Nógrád. 1978. március (34. évfolyam. 51-76. szám)
1978-03-25 / 72. szám
Országjáró zeneszerző: r f J>V( J J-rj i l m littűihlB Egy új kompozíció fő témája a szerző aláírásávaL Az idén tavasszal ismét elhangzik az Erkel Színház egyik hangvei-senyén a fel- szabadulás után írt jelentős magyar mű, a Hősi ének című oratórium. Sugár Rezső 1948—1951. között komponálta. Ezért a műért 1954-ben Kos- suth-díjjal tüntették ki. Sugar a negyvenes években, mint Kodály Zoltán tanítványa fejezte be tanulmányait a Zene- művészeti Főiskolán. Napjainkban — két esztendő óta — ő foglalja el egykori mestere helyét ugyanabban az intézetben, mint a zeneszerzés tanszékvezető professzora. Tapasztalt pedagógus. Korábban a fővárosi Felsőbb Zeneiskolán, majd a Bartók Szakiskolában ugyancsak zeneszerzést tanított. Olyan kiválóságok kerültek ki „keze alóT’, mint Petrovics Emii, vagy Durkó Zsolt. A Zeneakadémia harmadik emeletének XXVI-os számú tantermében tartja óráit. — Ebben a tanévben — magyarázza — hat növendékem van. Bár alaposan foglalkozom mindegyikkel, mert tehetséges ifjaknak vélem őket,1 van némi időm a komponálásra és vidéki utazásokra is. Már évek óta rendszeresen Sugár Rezső portréja. járok olyan összejövetelekre, amelyek az úgynevezett író- olvasó találkozókhoz hasonlítanak, csakhogy: zenei területen. Városok, vagy kisebb települések közönségéhez hozza közel a muzsikust. Nem egyedül utazom, hanem ínMiért tanítunk történelmet ? Az Oktatási Minisztérium közlése Érdeklődéssel olvastuk a „Miért tanítunk történelmet?” sorozatban megjelent írásokat. A szerzők — valamennyien nagy tapasztalattal rendelkező történelemtanárok — reálisan, sokoldalúan elemezték e tantárgy eredményes tanításának néhány kérdését. Minden általuk megfogalmazott és leírt gondolat — jó és rossz értelemben — hatással van az olvasókra, s e témakörben elsősorban a pedagógusokra. A január 22-i nyitó cikkben olvasható egy — véleményünk szerint — rosszul értelmezett gondolat. Pintér Nándor így fogalmazott: „Mindenkit megnyugtatott az oktatási államtitkár, dr. Gosztonyi János levele, amely szerint visz- sza kell térni a korábbi állásponthoz, s a történelem ismét kötelező tantárgy lesz az érettségin.” Dr. Gosztonyi János megnyitójában — amelyet távotlé- tében Miklósvári Sándor, az OPI főigazgatója olvasott fel —, valóban szó esett néhány, a történelem tanítását érintő problémáról: „Ellenérvként sokan felvetik a kötelező történelemérettségi vizsgák megszüntetését, mint a történelemoktatás megbecsülésében, helye biztosításának legsúlyosabban ítélt problémáját. Mikor így döntöttünk, az egyetemi, főiskolai vizsgákra tekintettel is, csökkenteni kívántuk az érettségi vizsgák gondjait, s az azokat körülvevő izgalmakat. Emellett egy egyre inkább világtendenciának nevezhető gyakorlatot követtünk, amely az érettségit csak anyanyelvből és matematikából teszi kötelezővé. Oda kell azonban figyelnünk a felvetődő érvekre, elemeznünk kell a gyakorlat tapasztalatait, s megfelelő időben majd vissza kell térnünk az érettségi vizsga tantárgyaira és egész rendszerére.” Ügy véljük, a két idézet között lényeges eltérés van és a leginkább érdekeltekhez nem a történelemtanárok konferenciáján elhangzott gondolatok jutottak el. Ezt látszik igazolni