Nógrád. 1977. december (33. évfolyam. 282-307. szám)

1977-12-04 / 285. szám

Szüts Denes: ÓRA Szerda Lázár az öreg búto­rokkal berendezett lakásában a legjobban a bim-bam órát szerette. Egyik nap műszak után hazamenve leheveredett, szendergett egy órácskát, fel­ébredt, azt hitte nem lát jól: az óra — pihenésének, alvá­sának, szerelmeskedéseinek holt és mégis élő tanúja — visszafelé járt. Szerda Lázár felugrott fek­téből, megdörzsölte szemét és újból az órára nézett. A bim- bam nagymutatója előbb öt óra ötven percről negyvenki­lencre, majd negyvennyolcra, hétre, hatra, ötre ugrott. Szer­da Lázár kiment á konyhába, ivott egy pohár szódát, visz- szatórt a szobába és megnéz­te — most már félve — az órát. Bim-bam — a szörnyű tébolya folytatódott. Szerda Lázár megbűvölten bámulta a mutatók elképesztő játékát, s közben riadtan vet­te észre, hogy gondolatai is visszafelé járnak. A tegnap elolvasott könyv táblájára né­zett, a könyv tartalma kire­pült a fejéből- Aludt, most álmos. Dolgozott, most meg megy a vállalathoz befelé, ar­ról töpreng lesz-e a büfében kedvenc sajtjai, az eidámi. Előző este randevúzott Miici­Macíval (Ilonkával a könyve­lésből) szeretett., szerelemre sóvárgott ,.Jaj! Álljon meg ez a zu­hanás” — kiáltotta. Ám hipp- hopp abban az intézményben termett, ahol minden tücsköt- bogarat mondott kollégáira főnökére, akit nemsokára le­váltottak. Szerda Lázár arca lángvörös lett, szégyellte ma­gát. Aztán barátja vigyorgott rá, aki rajtakapta, amint pénzt fogadott el egy ügy el­intézéséért. Nők érkeztek, Klá­ri, Beáta, kellemes konyakgőz közben kapott egy óriási po font­— ,.Hát ez meg kinek í férje volt?...” Szerda Lázár közelebb lé­pett az órához, hogy jól be­olvasson neki, amiért cserben hagyta. Közben a tükörbe pil­lantott, látta magát érettségi ruhájában, behunyta szemét, kinyitotta, rémülten tapasztal­ta, hogy rövid nadrágban van, matróz felsőben, hajacskája borzolva. Atz órához tipegett. Nagyon mérgesen akart kiabálni, de már csak arra futotta erejé­ből. hogy puha, rózsaszínű fintort vágjon és bőgjön: — Oáá... oáááá... oáá... Láncreakció, avagy mentők minden mennyiségben r A bejelentés szerint a 6-os műút 265-ös kilométerkövénél, Ke­resd község határában a személy- gépkocsi, fedélzetén négy utas­sal egy útmenti fának ütközött. A mentő húsz perc múlva érke­zett a helyszínre és diadalmas szirénázással indult a város felé. A vasúti sorompónál, mielőtt az 540-es budapesti gyors átrobog­hatott volna előtte, jól irányzott csapással áttörte a sorompót, , majd váratlan félfordulattal be- ' rontott a bafcter tyúkfarmjának i felségterületére és fáradtan jobb oldalára dőlt. A felszabadítására küldött mentőkocsi perceken be­lül a helyszínen termett és 1 vészjósló szirénaszóval szágul­dott Immár hat beteggel a kli­nika felé. Már feltűntek a város első házai, amikor a kocsi vad homokviharba került, és eltévesz­tették az irányt. Egy susogó őszl- árpa-tenger közepén fenyegetően hadonászó embereket láttak, akik vetőgépekkel és boronákkal zár­ták el az ámokfutók útját. A kocsi vezetője és a mentőorvos • ~'felelős8égrevonás és kártérítés elől öngyilkossággal próbált me­nekülni. A kimentésükre küldött mentő csak hosszas