Nógrád. 1977. december (33. évfolyam. 282-307. szám)

1977-12-06 / 286. szám

Giszkíi Béla Havannában Meg kezdődlek a hivatalos tárgyalások A Magyar Szocialista Mun­káspárt latin-amerikai kör­úton levő küldöttsége élén Biszku Béla, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, a KB titkára szombaton este Mexikóvárosból hivatalos lá­togatásra Havannába érkezett. A küldöttséget a mexikóváro­si repülőtéren Arnoldo Marti­nez Verdugo, a Mexikói-Kom­munista Párt főtitkára és a párt más vezetői, valamint Peják Zsiva, mexikói magyar nagykövet búcsúztatták. A Biszku Béla vezette kül­döttséget, a havannai Jósé Marti repülőtéren Bias Roca Caideiro, a Kubai Kommunis­ta Párt Politikai Bizottságá­nak tagja, a nemzetgyűlés el­nöke és Machado Ventura, a KKP Politikai Bizottságának tagja fogadta. Biszku Béla és kísérete a vasárnapot a híres kubai üdülőhelyen, Varaderoban töltötte, hétfőit a Forradalom terén megkoszorúzta Jósé Marti emlékművét, majd ezt követően megkezdődtek a hi­vatalos tárgyalások a két párt küldöttsége között. (MTI) Összeüli »7 \1PL4 kongresszusa A forradalma folyamat biztosítéka egységes marxista párt Kurucz János, az MTI ki- zott a mozgalomnak a belső vek közötti kapcsolattal, mun- küldött tudósítója jelenti: frakciózás és a szeparatista kamegosztással. Az angolai fővárosban, Lu- szervezetek ellenséges tévé- A beszámoló kiemelte azt a andában vasárnap megnyílt az kenysége. A központi bizottság hatalmas katonai és anyagi tá- MPLA (Angolai Népi Felsza- számvetése az idei májusi el- mogatást, amelyet a Szovjet­vetélt ellenforradalmi kísérlet­badítási Mozgalom) első kong resszusa. A megnyitóban Lucio Lara, a mozgalom politikai bizott­ságának tagja először arról a harcról szólt, amelyet az MPLA folytatott a függetlenségért és az ország területi egységének megvédéséért. A kongresszus előkészítésé­ről Lara elmondta, hogy az valóságos népi mozgalommá szélesedett. Szocialista mun­kaversenyekkel, felajánlások­kal és más kezdeményezések­kel. A szónok, miközben bemu­tatta a kongresszus külföldi vendégeit, az MPLA köszöne­tét tolmácsolta mindazon pár­toknak, országoknak, szerveze­teknek, amelyek felbecsülhetet­len értékű támogatást nyúj­tottak a felszabadító mozga­lom harcához és a nemzeti új­tel kapcsolatban rámutatott, hogy az MPLA számára az a következő tanulságokkal járt: világosabbá kell tenni minden­ki számára az eszmei, gazda­sági, szociális és külpolitikai célokat, és a szervezeti kérdé­sekben nagyobb fegyelmet és éberséget kell tanúsítani. Neto beszámolója részletesen foglalkozott a munkásosztály élcsapatpártja létrehozása szükségességének elvi kérdé­seivel. Neto hangsúlyozta: az MPLA, amely győzelemre vit­te a nemzeti felszabadítási harc ügyét és megkezdte An­golában a szoeializrpus építé­se anyagi alapjainak lerakását — betöltötte történelmi hiva­tását. Hangsúlyozta: az angolai forradalmi folyamat előrehala­dása diktálja azt, hogy jöjjön jáépítéshez. Külön kiemelte létre egy egységes és tudomá- a Szovjetunió és Kuba segít­unió és Kuba adott a népi köztársaságnak. A többi szo­cialista ország — így Magyar- ország —, a világ demokra­tikus erői és több afrikai or­szág segítségnyújtásáról is megemlékezett. Angola külpolitikájának alapelvei és célkitűiései kö­zül kiemelte a szocialista or­szágokkal és az afrikai orszá­gokkal való kapcsolatok szo­rosabbra fűzését, valamint az el nem kötelezettek mozgalmá­ban való aktív részvételt a közös antiimperialista és gyar­matosításellenes célok érde­kében. A beszámoló részletesen tár­gyalta a