Nógrád. 1978. február (34. évfolyam. 27-50. szám)
1978-02-25 / 48. szám
téliéi i-gyártasban A KGST-országok középéé hosszú távú terveiben kiemelt jelentőségű a közúti járműprogram megvalósítása. A fejlesztés főbb irányait a szocialista gazdasági közösség hangolja össze. Az együttműködés talán legkifejlettebb a személygépkocsi-gyártásban- de egyre erősödik a kooperáció a teherautók és autóbuszok előállításában is. A KGST ajánlásai szerint a tagországok meghatározott típusú teherautókra szakosodtak. Csehszlovákia például közepes és nagy rakodóterületű járműveket gyárt, Lengyelország pedig a kis kocsikra szakosodott. A SzovjetA cápák és a hangingadozások A fürdési szezon beindulásával a strandokra siető ausztrálok nem feledkeznek meg az óceán vizében rejlő veszélyről, a cápákról, amelyek itt, ott is feltűnnek és megtámadják a fürdőzöket. Hogy előre tudjanak a raHUMOR — Miért mondja, hogy ez a szobrocska elefántcsontból van? Ez porcelán! — Ügy látszik, az elefántnak műfogai voltak! X Vendégekre várva. — Miért viszed ki az esernyőket az előszobából? Félsz hogy a vendégek ellopják? — Nem, csak attól félek, hogy felismerik! X Végre egy szakértő ngronó- mus! — Maga bácsikám, nagyon rosszul ülteti a gvümölcsfáit. — Ugyan miért? — Nézze azt a fát, annyiba fogadok, amennyibe akarja, hogy az egy kiló almát sem terem magának. — Abban én is biztos vagyok. mert az nem alma-, hanem körtefa! X A szerelem csak néha ismer akadályokat. — Drágám, mindent megtennék érted, amit lehet. Még a csillagokat is lehoznám az égről. — Kedvesem, minek nekem csillag, inkább vegyél egy mosógépet. — Hm... Mindig lehetetlent kérsz tőlem. X Az optimista lány férjhez megy. — Drágám, mondj igent, és apám mindenről gondoskodni fog — így a fiú. — Mi az apád? — Anya könyvvezető. — Azután pedig az én apám gondoskodik maja mindenről, drágám. — ö mit csinál? — Válóperes ügyvéd. gadozó közeledtéről, az ausztrál strandokat védőrendszerrel, kilátótornyokkal szerelték fel, a parti őrség helikoptereket használ. A találmány, amellyel éppen most kísérleteznek Sydney-i állatvilág-intézet munkatársai, szükségtelenné teheti ezeket a költséges elővigyázatossági intézkedéseket, az óceánban való fürdőzést pedig még veszélytelenebbé. Megállapították, hogy a cápák negatívan reagálnak bizonyos hangokra. Egy hang- ingadozások alapján működő kisebb generátorral végzett kísérletek bebizonyították, hogy a cápák még jóval a generátor kikapcsolása után is elmenekülnek a körzetből. E találmány bevezetésének egyik legnagyszerűbb eredménye az volna, hogy ki lehetne küszöbölni a cápák elpusztítását. A szakemberek véleménye szerint a tengerek egészségőreiként számon tartott ragadozók számának nagymértékű csökkenése ugyanis kedvezőtlenül befolyásolja az óceán állatvilágát. Felhívjuk a vállalatok figyelmét, hogy a VEGYÉP- SZER salgótarjáni gyára a Gépipari Technológiai Intézet hegesztő • rr / - rr minősítő bázisaként működik. Minősítő bázisunkon I. és II. osztályra minősítünk hegesztő szakmunkásokat lemez- és csőkategóriában az igényeknek megfelelően. A minősítés feltételeiről érdeklődni lehet a gyár személyzeti osztályán, telefonon a 26-65/194-es melléken, valamint levélben VEGYÉPSZER salgótarjáni gyára, Salgótarján, Rákóczi