több pedagógus véleménye, akik a NÓGRÁD című lapra hivatkozva végleges minisztériumi intézkedésként üdvözölték a történelem kötelezővé tételét az érettségin. Dr. Fabulya László osztályvezető Az Oktatási Minisztérium figyelmét és fontos kiegészítő közlését köszönjük. A Miért tanítunk történelmet? sorozat összefoglaló cikke húsvéti számunkban jelenik meg. P&daqóqMSok KISZ-szervezete A salgótarjáni pedagógus KISZ szervezet 1978/79- évi akcióprogramjában rögzítette az elkövetkező mozgalmi év feladatait. Ezek között szerepel a népgazdasági terv gazdaságpolitikai céljainak megismerése, a Kell a jó l:örr-v elnevezésű pályázaton való szereplés, az iskolai és óvodai közösségek közötti kapcsolatépítés, a rendszeres politikai képzés- sportolásművelődés. Az akcióprogram részletesen meghatározza a KISZ és az úttörők testvér- kapcsolatának lehetőségeit, valamint a KISZ-tagok ezzel kapcsolatos teendőit, s feladatait NÓGRÁD — 1978. március 25., szombat terpretáló zenészekkel. Olykor a helybeli művészeket is oe- kapcsoljuk egy-egy előadásba. Több zeneszerző is vállal ilyen kapcsolatteremtést a közönséggel, például Farkas Ferenc, vagy Sárai Tibor, a Magyar Zeneművészek Szövetségének főtitkára. — Merre járt az országban ilyen zenés kapcsolatkeresésre? — Az idén Pest megye van soron. Tavaly Komárom, Sza- bolcs-Szatmár, Veszprém, Baranya, Somogy megye zeneszerető közönsége volt a vendéglátónk. Szívesen emlékszem vissza például nyíregyházi esténkre is. — Elégedett-e kompozícióinak interpretálásával? — E téren szerencsés helyzetben vagyok. Szerzeményeim a legjobb előadásban hangzanak el. így például Epilógus című zenekari darabomat a. Magyar Rádió és Televízió zenekara szólaltatta meg Lehel György kiváló vezényletével. Hasonló elégedettséggel beszélhetek az Erdélyi Miklós dirigálta Simfónia á vana- zione című munkámról vagy nemrég a Tátrai vonósnégyes által eljátszott III. vonósnégyesemről. — Űj opuszai? — Erre nem könnyű felelni, hiszen bizonyára nagyobb lélegzetű műre kíváncsi. Évek óta dolgozom egy nagyszabású oratóriumon. Ezt szeretném végre befejezni. A kottáját — egyéb megbízások miatt — gyakran kellett már eddig fei- retennem, s ilyenkor mindig újból és újból bele kell magamat élnem a folytatásba. Legutóbb például a Népművelési Intézet egy nyílt pályázatára hívtak meg: komponáljak 8—10 percnyi időtartamú zenekari darabot vidéki együttesek számára. — ön most 59 éves. Mi a tapasztalata, van-e „törés” a zeneművészet fejlődésében az idősebb és a legfiatalabb nemzedék között? Kimutatható-e olyan változás a szerzőknél, mint amilyen a Bartók—Kodály nemzedéké volt a korábbival szemben? — Igen, Is, nem is. Az ötvenes évek óta másfajta sti- láris orientáció jelentkezett a zenében. Mi idősek az egyikmásik jelenséget, kísérleteket fejcsóválva fogadjuk, megkérdőjelezzük. A fejlődés azonban nyilvánvaló. Ám egy bizonyos, hogy a „mesterséget” ezen a területen előbb alaposan meg kell tanulni. Kristóf Károly Kisfilmek a nagyvilágból Magyar filmek nélkül Bevallom: szeretem a televízió időszakos rendszerességgel, újabban . csütörtök esténként jelentkező ismeretterjesztő filmsorozatát, a Kisfilmek a nagy világból-1. Nem minden kockázat nélkül jelentettem ezt ki, mert eleve számítottam arra — számos