Nógrád. 1978. március (34. évfolyam. 51-76. szám)

1978-03-19 / 67. szám

Emheriqényem mérhetetlen Beszélgetés Szabó Magdával r Xz írónőt nehéz órájában találtam otthonában. Mind­össze néhány perce tudta meg, hogy elvesztett egy régi barátot. (Abban a reményben maradtam ott, hogy a beszél- aetés talán segít valamelyest elviselni veszteségét). Sietve, szeretett városáról érdeklőd­tem. — Nagyon nehéz sorsú vá­rosban születtem — vette át a szót Szabó Magda, akár egy feléhajított mentőövet —, Debrecen semmihez sem ha­sonlítható. A városnak kü­lönös története van. Az egész ország történetét példázza. Nem véletlen, hogy Kossuthék is odamentek a szabadság- harc nehéz időszakában. Kül­földön Debrecen nevét hall­va mindig akad valaki, aki felemeli a fejét — Adott ez a várói ele­gendő útravalót? — Hogyne adott volna! — csattant fel. — Ott tanultam meg beszélni. Az a sajátsá­gos mondatlogika a debre­ceni kollokviális nyelv, ameiy- lyel írásaimban is építkezem, s amelyben Csokonai és Fa­zekas is beszélt, onnan van. A proporció, a város arányai: a debreceni kollégium és a puszta egymás mellett... Ott szoktam meg a távlatokat, a nagy eget és a nagy erdősé­get. Ott jártam iskoláimat, amíg le nem doktoráltam. — Ki figyelt fel először Íráskészségére? — A tanárom, Szondy György, ö mondta nekem még 12 éves koromban egy sikeres pályázat megírása után, hogy belőlem pedig író lesz. Végigvigyorogtam az egész utcát hazafelé. De ez csak nekem volt világkomé- diája, mert a családban sok író volt. A nagyapám, a déd­apám, az édesanyám. Vala­mennyien publikáltak. (Ez is benne van a Régimódi törté­netben.) íróvá lenni? Kiszá­míthatatlan foglalkozásnak tűnt az akkori szegény Ma­gyarországon. Pedig írtam drámát is, prózát is. Ez volt a mániám. I — De ml akart lenni? — Latin tanár. Az is let­tem. 1943-ban először taní­tottam latint és magyart. Ott, ahol magam is tanultam ko­rábban. De csak segéddíjas tanárként. Hamarosan Hód­mezővásárhelyre kerültem egy kálvinista felekezeti is­kolába. Szabó Magda — Mégsem ez a könyv je­lent meg nyomtatásban elő­ször, hanem a Freskó. — Négy kész könyvvel je­lentkeztem szinte egyszerre. Két verseskötet már a há­tam mögött volt. (Akkor rak­tak ki az állásomból és utána, tízéves hallgatás következett.) Közben megírtam a Freskót, az őzt, a Zsófit. Egész éle­temben írtam. Olyan volt ez, mint a fogmosás. Hozzátarto­zott napjaimhoz. Hogy • írá­saimat nem láttam nyomtatás­ban? Nem láttam! A Magvető lektorai 1950. után kerestek meg. Nem volt fájdalmas ez a várakozás, nem olyan a ter­mészetem. — Ogy érzem, ön nagyon kiegyensúlyozott ember. — Azt hiszem, egész éle­temben az voltam. Csak ak­kor esem kétségbe, ha tény­leg leszakad a világ a fejem felett. Egyébként türelmes és csöndes vagyok. Egy szép, nyugodt esőnek is tudok örül­ni. Harmóniám valószínűleg, annak köszönhetem, hogy le- írhatatlanul szép gyermekko­rom volt. Szüléimhez nagyon kötődtem. Két ember, apám és anyám elhatározta, hogy megtanít egy gyermeket ne­vetni, félelmet nem Ismerni. Mindig szerencsém volt azok­kal az emberekkel, akiknek közelében éltem. A férjemmel is. Életemben első az otthon szilárdsága. Enélkül nincs munka. Legyen kit szeretnem, és kiről gondoskodnom. — Ez magyarázná lokálpat­riotizmusát is? munkával néha 50—60 levelet is megírok hetenként. Nagyon