Nógrád. 1977. december (33. évfolyam. 282-307. szám)

1977-12-29 / 305. szám

1

't

Beszélgetés Mándy Ivánnal

\

— Nekem nagyon sokat jelentett a közvetlen környezetem. A tájak! Persze vannak olyanok, akik lehunyják szemüket, hogy megmaradhasv anak az álmoknál és látónk «oknál. Nálam a reaíctá- gois összefonódnak a látomása. 'íkal- Én hamar megháláltam » környezetem és egyúttal' a stílusom. A hajdani Tiv 'a Kálmán tér környékén ék‘em és élek ma is. Mindmáig alapvető környezetem mara<V- Innen kerültek ki az írásaiiraban találhat ó

realitások is. a^melyek ösz- szefonódtak álmáimmal. Mostanában valóban megint ezek"

ről írok. „A tájak'-azó’n tájaim” novelláimban', Ilyen voit a Mosoda, a Lift... Mindezek körülnézésből születtek meg.. Alapvetően az én belső táljaim.

— Pályája kezdetén is ily tudatosan vállalkozott környezete bemutatására?

— Kezdetben készen vett témákat írtam meg, ^ de Schöpflin Aladár és Rónay György megértették velem, hogy saját világom is van. Apám is házi szerkesztőim közé tartozott. (Az ilyesmi gyakorta visszaüt. Am ő kitűnő tréner volt, mint hajdani futballdrukker.) Az ember különben is kinövi a szerkesztőket és én is mentem a magám útján. Mivel gyűlöltem az iskolát, már az ötödik gimnáziumból kimaradtam. Apám nem ellenezte szándékaimat. És különben is közöltem vele:, „nem leszek, de mér kész író vagyok!” Bár rosszul, de jellemzően írtam. Akkori írásaimban minden benne volt már, ami a maiakban is megtalálható.

— És a gyermekvilág? Honnan került elő Csutak?

— Egyrészt a saját gyermeki világomba nyúltam vissza. Ezek legmaradandóbb élményeim. Kedvesek, feledhetetlenek. A gyerekek* mindig önmagukat adják. A felnőttekről ezt aligha mondhatjuk et Ami pedig Csutakot illeti. 1, Egyszer láttam az ul cán egy Csutak-szerű Csutakot !

— Írásainak állomvilága nem menekülési kísérlet a vailóság elől?

— Soha nem akartam elmenekülni a valóságtól. Írással különben sem lehet ellógni a világból. Az emberek néha dühöt és bosszúságot váltanak ki belőlem, de nem tudnék megenni nélkülük.

— Mit mond az író önmagáról?

— Egyáltalán nem ismerem magam. Meglehetősen rejtélyes figura vagyok önmagam előtt. Emberismeretem is rossz. Ars írónak persze szüksége van ilyesmire, de az ember sokkal bonyolultabb, semhogy egyszerűen megismerhetnénk. Magányos lennék? Alaipvető dolgokban rendszerint magamra maradtam, de mégis mindenben benne voltam. Azt hiszem, zárkózott természet vagyok.

— Az írásain kívül mást is szeret?

— Szenvedélyem a mozi, meg a séták. Ezek még a gyerekkor maradványai.

— És az írás?

— Nehezen megy. Rendkívül lassan dolgozom. A napi tréningem általában tíztizenöt sor. Nem nyugodtan, nem kényelmesen, de azért írok. Rendszerint itt ebben a presszóban, ahol beszélgetünk.

— Írói pályáját bizonyára sikeresnek tartja?

— Talán szerencsém volt az indulásnál, de aztán az elkövetkező történelmi idők szerencsétlenül alakultak. ..

— Legkedvesebb műfaja?

— A novella.

— Írásait a kritika sokféleképpen értelmezte— Elneveztek engem már mindennek, még egzisztencialistának is. Sok értő kritikát is kaptam.

— Bizonyára tudja, hogy kik olvassák ' könyveit leginkább?

— Ügy tapasztalom, hogy a fiatalok szeretik és olvassák az írásaimat. Ez nagyon, megnyugtató. Olykor viszont inkább a felnőttek olvassák könyveimet, témától függően. Mindenesetre szeretném, ha soraim a gyerekekhez is eljutnának.

