Nógrád. 1977. december (33. évfolyam. 282-307. szám)
1977-12-11 / 291. szám
4 LOTTÓ, A SZÍNHÁZ, Az emlékmű megújulására MEG A PRO ÉS KONTRÁK Panaszkodik a vidéki népművelő: a helyi vezetők legtöbbje — tisztelet a Kivételnek — ritka vendég a kultúra hajlékában. Vannak, akiket csak az állami ünnepségek díszelnökségében vagy a zárszámadó közgyűlésen lehet megtalálni a művelődési házban. S mindezt egy kisvárosban, ahol mindenki ismer mindenkit, a vezetők pedig valósággal reflektorfényben élnek. Márpedig, mondja roppant kínos dolog, amikor a reflektor — jelképesen és valóságosan — üres székeken pásztázik végig a notabilitá- sok számára fenntartott első sorban. BEZZEG AZ ELNÖK... A. tizenötezres lélekszámú járási székhely művelődési központjának igazgatójában szemlátomást régi sebek fakadnak fel: a tanácsi vezetők csak akkor keresik fel a művelődési házat, ha valami kér- nivalójuk van. Hiába kötötték le évente több alkalomra az Állami Déryné Színházat, s a szomszéd megyeszékhely színházának tájelőadásait, a vezetőket — úgy látszik —, a drámairodalom nem érdekli. A helyi termelőszövetkezet .évek óta négy bérletet vásárol a bemutatókra. És kik járnak vele színházba? A szocialista brigádok tagjai, mert kulturális vállalásaik között színházlátogatás ás szerepel. Bezzeg az alnök vagy a főmezőgazdász még egyszer sem áldozott Thália oltárán! őket legfeljebb csak akkor érdekelné a Hongkongi paróka, ha lottósorsolással kötnék össze a bemutatót, mondja dühösen az igazgató, s ezzel bennem fakaszt fel régi sebeket. Amikor — sok évvel ezelőtt — halottam a rádióban a lot- tósorsolás helyszíni közvetítését, s a sorsolási bizottsági tagok névsorában a helyi pártbizottság, s az államhatalmi szerv képviselőinek nevét, nem akartam hinni a fülemnek. Azóta — sajnos, — rájöttem, hogy nem én vagyok érzéki csalódás áldozata, hanem a szóban forgó vezetők. Azok, akik a szerencse- játékot valamiféle társadalmi akcióval, a számsorsoíást pedig fontos közéleti eseménynyel tévesztették össze. VANNAK MAS PÉLDÁK IS Nálunk — újságolja a fiatal szocialista város művelődési házának művészeti vezetője — el sem kezdődhet addig az író-olvasó találkozó, hangverseny, vagy irodalmi est, amíg a városi pártbizottság első titkárát fel nem fedezzük a nézőtéren. Szőke haja szinte világít, ő a kabala: a versmondók neki szavalnak, a zenészek neki játszanak. Aztán: a két nagyüzem gazdasági és politikai vezetői meg is sértődné- nek, ha egyszer nem küldenénk nekik jegyet valamilyen kulturális rendezvényre El nem maradnának a világért sem, pedig nem is helyben laknak, hanem a m ’gyeszék- helyen. Panaszkodik a kisvárosi népművelő: nemrég kiállítást rendeztek a megyében működő képzőművészeti csooort tagjainak alkotásaiból: a több mint kétezer látogató között nagy számban voltak ipari munkások és katonák, iskolai tanulók és munkásőrök, termelőszövetkezeti dolgozók és hétvégi kirándulók, ám a városi tanácstól egyedül az egészségügyi osztály vezetőjét érdekelte a kortárs képzőművészet. Sőt: népszerű művészeti együttesük tagjainak legtöbbje akkor iátta először a művelődésügyi osztály helyettes vezetőjét, amikor tavaly nyáron elkísérte őket tíznapos nyugat-európai vendégszereplésükre ! T. mindössze néhány ezer lelkes község egyik tájegységünk szélében. Általános iskola igazgatója irodalmi forrásból megtudta, hogy a helyi templom orgonáját a legszebb hangzásúak, a legjobbak között tartják számon az országban. Nosza, felkereste az akkor még kevéssé ismert, fiatal orgonaművészt és meghívta: tartson náluk orgonahangversenyt. Az első koncerten mindössze néhány ráérő öregasszony meg a tantestület tagjai vettek részt. A másodikon harmadáig megteltek a faragott padok. A harmadik után az egész község lakói sürgették "a folytatást, élükön a pártbizottság és a ranács vezetőivel. Ma pedig már — ha sikerül megnyerni az időközben világjáróvá vált művészt újabb fellépésnek — be sem