rendszeres ember vagyok. Ti­zennégy éviig tanítottam, sok mindent megszoktam. Ezért könnyű korán felkelnem. De az írás mellett a családomat, és az állataimat is el kell lát­nom. — Regény vagy színdarab lesz a következő munkája? — Esszékötetemet írom. Ré­gi és új írásokat szedek ösz- sze. — Megítélése szerint hova érkezett el pályáján? — (Felnevet...) Soha éle­temben nem gondolkoztam azon, hova juthatok el írása­immal. Azt viszont megtud­tam, hogy Debrecen városához fűződő szerelmem nem egyol­dalú! Az írói pálya olyan, hogy az ember rengeteg se­bet, sérülést hurcol magával. De így van ez rendjén. Soha nem vágytam lombikélet után. — ön rendkívül erősen kö­tődik az emberekhez. — Érdekelnek az emberek, mert igénylem őket Ember- Igényeim mérhetetlenek. Ti­zenhét éve lakom Itt a Júlia utcában, és aligha van vala­ki, akit ne ismernék a környé­ken. Nagyon is vidéki vagyok. Tudnom kell róluk mindent. Soha nem vagyok egyedül és ne is legyek, mert az borzasz­tó. Kell, hogy körül vegyenek az emberek. így jó nekem az élet Szémann Béla 150 éve született a nagy norvég drámaíró Ibsen Magyarországon Henrik Ibsen norvég költő, drámaíró, akinek most ünne­peljük 150. születésnapját« Shakespeare és Moliére mel­lett talán a legnépszerűbb •.magyar” színpadi szerző. Magyar nyelven először az aradi színház mutatta be „A társadalom támaszai” című drámáját 1887-ben. darabjai azóta állandóan műsoron van­nak színpadjainkon. A ma­gyar szellemi életre gyako­rolt hatásáról Ady szavai val­lanak: ,-Költők, piktorok, szobrászok« muzsikusok, gon­dolkodók és epikureusok új világokat láttak meg általa. Ha lesz a mi korszakunknak eldicsekednlvalója a kultúr- hlstória előtt, a legelsők kö­zött majd Ibsenre mutat”. Ady értékelése kiállta az idők próbáját. Ibsen korának, a forradalmi reményeket ér­lelő« emberi jogokat, szabad­ságeszméket meghirdető és saját reményeibe vesző XIX. századnak valóban reprezen- tás alkotója. Pályája a forra­dalmi romantika jegyében indul, kiáll a forradalmi, szo­cialista eszmék, mozgalmak mellett- Lelkes versben kö­szönti a magyar szabadság- harcot, üdvözli később a francia kommünt is. Ugyan­akkor a XX. századi válság­irodalom (például Pirandello) őbenne tisztelheti ősét; a pol­gári világ bomlását színpa­don leghatásosabban először Ibsen mutatta meg. Szenvedélyesen átélte korá­nak ellentmondásait, nagy kérdező és vádoló volt« Fábry Zoltán Európa lelkiismereté­nek nevezte- Tudatosan vál­lalt morális alapállását így fogalmazza meg írói jelmon­datában: «,írni annyit jelent, mint ítélőszéket tartani ön­magunk felett”. Érett kor­szakának drámái a polgári társadalom alaprealitását, a hazugságot állítják pellengér­re. Hősei a kisszerű élet elől az illúzió hazugságába mene­külnek (pl. .«Vadkacsa”), vagy tehetetlenül vergődnek a va­lóság és eszményeik között. A becsület és erény ideáljait őrző, de megvalósíthatatlan- ságukat tisztán látó hőseinek bukása szükségszerű« e tragi­kus hősiesség Ibsen darabjai­nak talán legjellemzőbb sa­játja­A magyar színjátszás elvá­laszthatatlan Ibsen nevétől, színháztörténetünk nagy egyéniségei keltették életre alakjait. A krónikák nagy sikerekről és bukásokról számolnak be. A magyar színpadokon legtöbbször a Nórát és a Peer Gynt-öt mu­tatták be, amelynek hősei a világirodalom jelképes típu­saivá váltak. Talán nem