Nógrád. 1977. december (33. évfolyam. 282-307. szám)

1977-12-04 / 285. szám

Gyümölcslé ingyen A salgótarjáni vasútállomá­son levő szeszmentes utasel­látó-helyiségben a hét köze­pén SlŐ-lé kiállítás volt. A bemutatott kétféle gyümölcs­léből mindenki ingyen vihe­tett. A bisztróban gesztenye­pürével, hideg- és meleg szendviccsel cukrászati áruk­kal, tejtermékekkel bővítet­ték az áruválasztékot. A kulturált utazás további biztosítása és fejlesztése érde­kében. piackutatást végeznek az utasok között és a lehető­ségekhez mérten kielégítik igényeiket NÓGRÁD Ünnepi tanácsülés Balassagyarmaton Piaci jelentés Még mindig bő a választék (Tudósítónktól) * Az elmúlt években soha nem tapasztalt árúbőség van a piacokon. Nőtt a kínálat pri­mőrökből, és élő, illetve vá­gott baromfiból. Burgonyából, káposztafélékből és vörös­hagymából is bő a választék. Az állami, szövetkezeti boltok az étkezési burgonyát maxi­mált áron (3.80—4.70) árusít­ják. A termelőknél a kisebb mennyiségek magasabb áron kerülnek forgalomba- A téli tárolásra alkalmas vöröshagy­mát '6.50—12, a fokhagymát 34—36 forintos áron kínálják. A lilahaigymát 8—12 forintért adják, a fejes káposzta ára 3 forintra emelkedett, a vörös­káposztáé 4.60. Valamivel kevesebb kelká­poszta és karfiol került for­galomba az elmúlt hetekhez viszonyítva. A karfiol ára a ZÖLDÉRT-nél 12 forintra emelkett, az üvegházi para­dicsomból és a zöldpapriká­ból bevés került a boltokba az elmúlt héten. Az árak is ma­gasak. Sóskából és parajból Is sze­gényes volt az ellátás. Az árak: burgonya 3.80—6, sárga­répa 2.60—10, petrezselyem 7.60—14, vöröshagyma 6.50—12 fejes káposzta 3—4, vöröská­poszta 4-60—6, kelkáposzta 5—8, karalábé 3.50—5, karfiol 10—12, primőr paradicsom 30—45 forint. A primőr zöld­paprika darabja 2.50, kilója 40 forint. A hónapos retek cso­mója 4—5, a feketeretek ki­lója 3—10 forint. A zöldhagy­ma csomója 4 forint, a paraj 16 forint, a sóska 14 forint. A kiskereskedőknél 42-ért kapható. Sampiongomba csak kiskereskedőknél kapható 80 forintért. A téli piros alma ára is emelkedett, a B—III-as 3.80, a B—Il-es 4-50—6 forin­tért kapható a termelőknél az I. osztályú 10 forint A körte ára 10—15, a héjas dió ára 32 forint, a szárazbabot 28— 32-ért árulják, a mák ára 90— 100 forint. Savanyú káposztá­ból bőséges az ellátás, 12 fo­rintért kapható. A baromfipiac szokatlanul élénk, nőtt a kínálat és a ke­reslet egyaránt. Az élő csirke 35 az élő tyúk 32, a vágott csirke 40 forint A vágott- kacsa 55-ért kapható. A vá­gott liba 60 forint, a tojására változatlanul 1.80—2-20 forint, Grvos! ügyelet Salgótarjánban ma egész nap orvosi ügyeletet tartanak a Vöröshadsereg úti új ren­delőintézetben. Itt látják el a járás ügyeletét és a fogorvosi ügyeletet is. (Feljárat az MHSZ melletti kapun). Ki­hívás a kórház számain, a 11—20-as számtól 11—25-ig történhet. Az ügyelet hívható a 27—91-es telefonon is. Balassagyarmaton a városi kórház rendelőintézetében (Szontágh Pál u. 2., telefon 344), ma egész nap működik ügyeleti szolgálat. Nagybátonyban a központi rendelőben fogad az orvos. A gyógyszertári ügyeletet Salgótarjánban ma reggel 8 órától a Pécskő Üzletházban levő gyógyszertár látja el. Ünnepi ülésre hívta össze 1977. december 8-án, csütörtö­kön délután 1 órai kezdet­tel a Balassagyarmati városi Tanács Végrehajtó Bizottsága a város tanácsát. Az ülés he­lye a tanács székházának nagyterme. A végrehajtó bizottság ja­vasolja a