fér a hallgatóság az öreg falak közé. Sorolhatnám tovább a pro és kontrákat, ám ennyi is elég talán, a tanulságok levonásához. A NÉPMŰVELŐK . FELADATA Az egyik: átmeneti korban élünk, politikai és gazdasági vezetőink legtöbbje munka mellett gyarapította hivatásához szükséges ismereteit, s nem született műértőnek. A kultúra áldásai, a tartalmasigényes szórakozás iránti érdeklődést vágyat felkelteni bennük is a népművelők feladata — és felelőssége. A másik: nem elég megvenni a színházbérletet — fel is kell használni. A megnövekedett szabad idő célszerű, kulturált eltöltésére nem elég másokat ösztönözni, példát; is kell mutatni. A harmadik: azok a vezetők, akik olyan szívesen kötöttek ismeretséget Fortunával, a szerencse 'stennőjével, tegyék ugyanezt az Olümposz töbi lakóival is. Ha nem is minddel, de Pállasz Athénével — a művészet s a tudomány istennőjével — feltétlenül! Nyíri Éva Gerencsér Miklós: A holnap elébe Ady Endre élettörténete 12. Az 1903. év utolsó heteit szinte kizárólag otthon töltötte. Érmindszenti magányában szorgalmasan tanulta a francia nyelvet, s a minél alaposabb gyakorlás kedvéért franciául levelezett Nagyváradra Bíró Lajos meghitt íróbarátjával. A Lédától, illetve a Lédához érkező levelek is úgyszólván egymást érték, de ezek kivétel nélkül magyarul íródtak. E levélváltásokban minden alkalommal szerepelt a férj, Diósi Ödön, a barátság tehát a házastárs tudtával és helyeslésével szövődött. Hogy minél részletesebben tájéko- zódhassék Ady a párizsi viszonyokról, az ott zajló szellemi-irodalmi, művészeti élet részleteiről, Diósiné vastag kötegekben küldte Érmind- szentre a Matin példányait. A sorsát más vizekre irányító költő ebben az időben egyetlen verset írt: „Elűzött a földem”. Akkori hangulatát tökéletesen rögzítik a költemény strófái. Utazása előtt Ér;mind- szenten rendezte sajtó alá a Még egyszer kötetét. Otthon nem lelkesedtek tervéért, de nem is próbálták lebeszélni róla. Megszokták, íogy a számukra különös hiGyerkeitek a bársonyszékben Mintha ilyenkor, az év utolsó heteiben többet gondolnánk gyermekeinkre, kedves fiataljainkra, a számunkra annyira drága ifjú nemzedékre. Biztosan azért, mert amikor ajándékokkal terítjük a szikrázó fenyőfák alját, a tél hidege is felforrósodik a szülői szeretet lángjaitól. Az öröm 'szeretete ez, mert tudjuk, minden gyermeknek jut valami szép, valami drága meglepetés karácsonykor. Mindez azonban csak egyéni töltése lenne a szeretet kifejezésének, ha nem tudnánk, nem éreznénk, hogy nemcsak a szülő öleli át a gyermekeket, hanem az egész társadalom. Így van lehetőség ajándékot venni, így van lehetőség szépen felöltözve iskolába menni, zenét és nyelveket tanulni, játszani és gyermeknek lenni, játszani és emberré növekedni, hógolyózni jó cipőben, verset mondani és színházi bársonyszékbe ülni. Talán túl nagy lendülettel fogtunk az íráshoz, amikor végül is hétköznapjaink ma már szinte természetes jelenségéről akarunk említést tenni. Nem többről és nem kevesebbről, mint a gyerekek, a fiatalok színházba járásáról. Valóban természetes már, hogy ők is ott ülnek a színházi bársonyszékekben. Legalábbis egyre többen. Többen, mint valaha is tehették ezt mai fe.Inőttek. Anélkül, hogy rózsaszín'önbámulattal lágyulnánk el ettől, mondjuk róla: ez költészet és történelem egyszerre. A tárgyilagos, szenvedélytől mentes statisztikai adatok szerint a hetvenes évektől kezdve rohamosan növekedett a színházba járó gyermekek, fiatalok száma. -Amíg az utolsó öt esztendőben összességében 18 százalékkal több nézőt fogadtak színházaink, addig 50 százalékkal több kicsinyt és ifjút. 