Nógrád. 1978. március (34. évfolyam. 51-76. szám)
1978-03-26 / 73. szám
/ Húszezer ingázik Bejárók, eljárók és a A megye munkássága közül 13 ezren naponta felkerekednek lakóhelyükről- hogy Nógrád 25 nagyüzemébe, gyárába menjenek dolgozni. Ezenkívül további nyolcezer — összesen tehát, 21 ezer — munkás jár a megyén túli gyárakba, üzemekbe, ingázik naponta- A munkások 37 százaléka. A bejárók-pljárók nagyon változatos képet mutatnák. Van közöttük, aki két évtizede éli az ingázók életét. s van olyan is, aki csak most kóstolgatja az eljárást, a lakóhelytől távoli gyárban, a munkássá válás nem könnyű feladatát. Hogyan élnek, amikor otthon vannak, miként látják őket a helybeliek. a helyben dolgozók, a helyi közigazgatási és társadalmi szervek tagjai, képviselői, tisztségviselői? — erre kerestünk választ- ezúttal Szé- csényben. Nehéz összefogni Mármint az eljárókat. A bejárókat meg egyenesen lehetetlen. Mert Szécsény maga is vonzáskörzet, oda is bejárnak dolgozni jó néhány községből, faluból. A Szécsé- nyi nagyközségi Tanácson Lantos László vb-titkárral beszélgetve, először is ezt tisztázzuk: az eljárókról van szó, azokról akik Salgótarján gyáraiba, üzemeibe naponta eljárnak dolgozni. — Nehéz őket összefogni '— mondja a titkár. — A legtöbben hármas műszakban dolgoznak, s ez jórészt behatárolja a velük való foglalkozást, például a társadalmi munkában. Tapasztalataink szerint. elsősorban akkor mozgósíthatók, ha a közvetlen környezetüket érintő társadalmi munkát hirdetünk. A legutóbbi falugyűlésen is csak kevesen vettek részt közülük, igaz, mindenkit meghívni sem tudtunk. Nem fértünk volna a- kis kultúrházban. Így is nagy volt a zsúfoltságA bejárók-eljárók • bizonyos területenkívülisége azonban más tőről fakadhat- Igaz- hogy többségének nincs földje, házát, lakását maga építette, s 25 évig arra sem fizet adót Általános jelenség, hogy éppen e réteg adómentességet élvez, nem fizet községfejlesztési hozzájárulást —• mert nincs miért. S ezzel egy kicsit mintha le is írták volna őket. Pedig a lakóhely fejlesztésében. a kezdeményezőkészségük felkeltésében rájuk is számítva, aligha okoznának nagy csalódásokat, tanácsnak, szakmaközi bizott- ságnaik. Mert ilyen is van. s részben az eljárók összefogásával ötrődik. Négyszáz „szakmaközis” A szécsény! nagyközségi ezakmaközi szervezet. amolyan közbülső láncszem, közvetítő kapocs, tanács és eljárók, bejárók, nyugdíjas szakszervezeti tagok között- Elnöke. Kelemen Béla elmondja. hogy négyszáztíz tagot számlál a szervezet, és például tagjai közül delegál a tanács lakásügyekkel, lakáselosztással foglalkozó társadalmi bizottságába. A szakmaközi szervezet igyekszik minél többet tenni, egyebek között. I éppen a bejáró (a városba eljáró) dolgozók szakmai, politikai, általános műveltségbeli, kulturális továbbképzése érdekében. Tanfolyamokat, ismeretterjesztő előadásokat szervez, sportversenyeket, spartakiádokat rendez. S időközönként társadalmi munkára is mozgósít. így történt ez Szécsény új lakóterületének építésénél is. amikor jelentős összefogással. játszótérépítésben vettek részt. Az eljárókkal mégis kevés a kapcsolata a tanácsnak- Érzik a hiányosságot, szeretnének változtatni