véletlen« hogy a gyorsan polgáriasodé Buda­pesten Ibsen művel közül elő­ször a Nórát játszották 1889- ben, azt a darabot, amely a századvég jellegzetes — az­óta könyvtárakat megtöltő — problémáját« a női emancipá­ció kérdését veti fel. A da­rabot a Paulay Ede igazgatta Nemzeti Színház mutatta be, a főszerepet Márkus Emília alakította. Az előadást 1891- ben, néhány napos pesti tar­tózkodása során Ibsen is megnézte« s elragadtatással szólt játékáról- Ibsent Ma-, gyarországon nagy ünneplés­ben részesítették, a Nóra elő­adása után az ünneplő tömeg jellegzetesen múlt századi módon fejezte ki lelkesül ősé­gét: fiákeréből kifogták a lo­vat, s a fiatalság maga húzta a kocsiját. A Peer Gynt« ez a nagy-« szabású drámai költemény ki­emelkedő csúcs Ibsen életmű­vében. Hőse a XIX. század emberének jelképévé vált: a világhódításra, önkiteljese­désre vágyó polgári individua­lizmus csődjét testesíti meg, A darab kimeríthetetlen köL. tőisége és gazdag filozófiá­ja újból és újból erőpróbára csábítja századunk színművé­szeiét- Hazánkban Márkus László rendező indította el di- adalútjára 1917-ben a Ma­gyar Színházban. Ez az elő­adás a dekoratív törekvések mellett képes volt a fausti remekmű sokszínű tartalmá­nak kibontására, költészeté­nek és filozófiai mélységének megközelítésére. A címsze­repben. Törzs Jenő élete leg­jobb alakítását nyújtotta. A Nemzeti Színház 1941. évi be­mutatóján a korabeli kritika szerint Jávor Pál nem tudott sikeresen megbirkózni a sze­reppel; a gazdag és ellent­mondásos figurát népmese! alakká egyszerűsítette. A fel- szabadulás után 1958-ban ke­rült vissza a magyar színpad­ra« Gellért Endre rendezte a Nemzeti Színházban, a fősze­repeket Ladányi Ferenc és Gobbi Hilda játszotta« Angyal János Tamás István versei; Farkasalmák esnek gerezdjeikre latrok feszülnek keresztjeikre s amíg a remete rák, bele illik e versbe rám izzadnak csáklyás szigonyos éjszakák Szérűjén m holló-bánta holdnak esőt jövendelő udvart kerítettem hol ordas rivalgás s eb hunyászat ellen biztos házőrző az idomított magány — Es komolyan írni? — Minden Debrecenben kezdődött. A város 1944-ben, ahogy az új kormány megala­kult, engedélyt kapott egy iro­dalmi folyóirat szerkesztésére. Kardos László szerkesztő azon töprengett, miként lehetne megtölteni a lapot. Így jöttek el hozzánk, Szabóékhoz, ahol tudták: él egy fiatal tollforga­tó lány. (Írtam. Gondoltam, ha nem megy, visszamegyek Hódmezővásárhelyre taníta­ni). Versekkel kezdtem, mert mindig azt hittem, nem tudok prózát írni. — Hogy került Pestre? — Amikor az új kormány, felköltözött a fővárosba, velük jöttem én is. A minisztérium­ban filmügyi és irodalmi re­ferens lettem. Hogyne érdekelt volna a munkám! Életemben először láttam filmforgató­könyvet. — Félt a prózától és mégis belevágott később. — Anyám már elég idős asz- szony volt, amikor combnyak- csont-töréssel,. hosszú időre gipszágyba került. Közben férj­hez mentem Pesten és újra tanítottam egy általános isko­lában. Fizetésünkből nem­igen tudtupk hazajárni. Ezért kezdtem prózát írni, egy me­seregényt. Levélben, hogy le­gyen mit anyámnak otthon várnia. Írogattam vagy fél éven át. Így született meg az első prózám, a Szigetkék. Ta­lán ha nem írom meg, anyu meg se gyógyul. Lámpaláz nélkül írtam, s kiderült, hogy sok bajom és gondom között elvesztettem