Nógrád. 1978. január (34. évfolyam. 1-26. szám)
1978-01-28 / 24. szám
gyémánt A mesterséges gyémánt elterjedése az iparban ugrásszerű minőségi fejlődést jelent, sőt technológiai fordulópontot is. Alkalmazásának lehetőségeit ma még nem is tudjuk teljesen felmérni, annyi azonban bizonyos, hogy az iparban „gyémántkorszak” kezdődik. A fémiparban, különösen a gépiparban, az autógyártásban és a repülőgépiparban az öntöttvas-, az acél- és színes* fémalkatrészek gyártása ma már gyémánt nélkül elképzelhetetlen. Gyémánt marókéseket, köszörűket, csiszolókat, fényezőket alkalmaznak • minden olyan esetben, amikor nagyon kemény anyagú részeket, belső felületeket, sima furatokat kell pontosan és tisztán kidolgozni. De jó eredményeket értek el a bányászatban is a mesterséges gyémánt egyik változatának az alkalmazásával. Az építőiparban a mesterséges gyémánt felhasználásával köny- nyebbé vált a terméskőből készülő épületelemek kiképzése, valamint a csempék csiszolása speciális gyémánt- csiszolókkal. Az optikában, a rádiótechnikában, az elektronikában, a kozmikus technikában egyre nagyobb mértékben alkalmaznak olyan anyagokat, mint az optikai, a technikai és a mesterséges üveg, a kerámia, a drágakő, a féldrágakő, a ferrit, a félvezetők stb. Ezek többnyire olyan A mesterséges gyémánt kristályszerkezetének a modellje. nehezen megmunkálható anyagok, amelyeket elsősorban az jellemez, hogy 1 igen kemények és ellenállóak, ugyanakkor azonban törékenyek is, már a legkisebb feszültségkoncentráció esetén is gyakran eltörnek, szaporítva a selejtet. A gyémánt felhasználásával szerkesztett szerszámgépek ezen a téren is fordulatot hoztak. A gyémánt — nem is olyan régen még csak a természetes gyémánt — legnagyobb felhasználói közé tartoznak az órákat és más precíziós műszereket készítő gyárak, amelyek rubint, zafírt és más hasonló féldrágaköveket használnak fel, s amely anyagokat keménységük miatt csak a gyémánt segítségével lehet mesterségesen megmunkálni. A Szovjetunióban a cipőgyártásban is alkalmaznak mesterséges gyémántot: a természetes bőr és a műbőr ragasztása előtti csiszolásban, valamint a bőr- és a gumitalpak, sarkak kidolgozásában használt gyémántdobok és -korongok több mint százszorosán tovább tartanak, mint a korábbi szerszámok. A mesterséges gyémánt gyártásánál magas nyomással rendezik át az anyag elektronszerkezetét, többek között a Csehszlovák Tudományos Akadémia Szilárdtestfizikai Intézetében kidolgozott módszer segítségével. Tízmillió ionná olaj évente Épül a jugoszláv Adria olajvezeték Hosszan tartó viták és tanácskozások után, megállapodás született a jugoszláv építővállalatok között a Krk- szigetéről induló és Magyarországra, Csehszlovákiába is szállító olajvezeték építésére. A szigetről 723 kilométeres hosszúságban Pancsováig, majd a magyar határig haladó csővezeték munkálataihoz eddig azért nem kezdtek hozzá, mert a költségek megosztása tisztázatlan volt. Az építővállalatok azóta már javában dolgoznak azokon a hatalmas tartályokon, amelyekbe a krki Omisaljból érkező kőolajat tárolják majd. Félig már felépült a szigetet a szárazfölddel összekötő 1162 méter hosszú híd is, amelynek