapcsolata volt terítéken. A rádiókat, televíziókat forgalmazó üzletben nők is dolgoznak, de miután kizárólag műszaki cikkeket árulnak, az eladók többsége férfi. Hogy vélekednek ők? „Pontosan, jól dolgoznak a női munkatársaink. De a legfontosabb munkakapcsolatunkban, az emberi hang.” — Milyen szempontból, attól függ — mondja az a férfi, aki kizárólag női munkatársakkal van körülvéve a városi utazási irodában. — Háromféle formában is beszélni szükséges a nőkről, ha a helyzetükre, megítélésükre gondolok. Az egyik, a munkahelyi megítélés. Ebben tapasztalatom szerint, még sokat kell változni, ez közös „lecke”. A női dolgozók lelkiismeretesen végzik a munkájukat, sokkal kevesebb fegyelmi gondot okozva. Egyszóval, fegyelmezetten dolgoznak, kevés baj van velük. Ugyanakkor jobban elhozzák otthoni gondjaikat talán, mint a férfitársak. Ebből meg az következik, hogy minden otthoni baj rájuk szakad, ők viselik a terhét. A másik szempont is éppen ez, de ezzel nem mondok újat — segíteni szükséges nekik a családi élet terheinek viselésében. S mindjárt könnyebb lesz. Végül az utazásról valamit: sok nő utazik, s ez jó! A nők „hangulatalkatúak”, s az utazás hangulat is. radt volna éppen a divat, a szokás a régi! Az nem tetszik, hogy néha kigúnyolják az embert. Azt, aki még tartja a viseletét. Nem kéne. — Nem bizony. Mi itt mind- ' annyian olyanoktól származtathatjuk magunkat, akik a külső, vagy a belső tekintetében nem mindig a legmodernebbet hordozzák. — Elsősorban a lányokról tudok véleményt mondani — kezdi tapasztalatainak ösz- szegezését az egyik „legilletékesebb”, a balassagyarmati disco-összejövetelek irányítója, a helyi szórakozás egyik legismertebb szakembere, a lemezlovas, a népszerű „dis- cokirály”. Halljuk a véleményt a lányokról! , — H«szabb ideje dolgozom a Tündében. Az összejövetelek tapasztalatát így összegezhetem : kulturáltan, szépen szórakoznak a lányok, s persze a fiúk is. Tetszik az is, hogy a szünetekben elbeszélgethet velük az ember, minden félremagyarázás, rosz- szul felfogott, előítélettől terhes látszat nélkül. Nem mindenütt van ez így, nekem elhiheti. Milyenek a lányok?. Sokan például távolabbi községekből érkeznek, szórakoznak, mert igényük van rá, tehát alapvetően vidámak. Igényesebbek — ezt akarom mondani. Szeretik a változatosságot, s ez is természetes, nem ? A discóról nem azzal mennek akivel jöttek, s aki egyedül érkezett, nem egyedül távozik. Ennyi. jól tudom, de hát öntudatuk már van, tudják, ismerik helyüket, szerepüket a világban, s egyre többen vallják is ezt. Milyenek a nők? Látja, komplikált egy kicsit. Bátrak és bátortalanok. A nők érdekesek. Két fiú beszélget, távolról nem tudható kiről, miről? Talán éppen a nőkről ? Kattan a fényképezőgép kioldója, elkészült a kép, most már csak az engedélyüket kell kérni, hogy ezen az oldalon meg is jelenhessen. Nőnapi képes riport, fiatalemberek nélkül? Olyan, mint a terített asztal, kés-villa nélkül. Milyenek a nők? A kérdést meghallgatják, s aztán egymással vitatkoznak- Válasz ez is. „Túl sok kedvezményt kapnak”. (A másik erre nemet mond.). „Túlságosan is felbecsülik őket”. (Üjabb nem a másik oldalon). „Szerintem, máris egyenjogúak”. (Hol vannak még attól! — a másik vélemény). A vita még tart egy ideig. Aztán mondja