Nógrád. 1978. március (34. évfolyam. 51-76. szám)

1978-03-05 / 55. szám

V Tanácstag liérte — a tanács intézkedett Salgótarjánban a legutób­bi tanácsülésen esett szó azoknak a tanácstagi inter­pellációknak a sorsáról, ame­lyet az elmúlt év végén ter­jesztettek a tanácsülés elé. Az észrevételek- közérdekű jelle­güknél fogva, fokozott figyel­met igényeltek és kaptak — a gondok gyors orvoslása ezt bizonyítja. Kovács Lajosné kérte, hogy a Budapesti úton a gyalogát­kelőhely felfestésére intézke­dés történjék. A városi tanács a KPM Közúti Igazgatóságá­nak továbbította a kérést. Ugyanakkor meg kell említe­ni, hogy az idén az út négy nyomsávúvá építése is meg­kezdődik. Ezzel egyidőben a Szécsényi úti becsatlakozást is megépítik. A Batsányi útra kért javítási munkákat a ta­nács mélyépítő üzeme az első fél évben elvégzi. Kalocsay Gyula tanácstag- a Hősök úti autóbusz-végállo­más közvilágításának korsze­rűsítésére tett javaslatot. A tanács ezt a munkát az ÉMÁSZ segítségével még ez év első felében elvégezteti. Az ABC-kisáruház és az orvosi rendelő előtti terület vízelve­zetésének végleges megoldását a tanács mélyépítői, ugyan­csak az év első részében el­készítik- A Hősök úti fák gallyázására tett javaslat nyo­mán- a tanács utasította a városgazdálkodási üzem ve­zetőjét, a munka első negyed­évben történő elvégzésére. Ifj. Starj Józsefné vb-tag javasla­tára módosította a Volán a városi hármas jelzésű autó- buszjárat útvonalát, visszaál­lítva rövid szakaszú járattá. Az intézkedés sok utast érintett kedvezően. A tanács az iskoláéit A közeli múltban tárgyal­ta a balassagyarmati tanács vb azt a jelentést, amely a gyermek- és ifjúságvédelem városi helyzetével foglalko­zott. Akkor, egyebek között, megállapította, hogy a tanács művelődésügyi osztályának hathatós közreműködésével számos területen jelentős eredményeket sikerült elérni a közelmúltban. Ezek között van az is, hogy az osztály határozatban ren­delkezett arról, miszerint min­den ötéves, iskolába lépő gyermeket elhelyez az óvodá­ba, ha a szülő ezt kéri. Az óvodába nem járó, tanköteles korba lépő gyermekek részé­re a tanács minden évben megszervezi az iskolaelőkészí­tő foglalkozásokat. Az idén a korábbi 72 órás foglalkozás helyett, egész évre kiterjedő előkészítést végeztet a szak­emberek közreműködésével. Gondoskodás történt az is­kolaéretlenek nevelésére, be­vonva ebbe a tevékenységbe a város vonzáskörzetében élő gyermekeket is. Mindkét elő­készítő forma a Rákóczi is­kolában szolgálja a gyerme­kek nevelését- Az iskolaéret­lenekkel foglalkozó pedagó­gusok munkahelyi pótlékban részesülnek. Orvosi Ügyelet Salgótarjánban ma egész nap orvosi ügyeletet tartanak a Vöröshadsereg úti új ren­delőintézetben. Itt látják el a járás ügyeletét és a fogor­vosi ügyeletet is. (Feljárat az MHSZ melletti kapun.) Kihí­vás a kórház számain, a 11-20-as számtól 11-25-ig tör­ténhet. Az ügyelet hívható a 27-91-es telefonon is. Balassagyarmaton a városi kórház rendelőintézetében (Szontágh Pál u. 2. telefon: 344), ma egész nap működik ügyeleti szolgálat. Nagybátonyban a központi rendelőben fogad az orvos. A gyógyszertári ügyeletét Salgótarjánban, ma reggel 8 órától a Pécskő Uzlclházban levő gyógyszertár látja el. NÓGRÁD Munkásőrök baráti találkozója Már hagyománnyá vált a Volán 2. sz. Vállalatnál- hogy minden évben összehívják a vállalat üzemegységeinél dol­gozó munkásőröket. A válla­lati pártbizottság és a gazda­sági vezetés szervezésében tegnap