acélvázára szerelik fel az olajvezetéket. A legnehezebb szakasz a hegyek közötti rész lesz. A csöveket a Gorski Kőtár hegységen vezetik át. Az 1100 méter magasan elhelyezett vezetékekhez egy szivattyúrendszer nyomja fel az olajat, amely aztán természetes eséssel halad a finomítók felé. A csővezeték a pancsovai olajfinomítótól halad a Tiszáig, Perleznél szeli át a folyót, érinti Újvidéket, majd a Duna alatt halad át a magyar terület felé. A csővezetékeket három méter mélyre építik a folyók medrébe. Az olajvezeték Goiénál tér át magyar területre, s halad a százhalombattai finomítóig. (A magyar területen a csővezeték már szintén épül). A jugoszláv Adria olajvezeték a szakemberek becslése szerint ez év végére elkészül. Az olajtárolókat és -vezetékeket úgy építik, hogy végül alkalmas legyen a teljes mennyiség, évi 34 millió tonna nyersolaj szállítására. Ebből Magyarország és Csehszlovákia évente 10 millió tonna olajra tart igényt. N.várádi Éva Szibériai haszonállatok Azt hihetnénk, hogy a technika mai fejlettségi fokán már csupán géperejű jármüveken közlekednek az emberek. Am még nem mindenkinek telik a fagyos éghajlatú területeken a meglehetősen borsos áru „hómobilra”, így a végtelen hómezők vándorai ma is a sok évszázados múltú közlekedési eszközt, a rénszarvasok vontatta szánt használják. A rénszarvasok, vagy taránd- szarva&dk "régóta .bac4tí»í-,Jb" hí? segítőtársai a zord klímaju vidékeken élő embernek. E naav testű, dús szőrzetű, izmos állatfajra két dolog Jellemző. Az egyik az, hogy a hímnek és a nősténynek egyaránt van agancsa, ami a szarvasfélék között egyedülálló sajátosság. A másik jellegzetesség az, hogy a rénszarvasok ujjal messzire szét- terpeszthetőlc, Így a havon való járásra kiválóan alkalmasak. Amerika, Európa és Ázsia északi erdőségeiben és tundráin élnek ezek az ember szolgálatában máig is nélkülözhetetlen szerepet betöltő állatok. A Szovjetunióban nagy , erőfe- &Zités,dkg!t.^tesZnek és , »állandóan kisérletazroek, hogy más hasznos állatfajokat is meghonosítsanak a barátságtalan klimájú szibériai területek számára. Nagy sikereket értek el a jávorszarvas — a A csepeli Duna Kertészeti Mg. Tsz-ben megkezdődött a komplett zöldségfeldolgozás. Levesporok gyártásához szárítanak sárgarépát, paszterná kot, zellert, karalábét, kelkáposztát. A 12 egységből álló gépsor 24 óra alatt 3,5—4 tonna zöldséget darabol, szárít és csomagol. Képünk: a tisztítószalagnál készült. 4; NÖGRAD - 1973. január 23., szombat legnagyobb testű szarvasfaj — megszelídítésével; ez az' állat ma egyre inkább igénytelen és Jó indulatú háziállattá válik. Az utóbbi évek során több tucat pézsmatulkct importáltak Kanadából és Alaszkából a Szovjetunióba, a Táj mir-f élszigeten és a Vrangel-szigeten engedve őket szabadon. Az állatok gyorsan alkalmazkodtak az új környezethez és szaporodtak is. Nem zavarja őket a sarki időjárás és a hónapokig tartó éjszaka, sőt a tundrán bőséges élelemre is találnak. Puha, selymes szőr fedi Szibéria ezen új haszonállatainak a testét. Képünkön : rénszarvas vontatta szánok Észak-Szibériában. Egész évben gyújtsd a „MÁRKA^-kupakot! ötven „Márka” kupakért mindig egy sorsjegyet