rajta. A felismerésen mindenesetre itt is> meg máshol is túljutottak már. Hogy látják ők? A munkások. A Salgótarjánba bejáróknak, Szécsény- ből. Pilinyből, Nagylócból eljáróknak számító ingázók? Erre az. öblösüveggyárban kértem a választ. Először Holczer Károlytól, a gyár munkaügyi osztályának vezetőjétől. — Sokat változott a helyzet a bejárókkal, csak az elmúlt négy-öt évben is-' Azelőtt gyakori volt, hogy ilyenolyan okkal a tanács berendelte valamelyik dolgozónkat, s aztán erről a hiányzásról igazolást adott. A tanácsok változtattak a munkarendjükön. egyszerűsítették az ügykezelést- Ma már csak elvétve akad hasonló eset. Más kérdés, hogy jó néhányan helyben. a lakókörzetükben tanácstagok, s a tanácsüléseken való részvételt jó előre jelzik a tanácsiak. Az öblösüveggyárba 890 munkás jár be naponta, többségük három műszakba Busszal 740-en. vonattal 150- en. Utóbbiaknak különösen sok keserűséget okoz az állandó zsúfoltság. Saécsény- ből 21. bejáró dolgozó képviseletében, Kovács Gyula és a fiatal házas- Balázs Zoltán mond véleményt— Bizony, szívesen elmentem volna arra a falugyűlésre, de most hallok róla először. Az új lakókerületben lakom, s amikor a játszótér építésébe kezdtek, szívesen beálltam dolgozni- Sajnos, csak félig kész, valahogy el- lanyhulí az egész. Azt sem nagyon értjük, hogy miért járnak rajta keresztül most is a gépkocsik? Milyen játszótér lesz az ilyenből? Pedig el lehetne kerülni a teret. Régi kívánságunk, hogy valamilyen rendes buszvárót kapjunk. Most ideiglenes tető van a fejünk felett. A tanácsháznál gyülekezünk, ott várjuk jégben, fagyban a buszt. Ez a dolog is nagyon régen húzódik már- Délután, a Csitárra menő. busszal megyünk vissza. Minden alkalommal rohannunk kell, hogy elérjük- Sokan mosakodni sem tudnak rendesen. Ma már ez nem nagyon megy! Nem lehetne csak öt perccel később indítani a buszt? Kovács Gyula a tmk dolgozója. régi tapasztalt bejáró. A fiatal Balázs Zoltán rendhagyó személy, hiszen néhány hónapja szécsényi lakos. Salgótarjánban született, itt élt, oda nősült, a felesége is a gyárban dolgozik. ,.Csak jó tapasztalatom van a helyi tanáccsal. Beadtuk a lakásvásárlási igénylést. ígéretet kaptunk-” Vélemény Pilinyből Kovács Sándor Pilinyből, az öblösüveggyári finomcsiszolóból, s onnan is a Népköztársaság Kiváló Brigádja címmel kitüntetett munkacsapatából. ezt mondja: — Huszonkét éve dolgozom a gyárban. Nekem a tanácscsal jó tapasztalataim voltak, amikor például a házat építettem- A legutóbbi falugyűlésen azonban újra felvetődött a régi gond, hogy a kihasználatlanul álló iskolaépületből óvodát alakítson ki a tanács. A válasz az volt, hogy ..folyamatban van”. De már két éve folyamatosan húzódik! Pedig sok kismama nem tudja a zsúfolt buszokon Endrefalvára vinni a gyerekét Marad a nagymamára, ami azért nem ugyanaz. Az iskolások mind Endrefalvára járnak, délután, a kisgyerekek. a tömött bányász járattal törekednek haza. Nemrégiben kértem a Volántól, hogy a délután négy tízkor Induló két busz közül az is Pilinyen át mehessen, amelyik Ludányhalászi felé igyekszik- Nem bízott meg senki, magamtól mentem, mert úgy gondoltam, ezzel is csökkenteni lehetne a pilinyi