valamelyikük: — De azért nehéz lenne nélkülük... A krónikás pótkérdése: — Lehetne egyáltalán?! A nőket köszöntik ma világszerte. Ott is, ahol egyenjogúságukat kivívták és ott is, ahol ez még a jövő feladata. Köszönteni őket azonban nem elég! Tenni is szükséges azért, s minden pontján az életnek, hogy mindenkivel egyenrangú életet éljenek, hogy ne félreismerjék — megismerjék szép, és csak rájuk jellemző érzéseiket, törekvéseiket. Például a család összetartásában, s egyidöben egyéni vágyaik kiteljesedésében. Munkában, érvényesülésben, alkotásban, emberi kapcsolatokban, anyagi és erkölcsi javakban — mindabban, amire minden ember emberként jogosan tart igényt. Hogyan látjuk őket? Hogyan vélekedünk róluk, hogyan ítélik meg önmagukat — erre kerestünk választ egy hétköznapon, Balassagyarmat utcáin. A dejtári néni a fiát várja a város egyik terén. Ül a pádon, s arrafelé néz, ahonnan a fiát sejti jönni. Szoborszerűségét nem csupán mozdulatlansága, várakozásban is imponáló nyugalma — népviseleti ruhája is hangsúlyozza. „Milyenek a nők?” — Hát, ilyenek is, meg olyanok is. Nem mind egyforma, van közöttük rendes, meg nem rendes. Milyenek a mai lányok? Már nem tartják a régi viseletét. Nem lenne baj, megváltozott minden. Miért maA nagyapa délelőtti sétán van Olikával, férfiasabb nevén: Olivérrel. Részben saját, részben általános tapasztalat alapján, kellő megfontolással mond véleményt a nőkről: — Kérem, a nők nagyon be vannak fogva manapság. Rengeteget dolgoznak. Helyt* kell állniuk a munkában, a családi élet szervezésében, bonyolításában is. Túlságosan sokat vesznek magukra, s Járjuk a város utcáit, lassan ránksötétedik. A lánnyal és barátnőjével, egy kivilágított kirakat fénykörében beszélgetünk. Érdekes, amit a kérdésre válaszol: — Milyenek a nők? Jó kérdés ez? Azt tudom, hogy én milyen vagyok, ha ez számít valamit. — Megnyugtatjuk, hogy éppen erről van szó. Nincs akadálya annak, hogy folytassa. — Magamról azt tudom elmondani, hogy minden cselekedetemet és vágyamat, tervemet mar gam alakítom ki, s vállalom is. Szóval vállalom saját magamat. Hogy milyennek kell lenni ezen túl egy nőnek? Tényleg, milyennek is? — A barátnő nem válaszol. A krónikás elgondolkodik: — Tényleg! nem is mindegyik bírja tartósan. Időzavarban vannak gyakran, s akkor a szorongást a család is megsínyli. Több jó megoldás segíthetné a házimunkájukat. Olcsóbb konzer- vek, nagyobb választék, szolgáltatások, miegyéb. Nekem elhiheti, sokat vesznek magukra, s gyakran nem is bírják egyedül. Akkor azért, szerencsére, besegít a nagyapa, vagy nagymama. A város egyik legforgalmasabb trafikjában csupán kisegítő, mégis hasznos tapasztalatokkal rendelkezik következő alanyunk: — Nekem az a véleményem, hogy a nők engedékenyebbek, mint a férfiak, s engedékenyebbek mint régebben, amikor játékot kell venni a gyereknek. Kicsit el is kényeztetik a mai gyerekeket. Elég ha kimondja, anyu, nekem ez kell, és máris megkapja a legdrágább csecsebecsét, bizsut is. Ez talán az önállósággal függ össze, biztosan így van. A kérdés, örül- hetünkre annak, hogy gyakran nem elég megfontoltan választanak, adnak ki pénzt? A másik, hogy nagyon sok a női dohányos. Ez nem válik a nők előnyére. Szöveg: T. Pataki László A képeket Kulcsár József készítette.