kap, ha beküldi, vagy személyesen eljuttatja a uegyűjtóhelyre. Cim: 1061 Budapest, Hegedű u. 9. Az átvétel időrendje: hétfő, szerda, péntek, 13—16 óráig. Sorsolás: 1979. január 13-án. Főnyeremény: egy Zsiguli személygépkocsi és további értékes nyeremények. Kistermelők, háztáji gazdaságék! A szécsényi ÁFÉSZ igényének megíelelően időben biztosítja a fehér és sárga, hús- és tojáshásznosítású. előnevelt baromfit. Hortobágyi nagytestű naposlibát és naposkacsát. Igényével forduljon az ÁFÉSZ helyi felvásárlójához, a szécsényi ÁFÉSZ egész területén. ÁFÉSZ Szécscny J^práhirdetések SZOBA-konyhás ház beköltözhetően eladó. Cím: Zagy- vapálfalva, Felsőfalu, Bercsényi út 4. Érdeklődni: Molnár pipásnál, Bercsényi út 10."*alatt. BALASSAGYARMATON, kétszobás, konyha, spájzos házrész, garázzsal, beköltözhetően eladó. Érdeklődni: balassagyarmati hirdetőben, Luther utca 8. alatt. SALGÓTARJÁNTÓL 9 km, Mátrától 20 km-re, eladó különálló családi ház (20x12 m-es), 5 parkettás szoba, külön nyílnak, külön bejáratú 4P négyzetméteres terem 2 helyiség. Közmű, villany, vegyes üzlet van. 1600 négyszögöl körülkerítve, bő vizű forrás folyik a területen keresztül. 3142 Mátraszele, Székvölgy, Horváth. KÉTSZINTES norvégház Salgótarján, Kemerovo-lakó- telepen eladó, kp+ OTP. Telefon 28-14, munkaidőben. CSALÁDI ház 439 négyszögöl telekkel, garázzsal, beköltözhetően eladó. Salgótarján, Berzsenyi Dániel út 21. (Kavicsos) . SZALAGFURÉSZ- KEREKEK alumíniumból öntve, megesztergálva, megrendelhetők: Prokk József lakatosmesternél, Szurdokpüspöki, Arany J. út. 2 db 600 mm-es 900 Ft. 2 db 500 mm-es 800 Ft, 2 db 400 mm- es 600 Ft. Postai szállítás plusz 100 Ft páronként. Szállítási határidő: egy héten belül. ‘ ------------------ H ASZNÁLT, selejtezésre váró bőrkabátot veszek. Kérésre házhoz megyek. Baráth László, Bércéi, Ifjúsági út 66. MOST vizsgázott IM rendszámú Skoda S— 100-as személygépkocsi eladó. Bencsik Imre, Vizslás, Kossuth Lajos út isi. házasság céljából megismerkednék egyszerű, házias, egyedülálló nővel, aki otthonomba jönne. 57 éves nyugdíjas vagyok. Leveleket „Diplomás” jeligére a NOGRÁD- kiadóba kérek. KERITÉSDRCTFO- NAST vállaltok minden mennyiségben és méretben, hozott anyagból is. Zagy- vapálfalva, Rózsafa út 7„ Csonka Ottóné. IPOLY Cipőgyár. Balassagyarmat, Madách utca 2. sz. felvételre keres, üzem- gazdasági vezetői munkakörbe közgazdászt. vagy üzemgazdászt, belső ellenőri munkakörbe mérlegképes könyvelőt. 2 és fél szobás OTP- lakás, garázzsal eladó. Balassagyarmat, Szontágh utca 26., földszint 2. Érdeklődni 19 óra után. ELCSERÉLNÉM, kazincbarcikai 2 szoba összkomfortos lakásomat salgótarjáni hasonlóért. Cím: a 22-94 telefonon. ELCSERÉLNÉM, vagy eladnám rá- kosszentmihályi komfortos családi házamat 200 négyszögöles gyümölcsössel, salgótarjáni központi fekvésű lakásra. Ajánlatokat a 22-94 telefonra kérjük. CU-s karosszériasérült Trabant árverése január 31-én 10 órakor lesz a salgótarjáni AFIT- nál. ZC-s Trabant eladó. Horváth Mihály, Nagybátony, Nép- köztársaság • út 13. A VÍKENDTELKET vennék a tóstrand utáni részen. Ajánlatokat a 22-94 telefonra kérjük. ELADÓ megkímélt állapotban levő Skoda Octávia