— Mándy Iván mennyire elégedett mindazzal, amit...

— Ügy gondolom, sikerült valamit megvalósítanom abból, amit valóban akartam. Ennek ellenére mégis örökösen zavar, valamiféle hiányérzet. Az alapokkal elégedett vagyok, de olykor egyik-másik írásomat elsietettnek, vagy éppen modorosnak találom.

— Mit kívánna tehát az író végezetül?

— Mit is kívánhatnék! Egy

nagyon jó mozit! Es egy nagyon jó eszpresszót, (amely félig-meddig már meg is van itt helyben). No, és persze szeretném megírni még mindazt, amit lehet. sz. b.

té véaj ánlatunk

Mai

21.40: Nyitott könyv.

Hernádi Gyula elbeszéléseit tartalmazza „Az ég bútorai” című kötet, amelyből most ízelítőt láthatnak.

Hernádi Gyula írásai 1954. óta jelennek meg. Azóta nagy utat tett meg. Az első önéletrajzi Ihletésű műve a

Deszkakolostor című írása után nemcsak bonyolultabb, a tudományt és fantasztikumot egyaránt magukba ötvöző alkotásokat olvashattunk tőle, de gyakran volt filmszerző is. Jancsó Miklós egyik legjelentősebb alkotótársa. A televízióban legutóbb Az elnökasszony című kétrészes

filmnek volt az írója. A műsor igyekszik ízelítőt adni Hernádinak, e novelláskötet- ben tükröződő legkülönbözőbb írásaiból.

A részletekben közreműködnek: Békési Rita. Né- methy Ferenc, Dunai Tamás, Kozák András, Kiss Ferenc, Várkonyi Zoltán.

„Aztán legközelebb se felejtsetek el szólni! Ha mentek én is veletek tartok...”

A kérés Kiss Lajos brigádvezetőnek szól a salgótarjáni OTP-ben. Aki mondja: Tölgyesi Ferencné, egy másik brigád főnöke. És amiről szó van: közös műterem-látogatás. A megfogalmazás elárulja, hogy jól sikerült a legutóbbi, amikor három brigád is képviseltette magát.

— Két éve kezdődött ez a — ma már nyugodtan mondhatjuk így — folyamat. Elsőként Iványi Ödönnél jártunk. Nagyon sokat adott az a találkozás, élményszerű és hasznos volt. Utána voltunk Czinke Ferencnél és Lóránt Jánosnál is, most legutóbb pedig Mustó Jánost kerestük fel — sorolja Kiss Lajos, a nyolctagú Fáy András lakásberuházási brigád vezetője.

Tízen ülik körül az asztalt, akik nemrégiben Mustó Jánosoknál is együtt voltak. Nagy Ferenc, az építési kölcsönökkel foglalkozó Ybl Miklós brigádból másodmagával vett részt ebben a közös megmozdulásban,

— Nagyon jó ötletnek tartottam. Sokat jelent, hogy nemcsak a munkahelyen, a munkában vagyunk együtt, hanem a szabadidős-elfoglaltságban is keresünk többeket érdeklő formát. Egyedül egyikünk sem jutott volna el egy műterembe, a tárlatlátogatásokon pedig nehéz közelebb jutni a modern képzőművészethez. Azt hiszem, sokan így vannak ezzel: a klasszikus dolgokat az albumokban még szívesen megnézegetjük, talán értjük is, de a modern alkotások előtt zavartan állunk.

— Azokhoz jól jön a magyarázat — kapcsolódik be Tölgyesiné. — Amikor Mustó Jánoséknál a „házitárlaton” nézegettük, először semmit sem értettem. Egy képre, amely Salgótarján születését „ábrázolja”, különösen emlékszem. Éreztem, hogy szép, hogy jó kép, de igazából a magyarázat, a szimbólumok felfedése kapott meg, azután már többet „láttam” a képen. Érdeklődéssel hallgattuk, milyen forrásai vannak a festőművészetnek.