járat zsúfoltságán. Ezt a választ kaptam: — Nincs maguknál tanács? Miért nem kéri az? Élj árók-bej árők több mint húszezren vannak- Húszezer ember, húszezer élet gyárban, a gyárkapun kívül, úton, s otthon. Itt is, ott is a figyelem sokszorosát igénylik! T. Pataki László „Piros tojást láttam...” Varsányi vendégségben A baba és Adorjánné varsányi viseletben, édesanyja. Anikó érdeklődéssel figyeli, mit csinál az (Kulcsár felvétele) A piros tojások nagy tálon, a szépen berendezett tisztaszobában. Csokoládéból, fényes, piros papírban. A fiatalasszony odapillant. — Húsvéthétfőre. A kislányomnak, Anikónak vettem. A locsolkodókra vár. Varsányban az a divat, akármilyen apróka is a lány, illik felkeresni. A hároméves Adorján Anikónak bőven lesznek locsolkodó „gavallérjai”. — Festünk hímes tojást is. A kettő együtt jár. Anikó bátyja, a harmadikos Béla büszkén mondja. — Tavaly hatvan piros tojást kaptam húsvétkor. Meg csokoládét is. — Idén is mész? — Megyek bizony. Itt a kölni — mutat egy jókora fiaskóra — sok helyre jut belőle. Szeszélyeskedjék bárhogy az idő — hol a nap süt, hol a hó szakad' — a húsvétra készülni kelL Nemcsak Varsányban, mindenütt. Az ünnepi ebéd a háziasszonyok bizonyítványa. A húsvét meg éppen elképzelhetetlen a főtt sonka, a torma, a piros tojás nélkül. Hát még a többi finom falat. A balassagyarmati ABC- bolt előtt Fehér Jánosné nevetve helyesel. Egyik kezében degeszre tömött két szatyor. A másikban jókora papírdoboz. Tetején kicsi ablak vágva, belsejéből gyanús mocorgás hallatszik. — Az uram napok óta kérdezgeti, Rózsika, megvetted már a sonkát? Még a végén elfogy. Itt van, most viszem haza, fizettem érte száznyolcvan forintot. — Mi van a dobozban? — A keresztlányomnak egy élő nyúl. Hófehér, piros szemű, ahogy a mesekönyvekben áll. örül majd nagyon... A varsányi Adorjánéknál az ünnep előtti napokban más dolga is akadt a fiatalasszonynak. Babát öltöztetett népviseletbe. — Budapestre küldöm. Apránként csináltam, ha volt egy kis időm, leültem mellé. Országos kézimunka-kiállításra kerül. Hadd lássák a fővárosban is, milyen szép a mi viseletűnk. A baba már díszben áll az asztalon. Gyöngyös fékető, homlokkötő, rojtos menyecskekendő. Rajta a sok szoknya, nyakában gyöngy. Hófehér, hímzett ingváll. Kicsiben pontosan olyan, mint egy fiatal varsányi menyecskének a viselet diktálja. Adorjánné az utolsó simítások, igazgatások idejére maga Is felvette a féketőt, az ingvállálat. A tükörből ellenőrizte saját magáról a babát. Varsányban az öltözködés, főleg az ünnepi viselet nem kis jyt inden esztendőben, aml- kor beköszönt a tavasz, a tél kemény szorításától fel- lélegzik a föld, ültessen el — ha nem többet, — legalább egy-egy fát minden ember, amely kiterebélyesedik, megszépíti, kellemessé, üdítővé teszi környezetünket, a miénket, hogy szebbé váljék az életünk. Ezekkel a gondolatokkal nyílt meg a közelmúltban az országos fásítási hónap. Azóta Nógrád megyében is szélesedik a mozgalom, készülnek társadalmi munkások, diákok, KISZ-szervezetek, úttörők, de nem utolsósorban a mezőgazdasági üzemek dolgozói a megyében megrendezendő fásítási hónapra. A korábbi években Visegrádon egy környezetvédelmi