gátlásaimat a (u'iw iránt. — Igen , így értheti meg Debrecent. A város ma a foly­tonosságot jelenti számomra. Régen, amíg éltek, a szüléim­hez mentem. Ma a debreceni barátainkhoz járunk le. — Mikor tudatosult Szabó Magdában íróvá válása? — Írói életünket együtt kezdtük a férjemmel Pesten. Mindig tudtam, hogy író va­gyok, csak azt nem ítélhettem meg, hogy milyen. — Mostanában sűrűn jelent­kezik drámákkal. — Prózainak vallom ma­gam, de az utóbbi időben egy­re jobban a szinház felé for­dulok. Imádtam a színházat. Gyerekkori játékaim között, ott volt a színház is. Regénye­imről később azt mondták, a párbeszédek és a figurák is drámaiak. Így kért fel Simon Zsuzsa, a Thália Színház ak­kori igazgatója első színpadi munkám megírására. A Disz­nótor című regényemből szü­letett meg a Kígyórríarás. Rá­jöttem, hogy megbirkózom a dialógussal is. — A nemrégiben bemutatott Régimódi történet sikert ho­zott. — Ilyen tömegű levelet még soha nem kaptam. Nem nosz­talgiáról van szó. A fiatalok is megnézik a darabot és írnak nekem. Talán azt érezték meg, hogy a családok meg az or­szág valahogyan összefüggnek egymással. — Válaszol a levelekre? — Minden levélre válaszo­lok, ez gyerekkori fogadal­mam. Nagyon szorgalmas „ Toronyházaink ürügyén" •"P —_ _ „ __"L _ 1_ kapcsán nézetek és eüennézeteSc 1UIUI1YílUaUillK csapnak össze, várostervezői koncepciók ütköznek — miközben épülnek-épülgetnek a to­ronyházak. Ott is, ahol nem kellene. Senki sem vitatja a magas épületek helyét és szépségét Salgótarjánban, ahová egységes várostervezői elgondolás húzta föl falaikat. Am, néha, mintha ejtőernyővel dobnák egy éppen üres telekre az épületet, hogy kihívóan porba ültesse a többit. Gyön­gyösön az égbe kapaszkodó ház mellett ott szerénykednek a kisebbek, az otthonosabbak, a városhoz illőek. Pécsett megépítették a toronyházat, több mint húsz emeletén meg­számlálhatatlanul sok apró lakással: betoncellákkal. Az sz-i magasház már-már jelkép. A 120 lakásos épület szerződés­ben szereplő költsége 64 millió forint volt A kivitelező ügyes fogással külön szerződött az alapozásra, külön a ma­gasépítésre, majd miután az alapozással elkészült kijelen­tette — csúszózsalus technológiával nem épít. Alvállalkozó­ként egy budapesti építőipari vállalat jött volna a vidéki városba, ám egyik napról a másikra lemondta a munkát Két esztendőn át állt az építkezés. Közben — ki tudja — mennyi pénzért? — áttervezték a technológiát. Az új elgondolás az épület alaprajzi rendszerét nem érintette, csak a kivitelezés módszereiben hozott változást. A koráb­bi monolit vasbetonfal helyett a zsalupaneles megoldást választották, így a homlokzathoz a házgyári elemeket is fel tudják használni. Az első dokumentáció 1970-es kelte­zéssel készült el, a módosított négy évvel később. Tulajdon­képpen csak azért, hogy a munkaerőt kíméljék. Illetve volt még egy indok, azonban ez nemigen szerepelt a magyará­zatok között: a drágább szerkezeteik több nyereséget hoznak. 