— Egy újabb látogatás tervét erősítette meg bennem az, amit a gyermekkoráról mondott — veszi vissza a szót Kiss Lajos. — Ugyanis szóba került, hogy apja a kistere- nyei uradalom ügyes kezű. tehetséges kovácsmestere volt, ugyanott dolgozott, ahol id. Szabó István szobrászművész bognárkodott. ö ismerte fel a

Gerencsér Miklós:

m mamám■■■

Bf ™

/m % /k m n ói v'fc

: "t*

a notmp

; IPL’ n/'

elébe

■ÍHl.,,1;; !, * V jjjjj ■

Ady Endre

^ Iifü'

élettörténete

'/s,

26.

Miként Párizsban a rue de Constantinople, úgy Budapesten az Erzsébet körúti Meteor Szálló ez időben a megszokott tanyája. Alig aludt. Nappal a szállodához tartozó Meteor kávéházban időzött, éjszaka a Három Hollóban koptatta amúgy is vékony egészségét. Rendetlen táplálkozása mellett nikotinnal, alkohollal élénkítette magát, nyugtatónak pedig veronait használt. Két törzshelye mellett sok más szórakozóhelyen is megfordult, főképp a Centrál és a Palermo kávéházban. Váratlanul fel- felbukkanó, majd ugyanolyan váratlanul tovatűnő alakja csak növelte a személye köré szőtt regényességet. Megzenésített verseit ekkor zongoráz- ták, énekelték a pesti kávéházak különtermeiben, mindenekelőtt Reimitz Béla jóvoltából, aki megszállott hittérítőként szegődött Ady költészetének zenei prédikátorává.

X

Tovább nem lehetett halogatni a komolyabb gyógykezelést. Adyt annyira tönkretette a mértéktelen igénybevétel, hogy sürgősen orvosi segítségre szorult.' Nagyváradi szereplése után a kolozsvári Lechner-klinika vendége lett. Tudni kell erről a klinikáról, hogy akkor épült a mindmáig példátlanul fejlődő igazi nagyvárossá növekvő Kolozsvár egyik modem büszkeségeként. Nemcsak azért nevezték Lechner-klini- kának, mert a kor egyik legnagyobb tehetségű építésze, Lechner Ödön tervezte, hanem azért is, mert a tervezőművész testvére, Lechner Károly ideggyógyász professzor

NÖGRAD -.1977. december 29., csütörtök

vezette a klinikát. Mellette olyan kiváló szakemberek, mint Ady gyógyítója, dr. Lukács Hugó első tanársegéd.

Kolozsvár egészen átvarázsolta Adyt. Rohamosan gyógyult, kedve szemlátomást földerült. Két kényelmes, kertre néző szobában lakott egyedül, minden jóban részesült, ami emberileg és orvosilag nyújtható. Lédával folyamatosan levelezett, abban a modbrban, amelyet héjanásznak nevezett egyik legszebb versében. Csípték, marták egymást, mégis összetartoztak megmásíthatatlanul Léda hívta a svájci Rhein- feldbe, s Ady engedett a hívásnak, mert egészsége javulásának kezdeti jeleitől elbizakodva teljesen felépültnek képzelte magát. Hiába marasztalták Kolozsváron, sietve távozott.

Augusztus 12-én hagyta el a Lechner-klindkát. Égyene- sen Érmindszentre utazott, hogy röpke időt együtt töltsön szülei, öccse és sógornőié társaságában. Ady Lajos időközben ugyanis megnősült. Bátyja közbenjárása sikerült, így a boldognak mondható házassága mellé állami tanári kinevezését is megkapta a budapesti Marko utcai gimnáziumban. Ady Endre eleget tett a családi illendőségnek, de ezúttal gyorsan elfogyott otthoni türelme: sietett Budapestre.

Néhány napig ugyanazt a böjttelen életet élte, mint szanatóriumba utazása előtt, majd Svájcba utazott Lédához. Három hétig laktak a rhienfeldi Hotel Salines-ben, nem a legjobb hangulatban. Diósí Ödön, akit az üzleti igénybevétel viselt meg, szerette volna jól érezni magát Léda és Ady társaságában. Mivel ez a reménye meghiúsult, hazautazása után rövid levélben szomorú szemrehányással illette a költőt.