tanácsnak, hogy el­sőként Vass Miklós tanács­elnök és Páll Imre népfront­titkár előterjesztésében vi­tassa meg a tanácstagok tes­tületi és választókerületi munkáját. Ezt követően be­számoló hangzik el a város­gazdálkodási vállalat, illető­leg a tanács egészségügyi osz­tálya tevékenységéről. A to­vábbiakban a tanács egyéb ügyeket tárgyal. A további­akban a tanács ünnepi ülése megemlékezik Balassagyar­mat város felszabadulásának 33. évfordulójáról, s kitün­tetéseket adományoznak. Tanácsiak továbbképzése . A Nógrád megyei Tanács szervezési és jogi osztálya a továbbképzési központtal karöltve a tanácsigazgatási szervezők részére egyhetes tanfolyamot tartott. A részt­vevők a tanácsi munka egy­szerűsítésével és korszerűsíté­sével kapcsolatos tájékozta­tásokat hallgattak, s bemu­tatókon vettek részt. A tanfolyam dr. Raft Mik­lós, a Minisztertanács Taná­csi Hivatala elnökhelyette­sének nagy érdeklődéssel kísért előadásával ért vé­get, melyen a tanácstitkárok, a járási hivatalok tisztség- viselői is jelen voltak. Pásztóiak a lakásprogramért Csaknem háromszorosára növekedett a jövő évi építési igény — a rendelkezésre álló kapacitáshoz képest — a Pásztói Építő-, Szerelő-, és Szolgáltató Ipari Szövetke­zetben. Eddig 106 millió fo­rint értékű megrendelés ér­kezett a pásztóiakhoz, míg a kivitelezési lehetőségük 38 millió forint. A szövetkezet vezetői első­sorban a lakásépítési prog­ram végrehajtásából szeret­nének nagyobb részt vállalni. Az idén 42 lakást építettek, jövőre 45 lakás kivitelezését tervezik. Jobbágyi fészekfakók Nagy az építési kedv Job­bágyiban, amit legjobban a telkek kelendősége bizonyít. Legutóbb a kialakított 13 házhely két hét alatt elfo­gyott Mivel továbbra is je­lentkeznek az igénylők, a községi tanács kérte Job­bágyi rendezési tervének módosítását, hogy új telkeket jelölhessenek ki. Ezek közül vélhetőleg az a hót lesz a legkelendőbb, amely a Mátra utcában a hegy lábánál ala­kul ki. Ezen kívül még mint­egy harminc házhelyet tűz­nék ki a Táncsics utcában. A leendő telkek nagy részére már van jelentkező. Ceyloni fiatal Mátraszőllősön Ä napokban ceyloni ven­dége volt a mátraszőllősi mű­velődési házban működő eszperantó klubnak. K. Sooriya Kumar, aki az idén végzett a Budapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki ka­rán, örömmel tett eleget a Nógrádból érkezett megKi- vásnak. Kumar magyarorszá­gi tartózkodása alatt tagja volt az indiai népzenét ját­szó Calcutta együttesnek. A zenekar színvonalas játéka a közelmúltban Pásztón, a Pó­dium Színpad előadása ke­retében aratott sikert. Külö­nösen nagy tapsot kapott vir­tuóz dobszólójáért. Kumar, a ceyloni fiú. Mátraszőllősi látogatása is sikeres volt. Kedvességével, közvetlenségével már az első pillanatban belopta magát a vendéglátók szívébe. A ba­ráti légkörben lezajlott be­szélgetés során sokat mesélt távoli hazájáról, a ceyloni fi­atalok életéről, szokásairól, s kimerítő válaszokat adott a klubtagok nagyszámú kér­désére. Naptáp 1977. december 4., vasárnap. Borbála napja. A Nap kel: 7.14., nyugszik: 15.54 órakor. A Hold kel: —., nyugszik: 12-18 órakor. 