Nógrád. 1978. március (34. évfolyam. 51-76. szám)
1978-03-03 / 53. szám
r „Lelkesedéssel beszélt a kommunizmusról” 80 évvel czdöft született Őri Károly Élen járnak a termelésben és a IÍISZ-munkában 1898. március 3-án született a Zala megyei Magyarszerda- hely községhez tartozó Űjnép- pusztán őri Károly. A két világháború közötti korszak munkásmozgalmi harcosainak egyike ő, akit az eseményekben ugyancsak gazdag forradalmak korának — 1918— 1919-es évek — tapasztalatai, harcai edzettek kommunistává. A Tanácsköztársaság leverése után, 1921-ben lett a Kommunnisták Magyarországi Pártjának tagja. Addigi élet- útján is sok megpróbáltatásban volt része, akárcsak később, 48 éves korában bekövetkezett haláláig. Nyolcam voltak testvérek. A hat elemi elvégzése után ta- noncnak állt, asztalos lett. Hamarosan behívták katonának. Az első világháborúban először Albániában, majd az olasz hadszíntéren teljesített szolgálatot. Maláriás megbetegedése miatt leszerelték» de később ismét behívták. A Tanácsköztársaság idején vöröskatonaként harcolt a proletár hazáért az északi fronton. 1919 augusztusától novemberig vizsgálati fogságban sínylődött. Ez az időszak fordulópontot jelentett életében. Ekkor kezdett politikával foglalkozni, ismerkedett meg a kommunistákkal, s lett elkötelezettje a szocializmus eszméinek. 1920. elején sikerült Bécsbe szöknie, a Kommunisták Magyarországi Pártja vezetőivel felvette a kapcsolatot. A párt megbízásából 1923-ban tért haza. Tagja lett a famunkások szakszervezetének, majd a szociáldemokrata pártnak is. Gőgös Ignáccal» Hámán Katóval, Vági Istvánnal együttműködve szervezte a szociáldemokrata pártszervezeteik ellenzéki megmozdulásait, ök kezdték meg 1923-ban az illegális kommunista párt szervezését, elsősorban a legális tömegszervezetekben: a szak- szervezetekben, a munkás kulturális egyesületekben és a szociáldemokrata pártban. 1924-bem népgyűlést hívtak össze a munkanélküliség, a házbér (lakbér) emelése ellen. A hazai kommunista mozgalom legális fedőszervének a Magyarországi Szocialista Munkáspártnak megalapításában (1925. április 14.) jelentős feladatot vállalt. ».Mozgalmunk célja a tömegek forradalmasításán keresztül a kommunizmus megvalósítása volt” — mondotta erről később a letartóztatását követő bírósági tárgyaláson. A kommunisták Magyarországi Pártjának Bécsben 1925 augusztusában tartott X. kongresszusán megválasztották a Központi Bizottság, egyben a budapesti tikárság tagjává is A háromtagú titkárság, a ,»trojka” tagja volt: őri Károly, Hámán Kató, Gőgös Ignác. 1925. október elején őt is letartóztatták és az első Rá- kosi-per egyik vádlottjaként négyévi fegyházra ítélték. A tárgyalási iratok között olvashatók az alábbi sorok: ..Lelkesen beszél a kommunizmusról, kijelenti, hogy nem hivatottságot. de kötelességet teljesített, midőn szerény képességeit a proletárok szolgálatába állította.” 