gazdasági helyzetet is. A kongresszus hétfőn zárt ajtók mögött folytatta a mun­kát. Hétfőn Luandában folytat­ségnyújtásának jelentőségét. A központi bizottság kong­resszusi beszámolóját Agosti- nho Neto, az MPLA elnöke ter­jesztette elő. Neto először részletes áttekintést adott a mozgalom eddigi történetéről. A beszámoló szólt arról is, mennyi veszteséget, kárt oko­Tripoliban bejelentették : Egyesültek a palesztin szervezetek A trlpoli csúcstalálkozó va- pontos politikai platformban sárnap ‘délelőtt plenáris ülé- a Palesztinái ellenállási moz­sen folytatta munkáját. A megbeszélések témájáról köz­leményt nem adtak ki. galom hangsúlyozza elhatá­rozását, hogy folytatja a har­cot törvényes jogaiért, a ha­A Palesztinái ellenállási zatéréshez, az önrendelkezés­mozgalom különböző szerve- hez és az egész Palesztina zeteinek vezetői, akik részt területén létrehozandó füg­vesznek a tripoli csúcsérte- getlen kezleten, vasárnap délelőtt a állam líbiai fővárosban tanácskozás után Palesztinái nemzeti létrehozásához való megtartott jogaiért. szóvivőjük A palesztin vezetők meg útján bejelentették elhatáro- erősítik, hogy nem fogadják el az ENSZ zásukat, hogy a PFSZ veze­tésével forradalmi alapokon nácsának 242-ik megteremtik nemzeti egysé- tározatait. güket. A tanácskozáson részt vett Jasszer Arafat, a PFSZ vb-elnöke, Abu íjad, az El- Fatah helyettes vezetője, Na­Biztonsági Ta 338-ik ha­jéi Havatmeh, a Demokrati- kottálására. A dokumentum felszólítja az összes arab feleket, hogy hozzanak intézkedéseket a Szadat-rezsim politikai boj­kus Front Palesztina Felsza­badításáért elnevezésű szer­vezet főtitkára, George Hab- bas, a Palesztinái Népi Fel­szabadítási Front főtitkára és .vhmed Dzsibril, a Népi Pa­lesztina Felszabadításért — parancsnokság elnevezésű szervezet főtitkára. A palesztinai ellenállási mozgalom vezetői elfogadták a palesztinai nemzeti egység platformját, amely megpecsé­Dzsallud, a líbiai legfel­sőbb népi kongresszus legfel­sőbb titkárságának tagja va­sárnap kijelentette: az az el­határozás, hogy a PFSZ egy­séges irányítása alatt egyesí­tik a különböző palesztinai szervezeteket, a palesztin nemzeti egység szempontjából a legnagyobb jelentőségű tör­ténelmi döntés a palesztinai forradalom kezdete óta. A platformot grandiózus hazafias teli a PFSZ és az „elutasítási cselekedetnek minősítette. front” kibékülését. A hat­(MTI) Begin Londonban tárgyalt Vasárnap délelőtt London­ban folytatódtak a brit—izra­eli kormányfői tárgyalások. A megbeszélésen jelen volt Da­vid Owen brit külügyminisz­ter is. Jólértesült forrás sze­rint elsősorban az izraeli— zsidó közösség vezetőivel ta­lálkozzék. A vasárnap esti díszvacso­rával befejeződött Menahem Begin izraeli kormányfő angliai látogatásának hiva­talos része. A díszvacsorán egyiptomi párbeszédről volt elhangzott pohárköszöntőjé­szó. Begin izraeli miniszterei- ben Begin kijelentette, a ko­nok részletesen beszámolt zei-keleti béketárgyalások Szadat egyiptomi elnök izra­eli látogatásáról. Arra sürget­te a közös piaci országokat, hogy támogassák a béke meg­teremtését célzó lépéseket. Callaghan brit miniszter- elnök hangsúlyozta, hogy Nagy-Britannia fontosnak tartja a közel-keleti konflik­szempontjából jó lenne, ha a nyugat-európai „kilencek” tartózkodnának minden olyan lépéstől, amely esetleg csök­kentené a közel-keleti rende­zés esélyeit. Mindkét magasabb kormányfő a lég­iókon méltatta tus átfogó rendezését. A tár- Szadat jeruzsálemi látogatá- gyalások munkaebéden is sának jelentőségét, s ugyan­folytatódtak. csak