1974-ben folytatódott az építkezés. A tervezők elgondolása szerint minden hónapban egy szinttel végezhettek volna az építők, ám a közel 58 méter magas épület csak nemrégiben került tető alá. 1975 helyett idén költözhetnek be a lakók. De kik? A másfél szobás lakások, ugyanis több mint 600 ezer forintba kerülnek. Az OTP húzódozott a magas ház át­vételétől. így célcsoportos lett — rontva a műszaki-gazdasági normatívát. i Ha képletesen is, de toronyház a b-1 sugárúton épülő ház is. Építési költsége meredeken kúszik a magasba: az eredeti terv szerint 17 millióba került volna, 1973-ban már több mint 26 millió, a legutolsó adatok már 36 millió 118 ezer forintot említenek. Állami lakások lettek volna ebben a házban is. Legfelül kétszintes, csaknem kilencven négy­zetméteres otthonok, amelyek bruttó értéke több mint 900 ezer forint! Minden bizonnyal minőségi cserék sorával köl-J töztek volna ide a lakók, ha a városi pártbizottság nem hoz határozatot: az épületet át kell adni az OTP-nek. Az OTP megyei vezetői csak feltételek mellett vették át az épületet: nem fizetnek közmű-hozzájárulást, a tanácsnak nyilatkozatot kell adnia, hogy a ház telepszerűség követel­ményének megfelel, s nekik kell kijelölniük a vevőket is. Az OTP a kétszázalékos kezelési költségről mond le, hogy valamivel csökkenthesse a lakások arát. Így talán a ki­sebbek elkelnek, a kétszintes otthonokra azonban mintegy 460 ezer forintot kell befizetnie — készpénzben — a maj­dani lakóiénak, ha két gyermeke van! A takarékpénztár vezetői tartanak — jogosan — attól, hogy nyakukon ma­radnak a lakások. Időnként megfeledkezünk róla, hogy meddig ér a ta­karónk. Mindig örülök, ha azt hallom: egy kisváros, kis­város szeretne maradni. Nem jelent ez okvetlenül korsze­rűtlent, elavultat, konzervatívat — példa rá Szekszárd. Ta­valy ők kapták meg. az Urbanisztikai Társaság emlékérmét — azt a kitüntetést, amelyet elsőnek Salgótarján. Mindket­ten városrekonstrukciót csináltak, kétféleképpen, úgy, ahogy lehetőségeik, körülményeik diktálták. Újszegeden biztos, hogy jól mutat majd a felkiáltójelként magasba törő to­ronyház. De vajon megért-e ennyi keserű pirulát, s ennyi pénzt? Vagy jobb lett volna több körültekintéssel, szigo­rúbb szervezéssel, ügyintézéssel rászorítani a kivitelezőt az olcsóbb technológia alkalmazására, amely talán kevésbé lett volna látványos, de mindenképp érthetetlenebb magas­ságba nőtt. Képletes toronyházaink valóságos károkat okoznak. Anyagi erőn, lehetőségen felül társadalmi méretekben gon­dolkodni nem szabad — ezt országunk saját kárán'tanulta meg. Érdekes: azok, akik az előbbi ügyekben nagyvonalúan döntöttek, saját portájuk táján igen takarékosak. Nem egy közülük most költözött új lakásba — szép otthonokba, ahol lemérve a szobák nagyságát, kiderítették, hogy ők két és fél szobás lakásokat kaptak, nem háromszobásakat. A kü­lönbség a vakolatréteg néhány centije. Igyekezték meg­győzni őket, ne reklamáljanak a kisebb méretért, hiába: a centi döntött. Kisebb a lakás, kevesebb a bér. Igazukhoz nem fér kétség, annál több igazságukhoz! DA|.| ~cr71 -_ 1- az érdekek sűrűjében és a szerencsét- HUKlUoó Llillv jen toronyházakat emeljük negatív szimbólummá. Pedig még véletlenül sem szabad arra ve­temednünk, hogy képzeletbeli fűrészeket kezünkbe véve csonkítsuk meg égnek törő épületeinket. Igenis kellenek magas házak, nagyvárosaink levetve szakadt gúnyáikat emeletes világot teremtenek. Azonban az emeletre lépcsők vezetnek, lift is van, ám a valóságban nem mindig mű­ködnek. A toronyházak ürügyén, csak annyit akartunk mondani, hogy egy-egy beruházás előtt érdemes a józan mérlegelés. Tamás Ervin

Next

/
Thumbnails
Contents