Lédától is többé-kevésbé sértődötten vált el Ady. Hazautazott Magyarországra és életét újra teljes sebességre kapcsolta. Október közepétől vidéki körútra vitte a Nyugat szerkesztősége. Némi túlzással azt panaszolja, hogy a turné csak a folyóiratnak haszon, neki lefogottságot. mértéken felüli fáradságot, időpazarlást jelent. Ellenszenvét megérthetjük, a tűmé iránt, mert a kevésbé szeretett Debrecenbe éppúgy el kellett látogatnia, mint az egyáltalán nem szeretett Temesvárra. Kötöttségéből ki is tört, néhány napra Becsbe szökött, meglátogatni egyik legbensőbb barátját, a Zilahról ismert Medve Miklós doktort.

(Folytatjuk)

tehetségét is. Ha sikerül, leg- szettörténetet is érdemes job- közelebb hozzá fogunk ellá- ban megismerni...” „Amit a togatni, kilépünk Salgótarján- színek szerepéről, a belső ból. Jöhet Balassagyarmat, megformálásról, a képekmeg- Szentendre és így tovább — születéséről hallottunk, segít mondja mosolyogva. A kar- megérteni más modern alko- társak meg ugratják kicsit: tókat is.-.

„Utána meg Párizs, Róma. ..” — Azt hiszem, valóban

A beszélgetésbe a többiek hasznos ez a fajta „kulturális is bekapcsolódnak, egyre vállalás”. Élőben, sőt születő- fesztelenebbül idézgetik a ben látni alkotásokat, beszél- műteremlátogatás élményeit, getni az alkotóval — renge- a Mustó házaspárnál töltött teget old abból az idegenke- több mint két és fél óra désből, amivel — valljuk be alatt látott és hallott dolgo- őszintén — eddig közeledtünk kát. „Én is gondoltam már a modernekhez. Akik minden arra, ami elhangzott: úgy alkalommal velünk tartottak,

kellene tanítani a modern igazolhatják. Megfordult a képzőművészetet, illetve en- fejemben, hogy más művének az értésére. szeretetére szeti ágak esetében is jó lennevelni. ahogy a modern ze- ne ezt az utat követni: éven- nét, Bartókot, Kodályt...” te egy-két alkotóval közösen „Amellett, hogy többet kelle- találkozni, ismerkedni, ne kiállításra járni, a művé- G. K. M.

Filmjegyzet

A krimifilmekben nagyon sok a jellem- és a mesevariáció. A rendezők már régebben is értettek hozzá — ma is értenek —, hogyan csűrjék-csavarják a dolgokat. Ne higy- gyük persze, hogy a variációkat a véletlen alakítja. Nagyon- is a „társadalmi megrendeléstől”, az uralkodó felfogástól, a morális nézőponttól, a terjedő divattól függ, hogy a bűnnek és a bűnhődésnek milyen a „koreográfiája”.

Mostanában a kopott kabátos, egzisztenciális gondokkal küszködő, szerény képességű nyornozó a „sztár”. Meguntuk a detektívbravúrokat, szerényebb mutatványokra vágyunk. És lám, a krimigyárosok tálcán és sorozatban szállítják a figurákat...

A karakter legújabb megtestesítője'a Zsarutörténet főhőse, az előléptetésre vágyó és ennek érdekében mindenféle munkára kész Roger Borniche. Mikor először találkozzunk vele, azonnal megérezzük, hogy nem csodadetektíwel van dolgunk. Jellemében, viselkedésében, mentalitásában, logikájában nincs semmi különös. Az ügy, melyet rábíznak, csavarosabb észjárást, furfangosabb módszereket, bravúrosabb ötleteket kívánna. Ez a derék, jóra való rendőr azonban nem Columbo és nem Koják. Képtelen arra, hogy ripsz- ropsz sikereket érjen el.

Annál is inkább, mert ellenfele — Emilé Buisson — minden hájjal megkent, hétpróbás gyilkos. Szinte kéjjel öl, sohasem remeg kezében a fegyver. Nagyon sok bűn terheli a lelkét, s folyton újabb akciókat kezdeményez. Buisson társadalmi veszélyessége nyilvánvaló. Egyébkérü előélete is meglehetősen sötét: mikor Borniche-re bízzák a nyomo.- . zást, a skizofrén férfi elmegyógyintézetből szökött meg. Mindenáron szeretett volna kibújni a felelősségre vonás alól, ezért „megjátszotta” a gyengeelméjűt. (Réveteg tekintete, könyörtelen gépiessége egyébként pszichopatát sejtet.)