erre ismét sor került Salgótarjánban, ahol a válla­lat dolgozói- politikai, és gaz­dasági vezetése nevében Hor­váth József, a nagyüzemi párt- bizottság titkára köszön­tötte a munkásőröket. A töb­bi között azt mondotta: az el­múlt évben ugyanúgy, mint a megelőző években. vállala­tunknál a munkásőrségben való részvételt úgy tartjuk számon, mint az egyik legfe- lelősségteljesebb, legfontosabb pártmegbízatást- hiszen a min- dennapi becsületesen elvég­zett gazdasági, társadalmi munkán túl a munkásőrök még fegyveres szolgálatot is teljesítenek. Feláldozzák sza­bad szombatjaikat és vasár­napjaikat is. A munkában va­ló becsületes helytállásért, a munkásőrségben végzett tevé­kenységükért- családjuk áldo­zatvállalásáért ezúton mon­dunk köszönetét mindannyi- uknak, azoknak, akik nagy részt vállalnak abban- hogy teljesíteni tudják önként vál­lalt kötelezettségüket. Horváth József ezután a gazdasági feladatokról szólt, külön arról, hogy abban mi­lyen részt vállaltak a vállalat munkásőrei. Részt vett a tegnapi mun­kásotok baráti találkozóján Skoda Ferenc, a Nógrád me­gyei pártbizottság titkára, aki ünnepi köszöntőjében a me­gyei pártbizottság vezetésé­nek, a munkásőrség megyei- járási és városi parancsnoksá­gainak elismerését tolmácsolta a Volán munkásőreinek. Szólt a közlekedési dolgozók előtt álló feladatokról, köztük a munkásőri tevékenységről. A tegnapi találkozón kitün­tetések, pénzjutalmak átadá­sára is sor került. Grafikák utcára Politikai plakátkiállítás Első pillanatra talán bi- zarrnak hangzik, pedig csak arról van szó: megszoktuk, eszünkbe sem jut, hogy egy- egy utcai plakátot, mint mű­alkotást tekintsünk. Menet­közben, esetleg egy-két pilla­natra megállva pillantunk a plakátokra, s ez alatt a né­hány töredék másodperc alatt kell eljutnia tudatunkig a művész üzenetének. Nem is könnyű tehát az alkotó fel­adata, s akkor még figyel­men kívül hagytuk, hogy a plakátnak az agitáción kívül, ha nem is elsősorban, de a díszítés is a feladata. Ilyen, vagy hasonló gondo­latok születhetnek azoknak a látogatóknak a fejében, akik —i--------------------------------­m egtekintik a József Attila megyei Művelődési Központ­ban szombaton megnyitott ki­állítást. Sós László és Kemény Éva So—Ky szignóval napvi­lágot látott plakátjai közül mutatnak be mintegy har­minc politikai ihletésű mun­kát. Közülük nem egy isme­rős, visszaköszönt már hirde­tőoszlopokról, sőt transzpa­rensekről. A bel- és külföl­dön egyaránt bemutatkozó és a magyar plakátművészet­nek nemzetközi tekintélyt szerző alkotó kettős salgótar­jáni kiállítását Tamás Mária, az MSZMP Központi Bizott­ságának munkatársa nyitotta meg. A tárlat március 27-ig tart nyitva. Nőnapi ünnepség Tegnap délután a nemzet­közi nőnap alkalmából benső­séges ünnepségre került sor a salgótarjáni öblösüveggyár nő­dolgozói számára. Cziprok Zol­tán, a nagyüzemi pártbizott­ság titkára köszöntötte a vál­lalat nődolgozóit- majd mun­kásságukat Varga Gyula, a gyár igazgatója méltatta. A salgótarjáni öblösüveg­gyár nőnapi ünnepségén részt vett Erdei Lászlóné, az MSZMP Központi Bizottságá­nak tagja, a Magyar Nők Or­szágos Tanácsának elnöke. Az ünnepségre a vendéget elkísérte Godó Györgyné, az MSZMP Nógrád megyei Bi­zottságának osztályvezetője. ß kínai iparművészet A kínai iparművészet cím­mel kiállítás nyílt meg tegnap délben Balassagyarmaton. A Palóc Múzeumban, a buda­pesti Kína Múzeum és a Nóg­rád megyei Múzeumok Igaz­gatósága közös szervezésében. A kiállítás ízelítőt kíván ad­ni a kínai iparművészetről, amely több ezer éves múltra tekint vissza. Mintegy másfél száz műtárgy reprezentálja az időszámítás előtti első évez­redtől napjainkig Kína művé­szetének néhány jellegzetessé­gét. A kiállítást dr. Miklós Pál kandidátus, az Iparművészeti Múzeum főigazgatója nyitotta meg- műsort adott a balassa­gyarmati Balassi Bálint Gim­názium kamarakórusa. A tár­lat májusig várja az érdeklő­dőket. 