1930-ban sikerült kijutnia a Szovjetunióba. Tomszkban halt meg 1946. február 2-án. Vida Sándor BUMERÁNCOK ANTIT ALENTUM Áll a bál. Fiúcsoport majomszigetet képez a terem sarkában. — Mi lesz, gyerekek? Hölgy- válaszra vártok? Göndör fiú széttárja kezét. — Nem tudunk táncolni, tanár úr! A pedagógus optimista. — El kell csak kezdeni, aztán megy magától... Na, oszolj! Kelletlenül, kászálódva elolda- lognak. Rá fél órára — ki sután, ki még sutábban — ropják a táncot. Kivéve a göndört. Feszeng, körmét rágja, ideggörcsben leledzik. Már beérné azzal a kis gömböccel is ott az ablak mellett, csak föl merné kérni végre... Toporog, elindul, lefékez. Befürkész a táncolók közé, mintha keresne valakit. Végül nagy slukk levegőt szíva nekiveselkedik; — Szabad? A lány csak bólint, föláll, s indul a tömeg felé. Szembe állnak, egymásba kapaszkodnak... Zene elhalkul. — Rövid szünetet tartunk. Csüccs! Göndör fiú megmered. Szája szederjes, homlokán veríték gyöngyözik... MARKETING Zsömle közé vékonyan liptói túrót kennek. A nyurga megkérdi: — Ezeket mennyiért adjuk? — Hogy-hogy mennyiért? — fortyan fel a szakállas. — Három forintért! — Akár a sonkást?! — Hát, persze. — Gondolod, lesz olyan balek, aki megveszi? — Ezt?! Szétkapkodják! Merthogy csak este kilenckor dobjuk ám piacra, amikor mindenki farkaséhes a tánctól, mulatástól, de a másik büfé már kiürült. Tíz perc alatt elfogy ennyiért is, majd meglátod. — Több mint két forintot vágsz zsebre darabján! Nem restelled? — De szégyellős vagy! Tanuld meg, hogv az üzlet; üzlet. Különben felikopiR az állad ebben a szakmában... mól— Rázzuk a rongyot NEM TAGADOM: felnőtté válásom korszakának hosszú ideig visszatérő, lidérces álmait az érettségi szóbeli vizsgám jelentette. Az a délelőtt, amikor ott álltam a patinás hírű leánygimnázium óriási tornatermében, szemben a vizsgabizottsággal, s a terem falait táguló világegyetemnek, magamat egyre zsugorodó porszemnek érezvén matekból is csak ez jutott eszembe: „Áve Cézár, a halálba menők üdvözölnek!” Annál kedvesebb, derűsebb emlékem maradt a nagy próbatételt követő összejövetel: az érettségi bankett. A „csasztuska brigád” mulatságos rigmusai, amit egy sevége-hossza papírtekercsről olvastak, kifigurázva benne valamennyi diákot és az Olümposzról egy estére szívesen közénk vegyült „félisteneket”: tanárainkat. Sosem felejtem el a terítékek mellé, szalvétába rejtett apró ajándékokat, amelyeket mi magunk készítettünk egymásnak: könyv jelzőket, agyagból formált hamutartókat, nyersvászonra hímzett könyvborítót, gobelinnel kivarrt szemüvegtokot, miegymást. Negyedszázad távolából is emlékszem a dalokra, amelyeket — az iskolai énekkarban megszokott felállásban — négy szólamban fújtunk olyan szépen, hogy az utcáról is becsalogattunk néhány, tucat hallgatót. Emlékszem a móka kedvéért választott tisztségviselőkre: a háznagyra, a korelnökké avanzsált német tanár úrra, a jegyzőkönyv vezetésével megbízott tornatámőnkre; lelki szemeimmel ma is látom a tüzes csárdás közben perdülő sötétkék rakott szoknyákat — a bankett előtt magunk szavaztuk le a „flancot”, s tettük kötelezővé utoljára az iskolai egyenruhát —, látom az U alakú asztalokon végigfutó zöld-fehér virágfüzért, a felszolgálók könnyes mosolyát. Egyszóval sokmindenre emlékszem, ami szívemnek abból az időből kedves és fontos, de... De végveszély óráján sem tudnám megmondani mit viselt az osztályfőnöknőnk azon az éjszakán? Fogalmam sincs, miből és hány fogásból állt a vacsora, milyen bormárka kellette magát a palackokban, kinek a bandája csatlakozott kísérőül a négyszólamú madrigálokhoz, s a Kodály- biciniákhoz... Mindez arról jutott eszembe, hogy a napokban riasztó hírek jutottak el hozzám: ijesztő méreteket öltött a középiskolákban a rongyrázás. A dologban