konferencián hangzott el: magas környezetvédelmi kultúrával rendelkező európai országokban gyakorlattá vált, hogy az az állampolgár, aki gépjárművel rendelkezik, minden esztendőben elültet egy fát, hogy azzal ellensúlyozza a saját gépkocsijával okozott levegőszennyeződést. Milyen megragadó, követésre méltó példa ez! Mi, akik az Északi-középhegység térségében élünk, igazán tudjuk, mit jelent az ember számára a lombsátor, az erdei levegő, a csend és Fák és környezetünk ••• minden más, amit az erdő nyújt. Nagyon jól tudjuk, de mindez a szép és jó azt sem feledtetheti el velünk, hogy fogy az erdő, silányak a fák, mert erdeink még ma sem heverték ki azt a szörnyű pusztítást, amely a háború következtében sújtotta szinte az egész Északi-középhegységet. Közmondás lett: „Erdőben gazdag, de fában nagyon szegények vagyunk. ..” Számolnunk kell azzal a realitással is, hogy még ma is az ország egyik legszennyezettebb levegőjű térségében élünk. Az letagadhatatlan igazság, hogy Salgótarjánt elborítja a gyárak, a gőzmozdonyok füstje, amit olyan mértékben mint az erdő lombja, semmi más nem tud megszűrni. Ez az igazság, és akkor állampolgári kötelességünk, hogy részt vállaljunk, hanem többet, a fásítási hónap idején erőnkhöz mérten segíteni, hogy egyre több facsemete kerüljön a földbe, szép jövőt ígérve. A munka kétirányú: az erdőtelepítés, -művelés erdő- gazdálkodás az erdészetek és termelőszövetkezetek mindennapi munkáját képezi. Az idei tavaszon csak a mezőgazdasági üzemek 292 hektár területen végeznek erdőtelepítést közel tizenegymillió forint értékben. Ennél is nagyobb értékű az erdőgazdaságok ez irányú munkája. Ennek a nagy munkának a megbecsülése, nem utolsósorban megvédése társadalmi feladat, is. Milyen fájdalmas volt az elmúlt évek valamelyikén, amikor a Salgótarján nyugati övezetét díszítő, és féltő gonddal őrzött fenyvese a tűz martaléka lett. Az erdészeti hatósági emberek még ma •s emlege,:k. hogy az egész Meszes-a’ ;,,t veszélyeztette a tűz. de c-ak nagyon kevés ember segített eloltani. Aztán ott van az országosan is elismert szépségű Salgó védett térsége. Sok-sok állami támogatással lett olyanná, hogv az emberek természet iránti igényét kié1 ékíthesse. Tö’'’'- ségében erűnek alakították ki a sétányokat, pihenőket a fenyveseket, a vízfolyásokat, a romantikus hidakat, és vannak. akik nem kímélik. Szeny- nyezik a környezetét, törik a fákat, zúzzák a berendezése^ két, olykor emberi mivoltukból is kivetkőzve, vandál módon. Megakadályozni, felvilágosítani ennek minden hátrányáról az embereket, társadalmi kötelesség. És mindaddig az, amíg minden józan gondolkodású ember nem áll ezen szolgálatba. A másik társadalmi feladat: fát ültetni az utca mentén, a sportpálya körül, a lakóhelyi parkokba, az országutak mentén, a lápos területekre és mindenhová, ahová kívánkozik a lombsátor, a levegőt különösen tisztára szűrő fenyőfa. Milyen jó lenne, ha például Salgótarjánban megyei székhelyhez méltóvá tennénk a várost nyugatról átölelő hegyoldalt azzal, hogy szépet mutató, egészséget nyújtó facsemetékkel ültetnénk be. Ez a város lehetne a fenyők városa. A Kálvárián érzékelhető, pedig csak egty foltban, a szerény erdei