4 BRG-ben Kifizették a nyereségrészesedést Szombaton fizették ki az elmúlt évi jó munka egyik eredményeként a nyereségre- szesedést a Budapesti Rádió­technikai Gyár salgótarjáni gyáregységében. A dolgozóknak átadott 2 millió 63 ezer forint 16.7 na­pi bérnek felel meg, és 1186 dolgozó között oszlik meg. Az összegből 3,7 napnak megfe­lelő bért tett ki, amit az évek és a törzsgárdatagság után kaptak a dolgozók. Igazolatlan mulasztás és ké­sés miatt 50 főnél csökkentet­ték a kifizethető összeg nagy­ságát. Jói vizsgáztak a berendezések A VEGYÉPSZER salgótar­jáni gyárában elkészült és kiszállított golyós ivaübcáió- berendezés prototípusa meg­kezdte folyamatos üzemelé­sét a távoli baskiriai Arla- nyeft kőolajipari vállalat telephelyén, az ugyancsak itt gyártott mérőállomás kiegé­szítő egységeként. Az eddigi üzmelés során a berendezés jól vizsgázott, ked­vezőek a mérési eredmények, s ennek alapján újabbak ki­szállítására kerül majd sor. Naptáp 1978. március 5., vasárnap. Adorján napja. A Nap kel: 6.18., nyugszik: 17.34 órakor. A Hold kel: 3.39., nyugszik: 13.29 óra­kor. X 1978. március hétfő Leonóra napja. A Nap kel: 6.16., nyugszik: 17.36 órakor. A Hold kel: 4.24., nyugszik: 14.41 óra­kor. öt évvel ezelőtt, 1973. már­cius 6-án halt meg — 81 éves korában — Pearl Buck No- bel-díjas amerikai regényíró­nő. Misszionárius család gyer­mekeként született; pár hetes korától Kínában élt, s előbb tanult meg kínaiul, mint az anyanyelvén. Középiskolái két utolsó évét Sanghajban végezte, s 17 éves volt, ami­kor az amerikai Randolph Macon kollégiumba került, ahol tudományos fokozatot szerzett. 1914-ben visszatért Kínába és — rövid megszakí­tással — 20 esztendőn át ott élt férjével, aki szintén misz- szionárius volt. Az amerikai írónő új terü­leteket hódított meg a re­gényirodalom számára: a kínai paraszti élet patriarchá­lis, feudális világát. Elsősor­ban a kínai asszony, család­ban elfoglalt helyzete, ki­szolgáltatott, keserű sorsa keltette fel írói érdeklődését és együttérzését. Az irodalmi Nobel-díjat 1938-ban nyerte el, néhány évvel korábban megjelent Édes anyaföld cí­mű regényéért; a díj odaíté­lésének indoklása szerint „azért az értékes hozzájáru­lásért, amely a kínai parasz­ti élet ábrázolásával gazda­gította az epikát, valamint mesteri életrajzaiért”. Volt ötös A Snortfosradási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása sze­rint a 9. játékhéten egv darab 5 találatos szelvény volt. Nye­reménye 3 809 418 forint. A 4 találatos szelvények száma 47 darab, nyereményük egyen­ként 81051 forint. 3 találatot 6 740 fogadó, ért el, nyeremé­nyük egyenként 565 forint. A 2 találatos szelvények száma 224 699 darab, ezekre egyen­ként 20 forintot fizetnek. A nyeremények az illeték levo­nása után értendők. HIRDETMÉNY Az úi elsőosztályosok beíra- tása Balasaeyarmaton, 1978. március 6-tól 11-ig lesz. a körzethatár szerinti általános iskolában. Értesítjük kedves vásárló­inkat, hogy vállalatunk 1978. február 27-től március 18-ig az alábbi tüzeléstech­nikai cikkeket árengedménnyel értéfíesíti: Luna—Lux. zom. tűzhely (belföldi) 2570,— Ft helyett 1970,— Ft. 512. tip. folytonégős kályha (NDK) 4800 Kcal 2650,— Ft helyett 2340.