út 249. unió a nagy rakodóterületű teherautók előállítására rendezkedett be, a Káma menti autógyár készíti majd az óriás járműveket. A tervek szerint az 1980-ban gyártott gépkocsik teherbírása 60 százalékkal fogja meghaladni azon gyártmányokét, amelyeket a múlt évben állítottak elő. A tehergépkocsi-gyártás modernizálásához nyugati li- cenceket is igénybe vesznek a KGST-országok: Csehszlovákia a Renault és a Saviem cégtől- a Szovjetunió többek között a Daimler—Benz-től vásárolt licenceket. Nagy értékű kooperációs megállapodás született Lengyelország és az osztrák Steyr között, a bolgár autóipar pedig a General Motors-szal alakított ki a közelmúltban együttműködést. A szállítóautó-ipar fejlesztése és korszerűsítése lehetővé teszi, hogy az évtized végére tovább növekedjék a szocialista országok teherautóexportja a fejlett tőkés- és a fejlődő országokba. Az autóipar kevésbé „látványos” szektorai- a teherautó- és autóbuszgyártás minden eddigit meghaladó ütemben növekszik a KGST-országok- ban a mostani ötéves tervidőszakban. A csehszlovákiai Tatra Autógyár, az észak-morvaor- szági Kopriviniceben a Szovjetunióba való szállításait a múlt évben 21 százalékkal emelte az előző évivel szemben. A Szovjetunió megrendelésére kifejlesztették a Tatra 148 Arktik típust, amely megfelel a szibériai éghajlati követelményeknek. Képünkön: Utolsó simítások a Tatra 148-on. NÓGRÁD — 1978. február 25., szombat Ivan Szocsivee: A munka frontja Elsőnek Násztya érkezett a helyszínre. A járókelőktől megkérdezte, hány óra. „Szalad az idő. Munkához kell látnom, különben estig sem teljesítem a normát. Dehát, hogyan kezdjek hozzá, ha senki sincs itt, aki megmutatná, hol kell kezdeni az ásást?” Aztán megérkezett a mester. — Mi az, te már itt vagy? — kérdezte, és élvezettel cigarettára gyújtott. — Miért kérdezi, láthatja: itt vaigyok. Akár el is kezdhetjük — és megmarkolta a lapátot. — Csak ne olyan hevesen. Mindjárt jön az építésvezető, és kijelöljük a munkaterületedet — nyugtatta kedélyesen a mester. És megjött az építésvezető. — Hol a főnökség? — érdeklődött és kezet nyújtott a mesternek. — Na, nem is baj. Attól féltem, én leszek az utolsó. Kissé resteltem volna a dolgot... — Hát a főnökség után jönni sose kellemes. — Addig talán kijelöljük a helyet. — Nem, nem — tiltakozott az építésvezető. — Nem olyan egyszerű az. Inkább várjunk még egy kicsit. Miért vegyünk minden felelősséget a nyakunkba? Majd közösen eldöntjük. Egy óra múlva megérkezett a főépítés-vezető. — Még nem kezdték el? Na, sebaj. Majd nekilátunk és egykettőre rendbe vágjuk. Apropó, intézkedtem, hogy itt legyen a főmérnök és a műszakiak csoportja is. És valóban. A hintázva fékező kocsiból kilépett a főmérnök és a három műszaki. Kis csoportba verődtek. Előszedték a rajzokat, a logarlécet, a körzőt és elkezdtek valamit számolgatni, méregetni. — Ügy számolom, tizenöt centivel kissé balra kell ásni — jelentette ki a főmérnök. — Szerintem egy milliméterrel sem kell eltérni a tervrajztól — vetette közbe az egyik műszaki. — Ugyan... más a papír és más a helyszín — lőtt vissza a főmérnök. Ésszel kell csinálni mindent... És maguk, hogyan vélekednek? — fordult a főépítés-vezetőhöz. — Nem is tudom... Hogy egyöntetű