melegen szóltak az Izra­Begin még három napig el és Anglia közötti kapcso- Londonban marad, hogy a latokról. (MTI) nyos ideológiával felvértezett ta munkáját az MPLA első párt Angolában. kongresszusa. A jövőbeni párt belső életét Délelőtt a küldöttek szekció­szabályozó legfontosabb szem- üléseken vettek részt. A kül- pontok — hangoztatta — a földi vendégek hétfőn jelen demokratikus centralizmus, a voltak a luandai történelmi szabad vita, ugyanakkor a emlékmúzeum ünnepélyes meg­nyitásán. majd gyárlátogatáson vettek részt. NÓGRAD - 1977. december 6„ kedd többségi döntések vállalása A beszámoló a továbbiakban behatóan foglalkozott a népi hatalom helyi szervei, a népi bizottságok és az állami szer­Délután plenáris ülést tar­tottak több külföldi küldöttség vezetőjének felszólalásával. Az SZKP KB üdvözlet® Az SZKP KB üdvözletét kiil- győződve arról — mutat rá az dött az Angolai Népi Felsza- üdvözlet —, hogy pártjaink és badítási Mozgalom (MPLA) I. országaink között fennálló ba- kongresszusának részvevőihez, rátság és szolidaritás szálai a Az üdvözlet hangoztatja, jövőben is fejlődnek az im- hogy az MPLA vezette hősi perializmus, a fajüldözés és a angolai nép dicsőséges fejeze­tet nyitott az afrikai felszaba­dítási harc történetében. A Szovjet kommunisták, az egész szovjet nép együttérzéssel kí­séri figyelemmel az angolai dolgozók erőfeszítéseit a füg­getlen Angola nemzeti és tár­sadalmi haladásának biztosí­neokolonializmus ellen, a bé­kéért és a társadalmi haladá­sért vívott közös harcban. En­nek alapja a szovjet—angolai barátsági és együttműködési szerződés, amelyet 1976-ban Leonyid Brezsnyev és Agos- tinho Neto írt alá Moszkvá­ban — hangsúlyozza az SZKP tása érdekében. Meg vagyunk KB üdvözlete. (TASZSZ) Finn barátaink ünnepén Nem sokkal azután, hogy a Szovjetunió és — immár évtizedek óta — a világ a Nagy Októberi Szocialista For­radalom évfordulójára emlékezik, Finnország népe is ünne­pel. Az időbeli sorrend ok-okozati összefüggést is jelent. Az „ezer tó országa” ugyanis azért nyerhette el függetjensé- gét 1917. december 6-án, mert néhány héttel azelőtt végleg összeomlott a „népek börtöne”, a cári rendszer. A bolsevikok győzelme, a lenini elvek diadala nyomán születhetett meg, éppen most hatvan esztendeje az önálló, a független Suomi. A finn—szovjet kapcsolatok a második világháború óta nem egyszerűen jól, hanem példamutatóan fejlődnek, ehhez a Szovjetunió — elveiből következő — önzetlenül se­gítőkész magatartásán kívül az kellett, hogy az ország leg­magasabb rangú vezetői idejében felismerjék: mind hazá­juk, mind Európa és a világ érdekeit akkor szolgálják a leghatásosabban, ha az európai béke egyik pillérévé teszik a finn—szovjet viszonyt Ennek a felismerésnek az eredménye a mindmáig tartó „Paasikivi—Kekkonen vonal”, amely a Finn Köztársaság egymást követő két nagy államférfiénak ezzel kapcsolatos hitvallása — és gyakorlati politikája. „1944. után — jelentette ki egy emlékezetes beszédé­ben Urho Kaleva Kekkonen, a Finn Köztársaság jelenlegi elnöke — a finn nép megértette, hogy a külpolitikai bizton­ság megteremtése jó egyetértést és bizalomra épülő együtt­működést követel minden szomszéd állammal. Ez különö­sen vonatkozik nagy szomszédunkra, a Szovjetunióra...” Ez a koncepció azóta meghozta gyümölcseit mind a kétoldalú, mind az összeurópai kapcsolatok viszonylatában. Ami a kétoldalú kapcsolatokat illeti, közismert, hogy a finn foglalkoztatottság egyik döntő tényezője a szovjet megren­delések mértéke: szinte nincs a finn gazdasági életnek olyan ága, amelyben ne lenne meghatározó jelentőségű a szovjet féllel való termékeny, kölcsönösen hasznos együttműködés. A Szovjetunió számos kiemelkedő gesztussal nyilvání­totta ki elismerését a kapcsolatok alakulása felett — az egyik legemlékezetesebb ilyen gesztusra 1956. január 26-án került sor, amikor Moszkva visszaadta Helsinkinek a béke- szerződés értelmében a Szovjetunióhoz csatolt Porkkala Udd-i támaszpontot. 