1977. december 5« hétfő. Vilma napja. A Nap kel: 7.15., nyugszik: 15.54 órakor. A Hold kel: 0-30., nyugszik: 12.47 óra­kor. Kétszázkilencven évvel ezelőtt, 1687. december 4- én született — és 1762-ben halt meg — Francesco Ce- miniani kiváló olasz hege­dűművész, zeneszerző és zene­író. Többek közt Corelli és Scarlatti növendéke volt, s Nápolyban, Londonban, Pá­rizsban alkotott. Nagy hatás­sal volt az angol hegedűjáték fejlődésére; 1731-ben írt inst­ruktiv műve (The Art of Playing on the Violin), amely később németül és franciá­ul is megjelent, az első he­gedűiskolának tekinthető. Ez már előadási jeleket és a dí­szítések magyarázatát is tar­talmazta; műve különösen a hegedülés története és a hegedűjáték technikájának kialakulása szempontjából alapvető jelentőségű. Fontosabb kompozíciói: 24 hegedűszonáta, 12 concerto grosso stb. Egész sor Corelli- féle hegedűszonátát dolgozott át concerto grossóvá és tu­lajdonképpen triói, zongora- darabjai sem mások, mint hegedűszonátáiból készült átiratok. Geminiani műveiben Corelli hangszeres stílusát fejlesztette tovább. Nagy hatással volt kora zenei életé­Nyolcvanöt évvel ezelőtt, 1892. december 5-én született a bihari Váróspércsen és 1919. áprilisában 27 éves ko­rában halt meg Rothziegel Leo, az Osztrák Kommunis­ta Párt egyik alapító tagja. A fiatal nyomdász gyerek­fejjel kezdett érdeklődni a politikai kérdések iránt. Amikor Becsbe került, részt- vett Ausztria Kommunista Pártjának megalapításában, szervezeteinek kiépítésében. A kiváló forradalmár 1919. április elején 1700 főnyi oszt­rák forradalmi egység pa­rancsnokaként hazánkba jött és osztagával részt vett a magyarországi Tanácsköztár­saság védelmében, a tanács­hatalmat megtámadó an­tant-seregek elleni fegyveres küzdelemben. A magyar származású oszt­rák forradalmár ott volt a debreceni ellenforradalmi megmozdulás leverésénél is; az intervenciós királyi román csapatok elleni ütközetben ál­dozta fiatal életét a magyar szabadságért, a proletár inter­nacionalizmus szellemében. 0 fok körül Várható időjárás ma estig: vál­tozóan felhős idő, elszórtan hózá­porral, gyenge havazással. Több­felé élénk, a Dunántúlon helyen­ként erős, átmenetileg viharos lö­késekkel kísért északi, északkele­ti szél. Legmagasabb nappali hő­mérséklet 0 fok körűi. 30 négyes A 48. játékhéten 5 talála- tos szelvény nem volt. 4 találatos szelvénye 30 fogadónak volt, nyereményük egyenként 224 575 forint. 3 találata 4313 fogadónak volt, nyereményük egyenként 78T forint. A 2 találatos szelvények száma 165 621 db, ezekre egyenként 20 forintot fizet­nek. — Zsiguli-üléshuzatok. Nóg- rádszakálban a ludányhalászi termelőszövetkezet mellék­üzemágában dolgozó asszo­nyok hetek óta szovjet ex­portra varrják a Zsiguli-ülés- huzatokat. A Tyereskova ne­vét viselő szocialista brigád már eddig több ezer garnitúrát készített el. A maradék anyaggal aiz óvodát segítik­GYASZJELENTES Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szerető édesapa, nagy­apa, dédnagyapa KÖRMOCZI (WEISZ) JÓZSEF nyug. vasutas, életének »9. évé­ben, rövid szenvedés után el­hunyt. Temetése december 6- án kedden 15 órakor lesz a salgótarjáni temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALÁD ssxsssssssssssssssssssssssss/sssssssssssyssssysssssss/sssyssssssssssssssssss/sssssssssssssssYsssssss/ssssssssssssssssssssssssss*, Vizsgálta a !SEB Ami nincs a A Rétsági járási Népi El­lenőrzési Bizottság a béren kívüli Szociális és kulturális juttatások alakulását vizsgál­ta a Börzsöny és Vidéke Egye­sült ÁFÉSZ-nél, a FAVORIT Cipőipari Szövetkezet nagy­oroszi telepén és a rétsági építőipari szövetkezeti közös vállalkozásnál. Elsősorban az üzemi étkez­tetés, az óvodai helyek, az üdülés helyzete, a lakásépítés támogatása és egyéb szociális