legyen a döntés, kérdezzük meg a központot. Mindannyian a telefonfülkéhez indultak. Sokáig kotorásztak a zsebükben, erszényükben, míg végre előhalásztak egy érmét. Hívták a központot, újra és újra hívták. Kis idő múlva szétszéledtek. Csupán Násztya manaat ott a mesterrel. — Na, hál’ istennek minden tisztázódott, elrendeződött — szólt megkönnyebbülve a mester. — Csupán az bosszant, hogy ezzel a fáradsággal krétát és mérőszalagot is hozhattunk volna. A fene vigye el!... E szavak után lábbal kimért körülbelül tíz métert. Aztán keresett valami forgácsdarabot, meghúzott vele két. majdnem párhuzamos vonalat és ünnepélyesen utasítást adott: — Gyerünk Násztya, áss! Pontosan a két vonal között! Ez neked mára elég is lesz. Remélem, tudod, hogy a munka eredményességétől függően a prémiumosztás minket is komolyan érint. Holnap majd gondoskodunk rólad. Majd újból összejövünk, és megtárgyaljuk a további teendőket. (Fordította: Baraté Rozália) MKM Balassagyarmati Kábelgyára Felvétel! hirdet az .... • ••••••_. — villamos üzemmérnök (automatika, szabályozástechnikai gyakorlattal) — építésztechnikus (új beruházáshoz), — műszaki rajzoló, — elektronikus műszerész, — villanyszerelő. autóvillamossági szerelő. I — géplakatos (autogénhegesztői vizsgával előnyben,) Pályázati felhívás A Vám- és Pénzügyőrség egyenruhás állományának kiegészítésére felvételt hirdet a . — SALGÓTARJÁNI, — SOMOSKŐÚJFALUI, — CEGLÉDI, — SZOBI ÉS — BUDAPESTI szerveihez. Azoknak a 30 évnél nem idősebb magyar állampolgároknak a jelentkezését várjuk, akik legalább középiskolai végzettséggel rendelkeznek, tényleges katona; szolgálatot teljesítettek, erkölcsi és politikai tekintetben feddhetetlen előé’etűek. Bővebb felvilágosítást az említett szervek vezetői adnak. Vám- és Pénzügyőrség Nógrád megyei Parancsnoksága- k->muves — fűtésszerelő. 800 millió forintos beruházás előtt állunk. A jövőbeni kilátások kedvezőek, letelepedési gondokon segítünk. Bérezés a 16R976. MüM sz. rendelet szerint. Jelentkezés 7—15 óráig a gyár személyzeti, vagy munkaügyi osztályán. Apróhirdetések BALASSAGYARMATON fiatal házaspár albérletet keres. Minden érdekel. Ajánlatokat, Szécsény, KTSZ- fényképész részlegébe kérjük. MÁSFÉL szobás öröklakás eladó. Salgótarján. Kemerovo krt. E '13. II. e. 1. Érdeklődni a 23-31 telefonszámon 8—15 óráig. SVÉDORSZÁGI túrához autóstársat keresünk. ..Skoda" jeligére a salgótarjáni hirdetőbe. ÓRIÁS gyümölcsű piros-, fehér- és fe- keteribizke-tövek darabonként 10 Ft-ért, Meisteverk évelő szegfűpalánta tövenként 3 Ft kaphatók. Toronyi kertészet Békéscsaba. Sztraka 27. SALGÓTARJÁN, Kemerovo krt. I. em. 52 négyzetméteres összkomfortos öröklakás 250 000 Ft + 100 000 OTP-átválla- lással eladó. Érdeklődni lehet: Salgótarján, 17-46 telefonon, délután 4 óra után. PÁLYÁZATOT hirdetünk! Építészmérnök-technikus, műszaki ellenőri munkakör betöltésére, 5 éves gyakorlattal. \ Bérezés vállalati kollektív szerződés szerint. Lakáslehetőség 2 éven belül megoldható. Pályázatokat: SZÖVTERV Nógrád megyei Iroda, Salgótarján, Pf.: 106. címre kérjük. RENDELJEN klon- szelelstált, folyton- termő szamócát, ötven db kettőszázhúsz. Bő termő Glgana, öt- ven db egyszázhar- minc forint. Onderka, Szob. A NógTád megyei Tanács