ismerősömmel folytatott beszélgetéseim alapján, akik ilyenkor vagy csatornát váltanak, vagy más esti elfoglaltság után néznek —, hogy nem minden tévénéző egyetértésével találkozik véleményem. Nem velük szemben kívánom megvédeni a műsort — hiszen megvédi az önnön létével magát —, amikor néhány szóval igyekszem megindokolni érzelmi kötődésemet. Tehát: miért szeretem az említett sorozatot? Mindenekelőtt azért, mert többségében színvonalas, érdekes filmeket mutat be, változatosságra, színességre törekszik. Olyan távoli, egzotikus tájakra repít, ahová a valóságban bizonyára sohasem jutok el, de amelyek látványa, élete érdekel, ismereteimet gyarapítja, a világról alkotott felfogásomat formálja, gazdagítja. Legutóbb például az afrikai Timbuktuban és a tőle délre elterülő pompás vidékeken járhattam egy angol film jóvoltából, sok más mellett megcsodálhattam egy víziló vízbeni futkározását, fenséges alámerülését a habokba. Az állatvilág különféle fajai egyébként már régen polgárjogot nyertek ebben a műsorban, az ízeltlábúaktól kezdve a gerincesekig. Csütörtökön a madarak voltak soron, úgy, hogy tudományos alapokon ismerkedhettünk meg kiváló tájékozódó képességük titkairól. Szintén egy angol film jóvoltából. Ezt követte a japán rövidfilm, A dzsómon kerámia világa. A felsorolásból kitűnik, hogy a sorozat a legkülönfélébb érdeklődésű emberek igényeit kívánja kielégíteni, filmjeivel felöleli az élet, a tudomány valamennyi területét. Helyet kap benne a földrajz, a biológia, a művészet, a sport — és lehetne még hosszan folytatni a sort. A filmek általában nívósak, amit esetenként hibájukként róhatunk fel, a túlzott hosszúságuk, terjengőssé- gük, üresjáratuk. Ez azonban művészi-esztétikai jellegű probléma, amin a soroáat munkatársai keveset változtathatnak. Egy dologról azonban tehetnek. A választásról. Hiszen a szerkesztőkön múlik, mit mutatnak be. A szerkesztés kérdéseire térve, hosszabb megfigyelések tapasztalatai mondatják velem, sokszor elégedetlenkedem a választással. Nem a látottak miatt, hanem éppen a nem láthatókért. Jó néhány Rádió és Televízió Üjságot visszamenőleg átlapoztam, de a Kisfilmek a nagyvilágból sorozat darabjai közt egyetlen magyar filmet sem találtam. Pedig — úgy vélem — a nagyvilágba mi is beletartozunk. Meg aztán nem tekinthetjük mellékesnek azt a mellesleg örvendetes tényt sem, hogy kisfilmjeink világhírűek, a nemzetközi mezőny élvonalába tartoznak. Nemrégiben jelent meg a MOKÉP jegyzéke az 177. augusztus 31- ig megjelent és jelenleg is forgalomban levő rövidfilmekről, s benne több száz érdekesebbnél érdekesebb, jobbnál jobb — köztük számos magyar — filmről olvashatunk. Lehet — pontosabban lehetne — hát miből válogatni a Kisfilmek a nagyvilágból szerkesztőinek. Egyébként a televízió egész műsorszerkesztése elég mostohán bánik a magyar rövidfilmekkel. A heti programokban elvétve találunk belőlük egyet-kettőt. Igaz, nemrégiben akadt egy kivétel. Lakatos Vince három rövidfilmjét láthattuk egymás után, de ez a figyelem az akkoriban elhunyt kitűnő művésznek,' mintsem az egész magyar rövidfilmgyártásnak és értékeinek szólt. A rövidfilmeknek, sajnos,' nincs meg a megfelelő tekintélyük a mozikban sem. Egyetlen olyan filmszínházról tudok, amely kizárólag