juttatások adták a vizsgálat témáját. Megállapították, hogy a fel­sorolt szövetkezetekben nem egyforma összegeket fordíta­nak ezekre a célokra. nem egyforma súllyal foglalkoznak a vizsgált juttatásokkal. A rétsági járásban több hasznos, minden gazdasági egység számára követendő példa született. A rétsági ÁFÉSZ péládul a járás szék­helyén működő óvoda létre­hozásához 600 ezer forint tá­mogatással járult hozzá. Dol­gozói pihenését a nyári idény­ben a Balatonalmádiban igénybe vehető üdülővel oldja meg. A vizsgálat negatívumokat is megállapított. Többek kö­zött rámutatott, hogy a rendelkezésre álló pénzeszkö­zök célszerűbb hasznosításá­val és jobb szervezéssel több dolgozó üdülését lehetne meg­oldani, amennyiben erre na­gyobb gondot fordítanának. Ugyancsak nem kielégítő az üzemi étkeztetés helyezete- Üzemi konyhák. étkezdék hiányában az elszórtan meg­szervezett szolgáltatást csak a dolgozók 20—60 százaléka veszi igénybe. Kiemelten foglalkozott a vizsgálat a lakásépítési köl­csönökkel, és megállapította, hogy számuk és esetenkénti összegük a vizsgált egységek­nél alacsony, nem minden esetben alkalmas arra, hogy a jó szakembereket az üzem­hez kösse. A járási népi ellenőrzési bizottság a nagyoroszi FAVO RIT-telephez és az építőipari szövetkezeti közös vállalkozás­hoz a vizsgálat alapján ja­vaslattal fordul, hogy a mun­kaügyi miniszter és a SZOT álta’ kiadott irányelvek fi­gyelembevételével, pótlólag, a tervidőszak hátralevő részére készítsenek szociális tervet, a dolgozók érdekeinek fokozot­tabb szem előtt tartásával. — Nagyobb választék. Szé- csényben a 23-as számú élel­miszerbolt Kállai Éva, és a tejüzem Béke Szocialista Bri­gádja megállapodást kötött. A megállapodásnak köszönhető, hogy az üzletben az őszi hó­napoktól jelentősen megnőtt a tejtermékekből a forgalom, többen vásárolják az újdon­ságnak számító árukat. — Véradönapot rendez de­cember kilencedikén a pásztói járási Vöröskereszt vezetősé­ge a véradóállomással kar­öltve Erdőtarcsán. A lakossá­gom falragaszokon értesítették az akció pontos helyéről és idejéről. BRIGÄDGARANCIA A Salgótarjáni Ingatlankeze­lő Vállalat Ságvári Endre ezüstkoszorús szocialista bri­gádjának 11 dolgozója 1974- től garanciajegyet ad minden lakának, akinél valamilyen munkát végez. A kőművesbri­gád jótáll, hogy egy éven be­lül nem találnak hibát a mun­kájában- Ha ilyen mégis elő­fordulna, a javítást díjtalanul elvégzik. A brigádtagok közül ketten a Vállalat, egyikük pe­dig a szakma kiváló dolgo­zója. — Pedagógus-ikerlakást épí­tenek 1978-ban Nézsán. A két két és fél szobás komfortos lakást magába foglaló épület tervei már elkészültek. A ki­vitelezésre a helyi termelőszö­vetkezet építőrészlegével kö­tött szerződést a községi ta­nács. — Befejeződött Csitáron és Nógrádgárdonyban a közvilá­gítás korszerűsítése. Húszezer forintból új lámpahelyeket alakítottak ki, új világítóteste­ket szereltek fel az ÉMÁSZ salgótarjáni igazgatóságának szerelői. — Belvízrendezés. Mintegy 250 ezer forintos költséggel fo­lyik Csitárban a községet át­szelő patak medrének rende­zése a torkolattól a íőútig ter­jedő szakaszon. A rendezést a helybeliek már többször sür­gették. Ennek során helyreál­lítják az eddigi, és megelőzik a további belvízkárokat az em­lített területen. — Tartják a kapcsolatot a nyugdíjasokkal a Lampart ZIM salgótarjáni gyárában. Az idős embereket rendszere­sen tájékoztatják a gyár éle­téről, gondjairól, erdeményei- ről. Legközelebb