— Ft. 517. tip. folytonégős kályha (NDK) 6800 Kcal 3280,—Ft helyett 2900,— Ft. Megrendelhető: a Vállalat balassagyarmati telepén, Balassagyarmat, Rákóczi út 28. sz. Telefon: 74. Derült, párás ida Várhaté időjárás ma estig: az éjszakai és reggeli kőd (elosz­lása után derült, párás idő vár­ható, eső nélkül, vasárnap délnyu­gaton időnként már erősen meg­növekszik a felhőzet, eső azonban valószínűleg nem lesz. Mérsékelt, többfedé időnként élénk délkeleti déli szél. Legmagasabb nappali hőmérséklet: általában 14, 19 fok között, a tartósan ködös he­lyeken 10, 13 fok között. — Takaros szügyiek. Szügy- ben az elmúlt esztendőben 340 porta nevezett be a tiszta ud­var, rendes ház mozgalomba. Közülük 130 kapta meg a címet. — Lakáskultúra. A salgótar­jáni Kemerovú-lakótelepen nemrégiben ért végét az a be­mutató, amely a lakáskultúra terjesztését szolgálta. A lakás­felszerelési cikkeket bemutató lakótelepi kiállítást több mint hatszázan tekintették meg. — Keleti Éva kiállítása te­kinthető meg a salgótarjáni József Attila megyei Művelő­dési Központ fotógalériájában. A tematikus válogatás az al­kotó balettfotóit, illetve szí­nészportréit’ színpadi felvéte­leit mutatja be. Paksra, az atomerőműhöz A VEGYÉPSZER Vállalat ebben az esztendőben csak­nem százmillió forint értékű munkával járul hozzá az or­szág első atomerőművének építéséhez. Ebből az összeg­ből a salgótarjáni gyár 20 millió forinttal részesedik. Szénacélból, és saválló acél­ból állít majd elő vízlágyító és vízkezelő berendezéseket. Az előbb említett termékek legyártását kiemelt feladat­ként kezeli, akárcsak az elő­ző esztendőben, amikor min­den kívánságnak határidőre eleget tett, sőt előszállítással bocsátotta a termékeket a megrendelő felhasználására. — Hangverseny Karancsla­pujtőn. A karancslapujtői Ka- rancs Mgtsz kulturális heteinek egyik kiemelkedő rendez­vényét tartják hétfőn a községi művelődési ház­ban. A Salgótarjáni Álla­mi Zeneiskola művésztanárai adnak kamarahangversenyt és hangszertörténeti bemutatót. — Szécsényi események. Hétfőn a szécsényi művelődé­si központ kisgalériájában népművészeti kiállítás nyílik, melyen Kelemen Ferenc hol­lókői fafaragó- Krekács Ist­ván palotási népi hangszerké­szítő és Fodor Istvánná népi festő munkáit mutatják be. A kiállítást Telek Ervin járási közművelődési felügyelő nyit­ja meg. Ugyancsak hatodikán kerül sor a szécsényi múzeum baráti körének első klubfog­lalkozására. — Hodályt építenek. A ho­mokterenyei termelőszövetke­zet az idén (többek között) 400 férőhelyes juhhodályt és belső üzemi utat épít. A ki­vitelezést a gazdaság építő­ipari dolgozói végzik. A mun­ka több mint kétmillió forint­ba kerül. — Vásárok. Ma Balassa­gyarmaton autóvásárt tarta­nak. Hétfőn Szécsényben or­szágos állat- és kirakodóvásár lesz, amelyre szabályszerű pár­lattal mindennemű állat fel­hajtható. — ÁFÉSZ-brigádok. A szé­csényi Egyesült ÁFÉSZ terü­letén 29 brigád 164 dolgozója vesz részt a szocialista mun­kaversenyben. A Kiváló egy­ség címért 15 kollektíva küzd. — Gépeket vásárolnak a homokterenyei termelőszövet­kezetnek. A gazdaság az idén mintegy 2,5 millió forintot for­dít erre a célra. Többek kö­zött T—150 K típusú traktort* IFA tehergépkocsikat, gabona- betakarító kombájnokat sze­reznek be. Apróhirdetések HÁZHELYEK