ezeket a műveket mutatja be, az is Budapesten van. Ismerve a vidéki — nevezetesen a Nógrád megyei — mozik vetítési gyakorlatát, a játékfilmek vetítése előtt rendszeresen elmaradnak a kísérő műsorként megjelölt rövidfilm-produkciók,1 kivéve a heti híradókat. Az elmondottak után szűk-' ségét érzem megismételni: sze-' retem a Kisfilmek a nagyvilágból sorozatot. De azt tanácsolnám szerkesztőinek,' „szorítsanak” egy kis helyet a magyar rövidfilmeknek is. A1 műfaj hazai tekintélyének erősítéséért, további töretlen fejlődéséért, saját világunk jobb megismeréséért. Ugyanezt tanácsolom és ugyanezekért a mozik vezetőinek is. Sulyok László j Mai févéa járt faiunk 22.00: Bartók: Concerto A Concerto 1943-ban született. Amerikában. Bartók 1940-ben hagyta el Európát, hogy a háború és a nácizmus elől az Egyesült Államokban keressen menedéket Anyagi gondjai nyomasztották és ekkor lett súlyos beteg is. 1943-ban barátjuk, Szigeti József hegedűművész arra vette rá Serge Kousse- vitzkyt* hogy komponáltasson Bartókkal zenekari művet. Négy éve hallgatott már akkor a zeneszerző. Ez a megbízás azonban visszaadta életkedvét, valósággal gyó- gyítóan hatott rá- Augusztus végétől október 8-ig dolgozott a Concertón. amellyel egy zsúfoltan gazdag, érzésekben és indulatokban túláradó zene született. Azóta is világsikerű. korszakalkotó mű- Ezen az estén, a koncertfilmben, a Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának előadásában halljuk a művet. Vezényel: Lehel György. Megyei rendezvényei országos anyagi Az idén ünnepli fennállásának 100. évfordulóját a salgótarjáni Kohász Művelődési Központ. Az intézményben a programok méltóképpen kívánják reprezentálni az elmúlt 100 esztendő munkásművelődési hagyományait, a felszabadulás óta kiszélesedett, nagy tömegekre kisugárzó hatását. Képünkön a Kohász Művelődési K özpont épülete látható. — kj — Az országos kulturális alvpJ ból rendszeres anyagi támogatásban részesülnek megyénk kiemelkedő jelentősé-, gű, nagy rendezvényei is. A Kulturális Minisztérium legutóbbi döntése alapján a Nógrád megyei Tanács VB művelődésügyi osztálya négy rendezvény lebonyolításához 200 ezer forintos támogatást kapott a központi alapból- Ebből 20 ezer forintot a balassagyarmati B osztályú országos táncverseny, 50 ezret a munkásfiatalok salgótarjáni országos versmondó versenyének. 60 ezret a salgótarjáni országos gyermekbábbemutató színpad és animációs filmszemle, 70 ezer forintot a balassagyarmati irodalmi színpadi napok rendező szervei és intézményei kapnak. Versés mesemondó verseny Már hagyomány, hogy a salgótarjáni városi úttörőelnökség, a József Attila megyei Művelődési Központ és az ifjúsági könyvtár közösen megrendezik a kisdobosok vers- és mesemondó versenyét. A minap megtartott versengésen 12 iskola 24 kisdobosa mérte össze tudását. A zsűri elnöke Osváth Erzsébet költőnő- valamint Boda Klára. a Móra Könyvkiadó főszerkesztő-helyettese volt. A versmondói kategóriában Feuer Yvette, Fenes Andrea és Kiss Ágnes; mesemondásban Molnár Zsolt, Pető Ildikó és Pakodi Petronella végeztek az élen. Az iskolák közötti összesített versenyben a Malinovszkij úti Általános Iskola szerezte meg az első helyet minimális előnnyel a Mártírok úti, illetve a Budapesti úti iskolák előtt.