keresés után talált rájuk, s villogó kék lámpá­val Indultak a város felé. A me­gyeszékhely közelében, a stadion mellett jártak, amikor az átfor­rósodott és elkopott gumik össz­tűzzel adták tudtukra, hogy ki­lehelik párájukat A lövésre a stadionban a falusi spartakiád sprinterei vágtatni kezdtek, a győztes új világcsúcsot állított fel, de amikor megtudta, hogy a futást meg kell ismételni, ideg­összeroppanására hivatkozva kér­te felvételét a stadion kaouia előtt féltérdre ereszkedett fehér meseautóba, amely kezdett tö­megszállásra hasonlítani. A se­gélykérésre a mentőállomás azt üzente,' hajlandó * társaság rendelkezésére bocsátani utolsó, nagyjavított kocsiját, amennyiben a kint tartózkodó vezetők vala­melyike hajlandó bemenni a köz­pontba, hogy az autót elvigye. Az öngyilkossági kísérletet végre­hajtó sofőr, öngyógyulás követ­keztében, munkaterápiás alapon hajlandó volt elmenni a ragyogó új kocsiért, ■ valóban elindul­hattak. Nem a klinikára men­tek egyenesen, hanem eleget tet­tek az első karambol egyik női sérültje kérésének, aki az ön­gyilkos mentőorvos rehabilitáció­jával foglalkozott. így a II. ke­rületi házasságkötő terem irá­nyába fordultak, hogy a felgyó­gyult orvos örök hálájáról biz­tosíthassa ápolóját. Szerencsét­lenségükre, a házasságkötő terem előtt szokásos napi sétáját végző özv. Lumbágó Simonné a karos­szériára tapadt növényeket orchi­deáknak nézte, s felsajgó Ifjúko­ri emlékei hatására mély ájulás­ba esett. Sebtében helyet szo­rítottak neki a motorháztetőn (egyeseknek a hátsó csomagtar­tóban ágyaztak meg) Amikor felharsant a mentő szirénája, a házasságkötő terembe belépő so­ros fiatal pár „Jaj, megy a vo­nattak!” felkiáltással kirohant, s látva a csúfolt mentőt, felpattant h,át?0 sárhányóra. A baleseti klinikára mégsem sikerült meg­érkeznie a felduzzadt szállít­mánynak, mert azt időközben lebontották, az új baleseti klini­ka pedig egy peremkerűleti la­kótelepen egy rejtjelzett utcában volt amelyet a kedvesnővér jog- segélyzö egylet prémium- és bér­harcainak egyik névtelen áldo­zatáról nevezték el. Jelen pil­lanatban Is a klinikát keresik, s boldogan keringenek, míg meg nem halnak. 5 Marafkó László Eorsi István; A parton öreg. köpd ki a cuclid, műfogsorod közé akadt, hátrálj egy bajusznyit, halászd ki szembogaradat. A parton vámtiszt-zenekar, macskákon siklik a vonó, sejhaj, sebajf jobb lesz tavaly, a vízből mindez látható. Cilinderben egy csecsszopó műértők módján szunnyadói, mint Mózest viszi a folyó, mely egyszer mindent visszahoz. Agg ajkak közt kibuggyan a cucliból a vér, az innenső s a túlpart helyet cserél. Szilágyi Ákos: Lassú érlelődés egyszer remélem. megbolondulok, ráütök kalapomra — pomml — s a háborgó világ sötét lefolyójába vetem magam tegyük fel ősz lesz, s kihullhatok fejemből, akár egy gondolat, s csöndben nézhetem, a kis habok szívem körül hogy ringanak. Pataki Imre: Lujzika Hadigondozott Lujzika ápolja hervadt körmeit, kivilágított kvarglija lúdtalpbetéttel működik. Nyaggatja bár a porszívót, gálaruhája ni-ncs elég, ilyenkor is nyakába lóg egy száztonnás malomkerék. Eltömve a pincelikat szeneszsákjából bolha dd, sebére ragtapaszt trat, elhelyezendő bél-beid. Egy néhai milliomost