több mint kétszáz nyugdíjas számára pénteken rendeznek találko­zót, melynek résztvevőit va­csorán látják vendégül a ren­dezők. Mai tv aj árt latunk A mai műsor több érdekes eseményt is ígér. A délutáni órákban (16.20-tól) ismerked­hetünk meg az Utak és ka­landok című. hatrészes spa­nyol filmsorozat első epizód­jával. A történetnek központi hőse Pace, a kamionvezető, aki napsütötte utakon kanya­rog folyton váltakozó rako­mányával, és időnként érde­kes helyzetekbe csöppen. Ez alkalommal, a Tizenöt tonna fa és egy asszony című első epizódban egy asszony az utasa, akit az országúton vesz fel kocsijára. Az esti főműsorban kerül képernyőre a Hely a tetőn című angol film. melynek hőse ki akar törni szülővá­rosa nyomorúságából; tele ambícióval és tervekkel a nagyvárosba költözik. Célja, hogy feljusson a város diva­tos lakónegyedébe, a „tetőre”, ahol a vagyonos 1 családok laknak. A film női főszerep­lője, Simone Signorét 1959- ben Cannes-ban alakításáért a legjobb női alakítás díját kapta. 22.10-től láthatjuk Sztra­vinszkij: A katona története című művének tévéváltozatát az Állami Bábszínház pro­dukciójában. A történetet C. F. Ramuz nyomán írta és bábszínpadra alkalmazta Szi­lágyi Dezső. A narrátor sze­repében Bárdi Györgyöt él­vezhetjük. aki az erkölcsi tanulságokat fogalmazza meg nézői számára, mindannyiunk okulására. Fogadónapok A Salgótarjáni városi Ta­nács tisztségviselői a követke­ző időpontokban tartják szo­kásos, december havi fogadó­napjukat. December 8-án Morvái Ernő általános elnökhelyettes, de­cember 15-én Fekete Nándor tanácselnök, december 22-én dr. Hegedűs Károly, a végre­hajtó bizottság titkára, míg december 29-én Kugel Tibor- né tanácselnök-helyettes fo­gadja a választópolgárokat. A fogadónapokat a városi tanács székházában tarják. — Befejezték. Salgótarján központjában, a Rákóczi úton befejezték a tervezett burko­lati felújítást, szélesítést- Szombaton már nem kellett terelőúton járniuk a buszok­nak és a többi járműveknek. — Utánpótlás. A Salgótarjá­ni Ruhagyárban nagy gondot fordítanak a szakmunkás­utánpótlásra. Terveik szerint az 1978—79-es tanévben 75 francia-nőiszabó valamint 30 bőrdíszműves-tanulót iskoláz­nak be. KÉT REKORD Űj világrekord született, egy húszéves japán fiatalem­ber állította fel, 3 gramm dohányt 134 percig szívott. Ennél sokkal értékesebb az az eredmény, hogy az egész­ségügyi minisztérium adatai szerint 1975-ben egymillió honfitársa hagyta abba a do­hányzást­ÉRTESÍTÉS A Nógrád megyei Víz- és Csatornamű Vállalat értesíti Salgótarján lakosságát és ipari fogyasztóit, hogy a regionális vízműnél 1977. december 6-án 8—14 óráig áramszünet lesz. Ezért december 6-án 10 órától egész napos nyomáscsökkenés­sel és esetleges vízhiánnyal kell számolni a város maga­sabban fekvő részein. Kérjük a lakosságot, és az ipari fogyasztókat, hogy az ivóvízzel takarékoskodjanak a jobb vízellátás érdekében. «-SS, 22-96. 22-97. Telex; 229 109. ..Ar„«n , Ma„va- szocialista Munkásnárt Nógrád megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztó: GOTYÄR GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján, Petőfi n. t. Telefon: 22-94 «-9J 11 w snnrtrovat.u sí* Flszakii szerkesztés- 15-69 Kiadja a Nőgrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: VIDA EDIT. Kiadóhivatal: Salgótarján, Petőfi u. 1. Telefon: 10-29. KSÄÄTÄ *grád mesyei "yTTrl vá,lalat*3101 sal86-

Next

/
Thumbnails
Contents