fenyő képviselteti magát, milyen szép lenne, ha az egész hegyoldalt fenyő borítaná. Hírlik, hogy a városi tanácsnak elgondolásai vannak erre vonatkozólag. Ezt az elgondolást kapcsolja, ha leheit, a fásítási hőz nap keretéhez, hogy társadalmi munkások állhassanak munkába, ültessenek el csemetét, a szebb, az egészségesebb környezetért. De nemcsak a megyeszékhely illetékes fásítására, hanem Balassagyarmat, Szécsény, Pásztó, nagyközségeink és legkisebb településünk is. Az ember egészségéért, a környezet szépségéért ¥ tt a tavasz, elkövetke* zett az idei fásítási hónap is. Amióta a mozgalom szárnyra kelt, sok minden bizonyítja létjogosultságát. Azóta lett ismeretes, hogy falvak mocsaras világát szép sudár fák díszítik. Az országutak mentén az idős fák helyén fiatal hársak, virágot bontó akácok, karcsú kőrisek, gyümölccsel szolgáló kultúrák díszelegnek. E tevékenységet kell folytatnunk. Ez szolgálja jól környezetünk szebbé tételét. Tenni akaró szorgalomra van tehát szükség, mert a szép, tiszta, egészséges környezetben boldogabban élhetnek az emberek. Ha így lesz, akkor válik a tavaszi hónap igazán fásítási hónappá! Bobál Gyula időt vesz igénybe. Megvan a módja, a sorrendje, a szokások. A fékető alá külön kell fésülködnL Hétköznap persze mindez egyszerűbb. — Valamikor a menyasz- szonyt, még két óráig is öltöztették. Ami azt illeti, vasárnaponként még most is elbíbelődöm én is több mint félórát. Adorjánné ragaszkodik megszokott ruháihoz. Igaz, hét- köznap csak beköti a fejét. — A fiatalok már inkább elhagyják. Mondjak valamit? Van nekem két-három újmódi ruhám is. Mifelénk úgy mondják, szűk szoknya. Ha hiszi, ha nem, még a legnagyobb nyárban is fázom ben- fiük... — Amikor dolgozni indul? — Nagyon ügyesen, öt-tíz,' perc alatt elkészülök. A közösben dolgozom, mezőre járok a többi asszonnyal Most az istállóba osztottak be. Reggel négytől, akár esik, akár fúj, csörög a vekker. Az állatok nem várhatnak. Éppen ma mondtam a kislányomnak, egyik nap őt is elviszem, olyan szép kis borjúkat kaptunk. Anikó nem állja meg, elmondja, neki is van „kerekszoknyája”, hímzett ingválla. Néha felveszi, hogy olyan legyen, mint az édesanyja. Majd húsvétkor is abban pompázik. — Milyen lesz a húsvét Adorjánéknál? — A hét közepén mindent kimosok, végigtakarítom a házat. Ez így illik. A péntek, a szombat, a sütésé, a főzésé. Szombatra fazékban kell lennie a töltött káposztának. Tányérokban a kocsonyának. Elmaradhatatlan a sonka. Megfőzök vagy ötven tojást. Szombat délután egy jó gazdaasz- szonyál már pucolva a csirke, a tyúk. Feldíszítve a torta, készen a sütemények. Hétfőn meg várjuk a locsolókat. Emlékszem, engem még megöntöttek a kúti vízből bögrével. Csak úgy sikongtak a lányok. .. Jó harminc-harmincöt évvel ezelőtt az volt a divat, hogy a rigmustmondó gyerekeknek két fillért adtak. Az ügyesebb] e összeszedett öt- tíz pengőt Is. — És manapság? Az általános iskolás Péter meséli: — A rokonokhoz mindegyikhez elmegyek. Száz forintnál' kevesebbet sehol nem adnak. Megöntözöm még a házban az ismerős lányokat. Tavaly, tetszik tudni, mennyi pénzem volt? Nyolcszázötven forint. .; Csata! Erzsébet NÓGRÁD = 1978. március 26., vasárnap 5