sóskamártásra invitál, kissé unalmas házi koszt, de nem gyötör a savhiány Oly tiszta» mint a rézkilincs, lelkét is óvja szidol. Magánya, mert kutyája sincs, kakaós tejbepapiból. Rakoncátlan grafikák 4 KARIKATÚRA Az igehirdető és hallgatói (angol torzkép) Négyezer éve, ötezer éve, hatezer éve? Ki tudja, mikor, de tény, hogy egy kutyafor­májú állat egyszer nagyon rá­ijesztett egy sumér kisgyerek­re. aki aztán jó nagy fülek­Noha a római kort követő századokban is sok-sok olyan alkotás — elsősorban oszlop­fő, víziköpő — készült, amely­ben a túlzással, torzítással való jellemzés szándékát fi­A karikatúra-történet mind­máiig legnagyobb alakja Ho­noré Daumier is a párizsi la­pok rajzolója volt. Alig hu­szonegy éves. amikor minden­evő Gargantuaként lerajzolta az akkor uralkodó Lajos Fü- löpöt. és ezért f egy házra is ítélték. Hiába: szabadulása után sem rettent vissza a kor politikusainak, politikai éle­tének kigúnyolásától. Any az angol iskolát illeti, annak tagjai is közvetlen kör­nyezetükből merítették a té-1 mát: mind Thomas Rowland­son (1756—1827), mind pedig az 1840-től megjelenő Punch (Paprika Jancsi) rajzolói a Dickens-regényekből oly jól ismert nyomor és megalázott- ság előidézőit figurázták ki. E két nagy karikatúra-isko­la mellett még egy harma­dik — újabb kori — irányzat­ként a Simplicissimus és a Fliegende Bletter (Repülő la­pok) című újságok szerkesztő­ségei köré csoportosult német torzkép rajzolókat kell meg­kel, otromba lábakkal agyag- gyelhetjük meg, a karikatúra említeni. Közülük a legiismerv ból kigyúrta. Előbb félt tőle, majd megmintázta, de úgy. hogy ..csúnya” legyen. Kifi­gurázta. Ez a szobrocska épen megmaradt, és máig példáz­za azt, mi is a karikatúra: a jellemző részek eltúlozása, e túlzással való jellemzés (A grafikai műfaj neve is a „caricare”, azaz eltúlozni szóból származik.) Kik, hogyan, s miért érez­ték szükségét annak, hogy va­lakit vagy valamit így, jel­lemző jegyeik eltúlozásával kigúnyoljanak? Erre még Eduard Fusch müncheni mű­vészettörténész sem tudott vá­laszolni. aki századunk elején a mindmáig legteljesebb kari­ka túra-szakkönyvet megírta. Ám kampóé orrával, borzolt hajával eleven karikatúrának tűnő szerző jóvoltából mégis sok mindent tudunk a torzké­pek rajzodéiról, rajzolási for­máiról. Tudjuk például, hogy nem­csak a már említett sumér le­let jelzi a karikatúra korai művelését, de jó pár görög éáza festmény is, amely ugyanígy, egy-egy személy jellemző jegyeinek — legin­kább arcvonásainak — eltor­zításával fejezett ki megve­tést, avagy tiltakozást. A rómaiak idejéből pedig már olyan karikatúra is fönn­maradt, amely eszmét — az adott esetben a korai keresz­ténységet — gúnyolta ki. Pa­latínust gúnyfeszületnek hív­ják ezt a falba karcolt ábrá­zolást, s joggal, hiszen Róma császári palotájához csatlako­zó, az udvari szolga&uk tar­tózkodási helyéül szolgáló épületen egy bizonyos Alesa- memost örökített meg az is­meretlen rajzoló, amit az összetett kézzel egy T alakú kereszten függő szamárfejes emberalakot imád. Szamár: butaság — akkoriban már ígv, azonosítással is tudtak rajzos kritikát mondani­következő nagy korszaka a középkorhoz, szorosabban vé­ve a reneszánhoz kötődik. Nem kisebb