Madzsar József Kórház- Rendelőintézet (3100 Salgótarján, Vöröshadsereg út 64.) felvesz 1 fő 10—15 éves szakmunkásbizonyítvánnyal elektrikus végzettséggel (telepkezelői vizsgával) rendelkező villanyszerelőt. Illetmény az érvényben levő rendelet alapján. Jelentkezni lehet a kórház műszaki osztályán. EGYEDÜLÁLLÓ férfi albérletet keres. „Központban 74 713" jeligére a salgótarjáni hirdetőbe. GEDÖCÖN víkend- fcelek eladó. ,, Gyümölcsfákkal 74 716" Jeligére a salgótarjáni hirdetőbe. ELADÓ erkélyes OTP-öröklakás. 'Érdeklődni : Oláh Ferenc, Szécsény, Damjanich u. 16. KÉT fiatal lány 4 órás délutáni állást vállalna „16 óra után" jeligére a salgótarjáni hirdetőbe. CSALADTALAN, idős nyugdíjas özvegyember, teljesen egyedülálló, élettársat keres, szintén egyedülálló, családta- lan nyugdíjas nőt, akivel az életét megértéssel élhetné le. Saját ház van, a ház a gondviselőé lesz. Aj ánlatokat: ,, Megértő" jeligére a balassagyarmati hirdetőbe, Luther utca 8. Telefon: 510. IM rendszámú Zsiguli eladó. „Szürke színű 74 711" jeligére a salgótarjáni hirdetőbe. ÉPÍTÉSRE alkalmas telek Alsóidegér 31. szám alatt eladó. Érdeklődni: 26-17 telefonon. WARTBURG de Luxe UC-s, narancs- sárga eladó. Salgótarján, József A. út 5. A Nógrád megyei Vegyesipari Javító Vállalat feltételre keres: villanyszerelő szakmunkást. Jelentkezni lehet: a vállalat munkaügyi előadójánál. Salgótarján, Zagy- vapálfalva. Kölcsey út 17. ELADÓ óriás íilo- deridrcm és olajkályha. Érdeklődni Ka- rancsalja, Szabadság út 2., Laczkó. 1980. októberéig érvényes műszaki vizsgával 400-as Moszkvics Jó állapotban eladó. Megtekinthető: Salgótarján. József Attila út 18. MEGVÉTELRE keresek T—4K—10, vagy 14-es kerti traktort és UE—28-ast, üzem- képtelen is érdekel. Ajánlatot kérek, Fel- debrö. Gyón! út 10., Kozma Mihály. HÁZHELYEK eladók Salgótarján ban a Damjanich út végen. Érdeklődni, Rákóczi út 85. Telefon: 16-96, vagy a Ságvári út 4. szám alatt. ÜVEGGYARI salakhegyen garázs eladó. Érdeklődni lehet Salgótarján, Munkás út 4. IV. e. 20. Építők központjánál. Szántó Gyula, 18—19 óráig. BALASSAGYARMATON, Lenln-lakótele- pen garázs eladó. Érdeklődni : hirdetőlro- da. Balassagyarmat. Luther utca 8. Telefon; 510. EGY 1200-as esztergapad. áron alul eladó. Balassagyarmat, Batthyányi út 2. FIGYELEM! Gomb- készítő, órás- és műszerész üzletünket áthelyeztük Salgótarján, Úttörők útja 33. szám alá. (GELKA mellett). Kostyál Istvánná. NEHEZGÉPKEZELO vizsgával rendelkező dolgozókat keres felvételre — változó munkahelyre — a Nógrád megyei Tanács Útkarbantartó Költségvetési üzeme. Vizslás—Újlak telephelyre: 2 főt VÖCSI rakodógépre. Balassagyarmat telephelyre: i főt UN—05o-ea rakodógépre. Bérezés az 1978. évre érvényes SZAKMAI BÉRTÁBLÁZAT alapján. Jelentkezni lehet az üzem személyzeti vezetőjénél. Cím: vizslás—Újlak, Telefon: 10-18. illetve az üzem balassagyarmati telephelyén, Balassagyarmat, Temető út 31. SZEMÉLYGÉPKOCSI-javításban jártas univerzális autószerelőt alkalmaznék. (Bérezés megegyezés szerint). Farkas, autószerelő, Salgótarján. Ifjú Gárda út 80. GYORSJAVÍTÓ szolgálat kulcsmásolás (minta után) autókulcsok, biztonsági zárak, Uftkulcsok készítése géppel, megvárható: Ipacs Gyula 3100 Salgótarján Csizmadia út ío. Telefon: 22-1*. ^