el­adók Salgótarjánjain, a Damjanich út végén. Érdeklődni: Rákóczi út 85. Tefleion: 16-96, vagy ságvári út 4. sz. alatt. ELADÓ Zaigyvapál- falván a főútvonalán 270 D-öl beépíthető telek. Erdöklddni: 1«—20 óra között a 21-4 8-as teleíonszá- mon. Népművelő- könyvtár szakos végzettségű mun­katársat keres a Kohász Művelő­dési Központ könyvtárosi munkakörbe. Jelentkezni lehet az intézmény Igaz­gatójánál. Állami válla­latoktól és magá­nosoktól elfoga­dunk megrende­léseket kazánok vegyszeres tiszlilására vízkő, és egyéb le­rakódások eltávo­lítására, valamint kazánbiztosi reví­zióra való felké­szítésre Állami Energetikai és Energiabiztonság­technikai Felügye­let engedélyével. Nógrád megyei Ké­ményseprő és Kályhaépítő Vál­lalat, 2660 Balassa­gyarmat, Petőfi út 13. A kishartyáni „Egyesült Erő” Mg­tsz. központi ma- járdában fehér előnevelt csibe vásárolható március 10- én reggel 6 órától. Tipizálás mi­att felajánljuk megvételre üzem­képes DDK 6.3 típusú (Panther) autó­darunkat. Cím: AGROFILL Építőipari Szövet­kezeti Közös Vál­lalat Salgótarján, Fülemüle út 9; sz. Salgótarjáni vá­rosi Tanács VB városgazdálkodási üzem, Salgótarján. Kertész út 2/b. Felvételre keres; 1 Fö D. KATEGÓRIÁS jogositvany­NYAl RENDELKEZŐ GÉPKOCSI­VEZETŐT azonnali belépés­sel. Jelentkezni le­het a fenti címen. ANTIK ebédlő és egyéb bútordarabok eladóik. Érdeklődni: a gépipari technikum portáján. FEHÉR előnevelt csőinké, valamint le tojt tyúkok kaphatók. Oláh Béla, Ságújíaln, Kos­suth út 131. WARTBURG de Lux újszerű állapotban eladó. Teilet on: 7-től 15 óráig 28-42, este 26-51. BALASSAGYAR­MATON 2 és fél szo­bás, összkomfortos öröklaikás, beköltöz­hetően eLadó. Érdek­lődni: Dr. Barczy, Te­lefon 82-92, személye­sen Szorutágh Pál ut­ca 24. 17 óra után. HÁZ eladó: Pász­tó Damjanich út 4. Minden hónap első és harmadik vasárnap délután 2—4 óráig megtekinthető. Érdek­lődni lehet: Gyöngyös, Jókai út 49. MAGYAR Autóklub balassagyarmati szer­vezete felvételt hir­det irodai ügyintézői munkakör betöltésé­re. Jelentkezni írás­ban, vagy személyesen a klub irodájában. Ba­lassagyarmat. Beloi­annisz út, naponta 16— 17-ig. PÁLYÁZATOT hir­detünk! Építészmér­nök-technikus, műsza­ki ellenőri munkakör betöltésére. 5 éves gyakorlattal. Bérezés vállalati kollektív szerződés szerint. La­káslehetőség 2 éven belül megoldható. Pá­lyázatokat: SZÖV­TERV Nógrád me­gyei Iroda, Salgótar­ján, pf.: 106. címre kérjük. RENAULT 10-es szgk. ’80-ig vizsgázott el­adó. Érdeklődni 17 órától Salgótarján, Pécskő út 2. VII. em. 2. MAR most rendelje meg lakása festését, mázolását, tapétázá­sát, parkettacsiszo­lását, -lakkozását, laká­sa takarítását. Bútor- mozgatással vállalja a gyorsjavító szolgá­lat határidőre. Tele­fonszám munkana­pokon 21-35. NŐGRAD. a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: GOTYAR GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján, Petőfi a. 1. Telefon: 22-94 82-95, 22-9«. 22-91, Főszerkesztő: 12-94, 14-40 Sportrovat: 11-59. Éjszak»» szerkesztés: 15-69 Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Kiadóhivatal: Salgótarján, Petőfi u. 1. Telefon: 10-29. Telex: 229 109. Irányítószám 3101. Terjeszti: a Magyar Posta Előfizethető: a helyi postahivataloknál éa a kézbesítőknél Előfizetési díj egv hónapra 20 forint. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101 Salgótarján, Petőfi u. L PL; 96„ Fv.t Kelemen Gábor Igazgató, indexszám; 25 072. HU ISSN 0133—1552

Next

/
Thumbnails
Contents