közvetlenül érdekelt informátoraim szerint némely fővárosi és vidéki gimnáziumban már megkezdték a közös költségek inkasszóját. Hogy mennyi az az összeg? Személyenként 700 — azaz hétszáz — forint! Ennyit kell a diákoknak az idén befizetniük a tablóra és a bankettre. Hja kérem, nem olcsó mulatság a fatányéros — aperitiffel, meleg előétellel, desszerttel, vörös • és fehér borral, dupla feketével és zenés felárral — az Intercontinental magyar csárdájában! Mert itt van a kutya elásva: a Gellértben, a Hiltonban, s az Interconünen- tálban. Nem szeretnék a hitelrontás bűnébe esni, csupán a tények kedvéért jegyzem meg: mi annak idején magunk kasíroztuk a fotókat és tehetséges rajzolóink maguk illusztrálták a tablót, ezernyi mulatságos ötlettel, manapság viszont iparművésszel csináltatják — az a sikk. Mi kezdők lévén az alkoholfogyasztásban, sokkal több szörpöt fogyasztottunk a banketten, mint alkoholt, mostanában már étvágygerjesztőnek is minimum vermut, Bianca, vagy Gordon’s Dry Gin járja. A szalagavató bálokra parasztszoknyában, fehér blúzban jártunk, manapság lépést sem tesz a leányzó földig érő nagyestélyi, aranyszállal szőtt csipkestóla nélkül. Még tíz éve is a vendéglők különtermét foglalták le a matu- ránsok a bankett céljaira, esetleg a Régi Országházban, vagy a megyeri csárdában. Mostanában? Ugyan kérem, hol van az már! Nem a meghitt környezet, a baráti együttlét a fontos, sem a szertelenül bolondos, fiatalos hangulat, hanem a flanc. A fotocellás ajtó, a pincérek borvörös frakkja. A hét- agú ezüst gyertyatartó az asztalon és a macskajaj a bankett után. RÁZZUK A RONGYOT, kerül, amibe kerül. Egy heti kosztpénzbe. Egy férfi kötöttkabát árába. Két pár cipőbe a kisebb testvéreknek. Két heti SZOT-üdülésbe. A családfő egyhónapi túlórájába. Ha legalább megérné!... Nyíri Éva Kíváncsiság — új technológia Jó munkás holtig tanul Jobban dolgozni, magasabb színvonalat hozni nem csupán modem gépek meg jó szerszámok függvénye. Ügyes kezek, hasznos tapasztalatok, alapos ismeretek is kellenek hozzá. Kivált olyan üzemben, akár a VEGYÉPSZER salgótarjáni gyára, ahol túlnyomórészt egyedi gyártmányok állnak össze; ritkán — s akkor is kis mennyiségben — foglalkoznak sorozatgyártással. Ám a gyakori termékváltás nem jelentheti azt, hogy kevésbé igényesek a minőséggel szemben. Egyértelmű tehát, hogy gondot kell fordítaniok a munkások továbbképzésére. Minősítő bázis A gyárban számottevő rriennyiségben tartály jellegű berendezéseket készítenek. Ezekben a megrendelők nem is akármit tárolnak, hanem — mint a vállalat nevében is benne van — különféle vegyi anyagokat. Korántsem mindegy hát, miként hegesztik ösz- sze a tartálylemezeket; a savak egy-kettőre rábukkannál; a gyöngébb pontokra, s azokat kezdik ki. Ennek megelőzésére, kivált a hegesztők képzésére fordítanak gondot. — Hegesztőminősítő bázis vagyaik — tájékoztatott látogatásunkkor Menich István műszaki osztályvezető — A KGM gépipari technológiai ^intézettől kaptunk engedélyt a hegesztők minősítésére. Az oktatás helyben folyik, mi végezzük, csupán a vizsgán vesz részt az intézet egy munkatársa. Salgótarján egyéb gyáraiból is jönnek hozzánk tanfolyamra, a hegesztők. Akik itt végeznek, többfajta igényes munkára válnak alkalmasakká. Kíváncsisággal számolni Sokan fölvethetnék: miért kell mindenféle