1976-ban Magyarország színházai 3360 ifjúsági előadást tartottak, s ezeken 1,7 millió néző tapsolt: az év összes látogatójának több mint egyharmada. A legszembetűnőbb a gyermekek nagy rajongása. Szociográfia, művelődéskutató tanulmány tudna csak pontos választ adni arra a kérdésre: milyen okok vonulnak e jelenség folyamatában? Miért van ez így? Az Állami Ifjúsági Bizottság, az ifjúságpolitika állami letéteményese, éppen e napokban a gyermekek és fiatalok színházba járásánál? ügyével foglalkozva dicséri a színházak ifjúságra is tekintő műsorpolitikáját és külön elismeréssel szólt — néhány pesti színház mellett — a kecskeméti, a békéscsabai, a pécsi színházak törekvéseiről. Aligha véletlen, hogy az ország összes színházi bérletének 34 százaléka volt 1976- ban ifjúsági bérlet a megyei színházaknál az ifjúsági bérletes arány 46 százalékos. És e törekvő színházak annál nagyobb elismerést érdemelnek mert tudjuk, hogy a finanszírozási rendszer egyáltalán nem ösztönöz gyermek- és ifjúsági darabok bemutatására. Az egyik ok tehát) a színházi lehetőségek növekedése. A másik nyilvánvalóan,yhogy az Állami Ifjúsági Bizottság, a Kulturális Minisztérium kedvezményes bérleteket, színházjegyutalványokat ad a gyermekeknek és fiataloknak. Ültessünk hát még több gyermeket a színházi bársonyszékekbe! Legyen olyan a finanszírozási rendszer, hogy legyen érdemes minden színházban speciális gyermek- és ifjúsági előadást tartani, de arról se feledkezzünk/él, hogy. a felnőtteknek szánt klasszikus és modern darabok előadásain is helyük van a fiataloknak éppoly kedvezményekkel, mint csak nekik szóló bemutatókon. Nem ártana úgy formálni a szerzői jogdíjrendszeren sem, hogy minél több gvermek- és ‘ifjúsági darab születne. Miért ne kaphatnának külön meghívást ilyen feladatra legnevesebb írónk? Minderről szó esett az Állami Ifjúsági Bizottság már idézett ülésén. < Soltész István Csaknem félszáz éve, azaz a húszas évek végén készült el a budapesti Andrássy út (a mai Népköztársaság útja) városligeti lezárásaként az úgynevezett Millenniumi (azaz Ezredéves) Emlékmű. És most — ahogy képeink mutatják — folyik az ugyancsak leromlott állapotú szoborcsoport helyreállítása. De hiszen az ezredév! ünnepségek és a vele kapcsolatos építkezések 1896-ban mentek végbe! Az történt, hogy a főváros tanácsa már 1881-ben javasolta az országgyűlésnek egv nagyszabású emlékmű felállítását a jubileumra, de a honatyák meglehetős lassan határoztak; 1891-ben született meg a döntés, és megbízott Zala György szobrászművész — az ő műve a 36 méter magas oszlopon állá Gábor arkangyal és a hét vezér Árpádja — és Schickedanz Albert építész csak a Millennium évében kezdhette el a munkát az egvkori Gloriette helyén, «* az 1929-ben készült el mai formájában. Azaz. hogy ez sem he1*'** álló. Mert a két ív alakú oszlop sorban elhelyezett István, László, Könyves Kálmán, II. Fölre. IV. Béla, Róbert Károly. Nagy Lajos, Hunyadi János és Mátvás f.V Írja, a mű mai formájának is díszei, míg a Habsburg I. Ferdinánd, ITT. KároW. Mária mgréz a. TI. Linót és Ferenc József a felszabadulás után kénytelen volt átadni helvét Bocskai István, Bethlen Gábor. Thökölv Imre. II. Rákóczi Ferenc és Kossuth Lajos szobork^másának. Az idősebbek1 egyébként a Poe^kaL és B*>4h!éin-r’*nb''rra — Holló Barnabás, illetve ifj. Vas- taeh György művére —. mert r'"n\ korábban a Köröndi*’'» tak, míg az újabb ke’e*ű Rákóczi- és Kossuth-szober Kisfaludi Strobl Zsigmond alkotása. Tegyük még hozzá, hogy az oszlonsorok, azaz kolonnák sarokpillérein a Háború és a Béke „szekere”, illetve a Munka és Jólét, valamint a Tudás és Dicsőség jelkénes bronzszobor-esonor- tozatai láthatók, amelyek ugyancsak Zala György művei. Az oszlop és a vezérek csoportja előtt pedig a Nemzeti Hősök emlékköve, amelyet a vendégként érkezett államférfiak, diplomaták rendre megkoszorúznak. Az egész mű építészeti értékéről lehet, hogy megoszlanak a vélemények, de annyi tény, hogy Zala György, aki a századfordu- 16, legkeresettebb, főleg a neobarokk kedvelő emlékmű-szobrásza volt, társával egyetemben hallatlanul nagyszabású feladatot vállalt és azt színvonalasan, a tér épületeivel összhangban valósította meg. Mára pedig már amúgy- sem a művészi