Megkezdődik a versenyfutás. A krimik ősrégi törvény- könyve alapján — ilyen vonatkozásban áll az óra, most is az a szabály, mint húsz-negyven éve — csakis a bűnöző húzhatja a rövidebbet. Szakmailag átlagos zsaru és a gengszterszakmát fölényes biztonsággal művelő profi párharcában csakis utóbbi lehet a vesztes.

A Zsarutörténet sem szolgál ilyen vonatkozásban különösebb meglepetéssel. A sztori elemei adottak, adott a végkifejlet és a papírformaszerű tanulság is. Anélkül, hogy a poénokat elárulnám — megbocsáthatatlan vétek lenne — virágnyelven hadd közöljem a végeredményt. Mondjuk — közmondás formájában. Addig jár a korsó a kútra, míg el nem törik. Ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát. Ugye értik?

Jacques Deray rendezésének az kölcsönzött eredetiséget — és ettől válik a Zsarutörténet helyenként igazán érdekes látleletté, mely elszakad a sablonkrimik sémáitól —, hogy a nagy ellenfelek a bűnügyek részleteit tisztázó beszélgetések során egészen közel kerülnek egymáshoz. Kiderül, hogy a távolság — noha egész világ áll közöttük — nem áthidalhatatlan. Beszélgetéseik messze túllépik a felügyelők és a gyanúsítottak (vagy legyünk pontosabbak: leleplezett bűnözők) frazológiai határait. A világért sem akarom kettősüket Raszkolnyikov és Porfirij Petrovics duóhoz hasonlítani, de társalgásuk jellege és ismerkedésük folyamata egy kicsit a Dosztojevszkij-regény képletére emlékeztet. De sietek a különbséget is megemlíteni. A nagy orosz klasz- szikus alapos társadalmi hátteret fest a cselekvések és szellemi vetélkedések köré. a francia rendező viszont éopencsak jelzi ennek a furcsa lelki rokonságnak az indítékait. Deray a nagy lehetőséggel nem él, csak exponálja. A Zsarutörté- net azonban így is — ezzel is — friss atmoszférát teremt, túlmutat a sokszor látott és éppen ezért már unalmasnak tetsző üldözés vagy leleplezés (esetleg vallatás) — sztereotípiákon.

A film a negyvenes évek végén játszódik. Mostanában megszokottá vált a nosztalgiák ébresztgetése: a retrosoro- zat futószalagáról egyre-másra gördülnek le a művek (Az utolsó mozielőadás, Papírhold stb.V. A Zsarutörténet nem nagyon szépíti meg a háború utáni időszakot, inkább mintha el akarná idegeníteni tőle. A rendőrségi élet ábrázolása mindenesetre arra utal, hogy Deray kritikusan szemléli hőseit. (Más kérdés, hogy bírálata „szőrmenti”, s a lényegről, a politikai hatalom manipuláltságáról keményebb igazságokat is kimondhatna.)

Végül egy nagy ötlet, mely a Zsarutörténet színészi teljesítményeinek színvonalát szavatolja: Alain Delon és Jean Louis Trintignant ellenszereposztása. Eddig inkább Delon volt a „sötét angyal” és Trintignant a pozitív figura. Most fordítva történt —, s a két kiváló művész maradéktalanul megbirkózik a feladattal. Különben sejtem is Alain Delon meglepő pálfordulásának okát. Nemrégiben a színész gyilkossági ügybe keveredett. Valahogy tisztázta magát, de az alibit folytatólagosan igazolni akarja. Ezért hát filmen beállt a rendőrség állományába. Már az Égő pajtákban is a törvény képviselője volt, s most megint az. Lehet, hogy ennyire egybemosódik valóság és művészet, realitás és fantázia, elmélet és gyakorlat? Akár igen, akár nem, Roger Borniche naplójának megelevenedett részletei és a népszerű sztár életszerű pillanatai ezeket a kérdőjeleket is nekünk szegezték.

Jteress József

4