1948-ban kötötték meg a két ország képviselői az együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződést. En­nek nyomán jelenleg is 1990-ig szóló mindenoldalú együtt­működési program van megvalósulóban. Rendszeresek a két ország vezetőinek kölcsönös látogatásai. Legutóbb Kekkonen látogatott a NOSZF évfordulójára Moszkvába, a mostani ünnepre Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnök látogat el Helsinkibe. Finnország konstruktív külpolitikája jelentős szerepet játszott abban, hogy éppen Helsinki lehetett az összeruópal biztonsági és együttműködési konferencia házigazdája. Harmat Endre Koszigin díszvacsorája Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnök vasárnap a Szovjetunió helsinki nagykö­vetségén díszvacsorát adott, amelyen részt vett Urho Ka­leva Kekkonen köztársasági elnök, Kalevi Sorsa minisz­Csak egy út van : az enyhülésé Nyilatkozat az európai biztonságról és együttműködésről Kétségtelen, hogy a békés jogát is. Csakis így lehet együttműködési formákat, így egymás mellett élés politiká- biztosítani a térség valameny- a környezetvédelmi, a szálli­ja Európában érte el a leg- nyi népének és államának tási, s az energetikai konfe­nagyobb eredményeket — megfelelő biztonságát. rencia összehívására vonatko­húzta alá Kállai Gyula, a Ezt követően Nagy János zó szovjet javaslatot. Képvi- Hazafias Népfront Országos külügyminiszter-helyettes ér- selőnk ismertette az ember: Tanácsának és az Európai tékelte a belgrádi tanácsko- kapcsolatok könnyítése érde- Biztonság és Együttműködés zás munkájának eddigi ered- kében tett magyar lépéseket, Magyar Nemzeti Bizottságé- ményeit- kiemelte, hogy a megemlítve, hogy néhány nak elnöke a bizottság kibő- szocialista országok véleménye nyugati ország nem viszonoz- vített elnökségi ülésén mon- és célja megfelel egyeztetett za gyakorlatunkat. Míg a Ma­dott megnyitójában. A Paria- külpolitikai irányvonalunk- gyarországra látogató turista ment Vadásztermében meg- nak, országaink békepolitiká- akár a határon, akár a buda- tartott hétfői tanácskozáson jának. Szorgalmazzuk külön- pesti repülőtéren megkaphat- —, amelynek elnökségében böző társadalmi rendszerű ja vízumát, addig a magyar helyet foglalt Sarlós István, az állampk politikai kapcsolatai- látogatóval bizonyos nyugat- MSZMP Politikai Bizottsága- nak fejlesztését, gazdasági, európai és észak-amerikai or- nak tagja, a Hazafias Nép- kulturális és tudományos szágokban hátrányosan bán­front Országos Tanácsának együttműködésének erősíté- nak. Gyakran heteket kell főtitkára — Kállai Gyula, az sét, a záróokmány maradék- várniuk a vízumra és olyan európai békével és biztonság- t^lan és egységes egészként kérdőívet kell kitölteniük, gal összefüggő, még mindig történő megvalósítását. Ma- ami összeegyeztethetetlen a fellelhető nemzetközi feszült- gyarország belgrádi teve- záróokmánnyal- séggócokkal is foglalkozott, kenysége ennek az irányvo- . h , majd a közel-keleti kérdés- nalnak a megvédését, ér- be£eiezö SSza sem köw­r61 b%rf!v. vénr '“•“í?*,“, ,■ S « -a — Szükségesnek tart.iuk, egyben megfelel a társadal- Remélhelő azonban ho=w a hogv az átfogó rendezéshez mi haladás követelményeinek. erőviszonyok ’és a min­mielőbb hívják össze a genfi - A tanácskozás minden torCTuhnÄ béketárgyalást, amelyen min- részvevője kifejezte érdekelt- meglevő érdekeltséa a szó­dé : érdekelt félnek köztük a ségét az enyhülésben a konst- ciags£a 0rszág0k pokitív ki- Palesztm Felszabadítási Szer- mktív munkában - mondót- bmtaklozás&t szorgalmazó vezetnek is reszt kell vennie, ta Nagy János. A felszólalok A Közel-Keleten olyan ren- kedvezőnek értékelték — az dezést támogatunk, amely esetenként hangoztatott fenn­megfelel a térség valamennyi tartások ellenére is — a hel- jen£eiej£ abban, hogy haladó országa és népe ér- sinki záróokmány aláírása dekeinek és igazságos tartós óta eltelt időszakot és a vég­békét biztosat. Minden olyan rehajtás eddigi menetét. A kísérlet eleve kudarcra ítélt, szocialista országok mondani- kör megteremtésében" amely nem veszi figyelembe valójukat a legégetőbb leg- lesebb együttműködés’ ldalakí- valamennyi érintett fel azon nagyobb jelentőségű kérdések tágban az Európai Biztonság jogát, hogy az izraeli csapa- köré csoportosították, alá- és Együttműködés Magyar toknak a megszállt arab te- húzták a politikai biztonság Nemzeli Bizottsága, mind ha- rületekről való kivonásáról katonai enyhüléssel történő zai m£ntj nemzetközi vonat­egyenlő partnerként tárgyal- kiegészítésének rendkívüli kozásban sokat tett _ £ejez- jon. fontosságát. Szorgalmaztak az A közel-keleti tartós bé- együttműködés szélesítését kéhez elengedhetetlen a pa- mind kétoldalú, mind többol- issztin nép nemzeti jogainak dalú összeurópai keretekben, elismerése — beleértve az — A magyar küldöttség is önálló állam létrehozásának támogatja az összeurópai magatartása meghozza majd a kívánt eredményeket. Meg­akadályozza az enyhülés el- össze­tűzést provokálva kudarcra kárhoztassák a találkozót. A kedvezőbb nemzetközi lég- a szé­te be beszédét Nagy János. A kibővített elnökségi ülés Kallai Gyula elnöki zársza­vával ért véget. (MTI) terelnök. Paavo Väyrynen külügyminiszter, más hiva­talos személyiségek, valamint a Finn Kommunista Párt el­nöke, Aarne Saarinen is. A nap folyamán Alekszej Koszigin találkozott Kekko- nennel, akivel a két ország jószomszédi kapcsolatainak továbbfejlesztéséről és elmé­lyítéséről, valamint időszerű nemzetközi kérdésekről tár­gyalt szívélyes, baráti légkör­ben. Megvitatták azokat a gya­korlati intézkedéseket, ame­lyeket a két fél az 1990-ig szóló hosszú távú kereskedel­mi, gazdasági, ipari, műszaki­tudományos együttműködési program megvalósítása érde­kében tett. A Szovjetunió és Finnor­szág a jövőben is minden tő­le telhetőt megtesz az enyhü­lés folyamatának előmozdí­tására, a nemzetközi problé­máknak a békét, a haladást szolgáló megoldására — álla­pította meg a szovjet kor­mányfő és vendéglátója. (MTI) Tito Ceausescuval tárgyalt Vasárnap befejeződött a romániai Turnu Severinben Ceausescu román és Tito jugoszláv államfő kétnapos találkozója. A meleg, baráti légkörű, a megértés és a köl­csönös tisztelet jegyében foly­tatott megbeszéléseken átte­kintették a Románia és Jugo­szlávia együttműködésével összefüggő kérdéseket, ezen­kívül tárgyaltak időszerű nemzetközi kérdésekről. A Turnu Severin-i találko­zón a kétoldalú kapcsolatok továbbfejlesztését határozták el. Ez elsősorban abban jutott kifejezésre, hogy Tito elnök látogatásakor elhelyezték a román—jugoszláv kooperá­cióban megvalósításra kerülő Vaskapu II. vízi erőmű és a hozzátartozó zsiliprendszer alapkövét. r

Next

/
Thumbnails
Contents