mérlegelés eredménye a döntő, hanem sokkal inkább az, hogy — akárcsak a párizsi Eiffel-toronv — az emlékmű nemcsak összeforrott a főváros képével, hanem annak egyik jelképévé nőtt. így aztán meg Is szerettük, avagy fordítva: megszeretve avattuk jelképpé. Balog János yatást művelő fiú úgyis ke- fogódott, szomorú han.gu- resztülviszi akaratát. Erejük- latban kocsiztak keresztül az hoz mérten, sőt erejük felett Ermelléken- Hatalmas hó, segítették előteremteni az úri csikorgó hideg. Nagykároly- igényeknek megfelelő útipogy- ba érve, az állomás előtti gyászt. Nem volt ez kis do- téren koporsókkal meglóg. Sok egyéb mellett drága rakott társzekér keresztezte fehérneműk, még drágább öl- útjukat. Ady Lőrincné keser- tönyök kellettek, ideértve az vés sírásra fakadt. Űtra ké- Érmindszenten ismeretlen szülő fia alig tudta megvágasz- frakkot, plasztront, lakkcipőt, talni. A költő mókázott, jócilindert. Helyi fogalmak sze- kedvet szentelt, szinte dicse- rint ekkor már majdnem gaz- kedve bizonygatta, hogy azt a dag embernek számított Ady fát még el sem ültették, ame- Lőrinc, takaros majorja volt lyikből az ő koporsója készül 100 hold földjéhez, de na- majd. gyobb összegű készpénz fölött Pedig az a fa már javában soha nem rendelkezett. Mivel növekedett valahol. A nagy- a birtokot az anya örökölte,, károlyi búcsúzkodás után az ő nevére kaptak kétezer csupán tizenöt évig élhetett, korona jelzálogkölcsönt. Ekkora summa valóságos va- MINDJÁRT A CSÚCSON gyónt jelentett. Mégsem sajnálták az áldozatot, mert ha Egyik nagy titka Ady zse- kútba is _esett a jogászi kar- nijének, hogy soha semmibe rierhez fűzött reménj'ÜK, ag- nem kellett inaskodnia. Csak Sódó szeretettel óhajtották a ahhoz volt kedve, amihez szülők, hogy fiúk sikeres em- tehetsége, s amihez kedvvel bér legyen a maga választót- fogott hozzá, azt azonnal érte életpályán. tőként, rövidesen pedig maKemény télben, 1904. janu- gas fokon mesterként művel- ár 27-én indult Ady Endre el- te. Ezzel magyarázható, hogy ső párizsi útjára. Ermind- alig került ki Párizsba, sokszentről édesanyja és Lajos kai hitelesebb, izgalmasabb, öccse kísérte el a nagykárolyi eredetibb tudósításokat kül- pályaudvarra, ahol a Buda- dött onnan, mint bárki más, pest felé közlekedő gyorsvo- aki az akkori világ nagy szín- natra kellett felszánnia. El-padáról tájékoztatta a hazai közvéleményt. Munkájához természetesen nem nélkülözhette a segítséget. Kezdetben Léda szegődött szellemi kalauzául, majd hamarosan mellette találjuk Bölöni Györgyöt, hogy aztán örökre AdÁ Endre barátjaként, harcostársaként tartassák számon a minden helyzetben hűséges segítő, a költő mellett jóban- rosszban kitartó földi. Bölöni György ugyanis szintén a Par- tiumból származott, az Ér- mindszenthez közeli Szilágy- somlyón született, és Ady Lajos osztálytársaként ugyanabban a zilahi református kollégiumban érettségizett, ahol Ady Endre. Amikor a nagyváradi poéta-zsurnaHszta kikerült Párizsba, ő már javában ismerte a franciaországi viszonyokat, szintén újság- íróskodott a Világ című budapesti szabadkőműves újság megbízásából. Az igazsághoz tartozik, hogy Ady inkább gyakorlatias segítségre szorult- Igényelte, elvárta, hogy ügyes-bajos intéznivalóiban készséges emberek vegyék körül. Témáiban fölényes biztonsággal igazodott el politikai világnézeti, esztétikai kérdésekben a saját kútfőjére támaszkodott. A Budapesti Hírlapnak, a Pesti Naplónak, és a Budapesti Naplónak küldött cikkei hatalmas szellemi körképet rajzolnak elénk. S miközben éber figyelmét egy pillanatra sem kerülték el a világhelyzet, az európai nagy- politika alakulásának legfontosabb összefüggései, a hazak viszonyokat is egészen pontos ítélőképességgel vigyázta. Hírlapi írásai nagy hányadáról alig állapítható meg, a külhelyzettel foglalkozik-e inkább, avagy a magyarországi hivatalos politika bírálatával, mert szemlélet- módját a teljes szintézis jellemezte. (Folytatjuk)