művész, mint Leonardo da Vinci közismert fej tanulmányai jelzik a mű­tebb az a George Grosz, aki a porosz állam vaskalapossá- gát, a német kispolgárság ál­szent erkölcseit gúnyolta ki nagy jellemző erővel és erős indulattal. A beteg meg az orvosok (francia rajz) faj virágzását; azok a port­rék, amelyek főképp megke­seredett öregek eltorzult vo­násaival riasztanak. Ugyanígy „karikaturista” volt a „paraszt” Brueghel Is, aki — egyik életrajzírójának, Bob Claessensnek a szavai­val — az ’’őt körülvevő „fordí­tott világot”, a vallási és a A magyar karikatúra mű­vészete a múlt század elején a reformkor megpezsdülő lég­körében alakult ki. Legismer­tebb művelője Jankó János volt, aki számos élclapban — az Üstökösben, a Borszem Jankóban, és a Bolond Istók­ban — adta közre rajzait, köz­tük annak a Sanyaró Vendel­feudális megmerevedést gú- nek a kalandjait, akinek a neve nyolta ki egyebek között a jelképpé: az örökké panaszos, Hét főbűn című képsorában, szőrökké elégedetlen emberek A karikatúra-történet a megjelölésévé változott. XVI—XVII. századtól két Ugyancsak híres karikaturis-. Meg kell úsznia ezt a gyakorlatot. Akárhogyan is. öí nem vihetik el. A töb­bi sportoló is bent marad. Mindig övele szúrnak ki. Mert rajparancsnok. De, miért az? Nem ő akarta. Csak zaklatják vele min­dig. Maga parancsnok! Hol vannak az emberei? Hogy néznek ki a fegyverek? Már a könyökén jött ki az egész. Bezzeg a többi focis­ta! Ök páholyból néznek mindent. Mert nem őrveze­tők. Sima honvédek tudtak maradni, öt meg juszt is előlökték. Miért? Hát per­sze. Ö itt is tett az asztal­ra. A többiek meg lógtak. Nekik volt igazuk. Pofát­lannak kell lenni. Most meg itt ez a gyakorlat, ötven nappal a leszerelés előtt. És vinni akarják. Hogyisne! Eddig is meg­úszta őket. Valahogy meg- summantja ezt is. Ö már öregkatona. Nem lehet szív­bajos. Csak egy kréta kel­lett. Most megvan ez is. Emil szerezte. Jó haver a srác. ő ajánlotta a krétát. Állítólag lázat okoz. Majd meglátjuk. Jobb híján ez van. Azért még így se biztos az ügy. Rá kell ját­szani jócskán. Vagy-vagy. A KRÉTA Csak nyerhet. Legrosszabb esetben kiviszik. Bár ki tudja. Rá is fázhat, örve- zető létére szimulál. Köny- nyen hadravághatják. Jól nézne ki. Rásóznának egy pár hónapot pluszba. Ez nem hiányzik egy csöp­pet se. Viszont kimennie meg teljességgel lehetet­len! Biztosan bedilizne odakint. Rohangálni a me­zőn le-föl. Körletrendet csinálni naponta. Sátorban fagyoskodni. Meg az a sok ordítás. Rengeteg riadó. Fejetlen kapkodás éjszaka. Bolondok házában kötni ki tőlük. Egyedül a kréta segíthet. Itt lapul a zsebé­ben. Be kell venni. De most dugig van a mosdó. Legyen! Van kulacs is. Csak ne lássák! Így egész­ben nem veheti be. Szét kell tördelni. Jó lesz a ku­laccsal is. Túl hegyes lett. Nehezen csúszik majd. Hülyén érzi magát. Soha nem csinált ilyesmit. Sport­ember volt világéletében. Vitaminokat szedett. Né­ha szőlőcukrot. Főleg meccs előtt. Mindig vigyázott az egészségére. Tán túlzottan is. Most meg mérgeznie kell magát. Undorító. Mert ki akarják vinni. Mert utálja a zászlóaljparancs­nok. Utál minden focistát. Őt pláne. Mert őrvezető létére focizik. Minden tiszt utálja ezért. Vagy irigyli. Ök