továbbképzéssel vesződni? Hiszen szakmunkásokról van szó, akik a szakma alapjait már az iskolában elsajátították, azóta gyakorlatot is szereztek, és az új termékhez majd megszerzik a tapasztalatokat a meglevők mellé. — Az emberek kíváncsiságával is számolni kell — mondta Tari Miklós termelési osztályvezető. — Nemrég újfajta szűrőfejeket hoztak az üzembe. Éppen annyit rendeltünk belőlük, amennyi kellett. De kevésnek bizonyult, mert a munkásokat érdekelték az új alkatrész tulajdonságai. Egyikük a forgácsolhatósagit vizsgálta meg: pont onnét csípett le valamit, ahonnét nem lett volna szabad. Másikuk a gyúlékonyságát próbálta ki. a harmadik embert meg a savállósága érdekelte. Máris három darabbal kevesebb szűrőfej állt rendelkezésünkre. Mindezt előkészítő oktatással meg lehetett volna előzni. — Hogyan oldják meg ezt azóta? — Nemrég gondot okozott az elkülönített gyártás. A munkásoknak szokatlan volt, hogy nem használhatták ugyanazokat a szerszámokat, amiket megszoktak: azok ugyanis szénacélból készültek, és szennyezik a saválló ötvözetet! Előzetes oktatással tudatosítottuk ezt a dolgozókban, mindenki komolyan is vette. Nemcsak mert előírás Az elkülönített munkahelyet kötéllel is körülveszik: iát- szódjék, hogy oda nem kerülhet be akármi. De a kötél természetesen nem rács; inkább csak jelzésnek, figyelemfelhívásnak számít. A tilalom betartása nagyban függ attól, miként veszik komolyan a munkások; mennyire volt hatékony az előkészítésük. Pál László/ 25 éves lakatos, ilyen elkülönített munkahelyen dolgozik: nemrég fejeztek be egy csurga'ékvíztartályt a paksi erőmű számára. — Mielőtt hozzáláttunk az effajta munkához, a csoportvezető lejött, összehívott bennünket, és elmagyarázta miképpen kell a saválló ötvözettel bánni. A régebbi szerszámainkat nem, vagy csak különlegesen megtisztítva szabad használnunk. Ez csak az első tartályoknál volt furcsa, de betartottuk, mert előírás. — Lazítás előfordult? — Nemigen. Nemcsak az előírás miatt. Mindnyájunk előtt világos volt, ha mondjuk, egy szénacél kalapáccsal ráütünk az ötvözetre, abba szemcsék is kerülnek, ami gyöngíti a vasellenállóságot, s könnyebben támadja meg a korrózió... —r —1 A Budapesti Finomkötöttárugyár balassagyarmati gyáregységének KISZ-bizottsága „Szocialista közösségért” ver- scnymozgalmat indított a gyár hat alapszervezete között. A versenyben hét ágban lehet összemérni az erőket, éspedig a termelésben, a kulturális munkában, a sportban, a politikai képzésben, a KISZ dicséret-megrovásban, az önkormányzatban és a társadalmi munkában. A versenyben legjobb eredményt elért alapszervezeteket a KISZ-bizottság jutalomban részesíti. Ez a verseny jó lehetőséget ad a KISZ-alapszervezetek tagjainak arra, hogy bebizonyíthassák: a termelésben és a közösségi munkában is képesek jól helytállni. Képes összeállításunkban három alapszervezet egy-egy tagját mutatjuk be, akik élen járnak a termelésben és a KISZ-munkában is. 1. kép: Mikié Györgyi a II. alapszervezet megbízott titkára másfél éve dolgozik a gyáregységben. Munkája ellen eddig kifogás nem merült fel. 2. kép: Az V. alapszervezet kultúrfelelőse Nagy Katalin, aki a termelésben 100 százalékot teljesít. 3. kép: Vrbovszki Márta a III. alapszervezet faliújságszerkesztője. Termelési átlaga neki is 108 sz.ázalék. (Bábel László képes összeállítása)