személygépkocsi. Salgótarján, Ybl M. út 70. Érdeklődni minden nap 16 óra után. KÉT darab szamár és körülbelül 70 kg- os hízónak való sertések eladók. Kiste- renye, Hunyadi üt 73. „IPOLY** Mg. Tsz. 3186 Litke. szarvas- in arha-gondozókat keres felvételre. Lakást biztosítunk, jelentkezni lehet személyesen, vagy levélben a személyzeti vezetőnél. IDEGÉR Bereczki Máté úti egyszobás, tanácsi lakásomat elcserélném egyszobás, fürdőszobás tanácsi lakásra. Érdeklődni Salgótarján, Bereczki Máté út. 14. PÁLYÁZATOT hirdetünk áruforgalmi és raktáros!, vagy üzletkötő munkakörök betöltésére, fiatal férfimunkaerők részére. Vegyesiparcikk és ruházati szakképzettséggel rendelkezők előnyben. Jelentkezni lehet a 29-87 telefon- számon 8—16 óráig vagy személyesen Salgótarján. Klapka tér 2. II. e. 2. Nógrád megyei SZÜVKER Vállalat. n x JM EGYSZOBÁS, vagy garzonlakást vennék, esetleg bérelnék. Ajánlatokat a kiadóba kérek. IM-es Zsiguli 38 000 km-rel eladó. Érdeklődni : Tóth Tibor, Mátranovák, Dózsa Gy. út. 72. RÉTSÁGI postahivatal felvételre keres egyesített kézbesítőt, valamint tiszti mun- kaKör betöltésére munkaerőt. Jelentkezni lehet a hivatal - vezetőnél. KULCSMASOLAS (tninta után) autókulcs, biztonsági zárak, liftkulcsok készítése géppel, megvárható. Ipacs Gyula 3100 Salgótarján. Csizmadia u. 10 34 éves. 168 cm magas, barna szakmunkás fiatalember megismerkedne házasság céljából hasonló korú hölggyel. ..Salgótarján környéki <4583” jeligére a salgótarjáni hirdetőbe. NYUGDÍJAS munkabíró könyvelő, belső ellenőri, könyvelői munkát keres. „Azonnali belépés 74587” jeligére a salgótarjáni hirdetőbe. ELCSERÉLNÉM zagyvapálfalvl ÍOO négyzetméter alap- területű lakásomat salgótarjáni kisebbre. „Komfort nélküli 74592” jeligére a salgótarjáni hirdetőbe. ZG rendszámú Skoda S 100 eladó. Kelemen József, Pásztó, Marx út 3P. SÜLLYESZTÖS. príma Opel varrógép eladó. Érdeklődni a ?3-64 telefonszámon. UI frsz. jó karban levő, műszakilag vizsgázott Zaporozsec eladó. Érdeklődni a 22-94 telefonszámon. kétszobás! távi fűtéses öröklakás eladó. „Városközpont 74590’* jeligére a salgótarjáni hirdetőbe. ZAGYVAPALFAL- EGY pár 2 éves Nó- VÄN a Vizslás! úton niusz, heréit csikó el- házhely eladó. Érdek- adó. Zajzon, Kisterelődni Zagyvapálfalva, nye, Deák Ferenc út Sugár út 20. 3. ötvözetgyár, Salgótarján azonnali felvételre keres kétmOszakos laboratóriumi munkára, vegyész szakközépiskolát. vágy- gimnáziumot végzett fiatalokat. Fizetés szerint. kollektív Jelentkezni lehet a vállalat személyzeti osztályán 6—14 óráig. Levélcím: 3101 Salgótarján. PL 16. BALASSAGYARMATON, Lenin-lakó- telepen 7. sz. épület II. lépcsőházban, 12. ajtó, kétszobás (55 négyzetméter). erké- lyes, szövetkezeti lakás áron alul, beköltözhetően, sürgősen eladó. Dudás Béla. SKODA Octávia felújított. sürgősen eladó alkatrészként is. Salgótarján, üj- akna út 23/a. Domonkos. ELCSERÉLNEM salgótarjáni belvárosi, tanácsi főbérleti másfél szobás összkomfortos lakásomat családi, kertes lakásra. Cim: a 22-94 telefonszámon. SALGÓTARJÁNBAN két és fél szobás szövetkezeti lakás 350 ezer készpénz, plusz OTP sürgősen eladó. Érdeklődni a 19-23 telefonszámon 11— 12.30 óráig. V