tudják. Igyekszik vi­szonozni nekik. Politikában megforgatja őket. Mindig otthon volt a témában. Ne­hezen fogták meg. Soha nem fogyott ki az érvek­ből. Dialektikát vitt min­denbe. Gyengébbekkel be- ugratósdit is játszott. A foglalkozásvezető meg iz­zadt. Az érvekből kifogyván megdicsérték. Múltkor a zászlóaljparancsnok tündö­kölni akart. Röhejesen blőd kérdést tett föl. Mettől van az időszámítás. Egyenesen ránézett, ö meg erre vágott egy jó együgyű pofát. Nul­lától! Ennyit válaszolt csak. Mindenkit a röhögés rázott. Persze nem mertek hangosan. A péká meg hü­lyének hitte. Csak legyin­tett. Később azért kap­csolt. Azóta különösen rá­szállt. Ezért kell most kré­tát zabálni. Különben oda­kint vért pisiltetnek vele. Már a múlt héten is meg­zavarták. Mit bír egy sportoló? Mindig ezzel jön­nek. Szerette az edzést. A tüdejét is kiköpte a pályán. De a gyakorlótér más. Egé­szen más. Ott öszvérként fölmálházva kell loholni. Közben meg ordítani is. Ez nem sport. Valami más. Kiképzés. Csak így megy. De nem ővele. Neki elég volt huszonkét hónap Majd a kopaszok csinálják. Számukra még új. ö már csak bent marad. Inkább rostokol a gyengélkedőn, öreg már bohócnak. Kré­tát nyel. Nincs más. Elő­ször ez a kicsi. Fújj! Mint­ha falat nyalna. Ocsmány mészíz a szájában. Nem akar lemenni. Vizet rá. Ka- ristolja a torkát. Csúszik a nyelőcsőben. Kemény va­lami. Régen szilvamagot nyelt véletlenül. Az volt ilyesmi. Nyomás tovább! Még van egy csomó. Un­dorral néz az összetört kré­takupacra. Rossz érzés fogja el. Mintha csorbulna. De nemcsak a teste. Vala­hol belül is. A tudatában. Mintha ott is megfertőzne valamit. Molnár Pál Régi. szép idők (Honoré Dau-mier rajza) (Bojtár Ottó reprodukciód) nagy iskolát tart nyilván: a franciát és az angolt. Az előbbi még a feudaliz­musban gyökerezik, és első kiváló képviselője, Jacques Callot i főképp a harmincéves háború borzalmait vázolta föl groteszk szemlélettel. Púpo­sok, koldusok, cigányok — ef­féle című sorozatokat rajzolt le a hányatott életű művész, akinek gúnyos ábrázolásmód­ját megszámlálhatatlanul sok utánzó követte. Köztük azok is. akik 1832-ben megalapí­tották a Charivári (Macska­zene) című párizsi élclapot, valamint az 1830-tól megjele­nő Caricature (Karikatúra) című újságot. E lapok legte­hetségesebb munkatársa Paul Gavarni volt, aki — mint nagy elődje — ugyancsak szívesen rajzolt sorozatokat a „Rettenetes gyerekek”-ről, a „Színésznök”-ről. a „Művé- ~“k”-ről-.. tánk volt Major Henrik, akinek bátran politizáló rajzai főképp a Tanácsköztársaság idején je-; lentek meg­A torzképrajzolás ma? Sem a külföldi, sem a hazai mű­velését nem lehet áttekinteni Egy bizonyos: a legnagyobb élő karikaturistaként a romá- nai születésű, ma Amerikában élő Paul Steinberget tisztel­jük, aki az intellektuális — a tűnődő, a mechanizált társa­dalom gépezetében őrlődő em­ber kétségeit, fölismeréseit rögzítő — rajzos humorral készteti inkább töprengésre, mint nevelésre az újságolva­sókat. Akárcsak a magyar Kaján Tibor, aki ugyanilyen gondolkodtató alkat: szálkás, szöveg nélküli rajzaiban a túlcivilizált, a túlszervezett világ képtelenségeire isme­rünk rá. Akácz László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents