Nógrád. 1978. március (34. évfolyam. 51-76. szám)

1978-03-21 / 68. szám

LENGYEL JÓZSEFt Március 21. Részlet a Visegrádi utca című regényből Űj családtörténet három részben Az angol Forsite Saga és a lengyel Parasztok óta nein volt olyan jellemek mélységé­ig, emberi sorsok katarzisáig hatoló sorozata a televíziónak, mint most, az elmúlt héten műsorra került, a Wardinok asszonyai című. mindössze há­romrészes NDK tévéproduk­ció. írója, Joachim Goll tár­sadalmi korszakokat, korszak- váltásokat ível át történeté­ben; a falusi gazdakapitaliz­musból a fasizmuson át egy család élettörténetében, még­pedig a Wardin család életé­ben. A Wardinok — ahogy az „alapítót” megismerjük —, ke­mény fából faragottak, akár szívós asszonyaik, akik zokszó nélkül hullanak el a munká­ban, a férfiak földéhségében, vagy roppan szét szerelmük a gond szülte feszítő indulatok­ban, esetleg a napi politika aktualitásában. Mintha nyo­masztó átok ülné meg ezt a családot, pedig csak a törté­nelem mozog a Wardinok és asszonyaik körül. Joachim Goll nagyívű törté­nete másfél évszázad esemé­nyeit, társadalmi, politikai történéseit, alakulásait fogja közre, ezért tarthatott igényi; különleges figyelmünkre. Azok az alakok, figurák, akikkel e háromrészes produkcióban ta­lálkozhattunk, mind ismerőse­ink közel- és félmúltunkból, s talán jelenünkből is kevéssé. Ha más alkatokban, megköze­lítésben, bár akadnak Wardi­nok napjainkban is, csak az áttételeket kell megtalálnunk a filmtrilógiához. S talán nem is oly’ nehéz •z áttétel meglelése, ha arra Szerény képzőművészeti tárlat várja az érdeklődőket a szécsényi helytörténeti mú­zeumban április 16-ig. A Nógrád megyei Múzeumi Szervezet múlt évi szerze­ményeiből gyűjtött csokorba egy kiállításra való fest­ményt, szobrot és grafikát. Évenként megrendezett ha­gyományos bemutatóról van tehát szó. A közönség ízelítőt kap e tárlatokon a vásárlá­sok során a múzeumok gyűj­teményébe került képzőmű­vészeti anyagból. Éppen ezért a kiállított művek méltatása helyett inkább a vásárlások­ról érdemes ez alkalommal szót ejteni- Annál is inkább- mert hiszen a művek egy része más tárlatokról ismert a közönség előtt, s e kiállí­tásnak is inkább a dokumen­tálás a célja, semmint kéz­zelfogható tematikus koncep­ció. Milyen képet nyerhetünk tehát Szécsényben a múlt évi vásárlásokról? Teljeset semmiképpen sem- Hiszen az év —, de az utób­bi évtizedek — legnagyobb vásárlására itt nem történik utalás. Ez pedig dr. Mih’ályfi Ernő hagyatéka egy részének megvásárlása. mintegy két­millió forint értékben. Olyan védett képzőművészeti gyűj­temény került ezáltal 1977. végén Nógrád megye tulaj­donába, amely az egész ma­gyar képzőművészet-történet szempontjából is jelentős- hosszú időre nyújt mind a kutatás, mind a bemutatás számára feladatot és lehető­séget. Ettől eltekintve sem teljes a kép. A Szécsényben látható gondolok, amit a sorozatindító esten a Jogi esetekben a kö­vetkező műsor feladványaként láthattunk. Arról az asszony­ról, aki saját gyermekét a fo­gadó apától a saját apához nem vállalja. Jogi érzésünk szerint felforr bennünk az in­dulat hasonló eset hallatára, épp ezért nagy kíváncsisággal nézhetünk a következő Jogi esetek elé, amely a jog jelen­legi gyakorlata szerint leg­utóbb is aligha elégítette ki természetes igazságérzetün­ket. 1848—49-es történelmi ese­ményeinknek szentelt méltó teret a tévé március 15-én Illyés Gyula: Az ünnepelt cí­mű tévé játékának bemutató­jával. A történet Petőfi sza­badszállási követjelölésének drámai mozzanatokban bővel­kedő eneménysorozatát dolgoz­ta fel. Érdekes, hogy költőnk életének ez az epizódja két írónkat is foglalkoztatta az utóbbi évtizedekben, mert Illyés mellett Németh László is egyfelvonásost szentelt az ötvenes évek közepén az 1848-as szabadszállási követ­választás szégyenteljes va­lóságának; hogy a forradalom legkövetkezetesebb és legiga- zabb fiának, Petőfinek élet­veszedelem közepette kellett elhagynia azt a tájat és azo­kat az embereket, amelyhez és akikhez legbensőségesebb szeretetével kötődött. A tévédrámában Szacsvay László formálta a költő alak­ját. Versmondásaiban kissé patetikusan, a prózai részben természetességre törekvőn, így e kettősségben bizonyos hi­ányérzetet hagyott bennünk. gyűjteménynél ugyanis — a Mihályfi-hagyatékot nem számítva is — több képző- művészeti vásárlás történt a megyében, részben úgyneve­zett szakirányú beszerzés. Ki vásárol ? Mindenekelőtt a megyei tanács, továbbá a múzeumi szervezet és a Kulturális Minisztérium. Ez utóbbi megyénkben főleg a salgótarjáni tavaszi tárlaton- A tanácson az évenként kép­zőművészeti vásárlásra for­dítható összeg némileg válto­zik- átlagban körülbelül öt­venezer forintot tesz ki. Ez nem túlságosan nagy összeg- Különösen, ha azt nézzük- hogy bizony e vásárlásoknál mindinkább el kellene kerül­ni szociális segélyezés látsza­tát. Márpedig ennyi pénzt nyilvánvalóan nem lehet legalábbis huszonöt felé osz­tani. De nem is kell. Inkább olyan művészektől kellene vásárolni, akik az adott esz­tendőben munkásságukban önmagukhoz képest is hoztak valami újat akár tartalmi, formai vonatkozásban. így a múzeumi gyűjteménybe ke­rülő anyag az idők során al­kalmas lenne arra, hogy an­nak alapján mind a szakma- mind pedig a közönség képet alkothasson magának egy-egy alkotó egyéniség életművének alakulásáról- s ennek összeg­zéseként a nógrádi képző- művészeti termésről. Nyil­vánvaló, hogy erre történik is erőfeszítés, de úgy véljük, még nagyobb következetesség is lehetséges volna. További gond, amint már utaltunk is erre, a szakirányú vásárlásoknál jelentkezik. Az épülő új salgótarjáni múze« Mint ahogy Szendrey Júlia megjelenítésével az egyébként szintén rokonszenves és te­hetséges Hűvösvölgyi Ildikó is, akit fakóbbnak éreztem annál a nőalaknál, akinek áb­rázolására vállalkozott. Ki­egyensúlyozott alakítást lát­hattunk az ifjú Jókaiban Nagy Gábortól, továbbá Juhász Já­cint és főképp Szirtes Ádám járult hozzá erőteljesen a té­véjáték hatásához. A modern polgári dráma­írás megteremtőjének, meste­rének, nagy példaképének, Ib­sennek tisztelgett a televízió az író születése 150. évfordu­lóján, a Ha mi halottak feltá­madunk című drámája tévé­változatával. Korábbi hetek­ben magyarországi ősbemuta­tónak emlegették e vállalko­zást egyes színháztörténészek, de a tény az, hogy Ibsennek e művét némi lényegtelen címeltéréssel, Ha mi holtak feltámadunk címmel 1943-ban már játszották Debrecenben. A mostani felújításban Rubele professzor, szobrászalakját a ritkán látható Gábor Miklós formálta ragyogóan. Partnerei Almási Éva, Törőcsik Mari, Békés Rita. Lukács Sándor és Paudits Béla voltak. A tévé­produkció méltón áldozott az évfordulónak, a nagy dráma­költő emlékének. Elég jól szórakoztunk szom­baton — reklámszerűsége el­lenére — a Második otthonunk — az áruház című, tarka-bar­ka vidám összeállításon — egy sereg népszerű kabaréíró anyagán, melyben a könnyű műfaj legjobbjait láthattuk és élvezhettük. 0». t) um ugyanis elsősorban az egyedi rajz gyűjtését vállalta országosan. De mindenekelőtt itt is az észak-magyarországi arányt kívánja tartani, he­lyesen. Ezt a szempontot a tanácsi vásárlásban is figye­lembe veszik. A megyei múzeumok ugyancsak vásárolnak, az összeg itt némileg nagyobb, de felhasználása szintén fele­lősséget kíván, amelyet a múzeumok át is éreznek- ök is súlyt fektetnek az egyedi rajz, a grafika gyűjtésére, különösen a miskolci orszá­gos tárlatokon, de másutt is. A Kulturális Minisztérium vásárlásai pedig szintén fon­tosak a megyei képzőművé­szeti gyűjtemény gazdagítása szempontjából. A szécsényi kiállítás mind­ezen törekvések áttekintését nem teszi lehetővé. arra alkalmas, hogy ízelítőt kap­junk belőle. A kiállított mű­vek megbízható színvonalúak, ha nem is tükrözik minden esetben alkotóik legújabb törekvéseit­21.15; A PER A forradalmi ifjúsági napok keretében, a Tanácsköztársaság megalakulásának évfordulóján do­kumentumjátékot láthatnak, ame­lyet Sípos Tamás és Bohő Ró­bert írt. A történet a Tanácsköztársaság leverése után játszódik. Három vádlott, egy szocialista, egy pa­raszt és egy kommunista népbiz­tos (Prókai István, Szirtes Adam, MÁRCIUS 20-ÁN KÉSŐ délután bocsátottak lei a gyűj­tőfogház nehéz kapuján, már­cius 21-én első dolgom volt, hogy jelentkezzem a Visegrá­di utcában. Rögtön munkába állítottak, többek közt íráso­kat kellett volna Fonyó Sári elvtársnő segítségével bizton­ságba helyezni. De erre nem került sor. Az elvtársak bírt kaptak, hogy estére ,,nagy do­log” készül. Én tehát erre a nagy dologra készültem fel. Elrohantam K. M. nevű volt iskolatársamhoz. Leszerelt ka­tona volt és szimpatizált ve­lünk. Elkértem a nagy szol­gálati forgópisztolyát, amit ő kérdezés nélkül ide is adott. K-tól hazarohantam, és már, ahogy ment, felszerelkeztem. Bricsesznadrág, nehéz bakancs, nagy darab kenyér és egy vö­rös pántlika volt a felszerelés. Mire visszaértem a Visegrádi utcába, ott már tudták, hogy a gyűjtőfogházbeliek kisza­badultak, s útban vannak a város felé. A Visegrádi utca 15. és 17- ben lázas munka folyt. Elő­ször írógépeket kellett rekvi- rálnunk a szomszédos irodák­ból, aztán mivel a hely szűk lett, rekviráltunk egy házbeid lakást. Mindez egészen simán ment. A munka percek alatt úgy megszaporodott, hogy ezek a helyiségek is kicsinek bizonyultak. Egész sereg em­ber járt-kelt itt, akikről azt sem tudtuk, mit akarnak. Er­re Hevesi Gyula és Szamuely Tibor, már nem emlékszem pontosan ki, megbízott, hogy tizenkét emberrel szálljam meg a Tőzsdepalotát. Ügyis ott tartottuk Fonyó elv­társnő közreműködésével a párt titkos irattárát és több­ször beszéltünk róla, hogy a tőzsde lesz a legalkalmasabb pártközpont. A tőzsde megszállása, épp­úgy, mint a rekvirálás, simán ment. Nem tudtam, milyen megállapodásokat kötöttek a szociáldemokrata és kommu­nista pártok vezetői künn a gyűjtőben, tehát amennyire le­hetett, védelmi állásba helyez­tem az épületet Hat embert kiállítottam posztra azzal az utasítással, hogy minden köz­lekedő járművet állítsanak meg, igazoltassanak, s ha nem akarnak megállni, lőjenek. Hat embert tartaléknak a tőzsdei bü­fében helyeztem el, magam pe­dig az egyetlen nyitva levő kapu elé álltam, az embere­ket igazoltatni. Az elvtársak legnagyobb ré­szét arcról ismertem. Az is­meretlenek közül sem volt ne­héz a választás. Kizárólag munkások és újságírók jöttek. A munkásokat beengedtem, az újságírókat visszaküldtem. Nem egy újságíró biztosított törhetetlen kommunista ér­zelméről, s, hogy másnap va­lami gyönyörűt fog írni. Én az bizonygattam nekik, hogy másnap nem jelennek meg újságjaik, s, hogy semmi szük­ség sincs jelenlétükre. Fegy­veres munkások és katonák is jöttek nagyobb számban, olya­nok vezetése alatt, akiket is­mertem, s természetesen jöt­tek a párttagok. „Most kezdődik” — gondol­tam, MI TÖRTÉNT A HELYISÉ­GEKBEN, nem tudom. Csak, rövid percekre hagytam ma­gam leváltani, különösen, mert még mindig vártam, hogy valahonnan, talán a kö­zeli Váci út, Nyugati pályaud­var felől hallatszik majd a fegyverropogás. De minden csendes maradt. Rendőrnek hi- re-hamva se volt. Benn aztán hallottam, hogy a polgárság, a rendőrség min­den ellenállás nélkül megadta magát. Jordán Tamás) áll az ügyész előtt (Gera Zoltán). Az ügyész és a bí­ró (Körmendi János) úgy irá­nyítják a kihallgatást, hogy — felsőbb utasításra — mindenkép­pen halálos ítéletet kell hoznlok. A három védő (Kállai Ferenc, Láng József, Velencey István) hiába hivatkozik a törvényességre, megvonják tőlük a szót. A halálos ítélet megszületik, a cellába visszatért foglyokhoz ek­kor betoppan az ügyész.. , De más hírek is jöttek. — Három rendőrt agyonlőt­tek a Rákóczi úton — beszél­te egy újonnan érkezett. (A három rendőr agyonlóvese, egyébként kacsa volt, rendőrt aznap lámpával se lehetett ta­lálni.) Reggel hat óra felé, miután semmi bonyodalom nem volt, átadtam a szolgálatot, és haza­ballagtam. Ruhástól feküdtem az ágyra, és reggel kilenckor visszaindultam a Tőzsdepalo­tához. Megint élénk volt az utca. a konflis, amiben (fáradt lévén) utaztam, összeütközött a villa­mossal. Szóval körülbelül az a kép, mint októberben. Legfel­jebb, hogy én nem a kabát alatt, hanem felett hordtam a revolvert. A Tőzsdepalota elé érkezve, egész sereg embert látok sor­ba állni a kapunál. Mintha zsírra vagy cukorra várnának, de csupa jóruhás ember.. — Mit állnak itt? — Kérdez­tem az egyiket, aki előző nap talán még tőzsdetag volt, és megszokásból jött a tőzsae fe­lé. — A pártnál jelentkezni. — Jókor jut eszébe —mond­tam. Be akarok menni a kapun. — Tessék hátul sorba állni — kiált rám egy igen jó ka­bátos úr, nyilván a demokrá­cia frissen sült híve. Én azonban jobbnak lát­tam kihúzni a revolvert, és re­volveraggyal közdbük csapni, mire rögtön utat nyitottak. Fenn is nyüzsgött már a sok­féle jövevény, gyomorkeverí- tően elvtársazták az embert, és minden ajtón befurakodtak. Alig tudtam Korvin Ottót megtalálni. Ottó közölte ve­lem, hogy a szoedemek igen erősen nyeregbe vannak, de ez most így van rendben. Azt, hogy mit csináljak, hol jelent­kezzek, nem tudta megmonda­ni. Tehát hazaindultam. Sétáltam. Így séta közben találkoztam Karikás Frigyes­sel. Akkor még csak annyit tudtam'erről a szép, erőteljes, energikus mozgású, nagy szürke szemű fiúról, hogy va­sas, és, hogy járt Oroszor­szágban. Hogy milyen szép el­beszéléseket fog írni, akkor talán még ő se tudta. Karikas rosszkedvű volt. — Moszkvában másképp volt ez — mondta. — Az egyik oldalon álltunk mi, a mási­kon a fehérek, és a vér csak ott találkozott, ahol a járda szélén összefolyt. Én is lógattam a fejemet. Az újságok megjelentek, a rend­őrséget egyszerűen átkeresztel­ték Vörös őrségnek. De hát, talán így van rendjén? Mit tudom én. Én csak katonája, lehet, altisztje vagyok a forra­dalomnak. .. Mindenféle is­merősöm szovjet állásban volt már, csak számomra kezdődött a diktatúra, munkanélküliség­gel. így múlt el néhány nap, míg találkoztam Vágó vagy Jancsik elvtárssal, pontosan, nem tudom melyik volt. Az elvtárs kérdezte, hol dolgozom.. | Azt feleltem, hogy sehol, és, hogy senki ajtaján se tudok bejutni. — Azonnal menjen föl a Vö­rös Újsághoz, ott lesz a helye. Ez csak. természetes. Ilyenképp beszélt az elvtársi Felmentem a Vörös Újsághoz, a Budapesti Hírlap volt szer­kesztőségébe, s Jancsó Károly tényleg nagy örömmel foga­dott. Kijelentette, hogy örül, hogy a kis kommunista cso­port á szerkesztőségen belüli egy emberrel megszaporodik. MEGKEZDŐDÖTT A MUN­KA, s az első néhány nap után, egész különösképpen, kezdtem mindent szépnek lát­ni, s legalábbis azt hittem, hogy minden majd egyre szebb és jobb lesz. II =^7/F\ O Salgótarján, NOVEMBER 7. FILMSZÍNHÁZ III. 21. MEGÖLTEK EGY LÁNYT III. 28. PÁR LÉPÉS A HATÁR IV. 4. HÁROM CSILLAG Balassagyarmat, MADÁCH FILMSZÍNHÁZ III. 21. A MAGYAR UGARON III. 28. HARMINCKÉT NEVEM VOLT IV. 4. ARC Szécsény, RÁKÓCZI FILMSZÍNHÁZ III. 21. A KIRÁLYLÁNY ZSÁMOLYA III. 28. ARC IV. 4. HARMINCKÉT NEVEM VOLT Pásztó, MÁTRA FILMSZÍNHÁZ III. 20. MEGÖLTEK EGY LÁNYT III. 27. PÁR LÉPÉS A HATÁR IV. 3. KÁLVÁRIA Rétság, ASZTALOS JÁNOS FILMSZÍNHÁZ III. 22. A MAGYAR UGARON III. 29. HARMINCKÉT NEVEM VOLT IV. 5. ARC Juhász Gyula: MUNKÁSGYERMEKHIMNÜSZ Előre, föl, fiúk, leányok, Mienk a föld, mienk az ég, Nekünk teremnek a virágok És minket vár a messzeség! Induljunk vígan és remélve A boldog, szép jövő elébe, Mienk a hely a nap alatt, Míg szívünk bátor és szabad! Előre, föl és kéz a kézben Táncoljunk, míg csak zeng a dal, Mienk az erdők és a rétek, Ujjongjon mind, ki fiatal! Öröm zászlóját hadd emelje A lelkünk, boldogan repesve, Remény zenéjét hadd lobogja A szívünk, egy érzésbe forrva! Előre, föl, miénk az élet A széles földnek kerekén, Szemünkben csillog az ígéret, Es bennünk ring a jóremény! Fiúk, leányok, lépjetek be A vidám és békés seregbe, Mely rózsáidat hinti szét Barátság és testvériség! Képzőművészeti vásárlások Tóth Elemér Mai ív'ajánlatunk

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents